Egy kaptafára

Szigorú hierarchia szerint a politikai bűnözők maffiamódszerrel egy kaptafára alakítják a birodalom létrehozását szolgáló cselekedeteiket

Jelen történelmi időben közös céljuk az Európai Unió birodalommá alakítása, amihez legfőbb eszközük a nyílt társadalom ideológiájának elfogadtatása, és az illegális bevándorlás támogatása. Ez nem könnyű feladat, mert ráadásul terveiket a legkevesebb anyagi, pénzügyi ráfordítással szeretnék elérni. A nyugati országok kiebrudalása a klasszikus gyarmatokról többé-kevésbé egybeesett az érintett országok elszegényesedésével, a fellelhető gazdasági értékek kiszipolyozásával.

Ezen országokban egyetlen érték maradt, az emberek sokasága és kiszolgáltatottsága. A politikusi maffia most ezt is felhasználja arra, hogy ingyenes, katonákat helyettesítő gyalogsághoz jusson. A szervezett újkori honfoglalás érdekében a volt gyarmatok fiatal népességét a jobb élet reményének kínálatával állítják hadrendbe. Álnokul a számukra fontos célpontot kijelölték, amely nem más, mint a gazdag európai kontinens. Ahová érkezésük után a keresztényi civilizáció eltüntetése lesz hab a tortán.

Itt jelezném, hogy nem összeesküvés-elméletet kreálok, de manapság már a vak is látja a felállított, jól kivilágított útjelzőket:

– A hadviselés 180 fokkal történő irányváltása fölöslegessé teszi az eddig felügyelt országokban a katonai jelenlétet.

– Az elszegényedett népek szervezett felkészítése az embercsempészek közreműködésével fizetés nélküli haderőt jelent.

– Az Európai Unió jelenlegi szervezete tálcán kínálja a birodalmi célokhoz elkerülhetetlenül szükséges intézményi kereteket. Viszonylag nem számottevő befektetés mellett korrupciós eszközökkel az új birodalom felügyeleti rendszere így rendelkezésre áll.

– Láthatjuk, hogy az új hatalom megkezdte a nemzetállami jogok felülírását.

– Ez együtt jár a nemzetek szuverenitásának megszüntetésével és a szubszidiaritás teljes elvonásával.

– A társadalmi környezetet a tagországok vonatkozásában az újkori népvándorlás segítségével, a no-go zónák telepítésével párhuzamosan működő ellentétes érdekviszonyokkal terhelik a betelepültek javára és a helyi adófizetők hátrányára a feleket, mesterséges feszültséggócokat hoznak létre.

Tudjuk, hogy a maffiák szigorú hierarchia szerint működnek, ez a politikai maffiára is vonatkozik. A vezérek (első kaszt) azok a kincstárnokok, akik a megszámlálhatatlan pénzügyi forrás birtokosai, és eszközeikkel eldönthetik a célba vett országok és kormányok sorsát. A tény ugyanis, hogy a kasztrendszer arról szól, egy jó magyar közmondás szerint, hogy „a pénz beszél, a kutya ugat”.

A kutyákat pedig, jól tudjuk, hogy házőrzésre szokták leginkább használni. A kasztrendszer következő meghatározott osztálya azok a kijelölt alattvalók, akik már megvett szolgálóként alkalmazott marionettfigurák. Az Európai Parlament baloldali és zöld pártfrakcióinak vezetői és tagjai tömörülve a hasonszőrű szélsőjobbosokkal nem mások, mint megélhetési politikusok, akik saját életcéljaik eléréséhez mindenre felhasználhatók. Nap mint nap láthatjuk, hogy nem törődnek azokkal a választókkal, akik bizalmukat adták egy általuk meghatározott ideológia képviseletéhez, cserbenhagyták őket. Talpnyalói lettek egy új, kialakítandó hatalmi rendszer urainak, és ma már magukénak vallják a nyílt társadalom ideológiai érdekeinek képviseletét.

A beteges ideológia ápolója lett ez az újmarxista politikusi csoport, amely összeállt a szuverenitásukat védő országok eltüntetésére. Az így vagy úgy megvett politikusok azok, akik most a szuverén nemzetek jogállamiságát megkérdőjelezik. Hasonlóan a bolsevik és kommunista állam felépítéséhez, egy kézben lévő, egypártrendszer módjára központosítanának, majd hazájuk elárulását saját javaik megszerzésére fordítva helytartói szerepeket vállalnának.

A kaptafa használata a birodalmi rendszerben előírás. Így aztán nem véletlen, hogy Magyarországon és Lengyelországban is, az ellenzék követve a brüsszeli központ elvárt irányítását, mindent megtesz annak érdekében, hogy hatalomra jusson, és elfoglalhassa az ígért pozíciókat. A közeledő országgyűlési választások számunkra élet-halál harcot jelentenek, ha veszítenek, a birodalmi elképzelések brüsszeli álma megszakad, és a felébredés bekövetkezik. Ez annál is inkább aláhúzandó, mert a nyugati országok népei az ébredés stádiumába kerültek.

Rájöttek arra, hogy a nyakukra hozott illegális bevándorlás a népfelség elvének folyamatos megsértése, a keresztény civilizáció ellen indított támadás, amely családjaikat rabszolgasorsra kárhoztatja. Sok időnek nem kell eltelnie, hogy saját hazájukban megvetett alattvalók legyenek. Elég csak egy közelmúltból hozott példával előállni, és világosan látható, hogyan lesz egy magyar emberektől bizalmat kapott baloldali képviselő hatalmi egójának fenntartása érdekében zsoldos, jövendőbeli esetleges főnöke talpnyalója.

