A baloldal politikája az iraki háború során is veszélybe sodorta Magyarországot

Az Amerikai Egyesült Államok 2003. március 20-án indította meg háborúját Irakkal szemben a terrorizmus elleni harc jegyében. Az MSZP-SZDSZ kormány kiszámíthatatlan, nagyhatalmi érdekeket kiszolgáló kormányzása fokozatosan sodorta bele Magyarországot egy törvénytelen háborúba. A baloldali vezetés az ellenzéki álláspontokat és a társadalmi elvárásokat figyelmen kívül hagyva, döntései során a hatályos nemzetközi joggal és a magyar Alkotmánnyal is szembement. Azzal pedig, hogy megnyitotta légterét a hadviselő fél Egyesült Államok előtt, valamint engedélyezte a katonai kiképzéseket, továbbá azt, hogy hazánkon keresztül szállítsanak fegyvereket Irakba, közvetlen veszélynek tette ki Magyarországot és a magyar embereket.

A 2003. március 20-án megindított iraki háború a 2001. szeptember 11-i terrortámadások következményeként, a terrorizmus elleni harc jegyében került meghirdetésre, és célja a Szaddám Husszein vezette iraki kormány megdöntése volt.

Az Egyesült Államok és Irak között azonban ezt megelőzően is számos konfliktus adódott, melynek legsarkalatosabb pontjai: a kurd szeparatizmus iraki vezetés általi kíméletlen, tömegpusztító fegyverek alkalmazásával együtt járó leverése; Kuvait 1990. augusztus 2-i Irak általi lerohanása következtében kirobbanó Öböl-háború; valamint az ennek következményeként Irakra kiszabott ENSZ szankciók teljes semmibevétele, és a szervezet tömegpusztító fegyverek leszerelésével megbízott ellenőreinek 1998-as kiutasítása.

Utóbbira válaszul az Egyesült Államok még abban az évben – Bill Clinton elnöksége alatt – elfogadta az Iraki Felszabadítási Törvényt (Iraq Liberation Act), mely nemcsak felhatalmazta az Egyesült Államok mindenkori elnökét arra, hogy katonailag is támogatást nyújtson a Szaddám Husszein elleni felkelőknek, hanem egyben az USA céljaként deklarálta az iraki rezsim megdöntését.

A demokrata párti Clintont a republikánus párti George W. Bush követte az elnöki székben. Bush elnökválasztási kampányában nem foglalt el kiemelt helyet az Irak ellen háború üzenete, míg ezzel szemben demokrata párti riválisa, Al Gore többször is hangot adott annak, hogy az Egyesült Államoknak akár katonai beavatkozással is részt kell vállalnia a Közel-Kelet demokratizálásában. A fordulópontot Bush politikájában a 2001-es terrortámadássorozat jelentette. Ezt követően az Egyesült Államokban össztársadalmi szinten nőtt a félelem a terrorizmustól, valamint attól, hogy a terroristák esetleg tömegpusztító fegyvereket is bevethetnek az USA-val szemben.

Bush, alkalmazkodva a társadalmi igényekhez, 2002-es évértékelő beszédében nyíltan háborút hirdetett a terrorizmus, valamint minden olyan ország ellen, aki azt valamilyen formában támogatta. Így került az USA célkeresztjébe Irak, melyről a CIA jelentéseiben azt állította, hogy támogatta az Al-Káidat és tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik. Irak helyzetén nem segített az a tény, hogy korábban alkalmazott ilyen típusú fegyvereket saját lakosságával szemben, továbbá az sem, hogy az ENSZ tömegpusztító fegyverek leszerelésével megbízott ellenőreit kiutasította az országból. Az Egyesült Államok és annak vezetése tehát joggal tarthatott attól, hogy Irak potenciális veszélyt jelent országára.

Mindezek következtében Bush végül a Kongresszushoz fordult, kérve attól a felhatalmazást egy Irak elleni háború megindításához. A 2002. október közepén elfogadott felhatalmazást („Authorization for use of military force against Iraq resolution of 2002”), mely az ún. Iraki Szabadság-hadművelet keretében lehetőséget biztosított az Irakkal szembeni fegyveres fellépésre, a Képviselőház 296 igen és 133 nem mellett, míg a Szenátus 77-23-as szavazati aránnyal fogadta el. A szavazás adatait megvizsgálva, jól látható, hogy a háborút a republikánus párti politikusok mellett, a demokrata párti politikusok is jelentős számban támogatták. Sőt a támogatók között olyan nevekkel is találkozunk, mint Joe Biden és Hillary Clinton, akik később, szembemenve korábbi döntésükkel, a háború leghangosabb ellenzőivé váltak.

Annak azonban, hogy Bush végül a Kongresszus felhatalmazását kérte az iraki elleni háború megindításához, stratégiai okai is voltak. Az USA elnöke ezzel a lépéssel elsősorban az ENSZ Biztonsági Tanácsára (BT) kívánt nyomást gyakorolni, annak érdekében, hogy az fogadjon el szigorúbb szabályokat Irakkal szemben, ugyanis az USA akkori információi szerint Irak az Öböl háborút követő BT határozatokat megsértve, nem hagyott fel a tömegpusztító fegyvereket gyártásával.

Bush elnök stratégiája sikert aratott. A háború elkerülése érdekében, 2002. novemberében megszületett 1441-es BT határozat szigorított szankciókat irányzott, ha Irak nem engedi be az országba a tömegpusztító fegyverek leszerelésével megbízott ENSZ ellenőröket, valamint nem nyilatkozik fegyverkezési programjáról. Itt azonban fontos megjegyezni, hogy a határozat a fegyveres fellépést, mint lehetséges következményt, sem expressis verbis, sem hallgatólagosan nem tartalmazta. Irak bár a fegyverzetellenőröket beengedte országába, azonban jelentősen akadályozta munkájukat, így a vizsgálat érdemi eredményének megállapítása további fél évet vett volna igénybe, ezt azonban az USA már nem várta meg: Bush 2003. március 18-i beszédében háborút hirdetett Irakkal szemben, amennyiben Szaddám Huszein nem mond le a hatalomról. Az amerikai feltételeket Irak nem sokkal a beszéd után visszautasította, az Egyesült Államok által vezetett katonai szövetség („Hajlandók Szövetsége”) pedig március 20-án megtámadta Irakot.

Bár az Egyesült Államok Kongresszusa megadta a felhatalmazást Bushnak a háború megindítására, ennek ellenére, nemzetközi jogi szempontból az USA katonai offenzívája törvénytelen volt – ezt később Kofi Annan ENSZ-főtitkár is megerősítette. Az ENSZ Alapokmányának 2. cikk 4. bekezdése szerint ugyanis a Szervezet összes tagjának nemzetközi érintkezéseik során más Állam területi épsége, vagy politikai függetlensége ellen irányuló vagy az Egyesült Nemzetek céljaival össze nem férő bármely más módon nyilvánuló erőszakkal való fenyegetéstől vagy erőszak alkalmazásától tartózkodniuk kell. E rendelkezéstől csupán két, Alapkományba foglalt feltétel esetében lehet eltérni: egyrészt, akkor, ha a Biztonsági Tanács úgy ítéli meg, hogy a „fegyveres erők felhasználásával nem járó rendszabályok” elégtelenek, és ennek következtében a BT légi, tengeri és szárazföldi fegyveres erők felhasználásáról határoz a nemzetközi béke és biztonság fenntartása, vagy helyreállítása érdekében – ilyen határozat azonban Irak kapcsán nem született. Másrészt, az Alapokmány 51. cikkében rögzített, önvédelemhez való természetes jog fennállása esetén, e joga azonban az USA-nak kifejezetten Irakkal szemben nem állt fenn.

