Olvasói levelek

Dél-budai Centrumkórházért indított petíció

Az Info rádióban hallottam, hogy ez a „kedves” László doktor inkább a saját kórházát és a János Kórházat újítaná fel, de a János Kórházat úgy, hogy a „múzeumba illő épületeket” teljesen lebontatná és helyettük építtetne korszerűbbeket.

Meghívó

68. BVSC -Zugló esték 2019. november 29. péntek 18:00 óra Lipták Villa (Zugló, Hermina út 3. Belépődíj nincs, önkéntes támogatást köszönettel elfogadunk.

Krakkóban járt a CÖF Klub Miskolc

A lengyel államiság 101. évfordulóján idén is, mint ahogy sok éve már, 50 fős delegációval képviseltette magát és városunkat a miskolci Civil Összefogás Fórum Klub.

Mindenki feltöltődve jött haza

Köszönöm a lehetőséget hogy ismét elmehettem Krakkóba, a 101. évfordulóra, a Lengyel Köztársaság Nemzeti Ünnepére. Esőben jöttünk, mentünk, de az ünnepen csodálatos napfény fogadott.

Köszönjük, hogy Krakkóban ünnepelhettünk!

Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem a Lengyel Függetlenség Napjára szervezett úton. Felemelő érzés volt együtt ünnepelni a szentmisét a lengyel testvérekkel.

Meghívó

Szeretettel várunk mindenkit a Bécsi Magyar Iskola adventi kézműves műhelyébe és az azt követő  karácsonyi vásárra 2019. november 30-án 10 órától a Magyar Otthonban.

„Szuperkórház”

Tökéletesen egyetértek dr. Temesszentandrási György szakmai véleményével és az abban leírtakat teljes mértékben támogatom. 

Meghívó

Szentmise és megemlékezés Az 1944-45-ös délvidéki véres események 75. évfordulója alkalmából 2019. november 24. 13 óra 15 perc Szent István-bazilika (Budapest, V. Szent István tér)

Meghívó

A budapesti Lengyel Intézet és a Terror Háza Múzeum tisztelettel meghívja Önt a Lengyel és magyar nők a kommunista rendszer megdöntésében című történelmi konferencia-sorozat Anna Walentynowicz, a szolidaritás anyja című tanácskozására 2019. november 20, szerda 18 óra Terror Háza Múzeum (1062 Budapest Andrássy út 60.) Regisztrálni lehet: budapeszt@instytutpolski.org 

Meghívó

Bánffy György Kulturális Szalon meghívja Önöket a Szeretünk Csángók II.  című jótékonysági gálaestre  2019. november 21. 19 óra, Duna Palota, Színházterem Adományjegyek 3000, 5000, 10.000 Ft. Jegyigénylés a szalon@banffyszalon.hu e-mail címen.

Törvényjavaslat kezdeményezés

Eszterháza Alapítvány, Fertőd Felháborított minket a Szent István szobor budapesti kitagadása.

 IMA A NEMZETÉRT!

Mennyei Atyánk, mindenható Istenünk, színed elé járulunk, Benned bízva és Hozzád könyörögve kicsiny Nemzetünkért.

Olvasóink írták

A közelmúlt eseményei az ellenzék önkormányzati választáson való nem tiszta eszközökkel való operálása ezek alatt értem a külföldi választók behozatala, választók lefizetése, stb..

Olvasói levelek

Szeretnénk tudatni Önökkel, hogy a budapesti nem sorosista civil szervezetek tagságát felháborítják a budapesti roncs koalíció tervei, amelyekkel most éppen az elnyert Atlétikai Világbajnokságot szeretnék aláaknázni az új stadion megakadályozásával.

Alakuló ülésen történtek…

Dámsa József Pestszentlőrinc és Pestszentimre önkormányzati képviselője összefoglalója

Olvasói levelek

A napokban aggasztó hírt kaptam arról, hogy a Budapest III. kerület Fő téren lévő Polgármesteri Hivatalról levették a székely zászlót.

Pályázat

Az ország peremén, végtelenül szegény környezetben 1995-től vegetál a Periférián Alapítvány. Célja és tevékenysége a határon túli magyarság értékeinek és nemzeti érzésének ápolása.

Meghívó

Harc és szenvedés kiállítás záró eseményére. 2019. november 14-én 16 óra, Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi-terme REGISZTRÁCIÓ!

Klíma-pánik, klíma-biznisz stb.

Ismert tény, hogy a közelmúltban 702 európai tudós (köztük két magyar, egyik Szarka prof.) aláírásával a klimarealisták az ENSZ-hez terjesztették Éghajlat-nyilatkozatukat, melyben egyértelműen kijelentették, hogy nincs klíma-vészhelyzet, ezért minden ilyen célt szolgáló hisztériakeltés, költséges intézkedés stb. megalapozatlan.

Jászsági Civil Vándordíj 2019

A Jászsági Civil Vándordíjat és a vele járó 200.000 forint elismerést tizedik alkalommal ítélte oda „A Jászságért” Alapítvány Kuratóriuma. Az elismerést a „Dósai” Honismereti Szakkör nyerte el.

Választás után…

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Fidesz vezetés! Tisztelt CÖF Vezetés! Lassan 3 hét telt el az önkormányzati választások csúfos veresége óta, és nem tud megnyugodni sem az enyém, sem százezrek lelke, hogy hogyan történhetett mindez??? Hogyan lehetett az, hogy akármerre  a …

Olvass tovább

Könyvbemutató a konzervativizmus történetéről a Politika- és Államelméleti kutatóintézetben

Francesco Giubilei: The History of Conservative Political Thought (Gateway Editions, 2019) 2019. november 13., 17 óra NKE Ludovika Campus, Zrínyi terem

Felhívás a csatlakozásra

Ismét Európai Hulladékcsökkentési Hét 2019. november 16-24. között 

FELHÍVÁS A LIGET BUDAPEST PROJEKT MEGMENTÉSÉÉRT

A most már külföldön is elismert és figyelemmel kísért díjat kapott, sikeres „Liget Budapest Projekt” befejezése veszélybe került.

SZABÓ ERVIN ÉS A VÖRÖSTERROR

Úgy tűnik, ez a valódi arcuk, amit sikerült újra felfedniük az önkormányzati választás után.

Meghívó könyvbemutatóra

Grzegorz Górny: A titok tanúi Szent István-bazilika – Mária terem (1051 Budapest, Szent István tér 1.) 2019. november 13. 17 óra

Az Utca Gondolkodó Magyar Embere

És valóban, az önkormányzati választások kapcsán másról is lehet töprengeni, mint a „Borkai-jelenségről”.

Reagálás a Névjegykártya című cikkre

Ilyen modortalan viselkedést amit a Hadházy és társai művelnek ez mind a mocskos kommunista rendszer szüleménye.

Meghívó Prof. Dr. Varga Pál előadása: „Klasszika és romantika a magyar lírában” című előadására

Időpont: 2019. november 5-én, kedden 18.30-kor Helyszín: Bécsi Magyar Otthon előadóterme Schwedenplatz 2/9, 1010 Wien

Földi László megdöbbentő elemzése az önkormányzati választásról

A közelmúltban lezajlott önkormányzati választás eredménye dühödt elkeseredést váltott ki sokunkban, így belőlem is.

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!