Gyurcsány most éppen árnyékkormánnyal szórakoztat bennünket – de már kicsit unalmas

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, amikor először hallott arról, hogy a Gyurcsány Ferenc nevű politikai szélhámos árnyékkormányt akar felállítani a felesége vezetésévél, azt hitte, ez valami rossz vicc.

És igen: ez nagyon rossz vicc.

De még annál is rosszabb: ez az ember szórakozik velünk. A szemünkbe nevet, és azt üzeni: Még ezt is megtehetem veletek. És azt üzeni még: végül is minden egyes sunyi, ótvaros dolgom után elmantrázzátok, hogy én egy elviselhetetlen fickó vagyok, utána viszont nem történik érdemben az égvilágon semmi.

Sőt valójában állandóan elmondjátok nap mint nap, hogy én vagyok az ellenzék igazi, valódi vezetője, ugyebár olyan vagyok, mint fénylő csillag a sötét baloldali éjszakában. És hát akkor mi bajotok azzal, hogy én állítok fel egy árnyékkormányt először Magyarországon? Hát ki lenne alkalmas erre? Netán Hadházy Ákos? Vagy Tordai Bence? Vagy Jakab Péter? Vagy kicsoda? Na ugye, erre csak én, Gyurcsány Ferenc vagyok és lehetek képes, akkor meg gyerünk, csávókáim, itt az árnyékkormány!

Nem folytatom, mert a saját fenti mondataimtól kiráz a hideg.

Pedig amit Gyurcsány csinál, az, ha komolyan vesszük, gyalázatos, elviselhetetlen, botrányos. Megalázza, bepiszkítja a magyar közéletet, a magyar demokráciát. De mivel valamilyen érthetetlen oknál fogva még mindig itt van köztünk a politikai életben, ő csak ezt tudja tenni. Hiszen nem adhat mást, mint ami a lényege.

Gondoljanak bele: a Demokratikus Koalíció a legfrissebb felmérések szerint hogyan is áll? Talán 35 százalékon? Vagy legalább 25 százalékon?

Miközben a Fidesz még mindig 47 százalékkal toronymagasan vezeti a pártok népszerűségi listáját!

Nem, nem: a DK hat százalékon áll, de a Momentum még ott van a nyomában.

Vagyis a DK kispárt és a Momentum is kispárt, a többi baloldali párt pedig törpepárt vagy lényegében már nem is létezik.

Ha pedig egy kispárt alakít árnyékkormányt, az, barátaim az Úrban, a közröhej tárgya.

Amit a DK most csinált, az tehát közröhej! És így is kellene kezelni.

Ez olyan, mintha Kovács Gergely, a Kutyapárt vezetője bejelentené, hogy négy év múlva a pártja kormányalakításra készül. Jót röhögnénk, nem?

Tisztázzuk: politikai és politológiai értelemben is árnyékkormányt az a párt alakíthat, amelyik valóságos és reális alternatívája a kormányzó pártnak. Ez általában kétpártrendszerű országokban létezik, a legfontosabb példa nem más, mint Nagy-Britannia, ahol még mindig a Konzervatív Párt és a Munkáspárt versengése határozza meg – bár most már a liberálisok is „bejelentkeztek” – a brit politikai váltógazdálkodást. A briteknél nagy hagyománya van az árnyékkormánynak, mert mindkét pártnak reális esélye van a választásokon arra, hogy hatalomra jusson. Ezért van értelme, hogy előre bemutassák, kikkel és mire készülnek, hogyan kormányoznának.

Magyarországon ezzel szemben egy domináns pártrendszer van, ahol immáron négy ciklus óta a Fidesz–KDNP fölényesen, kétharmaddal nyeri a választásokat.

Tehát és röviden: egy minimum 47 százalékon álló kormánykoalíció mögött a legerősebb baloldali ellenzéki pártnak, a DK-nak öt-hat százalékos támogatottsága van.

Tehát egyet kérek minden tisztességes és józan jobboldali embertől, sőt mástól is: nevessünk és kacagjunk, mert Gyurcsány tréfáin – ahogyan Kocsis Máté jól közelít ehhez – csak nevetni és kacagni szabad.

Ehhez még annyit teszek hozzá: én Gyurcsány-témában Cato vagyok, és csak azt mondom befejezésül, ceterum censeo: Gyurcsánynak távoznia kell a magyar közéletből. Itt és most!

Nincs már rá szükség ahhoz, hogy a baloldal ne tudjon nyerni választást Magyarországon.

Ennél sokkal jobban állunk.

https://magyarnemzet.hu/fricz-tamas-blogja-all/2022/09/gyurcsany-most-eppen-arnyekkormannyal-szorakoztat-bennunket-de-mar-kicsit-unalmas

 

Szerző
Fricz Tamás

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!