Ezen az úton eljuthatunk Ujhelyi Istvánig, aki nem is olyan rég a szegedi polgármester útját egyengette az Európai Parlamentben a magyar közvélemény előtt, most pedig Márki-Zay Péter után lohol, lihegve, nyelvét lógatva új és még jobban megfizetett pozíciót remélve. Hasonlóan viselkednek egyes vörös oligarchák, akik a rablóprivatizációban szerzett pénzekből dácsákba költöztek, és most a folyamatosan elutasított, baloldali miniszterelnök-jelölteknek adott pénzadományokkal szeretnék elkerülni az igazságszolgáltatást.

Jól érzékelhető, hogy az Európai Unió polgárainak vigyázó szeme kinyílt. Az olyan, unióba küldött képviselők és kijelölt intézményi vezetők, akik saját népüket csak ugródeszkának tekintik, nem rendelkeznek hitbizománnyal. A nemzetállamok ellen indított háborúból legyen elég.

(A szerző a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke)

Budapest felébredt

Alig tízévesen édes bátyám kézen fogott, és csatlakoztunk az 1956-os október 23-i, zömmel diáksereg tüntetéséhez

Boldog menetelés következett a Bajcsyn, megállás a Bem-szobornál, és végül érkezés a Parlament elé. A felébredt Budapesttől izzott a levegő, a nép Nagy Imrét, Tildy Zoltánt, valamint Kéthly Annát követelte a kormányba.

Gerő Ernő, majd Nagy Imre beszéde után az elégedetlen sokaság a Magyar Rádió felé vette az útját. Este 9 óra tájban elhangzott az első lövés, amit én már otthonom ablakából hallottam, figyelve az utcát betöltő tömeg hangjait: „Piszkosok lőnek!”, és az ehhez hasonló mondatokat. Szüleim beparancsoltak az ablakból, testvérem ekkor már ismét az utcán volt. A magyarság újkori történelmének legszebb, de sok vérrel áztatott szabadságharca kezdődött el.

Ha pár napig is, de a szabadság szele megcsapta a magyar embereket, a haza és benne Budapest győzelmi mámorban úszott. Kádárék behívására november 4-én szovjet páncélosok szaggatták az aszfaltot Budapest utcáin, halált osztó seregük ismét megnyitotta a vörös rezsim előtt a lehetőséget, az ártatlan hősök feletti leszámolást.

Ezután 1989-ig a gyarmatosított Magyarország a szovjet birodalom vazallusává vált.

Amikor kormányunk a nemzeti megemlékezés ünnepévé nyilvánította 1956. október 23-át, lehetővé vált a szabad emlékezés hőseinkre, mártírjainkra.

Ki gondolta volna, hogy létezik olyan ember, sőt miniszterelnök, aki a 2006-ban a forradalomra emlékezőkre lövet, lovasattakot vezényel, és viperával veret. Így élte ki bosszúvágyát, amelyet a kommunizmus szellemi örököseinek hagyományőrzőitől vett át. Vér folyt ismét a pesti utcán.

A nyolcadik Békemenet bizonyította, hogy a budapestiek nem felejtenek, legfeljebb túlzóan hitték, hogy a baloldali politikusokba is szorult némi erkölcsi minimum. De mind­hiába, mert ahogy a közmondásban áll: „Fejétől bűzlik a hal.”

A Békemenet remélhetőleg felrázta Budapest lakóinak többségét. Abban bíztunk 2019-ben, hogy Tarlós Istvánra elegen megyünk el szavazni. Tévedtünk, mert kilencvenezer megtévesztett polgár többletszavazata nyakunkba varrta Karácsony Gergelyt. Ismerjük be, mi voltunk kényelmesek, és ennek megittuk/isszuk a levét. Budapest méltatlan, hozzá nem értő kezébe került. A Főpolgármesteri Hivatal a volt Köztársaság téri pártházra hasonlít. Két éve érezzük, hogy városunk kaotikus állapotban leledzik. A főpolgármester bábfiguraként rángatható, és társai, a már bukott politikusok az adófizetők pénzét saját politikai céljaikra használják.

Az elmaradó és késésben lévő beruházások megdrágult kivitelezéssel nap mint nap borsot törnek a budapestiek orra alá. Azt se felejtsük, hogy a biciklisávra specializálódott festőművész egyéni alkotásaival a közlekedési dugók nagymesterévé vált. Főpolgármesterként olyan embert láthatunk mindennap, akinek nincs saját akarata, gondolata, aki Gyurcsány Ferenc vezetőszárán botladozik, és orra bukik. Kiszolgálta Gyurcsány hazaáruló, hatalomra éhes terveit, aki most már küldi őt a lecsóba, végkielégítésként a számbavehetetlen tagságú kispártok (MSZP, LMP, Párbeszéd) kialakításra váró alszövetségét vezetheti. Megérdemli ezt az igazi perspektívát. Tovább gyakorolhatja a szolgai engedelmességét, főnöke joggal várhatja tőle a kezébe adottak gyors eltűnését.

