Olvasói levelek

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége: Felelősséggel választani!

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) elnöksége fel kívánja hívni a figyelmet az önkormányzati választások fontosságára, ezért közleményt fogalmazott meg.

Olvasói vélemények

Mindkét hozzászóló véleményével egyetértve szeretném kiegészíteni azzal, hogy ne engedjenek teret az uszítóknak. Milyen emberek ülnek a bíróságokon, ügyészségeken? Hogy engedhetik meg a fenyegetést a Parlamentben is – és a nagy szabadságuk miatt már az utcán és mindenütt.

Készül a vajdasági restitúciós felmérés

A Kisebbségi Jogvédő Intézet délvidéki útja során, a Kárpát-medencei magyarság helyzetéről Csóti György igazgatóval beszélgetett a Magyar Szó.

MEGHÍVÓ

A Századvég Alapítvány szeretettel hívja Budapest című konferenciájára. Időpont: 2019. szeptember 25. (szerda) 09:00 Helyszín: Haris Park (1022, Budapest, Marczibányi tér 6-7.) REGISZTRÁCIÓ!

Olvasói levelek

„Ne bomolj!” – szólt rám Anyám gyerekkoromban, ha tekintet nélkül másokra, vadul hancúrozni kezdtem. Ma már nem igen hallani ezt a kifejezést, de még csak nem is igen olvasható, pedig nagyon találó. Ez is egy Kardos Lajos-féle nyelvi „rásejdítés”, úgy hiszem.

Meghívó

Magyar családok a felvidéki Sólyom Gyermekei Központ és Nyári táborért jótékonysági gálaműsor Időpont: 2019. 09. 22., vasárnap, 15:00 óra       Helyszín: Turay Ida Színház 1089 Budapest, Kálvária tér 6. Helyfoglalás érkezési sorrendben! REGISZTRÁCIÓ!

Olvasói vélemények

Tisztelt CÖF-tagok és Választó-polgárok! A főpolgármesteri választással kapcsolatban a következőkre hívom fel a figyelmet: Ha a „magyar ” Karácsony Gergely nem tudja, hogy hol van a Nemzeti Múzeum, valószínűleg életében nem is volt ott soha. Ezek szerint az ott, minden …

Olvass tovább

MEGHÍVÓ

Professzorok a Hazáért Civil Társaság konferenciája Új Városháza Díszterme, Bp. V. ker. Váci u. 62-64 2019 szeptember 21.-e 9 óra REGISZTRÁCIÓ!

PROGRAM AJÁNLÓ

CIGÁNYVARÁZS Uránia Nemzeti Filmszínház 1088 Budapest, Rákóczi út 21. 2019. szeptember 27. 18:00 REGISZTRÁCIÓ!

Olvasói vélemények

Szeretném Önöket arra kérni, hogy minél szélesebb körben, főleg Budapest választóit sok-sok eredmény összefoglalásával „bombázzák”. Levelekben, szórólapokon.

MEGHÍVÓ

A Központi Statisztikai Hivatal a Trianoni békediktátum századik évfordulójára kiadvány és konferenciasorozattal készül. Ennek részeként a Hivatal a Területi Statisztika és a Regional Statistics folyóiratokkal közösen konferenciát szervez „Trianon 100 – A diktátum következményei statisztikai elemzések tükrében” címmel, melyre tisztelettel meghívjuk az érdeklődőket! 2019. október 16. Központi Statisztikai Hivatal (1024 Budapest, Keleti Károly út 5-7.) REGISZTRÁCIÓ!

MEGHÍVÓ

A hétvégi Budavári Könyvünnepen a Fríg és az IdőJel Kiadó nevében könyveinkkel és szerzőinkkel várok mindenkit szeretettel! 2019.09.06-08.

MEGHÍVÓ

2019. szeptember 24-én, kedden 17,30 óra PostART művészeti központ(Budaörs, Templom tér 12.) Dr. Lipták András búcsúztatása utána Kiszelly Zoltán előadása REGISZTRÁCIÓ: fejeregyhazis@gmail.com

Juncker befolyásolhatta a döntést a magyar határvédelem költségeiről

Csupán egy százalékát fizeti ki Brüsszel a határvédelmi költségeknek, az unió leköszönő vezetése ugyanis mindössze 6,6 milliárd forintot térítene meg az eddigi 504 milliárdból. A döntést Jean-Claude Juncker volt európai bizottsági elnök befolyásolhatta.

Olvasóink írták

A médiából értesültem arról, hogy az ellenzék a miniszterelnöki palota és a köztársasági elnöki palota előtt akar elhelyezni kormányt ócsárló plakátokat.

Stoffán György: Veni Sancte… – 2019 – Évnyitó ünnepi beszéd

Ismét egy új tanév előtt állunk, de mint minden új tanév, ez is ezernyi feladatot rejt. Közös feladatokat, hiszen tanulni, taníttatni és tanítani kell. Mindenkinek a saját helyén kell a legtöbbet adnia, hiszen mindnyájunk közös érdeke, hogy valóban kiművelt emberfőket neveljünk, hogy keresztény-keresztyén magyar ifjúság vehesse majd át Magyarország vezetésének stafétáját, amikor eljön majd annak az ideje. Mindenkinek megvan a feladata ebben a munkában. 

Orbán mint Antall utódja- legenda vagy valóság?

W.-Nemessuri Zoltán Antall József személyét és politikai tevékenységét mélyen megértő, a rendszerváltás első szabadon választott miniszterelnökének utolsó nyilvános megszólalása (több, mint) negyedszázados évfordulójára írt cikkében van két olyan mondat, amely különösen elgondolkoztatja azokat, akik felnőtt fejjel érték meg a kommunista rendszer régóta áhított összeomlását

Meghívó

Tadeusz Rolke: A pillanat művészete című fotókiállítás megnyitójára 2019. szeptember 5. 18 óra Platán Galéria (VI. ker. Budapest, Andrássy út 32.)

Olvasói levelek

Javasolnám , hogy a plakátokon ne szlogenek szerepeljenek, hanem ötösével, tízesével az elkészült beruházások, felújítások legyenek felsorolva a Várkert Bazártól a Szépművészeti Múzeumon meg a Margitszigeten át az Erkel Színházig minden. Melléjük írva a beruházás összegét.

Magyarország egy ausztriai magyar szeméve

Augusztussal nagyjából a határátkelők nyári hazalátogatásai is véget értek, ilyenkor mindig érdekes látni, milyen tapasztalatokkal gazdagodtak a külföldön élő magyarok. Balázs például egészen pozitívakkal.

Meghívó

2019. szeptember 6. (péntek) 15.00 óra Veszprém, Mártírok útja 11. Kucsera János, a müncheni Széchenyi Kör elnöke „Tíz évszázad magyar emlékei Bajorországban” című kötetének, képes vetítéssel egybekötött bemutatója.

RÁCS MÖGÖTT. PRÁGA ’89 | KEREKASZTAL – BESZÉLGETÉS

2019.08.28 – 17:00 óra Magyar Nemzeti Múzeum – Díszterem  Kerekasztal beszélgetés Deutsch Tamással, a FIDESZ-KDNP Európa Parlamenti Képviselőjével, Pesty László dokumentumfilmessel és Mitrovits Miklós történésszel, a korabeli Csehszlovákia szakértőjével, polonistával. A Kerekasztal beszélgetést vezeti: Tóth Eszter Zsófia történész, a Veritas Intézet munkatársa. Regisztrációs link ITT!

Hozzászólás dr. Bencze Izabella “Eredeti Himnuszunk” című írásához

Bár miénk az egyik, (vagy a) legszebb himnusz, mégis, a világban muzikálisnak elkönyvelt magyar nép fiai inkább csak hallgatják, és nem éneklik azt. Miért van ez így? Laczó András Bartók-Pásztory díjas, a M. Áll. Operaház Aranygyűrűs énekművészének, az előadóművész szemszögéből kialakított gondolatai

Nacionalizmus – kis adagban vitamin, orvosság, nagy adagban méreg

Van egy meglehetősen félresikerült, egészségtelen szemlélet és gyakorlat a nemzeti és egyéb „parádék” alkalmain, a különféle jeles ünnepeken, fesztiválokon, nemzetközi kulturális eseményeken: a fellépők narcisztikus tetszelgése.

Érdeklődés

Érdeklődnék, hogy most már gazdaságilag megerősödünk, nem lehetne -e azt elérni, hogy politikailag is a 3. 2/3 után mi is irányítsuk az országot!

Hozzászólás az „Eredeti Himnuszunk” című íráshoz

Egy a lényeg, hogy beszéljünk szent zenénkről, és fogadjuk el azt a változatot, amit a mi Erkelünk szánt nekünk, hazaszerető magyaroknak.

Hozzászólás „Az ellenzéknek teljesen mindegy kiket indít ősszel” című íráshoz

Érdeklődve olvastam dr. Bencze Izabella „Az ellenzéknek teljesen mindegy kiket indít ősszel” című írását, amiben saját jogi oktatási tapasztalatai alapján próbál az alkotmányos rendszerünkben még nem elégséges ismeretekkel, de annál intenzívebb érzelmekkel rendelkező, a választópolgárrá válás kapujában álló polgártársainknak további, az államrendszerről való tanulást javasolni.

Trianon témája

Miniszterelnökünk összefoglalója (Tusnádfürdő 2019.) ismét kiemelkedői államférfiúi teljesítmény, amely a nemzeti összefogást szolgálja, és a legteljesebb elismerés illeti meg!

Miért vagyunk illiberálisak?

Orbán Viktor tusványosi beszédében utalt arra a közismert balliberális/posztbolsevista szokásra is, hogy előszeretettel fogja rá politikai ellenfelére azt, amiben éppen saját maga vétkes.

Olvasói vélemények

Mindenképpen csatlakozok az aláíráshoz. Sajnos a Apró  és Dobrev család titkosszolgálata minden területen tarol!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!