Tisztelt CÖF!

A Sorossal kapcsolatos közleményükkel egyetértek.
Úgy érzem a választások közeledtével egyre erősödik a nyomás az Orbán Kormányon és Magyarország jóakaratú polgárain.
Eljött az az időpont, amikor  – álláspontom szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent országunkra Soros és fizetett ügynökei.

Felsorolhatatlan hol mindenhol avatkoztak be ismert és ismeretlen módszerekkel a választásokba, legutóbbi infók: Kanada, Macedónia.
Nem szabad beengedni Magyarországra – persona non grata itthon. Persze az internet korában ez legfeljebb a fizikai valójában tud megtörténni.

Úgy gondolom a CEU-val kapcsolatban sem szabad további engedményeket tenni, legjobb lenne, ha elhagyná az országot az USA diplomát kiadó  fantom egyetem, amely tantárgyi tematikájával a normálisan működő demokratikus társadalmak és a normálisan gondolkodó és élni akaró emberek ellen uszít és félrevezeti az ott tanulókat.

Az anarchia és a rendetlenség a harci terepük, amit később a kabát lopás esetéhez hasonlítanak a “jogvédők”, akik már nem tesznek különbséget ki lopta el a kabátot és kinek a kabátját lopták el. Megállapítva: valamilyen kabátlopás históriába keveredett, akinek ellopták a kabátját.
Szörnyű, hogy ismétlődik/ ismétlődni akar a történelem : Jakobinus diktatúra, Lenin, Kun Béláék, Kádárék.

Érdeklődöm, nem lehetne-e a Kormánynak támogatást nyújtani pl. aláírásgyűjtéssel, hogy Soros kiutasítása elindulhasson?
Illetőleg érdeklődöm, mit tudok és mit tudunk tenni a kialakult helyzetben?

Üdvözlettel:
Cs.-né Dr. B.K.
____________________________________________________
Tisztelt CÖF-CÖKA!

Köszönöm a jókívánságot és én is áldott pünkösdi ünnepeket kívánok Önöknek!

Köszönöm a tájékoztatást is. Üdvözlöm a Brüsszelbe tervezett demonstrációt (reméljük, ezúttal nem lesz gond a területfoglalási engedéllyel…). Viszont nagyon idejét látom annak, hogy Budapesten is legyen egy újabb Békemenet. Rendszeresen hallgatom a Karc FM Paláver című betelefonálós műsorát, ezért állíthatom, hogy ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül. Nagyon nem. A nemzeti oldal alig várja, hogy megmutassa erejét, szervezettségét. Ismerem az ezzel kapcsolatos ellenvetést, miszerint a sorosisták majd megzavarják a mi gyűlésünket. Ám nehogy már ők fújják a passzátszelet! Nem szabad a cselekvésünket hozzájuk igazítanunk. Jelenleg úgy tűnik, mintha csak a balos álláspont létezne az emberek között, mert csak az ő véleményük artikulálódik. (Vagy éppen artikulátlan handabandázásként jelenik meg…)

A további munkájukhoz sok erőt, jó egészséget kívánva

üdvözlettel:
Sz.Gy.
tanár
_______________________________________________________

T.CÖF  !

Mindenben egyetértünk a szellemiségével, az Alapítvány törekvéseivel.
Amennyiben külföldre szerveznek demonstrációt, jelentkezünk, és a SAJÁT KÖLTSÉGÜNKÖN  vennénk részt benne.

Itthon minden alkalommal jelen voltunk a Békemeneten, ha úgy gondolják eljött az ideje, támogatólag jelen leszünk.

Üdvözlettel S.P.M.-né
________________________________________________________

Tisztelt Alapítvány!

Egyetértek közleményükkel, és mélyen megrendített a magyar származású ember megbélyegző véleményével.Sok kárt tett már hazánk ellen, de ez övön aluli ütés volt. A pénz úgy tűnik, mindenre felhatalmazza az akarnokokat. Véleményem szerint az Unió országainak többsége, ha még nyíltan nem is, de önmagának bevallja, hogy ez a jelző nem Magyarország sajátja.

Jelezni szeretném, ha a kormány melletti kiállás megköveteli személyes helytállásunkat, Brüsszelben saját költségemen is hajlandó vagyok  kiutazni.

Üdvözlettel: R.-né
_________________________________________________________

Köszönet a Közleményért! Teljes mértékben egyetértek!!!
V.A.
_________________________________________________________

Tisztelt Csizmadia László,

D.F. nyugalmazott tanár vagyok Erdélyből.

Úgy vélem, hogy mi, magyarok, nem hagyhatjuk szó nélkül azokat a rágalmakat, amik George Schwartz Soros szájából elhangzottak a brüsszeli lakájai által szervezett értekezleten. Most szükségesebbnek látom mint bármikor egy nagyszámú tiltakozó menet és nagygyűlés szervezését a CÖF által, melyen bizonyára a határon  túli magyarok is szép számban részt vennének. Ez a megmozdulás befolyásolni tudná a jövő évi parlamenti választásokat is.

Én az MTVA közönségszolgálatánál már jó ideje tiltakoztam az ellen, hogy Soros Györgyöt “magyar származásúnak” vagy ami rosszabb – “magyar származású spekulánsnak” titulálják mivel ő nem magyar származású, hanem Magyarországon született zsidó származású személy, akinek a hamis kitérőkben gazdag életpályáját mindannyian jól ismerjük. Jó volna, ha a CÖF nevében Ön is tiltakozna a “magyar származás” hangoztatása ellen, mert ez ránk nézve egyáltalán nem hízelgő jelző.

További sikeres tevékenységet kívánva maradok tisztelettel,

D.F.
_____________________________________________________________