Timmermans mozgalma tönkretenne minket

Az európai parlamenti választások előtt néhány nappal érdemes felidézni azt, amit Frans Timmermans, a szocialisták elnökjelöltje, egyben a jelenlegi bizottság alelnöke mondott Euró­pa lehetséges jövőjéről 2015 szeptemberében, amikor a migránsáradat már megindult a kontinens felé. Ezt mondta akkor a BBC rádiónak:

„A társadalmak a világon mindenhol sokszínűvé fognak válni a jövőben, ez a világ jövője. Így a közép-euró­pai országoknak hozzá kell ehhez szokniuk.”

Később, 2016-ban az Európai Parlamentben további részleteket bontott ki nem kicsit sorosiánus nézeteiből:

„A diverzitás az emberiség jövője (sorsa). A világ legtávolabbi szegletén sem lesz olyan nemzet, amelynek ne lenne diverzitás a jövőjében. Ebbe az irányba halad az emberiség. És azok a politikusok, akik azt próbálják eladni a választópolgáraiknak, hogy létezhet olyan társadalom, amely kizárólag egy kultúrába tartozó emberekből áll, olyan jövőképet rajzolnak fel, amely egy soha nem létezett múltra épül. Ezért ilyen jövő nem lesz. Európa sokszínű lesz, mint ahogy a világ összes többi része is sokszínű lesz.”

Köszönjük ezeket a szép, őszinte, bátor és egyértelmű szavakat. Most már tudjuk, mi, közép- és kelet-európaiak, hogy mihez kell hozzászoknunk, ha a Timmermans-féle globalista, föderalista, nemzetellenes hálózat kerül hatalomra – illetve marad hatalmon – az unióban a választások után.

A multikulturális társadalomhoz kell hozzászoknunk. Ahhoz, hogy Európa kevert fajúvá, euroafrikai-arábiaivá válik. Ahhoz, hogy az a csúnya, szörnyűséges fehér faj felsőbbrendűsége végre megszűnik.

Timmermans tehát bejelentette, hogy milyen jövő vár Euró­pára. S egyben ellentmondást nem tűrően kijelölte nekünk, közép-európaiaknak az egyetlen lehetséges utat: hozzá kell szoknunk a multikulturalizmushoz, ha tetszik, ha nem, mert ez lesz és punktum. Visszaút nincs, apelláta nincs, ellenvélemény nincs.

Timmermans ezen mondatainak természetesen semmi köze nincs a demokráciához, a demokratikus gondolkodásmódhoz. Az alelnök és egyben elnökjelölt személyében, mentalitásában kiválóan szimbolizálja azt, ahogyan a mai unió működik: centralizáltan, autokratikusan, ellentmondást nem tűrően.

Emellett Timmermans fellépése magában hordozza a nyugati, központi hatalmak minden gőgjét, felsőbbrendűség-tudatát a lesajnált szegény rokon közép- és kelet-európai országokkal szemben. A volt gyarmattartók, illetve a háború után a szerencsés oldalra került nyugat-európai országok fellengzős magabiztosságával vindikál előjogot magának ahhoz, hogy megmondja, kijelentse, deklarálja, mit kell tenni Európa kevésbé szerencsés sorsú országainak Közép- és Kelet-Európában.

És ami a legveszélyesebb: Timmermans szavaival, mentalitásával belegázol a nemzetek szuverenitásának és egyenrangúságának alapelvébe is. Ha van valami, ami az uniót kezdetektől fogva összetartja, ha van valami, ami az európai politikai kultúra alapvető és meghatározó vonása, ha van valami, amit ténylegesen uniós alapértéknek tekinthetünk, akkor az nem más, mint a tagállamok, a nemzetek egyenrangúsága – immáron az 1648-as vesztfáliai békekötés óta.

Az alelnökjelölt úr fent idézett mondatai, de a mostani kampány hajrájában elhangzott kijelentései is a közép-európai tagállamok megregulázásáról, megbüntetéséről, sarokba állításáról gyökeresen ellentmondanak ennek az évszázados alapelvnek.

Sőt, továbbmegyek: a timmermansi mentalitás, a brüsszeli elit mentalitása előreveti annak a veszélyét, hogy ha ismét ők nyernek, az unió szakít az egyenrangúság elvével, s a liberális fősodorral egyet nem értő országok alávetett helyzetbe kerülnek szankcionálások, támogatásmegvonások, kirekesztések által.

De a brüsszeli elit gőgjén túl vajon honnan veszi a bátorságot Frans Timmermans, hogy ilyen ellentmondást nem tűrő módon jelentse be a keresztény kultúrára épülő Európa átalakulását multikulturális, fajilag kevert Európává? Milyen alapon teheti ezt meg? A magyarázat szerintem egyértelmű: Timmermans Soros György leghűségesebb embere. A jelenlegi bizottsági alelnök ugyanis egy az egyben magáévá tette Soros György, s annak tanítómestere, Karl Popper liberális filozófus nézeteit a nyitott társadalmakról mint elérendő célról.

Popper azt mondja, hogy a zárt, tehát hagyományos, organikus közösségekre, hierarchiákra épülő társadalmak helyett olyan nyitott társadalmak jönnek létre, amelyeket egymástól elszigetelt, tökéletesen szabad egyének, individuumok alkotnak majd. Ezekben újfajta viszonyok alakulnak ki, amelyekbe mindenkinek szabad bejárása nyílik, ahelyett, hogy a beleszületés határozná meg mondjuk egy ország arculatát.

