Föderáció vagy kohézió?

Az európai parlamenti választás a szó szoros értelmében lezajlott. Ezután az érintett országok polgárainak jó lenne, ha a képviselők ambíciói helyes irányba fordulnának.

Az irány a választópolgárok képviselete és bizalmuk megőrzése. A parlamenti pártfrakciók hatalmi harcai fölé kell hogy kerekedjen az unió egységének primátusa. A civil világ rájött, hogy a különböző eszmék szétporladtak, azokat csak egyes politikusok hordozzák, fölöslegesen ólmot cipelve hátizsákjaikban. Az államok parlamenti választásain fehéren-feketén kiderül a választópolgárok pártszimpátiája. Számtalan példa mutatja, hogy az emberek nem ragaszkodnak pártok által képviselt, legtöbb esetben már romba dőlt ideológiákhoz. Voksaikat az előző ciklus elemzett gyakorlata alapján azoknak adják, akiktől életkörülményeik javulását várhatják.

A nemzeti választások időpontja nem igazodik az európai parlamenti választáshoz. Így lehetséges, hogy az ellenzékben lévő pártok győzelmet szerezve jelentősen megerősödhetnek, miközben hazájukban leszerepelt, bukott pártok által jelölt uniós parlamenti képviselők évekig visszaélhetnek pozí­cióikkal. Sokszor láthatjuk, a rögzített státusukat arra használják fel, hogy saját népük többségi akaratát semmibe vegyék. Pártjuk utasítására igaztalan, koholt vádakkal próbálják rávenni az unióban regnáló párttársai­kat az országukban működő legitim hatalom megdöntésére.

A pártpolitikák értékelése a szuverén államok joga, aminek objektivitását a szubszidiaritás elvének szigorú betartása garantálja. Az unióhoz csatlakozó államok meghatározó időpontban dönthettek a közösség törvényeinek elfogadásáról. Ez azzal járt, hogy a közösségi jogokat átvezették saját törvényeik közé. Innen kezdve kellene beszélnünk egyenrangú államokról.

Az uniót alapító atyák érezték, hogy legfőbb feladatuk az erős gazdasági együttműködés megteremtése és az ebből fakadó előnyök közös realizálása (lásd: Európai Szén- és Acélközösség).

Az uniós jogok védelmét az Európai Unió Bírósága gyakorolja. Reményeink szerint ott a kettős mérce fel sem merülhet. Más a helyzet, amikor az Európai Bizottság és az Európai Parlament pártpolitikai erőfölényben hoz sokszor szakmailag és jogilag sem alátámasztott, konszenzus nélküli törvényeket a saját érdekeinek érvényesítésére. Az elmúlt ciklusban kedvenc téma lett az intézkedésekkel nem egyetértő tagállamok jogállamiságának támadása és vélt korrupciós ügyek előhozatala. Ez esetekben világossá vált, hogy pártérdekű leszámolásra készültek jelentések, és a tagországok kormányának megbuktatása volt a cél.

Amikor a volt szocialista országok és a V4-ek kerültek célpontba, véletlenről nem beszélhetünk. A nemzeti érzelmű lakosság és kormányaik regulázásáról győződhetünk meg.

A kelet és közép-európai népek tiszteletet és megértést várnak. Nálunk demokráciáról 1990 óta beszélhetünk. Ezzel szemben Nyugat-Európában a kialakult klasszikus társadalompolitika közel ötvenéves előnyt élvez. Azt se felejtsük el, hogy ők nem szenvedték el a kommunista elnyomást és a szovjet gyarmatosítást. Éles látásukat segíthetné a volt NDK társadalmi rendszerének ma is érezhető, nehezen múló hatása.

Magyarországon senki sem kérdőjelezi meg, hogy a nehezen kivívott szabadságunk féltve őrzött kincsünk. Európa közepén a hovatartozásunk sem elvitatható. Európa a tágabb hazánk. Érte dolgozni, ha kell, megvédeni bármikor készen állunk. A gyarmati évek alatt tapasztalttá váltunk, és féltett sorsunk miatt érzékenyebbek vagyunk.

Reményeink szerint az EU-ban most új időszámítás kezdődik. A társadalmi és gazdasági érdekek hátrébb szorítják a pártpolitizálás önös rendszerét. Minden egyes szuverén állam feladatává válik Európa biztos és szebb jövőjének építése. Ha az Európai Bizottság szakmaisága megerősödik, nem lesz szükség idegenkezűségre, saját javukat szolgáló „pénzeszsákok” önző tanácsaira.

Bízzunk az új vezetésben, javítsuk ki együtt a fellelhető működési rendszerhibákat. Az EP és az EB reagáljon érzékenyen a polgárok kezdeményezéseire. Segítse a civilek javaslatainak bürokráciamentes célba juttatását.

Az európai polgárok többségükben az egységes Európa hívei, az összefogás és az erőszakos centralizáció azonban különböző fogalmak. Erős uniót több módon lehet elérni, példaként a hegy csúcsára is több oldalról vezet fel az út. Korántsem bizonyított, hogy a föderációs irányítási forma a leghatékonyabb megoldás. Részrehajlás nélküli irányítással a közös érdekek egyformán kielégíthetők.

A tagállamok békés, korrekt versengése egyenként is az erősödésükhöz vezet. Az erős uniós országok pedig összeadódva erős uniót jelentenek. Az uniós intézményrendszer nem veheti át az európai országok közvetlen irányítását. Nincs az a szuperállam, amely képes lenne az egyre bővülő közösség tagországainak sajátos feladatait ellátni.

Nem föderációra van szükség, hanem bivaly­erős kohézióra. A kontinensek versenyében így törhetünk az élre. Eszközünk legyen a gazdaságra és a gazdaságpolitikára koncentrálás. A politikai globalizmusra mondjunk nemet, ugyanakkor a globalizáció gazdasági nyertesei állítsák meg a gazdasági bevándorlást, fölöslegesen ne terheljék Európát párhuzamos társadalmak létrehozásával. Legyen a feladatuk szolidaritással és jó üzleti érzékkel a Közel-Kelet és Afrika népeinek helyben tartása. Beruházásokkal teremtsenek munkahelyeket, emeljék az ottani életszínvonalat, közben hallgassanak a magyar közmondásra, miszerint jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint.

Szerző: Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnöke

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190712-foderacio-vagy-kohezio

 

Mekk mesterek

Magyar Hírlap
https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190704-mekk-mesterek

Az ország fővárosa polgárainak büszkesége.
A magyarok sem éreznek másképpen.

A vidéki ember azt mondja, felmegyek Budapestre. Fel és nem le! Természetes megnyilvánulás ez, hiszen a polgárok verejtéke és alkotóereje építi magasabbra és szebbé fővárosunkat. Talán akkor sem túlzunk, ha a Kárpát-medence magyarjainak évezredes munkájáról sem feledkezünk meg.

A vidék és a főváros együvé tartozását jól mutatták az 1956-os események. Megtestesült ez abban is, hogy az éhező fővárosba sorra érkeztek az ingyenes élelmiszer-szállítmányok. A forradalom véráldozatát együtt szenvedte el az ország teljes lakossága.

Tényként kezeljük, hogy a főváros közigazgatásilag önálló terület, de minden állampolgár közös tulajdona, a nemzet kincse. Az adófizetőknek köszönhetően az állami támogatások kiemelt része segíti Budapest állandó fejlesztését. Ami itt történik, nemcsak hazánkra van kihatással, hanem a világra is. Gondoljunk az idelátogató turisták millióira, és legyünk büszkék őrzött kulturális értékeinkre.

Budapest az országot érintő kormányzati intézkedések központja. Az országházban történtek megvilágítják a jövő útját. A kormány és a fővárosi önkormányzat testközelben, szimbiózisban hozhatja meg döntéseit. A nemzeti együttműködés szíve Budapest.

Az ellenzéki pártok az önkormányzati választások előtt nyíltan megfogalmazva ezt a szívet próbálják kitépni a magyarok együttműködési rendszeréből. Nem először történik, de a jövőben sem fog sikerülni. Elviselhetetlen számukra, hogy Tarlós István főpolgármester, vérbeli szakemberként, egyedülálló tapasztalattal maradandót alkotott, és reményeink szerint megbecsült munkáját folytatni fogja. Demszky és Hagyó korrupciógyanús ügyletei, majd bukása után végre fellélegezhetett a város. Szemünk láttára egymás után indulnak és fejeződnek be a beruházások. A Várnegyed, a Liget-projekt, a sportolók szentélyei, a stadionok, a 4-es metró felépítése, a 3-as vonal felújítása, a Margit híd újjávarázslása a szinte felsorolhatatlanul sok eredmény közé tartozik.

Új lakóépületek tömege jelzi, hogy a kormány és a Fővárosi önkormányzat jó irányban halad. Ennek kiemelt eleme, hogy a kerületek önállóságát a választópolgárok igénye szerint, közös egyeztetések után teljesítik.

2002 és 2010 között az éjjel-nappal hazudozó Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kormány és a Demszky–Hagyó duó saját gazdagodását tekintette elsőrendűnek, bitorolta az országgal együtt Budapestet. Tönkretettek, lepusztítottak szinte mindent. A tébolyult hatalommámor sötétségében a lakosság életszínvonalát mélybe taszították, az országot és az önkormányzatokat eladósították.

A trükkök százairól jól ismert hazugsággyárosok külföldi támogatással ismét színpadra léptek. A most ismét ellenzékvezető szerepében felbukkant bukott miniszterelnök és pártvezér új erőre kapott. Téves hozománynak tekinti, hogy az emberek már nem emlékeznek a bizalmukkal visszaélő, velük szembeforduló „Mekk mesterre”. Hatalmi mániája szétverte az ország gazdaságát, megtaposta saját pártját, az MSZP-t. Hamis kártyát osztogat az identitását évek óta nem találó ellenzéknek.

Az Apró–Dobrev–Gyurcsány családi klán nem nyugszik. Ennek egyik látható eleme, hogy a Szófiában született feleségét Gyurcsány delegálta az Európai Parlamentbe, ahol havi három–négymillió forintot kap majd. Mit várhatunk ettől? Azt, hogy a magyar adófizetők pénzén hátba fogja támadni államunkat.

A DK előhúzta a médiatáncos, minden politikai árnyalatnak megvehető Kálmán Olgát, és elindította az ellenzék főpolgármester-választásán. Az „egyetemes tudással” rendelkező hölgy, mint láttuk, leégett, de nem a naptól.

Végre tegyük fel a kérdést, mit keres még mindig a DK-s Gyurcsány a magyar politikai palettán? Miként lehet napjainkban is tényezője életünknek? A magyarok ebbéli véleményüket az önkormányzati választásokon remélhetőleg kifejezik. A válasz, hogy elég volt a bukott politikusok ámokfutásából. Tüntessük el a közélet parazitáit, ezzel megszüntetve a polgárok közötti árokásásra kiképzett bérszolgák tevékenységét. A vidék és Budapest polgárai mind hazaszerető magyarok, és ma már tudják, hogy járt utat nem érdemes járatlanra cserélni. Az akolba fogott „Mekk mesterek csapata” főpolgármester címre jelölte azt a Karácsony Gergelyt, aki polgármesterként egy rakás szerencsétlenséget zúdított Zuglóra.

A múltat nem feledve, szocliberális párti ármánykodással Budapest az ország testéből nem szakítható ki. Miért? Mert mindannyiunké!

Csizmadia László
CÖF-CÖKA elnök

 

 

 

 

Szerva itt, csere ott

Az ellenzéki pártok csőd felé menetelését nem bagatelizálhatjuk el. Működésük hasonlít a gazdaságban veszteséget termelő, így felszámolásra kerülő cégek haláltusájához.

Sajnos mindkét esetben az adófizetők kárára történnek az események, hiszen az állami költségvetés szenvedi el a lassú kínlódást, majd a kimúlást. Azok a pártok, amelyek központi támogatásból regnálnak addig, míg a választók érdekeit hasznosan tudják érvényesíteni, teljesítik a demokrácia egyik alaptételét, a pluralitást.

Az Európai Parlamenti választások pontosan jelezték, mely pártok jutottak a felszámolás időszakába. Számukra szólaltak meg a vészharangok. A harangzúgás előidézői a választópolgárok, akik várják, hogy kielégítő cselekvésekkel reagáljanak az öltözőbe küldöttek. Az MSZP–Párbeszéd, a Jobbik és az LMP számára vészesen ketyeg az óra. A magyarországi politikai térkép szerkesztői, a civilek többsége már nem számol velük. A feltámadás csodája kontraszelektált pártvezetőkkel, identitásbetegségben szenvedőkkel nem oldható meg. Szükség lenne új szürkeállomány beszerzésére. Azok a pártok, amelyek évek óta képtelenek magukhoz vonzani a választókat, nem szolgáltatnak innovációt és hatékony kínálatot, számíthatnak arra, hogy eddigi kuncsaftjaik hátat fordítanak nekik.

Az EP-választásokon a résztvevő polgárok azt üzenték, hogy csak az érdekeiknek megfelelő politika mellé állnak, a lejárt szavatosságú eszméket hirdető kővé vált politikusok részükre Szodomát és Gomorát idézik. Az aktív választópolgárok nem nyeretlen kétévesek, és nem is az első választási futamukra készültek, mint ahogy az a lóversenyen bevett szokás. A választás nemcsak verseny, hanem iránymutatás, eredménye a javasolt jövő bejelentése.

Bizonyossá vált, hogy öt év után a brüsszeli elit többsége kénytelen lesz visszavonulót fújni. Ha Németország és Franciaország nem akarja középhatalmi státuszát elveszteni, tudomásul kell vennie, hogy Európában a civilek által fújt szelek, akár orkánná is változhatnak. A viharjelzés semmibe vevése mindkét országban a politikai katasztrófáig fajulhat. Az eddig vezető helyzetben lévő pártok sorra összedőlhetnek, jobb esetben számottevő erejüket elveszíthetik.

Eljött az idő, amikor az Európai Unió eddigi politikai irányvonalát korrigálni kell. Vissza kell állítani a szuverén államok demokratikus jogait. Az Európai Bizottság nem szippanthatja föl az Európai Tanács hatásköreit. A bevándorláspolitikában a menekült státuszt élesen el kell határolni a gazdasági migrációtól. A megreformálódó uniós intézményrendszernek tudomásul kell venni, hogy a polgárok foggal-körömmel meg fogják védeni a keresztény kultúrát.

Az EP-választás hazánkban is pontos képet adott az ellenzéki pártok állapotáról. Kilenc éve nem tudnak észhez térni. Konstruktivitás nélkül tékozolják az adófizetők pénzét, önkritikát mellőzve, a Fidesz–KDNP elleni uszításokon mérik le teljesítményüket. Kétes sikereiket a hazaárulás terén mutatják fel.

Az Apró–Gyurcsány–Dobrev-klán ­­­DK-s eredménye kemény fricska a tehetségtelen vezetőkkel te­-letűzdelt MSZP–Párbeszéd párt­-közösségnek.

Az LMP összeroppanása a választók türelmének határát demonstrálta, bizonyították, hogy cirkuszművészekkel nem lehet tartós, eredményes pártközösséget alapítani. A politika színpadán elvérzett Szél Bernadett és Hadházy Ákos is. Rehabilitálásuk gyermeteg álmodozásról vall.

Visszatérve a DK-s házaspár tandemjére a mindenkori választások előtt örök mementót szolgáltatnak. Múltjuk, jelenük és jövőjük láttatja a kommunistákból átvedlett neoliberális elképzelések alapján cselekvő beteges kiszolgálók munkáját, akik saját érdekeik mentén elpusztítanák Európát és Magyarországot.

Az ellenzéki portrékat kiegészítjük az SZDSZ-es kisinasokkal, más néven a Momentummal. Mit tettek ők eddig Magyarországért? Sikeres akciót hajtottak végre egy szerkesztőség feldúlásában, hazavágták a magyarországi olimpia lehetőségét, vidáman füstbombáznak és napjaikat szájkaratézéssel töltik. A családalapításra készülő fiatal­jaink, a gyermekeket szülő édesanyák aggódva figyelik a momentumos lányok és fiúk megnyilatkozásait remélve, hogy csak egy múló rossz álmot látnak.

A politikai öngyilkosságba tartó, harakirit elkövető Jobbikról, csak a szélkakas juthat eszünkbe.

Beteljesedett a jóslat, miszerint a választók nem kormányváltást, hanem ellenzékváltást követeltek.

Szerző: Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnöke

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190611-szerva-itt-csere-ott

Élesített alkonykapcsolók

Európában a pártpolitizálás sajnálatos módon a társadalmi és gazdasági érdekek fölé kerekedett.

Veszélyes korszakot élünk, hiszen ez olyan hibás felfogás, amely az országokat veszélybe sodorhatja. Ezért is mondhatjuk, hogy a politikai elit a történelem tanulságaiból nem képes tanulni. Kevés olyan pártpolitikust találunk, aki józanul gondolkodva egyéni ambícióit a képviselt polgárok érdekei mögé tudja sorolni. Nem nehéz felismerni, hogy a civilek a gazdaság erősödésében és az életszínvonal dinamikus emelkedésében látják jövőjüket. Nap mint nap láthattuk, hogy a baloldali pártok által állított kormányok politikai szövetségeseikre támaszkodva a hatalom megtartásáért képesek voltak elvtelen gazdasági egyezségeket kötni. A pártpolitikai meghunyászkodás, a kényszerű gazdasági megállapodások a képviselt ország polgárai teljesítményének leértékelődését eredményezik nemzetközi szinten.

Az Egyesült Államok, Kína, Oroszország mint nagyhatalom folyamatos küzdelmet folytat szövetségi rendszere térhódításáért. Németország, Franciaország és Nagy-Britannia rádöbbent, hogy a világban már nem tölthet be vezető politikai szerepet. A nagyhatalmak étvágya azonban nem csökken, igényt tartanak a folyamatos terjeszkedésre.

A szövetséges politikát folytató nemzeteknek nem mindegy, hogy melyik nagyhatalmi tényező biztosítja védelmüket. A védelemre összpontosító viszonylag azonos nézetek alapján megkötött szövetségi politika nem kötheti gúzsba az emberek békevágya mellett életszükségletük kielégítését. Egy-egy ország gazdasági érdekeit a szövetségi rendszeren belül is törekszik a számára optimális módon megvalósítani. A világban adódó üzleti lehetőségek kölcsönös előnyeit a választott szövetségi rendszeren belül meg lehet találni és azt minden résztvevő számára kamatoztatni. Vannak olyan esetek, amikor nem megkerülhető a politikai és gazdasági együvé tartozást demonstrálni és közösen fellépni.

Az európai parlamenti választások egy elavult intézményrendszer és az ahhoz kapcsolódó zavaros ideológiák reformját indukálják. Európa soha nem lehet egy szuperállam. Erőssége a nemzetek önállóságában rejlik, amely garancia az egyenrangúságra. A volt gyarmatosító országok víziója, miszerint vezetésükkel egy birodalmat építhetnek fel, alapjaiban káros. A pozíciójukban meggyengült volt gyarmatosítók soha nem juthatnak odáig, hogy egy szuperállam grémiumában kéz a kézben elvegyék a nemzetek szuverenitását, majd ismét nagyhatalomként tűnjenek fel. Kísértetiesen bukkan fel elképzeléseikben a nácizmus és a bolsevizmus elaggott ideológiája és az egypártrendszer uralmának visszasírása.

Az unió országai a NATO tagjai, katonai védelmi erejüket összekötötték az Egyesült Államokkal. Ez a szövetség biztosítja idegen támadásokkal szemben az egységes fellépést. E szövetség közös hadászati védelmi rendszerének fejlesztése nem kérdőjelezhető meg. A szövetség tagországait azonban nemcsak katonai, hanem terror- és kibertámadások is érhetik. 2015 óta ide sorolhatjuk a bevándorlás égisze alatt alattomosan megszervezett, vallás alapú területfoglalásra irányuló hódító törekvéseket is.

Az európai parlamenti választásokon részt vevő országok kormányai más-más módon ítélik meg a migráció veszélyeit. Ennek oka a mögöttük álló pártérdek.

A képviselt nép megkérdezése nélkül a migránsok beengedése a hatalom megszerzésére és megtartására irányul, az emberek megkérdezése nélkül pedig csendes puccs­nak minősül. Aljas eszköz ez, hiszen a menekülteknek nem nyilvánítható migránsok befogadása a szavazatgyűjtést szolgálja, nyílt kufárkodás az unió polgárainak adóforint­jaival, hazárdjáték.

Rá kell ébredni arra, hogy a vesztes háborúk bajnoka, Németország, valamint a gyarmatosítás nagymestere, Franciaország nagyhatalmi álmai elvesztek. Ők, mint mi, egyenrangú szuverén államai lehetnek az EU-nak, amelynek célja a közös védelem és a gazdasági együttműködés.

A zsidó-keresztény lakosság kicserélése újkori muszlim rabszolgákra, nem az európai őslakosság kívánsága. Az államok szuverenitását nem lehet kötelező kvótákkal, jogállamiságukat megkérdőjelező szankciókkal csorbítani. Az unió intézményrendszerének egyes vezetői visszaéltek beosztásukkal, ezért utólagosan nem elkerülhető politikai felelősségre vonásuk. Az Európai Parlamentben és a bizottságban a balliberális képviselők a lobbisták foglyaivá váltak, folyamatosan alkalmazták a kettős mércét, politikai részrehajlásuk felveti a korrupció gyanúját. Ennél súlyosabb magatartás volt a gazdasági migránsok meghívása, az NGO-k és az embercsempészek kezére adása, amelynek eredménye a Földközi-tenger temetővé változtatása. E tekintetben akár a büntetőjogi felelősség is felvethető.

Házunk táját is érdemes górcső alá venni. A magyarok és más nemzetek folyamatosan áhítoznak az úgynevezett nagy ember iránt, aki a későbbiekben beírhatja nevét történelmükbe. Egy ilyen ember vezetésével egy ország megélheti gazdasági fénykorát.

Magyarország kormánya itthon és külföldön sem árul zsákbamacskát. Nem véletlen, hogy a Fidesz–KDNP választási győzelmei után 2010 óta már harmadszor kapott bizalmat Orbán Viktor kormánya. A recept egyszerűnek tűnik, úgy szól, hogy az emberek sorskérdéseiről kérdezd a polgárokat. Nagy emberré csak az válhat, aki mögött a nemzet többsége nemcsak felsorakozik, hanem a közösen megállapított célokért képes kiemelkedő munkát végezni. A történelmi nagysághoz még sok intézkedés és közjó iránti cselekedet kell. Már most kijelenthetjük azonban, hogy miniszterelnökünk hivatásának egyik nagymestere. Ellenpéldaként leplezzük le Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök és felesége, Dobrev Klára handabandázásait. Azokból soha nem lehet nagy ember, akik a tényeket hazugságaikkal átírják. Tagadják, hogy Magyarországon és Európában migráns­veszély van. Ezzel szemben mit láthatunk, hogy mindennap több tucat határsértő migráns lép be Magyarországra. Győzzük meg a két hazudozót! Kérjük engedélyüket, hogy a határunkon elfogott migránsokat a Gyurcsány-villába szállíthassuk. Ezután kérdezzük meg a magyarok életével hazardírozó, kontraszelektált politikus házaspárt: vajon van-e migráns­veszély Európában és Magyarországon?

Ne féljünk kimondani, hogy Magyarország a magyaroké és a szövetségeseinkkel egyeztetett, de mégis önálló gazdaságpolitikánk lépései, csakúgy, mint más országok gazdasági cselekvései, természetesek, és véletlenül sem a hintapolitika részei.

Szerző: Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnöke

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190523-elesitett-alkonykapcsolok

 

Ketrecharcosok

Tanuljunk a 2002 és 2010 közötti, az ország lerongyolódását előidéző kormányzásból. Aki most a bevándorlás mellett kampányoló és a múlt gazdasági fájdalmait okozó pártokra szavaz, nem érti, hogy kutyából soha nem lesz szalonna.

A megvett nyugat-európai és hazai baloldali médiumok PC-nyelven éjjel-nappal közvetítik a két politikus agitátor, Frans Timmermans és Manfred Weber látszatcsatározását. A félrevezetés nagymesterei az EP-választásra készülő polgárokat ásítozó szamárnak nézik. A két szereplőnél szó sincs elkötelezettség melletti valóságos hiteles elvek követéséről, adok-kapok harcot sem láthatunk. Összegezve, a politikai színpadra küldött marionett­figuráktól messze esik, hogy – sportnyelven szólva – ketrecharcosoknak nevezzük őket. Feladatuk cirkuszt adni a népnek, elvonni a figyelmet a pénzmágnások és multik lopakodó akaratától, a birodalomként működtethető föderális típusú Európa kialakításáról. Ezek után nevén nevezhetjük a gyereket, azaz ők nem ketrecharcosok, hanem ketrecbe zárt pártrabszolgák.

Mondjuk ki, bohóckodnak. A baj csak az, hogy fellépéseikkel Európa kenyerét osztogatják – vagy inkább fosztogatják – az ellenőrzés nélkül, országainkba betörő keresztényellenes bevándorlóknak és a köztük megbújó terroristáknak. Egy cseppnyi szolidaritás sem szorult beléjük. Honfitársaink nyakára hozzák a félelmet, a csalogatott migránsokra pedig az embercsempészeket és a tengerbe fulladás mindennapos veszélyét.

A kontraszelektált brüsszeli politikusok és képviselők magatartásán nincs mit csodálkozni. A választások előtt tunyaságukat és hozzá nem értésüket szorgalmukkal tetézik. Az őket bizalmukkal megajándékozó állampolgáraiktól elszakadtak, tevékenységüket saját érdekeik képviseletére használják. Azok a kelet-közép-európai társaik, akik viszont komolyan vették nemzeteik polgárainak akaratát, kisebbségre kárhoztatva, szélmalomharcra kényszerültek. Elsősorban azért, mert a brüsszeli kinevezési technika antidemokratikussá vált, és kijelölte a mindenkori, mindenható szolgai elitet, az Európai Bizottságot.

Az elmúlt években az Európai Unió apparátusa korrupciógyanúsan a pénzmágnások és a multinacionális cégek befolyása alá került. A megvett képviselők és intézményi vezetők nem foglalkoztak az emberek sorskérdéseivel, napi feladataik közül népeik szolgálatát törölték. Mindennapos gyakorlattá tették a nem gazsuláló államok regulázását, parlamentjeik jogszerűtlen felülbírálását.

A fenti utat követi Frans Timmermans és Manfred Weber is, hiszen nekik a legfontosabb a megélhetéshez szükséges pozíciószerzés. Ők soha nem fognak az ismert kőkemény sportág ketrecharcos szereplőivé válni. Egy követ fújnak, a választók megtévesztésére néhány látszat politikai pofont bevisznek egymásnak, de közben összekacsintanak. Említett urak bevándorláspártiak, az üldözött keresztényeket nem kívánják megvédeni, kiszolgálják a finánctőkét, sajnálatos módon növelik a migránsözönt, és szívfájdalom nélkül szervezik Európa őslakosságának kicserélését. Ez álnok cselekvés, hiszen a meghívott és becsalogatott migránsok politikai és gazdasági rabszolgaságra vannak ítélve. Az európai polgárok adóforintjait nem a közjóra, hanem a migránsok szavazatainak megvásárlására használják. Igazolásul szolgálnak a névtelen bankkártyák, amelyek átvándorolhatnak a megbújó terrorista szervezetekhez.

Van mit söpörni saját házunk táján is. Itthon az amerikai típusú euró­pai föderáció elkötelezett hívének hitvese Gyurcsányné, a bukott miniszterelnököt alt hangon utánozza, átvéve Clintonné szerepét. Üzenjük, csak óvatosan! A házassági balhék elkerülendők. Gy. F. pénzért és hatalomért mindenre vállalkozik, de szoknyát viselni nem szeretne. Igazi álbonviván, aki idős, tisztes asszonyoknak bókokat, hazug ígéreteket mondogató pozőr. Alkalmatlan országvezetőként megbukott, mégis volt párttársainak legfőbb intrikusa. Szerencsére jól szolgálja a magyar polgárok azon felismerését, hogy miért szükséges a Fidesz–KDNP elszigetelődése a szocliberálisoktól és a posztkommunistáktól.

A DK ketrece nemcsak kicsi, de rozsdás is. Hol van már az az idő, amikor a „Sződd a selymet elvtárs” indulóval vagy az „Arccal a vasút felé” szlogennel lelkesíteni lehetett az embereket. A pártvezér migrációs innovációja megbukott, nem vált példaértékűvé akkor sem, amikor egy-két napra befogadta az általa kétes módon lakott villába a migránsokat.

Tanuljunk a 2002 és 2010 között folyó, az ország lerongyolódását előidéző kormányzásból. Aki most a bevándorlás mellett kampányoló és a múlt gazdasági fájdalmait okozó pártokra szavaz, nem érti, hogy kutyából soha nem lesz szalonna. A neoliberálisokból és a posztkommunistákból nem válhat a keresztény civilizációt és a népfelséget tisztelő demokrata. Az utóbbi napokban az MSZP és az eszmeiségét elfogadó ellenzéki pártok előre vetítették, hogy mit várhatunk tőlük és a magyarokat patkányozó Bangónétól vagy attól az Ujhelyi Istvántól, aki demokratikusan megválasztott legitim kormányunkat illette hasonló szavakkal.

Tudatosítanunk kell, hogy a volt EP ellenzéki képviselőknek nem Brüsszelben, hanem a megszokott ketrecben van a helyük.

Szerző: Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnöke

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190513-ketrecharcosok

 

Mit szeretne a magyarok többsége?

A kérdés megválaszolására a népi konzultációk és a népszavazás eredményeiből érdemes kiindulni.

Tegyünk különbséget a sorsukért aggódó aktív magyar polgárok és azok között, akik csak passzívan szemlélik környezetüket. Az aktívak hittel vallják magyarságukat és bátran cselekszenek a közjóért. Hazánkban a látható többség szíve együtt dobban, ha nemzetünkről és családjaink megvédéséről van szó. Polgáraink lelkét összekapcsolja az Istentől kapott emberszeretet mindent szabályozó elsődlegessége.

A magyarok világban történt szétszóródása idegen hatalmak műve, viszont ennek köszönhetően összetartozásunk, egységes nemzeti felfogásunk éltető erővé alakult. Nemcsak nyelvében él nemzetünk, hanem látásunk is élesedett. Sok helyről szemlélhetjük hazánk sorsának alakulását, így objektíven láthatjuk helyzetünket a világban. Geográfiai környezetünk alapjaiban befolyásolja életünket. A történelem során elszenvedett sokkoló hatások meggondolttá tették népünket. Választott vezetőink bölcs fegyverévé vált a védekezés és a sokirányú barátságot és együttműködést kereső diplomácia. Miközben Trianon sebeit nyalogattuk, segítettük és természetesnek vettük Németország újraegyesítését, talán a kölcsönkenyér egyszer visszajár.

Az udvarból a pitvarba költöztünk, ezután senki sem vetheti szemünkre „az én házam az én váram” felfogásunkat. Tagadhatatlan, hogy a magyar ember szereti bekeríteni, ami az övé. A békesség és az állandóság híve. Történelmi múltunk a nehéz helyzetekben is eligazít. Megmaradt szülőföldünk őseinktől örökölt hozomány. A magyar földben mélyen gyökeredzik a görög–latin–zsidó keresztényi civilizáció. Tiszteljük az erkölcs és a jog szabályait, miközben védjük hazánkat és családjainkat.

Mindig vannak olyanok, akik mindezt másképp látják. Számukra fontosabb könnyed megélhetésük és a pénz, mint a haza. Nevezzük őket zsúrpubiknak. Nekik a pénzmágnások terítenek svédasztalt, a feltálalt újabb és újabb izmusokból fogyaszthatják a vegyes ízelítőket. Nem törődnek nemzetük sorsával, a júdáspénzen vett jóllakottság érzése vezérli tetteiket. Előre fenik a fogukat arra, hogy a globalizmus és a nyílt társadalom birodalmának hatalmaskodó helytartói lehessenek.

Lehet őket hazaárulóknak, nemzetet kiárusító kufároknak vagy akár a magyarok ellenségeinek szolgálatában álló sírásóknak nevezni. Ezek az elvtársak a kommunista módszereket jól bebiflázták. Támogatják a bevándorlást a határainkon illegálisan áttörő, újkori gazdasági honfoglalók mellé állnak, közben eljátsszák a jóságos angyal szerepét. Társadalmunk fellazításának tanult mesterei. Most már tudjuk, hogy bukott angyalok, volt országrontók, korrupciós nagymenők, a rablóprivatizáció volt nyertesei. Társaik a külföldről finanszírozott média, az NGO-k kánonban szajkózzák a hamis híreket és ontják a PC-írások sokaságát.

Az új Európai Parlament más szereposztást feltételez. A brüsszeli bürokráciába beágyazott megélhetési politikusok mindent megadnának azért, hogy tovább uralhassák az uniós intézményrendszert. Így követhetnék ma már nem titkolt szándékaikat az egy kézben tartott birodalom megvalósítását.

Bolsevik módszerekkel nem átallják közjónak nevezni az újkori gyarmatosítást. Lopakodva készítették elő a tagállamok szuverenitásának megnyirbálását. A nemzetek parlamentjeit díszítőelemnek tekintik.

Elborzadunk, ha arra gondolunk, hogy Jean-Claude Juncker után Frans Timmermans és Manfred Weber saját érdekeik szerint együtt irányíthatnák féltett kincsünket, Európát. Kontinensünk lakói egyre biztosabban felismerik a demokrácia valódi ellenségeit. Felfigyeltek a német–francia önérdekű összeesküvés várható következményeire.

Itthon polgáraink többsége támogatja a valódi demokrácia elvét követő és szolgáló kormányzást. Kedvünkre való a nemzet- és családcentrikusság megvalósítása. A magyar egyszerűen gondolkodik. Ha az élet ma jobb, mint tegnap volt, az többet jelent, mint az elfuserált eszméket hirdető pénzemberek manipulációi.

Európa jövője nem tehető fel játékasztalra. Május 26-án azokra a pártokra kell szavaznunk, amelyek az általunk elismert, megbízható képviselők nevét vették fel listájukra. Legyünk abban egységesek, hogy adóforintjainkat nem lehet eltékozolni.
Az országunk ellenségeiként fellépő megbízóikat cserbenhagyó képviselőket irányítsuk a hazai munkaerőpiacra. A felkínált állások között bőségesen lehet válogatni, keresnek kőművest, festőt, bolti eladót, és ha az érintett illetőnek netán van erkölcsi bizonyítványa, akár portás is lehet. Kérjük, hogy a képviselők, státusukkal visszaélők a jövőben kíméljenek meg bennünket.

Szerző: Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnöke

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190426-mit-szeretne-a-magyarok-tobbsege