A Brüsszelből vezényelt ellenzéki pártvezetők, akik az eddig rájuk szavazók identitását félrerúgták, úgy vélik, hogy majd az alakuló birodalomtól jutalmul életük végéig jól tejelő státusokat kaphatnak. Az előjátékban a pénzt és a fizetett médiumok segítségét megkapták, de mint látható, hogy azok a paripák, amelyekre felpattanhatnának, ledobják őket.

Sok külföldre menekült harcosunkat kiűzte hazánkból a Kádár-rezsim. Édes bátyám is Új-Zélandra került, félévi osztrák lágerben töltött vendégség után. Hőseink közül már sokan elhunytak, ő is. A haza és Budapest nem felejtheti az akkori szabadságharcos fiatal nemzedékünket.

Az emlékezés és az emlékeztetés erkölcsi erejét közvetítette Békemenetünk. Láttattuk, hogy a bolsevik és kommunista eszme örökösei 2006. október 23-án ismét nem fértek a bőrükbe. Hatalmuk megőrzéséért megalázták népünket, sőt az akkori miniszterelnök aljas tetteivel még büszkélkedik is. A budapestiek sokáig tűrték a mai „ellenzék”, az adófizetők pénzét eltüntető posztkommunista, álliberális városvezetők lubickolását.

A Békemenet hathatósan jelezte „soha többé” nem kérünk a hitvány hazugságokból. A Magyarország szívének számító Budapest, visszatérve közös szívdobogásunkhoz, lelki közösségünkhöz, jelezte a Gyurcsány-fogatnak, amikor összesen háromezer ember ment el az október 23-i nagygyűlésükre, hogy az átverősdinek vége.

(A szerző a CÖKA kuratóriumának elnöke)

 

Átgondolt „baráti tűz” Brüsszelből

Az unió jövőjéről szóló tanácskozás eredményeinek tényszerű hasznosítása önmegtisztuláshoz vezethet. Európa sokszínű identitásának soha nem lehet alapja a nyílt társadalom félrevezető, álságos ideológiája

Az Európai Bizottság kezdeményezésére az uniós civilek sorra rendezik összejöveteleiket, hogy végre érdemben hozzászólhassanak jövőjük alakításához. A kérdés az, hogy vajon igaz-e az érdeklődés a brüsszeli adminisztráció részéről, vagy ismét a szokásos porhintésről van-e szó.

Az Európai Unió civiljeinek gyanakvása megalapozott, hiszen a polgári kezdeményezések bürokratikus törvényi szabályozása visszaigazolta jogos fenntartásaikat. Az előírt követelményrendszer, amely legalább hét országból egymillió aláírást követel, rendkívüli erőfeszítéseket kíván az önkéntes munkát végzőktől. Sajnálatos, hogy ehhez az anyagi háttér nem biztosított, miközben a pártok finanszírozása megoldott. A Minority SafePack egymilliós aláírása sem volt elég az Európai Parlament gyors intézkedéséhez, sőt úgy tetszik, hogy elfektetése folyamatban van.

2021 óta 76 európai polgári kezdeményezést vettek nyilvántartásba, közülük csak hat érte el az egymilliós aláírás küszöbértékét. A kezdeményezések nyomon követése, a kötelezettség hiánya miatt elmaradt. Ma már az sem vitás, hogy a közvetlen polgári véleményalkotás a jól szervezett bürokráciában szinte lehetetlen.

Ezzel párhuzamosan az Európai Parlamentben az ideológiailag többségben lévő és egy húron pendülő képviselők kíméletlen harcot folytatnak egyeduralmuk megvalósítására. Felhatalmazás nélkül beavatkoznak a nemzetállamok szuverenitásába, a szubszidiaritás elvének figyelmen kívül hagyásával szűkítik az állampolgárok jogát, pedig jól tudják, hogy a demokrácia alapja az emberek sorskérdéseinek helyi eldöntése.

A parlament bizottságai, élükön a LIBE bizottsággal, minden igyekezettel az Európai Tanács fölé kívánnak nőni és ideológiai alapra helyezik az unió jogalkotással kapcsolatos kötelezettségét. Az ez irányú beavatkozások több uniós tagállam elfogadott demokráciá­ján és jogállamiságán okoz súlyos sebeket, a népfelség semmibevétele a demokrácia halálával járhat. Az unió társadalmi és gazdasági életét szabályozó törvény csak úgy lenne megalkotható, ha a polgárok életszükséglete azt megkívánja, a többség érdeke kifejezi, de nem sérti a kisebbség életviszo­nyait, arra tekintettel van.

Az unió tagországainak hagyományokon alapuló jogkultúráját követő magatartásának durva támadása ugyanúgy, mint a demokrácia exportálása, ideológiai alapra helyezve, eleve kudarcra van ítélve. A közelmúltban láthatóvá vált példák is alátámasztják, hogy még fegyveres beavatkozással sem lehet erőszakot venni a szabadságukat megőrizni akaró népeken. Az Európai Unió szövetségeseinek együttműködése nem ideo­lógiai kérdés.

A társult államok népei belépésükkor úgy gondolták, hogy nemzeteik hazája lehet ez az intézményrendszer, amely garantálja szabadságukat, védelmezi civilizációjukat, és a fejlődés útját követi. Abban a pillanatban, amikor a nagyhatalmak országainak érdekei felülírják az egyenrangúság önként vállalt általános törvényét, a kisebbségek kárára sérül az egy minden­kiért, mindenki egyért elv.

