márc 22, 2024 | Blog, Dr. Csizmadia László
A politikusok közül nem mindenki rátermett tehetség. Sokan megélhetőségüket fénykoruk elvesztése után nem tudják biztosítani. Ha kikerülnek a média érdeklődési köréből, hiányérzetük támad, életükből kiesik a feléjük irányuló érdeklődés. A legfájóbb azonban, ha a jól fizető állások sem pótolhatók.
Úgy tűnik, Emmanuel Macron kénytelen számot vetni jövőjéről. Civil szemüvegen nézve azt láthatjuk, hogy a francia társadalom körében népszerűsége süllyed, nagy elődje pl. Charles de Gaulle vagy Francois Mitterrand képességeitől messze elmarad.
Közeledik mandátuma lejártának ideje. A sárgamellényesek és a falugazdák problémáinak megoldásában sem tudott brillírozni. Pártjának támogatása alig mérhető. A franciák erősen gondolkodnak azon, hogy jobbat érdemelnének.
Macron elnök önrevízióját félretéve napóleoni útra tévedt. Nem elhanyagolható különbség, hogy nem rendelkezik ötszázezres hadsereggel, hadvezéri szerepét Németország és Olaszország sem fogadja el.
Akkor „quo vadis”, Elnök Úr?
Európa népeinek esze ágában sincs a folytonosháborúzásra, nem is beszélve egy esetleges világháborúról. Húszezer francia életét a halál torkába küldeni felelőtlenség. Talán nem késő, ha szebb utat javaslunk Emmanuel Macronnak. Mi magyarok, az I. és II. világháború vesztesei, a tanulságokat levonva talán megtehetjük. Hiszünk abban, hogy békepártiságunk mellé állni követendő út.
Az uniós bürokrácia elkerüli, hogy polgárságának véleményét közvetlen kikérje. A kutatások azt jelzik, hogy többségünk elveti a háborút. Úgy gondoljuk, hogy a népfelség elvét követni bölcsességre utalna.
Az ukrán-orosz háború tűzszünetért kiállt. A béke kulcsa az USA és Oroszország kezében van. Az Európai Uniónak mindehhez megfelelő körülményeket kell biztosítania.
Európai békemenetre lenne szükség, ahol a békepárti nemzetek vezetőinek az elsősorban lenne a helye. Magyarország polgárainak a szervezésben már van gyakorlata. Szívesen írnánk alá a meghívóleveleket.
Az Unió háborúpárti bürokratáinak 2024. június 9-ig még van ideje, hogy a jó és a rossz közül válasszanak. Lehet, hogy ez csak álom, de nem megvalósíthatatlan. Adott a lehetőség, hogy a békéért fogjanak össze és véget vessenek a hasztalan öldöklésnek. Az európai uniós képviselői választások napja így ünneppé válhatna.
A békét kiharcoló nemzetek vezetőinek megnyugtató szavait hallgathatnánk Budapesten, a Parlament előtt. Négyszázmilliónál is több európai polgár álma valósulhatna meg. Követeik a történelmi békemeneten az Unió 27 tagországából érkezhetnének, lennénk vagy egymillióan, mi Európát őrzők és védők. Európa józanságra tért vezetőiknek a jól megérdemelt babérkoszorút nyújtanánk át.
A Párizsnak szóló mise Európa nagyvárosaiban szóljon erről.
Csizmadia László
a CÖF-CÖKA elnöke
márc 11, 2024 | Blog, Dr. Csizmadia László
Túlzásnak nem mondható, hogy Európa és talán Földünk teljes lakossága sorsdöntő választások előtt áll. 2024-ben hatvan országban lesznek választások.
Az embereknek fel kell ismerniük, hogy jövőjük tettrekészséget kíván. Sokan lemondóan legyintenek, úgy gondolják, hogy kis pontok ahhoz, hogy a világesemények sodrását akaratuk és szívük szerint helyes irányba térítsék. Sok kis pont azonban iránymutató vonallá állhat össze.
Példaként nézzük az Európában és USÁ-ban rövidesen következő választásokat. Tegyük fel a kérdést, hogy ezek meghatározóak-e közös jövőnk szempontjából? Igen, azok. Olyan történelmi jelentőségű időszakot élünk, amikor sok évtizedre dönthetünk a mai felnőtt generáció és az utánunk jövők életkörülményeiről.
Döntéseink előtt egyénileg is értékelnünk kell a minket körülvevő társadalom, gazdaság és politika tényezőit. Polgáraink, az ész érvek és érzelmek közöspontját megtalálva, optimális követhető akaratát juttassuk érvényre.
Olyan vezetőket válasszunk, akik bizalmunkat nem herdálják el, azzal nem élnek vissza és érdekeinket hatékonyan képviselik.
Jelenleg az USÁ-ban és Európában egyre jobban teret nyernek a hamis demokrácia, áljogállamiság erőinek világot rontó cselekedetei. A választókat igyekeznek pártpolitikai zűrös eszmeiségek kínálatával félrevezetni.
A világháborúval rémisztgetés korát éljük. A háborúpárti vezetőket életünk irányításából ki kell zárni. Új vezetőkre van szükségünk, akiknek fontos saját nemzetük, és Földünk békéje is.
Tehát háborút vagy békét? Józan ésszel erre a kérdésre a válasz békét mindenáron!
Az amerikai demokraták pénzéhsége, hódító, gyarmatosító törekvései egy szűk világelit akaratát testesítik meg. Cseppet sem zavarja ezt a díszes kapzsi társaságot, hogy hátba támadják saját népüket is. A világ jövőjét sorsát jelentheti a volt amerikai elnök, Donald Trump és Joe Biden párharcának végső kimenetele. Ez elkerülhetetlenül hatással lesz Európa szuverenitására.
