Atyhai templomszentelés: a magyar nemzet határtalan ünnepe
Újjáépíttették és be is rendezték az atyhai templomot, szombaton pedig felszentelik Atyha több mint kétszáz éves temploma három évvel ezelőtt, 2016. szeptember 18-án egy villámcsapást követően a tűzvész enyészetévé vált.
Gratuláció
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke részére
Engedje meg, hogy a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA), mint Magyarország egyik meghatározó civil szervezete gratuláljon megválasztásához az Európai Bizottság elnöki tisztségére!
Tiltakozó felhívás
A Civil Összefogás Fórum határozottan elutasítja, hogy globalista spekulánsok által kitartott ügynök-szervezetek befolyásolják az Európai Parlament demokratikus, belső választási rendjét.
Palócfesztivál
2019. június 29-én immáron 4. alkalommal került megrendezésre többek közt dr Csizmadia László CÖF-CÖKA elnök fővédnökségével Palóc Fesztivál. Szokásunkhoz híven idén is részt vett rajta szervezetünk. Vendégként érkeztünk, úgy illett, hogy valami ajándékot is vigyünk.
A rabszolgatörvény lufi végleg kipukkadt
2018 decemberében megszavazta a magyar Országgyűlés a munka törvénykönyvének módosítását, amely tartalmazta egyebek mellett a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásának és az önként vállalt túlmunkának a lehetőségét.
Civil Akadémia először a határon túl
Első alkalommal rendeztek meg határon túli városban Civil Akadémiát. A Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szabadkai előadására a belépés ingyenes volt.
Meghívó
A CÖF-CÖKA ezúton ismételten köszöni a 2016. szeptember 18-án leégett atyhai templom újjáépítéséhez nyújtott hozzájárulásokat.
Fogadják szeretettel a helyi plébános úr meghívását a hálaadással egybekötött Templomszentelésre.
Időpont: 2019. július 20. 11 óra
Helyszín: Atyha
Sajtótájékoztató
A CÖF-CÖKA a mai napon sajtótájékoztatót tartott.
Csizmadia László elnök úr által megfogalmazott gondolatok
Pályázati felhívás
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet idén is megrendezi a Kós Károly nevével fémjelzett szülőföldkutató és honismereti tábort a festői Székelyföldön 40 fiatal részére.
„Gyermekvállalás, család, gyarapodás”
2019. aug. 31-szept. 7. Deságtelep, Zeteváralja (Székelyföld)
Pályázat beérkezésének határideje: 2019. július 15. hétfő
Csata előtt, választás után – a Civil Összefogás Fórum nyilatkozata az Európa nemzeti szuverenistái előtt álló kihívásokról
Az Európai Bizottság idén április elején kiadott közleménye egyértelművé tette, hogy az európai parlamenti választásokat követően a Bizottság újraélesíti politikai fegyvereit, sőt tovább bővítené arzenálját a Brüsszelben renitensként kezelt bevándorlásellenes tagállamokkal szemben.
Csizmadia László: Meg kell reformálni az Európai Uniót
Erős és igazságos Európai Unióra van szükség, amelyet a tagállamokkal közösen meg kell reformálni – mondta a Civil Összefogás Fórum alapítója a Civil Akadémia elnevezésű rendezvényen.
Csizmadia László az Európai Parlamenti választás eredményét értékelve azt mondta: egyértelmű, hogy a magyar emberek nem akarják, hogy nélkülük döntsön bárki, és szuverén nemzetállamokat akarnak.
Videó ITT
Lesz Békemenet! – mutatjuk az időpontot
A CÖF felhívásához csatlakozva, mi is részt veszünk a Békemeneten. A Békemenet a szavazóurnánkál lesz, 2019. május 26-án!
Meghívó „Döntés és választás” című Civil Akadémiára
A program helyszíne: Polgárok Háza, 1089 Budapest, Visi Imre utca 6.
Időpontja: 2019. május 30. 18:00
CÖF-CÖKA Civil Klub indult Gyergyószentmiklóson
A gyergyószentmiklósi Szent István plébánia adott helyet csütörtökön 2019. május 16-án a CÖF-CÖKA Civil Klubnak.
Közlemény
A május 26-ai Európai Parlamenti választás legyen virtuális békemenet. Védjük meg Magyarországot és Európát mindazoktól, akik gyökerestől kívánják kitépni az európai civilizáció értékeit az öreg kontinens földjéből.