Az unió jövőjéről szóló tanácskozás eredményeinek tényszerű hasznosítása önmegtisztuláshoz vezethet. Európa sokszínű identitásának soha nem lehet alapja a nyílt társadalom félrevezető, álságos ideológiája. Az unió népeinek történelmi tapasztalatokra támaszkodó ténye igazolja a zsidó-keresztény civilizáció örökkévalóságát.

Közösen alkotott civilizációnk lehetővé tette a kontinensen élő népeknek az élhetőség biztosítását. Hitünk igazi megtartó erőt adott mindenkor. Túléltük a birodalmi rendszereket, több mint hetven éve békében élhetjük napjainkat, sőt ez időn belül a szovjet birodalom leomlását mi, kelet-közép-európai országok nyugati segítség nélkül megoldottuk.

Európa őshonos népei Keleten és Nyugaton nem kívánják birodalmi uralom alá hajtani fejüket.

Márpedig az Egyesült Államok pénzügyi köreinek erőteljes nyomulása Európa megszerzésére a szolgálatukba szegődő uniós bürokratákkal ezt a célkitűzést követi. Euró­pára szabadítják a keresztény hitünktől idegen iszlám hódító felfogást, az illegális bevándorlók támogatásával. Az újkori honfoglalás előbb-utóbb vallásháborút idéz elő. A párhuzamos társadalmak kialakításával növekedni fog a polgárok közötti ellentét. Megtapasztaltuk, hogy mit jelent az oszd meg és uralkodj ismert ördögi elképzelése.

Az Európában többséget alkotó józan polgárok tisztelik más népek hitét és vallását, ezért elvárhatjuk a kölcsönösséget. Értve a nyugat-európai országok, volt gyarmatosítók bűnbocsánatra törekvését, és tudva az ott kialakult demográfiai vészhelyzetet, elhatárolódunk a ránk erőszakolt migránskvótáktól. Kinyilvánítjuk, hogy az illegális bevándorlás Willkommens kultúrája minden tagállamra nem alkalmazható.

Ez a munkaerő-toborzás primitív módja. A munkaerőimport szabályozására számos megoldás létezik, lehet választani, de ezt minden tagállam csak a saját felelősségére teheti. Nem fogadható el számunkra, megelőlegezett birodalmi erőkkel az LMBTQ-ideológia erőszakos rátelepítése óvodáinkra és iskoláinkra, a szülők neveléshez fűződő jogainak csonkítása. Családjaink nem szeretnék azt érezni, hogy elefánt került a porcelánboltba.

Ezek után úgy véljük, hogy valóság nagybácsi már nem Nyugatról érkezik. Az általunk létrehozott társadalmi, gazdasági valóságot a magyar nép többsége kormánya vezetésével képviseli. A valóság már lassan 12 éve itthon van és marad.

Békemenetünk üzeni október 23-i nemzeti ünnepünkön az önként csatlakozók több százezres táborával, hogy nehezen kivívott szabadságunkat mindenáron megvédjük. Meggyőződésünk, hogy az unió nemzetei ugyanígy gondolkodnak, és népeik nem kívánnak letérdelni a brüsszeli birodalmi elképzelések előtt. A brüsszeli bürokraták és a Soros György álmát szolgálók hataloméhsége, így a magyar hazát kiárusító magyar ellenzék is rövidesen orra bukik a népfelség küszöbén. A hazánkat elárulóknak tudniuk kell, hogy a Békemeneten résztvevők erkölcsi ítéletével fognak szembenézni a 2022-es tavaszi országgyűlési választásokon.

(A szerző a CÖKA kuratóriumának elnöke)

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20211011-atgondolt-barati-tuz-brusszelbol

 

Hová tartozol? Döntsd el!

Istenhez, nemzethez és a családhoz tartozás az európai civilizáció alapértéke

Évezredeken keresztül ez a kötődés az emberek százmillióinak adott biztonságos kapaszkodót életük legnehezebb perceiben, óráiban, szakaszaiban is. Szerencsések azok, akik felismerik e három támasz jelentőségét, és kötődésüket életük során fenntartják. Mondjuk, hogy életpályánk során szükség van a szerencsére is, de tény, hogy körülményeink alakításában nem tétlenkedhetünk. Nap mint nap problémák sokaságával kell küzdenünk, és nem tagadhatjuk, hogy sokszor segítségre van szükségünk. Ilyenkor nyújt mentőövet hitünk, nemzetünk és családunk.

Európa nemzetei történelmük során megtanulták, miként kell védekezniük a háborúk és a gyakorta nemzetük elleni támadásokkal szemben. A tanulságokat nem lehet elfelejteni, és ugyanakkor meg kell szívlelni. Folyamatosan bukkan fel a civilizációnkat fenyegető veszély. Támadás érheti hitünket, nemzeti közösségünket, sőt az előbbiekkel együtt családjainkat is.

Nehezen igazodunk el a médiatartalmak elemzése során, sokszor úgy érezzük, hogy lehetetlen a hozzánk intézett információkat objektíven értékelni. A hétköznapi emberek létük fenntartásával vannak elfoglalva, és sokszor naivan úgy gondolják, hogy életük sorskérdéseit megválasztott vezetőikre bízhatják. Csakhogy a hatalmat gyakorlók egy része függőségi viszonyát nem köti választóihoz, hanem érdekeinek megfelelően a szürkeség ködében leledző pénzügyletek irányítóihoz köti egzisztenciáját. Ők úgy gondolkodnak, hogy mindent meg lehet venni, és csak ők azok a kiváltságosok, akiket Isten saját arcára teremtett.

