jan 23, 2024 | Blog, Fricz Tamás
Az általam 2021-ben először felvetett huxit aktualitása ma egészen másképp néz ki
E hasábokon 2021 augusztusában cikket írtam Ideje beszélnünk a huxitról címmel. A cikk sokaknál kiverte a biztosítékot, holott abban az írásban csak felvetettem a lehetőségét az EU-ból történő kilépésnek, s azt állítottam, hogy amíg lehet, bent kell maradni, de lehet olyan helyzet is – mint minden szervezetben, munkahelyen, kapcsolatokban stb. –, amikor a szakítás a jobb megoldás az együtt maradásnál. Lehetőségről beszéltem, s nem javaslatról.
Ennek ellenére felfigyelt a cikkemre nem csak a magyarországi baloldali ellenzék nagy része, köztük Dobrev Klára, akinek kénytelen voltam egy válaszcikket is írni arról, hogy én nem a Fidesz hivatalos álláspontját képviselem, amint azt ő volt kedves elképzelni. Felhívtam a figyelmét arra, hogy a Fidesz nem DK, a Fidesszel szimpatizáló értelmiségieknek, elemzőknek, kutatóknak van és lehet is saját, egyéni véleményük, amelyért ők viselik a felelősséget.
Emellett váratlan külföldi visszhangja is volt a cikkemnek, több ország médiájában említést tettek róla – Olaszországtól Németországon át Indiáig –, interjút akart velem készíteni a Russia TV, az ARTE és mások, amelyeket nem vállaltam el, tudván és értve, hogy rossz irányba mozdulhatnak a folyamatok, fölösleges és alaptalan indulatokat kelthetek.
És lassan el is múlt a „csoda”, napirendre tértek a cikkem felett az érintettek, itthon és külföldön is. Miért idézem fel most mindezt? Semmiképpen sem azért, hogy verjem a mellemet, hogy én vetettem fel az elsők között a huxit elvi lehetőségét vagy témáját. Másról van szó.
Arról, hogy az elmúlt két évben nagyot fordult a kocka:
2022 februárjában megkezdődött az orosz–ukrán háború, amire az Európai Unió, a brüsszeli elit ismét hihetetlenül rossz válaszokat adott, akárcsak korábban a gazdasági válságra, a 2015-től induló migránsáradatra, a 2020-ban bekövetkezett gyanús környezetű pandémiára, a brexitre és így tovább. Az unió vezetése – pontosabban a magát önhatalmúlag az unió kormányának kinevező Európai Bizottság – mindig mellényúlt, s lassacskán az is egyre inkább világossá vált, hogy az Ursula von der Leyen által „vezetett” bizottság nem ura önmagának.
A döntések, amelyek megszületnek, nem képviselik az európai emberek érdekeit, hanem ezeket a döntéseket „máshonnan küldik”, leginkább az Egyesült Államokból (a demokratáktól), a globális pénzügyi és gazdasági elittől (a Világgazdasági Fórumtól), a Soros-hálózattól, illetve a szupergazdag transznacionális cégektől és pénzintézetektől, amelyek közül kiemelhetjük a BlackRockot, amely több billió dollár és rengeteg cég felett rendelkezik.
Amikor tehát aktuálisan felteszik sokan a kérdést, hogy vajon miért ragaszkodik Brüsszel Ukrajna mielőbbi felvételéhez az Európai Unióba, illetve a felvételi tárgyalások megkezdéséhez, miközben az a 27 tagállam egyikének az érdekét sem szolgálja, akkor a válasz megadásához túl kell látnunk a formális nyilatkozatokon. Egyszerűen fel kell tennünk a kérdést: Cui prodest? Vagyis: kinek az érdeke Ukrajna folyamatos pénzelése és felvétele az unióba?