Vagyis a hagyományos közösségek, mint család, egyház, lokalitás, nemzet csak béklyók a társadalmaknak: helyette az atomizált egyének szabad döntései határozzák meg azt, hogy például ki hol lakjon, ki hol éljen, milyen szokások és szabályok szerint. Soros a popperi nézetekből levonja a következtetést: a nemzeti identitás és szuverenitás is ellentétben áll az egyén korlátlan szabadságával, ezért szükséges és fontos a nemzetállamok meggyengítése.

Nos, Timmermans, akinek saját bevallása szerint is Soros György az egyik legjobb barátja, magáévá tette a jó barát nézeteit, vízióit, álmait. Mi több: meg is akarja valósítani azokat. Az pedig nem kérdés, hogy ebben Soros György a maga szerény eszközeivel – gigantikus pénzforrások, világot átfogó lobbihálózat és NGO-birodalom, kézben tartott nemzetközi média, megvásárolt közép- és kelet-európai vezető politikusok, miniszterek és miniszterelnökök – segíteni fog neki. És ez a segítség nem lesz elhanyagolható mértékű.

Timmermans, Weber és a társaik hatalomra kerülésével Soros és a globális elit kerülne hatalomra Európában. Ne hagyjuk!

Szerző: Fricz Tamás politológus,
az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

Forrás: https://magyarnemzet.hu/velemeny/timmermans-mozgalma-tonkretenne-minket-6940991/

Élesített alkonykapcsolók

Európában a pártpolitizálás sajnálatos módon a társadalmi és gazdasági érdekek fölé kerekedett.

Veszélyes korszakot élünk, hiszen ez olyan hibás felfogás, amely az országokat veszélybe sodorhatja. Ezért is mondhatjuk, hogy a politikai elit a történelem tanulságaiból nem képes tanulni. Kevés olyan pártpolitikust találunk, aki józanul gondolkodva egyéni ambícióit a képviselt polgárok érdekei mögé tudja sorolni. Nem nehéz felismerni, hogy a civilek a gazdaság erősödésében és az életszínvonal dinamikus emelkedésében látják jövőjüket. Nap mint nap láthattuk, hogy a baloldali pártok által állított kormányok politikai szövetségeseikre támaszkodva a hatalom megtartásáért képesek voltak elvtelen gazdasági egyezségeket kötni. A pártpolitikai meghunyászkodás, a kényszerű gazdasági megállapodások a képviselt ország polgárai teljesítményének leértékelődését eredményezik nemzetközi szinten.

Az Egyesült Államok, Kína, Oroszország mint nagyhatalom folyamatos küzdelmet folytat szövetségi rendszere térhódításáért. Németország, Franciaország és Nagy-Britannia rádöbbent, hogy a világban már nem tölthet be vezető politikai szerepet. A nagyhatalmak étvágya azonban nem csökken, igényt tartanak a folyamatos terjeszkedésre.

A szövetséges politikát folytató nemzeteknek nem mindegy, hogy melyik nagyhatalmi tényező biztosítja védelmüket. A védelemre összpontosító viszonylag azonos nézetek alapján megkötött szövetségi politika nem kötheti gúzsba az emberek békevágya mellett életszükségletük kielégítését. Egy-egy ország gazdasági érdekeit a szövetségi rendszeren belül is törekszik a számára optimális módon megvalósítani. A világban adódó üzleti lehetőségek kölcsönös előnyeit a választott szövetségi rendszeren belül meg lehet találni és azt minden résztvevő számára kamatoztatni. Vannak olyan esetek, amikor nem megkerülhető a politikai és gazdasági együvé tartozást demonstrálni és közösen fellépni.

Az európai parlamenti választások egy elavult intézményrendszer és az ahhoz kapcsolódó zavaros ideológiák reformját indukálják. Európa soha nem lehet egy szuperállam. Erőssége a nemzetek önállóságában rejlik, amely garancia az egyenrangúságra. A volt gyarmatosító országok víziója, miszerint vezetésükkel egy birodalmat építhetnek fel, alapjaiban káros. A pozíciójukban meggyengült volt gyarmatosítók soha nem juthatnak odáig, hogy egy szuperállam grémiumában kéz a kézben elvegyék a nemzetek szuverenitását, majd ismét nagyhatalomként tűnjenek fel. Kísértetiesen bukkan fel elképzeléseikben a nácizmus és a bolsevizmus elaggott ideológiája és az egypártrendszer uralmának visszasírása.

Az unió országai a NATO tagjai, katonai védelmi erejüket összekötötték az Egyesült Államokkal. Ez a szövetség biztosítja idegen támadásokkal szemben az egységes fellépést. E szövetség közös hadászati védelmi rendszerének fejlesztése nem kérdőjelezhető meg. A szövetség tagországait azonban nemcsak katonai, hanem terror- és kibertámadások is érhetik. 2015 óta ide sorolhatjuk a bevándorlás égisze alatt alattomosan megszervezett, vallás alapú területfoglalásra irányuló hódító törekvéseket is.

Az európai parlamenti választásokon részt vevő országok kormányai más-más módon ítélik meg a migráció veszélyeit. Ennek oka a mögöttük álló pártérdek.

A képviselt nép megkérdezése nélkül a migránsok beengedése a hatalom megszerzésére és megtartására irányul, az emberek megkérdezése nélkül pedig csendes puccs­nak minősül. Aljas eszköz ez, hiszen a menekülteknek nem nyilvánítható migránsok befogadása a szavazatgyűjtést szolgálja, nyílt kufárkodás az unió polgárainak adóforint­jaival, hazárdjáték.