A világ gazdasága és gazdagsága az emberiség egy százalékának a kezében van. Ők a birodalmi szemlélet hordozói, céljuk a világ feletti hatalom megszerzése. Ennek érdekében kartellszerűen összeálltak, és lépésről lépésre haladnak előre céljaik felé. Ma már nemcsak a gazdasági és pénzügyi szférát kívánják birtokolni, hanem a klasszikus demokrácia fogalmát és a szuverén nemzetek jogi szubszidiaritásából fakadó hagyományokat is önhatalmúan megsemmisítésre ítélték. Elődeik és ők az emberek Istenbe vetett hitét a történelem során több próbálkozással, egyedi szemléletükkel ideológiai nézetekre cserélték. Lásd az izmussá alakított bolsevik, náci, fasiszta, kommunista és elhajlott szocliberális szisztémájú birodalmat kialakító munkálkodásukat.

A pénzhatalmasok a nemzetek politikai viszonyainak átalakítására törekszenek. Elfordultak a sokszor kikényszerített háborúktól, felismerték, hogy a demokráciaexport is csődöt mondott, a fegyveres beavatkozás és a gazdasági nyomás ellenére is.

Új tartalommal töltik meg a bukott izmusokat, levonva a tanulságokat, nem adják fel hódításra szánt eszmeiségüket. Ez a nyitott társadalom ideológiája, ahol a pénzhatalmasok szűk csoportja kinevelte azokat a nemzetárulókat, akik hazájukat feladják, hatalmi éhségük kielégíthető úgy, hogy birodalmi helytartói pozíciókat szerezhetnek. Nem szégyellik a családok hagyományos hittel vezetett közösségeit szétverve, a szexuális szabadság meghirdetésével az LMBTQ széles választékát kínálni. A szerelem és a szeretet hagyományos értékei légüres térbe helyeződnek át.

Európa népei előtt óriási a tét. Megőrizhetik sokszínű identitásukat, és ezzel az önálló kontinens eddigi vívmányait, vagy az Egyesült Államok szatellitholdjának utasaivá válva egy világbirodalmi törekvés erőtlen kiszolgálói lesznek. Úgy tűnik, hogy az Európai Unió intézményrendszere elavulttá vált, a szövetség tagjainak érdekeinek védelmére képtelen, ehelyett pártpolitikai csatározások színhelyévé vált. A nyitott társadalom ideológiai primátusát elfogadva választott útja csak bukáshoz vezethet.

Nincs más lehetőség, mint visszatérni az alapító atyák által megfogalmazott, biztonságot sugárzó kezdetekhez. Innen kell újból megfogalmazni az előrevezető út állomásait. Komolyan kell venni az Európa jövőjéről szóló konferenciák ajánlásait. Alapvetőnek kell tekinteni az egyenrangú nemzetek szubszidiaritását. Az uniós alapszerződések áttekintése után nincs más lehetőség, mint az intézményrendszer megreformálása, amelyre sokáig nem várhatunk. Így juthatunk el ahhoz, hogy Európa önállósága megőrizhető legyen. Ehhez nincs szükségünk bábáskodásra és az idegen érdekekkel történő megalkuvásra.

Európában vissza kell állítani a gazdaság primátusát, és olyan társadalmi rendszert, amely elsődlegesen az emberek sorskérdéseire ad adekvát választ. Az egyes tagországok politikai arculata nem függhet mástól, mint polgárainak akaratától.

Kétségbeejtő jelenség, hogy az unió jövőjéről elindított, tagországok részéről véleményeket bekérő felhívás pusztán formainak tűnik, hiszen folyamatos az, hogy az intézményrendszerben jó pénzért acsarkodnak a politikusok népeik meghallgatását mellőzve, előidézve a szövetség öncsonkítását.

Ehelyett megszüntetésre vár az illegális bevándorlás, félre kell dobni a genderprobléma gumicsontját, és a tényleges feladatokkal szükséges megbirkózni. Ilyen a pandémia legyőzése, a jogállamiság minden közösségi tagra vonatkoztatható kidolgozása a pártpolitikai érdekek kizárása mellett, a demokráciaexport helyett a szolidaritás logisztikájának megszervezésével a bajbajutottak segítése, a közösségi környezet fenntarthatósága, a kisebbségi jogok végleges rendezése stb.

Napjaink igazolták Szíriára, Líbiára, Afganisztánra tekintve, hogy a szuverén országok belügyeibe történő beavatkozások visszaütnek. Az Egyesült Államok politikai rendszerét nem lehet Európára erőszakolni. Európa színes világát, nemzeteinek őrzött értékeit népeink nem engedik szürkére mázolni.

A közös döntések meghozatalánál tekintettel kell lenni a tagországok parlamentjeinek állásfoglalására.

Az előzőekben leírt témákról szól majd 2021 októberében az Európai Uniós Civil Együttműködési Tanácskozás (EuCET) Budapesten. A mostani, III. kongresszus, amely 14 ország képviselőinek véleményével zárónyilatkozatot fogad el, megválasztja nemzetközi grémiumát.

