Vélemények – Soros Györggyel kapcsolatos közleményünk kapcsán
A Sorossal kapcsolatos közleményükkel egyetértek.
Úgy érzem a választások közeledtével egyre erősödik a nyomás az Orbán Kormányon és Magyarország jóakaratú polgárain.
Eljött az az időpont, amikor - álláspontom szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent országunkra Soros és fizetett ügynökei.
Áldott Pünkösdi Ünnepeket!
Köszönöm szépen magam és családom nevében, egyben én is áldott Pünkösdi ünnepeket kívánok minden igaz magyarnak, Mindenben Önök mellett vagyunk és hálásan köszönjük munkájukat.
Facebook oldalunk megnyitásával kapcsolatos vélemények
Nagyon örülök, a hírnek. Fontos, hogy minél több emberhez eljusson a véleményünk.
Bevándorlás – Terrorizmus
AZ ÖSSZES EDDIGI MERÉNYLET, A MOSTANI GYEREKEKKEL, AZOKNAK A HAZUG FÉLREVEZETŐ EURÓPAI ÁLLIBERÁLIS PÁRTOKNAK, ÉS VEZETŐKNEK, ILLETVE SAJTÓORGÁNUMOKNAK A BŰNE, AKIK 70 ÉVE BEVÁNDORLÁSSAL OLDJÁK MEG A MUNKAERŐ HIÁNYT...
Önkénteseket keresünk!
Az Új Nemzedék Központ önkénteseket keres a Családok Budapesti Világtalálkozójára.
Kérés – újbóli Békemenet „bevetése”
Az utóbbi időben egymást követik a kormány és az ország elleni támadások.
Tiltakozom!
TILTAKOZOM! - A Momentum rohamosztaga és Fekete Győr András csapatának az ORIGO Szerkesztőségébe való önkényes behatolása valamint Kovács András verbális inzultálása ellen.
Dávid és Góliát?
A közbeszéd eldurvulásának okain elmélkedve többünkben fölmerült már a kérdés, hogy mi célja lehet ennek az egésznek, amikor mindkét szavazótábor számára többet visz, mint hoz, ha a tábor prominensei, főleg sajtómunkásai durvák, útszéliek, ízléstelenek, trágárak, sőt véresszájúak....
Olvasói kérdések a Soros-féle bűnszervezetek képviselői ellen
Érdeklődni szeretnék, hogy mint civil szervezet, mikor kívánnak hazaárulásért feljelentést tenni, a Soros-féle bűnszervezetek képviselői, és az őket képviselő ellenzéki Uniós képviselők ellen!