A válasz megadásához abból kell kiindulnunk: Európának biztosan nem érdeke ez, hiszen
egy olyan hatalmas, szegény, háborúban lerobbant, áttekinthetetlen helyzetben lévő, végtelenül korrupt ország kerülne be az unióba, amelynek az újjáépítése hatalmas pénzeket emésztene fel az országok büdzséjéből, s szinte mindenki nettó befizetővé válna. Ez különösen erősen sújtaná a közép- és kelet-európai, szegényebb tagállamokat.
De akkor miért akarja ezt mégis Brüsszel? Azért, mert valójában Brüsszel nem irányítja az uniót, Ursula von de Leyen, Charles Michel és a többiek kiszolgáltatták az uniót más, jóval befolyásosabb nagyhatalmi tényezőknek. Ebből fakadóan a cui prodest? kérdésére a válasz kívül, külső erőknél keresendő.
Két erő érdekében áll az, hogy Ukrajna állva maradjon és bekerüljön az unióba is. Az egyik természetesen az Egyesült Államok, amely legalábbis meghatározó befolyást gyakorol Brüsszelre. Az USA fontos emberei, gondolkodói már többször kifejtették, hogy számukra a legnagyobb veszély az, ha a hatalmas szárazföld, Eurázsia egyesíti erőit, elsősorban a német technológia és az orosz energiaforrások által. Erről már világosan írt Zbigniew Brzezinski volt nemzetbiztonsági főtanácsadó A nagy sakktábla című művében, illetve erről beszélt egy 2015-ös előadásában a magyar származású George Friedman, a Stratfor Intézet alapítója is. Mindketten kifejtették, hogy
az Egyesült Államoknak Ukrajna nagyon fontos ütközőzóna, amely megakadályozza, hogy Oroszország és Európa túl közel kerüljön egymáshoz. Ezért provokálták ki a háborút Oroszország és Ukrajna között, bízva abban, hogy az oroszok az ukránok utolsó csepp vérével és persze az ő katonai segítségükkel legyőzhetők, így a régi ellenségtől megszabadulhatnak.
Nem így alakultak az események, Ukrajna nyilvánvalóan veszíteni fog ebben a háborúban, és vélhetően területekről is le kell mondania egy valahai békeszerződésben. De az USA menteni akarja, ami menthető: az Európai Unió gyenge és ostoba vezetőinek segítségével Ukrajna megmaradt részét be akarja húzni az unióba, amely majd lesz oly szíves, és a saját kárára gazdaságilag fenntartja valahogyan Ukrajnát. Nem beszélve arról, hogy az amerikaiak Ukrajnát lényegében véve már kisajátították mind gazdasági, mind politikai értelemben is.
A másik szereplő, amelynek érdeke, hogy Ukrajna EU-tag legyen, nem más, mint a globális gazdasági és pénzügyi elit, vagyis a transznacionális gigacégek és pénzintézetek. Miért? Mert már jelen vannak befektetéseikkel Ukrajnában, méghozzá brutális mértékben, különös tekintettel a mezőgazdaságra, az IT-iparra és az energiaiparra is.
A WEF-hez kötődő mintegy 1600 (!) gigacégnek nem érdeke, hogy összeomoljon Ukrajna, ehhez kell az unió. Másfelől gondoljunk a BlackRockra is, amely már tavalyelőtt decemberben szerződést kötött Zelenszkijjel arra, hogy az ország újjáépítését ők és az ő vállalataik fogják irányítani. Mindez dugába dőlne, ha Ukrajna egyedül maradna és a továbbiakban az oroszok diktálnának.
Miért írtam le mindezt? Azért, hogy világossá tegyem: az általam 2021-ben először felvetett huxit aktualitása ma egészen másképp néz ki, mint két éve. Azóta igazából az Európai Unió óriási válságba került, elveszítette önállóságát és szuverenitását. Ebből fakadóan ma az lehet az egyik kiút a válságból, hogy az unió gyökeres átalakítását valósítjuk meg, de nem a föderalizmus irányában, hanem ellenkezőleg.
