Kecskemét megyei jogú városba, Bács-Kiskun megye fővárosába is eljutott a Vérbe fojtott szabadság című, a 2006-os gyurcsányista terrort megjelenítő vándorkiállítás.

Nem felejthetjük, mi történt azokban a tragikus napokban. A csalással megnyert választás után egy zárt körű tanácskozáson maga Gyurcsány Ferenc rántotta le a leplet saját dilettáns kormányzásáról. Bevallotta: “Hazudtunk reggel, éjjel meg este”. Bevallotta, hogy trükkök százaival tudták csak megtartani hatalmukat. Bevallotta, hogy csak úgy tettek, mintha kormányoznának, de másfél-két évig nem csináltak semmit. (Dehogynem, a csőd szélére taszigálták és hatalmas mértékben eladósították az országot, miközben szinte elviselhetetlen terheket raktak a magyar állampolgárok vállára. Ez bizony nem semmi…)

Azt ugyan a mai napig nem magyarázta meg senki, miért kellett kormányzás helyett “csak úgy tenni, mintha…” Vajon ki tiltotta meg Gyurcsánynak, hogy kormányozzon? És vajon miért nem tiltotta meg senki, hogy a kiszivárgott beszéd miatt kirobbant tiltakozási hullámot véres rendőrterrorral verje le?

A soha nem feledhető terrorcselekmény óta felnőtt egy olyan generáció, amely semmit nem tud az akkor történtekről és amelyet ezért az akkori diktátor ma megpróbál az orránál fogva vezetni, lehazudva nem csak a véres fellépést, de azt is, amit az őszödi beszédben maga ismert be. Ezért indított országjáró körútra egy vándorkiállítást a Civil Összefogás Fórum és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat, megmutatva, hogy amit Gyurcsány letagadna, sajnos megtörténhetett Magyarországon.

A kecskeméti tárlatról Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester Facebook-oldalán tett közzé fényképes tudósítást, megtoldva egy rövid, drámai történettel:

“Dániel 24 éves egyetemista volt 2006. október 23-án. Budapest belvárosában beszélgetett barátaival egy sörözőben. Éjjel indult haza egyedül. Ám az utca végén rendőrsorfal állta útját. Odalépett a rendőrökhöz, hogy megkérdezze, átengedik-e, mert haza szeretne menni.
Innentől fogva minden felgyorsult. A földre került, gyorskötözővel „megbilincselték”, néhány nap múlva már a bíróságon találta magát.
KÉT ÉS FÉL ÉV letöltendő szabadságvesztést kapott csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatali személy elleni erőszak vádja alapján. 2008-ban a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vette át a védelmét….”

Ne felejtsünk! SOHA TÖBBÉ GYURCSÁNYI TERRORT!

Képek forrása: Facebook/Szeberényi Gyula Tamás

Kecskemét is bemutatta a gyurcsányi terror tárlatát