Az 5 legnagyobb szivárogtatási botrány Amerikában

Kormányzati szivárogtatások és következményeik az Egyesült Államokban.

 

1.) EDWARD SNOWDEN NSA-ÜGYE

Edward Snowden amerikai-orosz informátor 2013 nyarán leleplezett információi betekintést nyújtottak a hírszerző ügynökségek megfigyelési és kémkedési gyakorlatának mértékébe szerte a világon – elsősorban az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, de sok más országban is. A leleplezések kiváltották a globális megfigyelési és kémkedési ügyet (más néven „NSA-ügy”). Snowden kiszivárogtatásai részleteket tártak fel az Egyesült Államok kormányának több millió amerikai titkos megfigyelése során tett lépéseiről.

A megfigyelési program a 2001. szeptember 11-i merényletek nyomán jött létre, és a kormány tisztviselői úgy látták, hogy meg kell erősíteni a biztonsági programokat és a megfigyelési műveleteket a potenciális bűnügyi és terrorfenyegetések kiszűrése érdekében. A Snowdentől származó kiszivárogtatások azonban felfedték, hogy a kormány nem csak a potenciális terrorfenyegetettség kapcsán, hanem az állampolgároktól is gyűjt információkat.

Snowden, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) alvállalkozója, aki később Hongkongba és végül Oroszországba menekült, és akit kormányzati tulajdon eltulajdonításával és más bűncselekményekkel vádoltak meg, amerikai és európai kémprogramokat fedett fel. A kiszivárogtatások azt mutatták, hogy az amerikai kormány az Európai Unió számos hivatalát megzavarta, és legalább harmincnyolc külföldi nagykövetség után kémkedett.

2.) A PENTAGON-IRATOK

1971 márciusában kiszivárogtattak The New York Timesnak egy szigorúan titkos védelmi tanulmányt az Egyesült Államok vietnami háborúban való részvételéről, amely szerint egyre népszerűtlenebbé vált a konfliktus 1970-es évtizedre való áthúzódásával. A Times ebből származó jelentése lavinát indított el, részletezve az ország több évtizedes vietnami szerepvállalását, és igazolva számos háborúellenes kritikát.

Az Egyesült Államok 1945 és 1967 közötti fontos politikai döntéseit és tanácskozásait részletező dokumentumokat Daniel Ellsberg katonai elemző szivárogtatta ki, aki titokban lefénymásolta a jelentést, és átadta az újságíróknak. A lapok elmarasztalóak voltak az egymást követő amerikai elnökök – Harry Truman, Dwight Eisenhower, John F. Kennedy és Lyndon B. Johnson – lépéseit érintően a térség konfliktusaira.

A kiszivárogtatás komoly csapást mért az Egyesült Államok katonai és politikai struktúrájára, olyan részletekkel, amelyeket a tisztviselők évek óta igyekeztek titokban tartani. Ez a szövetségi kormány és a sajtó drámai harcát is eredményezte, miután az igazságügyi tárca ideiglenes intézkedést biztosított a jelentések közzététele ellen. Az ügyészség végül ejtette a vádakat. 1971. június végén a Legfelsőbb Bíróság 6:3 arányú határozatában engedélyezte a Times és a The Washington Post számára, hogy továbbra is közzétegyék a jelentéseket, és a botrányt máig az Egyesült Államok történetének sajtószabadság szempontjából egyik legmeghatározóbb ügyeként tartják számon.

3.) IRAKI HÁBORÚS NAPLÓK

A WikiLeaks, a Julian Assange által alapított médiaszervezet 2010-ben rengeteg kiszivárgott titkos katonai dokumentumot tett közzé, amelyek részletezték az Egyesült Államok és a koalíciós erők 2004 és 2009 közötti iraki háborúban folytatott tevékenységét.

A dokumentumok számos titkos, zavaró fejleményt tártak fel a háborút illetően, beleértve az elhunyt civilek számát. 2009-re a kiszivárogtatásokból kiderült, hogy 66 ezer civil halt meg, ami a háborúban elhunytak több mint 60 százalékát jelentette. Az is kiderült, hogy több ezer civil halálesetről még nem számoltak be nyilvánosan. A dokumentumok azt is állítják, hogy a börtönben visszaélések történtek, még azután is, hogy a háború korai szakaszában széles közvélemény értesülhetett a fogvatartottakkal kapcsolatos bánásmódról. A dokumentumok azt is megállapították, hogy az amerikai erők foglyokat adtak át egy iraki csoportnak, amely széles körben elterjedt kínzási taktikájáról ismert.

A kiszivárogtatások közel 400 ezer jelentést vagy naplót tartalmaznak, amelyeket katonák rögzítettek a háborúban a helyszínen. A kiszivárogtatás hozzájárult a háború lakosság általi támogatottságának visszaszorulásához, amely már az ország megszállásáról szóló, 2003-as kezdeti döntés után is csökkent. Mire Obama elnök bejelentette, hogy 2011-ben be kívánja fejezni az Egyesült Államok iraki hadműveleteit, a válaszadók 75 százaléka teljes mértékben támogatta (a Pew Research közvélemény-kutatása szerint) a háború leállítására vonatkozó elnöki döntést.

4.) ROBERT HANSSEN KÉMKARRIERJE

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynöke volt, aki 1979 és 2001 között szovjet és orosz hírszerző szolgálatok számára kémkedett az Egyesült Államok ellen.

1976-ban Robert Hanssen különleges ügynökként csatlakozott az FBI-hoz. Az FBI-nál és a bűnüldözésnél eltöltött 25 év alatt az Egyesült Államok kormánya után kémkedett. A hidegháború során Hanssen a Szovjetunió kémjeként tevékenykedett, évekig észrevétlen maradt, mielőtt az 1980-as évek közepén a tisztviselők meggyanúsították. Tekintettel az FBI-nál betöltött szerepére, Hanssen titkos információkhoz férhetett hozzá, több ezer darabot adott el szovjet és orosz forrásoknak, részletezte az amerikai katonai terveket, stratégiákat nukleáris háború esetére és fegyvertechnológiákat. Állítólag körülbelül 1,4 millió dollárt keresett készpénzben és gyémántban a titkosszolgálati információk eladásából.

2000-ben a bűnüldöző szervek olyan orosz információkat szereztek be, amelyek arra utaltak, hogy Hanssen volt a kém. A nyomozók akkor kapták rajta Hanssent, amikor titkos információt közölt orosz források számára egy virginiai parkban, és letartóztatták. Hanssen végül bűnösnek vallotta magát 15 rendbeli kémkedésben; 2002-ben ítélte életfogytiglani szabadságvesztésre a büntetőtörvényszék a Virginia állambeli Alexandria városában.

5.) UKRÁN HÁBORÚS KISZIVÁROGTATÁS

A utóbbi idők hírei szerint az ukrajnai háborúval kapcsolatos NATO-dokumentumok legutóbbi kiszivárogtatása az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb katonai és hírszerzési jogsértése – azzal a lehetőséggel, hogy orosz forrásból szivárogtatták ki, és egyesek rámutattak, hogy az információk egy részét megváltoztathatták.

Bár a NATO-tisztségviselők még nem erősítették meg a kiszivárogtatások hitelességét vagy forrását, a dokumentumok érdekes betekintést nyújtanak az ukrajnai háborúba, részletezve az Egyesült Államok és a Nyugat-Ukrajnának nyújtott támogatását, beleértve a fegyveres-katonai segélyezés előrehaladását is. A New York Times szerint a dokumentumokból az is kiderül, hogy az Egyesült Államok mind az orosz, mind az ukrán vezetők után kémkedett, hogy figyelemmel kísérhesse a háborút. Azt is részletezik, hogy az Egyesült Államok hogyan követi műholdak segítségével az orosz katonai mozgásokat a Times szerint.

Egy dolgot azonban mégsem árulnak el, ez pedig az ukrán ellentámadás megújításának terve, amelyről széles körben pletykáltak, miután Oroszország a tél végén indított offenzívát, amely nagyrészt elakadt.