Érvényre kell juttatni, hogy fontos számunkra a NATO védelmi szerepének megtartása, a nyugati világ közösségének megőrzése. Európa nemzeteinek emellett defenzív módon önálló erőt kell felmutatnia. Országaink haderejének erősítése ezt a célt szolgálja.
A volt amerikai elnök és Magyarország miniszterelnökének találkozója megmutatta, hogy az USÁ-nak és hazánknak hasonló szólamú hangzással kell dolgoznia egy olyan közös hangszeren, amit úgy hívnak, hogy béke. Az egyoldalú érdekek félretevésével, win-win alapon megtalálhatók a konszenzusok.
Házunk táján, Európában, a brüsszeli bürokraták utolsó erőfeszítéseit láthatjuk, hogy fenntarthassák hatalmukat, melyet az általuk elképzelt föderális birodalom testesít meg. Ez már saját erejükből nem megy, ezért bevonták az USA áldemokratáit, álmaik megvalósítása érdekében Európába vezényelték az illegális gazdasági migránsok zsoldos hadseregét.
Mit tehetünk? Mozgósítsuk szellemi honvédőinket! Merítsünk Antall József szavaiból jelen feladatinkra: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”. Néhai miniszterelnökünknek édes-keserv politikai körülmények között fogant intelmét fordítsuk a mai idők értelmes tetteire.
USA és Európa szellemi honvédőinek forradalma jelenthet megoldást. A béke pártján állók nem akarhatják saját talpuk alatt felégetni a földet. Van másik út is. Első lépésként garantáljuk Európa nyugalmát, békéjét alkotó nyolcvan éves csendjét az orosz-ukrán háború lezárásával.
Szellemi honvédőink vigyázó szemüket a történelemben nem először Párizsra vessék. Mondjuk ki, hogy egy új Napóleonra nincs szükségünk. A francia elnöknek a világ jóvoltából csodálatos lehetősége van a 2024-ben megrendezésre kerülő olimpiát figyelembe véve. Az olimpia mindig is a békéért kiált és azt demonstrálja. El kell hessegetni azt a hasonlóságot, hogy 1936-ban éppen a nácik szerveztek egy háború előtti olimpiát. A franciáknak nem katonákat kell küldenie Ukrajnába, hanem magasra kell emelniük a béke fáklyáját és meggyújtani az olimpia lángját Párizsban.
Nem kétséges, hogy a jó és a rossz között választhatunk. Szellemi honvédelmünk erejét szabadítsuk ki a pénzhatalmasságok, bankok és a politikai terrorizmus palackjából. Tehetjük ezt a világnak békét adó szellemiségünk forradalmával.
Üzenjük meg, hogy a saját népüket elárulóknak nem lehet új hazája egy soha létre nem hozható európai föderatív birodalom.
Válasszuk meg új vezetőinket és adjuk útravalóul, hogy kérdezd népedet és csak ezután cselekedj!
Csizmadia László
márc 5, 2024 | Blog, Ifj. Lomnici Zoltán
Kormányzati szivárogtatások és következményeik az Egyesült Államokban.
1.) EDWARD SNOWDEN NSA-ÜGYE
Edward Snowden amerikai-orosz informátor 2013 nyarán leleplezett információi betekintést nyújtottak a hírszerző ügynökségek megfigyelési és kémkedési gyakorlatának mértékébe szerte a világon – elsősorban az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, de sok más országban is. A leleplezések kiváltották a globális megfigyelési és kémkedési ügyet (más néven „NSA-ügy”). Snowden kiszivárogtatásai részleteket tártak fel az Egyesült Államok kormányának több millió amerikai titkos megfigyelése során tett lépéseiről.
A megfigyelési program a 2001. szeptember 11-i merényletek nyomán jött létre, és a kormány tisztviselői úgy látták, hogy meg kell erősíteni a biztonsági programokat és a megfigyelési műveleteket a potenciális bűnügyi és terrorfenyegetések kiszűrése érdekében. A Snowdentől származó kiszivárogtatások azonban felfedték, hogy a kormány nem csak a potenciális terrorfenyegetettség kapcsán, hanem az állampolgároktól is gyűjt információkat.
Snowden, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) alvállalkozója, aki később Hongkongba és végül Oroszországba menekült, és akit kormányzati tulajdon eltulajdonításával és más bűncselekményekkel vádoltak meg, amerikai és európai kémprogramokat fedett fel. A kiszivárogtatások azt mutatták, hogy az amerikai kormány az Európai Unió számos hivatalát megzavarta, és legalább harmincnyolc külföldi nagykövetség után kémkedett.
2.) A PENTAGON-IRATOK
1971 márciusában kiszivárogtattak The New York Timesnak egy szigorúan titkos védelmi tanulmányt az Egyesült Államok vietnami háborúban való részvételéről, amely szerint egyre népszerűtlenebbé vált a konfliktus 1970-es évtizedre való áthúzódásával. A Times ebből származó jelentése lavinát indított el, részletezve az ország több évtizedes vietnami szerepvállalását, és igazolva számos háborúellenes kritikát.
Az Egyesült Államok 1945 és 1967 közötti fontos politikai döntéseit és tanácskozásait részletező dokumentumokat Daniel Ellsberg katonai elemző szivárogtatta ki, aki titokban lefénymásolta a jelentést, és átadta az újságíróknak. A lapok elmarasztalóak voltak az egymást követő amerikai elnökök – Harry Truman, Dwight Eisenhower, John F. Kennedy és Lyndon B. Johnson – lépéseit érintően a térség konfliktusaira.