2019.04.25. EuCET – Csizmadia László beszéde
2009 virágvasárnapján, azaz 10 éve alakult a Civil Összefogás Fórum. Ekkor több mint 200.000 embert szólítottunk az utcára, hogy békésen jelezzük az akkori magyarországi hatalomnak, hogy „elég volt”
Meghívó az Európa választ – Project28 című konferenciára
Időpont: 2019. május 14-én (kedd) 9.00 óra
Helyszín: Haris Park (1022, Budapest, Marczibányi tér 6-7)
NYÍLT LEVÉL Joseph Daul úrnak, az Európai Néppárt elnökének
Miután az Európai (Nép)párt úgy állapodott meg a magyarországi nagyobbik kormánypárttal, hogy korábbi osztrák mintára három képviselőjét küldi hazánkba a vitás kérdések elsimítására, abban bízhattunk, hogy a Néppártban elindult egy lassú józanodási folyamat és az egykor szebb napokat megélt politikai közösség belátta, hogy hibázott és barátságosabb hangot kíván megütni
Támogassuk Orbán Viktor programját, állítsuk meg a bevándorlást!
Arra kérünk mindenkit, akinek fontos Magyarország védelme, a gyermekeink, az unokáink jövője, hogy aláírásával támogassa Orbán Viktor programját!
Új szervezet alakult Európa nemzeteinek önvédelmére
A most életre hívott Európai Uniós Civil Együttműködési Tanács (EuCET) rögtön egy kiváló szellemi produkcióval, a Polgár(m)érték című tanulmánykötettel adta jelét annak, hogy a polgári civilizáció értékei az egyenrangú nemzetek összefogására nézve is szellemi jelzőfényekkel szolgálhatnak Európában.
Meghívó „Beszéljünk a gazdaságkorról” című Civil Akadémiára
A program helyszíne: Szent Imre Gimnázium
1114 Budapest, Villányi út 27.
Időpontja: 2019. május 13. 17:30. Kapunyitás 17:00!
Civil Európa
Az Európai Bizottságnak dolgozó harminckétezer ember sem képviseli a bizottság álláspontját. Magánemberként a döntő többségük ellenzi a tömeges bevándorlást, de – félve állásuk esetleges elvesztésétől – e véleményüket nyíltan nem merik hangoztatni.
Lóránt Károly közgazdász gondolatai
EuCET – Európai Uniós Civil Együttműködési Tanács alakult Budapesten
Európának minden eddiginél nagyobb szüksége van a keresztény kultúra megerősítésére. Erős Európát szeretnénk és egy jó irányba tett lépés az európai polgári kezdeményezés intézményének az újragondolása – olvashatjuk a csütörtökön elfogadott EuCET zárónyilatkozatában.
MA EURÓPA NEMZETEINEK ÖNVÉDELME A TÉT
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) 2019. április 25-én, a budapesti Benczúr Hotelben tartott sajtótájékoztatót, majd konferenciát.
Ennek hatására megalakult az Európai Uniós Civil Együttműködési Tanács (EuCET) Budapesten
Meghívó „Magyarország kitart!” című Civil Akadémiára
Helyszín: Polgárok Háza 1089 Budapest, Visi Imre utca 6.
Időpont: 2019. május 2. 18:00. Kapunyitás 17:30!
Felhívás közös imára
Április 9-én Bukarestben eldől(het), hogy szabadon engedik-e Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, az ártatlanul meghurcolt két székely fiatalembert, a feketehalomi börtönből, vagy évekig tovább raboskodik a két kisgyermekes családapa. Kulcsár-Terza József bukaresti magyar parlamenti képviselő közös imára hívja a döntő jelentőségű nap előestéjén a székelyeket Kézdivásárhelyre, a Gábor Áron szoborhoz. Csatlakozzunk valamennyien magyarok, szerte a világban, magyarországi idő szerint 18:00 órakor a közös imához!
Csizmadia László, Civil Összefogás Fórum
Csóti György, Kisebbségi Jogvédő Intézet
Civil Akadémia Dombóváron – összefoglaló
A Civil Összefogás Fórum, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Szellemi Honvédők közössége országjárásba kezdett, és egyik állomásként Dombóváron tartották Civil Akadémiájukat. Ezen alkalomból az érdeklődő polgári gondolkodású dombóváriak megtöltötték a rendezvénynek helyet adó dísztermet. A közel négy éve működő CÖF Dombóvár Klub vezetője, Futó Péter köszöntötte a vendégeket, majd Körősi Csaba nyolcszoros Petőfi-díjas színművész szavalata után, Ferkó Dániel történész az Echo TV műsorvezetője vette át az irányítást és intézet kérdéseket az est további részében Szentesi Zöldi László publicistához.