A minősített védelmi információk kiszivárogtatására és egyéb nyilvánosságra hozatalára vonatkozó büntetőjogi tilalmak

Jóllehet nincs olyan konkrét norma, amely a védett kormányzati információk minden jogosulatlan nyilvánosságra hozatalát bűncselekménynek minősítené, ezekben az esetekben a jogi keret a jogszabályok összetett és gyakran egymást átfedő halmazán, illetve normákon belüli egyedi rendelkezéseken alapul. A jogosulatlan nyilvánosságra hozatalból eredő büntetőeljárások gyakran a kémkedési törvényre (Espionage Act) összpontosítanak. A vonatkozó bűncselekmények skálája rendkívül széles: a szabadságvesztéssel járó „klasszikus kémkedési” esetektől (amikor valaki információt gyűjt egy külföldi kormánynak nyújtott segítség érdekében) az enyhébb büntetést maga után vonó, a védett információk helytelen kezeléséről vagy elvesztéséről szóló jelentés elmulasztásáig.

Az USA a kémkedési törvény és a kapcsolódó jogszabályok alapján üldözi azokat a minősített információkhoz hozzáféréssel (és ezen információk védelmének kötelezettséggel) rendelkező személyeket, akik azokat külföldi ügynökök rendelkezésére bocsátották, valamint a külföldi ügynököket, akik az Egyesült Államokban tartózkodva jogellenesen jutottak minősített információkhoz. Indítottak büntetőeljárást olyan személyek ellen is, akik „önzetlen szándékkal” védett információkat kívántak nyilvánosságra hozni, mivel úgy vélték, hogy a közjó érdekében előnyben részesítik az egyes kormányzati tevékenységek átláthatóságát. Az USA történetében még egyetlen személyt sem mentettek fel azon az alapon, hogy a kiszivárgott információhoz fűződő közérdek olyan jelentős lenne, amely igazolta volna az egyébként jogellenes nyilvánosságra hozatalt. – Tehát, ha valaki arra hivatkozva, hogy „a népnek joga van tudni valamit”, vagy „a köz érdekében szükségesnek érzi valamilyen szenzitív információ nyilvánosságra hozatalát”, nyilvánosságra hoz védett információkat, büntetőjogi szankcióval kell szembenéznie.

Az Egyesült Államokban még soha nem vontak felelősségre hagyományos hírügynökséget a kiszivárgott információk átvétele és nyilvánosságra hozatala miatt, de a büntetőeljárást kiterjesztették azokra a személyekre is, akik nem felelősek az eredeti nyilvánosságra hozatalért. – Tehát, ha egy kormánytag a kormányülés után beszámol az ott elhangzottakról a házastársának, majd utóbbi ezen információkat nyilvánosságra hozza, a szivárogtató házastárs büntetőeljárás alá vonható.

Samuel Loring Morison lett az első személy, akit elítéltek, mert titkos dokumentumokat adott el a médiának. Az 1985-ös United States v. Morison ügyben hozott ítélet a kémkedési törvény alapján történő elítélés feltételeinek fontos körvonalazását jelentette. Morison azzal érvelt, hogy nem volt meg a kémkedéshez szükséges szándék, mivel a fényképeket egy hírügynökségnek, és nem egy idegen hatalom ügynökének továbbította. Az a tény, hogy a Morison elleni vádemelés során a médiának való kiszivárogtatásról volt szó, és látszólag nem állt szándékában érzékeny információkat továbbítani az ellenséges hírszerző szolgálatoknak, nem győzte meg az esküdtszéket vagy a bíróságokat arról, hogy nem volt bűnös. Az Igazságügyi Minisztériumot (DOJ) azonban némi kritika érte azon az alapon, hogy az ilyen büntetőeljárások visszatartó erejűek lehetnek a potenciális bejelentőkre, akik olyan információkat szolgáltathatnak, amelyek kínosak lehetnek a kormány számára, de a közbeszéd szempontjából létfontosságú információkat szolgáltatnának. Hivatalából való távozásakor Clinton elnök kegyelmet adott Morisonnak. – Az ítélet rámutat, hogy a U.S. Code 793. § d) pontja értelmében, védelmi információk gyűjtése, továbbítása vagy elvesztése bűntettét követi el az is, aki a nemzetvédelemmel kapcsolatos olyan információt, amelyről okkal feltételezi, hogy az Egyesült Államok kárára vagy bármely külföldi nemzet javára felhasználható, szándékosan közöl, átad, függetlenül attól, hogy nem idegen hatalom ügynökével, hanem „csak” a média valamely szereplőjével osztotta meg azt.

Shamai Leibowitzot 2009-ben ítélték 20 hónap szabadságvesztésre a U.S. Code 798. § alapján, minősített információk nyilvánosságra hozatala miatt – amiket egy bloggernek adott át. A média arról számolt be, hogy Leibowitz nyilvánosságra hozta az átiratokat a washingtoni izraeli nagykövetségen folytatott beszélgetésekről, amelyeket az FBI lehallgatott. Azt állította, hogy a szándéka az volt, hogy leleplezze a hivatali visszaéléseket, nem pedig az, hogy kárt okozzon a nemzetbiztonságnak, de végül bűnösnek vallotta magát. – Vagyis attól, hogy valaki – állítása szerint – a „jó cél” érdekében árul el államtitkokat a médiának, még nem mentesül az ehhez fűződő jogkövetkezmények alól.

Edward Snowden ügye fentebb már részletezésre került. Az amerikai-orosz informátor 2013 nyarán leleplezett információi betekintést nyújtottak a hírszerző ügynökségek megfigyelési és kémkedési gyakorlatának mértékébe szerte a világon. A még mindig folyamatban lévő büntetőeljárásban Snowdent a U.S. Code 798. § alapján, minősített információk nyilvánosságra hozatalával, valamint a U.S. Code 793. § szerint, védelmi információk gyűjtése, továbbítása vagy elvesztése bűntettével vádolják. Oroszország 2022 decemberében adta meg Snowdennek az állampolgárságot, ami lehetetlenné teszi az Orosz Föderáció alkotmánya értelmében, hogy kiadják az Egyesült Államoknak.

Forrás: alaptorvenyblog.hu

Legalizálhatja-e Brüsszel a prostitúcióhoz kapcsolódó bűncselekmények körét?

Az uniós igazságügyi miniszterek informális ülésén Brüsszelben érintették a prostitúcióhoz kapcsolódó egyéb bűncselekmények engedélyezett tevékenységgé tételét.

 

Kiindulópontkènt hangsúlyozandó, hogy az európai büntetőjog kategóriája egyre elfogadottabbá válik az EUMSZ vonatkozó rendelkezései alapján (79. cikk, 82–89. cikk, 325. cikk). Ez azonban egy korlátozott büntetőhatalmat jelent, az Európai Bizottság egyik 2011-es közleménye alapján ugyanakkor a nemzeti büntetőjog „bármely adott társadalom alapvető értékeit, szokásait és választásait tükrözi” és így a nemzeti identitással szoros kapcsolatban áll.