A kiszivárogtatás komoly csapást mért az Egyesült Államok katonai és politikai struktúrájára, olyan részletekkel, amelyeket a tisztviselők évek óta igyekeztek titokban tartani. Ez a szövetségi kormány és a sajtó drámai harcát is eredményezte, miután az igazságügyi tárca ideiglenes intézkedést biztosított a jelentések közzététele ellen. Az ügyészség végül ejtette a vádakat. 1971. június végén a Legfelsőbb Bíróság 6:3 arányú határozatában engedélyezte a Times és a The Washington Post számára, hogy továbbra is közzétegyék a jelentéseket, és a botrányt máig az Egyesült Államok történetének sajtószabadság szempontjából egyik legmeghatározóbb ügyeként tartják számon.
3.) IRAKI HÁBORÚS NAPLÓK
A WikiLeaks, a Julian Assange által alapított médiaszervezet 2010-ben rengeteg kiszivárgott titkos katonai dokumentumot tett közzé, amelyek részletezték az Egyesült Államok és a koalíciós erők 2004 és 2009 közötti iraki háborúban folytatott tevékenységét.
A dokumentumok számos titkos, zavaró fejleményt tártak fel a háborút illetően, beleértve az elhunyt civilek számát. 2009-re a kiszivárogtatásokból kiderült, hogy 66 ezer civil halt meg, ami a háborúban elhunytak több mint 60 százalékát jelentette. Az is kiderült, hogy több ezer civil halálesetről még nem számoltak be nyilvánosan. A dokumentumok azt is állítják, hogy a börtönben visszaélések történtek, még azután is, hogy a háború korai szakaszában széles közvélemény értesülhetett a fogvatartottakkal kapcsolatos bánásmódról. A dokumentumok azt is megállapították, hogy az amerikai erők foglyokat adtak át egy iraki csoportnak, amely széles körben elterjedt kínzási taktikájáról ismert.
A kiszivárogtatások közel 400 ezer jelentést vagy naplót tartalmaznak, amelyeket katonák rögzítettek a háborúban a helyszínen. A kiszivárogtatás hozzájárult a háború lakosság általi támogatottságának visszaszorulásához, amely már az ország megszállásáról szóló, 2003-as kezdeti döntés után is csökkent. Mire Obama elnök bejelentette, hogy 2011-ben be kívánja fejezni az Egyesült Államok iraki hadműveleteit, a válaszadók 75 százaléka teljes mértékben támogatta (a Pew Research közvélemény-kutatása szerint) a háború leállítására vonatkozó elnöki döntést.
4.) ROBERT HANSSEN KÉMKARRIERJE
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynöke volt, aki 1979 és 2001 között szovjet és orosz hírszerző szolgálatok számára kémkedett az Egyesült Államok ellen.
1976-ban Robert Hanssen különleges ügynökként csatlakozott az FBI-hoz. Az FBI-nál és a bűnüldözésnél eltöltött 25 év alatt az Egyesült Államok kormánya után kémkedett. A hidegháború során Hanssen a Szovjetunió kémjeként tevékenykedett, évekig észrevétlen maradt, mielőtt az 1980-as évek közepén a tisztviselők meggyanúsították. Tekintettel az FBI-nál betöltött szerepére, Hanssen titkos információkhoz férhetett hozzá, több ezer darabot adott el szovjet és orosz forrásoknak, részletezte az amerikai katonai terveket, stratégiákat nukleáris háború esetére és fegyvertechnológiákat. Állítólag körülbelül 1,4 millió dollárt keresett készpénzben és gyémántban a titkosszolgálati információk eladásából.
2000-ben a bűnüldöző szervek olyan orosz információkat szereztek be, amelyek arra utaltak, hogy Hanssen volt a kém. A nyomozók akkor kapták rajta Hanssent, amikor titkos információt közölt orosz források számára egy virginiai parkban, és letartóztatták. Hanssen végül bűnösnek vallotta magát 15 rendbeli kémkedésben; 2002-ben ítélte életfogytiglani szabadságvesztésre a büntetőtörvényszék a Virginia állambeli Alexandria városában.
5.) UKRÁN HÁBORÚS KISZIVÁROGTATÁS
A utóbbi idők hírei szerint az ukrajnai háborúval kapcsolatos NATO-dokumentumok legutóbbi kiszivárogtatása az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb katonai és hírszerzési jogsértése – azzal a lehetőséggel, hogy orosz forrásból szivárogtatták ki, és egyesek rámutattak, hogy az információk egy részét megváltoztathatták.
Bár a NATO-tisztségviselők még nem erősítették meg a kiszivárogtatások hitelességét vagy forrását, a dokumentumok érdekes betekintést nyújtanak az ukrajnai háborúba, részletezve az Egyesült Államok és a Nyugat-Ukrajnának nyújtott támogatását, beleértve a fegyveres-katonai segélyezés előrehaladását is. A New York Times szerint a dokumentumokból az is kiderül, hogy az Egyesült Államok mind az orosz, mind az ukrán vezetők után kémkedett, hogy figyelemmel kísérhesse a háborút. Azt is részletezik, hogy az Egyesült Államok hogyan követi műholdak segítségével az orosz katonai mozgásokat a Times szerint.
Egy dolgot azonban mégsem árulnak el, ez pedig az ukrán ellentámadás megújításának terve, amelyről széles körben pletykáltak, miután Oroszország a tél végén indított offenzívát, amely nagyrészt elakadt.
A minősített védelmi információk kiszivárogtatására és egyéb nyilvánosságra hozatalára vonatkozó büntetőjogi tilalmak
Jóllehet nincs olyan konkrét norma, amely a védett kormányzati információk minden jogosulatlan nyilvánosságra hozatalát bűncselekménynek minősítené, ezekben az esetekben a jogi keret a jogszabályok összetett és gyakran egymást átfedő halmazán, illetve normákon belüli egyedi rendelkezéseken alapul. A jogosulatlan nyilvánosságra hozatalból eredő büntetőeljárások gyakran a kémkedési törvényre (Espionage Act) összpontosítanak. A vonatkozó bűncselekmények skálája rendkívül széles: a szabadságvesztéssel járó „klasszikus kémkedési” esetektől (amikor valaki információt gyűjt egy külföldi kormánynak nyújtott segítség érdekében) az enyhébb büntetést maga után vonó, a védett információk helytelen kezeléséről vagy elvesztéséről szóló jelentés elmulasztásáig.