Rá kell ébredni arra, hogy a vesztes háborúk bajnoka, Németország, valamint a gyarmatosítás nagymestere, Franciaország nagyhatalmi álmai elvesztek. Ők, mint mi, egyenrangú szuverén államai lehetnek az EU-nak, amelynek célja a közös védelem és a gazdasági együttműködés.

A zsidó-keresztény lakosság kicserélése újkori muszlim rabszolgákra, nem az európai őslakosság kívánsága. Az államok szuverenitását nem lehet kötelező kvótákkal, jogállamiságukat megkérdőjelező szankciókkal csorbítani. Az unió intézményrendszerének egyes vezetői visszaéltek beosztásukkal, ezért utólagosan nem elkerülhető politikai felelősségre vonásuk. Az Európai Parlamentben és a bizottságban a balliberális képviselők a lobbisták foglyaivá váltak, folyamatosan alkalmazták a kettős mércét, politikai részrehajlásuk felveti a korrupció gyanúját. Ennél súlyosabb magatartás volt a gazdasági migránsok meghívása, az NGO-k és az embercsempészek kezére adása, amelynek eredménye a Földközi-tenger temetővé változtatása. E tekintetben akár a büntetőjogi felelősség is felvethető.

Házunk táját is érdemes górcső alá venni. A magyarok és más nemzetek folyamatosan áhítoznak az úgynevezett nagy ember iránt, aki a későbbiekben beírhatja nevét történelmükbe. Egy ilyen ember vezetésével egy ország megélheti gazdasági fénykorát.

Magyarország kormánya itthon és külföldön sem árul zsákbamacskát. Nem véletlen, hogy a Fidesz–KDNP választási győzelmei után 2010 óta már harmadszor kapott bizalmat Orbán Viktor kormánya. A recept egyszerűnek tűnik, úgy szól, hogy az emberek sorskérdéseiről kérdezd a polgárokat. Nagy emberré csak az válhat, aki mögött a nemzet többsége nemcsak felsorakozik, hanem a közösen megállapított célokért képes kiemelkedő munkát végezni. A történelmi nagysághoz még sok intézkedés és közjó iránti cselekedet kell. Már most kijelenthetjük azonban, hogy miniszterelnökünk hivatásának egyik nagymestere. Ellenpéldaként leplezzük le Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök és felesége, Dobrev Klára handabandázásait. Azokból soha nem lehet nagy ember, akik a tényeket hazugságaikkal átírják. Tagadják, hogy Magyarországon és Európában migráns­veszély van. Ezzel szemben mit láthatunk, hogy mindennap több tucat határsértő migráns lép be Magyarországra. Győzzük meg a két hazudozót! Kérjük engedélyüket, hogy a határunkon elfogott migránsokat a Gyurcsány-villába szállíthassuk. Ezután kérdezzük meg a magyarok életével hazardírozó, kontraszelektált politikus házaspárt: vajon van-e migráns­veszély Európában és Magyarországon?

Ne féljünk kimondani, hogy Magyarország a magyaroké és a szövetségeseinkkel egyeztetett, de mégis önálló gazdaságpolitikánk lépései, csakúgy, mint más országok gazdasági cselekvései, természetesek, és véletlenül sem a hintapolitika részei.

Szerző: Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnöke

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190523-elesitett-alkonykapcsolok

 

Bangóné, a politika és az erkölcs

Demokratikus normák, sőt alapvető emberi értékek szenvedtek csorbát, ami közügy.

Bangóné Borbély Ildikó patkányozása után felmérések készültek, amelyek egyértelműen megmutatták, hogy a közvélemény döntő része elítéli a szocialista politikus kirohanását, s az is kiderült, hogy még a baloldali szavazók többségének is elfogadhatatlan a Bangóné szájából elhangzott kijelentés.

Mindez azért biztató, mert világossá vált, hogy a kormányellenes érzelmű állampolgárok nem vesztették el alapvető, természetes erkölcsi érzéküket, még a baloldali ellenzéki pártok és politikusok utóbbi hónapokban tapasztalt ámokfutása következtében sem.

Éppen ezért levonhatjuk a következtetést: a patkánybeszéd – amelyet Ujhelyi István patkánykormányzás kijelentése tovább tetézett – negatív hatása az MSZP-re nézve erősebb lehet, mint azt Ujhelyiék gondolnák.

Ha a szocialista párt nem vonja ki a politikai életből Bangónét, s nem kér valóban bocsánatot nyilvánosan azoktól, akiket megsértettek – és látható, hogy ezt nem teszik meg –, akkor a május 26-i európai parlamenti választásokon megtapasztalják a számukra lesújtó politikai következményeket. De ez legyen az ő problémájuk.

Fontos viszont, hogy tisztázzuk, mit követett el Bangóné közszereplő a patkánybeszédével, illetve Ujhelyi a patkánykormányzás kijelentéssel. Van egy régi mondás azzal kapcsolatban, ha egy politikus valami erkölcsi szempontból elítélendőt mond vagy cselekszik: „Ez több mint bűn, ez hiba.”

Ez a mondás megítélésem szerint végtelenül cinikus és végtelenül nihilista. Ugyanis azt állítja, hogy jó, jó, a politikus vagy párt olyat tett, ami sokak szerint erkölcstelen, de mi, mindent hájjal megkent realisták tudjuk, hogy nem ez számít, hanem az, hogy mindez ártott a politikus vagy pártja népszerűségének.

