Időszerű a terrorizmus elleni védekezés újragondolása az Európai Unióban
Terrorcselekménynek látszó késelés Németországban. Október 18-án 12 órakor szörnyű incidens történt Oggersheim Ludwigshafen kerületében, amely két nappal később megrázta az embereket a vegyipari városban.
Mit képzel az Egyesült Államok nagykövete, David Pressman? Ebből elég volt!
David Pressman, az USA újonnan kinevezett nagykövete, akinek már a személye is provokációnak tekinthető Joe Biden részéről, burkoltan megfenyegette Magyarországot, mert hazánk – Törökország mellett – még nem ratifikálta Svédország és Finnország NATO-csatlakozását. Azt mondta, reméli, ez ügyben nem lesz szükség nyomásgyakorlásra.
Élelmünk az életünkért
Közismert, hogy Dr. Csizmadia László eltökélt támogatója az egészséges közétkeztetésnek. Ezt tömören összefoglalja „a CÖF szakácskönyvében”, az Ízig Varázs szép kötetében is; másrészt a helyi közösségek támogatásának keretében különösen a családi, óvodai és iskolai étkeztetést végzőknek igyekszik szakmailag, anyagilag és szervezésben segíteni.
Gyurcsány most éppen árnyékkormánnyal szórakoztat bennünket – de már kicsit unalmas
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, amikor először hallott arról, hogy a Gyurcsány Ferenc nevű politikai szélhámos árnyékkormányt akar felállítani a felesége vezetésévél, azt hitte, ez valami rossz vicc.
A külső ellenszél dacára is: egyre eredményesebb és hatékonyabb a korrupcióval szembeni küzdelem Magyarországon
A kormány szeptember 30-áig tesz javaslatot az Országgyűlésnek a korrupcióellenes hatóság felállításáról szóló törvény megalkotására, aminek elfogadása után az új testület még 2022. november 21-e előtt létrejöhet.
A két jó barát, együtt harcol, s issza borát
A magyar-lengyel történelmi kapcsolatok, a két nép testvéri barátsága nehéz helyzetekben is példát mutatott. Egymás kezének elengedése mindkét országban mindig is az ellenzék pártpolitikusainak óhaja volt, a jobboldali nemzeti és keresztényideológiát képviselő kormányok megdöntésére irányult.
Kiegyenesített gerinccel
Az ember hajlamos felmenteni magát a felelőssége alól ezzel a kibúvóval: „Ezt örököltem, nem tehetek semmit ellene.” Ám ha a Pató Pál-i tunya nemtörődömség örökletes, akkor apái nékie miből tudtak rá mindent oly bőven hagyni?
A halhatatlanság nem jó üzlet
A birodalmak kialakítására specializálódott mániások, ideológiájukat sajátos módon kifejlesztők módszerei többé-kevésbé azonosak. Elsődleges céljuk az eszközök tudatos megválasztásával a hatalom megszerzése. A XX. és XXI. század történései igazolják, hogy az újkori birodalmak alapvetése sem más, mint a totalitárius diktatúra kialakításával a nemzetek megszüntetése.
Az államalapítás méltó megünneplése Alaptörvényből fakadó kötelességünk
Egy nemzetet alapjaiban határoznak meg a nemzeti ünnepei, hogy melyek azok az események a történelmében, amiknek olyan kiemelkedő jelentőséget tulajdonít, hogy éves szinten grandiózus ünnepségek keretében emlékezik meg róla.
El a kezekkel hídjainktól!
Az orosz-ukrán háború megmutatja, hogy a hidak stratégiai jelentőségűek. Csatározások folynak elfoglalásukért vagy lerombolásuk a cél. Az utánpótlás vonalak biztosítása mindkét fél számára fontos. Elgondolkoztató, ha a hazai hadsereg saját hídjait támadja. Ugyanis ezeket majd újjá kell építeni, mégpedig lakosságuk adóforintjaiból. A háborús taktika káros hozadékainak mérséklése megfontolt, hosszútávú gazdasági elemzéseket is igényel.