Az USA a kémkedési törvény és a kapcsolódó jogszabályok alapján üldözi azokat a minősített információkhoz hozzáféréssel (és ezen információk védelmének kötelezettséggel) rendelkező személyeket, akik azokat külföldi ügynökök rendelkezésére bocsátották, valamint a külföldi ügynököket, akik az Egyesült Államokban tartózkodva jogellenesen jutottak minősített információkhoz. Indítottak büntetőeljárást olyan személyek ellen is, akik „önzetlen szándékkal” védett információkat kívántak nyilvánosságra hozni, mivel úgy vélték, hogy a közjó érdekében előnyben részesítik az egyes kormányzati tevékenységek átláthatóságát. Az USA történetében még egyetlen személyt sem mentettek fel azon az alapon, hogy a kiszivárgott információhoz fűződő közérdek olyan jelentős lenne, amely igazolta volna az egyébként jogellenes nyilvánosságra hozatalt. – Tehát, ha valaki arra hivatkozva, hogy „a népnek joga van tudni valamit”, vagy „a köz érdekében szükségesnek érzi valamilyen szenzitív információ nyilvánosságra hozatalát”, nyilvánosságra hoz védett információkat, büntetőjogi szankcióval kell szembenéznie.
Az Egyesült Államokban még soha nem vontak felelősségre hagyományos hírügynökséget a kiszivárgott információk átvétele és nyilvánosságra hozatala miatt, de a büntetőeljárást kiterjesztették azokra a személyekre is, akik nem felelősek az eredeti nyilvánosságra hozatalért. – Tehát, ha egy kormánytag a kormányülés után beszámol az ott elhangzottakról a házastársának, majd utóbbi ezen információkat nyilvánosságra hozza, a szivárogtató házastárs büntetőeljárás alá vonható.
Samuel Loring Morison lett az első személy, akit elítéltek, mert titkos dokumentumokat adott el a médiának. Az 1985-ös United States v. Morison ügyben hozott ítélet a kémkedési törvény alapján történő elítélés feltételeinek fontos körvonalazását jelentette. Morison azzal érvelt, hogy nem volt meg a kémkedéshez szükséges szándék, mivel a fényképeket egy hírügynökségnek, és nem egy idegen hatalom ügynökének továbbította. Az a tény, hogy a Morison elleni vádemelés során a médiának való kiszivárogtatásról volt szó, és látszólag nem állt szándékában érzékeny információkat továbbítani az ellenséges hírszerző szolgálatoknak, nem győzte meg az esküdtszéket vagy a bíróságokat arról, hogy nem volt bűnös. Az Igazságügyi Minisztériumot (DOJ) azonban némi kritika érte azon az alapon, hogy az ilyen büntetőeljárások visszatartó erejűek lehetnek a potenciális bejelentőkre, akik olyan információkat szolgáltathatnak, amelyek kínosak lehetnek a kormány számára, de a közbeszéd szempontjából létfontosságú információkat szolgáltatnának. Hivatalából való távozásakor Clinton elnök kegyelmet adott Morisonnak. – Az ítélet rámutat, hogy a U.S. Code 793. § d) pontja értelmében, védelmi információk gyűjtése, továbbítása vagy elvesztése bűntettét követi el az is, aki a nemzetvédelemmel kapcsolatos olyan információt, amelyről okkal feltételezi, hogy az Egyesült Államok kárára vagy bármely külföldi nemzet javára felhasználható, szándékosan közöl, átad, függetlenül attól, hogy nem idegen hatalom ügynökével, hanem „csak” a média valamely szereplőjével osztotta meg azt.
Shamai Leibowitzot 2009-ben ítélték 20 hónap szabadságvesztésre a U.S. Code 798. § alapján, minősített információk nyilvánosságra hozatala miatt – amiket egy bloggernek adott át. A média arról számolt be, hogy Leibowitz nyilvánosságra hozta az átiratokat a washingtoni izraeli nagykövetségen folytatott beszélgetésekről, amelyeket az FBI lehallgatott. Azt állította, hogy a szándéka az volt, hogy leleplezze a hivatali visszaéléseket, nem pedig az, hogy kárt okozzon a nemzetbiztonságnak, de végül bűnösnek vallotta magát. – Vagyis attól, hogy valaki – állítása szerint – a „jó cél” érdekében árul el államtitkokat a médiának, még nem mentesül az ehhez fűződő jogkövetkezmények alól.
Edward Snowden ügye fentebb már részletezésre került. Az amerikai-orosz informátor 2013 nyarán leleplezett információi betekintést nyújtottak a hírszerző ügynökségek megfigyelési és kémkedési gyakorlatának mértékébe szerte a világon. A még mindig folyamatban lévő büntetőeljárásban Snowdent a U.S. Code 798. § alapján, minősített információk nyilvánosságra hozatalával, valamint a U.S. Code 793. § szerint, védelmi információk gyűjtése, továbbítása vagy elvesztése bűntettével vádolják. Oroszország 2022 decemberében adta meg Snowdennek az állampolgárságot, ami lehetetlenné teszi az Orosz Föderáció alkotmánya értelmében, hogy kiadják az Egyesült Államoknak.
