Az én zsebem, a te zsebed nem az ő zsebe!

A magyar emberek Kölcsey-vel vallják, „a haza minden előtt”. Néha azonban, a kivétel erősíti a szabályt. Így most, a Magyar Péter vezette TISZA Párt, amely nap mint nap tesz azért, hogy a többségben félrevezetett emberek ne így gondolják – írja blogbejegyzésében Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke.

A magyarok feletti uralkodás megszerzéséért a hazát kiárusítani idegeneknek, őseink jussát odadobni, szégyentelen cselekedet. Manfred Weber és híveinek zsoldja, ígérete Magyarország helytartói státuszát elfogadva, előrevetíti Júdás sorsát.

Krisztus feltámadásával igazolta, hogy a halál poklából is van visszaút. Józan ésszel mi patrióták a magyar hazugságvezért illetően is ebben reménykedjünk. Hinnünk azonban végzetes hiba lenne.

Az ellene viselt küzdelmünket nem adhatjuk fel, sorsunkat nem helyezhetjük a kufár kezébe. Előttünk az ukrán polgárok sorsa, mindenki láthatja, hogy egy Zelenszkij-típusú álhazafi miként fizet hibáiért.

Rövidesen dobra verik az ukrán nemzet javait, és polgárai könnyekkel a szemükben ugyanazt fogják elszenvedni, amit Trianonban szabtak ki a magyarokra.

A történelem tanulságait nagy hiba figyelmen kívül hagyni. Ott, ahol a népfelség nem érvényesül, a káosz arathat.

Ukrajna jövőbeni sorsát nem döntheti el az Európát gazdasági csődbe taszító brüsszeli elit, amelynek elszámoltatását a háború folytatásával szándékozna elkerülni.

Mi magyarok önzetlenül segíteni fogjuk az ukrán patriótákat. Nem vetheti azonban senki a szemünkre, hogy nekünk is Magyarország az első, mert családjainknak, gyermekeinknek, unokáinknak jelene és jövője ezt kívánja.

Ideje látnunk, hogy Zelenszkij elnök miként használta fel az Unióból érkező adóforintjainkat. Keressük meg a felelősöket a halált osztó, elpuffogtatott dollár és euró milliárdokért. Tegyük világossá, hogy egy lopakodó, hatalomra éhes, önös érdekeit képviselő, torz eszmeiségű, önjelölt brüsszeli vezetés nem veheti el a szövetséges országok szuverenitását.

Javaslat: tűzszünet, ukrajnai választások, legitim ukrán kormány, majd tartós békeszerződés. Sorskérdéseikben meg kell adni a lehetőséget, hogy az ukrán polgárok maguk döntsenek.

Ez vonatkozik ránk is, nem engedhetjük meg, hogy a saját érdekeiket néző uniós vezetés „az utolsó pár előre fuss” játékot űzze.

Honfitársaim! Ukrajna EU-s tagságára egyértelmű a NEM.

Csizmadia László
a CÖF-CÖKA elnöke

Az én zsebem, a te zsebed nem az ő zsebe! – Civilek.info

Szerző
Csizmadia László
CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!