A júniusi európai parlamenti választások ezért fontosak: ha a szuverenista erők lényegesen és markánsan meg tudnának erősödni, akkor nem történhetne meg még egyszer, hogy egy Ursula von der Leyen nevű, a WEF-nek és Klaus Schwabnak, az amerikaiaknak és a Soros-hálózatnak alávetett bábfigura kerüljön például az Európai Bizottság élére, miközben persze az Európai Bizottság vágyálmait arról, hogy az unió kormányává válhat, minél előbb darabokra kell törni.
Mindez reményt adhat az unió megmentésére, de szó sincs arról, hogy ez egy könnyű mérkőzés lenne. Annál is inkább, mert a föderalista ellenerők mindent megtesznek annak érdekében, hogy szuperföderális uniót hozzanak létre, amelyben létezne egy minden tagállam felett álló kormány, élén egy kormányfővel, lennének miniszterek és államtitkárok, mint egy nemzetállamban, de a legkegyetlenebb céljuk, hogy megszüntessék az 1966-ban De Gaulle által Walter Hallsteintől, akkori bizottsági elnök támadásától megvédett konszenzuális döntés elvét, ami arról szól, hogy ha egy tagállamnak nem áll érdekében egy döntés, akkor azt nem kényszeríthetik rá – ami, ha nem is annak nevezik, de mégiscsak vétójogként funkcionál egészen napjainkig. De vajon meddig még? Ez az igazi kérdés, erről szól a kiélezett küzdelem föderalisták és szuverenisták között.
Vagyis most egy ilyen válsághelyzetben lehetőség van arra, hogy – szemben olyan alapító atyák szellemével, mint Jean Monnet, Altiero Spinelli, Paul-Henri Spaak, akikről termek, épületek vannak elnevezve Brüsszelben – sikerüljön egy új, tagállami szuverenitáson és azok döntésén alapuló unió megteremtésére. Ezért érdemes küzdeni a következő hónapokban.
És miért is? Éppen azért, hogy elkerüljük a huxit lehetőségét vagy szükségességét. Mert az
egészen más kérdés, hogy ha elveszítjük ezt a csatát, és a szuperföderális európai állam hívei győznek, s viszik át az akaratukat a tagállamokon. Abban az esetben újra kell gondolni mindent. Ne ez legyen. De ha mégis megszüntetnék trükkök százaival a konszenzusos döntés intézményét, akkor azt én például egyértelműen vörös vonalnak tekinteném.
Mit is mondott Orbán Viktor 2004 előtt, amikor a belépés volt a kérdés? Azt, hogy – akkor – több szól a belépés, mint a kint maradás mellett. S mit mondott most a svájci vezetőknek? Kétszer gondolják meg, mielőtt be akarnának lépni az unióba…
Vagyis egy lehetetlen állapot, amely teljes egészében megszünteti a szuverenitásunkat, nem fogadható el és nem engedhető meg egy ilyen múltú országnak, mint a miénk, s ez következményekkel kellene hogy járjon.
Forrás: Magyar Nemzet
jan 5, 2024 | Blog, Dr. Csizmadia László
Az orosz-ukrán háború kitörése csak látszólag volt vulkánszerűen váratlan. Az USA és az orosz érdekeltség évek óta feszültséget teremtett a térségben. Megengedhetőnek tartom azt a feltételezést, hogy a két atomhatalom előre számításba vette a térségi problémára felkészülést.
Az oroszok a Szovjetunió felbomlásának következményeként nehezen viselték, hogy Ukrajna orosz nyelvű kisebbségét megkülönböztetett atrocitások érik. Nyilvánvalóvá vált, hogy szomszédjuk egyre erősebben nyugati befolyás alá kerül. Ukrajna törekvése az EU tagság és a NATO felé számukra felvetette a biztonsági kockázatot.