Forrás: alaptorvenyblog.hu
márc 1, 2024 | Blog, Fricz Tamás
Amíg Magyarországon a – hagyományos fogalmakkal élve – jobboldalon van következménye a politikusok és a közélet szereplői által elkövetett vétségeknek, addig a baloldalon bármilyen bűnt elkövethet egy közéleti vagy politikai szereplő, a következmények mindig elmaradnak. Ennek okát egyébként nagyon egyszerűen meg lehet fogalmazni:
amíg a jobboldalon van erkölcs és demokratikus norma, addig a baloldalon – pontosabban balliberális oldalon – nem ismerik ezeket a fogalmakat, pláne azok jelentőségét és fontosságát.
Novák Katalin és Varga Judit, e két kiváló képességű és nagyszerű asszony tudta a kötelességét, és lemondott pozíciójáról. (S most már csatlakozott hozzájuk Balog Zoltán, a református egyház vezetője is, aki azt tanácsolta az elnök asszonynak, hogy adjon kegyelmet K. Endrének.) Ők nem akartak kibújni a felelősség alól: tettek valamit, ami tényszerűen teljességgel elfogadhatatlan a kormány politikája szempontjából, sőt szinte tőrdöfést jelentett annak szívébe. S tudták, hogy végül is a tények számítanak, ami történt, megtörtént, nem lehet visszavonni és visszacsinálni. Ezt felfogva, meghozták a számukra személyesen legnehezebb és legfájóbb döntést: vállalták a felelősséget és megváltak hivataluktól.
Ezt nem lehet eléggé nagyra értékelni.
Ezzel a lépésükkel nekünk, akik szerettük őket és magasra értékeltük tevékenységüket, óriási áldozatot hoztak személyes életükben. Viszont az ország demokratikus működése, erkölcse és tartása szempontjából hosszú távra ható, példaértékű döntést hoztak, s ennek nagy jelentősége van.
Az mégpedig, hogy innentől kezdve van egy mérce, amelyre mindig és mindenkor lehet majd hivatkozni, ha valaki a közéletben elfogadhatatlan dolgokat művel, tesz vagy mond. Innentől kezdve egyszerűen nem lehet megkerülni az ő példájukat. Vagyis ez a lépésük a balliberálisok számára is – bármennyire is nem szeretnék – mérce kell hogy legyen. Persze ettől még – ismerve őket – folytathatják a következmények nélküli tevékenységüket. Azonban egyvalamivel számolniuk kell a továbbiakban: azzal, hogy a magyar közvélemény, ha eddig nem látta vagy nem tudta volna, most már tudja, hogy a politikában vannak normák és elvárások, amelyeknek, ha egy politikai párt, politikus, vezető stb. nem felel meg, akkor abból levonják a következtetést az állampolgárok, s a következő lehetséges alkalommal ezt ki is fejezik – például egy választás alkalmával. De még az is lehetséges, hogy még hamarabb: tüntetések, nyomásgyakorlás, ellenállás stb. formájában, amelyek „itt és most” alapon kikényszerítik a következményeket.
Most fogódzkodjanak meg: jómagam a következmények nélküli ország tézisét már nagyon hamar a rendszerváltás után megfogalmaztam, mégpedig egészen pontosan a Horn-kormány alatt. 1996-ban írtam először ezzel a címmel egy cikket ebben a lapban, a Magyar Nemzetben. Akkor már két éve volt hatalmon a Horn Gyula által vezetett szocialista–szabad demokrata koalíció, s már addigra annyi, a mondásomat igazoló esemény történt, ami megérlelte bennem a cikket – melyet azután számos, hasonló című vagy alcímű írásom követett a lapban.
Ekkor már túl voltunk Horn Gyula hírhedt „Na és?” válaszán, ami akkor minden, nem posztkommunista beállítottságú ember számára megdöbbentő reakció volt a miniszterelnök részéről.
Emlékeztetőül: a parlament 1994-ben fogadta el az úgynevezett III/III-as törvényt, amely szabályozta, hogy az előző, diktatórikus rendszerben ügynökmúlttal rendelkező személy vagy az ügynöki jelentéseket használó politikai vezetők esetében az illetékes bíróság felszólítja az érintettet, hogy mondjon le közéletben viselt pozíciójáról, s ha ezt nem teszi meg, akkor nyilvánosságra hozzák róla a jelentést.
Így történt ez Horn Gyula esetében is, hiszen ő, mint a Kádár-rendszerben fontos vezetői pozíciókat betöltő személy, megkapta az ügynökökről és ügynököktől származó jelentéseket, így tehát érintett volt. Ezért a bíróság felszólította a lemondásra, amit ő „természetesen” nem vett figyelembe, s ezek után nyilvánosságra hozták a pártállami rendszerben betöltött ilyen típusú érintettségét. (Ami persze az ő esetében, aki az 1956-os forradalom leverésében is szerepet játszott, pusztán már csak hab volt a tortán.) Az újságírók ezek után természetesen megkérdezték tőle, hogy miért nem mondott le, hiszen a törvény alapesetben ezt várja el az ügynöktörvényben érintettektől, s végül is az 1956-os forradalom egyik leverője. A válasza erre rövid volt és nagyon magabiztos: „na és?” Magabiztossága érthető volt, hiszen a lusztráció, a történelmi igazságtétel és elszámoltatás elmaradt a rendszerváltás során Magyarországon, olyannyira, hogy ő 1994-ben már az ország miniszterelnöke lehetett.
A következmény tehát elmaradt, de ezek után is egyik ügy követte a másikat, amelyben hasonlóan reagáltak a szocialista és a szabad demokrata vezetők, viselt dolgaik sorra nyilvánosságra kerültek, tehát világossá vált, hogy itt egy baloldali-balliberális magatartásmóddal állunk szemben. Nos, ez volt az a pillanat, amikor megjelent a cikkem 1996-ban.