 

A prostitúcióval, annak elősegítésével, valamint az arra való kényszerítéssel kapcsolatban számos bűncselekményt ismer a magyar Btk., amely rendszeres haszonszerzés céljából végzett szexuális cselekményként definiálja a prostitúciót. Ilyen tényállás a prostitúció elősegítése, a Kerítés, a Kitartottság, vagy például a Gyermekprostitúció kihasználása, amely kapcsán külön nevesítve van, aki olyan bordélyházat tart fenn, vezet, vagy olyan bordélyház működéséhez szolgáltat anyagi eszközöket, amelyben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy folytat prostitúciót, és cselekménye két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 

A bűncselekmények alapvető jellemzője (valamint a büntetendő cselekménnyé nyilvánítás immanens kritériuma), hogy veszélyesek a társadalomra. Társadalomra veszélyes cselekmény az a tevékenység vagy mulasztás, amely mások személyét vagy jogait, illetve Magyarország Alaptörvény szerinti társadalmi, gazdasági, állami rendjét sérti vagy veszélyezteti. Ha valamely cselekményt egy demokratikus jogállamban a jogalkotó – a gyakorlat és a nemzetközi sztenderdek alapján – egyszer már, alapos indokolás mellett, társadalomra veszélyesnek és ezáltal jogellenesnek minősített, az a jövőben sem veszíti el „társadalomra veszélyes” jellegét. Kiindulópontként fontos különbséget tenni a dekriminalizáció és a legalizáció között. A dekriminalizáció bizonyos cselekmények büntetőjogi szankcióinak eltörlését jelenti, bár bírságok továbbra is alkalmazhatók (szemben a legalizációval, ami teljes mentességet jelent minden szankció alól). A dekriminalizáció révén a jogalkotó úgy dönt, hogy egy tevékenységet végső soron kivonnak a bűncselekménynek nyilvánított tevékenységek köréből, illetve már enyhébb büntetésre számíthat az elkövető. Egyes megközelítések szerint a szervezett bűnözést jobban meg lehetne állítani, ha a prostitúció elősegítése, szervezése legális tevékenység lenne. Valójában ez nem állítaná meg a szervezett bűnözést, sőt kizárólag a statisztikák javítására szolgálna, hiszen, ha egy cselekmény nem minősül bűncselekménynek, onnantól a bűnügyi statisztikák között sem szerepel – de ettől még a tevékenység nem szűnik meg, és, ami a legfontosabb, a sértettek száma sem fog csökkeni, ráadásul a bűncselekmény passzív alanyai nem fognak a büntetőjog védelméből részesülni – az a védőháló is megszűnne, amit eddig a büntetés elrettentő hatása képzett. (Érdemes megjegyezni, hogy a legkomolyabb visszatartó erővel a büntetés elkerülhetetlensége, nem pedig a büntetés szigora bír, tehát a bűnüldöző szervek effektivitása rendkívül fontos.)

 

A szexmunka dekriminalizálása ellentmondásos kérdés, különösen azzal kapcsolatban, hogy csak a prostituált személyeket vagy a szexiparban tevékenykedő „vállalkozókat” dekriminalizálják-e.

 

A dekriminalizáció ellenzői azzal érvelnek, hogy az emberkereskedelem növekedni fog, mert igen előnyös a „kerítők” és az emberkereskedők számára azáltal, hogy „vállalkozókká” változtatja őket. Érdekes a sokszor egyenesen politikai szervezetként megnyilvánuló NGO-k részéről tanúsított radikális jogvédelem jelensége: korábban, többek között, az Amnesty International, a Human Rights Watch és más szervezetek is felszólították az államokat arra, hogy dekriminalizálják a prostitúciót a HIV/AIDS járvány kezelésére irányuló globális erőfeszítésként.

 

Vannak olyan szakmai vélemények, miszerint a legalizáció oda vezethet, hogy az állam prostitúcióra ösztönzi a nőket. Nevada államban a helyi kormányzat a prostitúciót sokáig win-win helyzetnek tekintette, például, a szociális segélyezéshez képest, és addig próbálták az ügyet tagállami szinten elősegíteni, hogy végül hatalmas ellenkampányokkal igyekeztek a folyamatot megállítani.

 

A dekriminalizációt gyakran a társadalom erkölcsi nézeteinek megváltozása okozza, azonban ezt a kérdést, folyamatot nem döntheti el senki kívülről, akár nemzetközi vagy szupranacionális döntéshozó központokból forszírozott „társadalommérnökség” által.

 

A migrációs válság kezelése az elmúlt években jól mutatja, hogy a tömeges bevándorlás legalizálására (az irreguláris migráció jogilag is elfogadottá tételére) tett közösségi kísérlet inkább negatívan hathat a migrációs nyomás erősödése (és egyébként az ezzel járó büntetőjogi aspektusok) szempontjából: határvédelem, határrendészeti eljárások nemzetközi támadása stb. A bátorító és liberalizálni, dekriminalizálni akaró brüsszeli politika súlyos csődje is, hogy az ösztönzött migrációs folyamatok révén bizonyos bűncselekmények száma már évek óta egyre növekszik Nyugat-Európában: a csoportos nemi erőszakok, a drogkereskedelemmel kapcsolatos deliktumok, ATM-ek elleni fizikai támadások, rongálások stb.

 

A prostitúció szempontjából is lényeges problémapont a növekvő emberkereskedelem a migrációs útvonalak mentén, és Nyugat-Európa egyes államaiban már egyre durvább méreteket ölt a migránsprostitúció. A dekriminalizáció egyik igen ellentmondásos gyakorlati példája, hogy az érintett Franciaországban a prostitúció egyébként tolerált cselekménynek minősül. 2022-ben az emberkereskedelem regisztrált áldozatainak száma 10.093 volt az EU-ban, ami 41,1%-os növekedést jelent az előző évhez képest, és ez a 2008–2022 közötti időszakban a legmagasabb regisztrált érték: Brüsszel politikája totális kudarcot vallott.

 

Ami az emberkereskedelmet illeti, Európában minden negyedik áldozat kiskorú, és sok esetben éppen a csempészek által hozott migráns kiskorúak válnak érintetté (akár szexuális emberkereskedelemben). Erre is érdemes lenne felhívni a migrációval szemben kritikus, szigorú európai fellépés (és a problémák helyi, forrásországokban szükséges megoldása) mellett érvelő tagországokat bíráló, valamint az emberkereskedelem ellen is szigorúan fellépni kívánó tagországokat támadó brüsszeli döntéshozókat. Az EU ugyanakkor elkezdett gondolkodni az uniós büntetőjogi politika koncepciójáról: az Európai Bizottság egyik 2011-es közleménye tartalmaz néhány pontot egy esetleges koncepció kapcsán, hozzátéve ugyanakkor, hogy a nemzeti büntetőjog „bármely adott társadalom alapvető értékeit, szokásait és választásait tükrözi”. Az ehhez való brüsszeli hozzáállás azonban a mai napig erősen ellentmondásos és következetlen, akár a dekriminalizáció kérdéseiről, akár más büntetőjogi aspektusokról van szó.

Meg lehet-e akadályozni alkotmánymódosítással Trump indulását 2024-ben?

A BBC brit közszolgálati média a napokban arról írt, hogy „egyre népszerűbb a Donald Trump 2024-es amerikai elnökválasztási szavazásból való kizárására és eltávolítására irányuló hosszú távú jogi indítvány.” Arról is beszámolt, hogy egy washingtoni székhelyű felügyeleti csoport beperelte Trumpot, hogy blokkolja Trumpot a republikánus előválasztáson Colorado államban – ez valószínűleg az első a számos ilyen jellegű per közül, amelyek valószínűleg a konzervatív többségű szövetségi Legfelsőbb Bíróságon zárulnak majd – írja ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Alaptörvény blog legújabb bejegyzésében.

 

A BBC brit közszolgálati média a napokban arról írt, hogy „egyre népszerűbb a Donald Trump 2024-es amerikai elnökválasztási szavazásból való kizárására és eltávolítására irányuló hosszú távú jogi indítvány.” Arról is beszámolt, hogy egy washingtoni székhelyű felügyeleti csoport beperelte Trumpot, hogy blokkolja Trumpot a republikánus előválasztáson Colorado államban – ez valószínűleg az első a számos ilyen jellegű per közül, amelyek valószínűleg a konzervatív többségű szövetségi Legfelsőbb Bíróságon zárulnak majd. Az előválasztáson való kizárás stratégiája az Egyesült Államok alkotmányának – a 14. módosítás harmadik szakaszának – ritkán használt rendelkezésére hivatkozik, amely megtiltja azokat, akik „lázadásban vagy lázadásban vettek részt” az ország ellen, hogy szövetségi hivatalt töltsenek be.