Az USA, mint a NATO legerősebb katonai ereje afganisztáni kudarca után viszont időszerűnek látta, hogy ismét „rendteremtését” megjelenítse. Az EU megvehető bürokratáinak, vezetőinek befolyásolásával elérkezettnek látta az időt hatalmának kiterjesztésére. A korrupció melegágyába fektetett uniós vezetőkkel és képviselőkkel elindította az USA típusú föderatív államrendszer politikai és gazdasági kiépítését. Az oroszok érdekeit is számításba véve az előzetesen irányított, feltüzelt Ukrajna mozgósításával meghívást adott az orosz agresszióra. Kialakult a „zavarosban legjobb halászni” helyzet, ahol Ukrajna csatatérré változtatása adta a bőséges lehetőségeket.
Ezzel mindkét atomhatalom a win-win pozíciójába került!
Ukrajna, mint szuverén állam, megszűnt. Áldozati bárány az erősek asztalán. Megtörtént, hogy az USA, a világ csendőrsége gyakorlatilag hatalma alá vonta Európát és Ukrajnát is.
Nemcsak látszólag, az oroszok is jól járnak. A 600 ezer négyzetkilométernyi Ukrajnából 150-200 ezer km2 visszakerülhet hozzájuk. Egy ilyen ténnyel ők is győztes háborút hirdethetnek.
Üzleti érdekként sikerült eladni a rozsdás fegyverkészleteket. Az USA ígéretes piacot szerzett Európa meggyengítésével. Szankciókkal erősödött a blokkosodás Európa kárára, ami viszont az amerikai nagyvállalatok és pénzügyi körük javát szolgálja.
A vak is látja, hogy ha az európai parlamenti választásokon nem történik jelentős változás, nemzeteink katonai és gazdasági fogságba esnek. A tét óriási. Európa megőrzi önállóságát, nyugati és keleti gazdasági, pénzügyi világ között betölti a híd szerepet, vagy nem lesz.
A NATO szövetség erejével defenzív módon védeni kell Európa határait, a zsidó-keresztény kultúrát. Európa egyensúlyozó szerepe a világ békesség fenntartása, amit csak önálló katonai és szellemi honvédelemmel biztosíthat.
Célunk legyen, hogy Európa polgárai felett, javainkat csapolva, többé ne lehessen win-win üzleteket kötni. Így tehát szükség van az EU politikai és gazdasági reformjára, intézményrendszerének korszerűsítésére.
Csizmadia László
jan 3, 2024 | Blog, Dr. Csizmadia László
A bukott hazudozó hazánk és a magyarok elleni megmozdulásai éber figyelmet érdemelnek. Ravasz, mint a mesebeli róka, szeretné kiénekelni a „sajtot” a választópolgárok szájából. A valóságos sajt mesébe illő, mert a szinte teljes foglalkoztatást produkáló Magyarország 2010-es évektől úgy gyarapodott, hogy tiszteletet ébresztett a világban nyíltságával, és gazdaságának nyitottságával. A magyar emberek megértették, hogy közös feladatunk hídépítés a nyugat és kelet között. Ezért el kell utasítani a blokkosodást és ily módon megszerezni a nyugalmat és békét, mely utódjaink részére a legnagyobb kincs.
Állítjuk, hogy Európa szerepe a világban hasonló hozzáállással valósítható meg.
Ezért „keljfelferenc” bohóckodása ma már csak a múlt okozta fájdalmakra emlékeztet. Az Apró-Gyurcsány klán ezt pontosan tudja. Ezért játssza a mesebeli róka szerepét, az Európai Unió baloldali bürokratáinak média és pénzügyi támogatásának segítségével. Ugyanakkor mindent megtett a magyaroknak törvényesen járó uniós pénzek visszatartása érdekében. „Énekével” és az ellenzékhez kapcsolódó uniós képviselőkkel befolyásolja az Unió illetékes tisztségviselőit, hogy a magyaroknak járó és a kormányhoz érkeztetett támogatásokat egyenesen az önkormányzatok kapják. Az ellenzéki önkormányzatok így szabadon válhatnának a párttársak kifizetőhelyévé.
