Bezár a bazár?
Az európai népek lába alól fogy a talaj, importált telepesek hada szűkíti az eddig még homogénnek mondott társadalom életterét. Akaratán kívül 500 millió európai, néhány ország vezetőjének átgondolatlan döntése nyomán piaci tényezővé vált.
Brüsszel Merkel markában
Keresem a különbséget Németország kancellárjának véleménye, és az EU vezető elitjének migránsokkal kapcsolatos megnyilatkozásai között. Nem találom.
Ellenzéki pókerjátszma
Magyarországon az ellenzéki pártok, az Európai Unió más országaihoz hasonlítva, merőben eltérő viselkedési normák mellett végzik tevékenységüket.
Gazdálkodj okosan!
„Ez a gazdaság öl” – olasz szerzők így foglalták össze Ferenc pápa eddigi társadalomról és gazdaságról megjelent hitvallását.
Torpedók támadása!
Pár hete attól hangos a Népszabadság és a Népszava, hogy a CÖF-CÖKA önkéntesei, akik a fizikai határzár építésében résztvevő honvédeknek és rendőröknek ajánlották fel segítségüket, megbízható információk szerint elutasításra találtak.
Civilitika és szellemi honvédelem
A CÖF égisze alatt szerveződött mozgalom, amelyet Szabó Zoltán szavával „szellemi honvédelem”-nek neveztünk el, olyan emberekből áll, akik napi kenyérkereső munkájuk mellett életük szerves részének tekintik a haza sorsával való foglalkozást.
Nem kár a gőzért
Magyarország a mai napon lezárta zöldhatárát és tisztelettel megkérte az illegálisan behatolni akarókat, hogy fáradjanak a nyitott, rájuk váró és működő határállomásokra.
„A haza minden előtt!” (Kölcsey)
Természetes, hogy Európát a területén élő népek tágabb hazájuknak tartják.