Más szóval és még profánabban: szavazatokat vitt el a párttól, és ez bizony hiba, méghozzá politikai hiba. És hogy egyébként bűn-e, amit ez esetben például Bangóné mondott a Fidesz szimpatizánsairól? Ugyan már, kit érdekel ez pragmatikus, racionális, technokrata és realista nézőpontból? Csak az számít, hogy mindez ártott a párt érdekeinek. Hát nem!

Ez az a szemlélet, amellyel akár Bangóné patkánybeszéde, korábban Gyurcsány őszödi beszéde vagy más hasonló beszédek és megnyilvánulások esetén szakítanunk kell. Bangóné beszéde ugyanis közügy. Nem magánügy, nem egy párt érdekkörébe és kizárólag a politikai haszonelvűség tárgykörébe tartozó kérdés.

Közügy, ezáltal pedig döntően morális ügy. Ugyanis a közügyek, illetve a politika morál nélkül sima hadszíntérré válik, ahol – Thomas Hobbesot idézve – mindenki harca zajlik mindenki ellen, ahol háború van, puskaropogás, lövészárkok, jajgatás és vér, ahol hallgatnak a múzsák.

Mindezt azért kell világosan megbeszélnünk, mert értelmiségiek, akár szakértők körében is dívik egyfajta értelmezés, ami kizárólag arra teszi a hangsúlyt a patkánybeszéd kapcsán, hogy ez így, úgy és amúgy ártott a szocialista pártnak a választásokhoz közeledve.

Egyértelműen kell látnunk, hogy Bangóné megszólalása kapcsán nem a (párt)politikai érdekek taglalása a legfontosabb szempont, hanem annak kimondása, hogy itt a demokratikus politikai normák, sőt az alapvető emberi normák megsértése történt, ami felette áll az aktuális erőviszonyok ilyen-olyan alakulásának.

A legalapvetőbb követelmény egymás emberi méltóságának tiszteletben tartása, s aki ezt megsérti, annak távoznia kell a közéletből, mégpedig jó messzire, mert ha mi, a közvélemény, az emberek hagyjuk, hogy Bangóné továbbra is jelen lehessen és beszélhessen bármiről is a választóknak, akkor mi – mint politikai és emberi közösség – önmagunkat sem becsüljük eléggé.

Tehát önmagunk becsületét, méltóságát, sőt nemzeti méltóságunkat kell megvédenünk azzal, hogy ha Bangóné önként nem hajlandó távozni, és a pártja sem távolítja el, akkor nekünk kell minden erőnkkel arra törekednünk, hogy kiszorítsuk az ilyen embereket a nyilvánosságból, mert fertőzik azt.

Éppen ezért tartom helyesnek a Fidesz által elkészített videót, amelyben egyértelműen felhívják a figyelmet Bangó­né ámokfutásának erkölcsileg megalázó jellegére, illetve legalább olyan fontos, hogy civilek is aláírásgyűjtésbe kezdtek Bangóné eltávolításáért.

Ha ugyanis hagyjuk a Bangónékat büntetlenül szerepelni, és félrefordítjuk a fejünket, akkor rossz bizonyítványt állítunk ki magunkról. Azt, hogy ilyen mondásokat is eltűrünk következmények nélkül, azt, hogy már megint és még mindig következmények nélküli ország vagyunk.

Éppen ezért kell hangsúlyozni: Bangóné patkánybeszéde nem több mint bűn, hiba, hanem több mint hiba, bűn! A hiba ugyanis pragmatikus kategória, a bűn pedig erkölcsi kategória. És ebben az esetben az utóbbi a meghatározó.

Bangóné tehát nem pusztán és nem elsősorban politikai hibát követett el a saját pártja szempontjából, hanem bűnt a magyar közélet ellen. Ahhoz persze, hogy ezt elfogadjuk, azt is el kell fogadnunk kiindulópontul, hogy a politika nem száműzheti az erkölcsöt önmagából.

Persze bárki mondhatja erre, hogy nézzünk körül a világban, és máris láthatjuk, erkölcsnek nyoma sincs a politikában. Láthatjuk a nagyhatalmak katonai beavatkozásait, az erőforrásokért zajló háborúkat, a kölcsönös betartásokat, a másik fél folyamatos átverését, láthatjuk a globális elit által tudatosan gerjesztett migrációs folyamatokat, a kereszténység, a hagyományos család és nemi identitás elleni támadásokat, az ellenvélemények kirekesztését, a fősodorral szembeni politikusok és országok ellehetetlenítését és még sorolhatnánk.

Ez mind igaz, de azt is pontosan látjuk, hogy éppen ezért van veszélyben a világ: mert az alapvető erkölcsi normák nem vagy alig játszanak szerepet a politikai döntéseknél.

Holott már Arisztotelész is arról értekezett, hogy mindegyik államforma lehet helyes és jó vagy helytelen és rossz, attól függően, hogy a vezetők a saját magánérdekük érvényesítésére használják a főhatalmat, vagy pedig a köz javára. Szent Ágoston híres mondása: a kormányzatok erkölcs nélkül semmi mások, mint közönséges rablóbandák.

Montesquieu szerint pedig a demokrácia alapelve az erény, de általában is erkölcsi alapelvek határozzák meg a rendszerek minőségét. Moór Gyula neves alkotmányjogász és politológus fejtette ki 1946-ban, hogy a demokrácia a keresztény etikával szoros kapcsolatban áll, ami a humánum legmélyebb kérdéseiig vezet vissza bennünket. Az alap tehát az ember. És a kérdés: milyen emberek vagyunk? S milyen emberekké kellene válnunk?