Európa kulturális öröksége megőrzése érdekében az EuCET keretében széleskörűen kívánjuk bevonni a velünk azonosan gondolkodó civil szervezeteket, keresztény–nemzeti–konzervatív szakszervezeteket, munkástanácsokat és a különböző tudásközpontokat és társadalomtudósokat.

Nézetünk szerint a nap 24 órájában civilnek minősülő polgárok munkahelyükön is folytatnak érdekvédelmi tevékenységet. A hagyományos osztályharcos szakszervezeti megmozdulások kora lejárt. A pártpolitikai elképzelések megjelenítése megosztja a társadalom tagjait, gyengíti a célirányos szakmai, egzisztenciális érdekek érvényesítését az állami, magánszektor intézményei és a cégek irányában.

A szakszervezeti munkában a gazdasági kérdések prioritása nem vitatható. Az állam és a cégtulajdonosok szerepe a minél hatékonyabb gazdálkodás, ami a menedzsmenttől és az alkalmazott munkavállalók teljesítményétől nem lehet független. A cég három fő szereplőjének összehangolása az egy hajóban haladás ténye alapján a szakmai érvek prioritását feltételezi.

Fontosnak mondjuk az üzemeltetés családi hangulatának kialakítását. Ezért objektíven kell értékelni a tulajdonosok, a menedzsment és a munkavállalók által hozzáadott értékeket. A munkahelyteremtés és annak hosszú távú megőrzése a tulajdonos befektetőktől kockázatvállalást igényel, az alkalmazottaktól a piaci viszonyok átlátását és a példaértékű munkát feltételezi. A jó hangulatban végzett, közös célt szolgáló tevékenység eredménye a befektetések arányában osztható, újabb beruházásokra ad lehetőséget, miközben az egyéni és családi érdekek fenntarthatóságát hosszú távon biztosítja.

Az EuCET a civil társadalom szerepét és a civil kurázsi megjelenítését a jövőben a keresztény–nemzeti–konzervatív szakszervezetek partnerré válásával kívánja szélesíteni.

Úgy gondoljuk, hogy a résztvevők sokszínűsége lehetőséget ad arra, hogy elgondolásainkkal a társadalom egyre nagyobb részét érjük el és biztatást adhatunk azoknak, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak, de az egyre nyomasztóbbá váló európai légkörben nem merik véleményüket nyíltan képviselni.

Fentiek értelmében a tizenegy éve velünk együttműködő magyar Munkástanácsok Országos Szövetsége partneri segítségével szeretettel magunk között üdvözölhetjük a kétmillió tagot számláló UGL olasz szakszervezetet. Reményeink szerint a III. kongresszuson részt vevő civil képviselőkkel és megfigyelőkkel (spanyol VOX) tovább bővülhet az EuCET.

Az EuCET az Európa jövőjéről folyó vitában és mindenkor a jövőben bátran és nyíltan kiáll Európa kulturális öröksége és a nemzetállamok megvédése mellett.

(A szerző a CÖKA kuratóriumának elnöke)   

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20210928-hova-tartozol-dontsd-el

 

Emlékezet, tanulság, tanítás

Az igazmondás erejével magunk mellé kell állítani és közénk kell hívni az érvekkel meggyőzhetőket

Sokakban felmerül – de leginkább azokban, akik biztosra veszik a jelenlegi hatalom gyakorlásának folytatólagosságát – a kérdés, hogy miért kell az ellenzéki kampányra válaszokat adni. Feladatunk meggyőzni a még ingadozókat, és azokat is, akik kényelemből otthon maradnának az országgyűlési választás napján, hogy minél nagyobb lesz a győzelem, annál többet tehetünk a választópolgárok segítségével a következő kormányzati ciklusban a közjóért.

A népfelség nemcsak elv, hanem a polgárok akaratának cselekvésekben nyilvánított tevékenysége.

Az ellenzéki pártok közös szemfényvesztése külföldi beavatkozással, ígérethalmazai annyit érnek, mint a hamis csekkek beválthatósága. Az általuk produkált előválasztási cirkuszból hiányzik a fedezet, az emberek mindennapi kenyerének valós garanciája. Bukott megélhetési politikusok olyan lejárt szavatosságú portékát kínálnak, amelyet kipróbáltak kormányzásuk ideje alatt, de fogyasztásra alkalmatlan volt. Ezért ébernek kell lennünk, a jó kormányzás eredményei előtt farkasétvágyú, hataloméhes ordasok üvöltenek ismét prédára lesve.

Emlékezzünk a 2002 és 2010 közötti Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kormányzás valós tényeire, az általuk folytatott bolsevik-kommunista politizálásra és életmódjukra. Párton belüli rivalizálásaik idején egymás felfalásától sem riadtak vissza. Gyurcsány szemrebbenés nélkül megpuccsolta Medgyessyt.

Majd cinkostársaival a rablóprivatizációra és minél több offshore cég alapítására koncentrálva kifosztották az államkincstárt. Hazugságokkal félrevezették népünket, valamint az Európai Uniót is. Amikor mindez napvilágra került, és a felháborodott nép tüntetni kezdett, bevezették az államterrort. 2006. október 23-án a nemzeti ünnepünkről távozó békés emberekre támadtak, a megfélemlítés vízágyúival, gumilövedékekkel, lovasattakkal és állati dühvel, viperával ütötték az embereket.

