RENDKÍVÜLI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A KITILTOTT KIÁLLÍTÁSRÓL

Példátlan módon Szeged önkormányzata nem engedélyezte, hogy a gyurcsányi terrorra emlékeztető “Vérbe fojtott szabadság” vándorkiállítás kamionja begördüljön a városba. A történtekről ifj. Lomnici Zoltán a CÖF szóvivóje rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be.

Mint arról tegnap beszámoltunk, Botka László és önkormányzata nem engedélyezte a CÖF vándorkiállításának szegedi megjelenését. A szóvivő elmondta, hogy a tiltásról az utolsó pillanatban, október 7.-én kaptak értesítést, így azt megtámadni sem érdemes, már nincs rá idő.

A tilalmi döntést Botkáék azzal indokolták, hogy “a gyalogos forgalmat veszélyeztetné” az a 20 perc, amíg a tárlatot tartalmazó kamion elfoglalná azt a helyét, ahol aztán a szegedi polgárok megtekinthették volna. Azt állították, hogy nem veszélyeztethetik a gyalogos forgalmat, de az érvelés már csak azért is primitív, mert szegedi polgárok jelezték, hogy korábban egy hasonló “veszélyeztetéssel” – amikor egy óriáskereket szállítottak a helyére – nem volt baja az önkormányzatnak.

Ifj. Lomnici Zoltán felhívta a figyelmet a döntés lehetséges politikai hátterére is, mondván, kíváncsi rá, milyen jutalmat vár ezért a gesztusért Gyurcsányéktól a szegedi korifeus, bár az sem zárható ki, hogy éppen a DK-s vezér kívánságára történt a kitiltás,talán megelégelte a bűneit bemutató vándorkiállítás létezését a pártvezér.

A CÖF szóvivője egyben jelezte, hogy a kitiltott kiállítást több jelentkező település is szívesen látná, de a legvalószínűbb, hogy a kiesett két napon ismét Budapesten lesz látható a “Vérbe fojtott szabadság”.

https://2022plusz.hu/2021/10/08/rendkivuli-sajtotajekoztato-a-kitiltott-kiallitasrol/

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!