A demokrácia tehát nem pusztán intézményrendszer, eljárások, normák és jogszabályok gyűjteménye, hanem elsősorban emberi minőség. Olyan, a kereszténységből származó szellemiség és világlátás, amely nemcsak szép szavakban, hanem a döntéseknél, a gyakorlatban akar minden egyénnek s ezáltal a közösségnek jót. Elavult mondatok?

Elavult szemléletmód az erkölcsöt helyezni a középpontba? Nem, sőt Bangónék és Ujhelyik, Sorosok és Timmermannsok korában aktuálisabb, mint valaha. Létünk, világunk fennmaradásának alapfeltétele.

Szerző: Fricz Tamás politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

Forrás: https://magyarnemzet.hu/velemeny/bangone-a-politika-es-az-erkolcs-6896945/

 

A múltunk, a magyarságunk a jövőben is kötelez bennünket

Annyi mindennek van már napja, hogy lehetetlen követni. Magunk sem tudjuk, hogy aznap mi mindent kellene ünnepelnünk, már ha követjük az emléknapok cunamiját. Persze vannak olyan dátumok, amelyeket mindnyájan ismerünk, de nagyobb azok száma, amelyekről nem is hallottunk, vagy valamiért nem tartjuk fontosnak, hogy megemlékezzünk róla. Itt volt például április 25. Idén is csendben telt el, még az ellenzéki média sem hisztériázott. Hiába kutakodunk internetes okosoldalakon, nem találjuk meg sehol azt a felemelő dolgot, ami miatt ezt a napot ünnepelnünk kellene.

Csupán a Népszava egy 2017-beli szösszenete utálkozik egy sort azon, hogy 2013. április elseje óta ez a nap – kihirdetésének emlékére – az alaptörvény napja. Igen, ünnepelnünk kellene. Közösen. De kizárt. Kizárt, mert kevés olyan jogszabályunk van, amely jobban megosztaná a nemzetben gondolkodókat és a globalistákat, mint az alaptörvény.

Miért is? Ha jól elemzem az ellenzék szavait, ők a jogállamiság megszüntetésének időpontját látják ebben a napban. Mi, kormánypártiak meg azt az ünnepet, amely szerint magyarok vagyunk, és vállaljuk is a magyarságunkat. Illyés Gyula azt állítja, hogy magyarnak lenni nem származás, hanem vállalás dolga. Mélyen egyetértek minden betűjével és eszmeiségével. Mert elég-e az, ha csak anyakönyvi bejegyzés a magyarságunk?

Nem, nem elég. Az állampolgárság valóban származás dolga, de az az érzés, amely mindennél erősebben köt egy adott földrajzi helyhez, kultúrához, létformához, nyelvhez, a sokszor elrabolt szabadságunkhoz, küzdelmeinkhez, történelmünk minden pillanatához, őseink önfeláldozásához, az az érzés nem az anyakönyvi bejegyzéssel keletkezik. Hogy azt az érzést, kötődést örökké és visszavonhatatlanul magunkévá tegyük, vállalni kell ma olyan nem igazán divatos, lenézett, elítélt elveket, mint a valódi értékek, a rend, az egymásért tevés, a kitartás, az ősök, a nemzeti trikolór tisztelete.

Vállalni kell, hogy alaptörvényünk Isten nevével, a Himnusz soraival kezdődik, és a „Legyen béke, szabadság és egyetértés!” felkiáltással végződik. Vállalni kell, amit alaptörvényünk is: a kereszténységet vagy a férfi és nő kötelékén alapuló család szentségét. Vállalni kell a Szent Koronát, tagadni a magyar állampolgárok ellen a nemzetiszocializmus és a kommunizmus diktatúrája alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését és elutasítani az 1949-es kommunista alkotmányt. S ha vállaljuk magyarságunkat, akkor tudjuk, hogy mi a teendő egy másik napon, május 26-án.

Igaz, az mozgalmasabb, mint az egy hónappal korábbi alaptörvény emléknapja. Mozgalmasabb, mert a naptár szerint 1980-ban ezen a napon indult el világűrbéli útjára a magyar űrhajós, Farkas Bertalan. De történtek országrontó események is ezen a napon.

Például 1912-ben ekkor született a kommunista és magyarságot nem vállaló Kádár János. No és 2006-ban ekkor mondta el Gyurcsány Ferenc elhíresült őszödi beszédét az MSZP-frakció zárt ülésén, amely azonban csak szeptember 17-én került nyilvánosságra. De kapcsolódik ehhez a naphoz egy másik gyászos esemény is: Orseolo Péter 1045-ben felajánlotta országunkat III. Henrik német–római császárnak, elárulva Szent István örökségét. Azt mondják, alaposan megbűnhődött érte. Úgy, ahogy az az árulóknak jár. 1986-ban pedig ekkor vált az Európai Unió hivatalos zászlójává a kék háttérben arany csillagokkal díszített lobogó. És ha már unió, idén ezen a napon lesznek az uniós választások.

Amikor dönteni kell, magyarok leszünk-e vagy beolvadunk egy globális masszába, ami nem tiszteli a nemzeteket, a hazafias érzéseket, a kereszténységet, az abból építkező kultúrát, hanem hamis ígéretekkel felszámolja az identitást, nemzeti gyökeret, történelmet, függetlenséget, és arra kényszerít, hogy áruljuk el mi is Szent István örökségét, ajánljuk fel országunkat egy új birodalomnak. Mindehhez minden ígéretet megkaptunk az ellenzéktől, még a júdáspénzt is európai minimálbér, szociális ellátás és minimálnyugdíj formájában.

ajon hogy emlékeznek majd meg örököseink rólunk? Azt olvashatják majd rólunk, hogy Hunyadi János, Dobó István, Zrínyi Miklós küzdelmei nélkül magunk hívtuk be az oszmán sereget, ezúttal illegális bevándorlók köntösében? Igen, tudom, mit mondott Ferenc pápa Bulgáriában. Arra kérte a keresztényeket, hogy ne fordítsák el a fejüket, ne zárják be a szívüket a migránsok láttán.