Ehhez képest változott meg a helyzet 1998-ban, amikor a történelem igazságot szolgáltatott, a Horn-kormány megbukott, és az Orbán Viktor vezette Fidesz–Kisgazdapárt–MDF által alkotott jobboldali koalíció került hatalomra. 1998–2002 között alapjaiban alakult át a helyzet Magyarországon, szinte egy csapásra megszűntek a korábbi politikusi magatartások, s először a rendszerváltás után már nem kellett következmények nélküli országról beszélnünk.
2002 a teljes nemzeti oldal számára tragédiával ért fel, mert egy nagyon jó négyéves kormányzás után mégis a baloldal kaparintotta meg újra a hatalmat, ennek okaiba most ne menjünk bele. Sokkal fontosabb, hogy Medgyessy Pétert 2004-ben Gyurcsány Ferenc a szabad demokraták segítségével megpuccsolta, s ő lett a miniszterelnök.
Nos, a 2004 és 2009 közötti időszak, Gyurcsány kormányzása elhozta Magyarországra a teljes és brutális következménynélküliség időszakát.
Nem árt ezeket újra és újra felidézni, már csak a fiatalok tájékoztatása okán is! Gyurcsány Ferencnek szinte megszámlálhatatlan mennyiségű olyan ügye volt, amelynek szinte mindegyike után le kellett volna mondania, főként a cégeivel kapcsolatban. Csak címszavakat említek: Motim, Nomentana, Fittelina, sukorói telekeladás, orosz kereskedelmi kirendeltség, nem is említve a régebbi botrányait, mint az őszödi kormányüdülő, illetve a Szalay utcai parlamenti helyiség minimum korrupciógyanús megszerzése. Mi volt mindezekre Gyurcsány Ferenc végtelenül pofátlan válasza a parlamentben, amikor megkérdezték, hogy tisztességesen szerezte-e a vagyonát? Valahogy így felelt: „Mi az, hogy! Nagyon is! Törvényesen és tisztességesen!” (Az Országgyűlés falai elég erősek voltak, hogy ne omoljanak össze.)
De persze mindennek a „csúcsa” 2006, amikor Gyurcsány kétszeresen is politikai bűnt követett el: először is félrevezette a választókat a kampány idején az ország gazdasági helyzetével kapcsolatban, tehát manipulációval szerezte meg a hatalmat ismét (az Európai Unió parírozása, csúnyábban szólva falazása mellett), majd, amikor az őszödi beszéd nyilvánosságra került ősszel, akkor pedig az ő irányításával és engedélyével össze-vissza verette az ellene tüntető állampolgárokat, szeptembertől kezdve, heteken át.
A csúcspont azonban természetesen október 23-a volt, amikor a rendőri brutalitás elképesztő méreteket öltött, és mondjuk ki:
csak a véletlen műve, hogy ott és akkor nem volt halálos áldozat, csak sérültek, igaz, legalább két ember későbbi halála ide vezethető vissza.
Normális demokráciában Gyurcsány Ferencnek nemcsak lemondania kellett volna, de az előre hozott választások lett volna az adekvát következmény. Ám nem lett semmi. 2011-ben hiába állapította meg a Balsai-bizottság, hogy Gyurcsány valójában terrorcselekménnyel vádolható, továbbra sem történt semmi, Gyurcsánynak esze ágában sem volt lemondani, sőt még ma is itt rontja a levegőt a magyar politikai életben.
S itt vagyunk igazán bajban ezek után: egy demokráciában a kormányok felelőssége nagyon nagy, de senki ne gondolja, hogy az ellenzéké elhanyagolható. Nem, ellenkezőleg: igazi demokráciát akkor lehet működtetni, ha a kormány mellett az ellenzék is képes a demokratikus normákat betartani. Normális ellenzék nélkül nincs demokrácia, csak féloldalas.
Nos, Magyarországon féloldalas a demokrácia ebből a szempontból.
Éppen ezért azt mondom, hogy mi, nemzetiek is tegyünk meg mindent azért, hogy egy demokratikus normákat betartó baloldala, ellenzéke legyen ennek az országnak.
Kergessük el ezt a baloldalt, persze a jogállami normák betartása mellett, és bízzunk benne, hogy e bagázs helyén megszületik lassan egy normákat betartó baloldal.
És akkor leszünk véglegesen egy következményekkel teli ország.
Forrás: Magyar Nemzet
febr 16, 2024 | Blog, Dr. Csizmadia László
Mások szemében meglátják a szálkát, de a sajátjukban a gerendát sem veszik észre. Ez nem véletlen, hanem tudatos cselekvés. Öngyógyításhoz lelki készség és hazaszerető szív kellene. Ez nem áll rendelkezésre, sőt viselkedésük igazolja, hogy emellett nagyothallók. Csukott szemmel és füldugóval, kijelölt kerékpársávon sem lehet közlekedni, mert az tekepályává válhat. Véletlennek így nem mondható, hogy ütköznek, botladoznak, miközben saját követőik bizalmát is vesztik.
Előzőek alapján hiszem, hogy könnyen ráismerhetünk a magyarországi ellenzéki pártok és a fővárosi Városházába küldött csődmesterek tanácsadó bagázsára.
Idegesen mondják, hogy múltbéli tetteiket ne ismételgessük, azóta változtak, szakmai tudásuk növekedett, levetkőzték hibáikat, mindazokat, amelyek a népharagot méltán kiváltják, kiváltották. Olyan mértékben, hogy vezérük azt kapta, amit érdemelt: az örök bukottá válás börtönét. Hiába puccsolta saját, őt magasba emelő pártját, megalakítva a DK-t, csak azt érte el, hogy politikai börtönrácsára nagyobb lakat került.
A magam részéről már-már szégyellem, hogy a DK-sok és a hozzájuk csatlakozó, őket szolgaian követő pártok régebbi és jelenlegi, politikát és erkölcsöt gyalázó bűneit soroljam.
