Olvasói levelek

Olvasói levelek

Nagyon szépen köszönjük a reagálást. A szocialista és liberális kisebbség, külsó biztatásokra, – hazát, családot, demokráciát,vallásgyakorlást gyalázva- lázít, ferfoldulást szít szűk körökben. Ugyanaz a hazudozó, felelőtlen politizálás, szervezkedés, mint nálunk amit az ellenzék művel. Egyetértünk a Szellemi Honvédők felszólalásával. Köszönjük. …

Olvass tovább

Vélemény – Vona-plakát

Végre megcsörrent a fegyver a faló hasában! Reméljük most odafigyelnek a falovat eddig lelkesen toló emberek a zajra, s leállitják a falovat.

Meghívó

Földi László Migráció című kötetének bemutatójára 2016. december 16. 11 óra

Lengyel szemmel a romboló „izmusokról”

Interjú Konrad Sutarski, Magyarországon élő lengyel íróval

Meghívó

A Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület által megvalósított kárpátaljai projekt befejező állomására Budapesten, a Magyarság Házában 2016.12.07-én 17 órakor kerül sor a Magyarság Házában.

Pályázati felhívás a 2017. évi Jászságért Díjra

„A Jászságért” Alapítvány kuratóriuma ezúton közzéteszi az általa alapított Jászságért Díj huszonhatodik alkalommal történő kiírását.

Meghívó

az „Áldást osztó Jézus szobor” szentelése 2016. december 21. reggel fél 8. Pilisszántó

KMKE 1956-os emlékkiállítás Bajorországban

Magyarországon hatvan évvel ezelőtt zajlottak le a forradalom eseményei. Hatvan évvel ezelőtt a magyarok összekapaszkodtak, hogy tudassák országgal, világgal: szabadok és függetlenek akarnak lenni.

Meghívó

Márton Áron erdélyi püspök életét bemutató kiállítás megnyitója és filmvetítés 2016. november 24. 18 óra Szent Margit Gimnázium Díszterem

Meghívó

A KESKENYÚTON Alapítvány tisztelettel hívja Önöket A Kárpát-medence elveszített területeiről szovjet típusú táborokba elhurcoltak kálváriája című konferenciájára 2016-11.25. 11-17 óra Polgárok Háza Díszterem (Budapest, VIII. ker. Visi Imre utca 6.)

Vélemények

Az ellenzék most büszke lehet magára! Az O. elleni gyűlöletük annyira elvakította őket, hogy képtelenek észrevenni, hogy a haza elleni magatartásukkal maguk alatt vágják a fát!

Magyar Életfa díj, Aranyplakett, Plakett

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség várja a felterjesztéseket

Kárpátaljai Projekt bemutatója

A Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület a Miniszterelnökség támogatásával megvalósított projektjének első bemutató állomásához érkezett november 10-én, amikor Nyíregyházán, az EASTART Galériában került elsőként bemutatásra az „Évszázados magyar gyökerű kárpátaljai festőművészet” című csoportos kiállítás, amely az eddigi legnagyobb Magyarországra került kárpátaljai festőművészeti gyűjtemény.

Olvasóink írták

Nagy kár aki csak egy szemernyi szimpátiát is érez az iránt a lap iránt, amelyet Magyarország egyik legvéreskezűbb gyilkosa, Kádár János alapított, ráadásul pont abban az évben, amikor szabadságharcunkat ruszki tankokkal halálra tapostatta!

Meghívó

Az „évszázados múltú, magyar gyökerű kárpátaljai festőművészet” című csoportos kiállításra, és projektbemutatóra EASTART GALÉRIA, NYÍREGYHÁZA, NÁDOR UTCA 61. Időpont: 2016. NOVEMBER 10. 17’30

Meghívó Nagy Alajos emléktábla avatására

Ajka-Ajkarendek 2016.november 12. szombat, 14.00

Meghívó a TRIANONI SZEMLE 2016-os ÉVKÖNYVÉNEK bemutatójára

Szeretettel hívlak és várlak Benneteket és Ismerőseiteket november 11-én pénteken 17 órára a STEFÁNIA PALOTÁBA Honvéd Kulturális Központ, Ovális terem (1143 Budapest, Stefánia út 34.) a TRIANONI SZEMLE 2016-os ÉVKÖNYVÉNEK bemutatójára.

Meghívó

2016.11.15. 18 óra PostArt Kulturális Központ

60 éve volt

1956 Október 23 „Aki magyar velünk tart!”

Vélemények

„Szomorú, felháborító, de csak ismételni tudom magam, ez nem jött volna létre, ha megtorolják 2006 ot! „- véleményével teljesen egyetértek!

Ismeretterjesztő célú nyílt levél Colleen Bellnek az ’56-os magyar menekültekről

Ismeretterjesztő célú nyílt levél Colleen Bellnek az ’56-os magyar menekültekről Kedves, jó Colleen Bell! Tudom, hogy az amerikai oktatási rendszer nem arra van kalibrálva, hogy különösebben tájékozott embereket bocsásson ki, elég ha tud kézzel-villával enni, meg tudja, hogy Amerika a …

Olvass tovább

„Nem kell nekünk volga-doni frakk!”

Ujjongó, büszke tömeg vette körül a két T-34-es tankot. Vidám, fiatal fiúk ültek a páncélzaton, és éhesen, szomjasan szemezgették a nevető szemű asszonyoktól kapott félkosárnyi szőlőt. Melléjük sodródtam, mire vigyorgó gyerekképemet látva lehajoltak, s „Nyújtsd a kezed, nagylegény!” felkiáltással markomba nyomtak négy nagy fürt fekete szőlőt.

Identitás. „Ruszkik haza!”

A Jobbik szélsőség felé tartó identitása már a múlté. Korábbi identitása hasonlított ahhoz a szociológiai felmérési eredményhez, miszerint egy házaspár legnagyobb összetartó ereje egy rossz szomszéd közös gyűlölete. Az identitás lényegi eleme volt: a P….zsidók!, Hazaárulók! Hazaárulók!= szocik, ballibek. A régi mag összetartó ereje most is ez! Csakhogy kiment alóluk a párt. Mi lesz most velük? A párt új irányvonala, dörgölőzés a baloldalhoz. A hazaárulókhoz?

Meghívó

A budaörsi Polgári Kaszinó szervezői, – a helyi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének támogatásával,- tisztelettel és szeretettel meghívják Önt, kedves családját és barátait a BUDAÖRSI POLGÁRI KASZINÓ 60. évfordulós ÜNNEPI rendezvényére

P.Henri Boulad SJ.: Európa kezdi elveszíteni, eladni, meggyilkolni önmagát

A család éppen vacsorázik. Kopognak az ajtón. A házigazda kinyitja. Egy ismeretlen ember áll az ajtóban, és azt mondja: Éhes vagyok, tudna adni valami ennivalót? – Hát… természetesen, lépjen be! – Vacsorázzunk együtt!

Hack Péter: Ezért nem

A legutóbb 2015 szeptemberében írtam a Hetekben a migrációs krízis európai és magyar politikára gyakorolt hatásáról.

Olvasói levelek

A napokban kerestem egy szócikket a Pallas Nagy Lexikon 3. kötetében itthon, s véletlenül rálapoztam a „Bevándorlás” szócikkre. Egy 1886-os, 130 évvel ezelőtt(!) törvénycikk alapján ezt írja (most az internetről ide másolom)

Meghívó

Jelenczki István „Nem jöttünk mi sehonnan sem” A gondolkodó Varga Csaba című filmjének bemutatója október 29-én, szombaton 17 órakor

Meghívó

2016.október 23-án, vasárnap 19-óra Jelenczki István „Tisztítótűz tetején álltunk” Tóth Ilona drámája című dokumentumfilmjének vetítése az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében

VIKIDÁL GYULA, a legendás Koppány levele a Csendes Tömeghez

Itt nem a kormány szerepelt le, nem az ellenzék mondott csődöt, és nem a demokrácia intézménye szenvedett csorbát. Itt maga a nép az, amely érvénytelenítette önmagát.

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!