Keresztény vagyok és katolikus. Nem fordítom el a fejem, és nem zárom be a szívem. Sőt, ismerem a krisztusi szeretet parancsát. De hol van az megírva, hogy fel kell adnom a keresztény hitemet olyan, ki tudja, honnan táplálkozó kényszer kedvéért, amely nem tiszteli a vallásom, a nemem, hazám és Európa törvényeit? Ha magyarok maradunk, attól még, sőt éppen attól nyitva lesz a szívünk a segítségre szorulók számára. És büszkék lesznek ránk az utódaink, amikor majd azt olvassák, hogy 2019-ben ezen a napon a döntő többség vállalta a magyarságát.

Szerző: Bencze Izabella jogász

Forrás: https://magyarnemzet.hu/velemeny/a-multunk-a-magyarsagunk-a-jovoben-is-kotelez-bennunket-6907982/

Ketrecharcosok

Tanuljunk a 2002 és 2010 közötti, az ország lerongyolódását előidéző kormányzásból. Aki most a bevándorlás mellett kampányoló és a múlt gazdasági fájdalmait okozó pártokra szavaz, nem érti, hogy kutyából soha nem lesz szalonna.

A megvett nyugat-európai és hazai baloldali médiumok PC-nyelven éjjel-nappal közvetítik a két politikus agitátor, Frans Timmermans és Manfred Weber látszatcsatározását. A félrevezetés nagymesterei az EP-választásra készülő polgárokat ásítozó szamárnak nézik. A két szereplőnél szó sincs elkötelezettség melletti valóságos hiteles elvek követéséről, adok-kapok harcot sem láthatunk. Összegezve, a politikai színpadra küldött marionett­figuráktól messze esik, hogy – sportnyelven szólva – ketrecharcosoknak nevezzük őket. Feladatuk cirkuszt adni a népnek, elvonni a figyelmet a pénzmágnások és multik lopakodó akaratától, a birodalomként működtethető föderális típusú Európa kialakításáról. Ezek után nevén nevezhetjük a gyereket, azaz ők nem ketrecharcosok, hanem ketrecbe zárt pártrabszolgák.

Mondjuk ki, bohóckodnak. A baj csak az, hogy fellépéseikkel Európa kenyerét osztogatják – vagy inkább fosztogatják – az ellenőrzés nélkül, országainkba betörő keresztényellenes bevándorlóknak és a köztük megbújó terroristáknak. Egy cseppnyi szolidaritás sem szorult beléjük. Honfitársaink nyakára hozzák a félelmet, a csalogatott migránsokra pedig az embercsempészeket és a tengerbe fulladás mindennapos veszélyét.

A kontraszelektált brüsszeli politikusok és képviselők magatartásán nincs mit csodálkozni. A választások előtt tunyaságukat és hozzá nem értésüket szorgalmukkal tetézik. Az őket bizalmukkal megajándékozó állampolgáraiktól elszakadtak, tevékenységüket saját érdekeik képviseletére használják. Azok a kelet-közép-európai társaik, akik viszont komolyan vették nemzeteik polgárainak akaratát, kisebbségre kárhoztatva, szélmalomharcra kényszerültek. Elsősorban azért, mert a brüsszeli kinevezési technika antidemokratikussá vált, és kijelölte a mindenkori, mindenható szolgai elitet, az Európai Bizottságot.

Az elmúlt években az Európai Unió apparátusa korrupciógyanúsan a pénzmágnások és a multinacionális cégek befolyása alá került. A megvett képviselők és intézményi vezetők nem foglalkoztak az emberek sorskérdéseivel, napi feladataik közül népeik szolgálatát törölték. Mindennapos gyakorlattá tették a nem gazsuláló államok regulázását, parlamentjeik jogszerűtlen felülbírálását.

A fenti utat követi Frans Timmermans és Manfred Weber is, hiszen nekik a legfontosabb a megélhetéshez szükséges pozíciószerzés. Ők soha nem fognak az ismert kőkemény sportág ketrecharcos szereplőivé válni. Egy követ fújnak, a választók megtévesztésére néhány látszat politikai pofont bevisznek egymásnak, de közben összekacsintanak. Említett urak bevándorláspártiak, az üldözött keresztényeket nem kívánják megvédeni, kiszolgálják a finánctőkét, sajnálatos módon növelik a migránsözönt, és szívfájdalom nélkül szervezik Európa őslakosságának kicserélését. Ez álnok cselekvés, hiszen a meghívott és becsalogatott migránsok politikai és gazdasági rabszolgaságra vannak ítélve. Az európai polgárok adóforintjait nem a közjóra, hanem a migránsok szavazatainak megvásárlására használják. Igazolásul szolgálnak a névtelen bankkártyák, amelyek átvándorolhatnak a megbújó terrorista szervezetekhez.

