Articles By

Márton János

A migránsválság éve – avagy kinek pirul(jon) az arca?

A nagy népvándorlás okozta európai migránsválság 2015-ben csupán elkezdődött, a java még hátra van. Ám az is adjon reményt, hogy – a lassan elmúló idei év legnagyobb részével ellentétben – már nem vagyunk egyedül.
Read More

Európai polgárok, ébresztő!

Valóban ébresztőre van szükség – fel kell ébreszteni Európa polgárait, hogy keljenek fel, fogjanak össze és kényszerítsék a migrációval kapcsolatos politikájuk megváltoztatására az unió döntéshozó szerveit, és ha nem készek vagy képesek erre, akkor le kell váltani és el kell számoltatni őket. Amíg nem késő!
Read More

Adventi gondolatok – irgalmasság és identitás

A világ keresztény híveinek egynegyede immár afrikai, miközben Európában egyre inkább visszaszorul a legnagyobb világvallás részben a közömbösség, részben a keresztényellenes „politikailag korrekt” ideológiai és médiaterror és mindenféle bálványimádás következtében.
Read More

Klímafrász és tékozló fiúk

Mi, mai emberek úgy jártunk, mint Kosztolányi, aki majdnem száz éve írta: „Itthon vagyok itt e világban / s már nem vagyok otthon az égben”. Vagyis előbb haza kellene találnunk, mint a tékozló fiúnak, aki disznók közé kerülve, ételként moslékot kapva döbbent rá, hogy mégiscsak az atyai házban volt jó dolga.
Read More

Harcban a demográfia démonával

Ma már a magyarság megmaradása a fő kérdés, és a negatív demográfiai trend megfordítása érdekében a kormányzat, az önkormányzatok és a családok, civil szervezetek közös gondolkodására és közös munkájára van szükség.
Read More

Fekete péntek – hadüzenet Európa ellen

Ha Európa jelenlegi vezetői továbbra sem veszik komolyan a tegnapi hadüzenetet, és nem fordítanak száznyolcvan fokot eddig hibás, alkalmatlan, bevándorláspárti politikájukon, akkor Európa népeinek haladéktalanul el kell zavarni őket, és olyan vezetőket állítani a helyükre, akik készek és képesek alkalmas, erős, hatásos választ adni az iszlamista agresszióra.
Read More

1956. november 4. – Árulás és áldozat

Igaza van Faludynak – addig maradunk meg magyarnak, amíg elmondhatjuk 1956-ról: „nem múlt vagy nékem, nem történelem, de húsom-vérem, lényem egy darabja, szívem, gerincem”.
Read More

Az európai elit és a magyar modell

Míg egyre több kormány növekvő belső elégedetlenséggel és társadalmi ellenállással kell hogy szembenézzen – ez Németországban a legkirívóbb és legnagyobb horderejű –, a magyar kormány mögött példátlanul erős nemzeti egység alakult ki a migránsválság kezelésében és a nemzeti érdekérvényesítésben. Ezt a társadalom és az elit közötti bizalmi kapcsolatot kellene gyümölcsöztetni a meglévő gazdasági és szociális problémák megoldása érdekében is.
Read More

Isten malmai… avagy legyőzetve győzni

1956–57-ben nagyon sokan éreztek és gondolkoztak úgy, mint Márai, és mint 1849-ben Petőfi, hogy „magára hagyták, egymagára a gyáva népek a magyart”, de ma nem szabad elfogadnunk, hogy egyedül vagyunk. Mi, magyarok itt, több mint ezer éve Európa szívében kis népként továbbra is csak akkor maradhatunk meg, ha jó barátokat és erős szövetségeseket keresünk-találunk jelenkorunk növekvő népvándorlási áradata, s Európa mélyülő gazdasági, társadalmi, politikai, erkölcsi, kulturális-identitási válsága közepette.
Read More

Az ígéret földje és Faust bölcsessége

„Az első csatát szeptember 15-én megnyerte Magyarország, de minden józanul gondolkodó ember tudja, hogy a küzdelem java csak ezután következik.
Read More

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!