Ma már tudjuk, hogy a Gyurcsány-féle kormány écái pontosan oda vezettek, ahol most a Karácsony Gergely vezette budapesti önkormányzat jutott. A csődhelyzethez. Gyurcsány álmából felriadva így kiabál: „ti is legyetek gyurcsányok!” Az ellenzék igyekszik is. Ennek eredménye, hogy immáron 14 éve, amikor a választáok következnek, a magyar embereknek nem tudnak alternatívát nyújtani. Hataloméhséggel bandáznak, fölöslegesen, ismerjük már kínálatukat „eszed, nem eszed, nem kapsz mást” – csak az adósságot. Ebből pedig elegünk van.
Sajnálatos, hogy a gyurcsányizmus ismétli önmagát, és 2023. év végére megjelentette a Fővárosi Önkormányzat csődhelyzetét. Erősen tartotta kezében tanácsadóival azt a Karácsony Gergelyt, aki a gazdasági analfabetizmusával és levegőért kapkodó minipártjával politikailag is betlizett.
A lázálomból nem kérünk! Üzenjük, hogy Budapest a nemzeté. A következő önkormányzati választáson Budapest lakóinak nagy többsége a sok kis Gyurcsány helyett a vidéki és a nemzet valódi magyarjait választja majd.
Csizmadia László
dec 25, 2023 | Blog, Kelemen András
Lakiteleken a Hungarikum Ligetben áll a Bibliaház. Itt születik meg a kézzel írott Biblia a benne résztvevő közösség révén. Belépsz és írhatsz egy következő mondatot a Bibliából. A Ház ünnepélyes megnyitásakor a reám eső mondat ez volt: „Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől”. Most karácsonykor ezt olvasván eszembe ugrott egy párhuzam. Egy párhuzam: a teremtés és a születés összecsengéséről. Mindkét esetben a létrehozás, a megvalósulás az ünnep lényege. A ma divatos digitális nyelven ezt úgy is mondhatjuk, hogy a 0-ról az 1-re lépés. S a világ végtelennek tűnő sokfélesége ebből az 1-ből bomlik ki.
Ám ezt nem könnyű felismerni. Sokszínű környezetben természetesnek tűnt az istenfogalom sokfélesége, sokszorozása; a minket körülvevő csodák istenekként való megszemélyesítése.
A történelem azt tanítja, hogy volt egyszer egy emberközösség, amely megtapasztalta és elfogadta az egységet a sokféleség mögött. A rejtőzködő igazság maja-fátylai mögött felismerte az egységes teremtő erőt. Ettől azután választott népnek tekinthette magát, szemben mindenki mással. A kiválasztottság tudata nehéz teher. Az emberközösségtől fegyelmet és alázatot követel, s ez sokszor lázadásra késztet embereket a csapaton belül is (l. Mózes küzdelmeit saját közösségén belül). És szembeállítja az Igazság bajnokait a környező népekkel, majd a világerőkkel is. Az eszme erejét mutatja, hogy előbb a hellénisztikus világot, majd az óriási Földközi Birodalom szívét is meghódította. De csak akkor, mikor Jézus tanítása révén az istenfiúság kiáradhatott az egész emberi nemre. Erejét mutatja, hogy Mózes öt könyvét görögösen már Pentateuchosz-nak kezdték nevezni, s hogy végül a zsidókat széttaposó Roma, éppen Róma állt át, lett a keresztény vallás központja. Ekkor már a tanítás terjesztése az ellenséges világ és nagyhatalom nyelvén: görögül és latinul folyt. A durva „Vae victis” (Jaj a legyőzöttnek!) így váltott át „Gloria victis”-re (Dicsőség a legyőzöttnek!)
A keresztény gondolkodásban fogalmazódott meg az anyagi-testi vereségen túllépő erkölcsi győzelem fogalma. Mi tette lehetővé ezt a fordulatot?
Annak felismerése, hogy mindenki kitett a sikertelenségnek, veszteségnek, vereségnek; még akkor is, ha most az élet napfényes oldalát élvezi. Ezért kell a szerencsétlenebb felebarátainkon segítenünk. Ám a felismerésnél lényegesebb a krisztusi tanítás szíve: a szeretet. A szeretet ereje fogja össze, teszi élhetővé, s meghitté világunkat.