Az akkoriban még ellenzéki pozícióban lévő Fidesz politikája e, háborút érintő nemzetközi jogi szempontú hiányosságokra fókuszált, azzal a céllal, hogy felhívja a Medgyessy Péter vezette MSZP-SZDSZ kormány figyelmét arra, hogy egy felhatalmazás nélküli, törvénytelen háborúban megvalósuló részvétel nemcsak a magyar érdekekkel ellentétes, hanem Magyarországot is közvetlen veszélynek teszi ki.

A baloldali kormány ennek ellenére katonai és politikai értelemben is támogatta az Egyesült Államok Irakkal szemben folytatott háborúját. A nyugati nagyhatalomnak történő feltétel nélküli megfelelést Medgyessy már a háború kitörése előtt kifejezésre juttatta azzal, hogy aláírta a nyolcak levelét, melyben nyolc európai NATO tagország – köztük Magyarország – a feltétel nélküli támogatásáról biztosította az Egyesült Államokat az Irak elleni fellépéssel összefüggésben.

Ennek szellemében a baloldali kormány az USA kérésére megnyitotta légterét és repülőtereit a szövetséges erők katonai repülői előtt, melynek eredményeként Magyarországon keresztül is haladtak át fegyverek Irakba. Ráadásul, mivel a kormány tudta, hogy az e döntéshez szükséges minősített többséget nem fogja megkapni a parlamenttől – a Fidesz világosan kijelentette, hogy nem tud támogatni egy BT felhatalmazás nélküli háborút, hiszen az ellentétes a nemzetközi jog alapelveivel, és alapjaiban veszélyezteti a nemzetközi jogrendet -, hatalmával visszaélve, a légtér és a repülőterek átengedésének jogi alapjaként egy 1998-ban elfogadott, számos jogi hiányosságot tartalmazó országgyűlési határozatot (11/1998/II. 20./OGY-határozat) jelölt meg. Ennek köszönhetően a baloldali kormányzat az ellenzék véleményét figyelmen kívül hagyva, a Házszabály rendelkezéseit megkerülve, katonai értelemben is támogatni tudott egy jogellenes háborút, ezzel megsértve Magyarország Alkotmányát (6. § (1) „A Magyar Köztársaság elutasítja a háborút, mint a nemzetek közötti viták megoldásának eszközét, és tartózkodik a más államok függetlensége vagy területi épsége ellen irányuló erőszak alkalmazásától, illetőleg az erőszakkal való fenyegetéstől”), és semmibe véve a társadalmi akaratot, mely egyértelműen kétségbe vonta a háborúban történő magyar részvétel szükségességét.

Az MSZP-SZDSZ kormány a légtér és a repülőterek megnyitásán túlmenően a Taszári bázison katonai kiképzési lehetőséget is biztosított a később Irakban szolgálatot teljesítő amerikai polgári alkalmazottaknak. De a baloldali kormányzat következetlen, és az Egyesült Államokat feltétel nélkül kiszolgáló politikáját jellemezte az a tény is, hogy bár Kovács László külügyminiszter korábban kijelentette: Magyarország nem küld katonákat az iraki háborúba, ennek ellenére nem sokkal később már a nem hivatalos úton beérkező, magyar katonai részvétellel kapcsolatos amerikai és brit igénnyel összefüggésben is többpárti egyeztetést hívott össze a kormány, mely során magyar katonai alakulatok Irakba küldését javasolták. A javaslatot Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője, valamint Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője is támogatta, ez végül ebben a formában kizárólag az MDF és a Fidesz fellépésének köszönhetően nem valósulhatott meg, amely pártok a magyar katonai jelenlétet kizárólag akkor tartották elfogadhatónak, ha arra Magyarországot egy nemzetközi szervezet kéri fel.

Az MSZP-SZDSZ kormány kiszámíthatatlan, nagyhatalmi érdekeket kiszolgáló kormányzása fokozatosan sodorta bele Magyarországot egy törvénytelen háborúba. A baloldali vezetés az ellenzéki álláspontokat és a társadalmi elvárásokat figyelmen kívül hagyva, döntései során a hatályos nemzetközi joggal és a magyar Alkotmánnyal is szembement. Azzal pedig, hogy megnyitotta légterét a hadviselő fél Egyesült Államok előtt, valamint engedélyezte a katonai kiképzéseket, továbbá azt, hogy hazánkon keresztül szállítsanak fegyvereket Irakba, közvetlen veszélynek tett ki Magyarországot és a magyar embereket.

https://alaptorvenyblog.hu/

 

Tűz- és fegyverszünet, valamint a békekötés nemzetközi jogi vetületei

A háborúindítás joga (ius ad bellum) egyetlen országot sem illet meg, ha erre mégis sor kerül, a fegyveres konfliktus lezárása többlépcsős folyamat (tűz- majd fegyverszünet, végül békekötés) eredményeként mehet végbe. Két állam viszonyában mind a tűz- és fegyverszünetet, mind pedig a békekötést nemzetközi szerződésben vagy megállapodásban (pacta sunt servanda) szokás rögzíteni.

A szerződés nemzetközi jogi definícióját az 1969-es Bécsi Egyezmény határozta meg, mint az államok között írásban kötött, a nemzetközi jog által szabályozott megállapodás, tekintet nélkül arra, hogy egy vagy több, egymással kapcsolatos okmányba foglalták-e azt, és független a megállapodás sajátos megnevezésétől.

A nemzetközi jog alapelvei közé tartozik – az ENSZ Alapokmánya nyomán többek között – a nemzetközi béke és biztonság veszélyeztetésének tilalma, valamint a viták békés rendezésének kötelezettsége. Az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT) terheli a nemzetközi béke és biztonság fenntartásának elsődleges felelőssége. A nemzetközi viták békés rendezésének forrásai a Hágai Egyezmények, az ENSZ Alapokmánya, valamint az 1982-es 37/10. számú ENSZ Közgyűlési határozat, az ún. manilai nyilatkozat a nemzetközi viták békés rendezéséről.

Fegyverszünet és tűzszünet

A tűzszünetből nem következik automatikusan a békekötés is, az csak a tűzharc egy bizonyos céllal, meghatározott helyre és időre vonatkozó ideiglenes felfüggesztését jelenti. A – többnyire katonai természetű – fegyverszüneti megállapodás már a konfliktus végleges lezárását előzi meg, ebben mondják ki az összes hadművelet felfüggesztését a békekötés lehetővé válása érdekében. A tűzszünet és a fegyverszünet közötti alapvető különbség abban rejlik, hogy míg a tűzszünet a harci cselekményeket csak ideiglenes jelleggel függeszti fel, addig a fegyverszünet megkötése a háború jogilag történő megszűnését célozza.

A Hágai Egyezmény több általános szabályt is megállapít a fegyverszüneti megállapodásokkal összefüggésben. A fegyverszüneti megállapodás a felek kölcsönös megegyezésén alapul, és alapvetően a szerződési szabadság elve vonatkozik rá, hiszen egy rendkívül specifikus és szenzitív jognyilatkozatról beszélünk.

