Meghívó Miskolc

A Civil Összefogás Fórum Miskolci Klubja
és  a
FELVIDÉK HÁZ

tisztelettel meghívja 2021.november 17-én 17 órára Miskolcon a Tudomány és Technika Házába (Görgey A. u. 5.)

Együtt! Erősebben! című kihelyezett Civil Akadémiára

Vendég: Dr. Duray Miklós  geológus, politikus, egyetemi tanár

Beszélgetőtárs:
Mács Ildikó a FELVIDÉK Ház szakmai igazgatója
Dr. Lengyel Attila a CÖF Klub Miskolc elnöke

A Civil Összefogás Fórum Miskolci Klubja a SORSKÉRDÉSEK sorozatban, a FELVIDÉK Ház kezdeményezésére és a Házzal társrendezésben Dr. Duray Miklóst látja vendégül 2021. november 17-én.

Duray Miklós, talán a magyar, nemkülönben a felvidéki magyar közélet egyik legvitatottabb személyisége. Sokan és sokszor fordultak el tőle főleg az un. rendszerváltozás után, de még többen tisztelik és becsülik nem megalkuvó habitusáért az egyenes gerincű, az élő szocializmus/kommunizmus által kétszer is szabadságától megfosztott – szavai szerint „börtönlakó” – igaz magyart. A geológusként is maradót alkotó szakember a közéletben való aktív részvétellel, majd a politikában teljesedik ki. Már 1990-től szorgalmazza a felvidéki magyar pártok együttműködését, nem utolsó sorban egyetlen felvidéki magyar párt létrehozását, törekvései mostanra válhattak csak valóra. Bár évek óta nem politizál aktívan, nem részese a napi politikának, véleménye nem megkerülhető, minden politikai formáció számára mérvadó.

Duray Miklós geológus, politikus,  közíró, egyetemi  tanár származása miatt életét rakodómunkásként kezdte. Részt  vett  a bársonyos forradalomban, 1990-ben megalapította az Együttélés politikai mozgalmat. A Magyar Közösség Pártja megalakulásának is aktív  részese volt, azonban a párt  2010-es parlamenti bukását követően felhagyott a napi politizálással. 2010-től a Nyugat-magyarországi Egyetemen nemzetstratégiát tanít, 2011-ől „nemzetismeret” címen. 2021-ben Duray Miklós kapta a felvidéki magyarság egyik legfontosabb díját, a Pro Probitate – Helytállásért díjat. Egyik, az ebből alkalommal készült interjúban így összegez: „Közösségünk jövőjét szerintem három tényező befolyásolja majd. Sok múlik azon, mi lesz a fiataljainkkal, külföldre mennek-e, vagy maradnak. Ebből a szempontból sajnos Magyarország is külföldnek tekinthető. Óriási anyagi segítséget kapunk Magyarországtól, de ez önmagában nem elegendő. Perspektíva is kell, ezzel viszont nem állunk jól, kelet felé haladva egyre rosszabb a helyzet. A másik, hogy Budapestnek úgy kell a szerintem rendkívül fontos visegrádi együttműködésben lavíroznia, hogy közben nem áldozza be az itteni magyarság érdekeit, ez egy rendkívül nehéz feladat. Végül rengeteg múlik majd azon is, hogy a közeljövőben tudjuk-e normalizálni, egységesíteni a politikai közéletünket. A társadalmi közélet nem kell, hogy egységes legyen, elég, ha együttműködő, de a politikai igen. Anélkül félő, nincs magyar megmaradás a Felvidéken”.

Láthatóan, lesz miről beszélgetni 2021. november 17-én 17 órától a Tudomány és Technika Házában.

 

Dr. Lengyel Attila                                                                Mács Ildikó

a CÖF Klub Miskolc elnöke                                             a Felvidék Ház szakmai igazgatója

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!