A legtöbb ember, emberi közösség életében bekövetkezik olyan pillanat, amikor úgy érzi: minden összeomlott. Hogy nincs tovább. A valóságban azonban mindig van tovább. Az egyedi példák helyett inkább a közösségieket említem: 1241, 1526, 1949, 1920, 1956.
- A tatárjárás után feljegyezték, hogy Magyarország 200 évnyi fennállás után megszűnt.
- A mohácsi vereség és országunk kibelezése -megfejelve a kettős királyválasztással – elsöpörte középkori nagyságunkat és tartósan hadszíntérré változtatta a Kárpát-medencét.
- Világos és Arad 13 ismert vértanújának végzete és a többiek üldöztetése a függetlenség reményétől fosztott meg minket.
- -Trianon nemzetgyilkossági kísérlete szétszaggatta népünket.
- Ötvenhat novembere pedig szétszórt a világba és elvette reményét is egy magyar országnak.
És mindig volt újrakezdés, mindig lett feltámadás! És lesz is, míg a kötőanyag megvan bennünk és közöttünk.
A természeti népeknél ismert a felnőtté avatás ünnepe. Ekkor az ifjak nehéz próbákat állnak ki és bizonyítják, megérettek az önálló életre. Népmeséinkben úgy jelenik ez meg, hogy a legkisebb fiú megfelel emberségből: van szíve és van esze, s végül legyőzi a sárkányt. A lelkünkben pedig ez kell megtörténjék a bérmálkozáskor és konfirmációkor – sőt eredetileg ezt a jelentést hordozza az érettségi is: önismeret és világismeret elsajátítása érett fejjel és szívvel. Kilépve az anyai ház védelméből az ifjú ember át kell essék az első megrázó csalódás(ok)on. Régen a természetes közösség felkészített erre, most nagyobb a veszély. Az embert próbáló helyzetekre születhet felkészületlenségből fakadó válasz: önfeladás, pánik, önbódításba menekvés, sőt akár gyilkos ámokfutás is…
De a méltó válasz a győzelem önmagunkon is. De nem csonkulva, hanem kiteljesedve, s felebaráti szeretetben.
Így válik mélyen igazzá, hogy Christus vincit – Krisztus győzedelmes !
2023.december 25.
Kelemen András
dec 15, 2023 | Blog, Dr. Csizmadia László
2022-ben az országgyűlési választások után bebizonyosodott, hogy a szuverenitásvédelmi törvény megalkotása nem tűr halasztást. Az ellenzéki pártok és NGO-s vontatványaik nagy bizonyossággal gyékényen árulták a magyarság érdekeit. Az is tény, hogy ezt nemcsak a választások idején tették, hanem előtte-utána is.
A külföldi pénzek felhasználása alkotmányba ütköző módon történt, azonban a büntető szankciók enyhesége kimenekülést jelenthetett. Az ellenőrizhetetlenül áramló dollármilliók felhasználása határokon átívelő, maffiaszerű érdekeket követett.
Orbán Viktor és kormányának megdöntésére tisztességtelen eszközök sokaságát állították hadrendbe. Civileknek álcázott alapítványokból alakultak pártokká, félrevezetve a hozzájuk csatlakozókat. Gusztustalan, örökölt módszerekkel régi elvtársaik megpuccsolásától sem riadtak vissza. Cserbenhagyták választóik eszmeiségét, rulettasztal mellé ülve játszották el érdekeiket.
Régi jelszavuk nyomán „világ proletárjai egyesüljetek” létrehozták az ígéret földjén választási szövetségüket. A magyar nép azonban jelesre vizsgázott, egyszer és valószínűleg véglegesen döntött róluk. A választáson megfogalmazódott, hogy pénzkufároknak, bűnözésben érdekelt valutabeváltóknak, országmérleg hamisítóknak, szemkilövetőknek, csődmestereknek többé nem lehet hitele.