Van mit söpörni saját házunk táján is. Itthon az amerikai típusú euró­pai föderáció elkötelezett hívének hitvese Gyurcsányné, a bukott miniszterelnököt alt hangon utánozza, átvéve Clintonné szerepét. Üzenjük, csak óvatosan! A házassági balhék elkerülendők. Gy. F. pénzért és hatalomért mindenre vállalkozik, de szoknyát viselni nem szeretne. Igazi álbonviván, aki idős, tisztes asszonyoknak bókokat, hazug ígéreteket mondogató pozőr. Alkalmatlan országvezetőként megbukott, mégis volt párttársainak legfőbb intrikusa. Szerencsére jól szolgálja a magyar polgárok azon felismerését, hogy miért szükséges a Fidesz–KDNP elszigetelődése a szocliberálisoktól és a posztkommunistáktól.

A DK ketrece nemcsak kicsi, de rozsdás is. Hol van már az az idő, amikor a „Sződd a selymet elvtárs” indulóval vagy az „Arccal a vasút felé” szlogennel lelkesíteni lehetett az embereket. A pártvezér migrációs innovációja megbukott, nem vált példaértékűvé akkor sem, amikor egy-két napra befogadta az általa kétes módon lakott villába a migránsokat.

Tanuljunk a 2002 és 2010 között folyó, az ország lerongyolódását előidéző kormányzásból. Aki most a bevándorlás mellett kampányoló és a múlt gazdasági fájdalmait okozó pártokra szavaz, nem érti, hogy kutyából soha nem lesz szalonna. A neoliberálisokból és a posztkommunistákból nem válhat a keresztény civilizációt és a népfelséget tisztelő demokrata. Az utóbbi napokban az MSZP és az eszmeiségét elfogadó ellenzéki pártok előre vetítették, hogy mit várhatunk tőlük és a magyarokat patkányozó Bangónétól vagy attól az Ujhelyi Istvántól, aki demokratikusan megválasztott legitim kormányunkat illette hasonló szavakkal.

Tudatosítanunk kell, hogy a volt EP ellenzéki képviselőknek nem Brüsszelben, hanem a megszokott ketrecben van a helyük.

Szerző: Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnöke

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190513-ketrecharcosok

 

Bajnai Gordon újratöltve

Soros György tesztüzemmódba kapcsolta hűséges társát és helyi lerakatát.

Nem kizárt, hogy a tehetséges, karizmatikus politikai vezetők teljes hiányától szenvedő, másod- és harmadosztályú politikusoktól hemzsegő baloldali ellenzék végül mégis visszatántorog Bajnai Gordonhoz, hogy mentse meg őket, ha tudja. Hiszen az ellenzék szétesőben, cél és vezércsillag nélkül botorkál; itt van viszont Bajnai, aki „fénylő csillag”: européer, progresszív, globalista, kozmopolita, sármőr, politikailag abszolút korrekt, van miniszterelnöki tapasztalata. És még az Internacionálét is elénekli, ha kell (2009-ben a szocikkal).

Bajnai esetleges előkaparására utal, hogy a 168 Óra és a 24.hu egyaránt hosszú interjút készített vele, s néhány napra rá egy róla készült könyv jelent meg, amelynek bemutatóján Bajnai is újra bemutatkozott a nyilvánosság előtt.
S hogy valóban készülhet újra egy nagy szerepre az ellenzéki oldalon, pontosabban már készítik erre a szerepre, arról árulkodnak azok a mondatai is, amelyek a Fidesz legyőzhetőségének receptjéről szólnak. Kifejtette ugyanis, hogy a jelenlegi választási rendszer valójában kétpárti szisztéma, tehát egy nagy néppártot nem győzhet le senki más, csak egy másik nagy néppárt. Ő pedig úgy látja, hogy „Erre a feladványra azóta sincs megfejtése a mai ellenzéki politikának, s amíg nem lesz, nem is tud szembeszállni ezzel a rendszerrel”.

Vagyis: kell egy szivárványos ellenzéki néppárt – s kell ehhez egy karizmatikus vezető. Ez lehet ő személyesen. Hiszen Bajnai egyszer állítólag bizonyított, 2009-ben megmentette az országot. Eemlékszünk, azzal kezdte a gyurcsányi csődgondnokságot, hogy kijelentette, ez fájni fog. Persze hogy fájt, hiszen nem tett mást, mint érvényesítette a válsághelyzetben a neoliberális mantrákat: megszorítás, adóemelés, bérbefagyasztás, nyugdíjelvonás, szociális elvonások, munkanélküliség stb. – mindezt az adófizetők kárára. Igen, bizonyította: ő valóban szolgai végrehajtója a globalista pénzügyi körök akaratának, ha kell, 2009-ben, ha kell, 2019-ben újratöltve.

Mire számíthatna az ország, ha a 2012-es kudarcos visszatérése után ismét színre lépne mondjuk az önkormányzati választások után, egy új ellenzéki párt vezetőjeként? A választ ő maga adta meg, amikor kijelentette: nagyon tiszteli Soros Györgyöt.

Ebben a mondatban minden benne van.

Hogyne tisztelné Soros Györgyöt, aki kezdettől fogva támogatta őt intézményesen, hálózatosan és pénzügyileg is? Ne feledjük, a Bajnai-féle Haza és Haladás Alapítványt az a Center for American Progress nevű, a Clinton családhoz húzó agytröszt támogatta, amelyet Soros György ötlete alapján hoztak létre s amelyet Soros főszponzorként támogatott.

Emellett Bajnai Gordon tagja a Soros György által alapított, az Európai Uniót behálózó Külkapcsolatok Európai Tanácsának, amely testület – vagy inkább agytröszt – az unió egyfajta deep state-jeként, azaz mélyállamaként működik. Olyan háttérerő, amely megszabja, de legalábbis erősen befolyásolja, hogy milyen döntések szülessenek az unióban.

Ezek után nem meglepő, hogy a Külkapcsolatok Európai Tanácsát (European Council of Foreign Relations, ECFR) Soros György segítségével alapították 2007-ben, aki az „anyaszervezetnek”, a Council of Foreign Relations (Külkapcsolatok Tanácsa, CFR) is tagja, sőt egy ideig igazgatója is volt. A tanács a honlapján megfogalmazott ars poeticája szerint a gróf Coudenhove-Kalergiig visszavezethető páneurópai koncepció hívei, melyet Brüsszellel és a tagállamokkal együttműködve szeretnének érvényre juttatni. Világos szavak, fordítsuk le magyarra: céljuk az Európai Egyesült Államok létrehozása.

Bajnai már megmutatta Soros György iránti feltétlen odaadását: tavaly tavasszal az ECFR ötven tagja, befolyásos európai személyiségek – köztük Bajnai Gordon – nyílt levelet tettek közzé a magyar felsőoktatási törvény ellen és a Soros-féle CEU (Közép-európai Egyetem) védelmében. Ebben gyakorlatilag felszólították (!) az Európai Bizottságot és az unió tagállamait, hogy minden erővel lépjenek fel a törvény ellen.

Továbbá tavaly ősszel Bajnai Gordon mutatta be azt a New Pact for Europe című tervet, amelyet Soros Nyílt Társadalom Alapítványok, a Bertelsmann Alapítvány és még néhány más, nem kevésbé nemzeti szuverenitásellenes képződmény tákolt össze a brüsszeli politikai elit nagy örömére.

Bajnai tiszteli Sorost; arra a kérdésre, hogy mit szól a pénzügyi spekuláns OTP-részvények elleni támadásához a magyar válság kellős közepén, képes volt azt válaszolni, hogy „A világ legtermészetesebb dolga, hogy akik pénzeket kezelnek és befektetnek állampapírba, azt az országot próbálják támadni, shortolni, amelyikről azt gondolják, sebezhető. Az ország dolga, hogy ne legyen sebezhető, akkor támadhatatlan.” Bajnai szerint tehát a világ legtermészetesebb dolga országokat támadni, országokat és milliókat csődbe juttatni. Vajon így gondolják Nagy-Britannia, Malajzia, Thaiföld állampolgárai is, amely országok valu­táit csődbe juttatta?

Különösen elképesztő az a szenvtelenség és érzéketlenség, ahogyan Soros mellé áll a saját országát és lakosságát ért pénzügyi támadás kapcsán. De mi ebben a meglepő? Bajnai Gordon akkor sem mutatott empátiát, amikor az általa tulajdonolt Hajdú-Bét Rt. csődbe ment, aminek következtében libatenyésztők százai mentek tönkre; volt, aki a kilátástalanság ­miatt véget vetett az életének.

Persze Bajnai Soros iránti rajongása semmit sem számít addig, amíg személyes rajongásról van szó. A probléma akkor kezdődik, ha 2012 után esetleg ismét közéleti terepre lép, s komolyan elszánja magát arra, hogy újra megmenti az országot. Bajnai ebből a szempontból nagyon hasonlít Judith Sargentini asszonyra, hiszen mindketten meg akarták és meg akarják menteni Magyarországot az Orbán-kormánytól, s a legkevésbé sem zavarja őket, hogy az ország elsöprő többsége nem tart igényt a segítségükre.

Azonban a fent leírt eseményekből logikusan kikövetkeztethető, hogy Soros György már próbálgatja hűséges követőjét, s eljöhet az a pillanat, amikor ismét csatába küldi, miként 2012-ben. Soros, ha erre a következtetésre jut, nem véletlenül teszi: valószínűleg pontosan látja, hogy egyetlen épkézláb politikus sem található a szélesen vett ellenzék soraiban, aki komolyan vehető kihívója lehetne Orbán Viktornak.

Vélhetően tisztában van azzal is, hogy a korábbi kegyenc, Gyurcsány Ferenc olyan szinten leszerepelt Magyarországon, s annyira nem eladható, hogy mást kell találnia helyette, még annak ellenére is, hogy a Gyurcsány házaspár – a nagyobb haszon érdekében – szinte nyálcsorgatóan mondja fel nap mint nap a neoliberális-nyílt társadalmas mantrát az Európai Egyesült Államokról meg a bevándorlás szépségeiről.

Csak azzal nincs teljesen tisztában Soros, hogy ha az emberek meghallják Bajnai Gordon nevét, akkor nem a haza megmentője jut az eszükbe, hanem egy hivatalnok, egy bürokrata, aki szenvtelenül nézte a libatenyésztők tönkremenését és személyes tragédiáikat, adta a nevét miniszterként Gyurcsány Ferenc kormányzati ámokfutásához, az ország tönkretételéhez, majd egy brutális megszorítócsomagot kényszerített rá az emberekre. Nem úgy gondolnak rá, mint egy „haladó” européerre, hanem mint aki Gyurcsány Ferenccel párban megszorítóintézkedések sokaságával tette nehézzé az életüket.

Mindettől függetlenül egyet tudnunk kell: ha Bajnai egyszer kormányfő lenne Magyarországon, akkor Soros György mentalitása, életfelfogása kerülne hatalomra az országban. S jönne, nyomulna a Soros-hálózat. Attól pedig a Jóisten óvjon meg bennünket.

Szerző: Fricz Tamás politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója