Kormányok helyett inkább a multik formálják demográfiai, szociális és kulturális környezetünket?

  1. Részben a multik tevékenysége generálja a globális népességi és migrációs átrendeződést

A multi- és nagyvállalatok gazdasági tevékenysége a világ számos pontján pusztítja a környezetet, például az Anglo American nevű cég külszíni fejtésű szénbányája Kolumbiában a Rancherie folyó elszennyezésével lehetetlenné tette a halászatot és az állattartást, amivel migrációs folyamatokat váltott ki. Nigériában számtalan falu lehetetlenült el amiatt, hogy a Shell vállalat tevékenysége miatti olajkiömlések tönkretették a termőföldjeiket, emiatt sokaknak el kellett hagynia a lakóhelyét.

A profitéhes multivállalatok környezetszennyezése fűti a népvándorlást, és részben a gazdasági migrációhoz is hozzájárul: az IFL Science magazin egyik elemzése szerint 2013-ban a környezetszennyezés miatt Afrikában elhunytak száma a GDP-re is kihatott, és összesen 447 milliárd dolláros kiesést okozott, ami a gyorsan iparosodó területeken, például Etiópiában és Nigériában egyre jelentősebb helyi problémákhoz fog vezetni. Nyilvánvaló, hogy az egyre romló életminőségből és gazdasági körülményekből adódóan ez a folyamat tömeges elvándorlást eredményez majd más térségek felé. Ez azt jelenti, hogy a probléma nem megfelelő súlyú kezelése esetén nagyobb hatással lehetnek a globális migrációs átrendeződés alakulására, mint az egyes államok vagy azok alkotta szervezetek.

  1. Az európai „nagyok” is érdekeltnek tűnnek a népességmozgatásban és migrációban

A migrációs folyamatok mögött persze nagy transznacionális cégek érdekei is meghúzódhatnak, valamint érdekcsoportjaiké is, mivel már évek óta munkaerőhiánnyal küzdenek, és ezt a távolról érkező olcsó munkaerővel kívánják orvosolni. Csak Bajorországban a három nagy ipari üzem, a Siemens, az Audi és a BMW, a német fém- és elektromos ipar tíz- és tízezerszám keresi a fiatal és szakképzett munkaerőt, és a német kormányzati iparlobbi máig elsősorban a migrációtól reméli a megoldást. A német orvosi és gyógyszeripari, orvostechnológiai óriások, köztük a Bayer AG, a Boehringer Ingelheim vagy éppen a Siemens Healthineers, mind szakember- és munkáshiánnyal küzdenek, s mostani becslések szerint egyedül Németországban – 2030-ig – szakmunkásokból, technikusokból, kutatókból, orvosi szakemberekből és dolgozókból hárommilliós hiány alakulhat ki az aktuális demográfiai trendek mellett, de hasonló helyzet jellemzi Nagy-Britanniát és más országokat is.

A német multik mára beálltak a CDU-CSU–SPD kormányzat által erőltetett társadalompolitikai program mögé, például a Siemens 2016-ban megindította „a fiatal menekültek beilleszkedését” segítő nagyszabású támogatási programját, és több ipari nagyvárosban képzési központokat alakítottak ki, emellett a gyakornoki helyeket is migránsokkal szeretné feltölteni az ingolstadti Audi autógyár vagy a berlini-müncheni székhelyű Siemens.

  1. Részben általuk generált problémák kezelését blokkolnák politikailag

Bizonyos nemzetközi cégek és globális nagyvállalatok működése nemcsak környezeti (ökológiai) vagy gazdasági, hanem szociális, kulturális és politikai értelemben is érezteti káros hatását. Ez természetesen nem minden ilyen vállalatra igaz, de mivel például számos ilyen globális probléma előidézésében, illetve súlyosbításában van szerepük, tulajdonképpen az ő káros hatásuk eredményeként is előállt válságos helyzetek miatti nemzeti fellépéséket blokkolják. Az afrikai gazdasági migráció és klímanépvándorlás alakulására van hatásuk, ugyanakkor a migrációval szemben határozottan fellépő nemzetállamokat a multitámogató egyes politikai intézmények vagy NGO-k segítségével folyamatos támadás alá veszik. Sokszor a nemzetközi és a közösségi jog, vagy az adott állam írott és íratlan normáit áthágva akarják védeni saját, jogosnak vélt érdeküket. A polgárok életébe történő ilyen beleszólással lényegében a nemzetek, vagyis az adott földrajzi egységet (országot) irányító állam szabályozása fölé emelkedve, tesznek szert transznacionális hatalomra a nyilvánosságban és a mindennapokban.

  1. Jogtudat és jogi kultúra: ők szolgáltatnak negatív példát?

Noha a multivállalatok politikai zsoldosai (vagyis intézményeik és NGO-ik) jelszavakban annak védelmezői, valójában a nagyvállalatok káros szerepvállalása rombolja a jogi kultúrát, és az ezt a kultúrát közvetítő olyan fontos alapelveket szorítanak háttérbe, mint a szuverenitás vagy a joguralom. Lényegében arról van szó, hogy jelentős politikai és gazdasági hatalommal felruházott emberek a nemzetközi és uniós jog, vagy éppen a nemzetállamok joga fölé helyezik önmagukat, és önkényes döntésekkel, akár informális csatornákon keresztül szereznek érvényt korrumpáló és abszolút hatalmuknak, adott esetben sértve egyes országok (emberi jogokból származtatható) alkotmányát is.

A hatalmukkal visszaélő multivállalati szereplők – ha nem is mind ilyenek – sértik az alkotmányos önazonosságot, elmosva a határokat a nemzetek és a transznacionális közösségek hatáskörei között. Például egyes uniós intézmények ma már nem egymás „fékeként és ellensúlyaként” működnek, hanem bármi áron végrehajtanak, és nagycégek, üzletemberek transznacionális hatalmának elfajulásához adnak zöld jelzést, ami sérti a joguralom biztonságot adó rendjét. A multinacionális vállalatok világában képviselt logika nem tűri a nemzeti alkotmányos identitást, márpedig ez az identitás határozza meg egyrészt az adott alkotmányos rendszert, másrészt ez különbözteti meg azt más, eltérő identitású alkotmányos rendszerektől – így lényegében az Alaptörvény adja Magyarország „gazdasági alkotmányát” is, amelynek legfőbb értékszempontjai értelemszerűen nem fedhetik le a globális világcégek üzleti prioritásait. Alkotmányos nemzeti prioritás lehet például a közteherviselés elve, ehhez képest pl. a Google 2011-ben az Európából származó összes bevétele után átlagosan mindössze 3,2 százaléknyi adót fizetett, ami akkor alig egytizede volt az európai cégeket átlagosan sújtó adótehernek. Ez az adómorál, a példamutató és hiteles magatartások, valamint persze a bizalom és kölcsönös kényszerek kérdésköre.

  1. Hatalomátvételi kísérlet a nevelés területén és a tudatformálásban?

Ma már egyértelmű, hogy a multivállalatok kihívást jelentenek a nemzeteknek a most felnövekvő generációk tudatának formálása, „jó” irányba történő átnevelésük tekintetében is. A Facebook, a YouTube, a Google és más cégek olyan szintű informális hatalomra tesznek szert, amellyel nehéz jogállami körülmények között hatékonyan felvenni a versenyt; a social mediák és videómegosztó portálok világában egyre-másra keringenek a gondosan szelektált és algoritmusokkal terelgetett politikai, kulturális és mindenféle tartalmak.  A globális háló óriásai „köznevelnek”, és nagyon is tudatosan igyekeznek befolyás alá vonni és világnézetileg is tartós ráhatás alatt tartani „jámbor” fogyasztók száz- és százmillióit.

Világszerte hatékony eszközöket szolgáltatnak ahhoz, hogy a részben multik környezetszennyező tevékenysége által előidézett, és gazdasági céljaikból – politikai és civil szervezetek révén – támogatott migrációt pozitív folyamatként interpretáló tartalmakat ismerjenek meg elsősorban a médiafogyasztók.

https://alaptorvenyblog.hu/kormanyok_helyett_inkabb_a_multik_formaljak_demografiai_szocialis_es_kulturalis_kornyezetunket.html

 

El a kezekkel a magyarországi választásoktól!

Ebből tényleg elég volt!

Az EBESZ (Európai és Biztonsági Együttműködés Szervezete) választási megfigyelő küldöttsége hatalmas létszámmal ismét idejött Magyarországra, s újra, még a négy évvel korábbinál is elfogultabb, az ellenzék szája íze szerint való időközi jelentést tett le az asztalra.

Az EBESZ mint nemzetközi szervezet immáron nem vehető komolyan. Egyszerűen kinevethetnénk őket, ha nem lenne nagy a tét, s ha ezt a szervezetet a helyén kezelné a nemzetközi közvélemény, s annak tekintené, ami valójában: a balliberális fősodor globális politikai eszközének.

De nincs így: a nemzetközi liberális szervezetek az EBESZ-re, mint valamiféle megfellebbezhetetlen orákulumra tekintenek, s az általuk adott elfogult, hamis értékelést a  magyar választási rendszerről politikai fegyverként használják fel az Orbán-kormánnyal szemben.

Ez a véleménye Jezry Kwasniewskinek, az Ordo Iuris lengyel konzervatív jogi kutatóközpont (melynek partnere az Alapjogokért Központ) társalapítójának és igazgatótanácsi elnökének is, aki a Szövetség a Közjóért szervezet misszióvezetőjeként tizennyolc munkatársával együtt megfigyeli a magyarországi választásokat.

De nem pusztán ezt teszik: egyben értékelik az EBESZ itteni küldöttségének tevékenységét is, és határozott véleményük van róla. Kwasniewski a lapunknak adott interjújában egyértelműen fogalmaz: az EBESZ időközi jelentése gyakorlatilag átveszi az ellenzék rendkívül kritikus, megalapozatlan és elfogult álláspontját arról, hogy itt Magyarországon nincsenek meg a feltételei a tiszta és szabad választásoknak. Megállapítja: „Az egész inkább emlékeztet elfogult újságírásra, mint egy tényekre alapozott semleges értékelésre.”

A magyarországi baloldal érvkészletére támaszkodva, megalapozatlan vádakkal illették a magyar választási rendszert.

Ennél is tovább megy a Századvég Alapítvány elemzése az EBESZ jelentéséről; ők már úgy fogalmaznak, hogy a szervezet a magyarországi baloldal érvkészletére támaszkodva, megalapozatlan vádakkal bírálják a magyar választási folyamatot, s ez végső soron nem a tárgyilagos megfigyelést szolgálja, hanem az nem más, mint a demokratikus választásokba történő beavatkozás.

És ez már nem akármilyen vád – de teljességgel megalapozott és indokolt.

Jól tudjuk: eleve baloldali és liberális európai parlamenti képviselők és a Soros-hálózathoz köthető NGO-k kezdeményezték, hogy az EBESZ hatalmas, kétszáz fős megfigyelő csapatot küldjön Magyarországra, amire Európában még sohasem volt példa, mintha országunk egy afrikai diktatúra lenne, Idi Amin vagy Mugabe véreskezű diktátorok birodalma. Vérlázító!

És a végeredmény ennek alapján nem is lehetett, nem is lehet kétséges, már csak azért sem, mert – miként a Századvég taglalja – a küldöttség például 13 politikussal találkozott, amelyből csak három tagja a kormánypártoknak, tíz közéleti szereplőt pedig kizárólag az ellenzék holdudvarából választott ki. Nem beszélve arról, hogy a kilenc civil szervezetből, amelyekkel találkoztak, hét totálisan kormányellenes álláspontot és a nyílt társadalom eszméjét képviseli évek óta, már csak azért is, mert a Soros-féle alapítványok támogatják e szervezeteket.

Van még kérdés, Ildikó?

Szerintem nincs, viszont következtetés annál inkább.

Az mégpedig, hogy a 21. század húszas éveire megértük, a nagy tekintélyű, a nemzetközi jogot állítólag hitelesen képviselő szervezetek sem mások immáron, mint a fősodratú globalista-liberális körök hatalmi intézményei, a politikai háború eszközei és fegyverei. Ugyanúgy, ahogyan sajnos – és erről máshol már írtam – a valaha nagy tekintélyű, mára azonban lezüllött nemzetközi sajtótermékek és médiumok.

És ez brutális fordulat a világtörténelemben, mert elvesznek a tekintélyek, elveszik a bizalom az intézményekben, amelyek valaha korlátozták, megfékezték az indulatokat és a gyűlöletet.

Ma már szítják ezeket az indulatokat.

De jelenleg nincs mit tenni: eljött az ideje, hogy az EBESZ-re megfigyelőket kell küldeni – méghozzá minél többet –, megakadályozandó, hogy beavatkozzanak a magyar választásokba. Eljutottunk odáig, hogy a megfigyelőket is meg kell figyelni!

Nem szabad megengednünk, hogy piszkos nemzetközi akarat, a globalista nagyfiúk bele tudjanak szólni a magyar választásokba!

Nem kell még egyszer üzenni a nemzeti tábornak: mindnyájunknak el kell menni április 3-án!

https://magyarnemzet.hu/fricz-tamas-blogja-all/2022/03/el-a-kezekkel-a-magyarorszagi-valasztasoktol

 

A baloldal politikája az iraki háború során is veszélybe sodorta Magyarországot

Az Amerikai Egyesült Államok 2003. március 20-án indította meg háborúját Irakkal szemben a terrorizmus elleni harc jegyében. Az MSZP-SZDSZ kormány kiszámíthatatlan, nagyhatalmi érdekeket kiszolgáló kormányzása fokozatosan sodorta bele Magyarországot egy törvénytelen háborúba. A baloldali vezetés az ellenzéki álláspontokat és a társadalmi elvárásokat figyelmen kívül hagyva, döntései során a hatályos nemzetközi joggal és a magyar Alkotmánnyal is szembement. Azzal pedig, hogy megnyitotta légterét a hadviselő fél Egyesült Államok előtt, valamint engedélyezte a katonai kiképzéseket, továbbá azt, hogy hazánkon keresztül szállítsanak fegyvereket Irakba, közvetlen veszélynek tette ki Magyarországot és a magyar embereket.

A 2003. március 20-án megindított iraki háború a 2001. szeptember 11-i terrortámadások következményeként, a terrorizmus elleni harc jegyében került meghirdetésre, és célja a Szaddám Husszein vezette iraki kormány megdöntése volt.

Az Egyesült Államok és Irak között azonban ezt megelőzően is számos konfliktus adódott, melynek legsarkalatosabb pontjai: a kurd szeparatizmus iraki vezetés általi kíméletlen, tömegpusztító fegyverek alkalmazásával együtt járó leverése; Kuvait 1990. augusztus 2-i Irak általi lerohanása következtében kirobbanó Öböl-háború; valamint az ennek következményeként Irakra kiszabott ENSZ szankciók teljes semmibevétele, és a szervezet tömegpusztító fegyverek leszerelésével megbízott ellenőreinek 1998-as kiutasítása.

Utóbbira válaszul az Egyesült Államok még abban az évben – Bill Clinton elnöksége alatt – elfogadta az Iraki Felszabadítási Törvényt (Iraq Liberation Act), mely nemcsak felhatalmazta az Egyesült Államok mindenkori elnökét arra, hogy katonailag is támogatást nyújtson a Szaddám Husszein elleni felkelőknek, hanem egyben az USA céljaként deklarálta az iraki rezsim megdöntését.

A demokrata párti Clintont a republikánus párti George W. Bush követte az elnöki székben. Bush elnökválasztási kampányában nem foglalt el kiemelt helyet az Irak ellen háború üzenete, míg ezzel szemben demokrata párti riválisa, Al Gore többször is hangot adott annak, hogy az Egyesült Államoknak akár katonai beavatkozással is részt kell vállalnia a Közel-Kelet demokratizálásában. A fordulópontot Bush politikájában a 2001-es terrortámadássorozat jelentette. Ezt követően az Egyesült Államokban össztársadalmi szinten nőtt a félelem a terrorizmustól, valamint attól, hogy a terroristák esetleg tömegpusztító fegyvereket is bevethetnek az USA-val szemben.

Bush, alkalmazkodva a társadalmi igényekhez, 2002-es évértékelő beszédében nyíltan háborút hirdetett a terrorizmus, valamint minden olyan ország ellen, aki azt valamilyen formában támogatta. Így került az USA célkeresztjébe Irak, melyről a CIA jelentéseiben azt állította, hogy támogatta az Al-Káidat és tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik. Irak helyzetén nem segített az a tény, hogy korábban alkalmazott ilyen típusú fegyvereket saját lakosságával szemben, továbbá az sem, hogy az ENSZ tömegpusztító fegyverek leszerelésével megbízott ellenőreit kiutasította az országból. Az Egyesült Államok és annak vezetése tehát joggal tarthatott attól, hogy Irak potenciális veszélyt jelent országára.

Mindezek következtében Bush végül a Kongresszushoz fordult, kérve attól a felhatalmazást egy Irak elleni háború megindításához. A 2002. október közepén elfogadott felhatalmazást („Authorization for use of military force against Iraq resolution of 2002”), mely az ún. Iraki Szabadság-hadművelet keretében lehetőséget biztosított az Irakkal szembeni fegyveres fellépésre, a Képviselőház 296 igen és 133 nem mellett, míg a Szenátus 77-23-as szavazati aránnyal fogadta el. A szavazás adatait megvizsgálva, jól látható, hogy a háborút a republikánus párti politikusok mellett, a demokrata párti politikusok is jelentős számban támogatták. Sőt a támogatók között olyan nevekkel is találkozunk, mint Joe Biden és Hillary Clinton, akik később, szembemenve korábbi döntésükkel, a háború leghangosabb ellenzőivé váltak.

Annak azonban, hogy Bush végül a Kongresszus felhatalmazását kérte az iraki elleni háború megindításához, stratégiai okai is voltak. Az USA elnöke ezzel a lépéssel elsősorban az ENSZ Biztonsági Tanácsára (BT) kívánt nyomást gyakorolni, annak érdekében, hogy az fogadjon el szigorúbb szabályokat Irakkal szemben, ugyanis az USA akkori információi szerint Irak az Öböl háborút követő BT határozatokat megsértve, nem hagyott fel a tömegpusztító fegyvereket gyártásával.

Bush elnök stratégiája sikert aratott. A háború elkerülése érdekében, 2002. novemberében megszületett 1441-es BT határozat szigorított szankciókat irányzott, ha Irak nem engedi be az országba a tömegpusztító fegyverek leszerelésével megbízott ENSZ ellenőröket, valamint nem nyilatkozik fegyverkezési programjáról. Itt azonban fontos megjegyezni, hogy a határozat a fegyveres fellépést, mint lehetséges következményt, sem expressis verbis, sem hallgatólagosan nem tartalmazta. Irak bár a fegyverzetellenőröket beengedte országába, azonban jelentősen akadályozta munkájukat, így a vizsgálat érdemi eredményének megállapítása további fél évet vett volna igénybe, ezt azonban az USA már nem várta meg: Bush 2003. március 18-i beszédében háborút hirdetett Irakkal szemben, amennyiben Szaddám Huszein nem mond le a hatalomról. Az amerikai feltételeket Irak nem sokkal a beszéd után visszautasította, az Egyesült Államok által vezetett katonai szövetség („Hajlandók Szövetsége”) pedig március 20-án megtámadta Irakot.

Bár az Egyesült Államok Kongresszusa megadta a felhatalmazást Bushnak a háború megindítására, ennek ellenére, nemzetközi jogi szempontból az USA katonai offenzívája törvénytelen volt – ezt később Kofi Annan ENSZ-főtitkár is megerősítette. Az ENSZ Alapokmányának 2. cikk 4. bekezdése szerint ugyanis a Szervezet összes tagjának nemzetközi érintkezéseik során más Állam területi épsége, vagy politikai függetlensége ellen irányuló vagy az Egyesült Nemzetek céljaival össze nem férő bármely más módon nyilvánuló erőszakkal való fenyegetéstől vagy erőszak alkalmazásától tartózkodniuk kell. E rendelkezéstől csupán két, Alapkományba foglalt feltétel esetében lehet eltérni: egyrészt, akkor, ha a Biztonsági Tanács úgy ítéli meg, hogy a „fegyveres erők felhasználásával nem járó rendszabályok” elégtelenek, és ennek következtében a BT légi, tengeri és szárazföldi fegyveres erők felhasználásáról határoz a nemzetközi béke és biztonság fenntartása, vagy helyreállítása érdekében – ilyen határozat azonban Irak kapcsán nem született. Másrészt, az Alapokmány 51. cikkében rögzített, önvédelemhez való természetes jog fennállása esetén, e joga azonban az USA-nak kifejezetten Irakkal szemben nem állt fenn.

Az akkoriban még ellenzéki pozícióban lévő Fidesz politikája e, háborút érintő nemzetközi jogi szempontú hiányosságokra fókuszált, azzal a céllal, hogy felhívja a Medgyessy Péter vezette MSZP-SZDSZ kormány figyelmét arra, hogy egy felhatalmazás nélküli, törvénytelen háborúban megvalósuló részvétel nemcsak a magyar érdekekkel ellentétes, hanem Magyarországot is közvetlen veszélynek teszi ki.

A baloldali kormány ennek ellenére katonai és politikai értelemben is támogatta az Egyesült Államok Irakkal szemben folytatott háborúját. A nyugati nagyhatalomnak történő feltétel nélküli megfelelést Medgyessy már a háború kitörése előtt kifejezésre juttatta azzal, hogy aláírta a nyolcak levelét, melyben nyolc európai NATO tagország – köztük Magyarország – a feltétel nélküli támogatásáról biztosította az Egyesült Államokat az Irak elleni fellépéssel összefüggésben.

Ennek szellemében a baloldali kormány az USA kérésére megnyitotta légterét és repülőtereit a szövetséges erők katonai repülői előtt, melynek eredményeként Magyarországon keresztül is haladtak át fegyverek Irakba. Ráadásul, mivel a kormány tudta, hogy az e döntéshez szükséges minősített többséget nem fogja megkapni a parlamenttől – a Fidesz világosan kijelentette, hogy nem tud támogatni egy BT felhatalmazás nélküli háborút, hiszen az ellentétes a nemzetközi jog alapelveivel, és alapjaiban veszélyezteti a nemzetközi jogrendet -, hatalmával visszaélve, a légtér és a repülőterek átengedésének jogi alapjaként egy 1998-ban elfogadott, számos jogi hiányosságot tartalmazó országgyűlési határozatot (11/1998/II. 20./OGY-határozat) jelölt meg. Ennek köszönhetően a baloldali kormányzat az ellenzék véleményét figyelmen kívül hagyva, a Házszabály rendelkezéseit megkerülve, katonai értelemben is támogatni tudott egy jogellenes háborút, ezzel megsértve Magyarország Alkotmányát (6. § (1) „A Magyar Köztársaság elutasítja a háborút, mint a nemzetek közötti viták megoldásának eszközét, és tartózkodik a más államok függetlensége vagy területi épsége ellen irányuló erőszak alkalmazásától, illetőleg az erőszakkal való fenyegetéstől”), és semmibe véve a társadalmi akaratot, mely egyértelműen kétségbe vonta a háborúban történő magyar részvétel szükségességét.

Az MSZP-SZDSZ kormány a légtér és a repülőterek megnyitásán túlmenően a Taszári bázison katonai kiképzési lehetőséget is biztosított a később Irakban szolgálatot teljesítő amerikai polgári alkalmazottaknak. De a baloldali kormányzat következetlen, és az Egyesült Államokat feltétel nélkül kiszolgáló politikáját jellemezte az a tény is, hogy bár Kovács László külügyminiszter korábban kijelentette: Magyarország nem küld katonákat az iraki háborúba, ennek ellenére nem sokkal később már a nem hivatalos úton beérkező, magyar katonai részvétellel kapcsolatos amerikai és brit igénnyel összefüggésben is többpárti egyeztetést hívott össze a kormány, mely során magyar katonai alakulatok Irakba küldését javasolták. A javaslatot Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője, valamint Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője is támogatta, ez végül ebben a formában kizárólag az MDF és a Fidesz fellépésének köszönhetően nem valósulhatott meg, amely pártok a magyar katonai jelenlétet kizárólag akkor tartották elfogadhatónak, ha arra Magyarországot egy nemzetközi szervezet kéri fel.

Az MSZP-SZDSZ kormány kiszámíthatatlan, nagyhatalmi érdekeket kiszolgáló kormányzása fokozatosan sodorta bele Magyarországot egy törvénytelen háborúba. A baloldali vezetés az ellenzéki álláspontokat és a társadalmi elvárásokat figyelmen kívül hagyva, döntései során a hatályos nemzetközi joggal és a magyar Alkotmánnyal is szembement. Azzal pedig, hogy megnyitotta légterét a hadviselő fél Egyesült Államok előtt, valamint engedélyezte a katonai kiképzéseket, továbbá azt, hogy hazánkon keresztül szállítsanak fegyvereket Irakba, közvetlen veszélynek tett ki Magyarországot és a magyar embereket.

https://alaptorvenyblog.hu/

 

Agymosás helyett nagymosás

A véleményt formáló publicisztikák tengerében írásom csak egy csepp jelentőségével bírhat

Az vezet, hogy ez az egy csepp is még sok ember szemét felnyithatja akkor, amikor a magyarországi országgyűlési választásokon jövőnk sorskérdéseiről felelősséggel kell döntenünk. Soha nem volt még ennyire fontos, hogy komolyan vegyük Petőfi Sándor szavait, amelyek Magyarország szabadságáért hívták csatába polgárainkat. Igen, most is „talpra magyar”. Április 3-án a voksok csatájába megyünk, a tét hazánk függetlensége és az anyaföldjükön élő magyar emberek szabadságának megvédése. Isten áldása, hogy mi még békés, demokratikus körülmények között, közvetlen gyakorolhatjuk a népfelség elvét, szabadon dönthetünk. A háború azonban határainknál leselkedik.

Nagyhatalmi erők, ukránok, oroszok és a magyar nemzetiség hátán, fegyverekkel osztják nézeteiket. Birodalmi nagyravágyás küldi előre a pénzmágnásokkal megerősített, megélhetési politikusokat. A háborús helyzet újszerű folyamatokat indított. Fontossá vált a nemzetek közösségi erejének szétverése, gyengítése.

A gonosz erők a nyílt társadalom ideológiájának követésére biztatnak a jobb élet reményét sugallva, cserébe azt kérik, hogy az emberek lépjenek ki vallási, társadalmi és gazdasági életformájukból, és ha ezt megteszik, élvezhetik egy újonnan létrejövő birodalom „gondoskodását”. Szemünk előtt zajlik a nyugati világ alkonya, amit nem más fog követni, mint a birodalmi rendszerek kora. Ez egyelőre még többszereplős hatalmaskodást jelent. Az Egyesült Államok, Oroszország, Kína külön-külön készül egymást kóstolgatva a világbirodalom egyetlen uralkodói szerepére.

A világtörténelem alapján úgy tűnik, hogy sosem lesz békesség. Sokan hisznek a békés emberek szövetségében, őróluk azt mondják, hogy túlzottan optimisták. A mesék világában élnek. Mi magyarok mindig optimisták voltunk, napjainkban is példát kívánunk szolgáltatni arra, hogy nem csak álom a világ békessége. Úgy gondoljuk, hogy szövetségeseinkkel együtt, a sok szenvedést megélt öreg Európának békét kell sugároznia a föld kontinensei felé. A nagyhatalmakat a népfelség elve alapján belülről kell a közjóra bírni, és az ideológiai háborúk helyett a világgazdaság optimális együttműködésére ösztönözni.

Ez az egyetlen út a népeket szolgáló megoldásra. Ha béke van, a Földön élő emberek jobblétére lehet koncentrálni. Első lépésként el kell fogadni, hogy minden ember tartósan maradjon a szülőföldjén. Szomszédjaival ápoljon jó kapcsolatokat. Az észszerűen alkalmazott külső szolidaritás segítheti a szegényebb országok felzárkóztatását. Az egymásra utaltság háborúk nélkül, a gazdasági érdekek mentén folyamatosan bővítheti a nemzetek szövetségét. Ez az elképzelés remélhetőleg nem a mesék és álmok világa, igaz, a jó emberek összefogására van szükség.

A földre visszahuppanva magyarságunk megőrzése és gyermekeink, unokáink jövője nagymértékben függ az április 3-i választások eredményétől. Népi bölcsességgel kell eljárnunk, nemzettudattal kiegészítve, hogy objektív módon tudjuk elemezni a választásokon induló pártok megbízhatóságát. Teljesítményeiket össze kell mérnünk, hogy megkülönböztethessük a valóságot a valótlan ígéretektől.

Én úgy gondolom, hogy hazám sorsa és életem alakulása elválaszthatatlan, mint a normalitásban érdekeltek sokaságáé. Több mint negyven évig a kommunista rendszer kenyerét ettem, elzárva az akkor még ígéretesnek mondott nyugati világtól. Előttünk volt az átjárhatatlan vasfüggöny, az úgynevezett népi demokráciában magyar testvéreimmel a szovjet totális diktatúra ketreceinek lakói voltunk. Az 1956-os szabadságharcunkat vérbe fojtotta a szovjet hadsereg és az agresszorokkal szövetkező, sorainkból kikerülő árulók.

Több mint kétszázezer fiatal menekült el a kádári megtorlás elől, köztük az akkor húszéves testvérem is, aki messze földön lelt örök nyugovóra. Az ÁVH-sok kínzásai mellett az úgynevezett népbíróságok ártatlan embereket küldtek halálba. A magyarok kénytelenek voltak sorsukba beletörődni. Az elnyomó rendszer vérszomja később csökkent, s ajándékként szolgáltatta a gulyásszocializmust. Választásunk nem volt, míg 1989–90 elhozta a Szovjetunió szétesése következtében a szabadságunkat. Fiataljaink sokat kockáztatva, Orbán Viktort példaképnek tekintve kimondták, hogy „ruszkik haza”.

A szabad Magyarország harminckét éves története, baloldali és jobboldali kormányainak tettei világosan megmutatják, hogy most, 2022-ben melyik irányt válasszuk.

Első szabad kormányunkat négy év után felváltotta a Kádár-rendszerben a szovjeturalmat kiszolgáló, kommunista utódok új erőre kapott, baloldalinak mondott csapata. Majd ezt követően a választók, látva, hogy a kommunista múlt visszaköszönt, lehetőséget adtak a Fidesz–KDNP kormányzására. A fiatalokból álló, nemzeti alapokon munkálkodó kormány azonban eredményei és sikerei ellenére nem tudta megakadályozni, hogy ismét visszatérjenek a kommunista múlt kiszolgálói és leszármazottjai.

Hamarosan rá kellett döbbenni, hogy 2002 és 2010 között az MSZP és az SZDSZ szövetsége ismét Oroszország keblére borult. A posztkommunista kormányzás a saját gazdagodása érdekében rablóprivatizációval, a nyugatiak nagy örömére, kiárusította a hazát, és kiürítette a nemzeti kincstárat. A Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kormányok a legsötétebb bolsevik és kommunista gyakorlatot követve a korrupciós ügyletek százaival nyolc év alatt hazánkat a csőd szélére juttatták.

Választópolgáraink felébredtek, és 2010-ben olyan pártra szavaztak, amely a keresztény nemzeti konzervatív értékek megőrzője lett, és a nehéz, csődközeli éveket hozzáértő, hiteles szakértelemmel orvosolta. Aztán 2022-re kialakította a versenyképes gazdaságot, megteremtette a társadalom többségének jólétét, politikai tényezővé vált az Európai Unió rendszerében.

Most, 2022-ben az országgyűlési választásokon olyan kormányra kell szavaznunk, amely döntései előtt megkérdezte saját népét, és a nemzeti együttműködés rendszerével széles körben jobbá tette az emberek életét. Minden magyar embernek adva van a munkalehetőség, családjaink soha nem látott és hosszan fenntartható támogatással biztos jövőt teremthetnek az egyre több születendő magyar gyermek számára, nyugdíjasaink életük végéig érezhetik a kormány gondoskodását, gazdaságunk versenyképessége növekszik, eredményeink egyre több mintát szolgáltatnak Európának.

A hazáért érzett felelősségem tudatában, honfitársaim, kérlek benneteket, hogy a választásokon a népfelség erejével tisztítsuk meg az Országgyűlés szent házát a rossz szellemektől. A döntés a szavazólapokon történik, amelyek csak négyévenként vannak a kezünkben.

Most pótolhatjuk, amit elmulasztottunk, és ami harminckét éve gátolja a politikai megbékélést. Ez nem jelent mást, mint a külföldről is támogatott, a hazát kiárusító ellenzéki oldal eltávolítását. A gyökereit vesztett, hatalommániás, tehetségtelen, hazug társulat kirudalását. Ők azok, akik 2018 után, a rájuk szavazókat egójuk és egyéni érdekük alapján félrevezették és identitásukat a szemétre dobták. „Csodát alkottak”, egyedülálló módon tudják képviselni együtt a kommunizmust és a fasizmust.

Elég volt az agymosásból! Szavazzunk a nagymosásra!

Előre az újabb kétharmados győzelemért!

(A szerző a CÖKA kuratóriumának elnöke) 

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20220325-agymosas-helyett-nagymosas

 

Tűz- és fegyverszünet, valamint a békekötés nemzetközi jogi vetületei

A háborúindítás joga (ius ad bellum) egyetlen országot sem illet meg, ha erre mégis sor kerül, a fegyveres konfliktus lezárása többlépcsős folyamat (tűz- majd fegyverszünet, végül békekötés) eredményeként mehet végbe. Két állam viszonyában mind a tűz- és fegyverszünetet, mind pedig a békekötést nemzetközi szerződésben vagy megállapodásban (pacta sunt servanda) szokás rögzíteni.

A szerződés nemzetközi jogi definícióját az 1969-es Bécsi Egyezmény határozta meg, mint az államok között írásban kötött, a nemzetközi jog által szabályozott megállapodás, tekintet nélkül arra, hogy egy vagy több, egymással kapcsolatos okmányba foglalták-e azt, és független a megállapodás sajátos megnevezésétől.

A nemzetközi jog alapelvei közé tartozik – az ENSZ Alapokmánya nyomán többek között – a nemzetközi béke és biztonság veszélyeztetésének tilalma, valamint a viták békés rendezésének kötelezettsége. Az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT) terheli a nemzetközi béke és biztonság fenntartásának elsődleges felelőssége. A nemzetközi viták békés rendezésének forrásai a Hágai Egyezmények, az ENSZ Alapokmánya, valamint az 1982-es 37/10. számú ENSZ Közgyűlési határozat, az ún. manilai nyilatkozat a nemzetközi viták békés rendezéséről.

Fegyverszünet és tűzszünet

A tűzszünetből nem következik automatikusan a békekötés is, az csak a tűzharc egy bizonyos céllal, meghatározott helyre és időre vonatkozó ideiglenes felfüggesztését jelenti. A – többnyire katonai természetű – fegyverszüneti megállapodás már a konfliktus végleges lezárását előzi meg, ebben mondják ki az összes hadművelet felfüggesztését a békekötés lehetővé válása érdekében. A tűzszünet és a fegyverszünet közötti alapvető különbség abban rejlik, hogy míg a tűzszünet a harci cselekményeket csak ideiglenes jelleggel függeszti fel, addig a fegyverszünet megkötése a háború jogilag történő megszűnését célozza.

A Hágai Egyezmény több általános szabályt is megállapít a fegyverszüneti megállapodásokkal összefüggésben. A fegyverszüneti megállapodás a felek kölcsönös megegyezésén alapul, és alapvetően a szerződési szabadság elve vonatkozik rá, hiszen egy rendkívül specifikus és szenzitív jognyilatkozatról beszélünk.

Az értesítési kötelezettség a fegyverszüneti megállapodások minden szakaszában előírt megkötés, így a fegyverszünet létrejöttéről, valamint a hadműveletek folytatásáról is szabályszerűen és kellő időben kell értesíteni a részes feleket. Mindez azért rendkívül fontos, mert a fegyverszüneti megállapodásban még a fegyverszünet tartamát sem kötelező meghatározni, ebben az esetben pedig a hadműveletek (szabályszerű értesítést követően) bármikor újra megkezdhetők. Sőt, az is csupán a szerződő feleken áll, hogy a fegyverszünetre vonatkozó megállapodásokban rendezik-e azokat a viszonyokat, amelyek a háború színterén a lakosság irányában és a felek között előfordulhatnak.

A fegyverszüneti megállapodás bármi módon történő súlyos megsértése esetén – ilyennek minősül például olyan harci cselekmények foganatosítása, melyet az ellenfél a háború során megakadályozna – a másik félnek joga van a fegyverszünetet felmondani, sőt sürgősség esetében az ellenségeskedéseket azonnal újból megkezdeni. Fontos, hogy meg kell különböztetni azt a helyzetet, ha a szerződés megszegését az adott állam, mint részes fél követi el, vagy csupán magánszemélyek, állami utasítás nélküli tevékenységéről beszélhetünk. Utóbbi esetben a megállapodás nem szűnik meg, a vétkes elkövetők viszont büntetőjogi és kártérítési felelősséggel tartoznak. Emellett a fegyverszüneti megállapodás akkor is megszűnhet, ha az abban deklarált valamely egyéb megszüntető ok (pl. valamely jövőbeni feltétel bekövetkezése vagy az egyezmény lejárata) bekövetkezik.

Békekötés

Magyarország a béke és a biztonság megteremtése és megőrzése, valamint az emberiség fenntartható fejlődése érdekében együttműködésre törekszik a világ valamennyi népével és országával. /Alaptörvény Q) cikk (1) bek./

A Hágai Békekonferenciák (1899 és 1907) alkalmával került sor a nemzetközi tárgyalás, a békéltetés, a ténymegállapítás, a jószolgálat, illetve a választottbíráskodás szabályainak kodifikálására. A békés rendezés elvi és technikai szabályait a máig hatályos 1907-es egyezmény tartalmazza. A Békekonferenciák állandó vitarendezési mechanizmusként létrehozták az Állandó Választottbíróságot, amely békéltetés és közvetítés útján segítette két állam konfliktusának feloldását.

Az ENSZ Alapokmánya kimondja, hogy minden olyan viszály esetében, amelynek elhúzódása a nemzetközi béke és biztonság fenntartásának veszélyeztetésére vezethet, a felek mindenekelőtt közvetlen tárgyalás, kivizsgálás, közvetítés, békéltetés, választott bírósági vagy bírósági eljárás, regionális szervek, vagy megállapodások igénybevétele vagy általuk választott egyéb békés eszközök útján tartoznak megoldást keresni. Az ENSZ BT, ha szükségesnek tartja, felhívja a feleket arra, hogy a köztük fennálló viszályt ilyen eszközökkel rendezzék. Az ENSZ számos békeműveletet folytathat, melyek közül a legfontosabbak a békefenntartás (pl. tűzszünet-ellenőrzés) és a béketeremtés. Előbbiről akkor lehet szó, amikor a fennálló béke veszélybe kerül, ilyenkor az ENSZ ajánlásokat tesz vagy (kötelező) határozatot hoz, illetve ideiglenes rendszabályokat, intézkedéseket alkothat a béke és biztonság fenntartása vagy helyreállítása érdekében.Béketeremtésről fegyveres konfliktusok során beszélhetünk, két típusát különböztetjük meg: a békekikényszerítést és a béketámogatást.

A nemzetközi jog értelmében, a hadiállapot békekötéssel zárul, ami elsősorban gazdasági, jogi, katonai és politikai tartalmú békeszerződésben manifesztálódik, amelynek feltételrendszerét többnyire a győztes ország(ok) szabjá(k) meg. A békeszerződés preambuluma tartalmazza a felek céljait és a fegyveres konfliktusért viselt felelősséget, valamint a tartós és stabil béke deklarációját. A békeszerződések kötelező elemei a kölcsönös megbocsátás, a felfüggesztett államközi szerződések hatályának visszaállítása, illetve – amennyiben van relevanciájuk – a háborús bűnösök megbüntetéséről és a hadifoglyok cseréjéről való rendelkezés. A békeszerződések esetén – azok természetéből fakadóan – felmondásnak nincs helye. A Hágai Egyezmények értelmében, a béke megkötése után a hadifoglyokat a lehető legrövidebb idő alatt vissza kell bocsátani hazájukba.

A békekötés kapcsán végezetül kiemelt szerepük lehet a parlamentereknek, hétköznapi elnevezéssel a békeköveteknek, akiknek az a szerepük, hogy elősegítsék a háború befejezését, illetve megkössenek kisebb horderejű egyezményeket. A békekövetek sértetlenséget élveznek. A Hágai Egyezmény deklarálja, hogy parlamenternek kell tekinteni azt a fehér zászlóval jelentkező személyt, akit a hadviselő felek egyike felhatalmazott arra, hogy a másik féllel tárgyalásokat folytasson. A békekövet elfogadása nem kötelező.

https://alaptorvenyblog.hu/

 

Söprés!

A polgárság tudatában általában ritkán, leginkább ösztönösen éled erővé a népfelség szerepe

Elsősorban forradalmak esetén tőr elő, mint vulkánból az izzó láva. Ilyenkor aztán a természet jelenségéhez hasonlóan szinte zabolátlan erejével képes rombolni és újat teremteni.

Az 1848-as és 1956-os forradalmi események fényes példája volt, hogy népünk nem bírta tovább fogságát, és megrázta rabláncait.

Most, amikor karnyújtásnyira van az 1848-as forradalomra emlékezés nemzeti ünnepe, tudjuk, hogy a szabadság és függetlenség jelenleg napjaink része. Ezt a csodálatos értéket 1989–90-ben véráldozat nélkül vívtuk ki. Történt ez először. Harminckét évvel ezelőtt is szükségünk volt a magyarok közösségben megmutatkozó erejére. Fiataljaink jelezték, hogy a vulkán ismét kitörésre készül. Nagy Imre és társainak újratemetésén Orbán Viktor beszéde nem hagyott kétséget afelől, hogyha szükséges, a forradalom mindent megváltoztató tüzes ereje készen áll.

A Kádár-rezsim haszonélvezői felmérték a kritikus helyzetet, és a nyílt ellenállás helyett az alkalmazkodást választották. Ezzel a sunyi taktikával megőrizték társadalmi, politikai és gazdasági szerepüket, átmentették intézményi vagyonukat. Az évszázadok alatt, birodalmi elnyomáshoz szokott népünk keresztény alázatossággal hitt a kommunisták látszatmegtérésének, és bűnbánatot remélt.

Eredmény, hogy a bolsevik eszmeiséggel átitatott vérkommunisták megbuktatták az első szabad magyar kormányt. Máig cipeljük a ránk akasztott, ólommal teli hátizsákjukat, hiába volt az, hogy a nemzeti konzervatív erők később négy évre a választásokon átmenetileg visszaszerezték a hatalmat.

Az első szabadon választott kormány miniszterelnöke, Antall József látnoki módon jelezte: „tetszettek volna forradalmat csinálni”. A 2002 és 2010 közötti években, amikor az újból hatalomra került, múltját az emberek emlékezetéből kitörölni akaró, most már szocliberálisnak titulált politikai erők megmutathatták foguk fehérjét. A legaljasabb politikai és gazdasági eszközöket használó Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kormányzat eredeti kommunista szellemiségével csődbe vitte Magyarországot.

A mindenkor szorgos magyar emberek 2010-re rádöbbentek arra, hogy a kommunistáknak az sem drága, ha honfitársaikat kell elárulni és saját érdekeik kielégítésére a kincstárat kirabolni. A magyar társadalom állapota a kormányzat politikai erőre kapása, a gazdaság sikerei a 2022-es országgyűlési választások előtt már konkrétan számbavehetők.

Ezzel szemben a választásokra összeállt, finoman fogalmazva ellenzéki kormánykoalíció, kész lerombolni mindazt, amit a szülőföldjükön élő, nemzetben gondolkodó és működő, többségben lévő állampolgárok létrehoztak. Itt érdemes kiemelni a Trianon utáni alkalmazkodási készségünket, amelynek kézzelfogható eredménye a nemzeti összetartozás, a határon innen és túli magyarok egymás iránt megnyilvánuló és fokozódó szeretete.

Az ellenzék nyíltan hirdeti, hogy gyermekeinket az LBMTQ karjaiba lökve, szüleiktől elszakítva, a természet törvényeitől idegen módon oktatná, nevelné. Az illegális bevándorlók, honfoglaló szándékát törvényessé nyilvánítaná. Elősegítené a párhuzamos társadalmak kiépítését, miközben tálcán kínálja a zsidó–keresztény civilizáció üldöztetését az iszlám ideológia honfoglaló követőinek.

Szülőföldünkön élő, magyar honfitársaim, nem vakíthat el bennünket az összetákolt ellenzéki koalíció hamis ígérethalmaza és hazugságáradata. A Soros-szervezetek, NGO-k, szervilis, pórázon tartott MiniFerije kinyilvánította, hogy ők mindenkit képviselnek, a kommunistákat és a fasisztákat is. Magát egy szintre emelte a Teremtővel. Ugyanakkor azt látjuk, hogy naponta háromszor mosná meg Gyurcsány és Bajnai lábát, ha a segítségükkel a miniszterelnöki székbe kerülhetne. Az ellenzéki oldal összezavarodott, összekuszálódott. Önmaguk állítják egymásról, hogy kormányzásra képtelenek. A jövőről nincs épkézláb víziójuk. Az országrontásban részt vett figurák és a hozzájuk csatlakozó, súlytalan haszonlesők politikai tobzódásának véget kell vetni.

A négyévenkénti országgyűlési választás jó alkalom arra, hogy jogállamiságunk és a demokrácia nyilvánossága előtt – megerősítve az EBESZ jelenlétével – megmutathassuk elsöprő többségű akaratunkat, szavazatainkkal megvédhetjük szuverenitásunkat, és a klasszikus demokrácia vívmányát, a szubszidiaritást gyakorolhatjuk. Nem utolsósorban teret nyithatunk egy valódi nemzeti értékeket képviselő, egészséges szemléletű, saját népét szolgáló, konstruktív ellenzék kialakításához. Ne szavazzunk a megélhetési hazaárulókra!

Antall József őszinte szavait magunkévá téve, a népfelség tudatában, szavazatainkkal bizonyítsuk, hogy van lehetőség békés forradalmat végrehajtani, hazánk és magyarságunk árulóit a politikai életből végleg kisöpörni.

A normalitás a mi oldalunkon van, ne szégyelljük magabiztos fölényünket, amelyet a március 15-i Békemeneten ismét megmutathatunk. A hozzánk csatlakozó, külföldről érkező, nemzetben gondolkodó európai polgárok megerősítik és jelzik, hogy a nyílt társadalom hívei rossz úton járnak, vesztésre állnak. Sorra következnek Európa országaiban az országgyűlési választások, ahol a népfelség erejével, előre kijelölt időpontban, hitet lehet tenni a nemzetek szuverenitása mellett, a szabad véleménynyilvánítás demokratikus eszközével.

Az Európai Unió szükséges reformja a tagállamokban a nemzeteikhez hű szavazópolgárok kezében van!

(A szerző a CÖKA kuratóriumának elnöke)  

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20220224-sopres