Gy. F. felrúgva az alkotmány, a jogállamiság és a demokrácia szabályait, nem mondott le. 2008-ban mosolyogva közölte, hogy minket nem ér el a gazdasági világválság, azonban hamarosan szembesült totális vezetői alkalmatlanságával, ugyanis kiderült, hogy Magyarország a csőd szélén áll. A trükkök százait alkalmazó nem írta ki az országgyűlési választásokat, kineveztette pandúrtársát, Bajnai Gordont miniszterelnöknek, aki a Hajdú-Bét tönkretételével sok ott dolgozónak a vesztét okozta.

2010-re a végeredmény: a munkanélküliség az egekben, az ország eladósodása feltartóztathatatlan, miközben emberek milliói jöttek rá arra, hogy Gy. F. bandája meggazdagodott.

Miután emlékezetünkben visszaidéztük a nemzetrontók cselekedeteit, még bőségesen maradt hab a „tortán”: a milliárdos korrupciós ügyleteik (lásd: négyes metró, Sukoró stb).

Álljunk el attól, hogy összehasonlítsuk az akkori többszörösen bukott bűnöző hajlamú gittegyletet az Orbán-kormány tizenkét évével. Hiszen nem hasonlíthatjuk a fehéret a feketéhez, a csődhelyzetet a mai gazdasági fejlődéshez, a jogállamiságban megtestesülő demokráciát az államterrorhoz.

A lakosság elszegényedése, a követhetetlen munkanélküliség gyógyszere lett a 2010 utáni kormányzás által biztosított gazdasági stabilitás, a családok megtakarításainak kiugró növekedése. Több mint említésre méltó a 2010 előtt elvett 13. havi nyugdíjra adott válasz, a fokozatos visszaépítés, a nyugdíjprémium, amely tisztességes megoldás. E tárgykörben nem lehet kétségünk a felől sem, hogy ha a kormány folytatni tudja munkáját, a kisnyugdíjjal rendelkezők megélhetését is prioritásként fogja kezelni.

Ismerjük a közmondást, hogy az ismétlés a tudás anyja. A még megtett emberi sorskérdéseket javító intézkedések felsorolása sok sort venne igénybe. Ha most magunktól még egyszer megkérdezzük, hogy miért kell érvelnünk az ideológiájától eltávolodott, válasz­tóit elhagyó, egypártrendszerbe tömörülő hazug, hazaárulástól sem visszariadó ellenzékkel szemben, a válaszunk egyértelmű: a történelem tanulságai hosszú és rövid távon köteleznek bennünket.

Gyermekeink, unokáink nem szenvedhetik el, hogy újból eltűrjük egy új birodalom létrehozásán szorgoskodó, jelenleg a nyitott társadalom ideológiáját választó politikai kísértetek visszatérését.

A választásokig a múlt és a közelmúlt feltárásával, az igazmondás erejével magunk mellé kell állítani és közénk kell hívni az érvekkel meggyőzhetőket. Világossá kell tennünk, hogy mi, európaiak önszántunkból soha nem hagyjuk el uniós szövetségeseinket, miközben a népfelség elvét előttünk pajzsként tartva, ha kell, életünk árán is megvédjük hazánk szuverenitását, a szubszidiaritást és az őseinktől kapott zsidó-keresztény civilizációnkat.

(A szerző a CÖF–CÖKA kuratóriumának elnöke)   

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20210917-emlekezet-tanulsag-tanitas

 

A cukrosnéni (The Sugar Mommy)

Nem támadhatók a közerkölcs által védett, hagyományként is tisztelt családon belüli szabadságjogok

A magyar társadalom a genderkövetők attakja alatt áll, remélhetőleg nincsenek közöttük cukrosbácsik és -nénik. Mindenesetre vigyázzunk gyermekeinkre. Az édesgetés a politikusok fegyvertárában is megjelent. Az ellenzéki pártok a magyar gyermekvédelmi törvényt támadják, mert az szerintük nemcsak a pedofíliáról szól. Igyekeznek kiharcolni, hogy a melegszervezetek a törvényeket kikerülve szabad bejárást kapjanak érzékenyítés céljából az óvodákba és az iskolákba.

Az állami, magánóvodák és iskolák, a szülők adóforintjaiból fenntartott helyek, azért működhetnek, mert tőlük bizalmat kaptak. Olyan ismeretterjesztés, amely a közerkölcs szabályai szerint vitatható, és merőben eltér a társadalom nagy többsége által elfogadott nevelési felfogástól, ezeken a helyeken nem terjeszthető. A szülő, aki a nagykorúságig eltartja, felneveli gyermekét, joggal követeli legfőbb kincsének felügyeletét. Miért is gondolnánk, hogy a szülők gyermekeik vágyait nem tudják tiszta szívvel követni, mikor normális esetben még életüket is feláldoznák leszármazóik boldogságáért.

Nem támadhatók a közerkölcs által védett, hagyományként is tisztelt családon belüli szabadságjogok. Ez az istenadta közösség, ha szükségét látja, megfelelő intézkedéseket hoz a saját érdekében. Így nem lehet kivétel a nemiséggel összefüggő problémák feloldása, a felkért és hivatalosan elfogadott szakemberek bevonásával.

Erre a kis kitérőre azért volt szükség, mert az ellenzéki pártok egyes tagjai kezdenek hasonlítani a cukrosbácsikra és -nénikre, akik teljesíthetetlen dolgokat ígérgetnek a hatalom megszerzéséért. Ilyen például Dobrev Klára, aki a DK miniszterelnök-jelöltjeként, már odáig jutott, és azt ígéri, hogy aki rá szavaz, annak az égről is le tudja hozni a csillagokat. Mindenki tudja azonban, hogy legfeljebb a Kreml tornyáról próbálhatja meg kölcsönkérni a vörös csillagot. Putyin elnök ezt nem fogja odaadni annak, aki úgy véli, hogy kérésére egy Szemlőhegyi úti vacsora és a mellé ajándékozott pulikutya erre őt feljogosítja.

Klára asszony most már ott tart, hogy a munkavállalóknak olyan szakszervezeteket ígér, amelyeknek közösségi érdekeit, akár az egyének vonatkozásában is miniszterelnökként képviselni tudja. A harcos amazon azonban emlékezetkiesésben szenved. Nagyszülei és szülei e körben őt megelőzően már ígéretet tettek hiszékeny népünknek, de a közeli történelem már bizonyította, hogy ez nem volt más, mint hazugság.

A bolsevik, kommunista és szocialista szakszervezeti vezetők szinte egytől egyig kiválasztott pártkáderek voltak, elkötelezett hívei az egypártrendszer uralmának, amit jól példázott a kádári szakszervezeti vezetők munkássága. Áldemokratikus módon a munkavállalók fölött egy úgynevezett vállalati négyszög döntött, idetartozott a vállalati igazgató, a párttitkár, a szakszervezeti titkár és a KISZ-titkár.

A szakszervezeti vezető így teljesítette a hatalom által rá bízott küldetést, egyetlen komoly munkája a tagdíjbeszedés volt. A jutalmazásokat és béremeléseket pedig státusuk megtartása érdekében a talpnyalóknak és a csókosoknak juttatták. Magáncégek alapítására kivételes esetekben került sor, a megbízható elvtársak kaptak ilyen engedélyt, ki tudja, milyen célokból. A vendéglátásban megvalósított gebines rendszer erre jó példa.

Dobrev Klára most ismét nekirugaszkodott a szakszervezetek munkavállalókról való leválasztásához és egy olyan intézményrendszer kialakításához, amely teljes mértékben az ellenzéki párt érdekei alapján folytatná a régen bevált, álszent működését.

Ma már nem lehet megvenni „Apró” pénzen a mai kor munkavállalóit. Ők felismerik a politikai érdekeket hordozó cukrosbácsikat és -néniket, mert tudják, hiszen Niedermüller elvtárs megmondta, hogy a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak mellett bizony a nők is lehetnek „rémisztő képződmények”.

A nők képességeiket bizonyítva a Gyurcsány családban is megmutatták, hogy képesek a királycsinálásra. Nem kellett más hozzá, mint banki háttér, az elkobzott javakból jött gazdagság és rafinéria. Az már nem az Apró–Dobrev család hibája, hogy a rablóprivatizációban szabad kezet kapott Gyurcsány Ferenc végül is a politikai porondon a miniszterelnöki működése kapcsán csak egy lemeztelenedett „királlyá” alacsonyodott.

A CÖF–CÖKA a valódi szakszervezetek szükségességét vallja, amelyek a keresztény civilizáció értékeire alapoznak, a munkavállalói érdekek valós képviseletét úgy látják el, hogy azt a szabadon választott képviselőikre bízzák. A kapitalista gazdasági rendszernél jobbat még a világ nem talált ki. Ezt a rendszert azonban jól művelni csak a közjót szem előtt tartó állami tulajdont kezelő kormányzás, a magántulajdon és a munkavállalók konszenzusa tudja optimálisan működtetni.

Elvetendő az a gondolat, hogy a munkavállalók szakszervezetei osztályharcos képződmények, és érdekellentétben állnak a tulajdont képviselőkkel. Világos, hogy mindhárom fél egy hajóban evez, kockázatuk súlyának megfelelően érdemlik meg cégük és az ott dolgozó egyének gazdagodását. A szakszervezeti jogok gyakorlásának a teljes közösség érdekeit kell szolgálnia. A tulajdonosok jól tudják, hogy a munkavállalók teljesítménye viszi előre őket céljuk teljesítéséhez, a dolgozóik pedig családként kezelik azt a közösséget, amely fehér asztal mellett képes a mindenkori érdekek egyeztetésére.

A pártosság nem keverhető össze a gazdasági érdekeltséggel, ugyanakkor a valódi szakszervezetek célja sem lehet a fölöslegesen kreált barikádharc és az utcán való pártérdekű tüntetések szervezése. A Dobrev Klára álmait megvalósító szakszervezetek létesítése átlátszó, émelyítő, és az elmúlt időket idézi. Lendülete kapcsán várjuk, hogy milyen ígéretek mentén szervezné újjá a Munkásőrséget, hiszen ha hazugságokkal betelik a pohár, esetleg a védelemre is szükség lehet.

A CÖF–CÖKA azon munkálkodik, hogy a civilek érdekeit egységben tudja képviselni a társadalom mind több szférájában. Ennek köszönhető, hogy partneri viszonyunk a nemzet és kereszténység mellett elkötelezett konzervatív szemléletű magyar, lengyel és olasz szakszervezetekkel egyre jobban szélesedik.

(A szerző a CÖF–CÖKA kuratóriumának elnöke)

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20210823-a-cukrosneni-the-sugar-mommy