Tény azonban, hogy több mint húsz éve mindent megúsztak. Pénzt, paripát, fegyvert kaptak és kapnak külföldi haszonszőrű barátaiktól. Elnyerték a dollárbaloldal címet, lovakkal törtek a békés emberekre, import gumilövedékekkel fenyítettek. Sőt! Az amerikai „demokraták” az EU parlamentjének korrupciója által is hírhedtté vált többségével, Sorosék ügynöki hálózatával legitim kormányunk megdöntésére szövetkeznek.
Álcivil szervezeteket alakítottak és a köldökzsinóron táplált NGO-kal egy irányba menetelnek.
Mondhatjuk, nincs új a Nap alatt. Azok a kommunista módszerek, melyek a társadalom tagjainak szembeállításával az összetartozás erejét bombázzák, régről ismertek.
A kárpátaljai magyarok és az ukrán emberek háborús feláldozása céljaikat szolgálja. Háborúpártiak. A nemzeteknek éltető erőt adó zsidó-keresztény kultúra lerombolásához kútmérgezéshez hasonlóan, ránk szabadítanák az illegális bevándorlókat, a szülőket megfosztanák gyermekeik közvetlen szeretetén alapuló nevelési szabadságuktól.
A valódi civilek tisztelik a választópolgárok akaratát, hűek eszmeiségükhöz. Akkor kell lépni, amikor a demokrácia és a jogállamiság tálcán kínálja, hogy élhessenek a népfelség kinyilvánításával. Ezt szolgálják a 2024. június 9-i önkormányzati és európai parlamenti képviselői választások.
Napjaink eseményei rámutattak, hogy őriznünk kell az egyéni és a közerkölcs elsődlegességét. Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit volt igazságügyi miniszter e tekintetben vitathatatlanul példakép. Hibájukat elismerve lemondtak. Nem apelláltak arra, hogy éveken át szívvel, lélekkel kiemelkedő munkabírással szolgálták hazánkat.
A hazát kiárusító megélhetési politikusok, akik a többszörösen elbukott miniszerelnök felhívására sok kis gyurcsányok lettek, nem mondanak le, mit sem törődve azzal, hogy a választásokon sorozatos vereségeket szenvedtek, és a választópolgároknak követhető utat nem tudnak felvázolni.
Jöjjön tehát a civil kurázsi!
Az igazság és a jog egészséges harmonizálását követve lássuk a következményeket. Lehetőségünk adott. Azokat az embereket küldjük az Európai Unió intézményrendszerébe, akik képviselőinkként hűek hazájukhoz, és pártérdekeik felett nem teketóriáznak, ha a magyar embereknek járó pénzek kifizetése mellé kell állniuk. Ugyanakkor nem hagyják a magyarság legitim kormányának indokolatlan mocskolását. Kiállnak az EU szövetségének alaptézise mellett, amely a tagállamok egyenjogúságát előírja, és tiltja a kettősmérce alkalmazását.
Budapest nemzetünkhöz tartozó minden polgárunk fővárosa. Határon innen és túl élő magyarok múltbeli és jeleni tulajdona. Városházának pátházzá történő lealacsonyítása elővételezi, hogy szavazatainkkal az elmúlt öt év csődbajnokait arra a sorsra ítéljük, amit Gyurcsányék kaptak.
Szavazzunk a történések és tények figyelembevételével, lelkiismeretünk parancsára és végre söpörjünk jól házunk táján! Ha így teszünk, lesznek következmények és a közerkölcs tisztelete, követése mindannyiunk számára erőt ad.
Csizmadia László
a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke
jan 27, 2024 | Blog, Ifj. Lomnici Zoltán
Az uniós igazságügyi miniszterek informális ülésén Brüsszelben érintették a prostitúcióhoz kapcsolódó egyéb bűncselekmények engedélyezett tevékenységgé tételét.
Kiindulópontkènt hangsúlyozandó, hogy az európai büntetőjog kategóriája egyre elfogadottabbá válik az EUMSZ vonatkozó rendelkezései alapján (79. cikk, 82–89. cikk, 325. cikk). Ez azonban egy korlátozott büntetőhatalmat jelent, az Európai Bizottság egyik 2011-es közleménye alapján ugyanakkor a nemzeti büntetőjog „bármely adott társadalom alapvető értékeit, szokásait és választásait tükrözi” és így a nemzeti identitással szoros kapcsolatban áll.
A prostitúcióval, annak elősegítésével, valamint az arra való kényszerítéssel kapcsolatban számos bűncselekményt ismer a magyar Btk., amely rendszeres haszonszerzés céljából végzett szexuális cselekményként definiálja a prostitúciót. Ilyen tényállás a prostitúció elősegítése, a Kerítés, a Kitartottság, vagy például a Gyermekprostitúció kihasználása, amely kapcsán külön nevesítve van, aki olyan bordélyházat tart fenn, vezet, vagy olyan bordélyház működéséhez szolgáltat anyagi eszközöket, amelyben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy folytat prostitúciót, és cselekménye két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A bűncselekmények alapvető jellemzője (valamint a büntetendő cselekménnyé nyilvánítás immanens kritériuma), hogy veszélyesek a társadalomra. Társadalomra veszélyes cselekmény az a tevékenység vagy mulasztás, amely mások személyét vagy jogait, illetve Magyarország Alaptörvény szerinti társadalmi, gazdasági, állami rendjét sérti vagy veszélyezteti. Ha valamely cselekményt egy demokratikus jogállamban a jogalkotó – a gyakorlat és a nemzetközi sztenderdek alapján – egyszer már, alapos indokolás mellett, társadalomra veszélyesnek és ezáltal jogellenesnek minősített, az a jövőben sem veszíti el „társadalomra veszélyes” jellegét. Kiindulópontként fontos különbséget tenni a dekriminalizáció és a legalizáció között. A dekriminalizáció bizonyos cselekmények büntetőjogi szankcióinak eltörlését jelenti, bár bírságok továbbra is alkalmazhatók (szemben a legalizációval, ami teljes mentességet jelent minden szankció alól). A dekriminalizáció révén a jogalkotó úgy dönt, hogy egy tevékenységet végső soron kivonnak a bűncselekménynek nyilvánított tevékenységek köréből, illetve már enyhébb büntetésre számíthat az elkövető. Egyes megközelítések szerint a szervezett bűnözést jobban meg lehetne állítani, ha a prostitúció elősegítése, szervezése legális tevékenység lenne. Valójában ez nem állítaná meg a szervezett bűnözést, sőt kizárólag a statisztikák javítására szolgálna, hiszen, ha egy cselekmény nem minősül bűncselekménynek, onnantól a bűnügyi statisztikák között sem szerepel – de ettől még a tevékenység nem szűnik meg, és, ami a legfontosabb, a sértettek száma sem fog csökkeni, ráadásul a bűncselekmény passzív alanyai nem fognak a büntetőjog védelméből részesülni – az a védőháló is megszűnne, amit eddig a büntetés elrettentő hatása képzett. (Érdemes megjegyezni, hogy a legkomolyabb visszatartó erővel a büntetés elkerülhetetlensége, nem pedig a büntetés szigora bír, tehát a bűnüldöző szervek effektivitása rendkívül fontos.)
A szexmunka dekriminalizálása ellentmondásos kérdés, különösen azzal kapcsolatban, hogy csak a prostituált személyeket vagy a szexiparban tevékenykedő „vállalkozókat” dekriminalizálják-e.
A dekriminalizáció ellenzői azzal érvelnek, hogy az emberkereskedelem növekedni fog, mert igen előnyös a „kerítők” és az emberkereskedők számára azáltal, hogy „vállalkozókká” változtatja őket. Érdekes a sokszor egyenesen politikai szervezetként megnyilvánuló NGO-k részéről tanúsított radikális jogvédelem jelensége: korábban, többek között, az Amnesty International, a Human Rights Watch és más szervezetek is felszólították az államokat arra, hogy dekriminalizálják a prostitúciót a HIV/AIDS járvány kezelésére irányuló globális erőfeszítésként.
Vannak olyan szakmai vélemények, miszerint a legalizáció oda vezethet, hogy az állam prostitúcióra ösztönzi a nőket. Nevada államban a helyi kormányzat a prostitúciót sokáig win-win helyzetnek tekintette, például, a szociális segélyezéshez képest, és addig próbálták az ügyet tagállami szinten elősegíteni, hogy végül hatalmas ellenkampányokkal igyekeztek a folyamatot megállítani.
A dekriminalizációt gyakran a társadalom erkölcsi nézeteinek megváltozása okozza, azonban ezt a kérdést, folyamatot nem döntheti el senki kívülről, akár nemzetközi vagy szupranacionális döntéshozó központokból forszírozott „társadalommérnökség” által.
A migrációs válság kezelése az elmúlt években jól mutatja, hogy a tömeges bevándorlás legalizálására (az irreguláris migráció jogilag is elfogadottá tételére) tett közösségi kísérlet inkább negatívan hathat a migrációs nyomás erősödése (és egyébként az ezzel járó büntetőjogi aspektusok) szempontjából: határvédelem, határrendészeti eljárások nemzetközi támadása stb. A bátorító és liberalizálni, dekriminalizálni akaró brüsszeli politika súlyos csődje is, hogy az ösztönzött migrációs folyamatok révén bizonyos bűncselekmények száma már évek óta egyre növekszik Nyugat-Európában: a csoportos nemi erőszakok, a drogkereskedelemmel kapcsolatos deliktumok, ATM-ek elleni fizikai támadások, rongálások stb.
A prostitúció szempontjából is lényeges problémapont a növekvő emberkereskedelem a migrációs útvonalak mentén, és Nyugat-Európa egyes államaiban már egyre durvább méreteket ölt a migránsprostitúció. A dekriminalizáció egyik igen ellentmondásos gyakorlati példája, hogy az érintett Franciaországban a prostitúció egyébként tolerált cselekménynek minősül. 2022-ben az emberkereskedelem regisztrált áldozatainak száma 10.093 volt az EU-ban, ami 41,1%-os növekedést jelent az előző évhez képest, és ez a 2008–2022 közötti időszakban a legmagasabb regisztrált érték: Brüsszel politikája totális kudarcot vallott.
Ami az emberkereskedelmet illeti, Európában minden negyedik áldozat kiskorú, és sok esetben éppen a csempészek által hozott migráns kiskorúak válnak érintetté (akár szexuális emberkereskedelemben). Erre is érdemes lenne felhívni a migrációval szemben kritikus, szigorú európai fellépés (és a problémák helyi, forrásországokban szükséges megoldása) mellett érvelő tagországokat bíráló, valamint az emberkereskedelem ellen is szigorúan fellépni kívánó tagországokat támadó brüsszeli döntéshozókat. Az EU ugyanakkor elkezdett gondolkodni az uniós büntetőjogi politika koncepciójáról: az Európai Bizottság egyik 2011-es közleménye tartalmaz néhány pontot egy esetleges koncepció kapcsán, hozzátéve ugyanakkor, hogy a nemzeti büntetőjog „bármely adott társadalom alapvető értékeit, szokásait és választásait tükrözi”. Az ehhez való brüsszeli hozzáállás azonban a mai napig erősen ellentmondásos és következetlen, akár a dekriminalizáció kérdéseiről, akár más büntetőjogi aspektusokról van szó.