A 14. módosítást a polgárháború után ratifikálták, és a 3. szakaszt bevetették annak megakadályozására, hogy a szakadárok visszatérjenek korábbi kormányzati tisztségekhez, miután a déli államok újra csatlakoztak az Unióhoz. Olyan személyek ellen vetették be, mint a konföderációs elnök, Jefferson Davis és alelnöke, Alexander Stephens, akik mindketten tagjai voltak a Kongresszusnak, de azóta ritkán hivatkoznak rá.

Az erőfeszítés élén a Free Speech For People, egy önmagát párton kívüli érdekképviseleti csoport áll, amely tavaly kifogást emelt a Trump által támogatott törvényhozók ellen, amelyeket „lázadóknak” titulált. A 14. módosítást nem kizárólag a polgárháború utáni korszakra írták, hanem a jövőbeli felkelésekre is – érvel Ron Fein, a szervezet jogi igazgatója. Azzal persze számolni kell, hogy ez az érvelés egy sor ritkán alkalmazott jogi norma (Logan-törvény) felélesztését is alátámasztja.

Az esetek háttere, hogy a sorozatos vádemelések mellett, az elmúlt időszakban annak a lehetősége is felmerült, hogy Donald Trumpot az Egyesült Államok alkotmányának 14. módosítása alapján zárnák ki a politikai versenyből. Mivel az Alkotmány 14 módosításának történeti és nyelvtani értelmezés sem feleltethető meg az előbbi, antidemokratikus kívánalomnak, így több elismert jogi szaktekintély is nyilvánosan adott hangot az ezzel kapcsolatos ellenérzéseinek.

A 14. ALKOTMÁNYMÓDOSÍTÁS

Az öt szakaszból álló tizennegyedik alkotmánymódosítása polgárháborút követő újjáépítési időszakban keletkezett, 1866. június 13-án fogadta el a törvényhozás, és 1868. július 9-én lépett életbe. Célja az volt, hogy a déli államokban élő volt rabszolgák, illetve a Konföderáció volt tisztségviselőinek helyzetét rendezze.

Az 1. szakasz kimondja, hogy mindenki, aki az Egyesült Államok területén született, automatikusan állampolgára az USA-nak és egyben annak az államnak, amelyben él. Ennek eredeti célja az volt, hogy polgárjogot adjon a volt rabszolgáknak, de a mai napig is kiható következménye az, hogy állampolgárságot ad külföldi szülők Amerikában született gyermekeinek. Az első szakasz azt is rögzíti, hogy az államok kötelesek megadni, illetve megvédeni polgáraiknak azokat a jogait, amelyeket a szövetségi alkotmány garantál számukra. Az érintett szakasz kötelezi az államokat arra is, hogy polgáraiknak (köztük a volt rabszolgáknak) biztosítsák a törvény előtti egyenlőséget. A harmadik, releváns szakasz szerint a Konföderáció volt tisztségviselőinek azt a jogát korlátozza, hogy szövetségi hivatalt viseljenek. E szakasz értelmében, aki egyszer hivatali esküt tett arra, hogy az Egyesült Államok Alkotmányát védelmezni fogja, majd később felkelésben vagy lázadásban vett részt, valamint segítséget nyújtott az Egyesült Államok ellenségeinek, az nem viselhet hivatalt a szövetségi államapparátusban. A Kongresszus szükség esetén kétharmados többséggel felmentést adhat ez alól a korlátozás alól.

ALAN DERSHOWITZ KRITIKÁJA

Alan Dershowitz legendás ügyvéd, jogászprofesszor szerint a Trump ellehetetlenítését szorgalmazó elképzelések arra a fordulatra támaszkodnak, hogy nem viselhet közhivatalt az a személy, aki „felkelésben vagy lázadásban vett részt”. Dershowitz hangsúlyozza e körben, hogy egyrészt a módosítás nem ad útmutatást („mechanizmust”), hogy egy jelöltre egyáltalán vonatkozhat-e az idézett a kizáró ok. Másrészt, az említett szakasz semmilyen szervet vagy személyt nem hatalmaz fel ilyen tartalmú kizárás kiszabására. (Csupán azt rögzíti, hogy a Kongresszus szükség esetén kétharmados többséggel felmentést adhat ez alól a korlátozás alól.)

A professzor szerint a 14. módosítás nyelvtani és történeti értelmezése egyértelművé teszi, hogy a kizárásra vonatkozó rendelkezést azon személyekre kívánták alkalmazni, akik a polgárháború alatt a Konföderációt szolgálták, nem pedig egy olyan általános rendelkezésnek szánták, amely felhatalmazza az egyik pártot arra, hogy a másik párt vezető jelöltjét kizárja a jövőbeli választásokból. „A rendelkezéseket egy bizonyos felkelésre és lázadásra kívánták alkalmazni, nevezetesen a polgárháborúra.” Ezt igazolja a módosítás 4. szakaszának nyelvezete is. Ezen túlmenően a jelölt kizárásának megállapítására szolgáló mechanizmus, eljárás vagy kritérium hiánya azt mutatja, hogy a módosítás nem állapított meg általános szabályt a jövőbeni választásokra vonatkozóan, amelyeken olyan jelöltek vesznek részt, akik nem voltak a Konföderáció tagjai.

Szintén képmutatás és a jog teljes félreértelmezése szerinte  az a gyakori érvelés, hogy míg a kizárási záradék az előbbiekben ismertettek ellenére tágan értelmezendő (vagyis az minden választáson, minden jelöltre vonatkozik), addig a 14. módosítás egyenlő védelemről szóló záradékát szűken kell értelmezni (vagyis az csak a korábban rabszolgasorban élő embereket és leszármazottaikat védi). Holott míg a kizárási záradék a korábbiak fényében nyilvánvalóan időhöz kötött, addig az egyenlő védelmi klauzula megfogalmazása: „egyetlen állam sem tagadhatja meg […] egyetlen, a joghatósága alá tartozó személytől sem a törvények egyenlő védelmét” erősen általános alkalmazásra utal.

Amennyiben ezt a polgárháború utáni módosítást(kizárási záradék) úgy értelmeznénk, mint egy általános rendelkezést, amely kizárja azokat a jelölteket, akik egyesek szerint részt vettek egy általuk lázadásnak vagy felkelésnek tekintett eseményben (pl. akár egy tüntetésen), akkor egy újabb politikai fegyvert teremtenénk az egyre inkább pártosodó amerikai közéletben.

Dershowitz szerint az Egyesült Államok Alkotmánya éppen azért szab meg szűk alkalmassági feltételeket az elnök személyére vonatkozóan, hogy e kritériumokon túl a döntést maguk a választók hozhassák meg, akikszabadon mérlegelhetik minden jelölt tevékenységét. A 14. módosítás homályos megfogalmazása pedig messze elmarad attól, ami egy alkotmányos demokráciában a választási eljárás ilyen radikális megváltoztatásához szükséges lenne. Összességében tehát, ilyen feltételek mellett teljesen biztos, hogy alkotmányos válság következne be, ha Trumpot valamely, a demokraták által uralt személy vagy intézmény kizárná a demokratikus versenyből.

MICHAEL MCCONNELL, AMERIKAI JOGÁSZPROFESSZOR VÉLEMÉNYE TRUMP ESETLEGES, VÁLASZTÁSI FOLYAMATOKBÓL TÖRTÉNŐ KIZÁRÁSÁRÓL A 14. MÓDOSÍTÁSSAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN

A Stanford Law School alkotmányjogász professzora, McConnell szerint Trump kizárása a választási versenyből szélsőséges, megosztó és antidemokratikuslenne, véleménye szerint ugyanis a 14. módosítás 3. szakaszát a lehető legszűkebben kell értelmezni annak érdekében, hogy „az amerikai polgárok az általuk választott jelöltekre szavazhassanak”.

„Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy – jelen kérdés kapcsán – pártpolitikusok felhatalmazásáról beszélünk annak érdekében, hogy azok kizárják politikai ellenfeleiket a választási eljárásból, megfosztva a választókat a szabad választás jogától. […] Ez mélységesen antidemokratikus” – kezdi sorait McConnell. A professzor idézi a Reynolds v. Sims, 377 U.S. 533, 555 (1964) ügyben született ítéletet, amelyben rögzítették, hogy: „a demokratikus társadalom lényege, hogy az egyén szabadon szavazhasson az általa választott jelöltre, és e jog bármilyen korlátozása a képviseleti kormányzás lényegét sérti.”

McConnell szerint az erőszak mértékét tekintve, óriási különbség van a polgári megmozdulások és a lázadások, illetve felkelések között, éppen ezért megkülönböztetendő ezek definíciója. A fogalmak ilyen jellegű összemosása, valamint az aktív részvétel, mint elkövetési magatartás egyenértékű tétele „a közvetett támogatással”, továbbá a Dershowitz által is említett mechanizmusok hiánya, lehetőséget biztosítana a politikusoknak arra, hogy bármikor kizárást kérjenek ellenfeleikre. Mindez nem csak a precedenssel, hanem a történelemmel is szembe menne. McConnell felhívja a figyelmet arra, hogy az is jelzésértékű, hogy a hatóságok több száz személyt vontak felelősségre a január 6-i, a Capitoliumnáltörtént behatolásban való részvételük miatt, de senkit – beleértve Trumpot is – nem vádolt meg lázadással sem e, sem más törvény alapján.

Ha egyértelmű törvényi és alkotmányos felhatalmazással rendelkező felelős, hozzáértő tisztviselők nem tették ezt, nem világos, hogy bizonytalan meghatározásokat felvonultató, felhatalmazás nélküli pártpolitikusok milyen alapon dönthetnék el, hogy ki indulhasson egy demokratikus állam választásán.

„Meg kell engednünk, hogy az amerikai nép az általa választott jelöltekre szavazhasson!” – zárja gondolatait a professzor.

Ifj. Lomnici: Meg lehet-e akadályozni alkotmánymódosítással Trump indulását 2024-ben?

Az imádság, mint alkotmányos jog

Republikánus javaslat erősítené az imádsághoz való jogot az amerikai iskolákban.

Az iskolák falain belül érvényesítendő szülői és gyermekjogok a közelmúltban az Egyesült Államokban folyamatosan napirenden voltak. A republikánus vezetők egymás után fogadtak el az előbbi jogokat védelmező jogszabályokat (pl. Ron DeSantis – Florida; Glenn Youngkin – Virginia), amelyek elsősorban az iskolákba beszivárgó erőszakos és szélsőséges LMBTQ propagandát korlátozták.

Matt Gaetz floridai republikánus képviselő a napokban olyan jogszabályt terjeszt tett elő, amely lehetővé tenné, hogy a diákok és az alkalmazottak az iskolában anélkül imádkozzanak, hogy emiatt bármilyen negatív következménytől kelljen tartaniuk. „Isten elérése nem áll meg az iskola kapujában. Hazánk oktatáspolitikája megtiltja a hallgatóknak és az oktatóknak, hogy imádkozzanak, miközben végtelenül népszerűsítik a szélsőséges LMBT-t és a fehérellenes, kritikai fajelméleten is alapuló propagandát” – mondta Gaetz a törvényjavaslat benyújtása előtt.

A DIÁKOK ISKOLAI VALLÁSGYAKORLÁSA AZ AMERIKAI JOGBAN

Az amerikai Alkotmány első módosítása két, a vallásra és a közintézményekre vonatkozó záradékot tartalmaz.

Az első a „létesítési záradék”, amely megakadályozza, hogy a kormány és a közintézmények olyan tevékenységeket folytassanak, amelyek támogatják, előmozdítják vagy más módon előnyben részesítik az egyik vallást a másikkal szemben.

A második a „szabad vallásgyakorlásról szóló klauzula”, amely tiltja az olyan intézkedéseket, amelyek megakadályozzák az egyéneket vallási szokásaik gyakorlásában (nemcsak a magánéletben, hanem a nyilvánosság előtt is). Ez utóbbi figyelmen kívül hagyása a diákok vallási meggyőződése gyakorlásának korlátozását valósíthatja meg.

1993-ban a Kongresszus elfogadta a vallásszabadság helyreállításáról szóló törvényt, amelynek kifejezett célja annak megállapítása volt, hogy az iskolák csak akkor akadályozhatják egy személy vallásgyakorlását, ha bizonyítani tudják, hogy „kényszerítő érdekük” van, és a lehető legkevésbé korlátozó eszközöket alkalmazzák ezen érdek védelmére. Egy másik, a valláshoz és az iskolákhoz közvetlenül kapcsolódó törvény az egyenlő hozzáférésről szóló törvény, amely biztosítja, hogy a diákok vallási tevékenységei ugyanolyan joggal „férjenek hozzá” az iskolai létesítményekhez, mint a nem vallási tevékenységek. Jogellenes megtagadni a vallási célú gyűlések egyenlő hozzáférését, valamint hátrányos megkülönböztetést alkalmazni azon diákokkal szemben, akik ilyenen részt kívánnak venni.

Bár önmagában jogilag nem kötelező erejű, az iskolák kötelezettségei és a diákok e törvények szerinti jogai némileg világosan körvonalazódnak Clinton elnök 1995-ben az oktatási miniszter és a főügyész számára kiadott, a vallási megnyilvánulásoknak az állami iskolákban való gyakorlásáról szóló memorandumában. A dokumentum az Imaszolgálatok és istentiszteleti gyakorlatok cím alatt rögzíti, hogy „Az Egyenlő hozzáférésről szóló törvény által meghatározott és védett összejövetel tartalmazhat imaórát, bibliaolvasást vagy más istentiszteleti gyakorlatot.”

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGÁNAK ÍTÉLETEI AZ ISKOLA ÉS A VALLÁS KAPCSOLATÁNAK KÉRDÉSÉBEN

Good News Club kontra Milford Central School: A Milford Central School lehetővé tette, hogy intézményének helységeit társadalmi, civil, szabadidős, és a közösségi jólétet szolgáló tevékenységekre használják, ám amikor egy család keresztény értékek tanítására (bibliaórák, szentírások memorizálása) kívánta igénybe venni, megtagadta azt. A Legfelső Bíróság ítéletében az iskola eljárását alkotmányellenes diszkriminációnak minősítette.

Lamb’s Chapel konttra Centre Moriches Union Free School Dist: Egy New York-i állami iskola megtiltotta egy vallási csoportnak, hogy a létesítményeit olyan filmek vetítésére használja, amelyek „keresztény szemszögből tanítanak családi értékeket”. A Bíróság szintén alkotmányellenes diszkriminációnak minősítette az esetet.

Kennedy kontra Bremerton School District (2022. június 27.): A legfrissebb, iskolai imádkozással összefüggő döntés egy futballedző ügyében született, akit azért bocsátottak el, mert a mérkőzések során együtt adott hálát diákjaival (a tanulók önkéntesen csatlakoztak a kezdetben egyedül imádkozó felnőtthöz). A Legfelsőbb Bíróság védelmébe vette az edző alkotmányos jogait, és a javára döntött az ügyben.

Az állami iskoláknak tehát gondosan egyensúlyozniuk kell, amikor a diákjaik vallási meggyőződésük miatt kérik az alkalmazkodást, nem támogathatnak egyetlen konkrét vallást sem, illetve megkülönböztetést sem alkalmazhatnak a különböző vallásokkal szemben.  Ugyanakkor azt is el kell kerülniük, hogy oly módon járjanak el, amely megakadályozza a tanulókat abban, hogy gyakorolják a vallásuk kifejezéséhez való jogukat. A diákok vallási jogai az állami iskolák falain belül alapvetően az alábbi területeket ölélik át:

A(z) – fentebb már említett – iskolai létesítményeknek a vallási csoportoknak és tevékenységeknek a többi iskolai csoporttal azonos alapon történő használatához való jog;

A vallási meggyőződés kifejezésének joga az iskolai feladatokban a vallási tartalom megítélése nélkül;

Joguk van arra, hogy „nem zavaró módon” imádkozzanak, amikor nem vesznek részt az iskolai oktatásban;

Joguk van beszélni társaikkal, és megpróbálni meggyőzni őket vallási témákról (az iskola kizárólag akkor avatkozhat közbe, ha az ilyen beszéd zaklató);

Joguk van vallási üzeneteket / jelképeket / ruhákat megjeleníteni és viselni, olyan mértékben, amennyire a hasonló világi üzenetek megjelenítése megengedett a tanulóknak;

Felmentést kaphatnak az olyan tanórák alól, amelyek jelentősen megterhelnék a szabad vallásgyakorlásukat.

NEMZETKÖZI KITEKINTÉS

NORVÉGIA

2022-ben a balestrand-i Sagatun iskola diákjainak tiltották meg, hogy szabadidejükben az iskola épületében imádkozzanak. A helyi hatóságok úgy rendelkeztek, hogy a helyiségeket nem lehet vallási célokra használni és szerintük a keresztény összejövetelek a többi diákban kirekesztettség érzését kelthetik.

A diákok a hideg és esős idő ellenére a kültéren is folytatták az összejöveteleket, melynek eredményeként erős kritikák érték a döntés miatt az önkormányzatot, amely végül engedett a nyomásnak, és újra engedélyezte, hogy a diákok közösen imádkozzanak  az iskola épületén belül.

OLASZORSZÁG

Az iskolai feszület kérdése (LAUTSI AND OTHERS v. ITALY)

Az Emberi Jogok Európai Bírósága első körben elmarasztalta Olaszországot, mondván az iskolai osztályokban lévő keresztek sértik a gyerekek vallásszabadsághoz fűződő jogát.

A jogerős ítéletben azonban a bírói testület végül úgy határozott, hogy az iskolai keresztek nem sértik sem az EJEE Első Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. cikkét (oktatáshoz való jog), sem az Egyezmény 9. Cikkét (lelkiismereti és vallásszabadság).

FRANCIAORSZÁG

A közoktatási törvényben az állam laicitási funkciója jelenik meg, amely rögzíti az oktatók világnézeti semlegességének követelményét, illetve azt, hogy hitoktatást kizárólag a tanórákon kívül lehet biztosítani. Ez magában foglalja a vallási meggyőződésre utaló jelképek viselésének tilalmát is.

Az Államtanács egy ítéletében hatályában fenntartotta a felmondást egy tanítónővel szemben, aki nem volt hajlandó megválni a fátylától.

De még a legdiszkrétebb vallási jelképek viselése sem megengedett: arra is volt példa, hogy a nyakában apró keresztet viselő tanárnő fegyelmit kapott.

A diákok lelkiismereti szabadsága és az oktatás laicitása között számos ponton merül fel ellentmondás.

A legnagyobb nyilvánosságot a vallási jelképek, így a muzulmán fejkendő viselésének kérdése kapta, de a speciális étkezési szokások, illetve a szombati óralátogatási kötelezettség, bizonyos órákon való részvétel, illetve az ellenkező nemű oktatók kapcsán is jelentkeznek problémák.

Az Államtanács 1995-ban kimondta, hogy egyetlen diák sem kaphat általános jelleggel felmentést a szombati tanórák látogatása alól, azonban egyedileg, esetenként engedélyezhető a távolmaradás.

A kulturális és vallási sokféleségre a francia iskolarendszer nem tud adekvát módon reagálni, csupán ad hoc módon tudja kezelni az ezekből eredő igényeket és konfliktusokat.

NÉMETORSZÁG

Az Alaptörvény 4. cikkének első két bekezdése biztosítja a lelkiismereti és vallásszabadságot, beleértve ezen alapjogok iskolai gyakorlását is.

A 7. cikk második bekezdése a szülőknek is jogot biztosít annak eldöntésére, hogy gyermekük részt vegyen-e hitoktatásban. A cikk következő bekezdése azonban kimondja, hogy a hitoktatás rendszeres tantárgy az állami iskolákban. Vagyis az államot az Alaptörvény kötelezi arra, hogy a hitoktatást beépítse az iskolai tananyagba.

Az iskolákra és alkalmazottjaikra az úgynevezett semlegességi követelmény vonatkozik, ami azt jelenti, hogy tilos meghatározott vallási meggyőződést hirdetniük. Ez azonban nem vonatkozik a tanulókra, akik szabadon gyakorolhatják szabadságjogaikat az iskola falain belül is → pl. az iszlám vallásúak fejkendőt viselhetnek.

Sőt, 2021-ben – a hittan alternatívájaként – 350 bajor iskolában bevezetésre került az iszlám vallási ismeretek tárgy is.

Ezzel szemben a kereszt kérdése kapcsán a német Szövetségi Alkotmánybíróság korábbi döntése értelmében Bajorországban a keresztnek, mint keresztény szimbólumnak az osztálytermekben való használata kapcsán kifogás emelhető, és az igazgatóknak olyan megoldást kell találniuk, amely minden érintett hitszabadságát tiszteletben tartja.

AZ IMÁDSÁG, MINT ALKOTMÁNYOS JOG

Visszatérve a kiindulóponthoz, a floridai képviselő sajtóközleménye szerint 2022-ben az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága a vallásszabadság mellett döntött, és egy futballedző, Joe Kennedy oldalára állt, akit elbocsátottak, miután nem volt hajlandó abbahagyni az imát a pályán.

Joe Kennedy edző a Washington államban, Bremertonban található BHS Football csapatának segédedzője volt, emellett tengerészgyalogos veterán is, aki elkötelezte magát Istennek, és minden meccs után hálát ad a játékosok által elért eredményekért és a lehetőségért, hogy részesei lehettek életüknek a futballon keresztül. Kennedy edző kezdetben csendesen és egyedül imádkozott, de több meccs után a tanulók észrevették Kennedy edző imáit, és megkérdezték, csatlakozhatnak-e hozzá.

A felügyelő (Superintendent – a sportegyesület egyfajta elöljárója) később levelet küldött az edzőnek, amelyben kijelentette, hogy fizetett adminisztratív szabadságra helyezték, és nem vehet részt semmilyen minőségben a BHS futballprogramjában. A levél azt állította, hogy Kennedy edző „megengedhetetlenül nyílt, nyilvános és demonstratív vallási magatartást tanúsított, miközben még segédedzői szolgálatban volt”.

Egy szövetségi bíró 2022. novemberi döntése úgy határozott, hogy Joe Kennedy edző idén március 15-ig visszatérhessen a pályára és szabadon mondhasson imát úgy, hogy ezen alkotmányos jogában illetéktelenek ne akadályozhassák meg.

Szerző: Dr. Ifj. Lomnici Zoltán

Forrás: A teljes cikk az Alaptörvényblog.hu-n érhető el

Milyen kockázattal jár a migránsgettók kialakulása?

A vonatkozó szakirodalom szerint a 20. század végének és a 21. század elejének nyugat-európai társadalmaiban a migrációt és a sokszínűséget még mindig elsősorban problémaként, és különösen „integrációs problémaként” tekintik. Ebben az összefüggésben központi szerepet játszott és játszik ma is az úgynevezett gettók („migránsnegyedek”, „külföldiek magas arányú lakónegyedek”) kialakulásától való óva intés. A várospolitikusok mind a mai napig a dezintegráció és a társadalmi feszültségek veszélyét társítják a migráns vagy migráns csoportok sűrű együttélésével.