A 2022-es országgyűlési választás üzenete, hogy rossz lóra tettek.
Üdvözölve a szuverenitásvédelmi törvényt, tudomásul kell venni, hogy a kártevők ellen csak a közösség többségének akaratával lehet hatékonyan küzdeni. A civil társadalom érdekében a bíróságoknak igazságot kell szolgáltatni, erre most már van mód. Így legyen. Eközben működjön egy magasabb fórum, a közerkölcsön alapuló népítélet. Ez mindenkor a jogalkotás kötelező forrása.
Fél percig sem szabad elhinni, hogy a hatalomra éhezők trükközése megállt. Éberen kell figyelni oknyomozóikra, akiket nevezhetünk megvett zsoldosoknak. Csak reménykedhetünk abban, hogy követőik átlátnak a szitán, és füttyös Gyurcsány Ferenc hamis szólamait végre az ellenzéki oldal is meghallja. Ha ez megtörténik, figyelmükbe ajánlanánk, hogy ha ültetni szeretnének, akkor előbb gyomlálni kell.
Csizmadia László
a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke
nov 17, 2023 | Blog, Dr. Csizmadia László
Világunkban a kereszténységet egyre több támadás éri, azonban hitünket és összetartozásunkat erősíti Karácsony ünnepe és a Szenteste. Családjaink minden tagjának december 24-e alkalmat teremt az egy asztalhoz ülésre. Szeretetben közös reményeink támogatást kaphatnak.
A kereskedelmi dolgozók évek óta igényelnék, hogy az üzletláncok munkaadói tiszteljék meg a munkavállalókat azzal, hogy gesztus értékűen december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánítják. Háborús és inflációs időkben ez a nap így szolgálja a munkahelyi békét, a cégek szolidaritást üzenhetnek a munkavállalóknak és családtagjainak.
Megtört a jég!
A LIDL élelmiszerkereskedelmi lánc, az Egyenlő.hu szakszervezet a CÖF-CÖKA támogatása mellett az élelmiszerkereskedelem terén elsőként állapodott meg arról, hogy december 24-e legyen munkaszüneti nap. Magyarország legnagyobb élelmiszerforgalmazó lánca Szenteste napján zárva tartja 200 üzletét. Tisztelet az elsőknek!
Az előzetes közvéleménykutatások a vásárlók kétharmadának szolidaritásáról számoltak be. A bezárást választó üzletláncok meghosszabbított nyitvatartással pótolhatják kieső forgalmukat az ünnepek előtt. A vásárlók előre megtervezhetik az utolsó napi kapkodás helyett, hogy nyugodtan végezzék élelmiszerszükségletük beszerzését.
A CÖF-CÖKA szerint a LIDL és az Egyenlő.hu szakszervezet megértette, hogy a december 24-i zárás, kellő szakmai felkészülés után a cégek számára nem okoz pótolhatatlan bevételt. Ugyanakkor a későbbiek folyamán a most humán erőkbe fektetett gesztus megtérülést hozhat.
Az üzletláncok önállóságukat megtartva a gondoskodó állam, a cégtulajdonos munkaadók, a munkavállalók és családjainak közös érdekei mellett haladva növelhetik eredményeiket.
Néhány párt politikai kérdésnek tartja és szavazatszedési hozományként kezeli a szentesti zárás, nyitvatartást. Így a Jobbik-Konzervatívok december 24-ét ünnepnappá nyilvánítanák. A kormánynak e tekintetben felelős magatartással a jelen gazdasági lehetőségek mellett kellett döntenie.
Néhány hívatlan prókátor fellépése a médiákban társadalmunk növekvő kohézióját pártérdekek mellett szeretné akadályozni. A szakszervezeteknek érezni kellene, hogy az osztályharcos fellépés ma már nem pálya. A Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) tagja, az Egyenlő.hu jó úton jár. Mindazok, akik a munkavállalókat riogatják, véleményükkel valószínűleg kisebbségben fognak maradni.
Csizmadia László
a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke
