Olvasói levelek

Anyámat idézem: „Ne bomolj!”

„Ne bomolj!” – szólt rám Anyám gyerekkoromban, ha tekintet nélkül másokra, vadul hancúrozni kezdtem. Ma már nem igen hallani ezt a kifejezést, de még csak nem is igen olvasható, pedig nagyon találó. Ez is egy Kardos Lajos-féle nyelvi „rásejdítés”, úgy hiszem.

Mert mit is jelent bomlani, szétbomlani, bontani, szétbontani ? Valamilyen kötést, köteléket, kötöttséget fellazítani, megszüntetni. És igen, van, amikor a kötöttségeket saját elhatározásból, szándékosan bomlasztjuk, van, amikor kívülről érkeznek bomlasztó hatások, és olyan is van, hogy – szinte – maguktól felbomlanak. De ez utóbbi esetben is mindig szerepet kapnak vagy vállalnak bomlást elősegítő személyek, akár mi magunk is… Mint mostanában az európai emberek, akik – cinkosságból, gyávaságból vagy egyszerűen ostobaságból – hagyják bomlasztani körülöttük és bennük az évezredes keresztény európai kultúrát. És még csak nem is egy másik kultúra által és nevében, hanem nagyhatalmú, gazdag pénzügyi spekulánsok ármánykodásának következtében.

„Ne bomolj!” – E szavakkal Anyám azokra a társadalmi kötelékekre, kötöttségekre figyelmeztetett, amelyek a felelős, tisztességes emberi magatartást szabályozzák – már gyerekkorban is.  Amelyeket aztán magunkban hordozunk, részünké válnak. Ha az ember „bomlani kezd”, akkor ezeket a szabályokat kezdi figyelmen kívül hagyni. Kizárólag rajta múlik, hogy aztán „összekapja-e magát”, és megálljt parancsol a bomlasztó tendenciáknak, vagy sorsára hagyja azt, ami bomlásnak indult…

2019-09-13 A.R.Gy.

__________________________________________________________________

Kedves Csizmadia László és Mindenki a Civil Összefogásban!

Sajnos, amíg az ULTRA-LIBERÁLIS igazság-szolgáltatás uralja a magyar rendészeti – ügyészi és bíráskodási tevékenységet, addig a Gyurcsány-féle hazaárulók /akik ellen soha nem emeltek, még vádat sem!/ és a sok  kufár – a csőcselék hörgő helyeslése mellett – nagyon sok bajt fog még nemzetünknek okozni. Csak egy kérdés /ha előbb nem is/: nem volt elég 9 év a 2/3-os!! parlamenti többségnek a „rugalmas elszakadáshoz” az u.n. „európai jogalkotástól??

Ön – nagyon tisztességesen – hetente kifakad. Hadd, ne mondjam meg, hogy ennek /pragmatikusan nézve/ mi az értelme a mai Magyarország jobbá tételében! A CIVIL ÖSSZEFOGÁS igenis, hasson a Kormányra és a Parlamentre a valódi, hatékony változtatások érdekében! Ismerik azokat a „csatornákat”, melyeken keresztül hangunkat hallathatnák!

Üdvözlettel,
Dr.P.P.
egyetemi tanár, ny.tanszékvezető, az MTA doktora
______________________________________________________________

 

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!