Az értesítési kötelezettség a fegyverszüneti megállapodások minden szakaszában előírt megkötés, így a fegyverszünet létrejöttéről, valamint a hadműveletek folytatásáról is szabályszerűen és kellő időben kell értesíteni a részes feleket. Mindez azért rendkívül fontos, mert a fegyverszüneti megállapodásban még a fegyverszünet tartamát sem kötelező meghatározni, ebben az esetben pedig a hadműveletek (szabályszerű értesítést követően) bármikor újra megkezdhetők. Sőt, az is csupán a szerződő feleken áll, hogy a fegyverszünetre vonatkozó megállapodásokban rendezik-e azokat a viszonyokat, amelyek a háború színterén a lakosság irányában és a felek között előfordulhatnak.

A fegyverszüneti megállapodás bármi módon történő súlyos megsértése esetén – ilyennek minősül például olyan harci cselekmények foganatosítása, melyet az ellenfél a háború során megakadályozna – a másik félnek joga van a fegyverszünetet felmondani, sőt sürgősség esetében az ellenségeskedéseket azonnal újból megkezdeni. Fontos, hogy meg kell különböztetni azt a helyzetet, ha a szerződés megszegését az adott állam, mint részes fél követi el, vagy csupán magánszemélyek, állami utasítás nélküli tevékenységéről beszélhetünk. Utóbbi esetben a megállapodás nem szűnik meg, a vétkes elkövetők viszont büntetőjogi és kártérítési felelősséggel tartoznak. Emellett a fegyverszüneti megállapodás akkor is megszűnhet, ha az abban deklarált valamely egyéb megszüntető ok (pl. valamely jövőbeni feltétel bekövetkezése vagy az egyezmény lejárata) bekövetkezik.

Békekötés

Magyarország a béke és a biztonság megteremtése és megőrzése, valamint az emberiség fenntartható fejlődése érdekében együttműködésre törekszik a világ valamennyi népével és országával. /Alaptörvény Q) cikk (1) bek./

A Hágai Békekonferenciák (1899 és 1907) alkalmával került sor a nemzetközi tárgyalás, a békéltetés, a ténymegállapítás, a jószolgálat, illetve a választottbíráskodás szabályainak kodifikálására. A békés rendezés elvi és technikai szabályait a máig hatályos 1907-es egyezmény tartalmazza. A Békekonferenciák állandó vitarendezési mechanizmusként létrehozták az Állandó Választottbíróságot, amely békéltetés és közvetítés útján segítette két állam konfliktusának feloldását.

Az ENSZ Alapokmánya kimondja, hogy minden olyan viszály esetében, amelynek elhúzódása a nemzetközi béke és biztonság fenntartásának veszélyeztetésére vezethet, a felek mindenekelőtt közvetlen tárgyalás, kivizsgálás, közvetítés, békéltetés, választott bírósági vagy bírósági eljárás, regionális szervek, vagy megállapodások igénybevétele vagy általuk választott egyéb békés eszközök útján tartoznak megoldást keresni. Az ENSZ BT, ha szükségesnek tartja, felhívja a feleket arra, hogy a köztük fennálló viszályt ilyen eszközökkel rendezzék. Az ENSZ számos békeműveletet folytathat, melyek közül a legfontosabbak a békefenntartás (pl. tűzszünet-ellenőrzés) és a béketeremtés. Előbbiről akkor lehet szó, amikor a fennálló béke veszélybe kerül, ilyenkor az ENSZ ajánlásokat tesz vagy (kötelező) határozatot hoz, illetve ideiglenes rendszabályokat, intézkedéseket alkothat a béke és biztonság fenntartása vagy helyreállítása érdekében.Béketeremtésről fegyveres konfliktusok során beszélhetünk, két típusát különböztetjük meg: a békekikényszerítést és a béketámogatást.

A nemzetközi jog értelmében, a hadiállapot békekötéssel zárul, ami elsősorban gazdasági, jogi, katonai és politikai tartalmú békeszerződésben manifesztálódik, amelynek feltételrendszerét többnyire a győztes ország(ok) szabjá(k) meg. A békeszerződés preambuluma tartalmazza a felek céljait és a fegyveres konfliktusért viselt felelősséget, valamint a tartós és stabil béke deklarációját. A békeszerződések kötelező elemei a kölcsönös megbocsátás, a felfüggesztett államközi szerződések hatályának visszaállítása, illetve – amennyiben van relevanciájuk – a háborús bűnösök megbüntetéséről és a hadifoglyok cseréjéről való rendelkezés. A békeszerződések esetén – azok természetéből fakadóan – felmondásnak nincs helye. A Hágai Egyezmények értelmében, a béke megkötése után a hadifoglyokat a lehető legrövidebb idő alatt vissza kell bocsátani hazájukba.

A békekötés kapcsán végezetül kiemelt szerepük lehet a parlamentereknek, hétköznapi elnevezéssel a békeköveteknek, akiknek az a szerepük, hogy elősegítsék a háború befejezését, illetve megkössenek kisebb horderejű egyezményeket. A békekövetek sértetlenséget élveznek. A Hágai Egyezmény deklarálja, hogy parlamenternek kell tekinteni azt a fehér zászlóval jelentkező személyt, akit a hadviselő felek egyike felhatalmazott arra, hogy a másik féllel tárgyalásokat folytasson. A békekövet elfogadása nem kötelező.

https://alaptorvenyblog.hu/

 

A választási szervek is segítették a politikai baloldal csalásait 2010 előtt

A 2000-es évtizedben mind a magyar választási rendszer és a hozzá kapcsolódó jogszabályok, mind a választások rendjéért és tisztaságáért felelős alkotmányos intézmények működési gyakorlata hagyott maga után kivetnivalót. Klasszikus EBESZ-formulával élve, akár úgy is mondható, hogy a választások „free but not fair” körülmények között, azaz elvileg szabadon és demokratikus módon, ám néhol kisebb-nagyobb szabálytalanságokkal, igazságtalanságokkal zajlottak.

A 2002. április országgyűlési választások egyik igen súlyos mulasztása volt, hogy az Országos Választási Iroda (OVI) nem tárta a nyilvánosság elé az újraszámlálásról szóló adatokat. Ami az újraszámlálást illeti, az akkor hatályos, és még az állampárti időkből eredeztethető választójogi törvény – 1989. évi XXXIV. törvény – alapján kötelező volt az újraszámlálás abban az esetben, ha az első és második helyezett között a leadott szavazatok különbsége nem haladta meg az egy százalékot, illetve ha az érvénytelen szavazatok száma magasabb, mint az első-második helyezett közötti különbség.

2002 tavaszán, az országgyűlési választások két fordulója körüli visszásságokat tapasztalva ugyanis a polgárok nagy számban igényelték, hogy a választási bizottságok, testületek – és ne a szavazókörök – végezzék el a szükséges helyeken a szavazatok újraszámlálását, erre azonban az öt évvel korábban kétharmados szocialista-liberális többség által elfogadott törvény (A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény) nem biztosított lehetőséget. Ezzel a választáson vesztes konzervatív oldal nehéz helyzetbe került, és tudomásul kellett vennie a végeredményt. Balsai István országgyűlési képviselő, korábbi igazságügy-miniszter 2002. július közepén egy felszólalásában arra hívta fel a figyelmet az állampolgárok igazságérzetének és alkotmányos jogainak vélt vagy valós megsértése kapcsán, hogy az alkotmányban foglaltan, alapvető jog biztosítja a jogorvoslathoz való általános jogot. Balsai emlékeztetett arra is, hogy brutális rendőri fellépéssel találták szemben magukat azok a polgárok, akik az alkotmányos jogaik érvényre juttatásáért – a jogszabályok követelte rendet mellőzve – demonstráltak. Az Erzsébet hídon, a Kossuth téren és a Károly körúton – húzta alá Balsai – válogatás nélkül verték a rendőrök az embereket, megfélemlítésként fegyvert fogtak az ott lévőkre (az események már nyár elején, az új, baloldali kormány megalakulása után történtek).

Lamperth Mónika belügyminiszter parlamenti felszólalásábanaz a kijelentéssel próbálta kissé félrevezetni a közvéleményt, hogy a szavazókörök 94,4 százalékában megtörtént a szavazatok újraszámlálása. Lamperth ugyanakkor nem említette meg – amit később a sajtónak elismert –, hogy csak a második választási fordulóra volt igaz ez a kijelentése, vagyis arra a fordulóra, amelyben a Fidesz-MDF szerepelt jobban. A mandátumok nagy többségének sorsaazonban már az első választási fordulóban eldőlt, és a Lamperth által említett újraszámlálás csak a második forduló eredményeit befolyásolhatta volna érdemben, ahol a baloldal gyengébben szerepelt.Ez a tény – akárcsak az Országos Választási Bizottság (OVB) sajnálatos asszisztálása – azért bírt különös jelentőséggel, mert akkor több egyéni mandátumnál is egészen minimális szavazatkülönbség döntött.A választás törvényes rendjének (panasz alapján történő) utólagos ellenőrzése csak részben történt meg, végül a szocialista-liberális erők választási győzelmét eredményezve.
Négy évvel később, 2006. április 21-én, a második választási forduló előtt két nappal az OVB döntésben deklarálta, hogy a minta szavazólapok alkalmatlanok a megtévesztésre, vagyisnem történt jogszabálysértés, ezzel pediga testület a normális kampányanyagok körébe sorolta a megelőző napokban országszerte terjesztett, szavazólap mintát tartalmazó szórólapokat (ezek egy része a választások második fordulójára szóló, szerkesztésében és betűformájában is megegyező szöveget tartalmazott). A Fidesz részérőlkezdeményezett vizsgálat során az OVB 7:3 arányban hozta meg határozatát.

2006 májusában összesen tizennégy OVB-döntést változtatott meg a Legfelsőbb Bíróság. A februárban megválasztott választási bizottság hat alkalommal az MSZP, illetve az SZDSZ javára tévedett a legfőbb bírói fórum döntései alapján, hatszor pedig a Fidesz rovására hibáztak az OVB-határozatok. A Legfelsőbb Bíróság ezt a 12 határozatot megváltoztatta, és ehhez még hozzávéve a MIÉP–Jobbik kezdeményezésére elbírált két esetet, a tizennégyrossz döntéssel a „friss” OVB negatív rekordot állított fel, ugyanis a választási testület 1990 óta nem dolgozott ekkora hibaszázalékkal. Míg 2002 tavaszán az OVB 123 döntést hozott, és a megtámadott 59 határozat közül a Legfelsőbb Bíróság akkor egyet sem változtatott meg, addig 2006-ban az OVB 203 ügye közül 63 került a bírák elé, és ebből majdnem mindegy negyedik ügynél született megváltoztató végzés.

Azt nem lehet kijelenteni, hogy 2002-ben visszaélések döntötték volna el a baloldal javára az országgyűlési választásokat, ugyanakkor a 2006-os választási eredményre már kihathattak olyan befolyásoló tényezők, amelyek vitatásánál – az elbírálásnál – az Országos Választási Bizottság sem volt mindig a helyzet magaslatán. Amiként az is megállapítható, hogy a legfőbb bírói fórum szakmai irányítása is erősebb lehetett 2006 elején, mint négy évvel korábban. Az pedig tény, hogy mind 2002-ben, mind 2006-ban az MSZP alig egy százaléknyival szerzett több listás szavazatot, mint a Fidesz-MDF, illetve Fidesz-KDNP, és aránylag kis szavazatkülönbséggel megszerzett mandátumok is eldönthették a választások végkimenetelét.

https://alaptorvenyblog.hu/

A kisebbségek jogai, avagy kettős mérce az Európai Unióban

INKÁBB A NYUGATI BALOLDALNAK KELLENE PÉLDÁT VENNIE RÓLUNK, MÉG MIELŐTT TÚL KÉSŐ LESZ

„Valami bűzlik Dániában” – mondja Shakes­peare Hamlet című drámájában az egyik szereplő, utalva arra, miszerint hiába sejtik sokan az igazságot, ha azt ugyanakkor bizonyítani nem tudják, nem sokat tudnak tenni érte. Nos, sokan vagyunk így az immár évek óta záporozó uniós kritikák jelentős részével – sejtjük, hogy a konkrét támadások mögött valami egészen más szándék húzódik meg, ráadásul általában bizonyíté­kaink is vannak, de legalábbis érdemben tudjuk cáfolni a hamis vádakat.

A nyugati balliberális médiumokat olvasva és hallva nap mint nap találkozhatunk olyan kijelentésekkel, hogy Magyarországon reneszánszát éli az antiszemitizmus, a magyar kormány pedig homofób és cigányellenes. Ahhoz, hogy ezen állításokat megcáfoljuk, elég elolvasni a magyar kormánypártok országgyűlési képviselői által is teljes egyhangúsággal megszavazott Magyarország alaptörvényét (továbbiakban: alaptv.). Már a Nemzeti hitvallás is deklarálja, hogy mi, a magyar nemzet tagjai becsüljük országunk különböző vallási hagyományait. Az alaptv. VII. cikk biztosítja a vallá­sszabadságot és a szabad vallásgyakorlást.

Ez már önmagában kizárja az antiszemitizmust, hiszen utóbbi megvalósulásának immanens kritériu­ma, hogy a zsidó vallásúakat a hitbéli meggyőződésük miatt érje diszkrimináció, testi vagy lelki bántalom, illetve hogy korlátozzák őket vallásuk szabad gyakorlásában. Ha ez sem lenne elég, a XV. cikk garantálja, hogy alapvető jogainak gyakorlása során senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés (többek között) a színe, neme, vallása, valamint bármilyen más véleménye vagy egyéb helyzete miatt. Ez a rendelkezés fogalmilag teszi lehetetlenné az antiszemitizmus, a cigányellenesség és a homofóbia rendszerszintű, „államilag elismert” jelenlétét.

A magyarországi kisebbségek helyzete

Nézzünk cáfolatot a nyugati mainstream állításaira a gyakorlatból is! A kormány és az Országos Roma Önkormányzat között 2011-ben született keretmegállapodás célja a romák foglalkoztatásának a bővítése és az életkörülményeik javítását célzó programok megvalósítása. Ennek eredményeként született meg a Nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia (2011–2020), mellyel küzdenek az elszegényedés ellen, miközben figyelemmel kísérik, ha kell, speciális, antidiszkriminációs programokkal is a romák helyzetének az alakulását. Egy cigányellenes kormány korántsem szánná el magát ilyen lépések megtételére. Orbán Viktor 2018 januárjában egyértelműsítette: a magyar kormány erőforrást lát a roma közösségben. A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hallgatói és alumnitalálkozóján, a Magyar Tudományos Akadémián a miniszterelnök a következőt mondta: „Nézőpontunk szerint a romák nem segélyen, tehát más adófizetők pénzén tengődő, magatehetetlen kisebbség […], hanem olyan magyar állampolgárokról beszélünk, akiknek élhető jövőt, lehetőséget tudunk adni itt, a szülőföldjükön.” Hozzátette: „igenis van remény, csak dolgozni kell érte”.

Ami a zsidóságot, illetve a liberálisok antiszemita vádjait illeti, Orbán Viktor rendszerint a zsidó–keresztény kultúra fontosságáról beszél, ami már önmagában remekül példázza a balos hamis vádak jog- és valóságalapját. A Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja szerint Izrael után Magyarországon él a legtöbb zsidó leszármazott – ha tényleg olyan nagy zsidóellenesség uralkodna hazánkban, ez valószínűleg nem így lenne. 2020 novemberében Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség főrabbija a Magyarország Barátai Alapítvány által szervezett nemzetközi konferencián a következőt mondta: „Magyarország valószínűleg a zsidók számára legbiztonságosabb hely jelenleg Európában.” Megjegyezte: „Ami az antiszemita tendenciákat illeti, Magyarország nemzetközi összehasonlításban mindenképpen biztonságosnak számít.” 2019-ben 35 alkalommal történtek antiszemita incidensek Magyarországon, ami lényegesen kevesebb, mint a nyugati országok hasonló adatai.

Az aktuálisan legdivatosabb balliberális vád a magyar kormánnyal szemben, hogy homofób, mivel – egy friss törvénymódosítás értelmében – nem engedjük, hogy a 18 éven aluliakra ráerőltessék az LMBTQ-propagandát. A jogszabályt egyébként a kormánypártokon kívül a pár éve már jobboldali elhajlással nem vádolható és a nevével ellentétben általában balra húzó Jobbik is megszavazta. Hazánkban a melegek jogai nem szenvednek csorbát, ezt bizonyítja az Alaptv. és számos más jogforrás mellett a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának a megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XXIX. törvény is, amely a legmagasabb szintű jogszabályként biztosítja az egynemű pároknak a regisztrált élettársi kapcsolatot mint az együttélés egy speciális, nyilvántartott formáját.

A védett csoportok helyzete Nyugaton

Vajon mennyire érvényesülnek az említett védett kisebbségek jogai a nyugati, hazánkat rendszeresen támadó országokban? Hogyan tudják a kritikát kiválóan megfogalmazó országok vezetői megvédeni a saját állampolgáraikat a migránsok zsigeri „toleranciájától”?

Kezdjük a zsidók helyzetével! A kiújult zsidó–palesztin konfliktus következtében Nyugaton a bevándorlók kimutatták a foguk fehérét, és ahelyett, hogy a palesztin lakosok jólétének ügyét tűzték volna a zászlóikra, inkább a zsidók gyűlöletét propagálták. Németországban a „békés, háború elől menekülő”, áldozatként beállított agresszív migránsok több városban is izraeli lobogókat gyújtottak fel zsinagógák előtt, illetve olyan is előfordult, hogy kővel dobálták meg a zsidók imaházait, jelentős anyagi kárt okozva.

A baloldali politikusok és a médiájuk (bár az ő viszonyukban a tulajdoni viszonyok, hogy mégis ki kié, megkérdőjelezhetők) kezdetben azzal próbálták mentegetni a vandálokat, hogy azok csak szimpátiatüntetést szerveztek a palesztin nép mellett, a „Halál Tel-Avivra!” és „Halál a zsidókra!” rigmusok azonban hamar megdöntötték ezt az egyébként sem túl erős érvet. Londoni felvonulásokon hangszórókból biztatták a lakosságot a békepárti bevándorlók, a szeretet földi nagykövetei, hogy erőszakolják meg a zsidók lányait és asszonyait – indokolást nem csatoltak az utasításhoz, bár vélhetően annyi lenne, hogy „mert”, „csak” vagy „Allah miatt”. De ez persze a brit főváros muszlim polgármesterét egyáltalán nem zavarta. Ausztriában számos antiszemita transzparenssel lehetett találkozni (és nem csak Braunau am Inn környékén), az egyiken ez volt olvasható: „A nácik továbbra is köztünk járnak, csak most cionistáknak hívják magukat.” Egyes „új holland” állampolgárok szerint „a zsidók olyanok, mint a rák, Heil Hitler!”.

Az antiszemita érzelmeket a Nyugatra érkezőkből nem a tavaszi fegyveres összeütközések váltották ki. A Community Security Trust (CST), a brit zsidóság biztonságát segítő monitoringszervezet elmondása szerint 1984-es alapítása óta nem volt ennyi bejelentett atrocitás: 2018-ban 1652 alkalommal jelentettek antiszemitizmusról. Ez 16 százalékkal több a korábbi évhez képest, amikor 1420 esetről szereztek tudomást. ­2016-ban 1375 gyűlölködésről volt ismeretük, így a mostani adat három éve romló tendenciát mutat, évről évre sikerül Angliában „rekordot dönteni” antiszemitizmusban. Az elemzők szerint logikai kapcsolat áll fenn a tragikus adatok és a Brit Munkáspárt elmúlt években tanúsított, erősen vitatott Izrael-ellenes magatartása között. A CST kutatásai százötven esetet hoztak összefüggésbe a baloldali párttal.

Nemcsak a briteknél évek óta tartó és egyre erősödő probléma az antiszemitizmus, hanem Nyugat-Európa más országaiban is. Az EU egyik legjelentősebb konzervatív hetilapja, a Les Valeurs Actuelles hosszas összeállításban foglalkozik a radikális iszlám és a baloldal összefonódásával, valamint a zsidóellenesség erősödésével Franciaországban. Az elmúlt években menekülnek a zsidók Párizs elővárosaiból, hiszen mindennapossá váltak a sérelmükre a bevándorló-hátterű muszlimok által elkövetett támadások. 2003 és 2018 között 16 francia zsidót öltek meg muszlimok, bizonyítottan antiszemita indítékkal. Franciaországban a gyűlölet-bűncselekményeken túl lényegében minden más jogellenes cselekmény száma is növekszik a migrációs hátterűek egyre szignifikánsabb jelenlétével. A La Figaro szerint szinte minden téren rosszabb volt a helyzet 2019-ben 2018-hoz képest, és évtizedes rekordok dőltek meg. A testi sértések száma 8, a szexuális erőszakoké 12, az emberöléseké 8,5, a lopásoké 3, a csalásoké 11 százalékkal növekedett.

Homofóbia – vádak és a valóság

Ahogy a világon kisebb-nagyobb mértékben mindenhol, úgy nálunk is felüti a fejét a homofóbia. Leginkább muszlim körökben. 2015-ben a Magyar Iszlám Közösség alelnöke mondta azt, hogy a homoszexuálisok Allah legmocskosabb teremtményei. Képzeljük csak el, milyen lehet azokban az országokban az LMBTQ-közösség tagjának lenni, ahol több millió hasonlóan gondolkodó radikális iszlamista él! A COC Nederland holland meleg jogvédelmi szervezet szerint 2016-ban 1295 homofób incidens történt Hollandiában. Ez a szám 2015-ben érte el a csúcsot, amikor 1574 ilyen ügyet tártak fel. Az Amszterdami Egyetem felmérése szerint a hollandiai homofób támadások kétharmadát bevándorlók követték el. Persze ezeken nem kell meglepődni, hiszen a hollandiai muszlim általános iskolák nyíltan homofób irodalmat terjesztenek a diákjaik között, melyben az áll, hogy Allah elpusztítja a melegeket. Érdekes, ezzel jóval kevesebbet foglalkoztak az uniós politikusok, mint azzal, hogy Magyarország megadja a lehetőséget a kiskorúaknak a normális felcseperedéshez.

Hollandia a melegek elleni erőszakos bűncselekmények és gyűlölet-bűncselekmények magas számával nem emelkedik ki bevándorláspárti társai közül: egy afrikai menekült meleg férfit egy írországi menekülttáborban terrorizáltak, Svédországban pedig szír migránsok verték meg brutálisan meleg sorstársukat 2017-ben – ezek csak ritkán nyilvánosságra kerülő esetek, a látencia hatalmas. Ami a melegek jogait illeti, további szembetűnő különbség, hogy nálunk háborítatlanul vonulhatnak, míg ezt Nyugaton kis eséllyel tehetik meg. A két évvel ezelőtti párizsi Pride alkalmával arab tüntetők vertek meg egy felvonuló nőt, az esetről videó is készült, ami a Twitterre ugyan kikerült, de a balliberális sajtó vajmi kevés cikket szentelt az esetnek.

A nyugati balliberális politikusok a jól bevált módszer szerint a lehető legsúlyosabb vádakat sütik rá a közép- és kelet-európai politikusokra, ha azok nem hajlandók beállni a nyugati fősodorba. Egy erős, szuverén ország és annak vezetője azonban mindig a józan ész és a racionalitás mentén, valamint az állampolgárai érdekében jár el. A magyar kormánynak pedig minden magyar állampolgár fontos, bőrszínre, vallásra és szexuá­lis beállítottságra tekintet nélkül. Orbán Viktor a migrációval kapcsolatban 2016-ban elmondta: „Nem fogunk bűnözést, terrorizmust, homofóbiát és zsinagógákat gyújtogató antiszemitizmust importálni Magyarországra.” E tekintetben, kivételesen, inkább a nyugati baloldalnak kellene példát vennie rólunk, még mielőtt túl késő lesz.

Jelenleg a 24. órában vannak.

A szerző alkotmányjogász

A kisebbségek jogai, avagy kettős mérce az Európai Unióban

 

Alaptalanok a jogi aggályok az EU digitális zöldigazolványát illetően – az Európai Bizottság cáfolja a magyar baloldalt

Az EP-ben 2021. június 9-én lezárult az uniós digitális Covid-igazolvánnyal kapcsolatos jogalkotói munka, amelynek eredményeképp könnyebb lesz az utazás az EU-n belül, és lendületet kap a gazdaság. A plenáris üléshéten a képviselők 546 szavazattal, 93 ellenében és 51 tartózkodás mellett elfogadták az új uniós digitális Covid-igazolványról szóló jogszabálycsomag uniós polgárokra vonatkozó rendeletét, 553 szavazattal, 91 ellenében és 46 tartózkodás mellett pedig a nem uniós polgárokra vonatkozó rendeletét. A LIBE Bizottság aznapi közleménye szerint az összes tagállam elismeri az új uniós igazolást. Az igazolvány megkönnyíti az utazást, és segít fokozatosan, összehangoltan feloldani a korlátozásokat. Július 1-jétől lesz érvényben 12 hónapig. A tesztelés sem állhat le: az EU 100 millió euróval járul hozzá ahhoz, hogy a tesztek megfizethető áron és minél szélesebb körben elérhetőek legyenek. Megjegyzendő, hogy az igazolványok mögötti rendszert a T-Systems és az SAP hozta létre, és az Európai Bizottság luxemburgi adatközpontjából üzemeltetik. Az ellenőrzéshez szükséges digitális aláírási kulcsokat azonban a tagállamok a saját szervereiken tárolják. A nemzeti ellenőrző alkalmazások vagy rendszerek EU-szerte hozzáférhetnek ezekhez a kulcsokhoz, de személyes adatokat a rendszer nem kezel.

Még a zöldpárti, holland Tineke Strik is az oltási igazolvány mellett állt ki. Elmondta: az igazolvány maximálisan tiszteletben tartja a diszkriminációmentességet és az adatvédelmi követelményeket. A tagállamoknak be kellene vezetni az új, harmonizált rendszert, és az EP-képviselők feladata figyelemmel kísérni, hogy ezen értékeket valóban tiszteletben tartják-e.

Ehhez képest Donáth Anna szerint az EU „vakcinaútlevéllel” kapcsolatos szabályozási javaslata hátrányosan megkülönböztetné azt a több mint egymillió magyart, akiket keleti vakcinákkal oltottak be. „Az ilyen korlátozások alóli mentesítéssel a momentumos képviselők is egyetértenek. Gondoljunk csak arra a több ezer honfitársunkra, akik naponta ingáznak Ausztriába, Szlovákiába vagy Erdélybe, azonban csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinával beoltottak számára törölnék el automatikusan uniós szinten az utazási korlátozásokat. A többi vakcina, így például a Szputnyik V és a Sinopharm tekintetében ennek eldöntését a tagállamokra bíznák, akik dönthetnek úgy, hogy eltörlik azokat, de dönthetnek úgy is, hogy fenntartják őket.” – nyilatkozta a Momentum EP-képviselője. Hozzátette: „Természetesen, az utóbbi eset sem jelentené azt, hogy a kínai vagy orosz vakcinával oltottak ne tudnának utazni Európán belül, csupán azt, hogy az adott tagállam szabályai szerint negatív tesztet kell felmutatniuk, vagy karanténba kell vonulniuk beutazás esetén, szemben a nyugati vakcinával oltottakkal, akik ez alól automatikusan mentesülnének.” Donáth Anna szerint a fenitek „elfogadhatatlanok, ezt nem nevezhetjük európai megoldásnak.”

Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője 2021. május 29-i sajtótájékoztatóján kijelentette, az Orbán-kormány a koronavírus kapcsán újra cserbenhagyta a magyarokat. Szerinte a magyar miniszterelnök titkolja, hogy az állampolgárok milyen vakcinát kaptak, ezáltal pedig a magyarok nem fognak tudni korlátozásoktól mentesen utazni az Európai Unió területén úgy, mint más uniós polgárok.

 EU-s jogalkotás a védettségi igazolványt illetően, valamint reakció az azt ért vádakra

Az Európa Tanács (amely egy, az Európai Unió intézményi keretein kívül elhelyezkedő regionális nemzetközi szervezet) 2361-es, oltással kapcsolatos határozata kimondja, hogy nem kaphatnak többletjogokat az oltási igazolvánnyal rendelkezők, és aki nem akarja beoltatni magát, azt nem érheti hátrányos megkülönböztetés.

Az Európai Adatvédelmi Testület (European Data Protection Board, EDPB) 2020. március 19-én elfogadott nyilatkozata a személyes adatok kezeléséről a COVID-19 járvány kitörésével összefüggésben: az adatvédelmi szabályok, így a GDPR, nem akadályozhatják a koronavírus elleni küzdelemben hozott intézkedéseket. A fertőző̋ betegségek elleni harc minden nemzet közös célja, ezért azt a lehető legjobb módon kell támogatni. A GDPR eltérést enged a személyes adatok egyes különleges kategóriáinak, pl. az egészségügyi adatok kezelésének tilalma alól, ha az a közegészségügy területén fennálló́ jelentős közérdek miatt szükséges (9. cikk (2) bekezdés i) pont), vagy az érintett alapvető érdekeinek védelme miatt (9. cikk (2) bekezdés c) pont), illetve a (46) preambulumbekezdés kifejezetten utal a járvány idején történő adatkezelésekre. Az EDPB nyilatkozatában kiemeli, hogy különleges feltételek megléte esetén a GDPR 23. cikke lehetővé teszi a nemzeti jogalkotók számára, hogy jogalkotási intézkedésekkel korlátozzák az adatkezelők és adatfeldolgozók kötelezettségeinek hatályát és az érintettek jogait, ha ezen korlátozás tiszteletben tartja az alapvető jogokat és szabadságokat, és szükséges, illetve arányos intézkedésnek minősül egy demokratikus társadalomban az Unió vagy a tagállam általános közérdekből fontos célkitűzéseinek, különösen a népegészségügyi intézkedések megvalósítása érdekében. A pandémia idején kihirdetett veszélyhelyzet olyan jogi feltétel, amely jogszerűvé teheti az érintettek jogainak korlátozását, feltéve, hogy ezek a korlátozások csak annyiban alkalmazandók, amennyiben szigorúan szükséges és arányos a népegészségügyi cél védelme érdekében – áll az EDPB nyilatkozatában.

 Az Európai Bizottság 2021. március 17-én mutatta be a digitális zöldigazolvánnyal kapcsolatos javaslatát, mely az alábbi címet viseli: az Európai Parlament és a Tanács rendelete a Covid19-világjárvány idején a szabad mozgás megkönnyítése érdekében az oltásra, tesztelésre és gyógyultságra vonatkozó interoperábilis igazolványok (digitális zöldigazolvány) kibocsátásának, ellenőrzésének és elfogadásának keretéről. A javaslat 9. cikke rendelkezik A személyes adatok védelméről. Az igazolványokban szereplő személyes adatok kezelésének céljaként a Covid19-világjárvány idején az Unión belüli szabad mozgáshoz való jog gyakorlásának megkönnyítését határozták meg. A személyes adatokat a célállomás szerinti tagállam illetékes hatóságai vagy a nemzeti jogszabályok által a pandémia idején bizonyos népegészségügyi intézkedések végrehajtására kötelezett, határokon átnyúló személyszállítási szolgáltatók használják fel a birtokos oltottsági, tesztelési vagy gyógyultsági státuszának ellenőrzésére. E célból a személyes adatokat a feltétlenül szükséges mértékre kell korlátozni. Nem őrizhetők meg azok a személyes adatok, amelyekhez e bekezdés alapján fértek hozzá. Az adatok megőrzési ideje semmi esetre sem haladhatja meg azt az időszakot, ameddig az igazolványok felhasználhatók a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásához.

Monika Mosshammer, az Európai Bizottság Jogérvényesülési és fogyasztópolitikai főigazgatóság Egyenlőség és uniós polgárság igazgatósága Uniós polgárság és a személyek szabad mozgása egységének egységvezető-helyettese reagált a digitális zöldigazolvánnyal kapcsolatos aggályokra a CÖF-CÖKA megkeresése alapján . Mosshammer utalt a Bizottság március 17-i javaslatára, amely szerint egy olyan „digitális zöldigazolványt” kellene létrehozni, amely a szabad mozgás megkönnyítése érdekében igazolja az oltás, a teszt vagy a gyógyultság tényét. Az egységvezető-helyettes elmondta, a Bizottság azon munkálkodik, hogy biztosítsa a tagállamok számára az EU legnagyobb részében jelenleg érvényben lévő korlátozások feloldásához szükséges eszközöket. A be nem oltott személyek diszkriminációjának megakadályozása végett a Bizottság nemcsak interoperábilis oltási igazolványt javasolt, hanem olyat is, amelyek igazolják az elvégzett koronavírustesztek eredményeit, valamint azt, hogy az igazolvány tulajdonosa felgyógyult a Covid19-megbetegedésből. Így minden uniós polgár élvezheti majd a digitális zöldigazolvány rendszerének előnyeit. Amennyiben a tagállamok eltekintenek az oltásra, tesztre vagy gyógyultságra vonatkozó igazolással rendelkező személyek szabad mozgására vonatkozó bizonyos korlátozásoktól, az e javaslat által létrehozott igazolványok lehetővé teszik a polgárok számára, hogy kihasználhassák e mentességek előnyeit. Mivel egyre több tudományos adat áll rendelkezésre, különösen a SARS-CoV-2 fertőzés elleni oltás vagy e betegségből való felépülés hatásairól, az egészségügyi igazolványok interoperábilis keretrendszerének lehetővé kell tennie a tagállamok számára, hogy összehangolt módon feloldják a korlátozásokat. A javaslat egyértelműen kimondja, hogy az oltási igazolvány birtoklása nem előfeltétele a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásának vagy a határokon átnyúló személyszállítási szolgáltatások igénybevételének.

Az adatvédelmi követelmények és az adattakarékosság beépültek a javaslatba. Az igazolványok csak a polgárok szabad mozgáshoz való jogának megkönnyítéséhez szükséges információkat (pl. az igazolványok kiállításához és ellenőrzéséhez szükséges személyes adatokat) tartalmazhatják. A „digitális zöldigazolvány” keretrendszere nem írja elő uniós szintű adatbázis létrehozását és fenntartását, hanem lehetővé teszi a digitálisan aláírt interoperábilis igazolványok decentralizált ellenőrzését. A digitális zöldigazolványt a világjárvány végét követően nem fogják a továbbiakban alkalmazni, azonban a javaslat tartalmaz egy olyan mechanizmust, amely lehetővé teszi az újbóli aktiválását, amennyiben arra a jövőben szükség lenne.

Ifj. Lomnici Zoltán

alkotmányjogász,

szóvivő CÖF-CÖKA

Osztrák virágháború balliberális változatban – a fanyar humor esete a valósággal

https://www.origo.hu/itthon/20210415-osztrak-viraghaboru-balliberalis-valtozatban-a-fanyar-humor-esete-a-valosaggal.html

IFJ. LOMNICI ZOLTÁN
2021.04.15.

Hosszú ideje tanúja lehetünk annak, ahogyan a hazai balliberális sajtó védelmébe veszi az egykor az Országgyűlésben és azon kívül zsidózó Jobbik és a baloldal formálódó szövetségét a következő, 2022-es országgyűlési választásokra. Mindezt úgy, hogy saját pár évvel korábbi elveiket vágják sutba, hiszen azokat most felülírja az aktuális politikai érdek. Ugyanilyen elvtelenül veszik védelmükbe a Profil című osztrák hetilapot is – amelynek egyik újságírója provokatív támadást intézett a magyar kormány ellen –, valamint az ügy kapcsán Orbán Viktor miniszterelnököt (tréfásan?) leführerező osztrák újságírót is.

Persze vannak esetek, amikor nem célszerű a humor eszközéhez nyúlni, hiszen sokszor a tréfa szakít fel sebeket, hoz felszínre súlyos múltbeli sérelmeket. Még akkor is, ha egy-egy histográfiai esemény megtévesztően pozitív megjelöléssel vonult be a történelembe. Jól ismerhetjük az Anschluss, a birodalmi németek 1938-as ausztriai bevonulásának esetét is. Hitler Wehrmachtja március 12-én lépte át a határt, az Otto-hadműveletben pedig nem találták szembe magukat különösebb ellenállással, sőt az osztrák lakosság karlendítéssel és virágokkal várta a bevonuló német katonákat. Erről a jelenségről kaphatta az esemény a Blumenkrieg (virágháború) elnevezést is.

Maga Adolf Hitler, a náci Németország ausztriai születésű kancellárja szülőfaluja, Braunau am Inn közelében lépett be osztrák földre, és hazájában hatalmas ováció fogadta. Március 15-én Hitler a történelmi feljegyzések szerint mintegy 250 ezer ember ujjongása közepette mondhatta ki a „szülőföldem belépését a Német Birodalomba” fordulatot, a bécsi Heldenplatzon. Azon a napon a Führer gépkocsioszlopa a Hotel Imperial szálló elől indult el, és a Heldenplatz kapujától, osztrák és német tábornokokat vezetve, Hitler gyalog tette meg az utat a Burg kastélyig. Amikor pedig a Burg erkélyére lépett, a tömeg felszabadult éljenzésben tört ki

Ausztria és a Német Birodalom egyesülését 1938. április 10-én népszavazással szentesítették, ezen 99,73 százalék voksolt az Anschluss, azaz a nagynémet egyesülés mellett. Bár igaz, hogy a szavazójogtól megfosztották az osztrák lakosság mintegy tizedét, és a bevonult németek nyomás alá helyezték a közvéleményt, annak jelentős része enélkül is támogatta az Anschlusst, és magán a szavazólapon – az Igen karika mellett – ott szerepelt a Nem lehetősége is. Az osztrák támogatásban talán szerepet játszhatott a korábbi évek hullámzó belpolitikai bizonytalansága is – Dollfuß kancellár meggyilkolása és utódjának, Schuschniggnak a tehetetlen politikája, a nemzetiszocialisták korábbi integrálása az osztrák kabinetbe, a kiszámíthatatlanság folyamatos érzése, amely után még imponálhatott is a vaskezűen határozottnak, sikeresnek tűnő Hitler fellépése és politikája.

A történelmi tényeket így fontos a helyükre tenni. Die Bewältigung der Vergangenheit – vagyis meg kell birkózni a múlttal, ahogyan németül mondják. Ausztria a háború után évtizedekig az áldozat szerepében mutatta magát, majd végre 1994-ben Franz Vranitzky kancellár az izraeli parlament, a Knesszet előtt tartott beszédében bocsánatot kért a náci bűnökben részt vevő osztrákok szerepéért, és megbocsátást kért ezért a zsidóságtól. Emellett az amerikai kormány erős nyomására az osztrákok létrehoztak egy nemzeti alapot az egykori üldözöttek szimbolikus kártalanítására és a visszaszolgáltatások kérdéseinek rendezésére. Az osztrák oktatásban is elkezdett megjelenni a szembenézés, vagyis az, hogy az osztrákok milyen mértékben segítették vagy használták ki valójában az 1938-as Anschlusst, amelynek természetesen voltak nemzeti áldozatai is. Az osztrák sajtónak és közéletnek azonban mindmáig kényes, ha ezt valaki a szemükre merészeli vetni.

Az emlékezetpolitika alapvetően fontos egy társadalom, egy nemzet hosszú távú fennmaradása szempontjából: ezzel lehet elkerülni a nemzeti emlékezet összekuszálódását, és az egészséges nemzettudatból táplálkozó egyéni identitásképzés segítő elemeinek a széthullását. Aki nincs tisztában a múltjával és annak tanulságaival, az elveszítheti a jövőt; az osztrák barátainknál is bizonyos esetekben jól érzékelhető, hogy amiként nyolcvan évvel ezelőtt az egyik irányba, most egyértelműen a másik irányba lendül ki az inga. Ma a politikai korrektség talaján és a liberális felfogást a legszélsőségesebben értelmezve, szabadon támadhatnak minden olyan politikát a mainstream nyugati sajtó eszközei révén, amely bátran nemzeti alapokra helyezkedik – mert aki a nemzetre, a közösségekre mer értékalapon hivatkozni, az csakis náci lehet.

A Profil című liberális hetilap cikke azért is volt eleve ízléstelen, mert a lap újságírója, Franziska Tschinderle manipulatív tálalásban, kérdéseknek álcázott bírálatokkal kereste meg a néppárti frakcióból nemrég kilépett fideszes EP-delegációt. Egy ugyancsak osztrák kollégája, bizonyos Rainer Nikowitz pedig egy szakmailag gyenge, szatirikusnak szánt interjúban úgy kelt a Profil munkatársának védelmére, hogy Orbán Viktor kormányfőt a náci Führer reinkarnációjaként azonosította olvasói számára…

Az osztrák újságírók akcióiból végig sütött a tárgyilagosság – és a tisztesség! – hiánya, azaz a teljes szakmaiatlanság. Miközben az ő szemükben csak akkor lehet beszélni független és objektív, „oknyomozó” újságírásról, ha a többi közíró és tollforgató is hozzájuk hasonlóan beszél társadalmi és politikai kérdésekről. És akik hozzájuk hasonlóan leplezni próbálják a kényelmetlen köznapi valóságot, csak hogy egyes csoportokat, például a bevándorlókat meg ne sértsék. Ugyanakkor minden erkölcsi aggály nélkül képesek vérig sérteni egy másik állam nemzeti közösségét azáltal, hogy a náci kancellárhoz hasonlítják – még ha szatirikus módon is – az adott ország miniszterelnökét. Ez volna a valóban kritikusnak és tárgyilagosnak mondott sajtóattitűd, amely pusztán a dolgok és események mögötti igazságot keresi? Vagy pedig csak egy alpári hangvételű, politikai lejárató kampányról van szó, amelyet egy másik országgal szemben megengednek maguknak?

Az osztrák balliberális sajtó említett akciói nem menthetők, sőt egyenesen el kell ítélnünk ezeket, mert bár sokan hajlamosak Hitler és a nácik rémtetteinek relativizálására, bagatellizálására ez nem csupán bántóan ízléstelen, de számos EU-s tagállamban, így hazánkban is bizonyos formában bűncselekménynek minősül. Barátilag azt is mondhatnánk mindezeken túl az érintetteknek, hogy értjük mi a viccet, de ebben a formában nem szeretjük, sőt elítéljük. Amiként a hazai baloldali nyilvánosság kétszínű viselkedését is az ügyben, amely a nyugati sajtó látványos félrenézésével már régen, évekkel ezelőtt megágyazott az új elvbaráti Anschlussnak: a magyarországi szélsőjobb és a baloldali, anarchista pártok választás előtti politikai egyesülésének és szövetségének.

Szerző: Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég szakértője