A legújabb brüsszeli tervezet szerint minden uniós tagországot meghatározott számú migránsért tennék jogilag felelőssé: azok a tagállamoknak, amelyek nem hajlandóak befogadni az EU-ba ad hoc érkező illegális migránsokat és menekülteket, személyenként mintegy 20 ezer eurót (kb. 7,5 millió forintot) kell fizetniük, Lengyelország részéről egyenesen „bírságot” emlegetnek ennek kapcsán (a javaslatok eredetileg 10 ezer és 22 ezer euró között mozogtak). A döntésnek megfelelően Magyarországnak is, felszereléssel vagy személyzettel kell majd segíteniük a befogadó államokat. A tagországok kötelesek lesznek (érkezési) „kapcsolatot” igazolni (connection rule) azzal a biztonságos harmadik országgal, ahová a migránsokat visszahelyezhetik, de ezt a kapcsolatot elvileg a tagállam határozhatja meg (Olaszország esetén például Tunézia). Magyarország számára ugyanakkor reményt csak az jelenthet – ha a gyakorlat megvalósul –, hogy biztonságosnak számító harmadik országok irányába a kapcsolati szabályt miként tudja érvényesíteni. Ráadásul a Tanács kvóta-döntése érinti a tagállami szuverenitás lényeges kérdését is a magyar Alkotmánybíróság gyakorlata szerint, hiszen a fenntartott szuverenitás kérdései közé tartozik a lakosság összetétele. Ezt támasztja alá, hogy a tagállamok között érvényesül ugyan a letelepedés szabadsága, de ebbe minden tagállam szuverenitása birtokában beleegyezett vagy beleegyezik a jövőben az egyes csatlakozási szerződések elfogadásakor. Ez a beleegyezés a menekültügyi és bevándorlási politika körében hozott tagállami döntésekre is kiterjed az átruházott hatáskörök folytán.

A kormány- és államfők testületének, az Európai Tanácsnak ugyan generális jelleggel nincs jogalkotó hatásköre, azonban stratégiai és válságmegoldó testületként működik, valamint kijelöli az EU politikájának stratégiai irányait.

A fenti rendelettervezet a menekültügyekben azt vetíti elő, hogy egy uniós elosztási mechanizmus révén lényegében maguk az illegális migránsok vagy az őket Európába szállító embercsempészek fogják eldönteni azt, hogy Európában kik laknak majd. A hosszútávú gondok elsődleges forrása a már az EU-na történő belépéskor a harmadik országbeli személyek ellenőrizhetetlensége, és az ehhez kapcsolódó és abból hasznot húzó cselekmények (pl.: az embercsempészet, emberkereskedelem, szervezett bűnözés, hamis úti,- és személyi okmányok előállítása, feketegazdaság növekedése, korrupció stb.). A rövidtávú hatások pénzügyi, és biztonsági értelemben is jelentkezhetnek. Az első terület komplexitása kapcsán főleg becslések alapján dolgozhatunk, egy friss német jelentés szerint 27 milliárd eurót tervez költeni az állam a migrációra, egy márciusi francia kimutatás alapján pedig bevándorlás évente 20-33 milliárd euróba kerül a szintén bevándorlóországként számon tartott Franciaországnak. A szinten a francia sajtóból ismert migránsok okozta gazdasági és agrárkárok már a biztonsági kockázatok között említhetőek, mint ahogy a folyamatos szexuális visszaélések bevándorlók által például Németországban és Ausztriában. Mivel a Tanács legújabb migrációs rendelettervezete több helyütt említi a szökés kifejezést az áthelyezett harmadik országbeli személyek kapcsán, meg kell említenünk a befogadóállomásokról történő szökés általi kockázatot is. E körben említhető a számos görög példa alapján statisztikailag igazolható növekedése a vagyon elleni bűncselekményeknek nyitott táborok környezetében.

A kutatások szerint az egészségügyi értelemben vett kockázatot sem szabad elhanyagolni, amely egyébként Brüsszelben gyakorlatilag teljes tabutéma. A zsúfolt befogadóállomásokon és migránsgettókban a származási ország mellett a fizikai és mentális stressz, valamint a rossz életkörülmények légúti fertőzésekkel is társulnak, elsősorban influenza, légzőszervi szintetikus vírus, adenovírus és parainfluenza vírusfertőzésekkel. A menekültek és a bevándorlók érzékenyebbek lehetnek a fertőző betegségekre azokon a helyeken, a származásukban, a tranzitban és a rendeltetési helyben, mivel fertőzésnek vannak kitéve, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés hiánya, a megszakított gondozás és a rossz életkörülmények miatt. A kockázatosnak minősített régiókban HIV-vel élő menekültek és bevándorlók jelentős része fertőzést kap azután, hogy új országba érkeztek. A menekülteket és a bevándorlókat később diagnosztizálják HIV-fertőzésük során. A hepatitis B és C vírusfertőzések gyakoribbak azokban a menekülteknél és bevándorlóknál, akik olyan országokból származnak, ahol a vírus endemikus, ám ezeknek a fertőzéseknek a gyakorlása a menekültek és a bevándorlók körében a régió tagállamaiban eltérő. Az olyan trópusi és parazita fertőzések, amelyek általában nem láthatók Európában, olyan régiókkal érkezhetnek be a régióba, ahol a fertőzés endemikus, de veszélyt jelentenek az ebbe a területre utazókra, valamint a menekültekre és migránsokra, valamint leszármazottaikra is. Az Európát tömegesen elárasztó emberek egy teljesen más kultúrából érkeznek, egy olyan világból, amelyet rendkívül intenzíven áthat a vallás, s ahol a hatalom az iszlám tanait jobbára csak saját tévedhetetlenségének igazolására használ. Mert jól tudják, hogy iszlám jelszavakkal irányítani lehet a tömegeket, mondván,  a hit előírásai vitathatatlanok. Ma ott tartunk, hogy német és francia nagyvárosokban a helyi igazságszolgáltatással párhuzamosan saría bíróságok működnek, és a muszlim bírák még azelőtt jogon kívül tudják helyezni a bűncselekményeket, hogy azok a befogadó állam hatóságai elé kerülnének. Franciaországban már 2011-ben mintegy hétszáz ilyen muszlim zóna létezett, amelyekben a francia jogot „hatályon kívül helyezték”, és ahová a helyi rendőrök már be sem merik tenni a lábukat.

A tagállamok jogrendszere ebben a kérdésben sokszor másodlagos jelentőségű. Engedjen meg egy konkrét példát 2020 júliusából, amikor az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztaló ítéletet hozott a francia állammal szemben, kimondva, hogy mivel Franciaország megtagadta a fedél nélkül élő „menekülteknek” nyújtandó segítséget, megsértette a nemzetközi egyezményben foglalt kínzás és embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmát. Ilyen és hasonló ügyeken keresztül is nyomást lehet gyakorolni a pár éve még a visegrádi négyek szövetségének fellazítására is kísérletet tevő francia elnökre is.

A konkrét ügyben az öt – afgán, orosz, iráni és grúz állampolgárságú – menedékkérő (vagyis „genfi” értelemben még nem menekült!) kérelmezők azt követően fordultak Strasbourghoz, hogy „a francia hatóságok megtagadták tőlük a pénzügyi támogatást, amelyre az ország törvényei értelmében jogosultak lettek volna”, így „embertelen és megalázó körülmények közé kényszerültek, megfosztva létfenntartáshoz szükséges alapvető eszközöktől”.

A testület ítéletének érvelése világos példa: a verdikt megfogalmazása szerint az érintettek fedél és egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés nélkül, valamint megélhetési lehetőségek hiányában éltek több hónapon keresztül, folyamatosan attól tartva, hogy megtámadják vagy kirabolják őket. A döntés sérelmezi azt is, hogy az öt felperesből három hosszú idő után kapott csak ideiglenes támogatást, továbbá – a bíróság szerint – a menedékkérelmük regisztrálásához túl rövid határidőt kaptak, ezért nem tudták beszerezni a regisztráláshoz szükséges dokumentumokat. Az ugyancsak Strasbourgban működő Európai Jogi és Igazságügyi Központ (European Centre for Law and Justice, ECLJ) korábban is több kutatást végzett a témában. Eszerint a bírák közül huszonketten közvetlen kapcsolatban álltak hét, egyértelműen Soros-finanszírozottnak tekinthető szervezettel (az érintett szervezetek is jelentősen részesültek a Soros György által az 1980-es évek közepe óta a Nyílt Társadalom Alapítványba fektetett több mint 30 milliárd dollárból).

Az ECJL kutatásaiból és elemzéseiből is egy olyan spekuláns milliárdos képe rajzolódik ki, aki a jóságos filantróp álcája mögött valójában nagyon is előre kalkulált módon, főleg olyan országokba viszi a befektetéseit, ahol a helyi adottságok, a környezet várhatóan segítenek megtéríteni az invesztált támogatásokat. Ennek a gondolkodásmódnak a következménye az is, hogy az EJEB kontroll alatt tartásával pedig geostratégiai érdekeit kívánja érvényesíteni, kvázi államként az egyes államok feje felett. Az elmúlt évtizedben ezért nem túl meglepő módon a következő országokat említhetjük azok sorában, ahonnan a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) által támogatott bírák kerültek az EJEB-be: Bosznia-Hercegovina, Albánia, Bulgária, Horvátország, Magyarország, Lettország és Románia, vagyis a migráció és a kontinentális biztonságpolitika szempotjából fontos kelet-közép-európai és balkáni térségből érkező bírói szakemberek szakmai irányvonala révén akarja Soros – döntő módon – befolyásolni Európa jövőjét.

Az elmúlt években a bevándorlóországokban inkább romlott a helyzet, amely inkább azt indukálhatja, hogy az elmúlt időszakban a magyarok körében is nőtt a migránskvótát elutasítók száma. A Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) jelentése alapján, 2021- ben 589 antiszemita, 1387 LMBT-közösség elleni és 213 muszlimellenes gyűlölet-bűncselekmény történt Franciaországban, és 857 keresztényellenes ilyen cselekményt jelentettek. Utóbbiak tehát négyszer gyakrabban következtek be, mint a muszlimok elleni támadások, és az antiszemita előítélet-bűncselekmények száma is közel háromszoros volt az iszlám vallásúak elleni bűncselekményekhez képest. is jól jelzi, hogy ma Nyugat-Európában már egyre inkább a keresztény és zsidó vallási csoportok vannak kitéve a verbális és gyakran nyers, fizikai erőszak kockázatának, és ennek a tendenciának az erősödése összefüggésben állhat azzal a ténnyel is, hogy az elmúlt évtizedek során jelentős számú bevándorló – közöttük muszlim vallási és kulturális hátterű emberek – érkeztek ezekbe az országokba. Az esetek, és a Nyugat-Európában jellemző súlyarányok – az egyes érintett társadalmi csoportok tekintetében – annak szükségességét jelzik, hogy a statisztikai tényeken túl komoly érdemi erőfeszítéseket kell tenni a szociális, illetve kulturális okok és kockázatok feltárására, és megfelelő esetben például a belügyi, migráció- és biztonságpolitikai szakpolitikák (policy-k) szükséges és időszerű átgondolására.

Forrás: alatorvenyblog.hu

Ifj. Lomnici Zoltán: Milyen kockázattal jár a migránsgettók kialakulása?

Komolyan vehetjük-e az Európai Parlament kisebbségvédő állásfoglalásait?

2018 novemberében a generálisan Strasbourgban ülésező Európai Parlament állásfoglalást fogadott el a az EU-ban élő kisebbségekre vonatkozó minimumszabályokról. Már az elején rögzítenek, hogy a testület ebben felszólította az Európai Unió Alapjogi Ügynökségét, hogy dolgozzon ki véleményt arról, hogy az Európai Unió Bíróságának a T-646/13. sz. ügyben (Minority SafePack kontra Bizottság) hozott ítéletével. Ezt az állásfoglalást a rendelkezésre álló információk szerint a bécsi székhelyű Ügynökség még nem publikálta.

Visszatérve az állásfoglalásra, abban a Parlament többek között előadta, hogy ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy

folytassanak figyelemfelhívó tevékenységeket, amelyek érzékenyebbé teszik az EU lakosságát a sokszínűséggel kapcsolatban, és mozdítsák elő a kisebbségi kultúrák valamennyi békés megnyilvánulási formáját;

ösztönzi a tagállamokat, hogy tanterveikbe építsék be a nemzeti és etnikai kisebbségek történelmét, és mozdítsák elő iskoláikban a tolerancia kultúráját; arra ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy többek között az iskolákban – de ne kizárólag ott – kezdeményezzenek kulturális párbeszédeket a kisebbségi csoportok elleni gyűlölet különböző formáival és megnyilvánulásaival kapcsolatban; ösztönzi a tagállamokat annak biztosítására, hogy a megkülönböztetésmentességet, valamint a kisebbségekhez tartozó személyek történelmét és jogait általánosan érvényesítsék a nemzeti oktatási rendszerük alkotórészeiben.

Azt is hangsúlyozzák, hogy az Európai Unió egy kultúrákból, nyelvekből, vallásokból, hagyományokból és a történelemből kirakott mozaik, amely egy olyan közösséget alkot, ahol a különböző polgárokat közös alapértékeik egyesítik és Európának ez a gazdagsága magától nem marad fenn, és védelmezni és táplálni kell. A dokumentum azt is megerősítette, hogy az őshonos népeket jogaik gyakorlása során nem érheti semmilyen fajta megkülönböztetés, és joguk van kultúrájuk, hagyományaik, történelmük és törekvéseik méltóságához és sokszínűségéhez, aminek megfelelően tükröződnie kell az oktatásban és a nyilvánosság tájékoztatásában.

A nyelvi jogok kapcsán leszögezték, hogy a nyelv a kisebbségek kulturális identitásának és emberi jogainak alapvető eleme és

elő kell mozdítani a kisebbségi nyelvek magán- és közterületeken való, megkülönböztetés nélküli használatának jogát azokon a területeken, ahol jelentős számú, kisebbségekhez tartozó személy él, annak biztosítására, hogy a nyelveket át lehessen adni egyik nemzedékről a másikra, valamint az Unión belüli nyelvi sokféleség megvédésére.

A Parlament ennek kapcsán felhívta a Bizottságot, hogy erősítse meg azon tervét, amely szerint a nyelvi alapon történő megkülönböztetés elleni küzdelem potenciális eszközeként előmozdítja a regionális nyelvek tanítását és használatát az Unión belül, és támogatja a nyelvi sokféleséget és emlékeztetett arra, hogy a kölcsönös megértés és elismerés előmozdításának egyik módja az, ha elősegítik a kisebbségi nyelvek ismeretét azon emberek körében, akik nem tagjai az érintett kisebbségnek.

Bő egy esztendővel ezelőtt Románia uniós csatlakozásának sikeres következményeit vette számba Klaus Johannis államfő és Nicolae Ciuca kormányfő, a 2007-es csatlakozás 15. évfordulóján közzétett üzeneteikben sajtóhírek szerint.

Johannis talán nem véletlenül nem tért ki a kisebbségvédelem, különösen a romániai magyar kisebbség jogai kapcsán realizált eredményekre.

Példálózó jelleggel a kisebbségi jogokat megnyirbáló nyelvtörtvény, az úzvölgyi katonatemető kapcsán tapasztalt román nacionalista megnyilvánulások, vagy éppen a történelmi Magyarország térképével kapcsolatos túlzott hisztéria mind-mind ellentétben állnak az Európai Unió alapértékeivel. Legutóbb a köztársasági elnök közösségi médiában megjelent – az 1921-ben született székely himnuszból idéző – bejegyzése váltott ki szélsőséges nacionalista megnyilvánulásokat, ezúttal többek között a román külügy részéről.

Mindezek nyomán csupán bízhatunk abban, hogy Románia megszívleli, az Európai Parlament pedig érvényesíteni kívánja öt esztendővel ezelőtt deklarált és elfogadott álláspontját, miszerint

„a kisebbségi jogok védelme és előmozdítása alapvető a béke, a biztonság és a stabilitás megteremtése, a tolerancia, a kölcsönös tisztelet és megértés elősegítése, valamint az adott területen élő valamennyi személy közötti együttműködés előmozdítása érdekében”.

Forrás: Alaptorvenyblog.hu

Fotó: hirado.hu

Ifj. Lomnici Zoltán: Komolyan vehetjük-e az Európai Parlament kisebbségvédő állásfoglalásait?