A nemzetek nem homokzsákok!

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20201111-a-nemzetek-nem-homokzsakok

A CÖF–CÖKA és a lengyel Gazeta Polska közössége elhatározta, hogy a 2011 óta jól működő Civil Együttműködési Tanácsát (CET) kiszélesíti az Európai Unió felé

Tényként kezeltük, hogy a CET példamutatóan ápolta partneri viszonyát a határon túli magyar közösségekkel és a négyszáznál is több lengyel polgári klubbal. Megvalósult a testvériség és az összetartozás.

Az Európai Uniós Civil Együttműködési Tanács (EuCET) megalakítására szimpózium keretében kerítettünk sort 2019-ben. Tizenöt ország közösségének képviselői tanácskozásuk során az alábbi zárónyilatkozatban állapodtak meg, amit a 2020. november 5-én megrendezett videókonferencia résztvevői is elfogadtak:

Az EuCET szellemi alapvetésének céljait megerősítve hisszük, hogy most különös aktualitást nyer a kereszténydemokrata szellemi elődök, köztük Konrad Adenauer és Robert Schuman által megálmodott Európai Unió reformja, illetve a történelmi és kulturális identitását tekintve erősen megingott közösségi integráció irányának helyrebillentése. Hisszük, hogy ma Európának minden eddiginél nagyobb szüksége van a keresztény kultúra és kulturális önazonosság – mint Európa modern szerveződési létformája legfőbb alapja – megerősítésére, az Európát évszázadok alatt kiformáló keresztény eszmeiség megvédésére.

Egy erős Európát szeretnénk, amelyben például a nemzeti állam- és kormányfők fórumának, az Európai Tanácsnak az általános politikai állásfoglalásait nem írhatják felül alsóbb szintű tanácsi határozatok, és elvárható módon bevonják az Európai Parlamentet az ilyen döntésekről szóló intézményközi konzultá­ciókba, továbbá fontosnak tartjuk egy jó irányba tett lépés – az európai polgári kezdeményezés intézménye – újragondolását és megerősítését. Mindezt azért is, mert hiszünk a népfelség elvé­ben, amelynek alapján minden jog forrása és letéteményese a nép egésze, amely közvetlenül vagy képviselői útján gyakorolja az államhatalommal kapcsolatos jogokat – ez ma már minden modern európai alkotmány legfőbb alapeleme. Fontosnak tartjuk a nemzeti szuverenitás eszméjének érvényre juttatását, amely a mi felfogásunkban az Európai Uniót alkotó nemzetállamok állami függetlenségét, külső oldalról az államok szuverén egyenlőségének elve alapján, nemzetközi értelemben vett jog- és cselekvőképességüket jelenti.

Az EuCET az erkölcsi talapzat megerősítése révén szeretné visszairányítani az Európai Uniót az alapítók és a közösséget az elmúlt évtizedekben formáló nagy formátumú politikusok eredeti elképzeléseihez. Hisszük, hogy a Helmut Kohl megálmodta unióban az Európai Bizottságnak és más uniós intézményeknek nemcsak a szerződések uniós jogalkotási aktusokra vonatkozó konkrét előírásait, hanem az egyes döntések előkészítése során a szerződések szellemiségét is végig szem előtt kell tartaniuk. Ez pedig feltételezi a következő generációk jövője iránt érzett felelősséget is, a káros föderalista, sőt szuperföderalista törekvések megakadályozását és a civil önvédelem képviseletét, az egyéni és közösségi polgári akarat összefogását, Európa nemzeteinek védelmét. Mindezeket a célokat és erőfeszítéseket támogatja és szolgálja a működésével és tagsága áldozatos közreműködésével az Európai Uniós Civil Együttműködési Tanács.

A résztvevők lelkesedése és tenni akarása 2020-ban Varsó rendezésében kívánta megtartani az EuCET 2. kongresszusát, ami a Covid-járvány miatt ellehetetlenült. A videókonferencián részt vevők útmutatást adtak a 2021 tavaszán megrendezendő 2. konferenciánkra. Nemzetközileg is elismert jelentős személyiségek szervezetük képviseletében előadásaikban rámutattak az EuCET szükségességére és azonnali, valamint későbbi feladataira. Új társakra leltünk az UGC olasz szakszervezetben, amely kiáll a nemzetek szuverenitása és a keresztény civilizáció megőrzése mellett. Velünk együtt vallják a munkaadók és munkavállalók harmonikus együttműködésének szükségszerűségét, az eredményekkel arányos bérek növelését, új munkahelyek teremtésének fontosságát. A kétmilliós tagsággal rendelkező szervezet több nyugati ország őket követő szakszervezetének együttműködő bekapcsolását jelentheti közösségünkbe. Nincs új a nap alatt, mert a Magyarországi Munkástanácsok Országos Szövetsége évek óta partnerünk, miközben a szellemi honvédelem terén is kiemelkedő jelentőségű munkát végez.

A videókonferencia résztvevői hitet tettek az EU intézményi rendszerének megújítása mellett. A francia, svéd, német, olasz és magyar előadók egybehangzóan, lényegre törően megállapították, hogy az államoknak van unió­juk és nem az uniónak vannak államai. Az államok szuverenitásának nem a különböző pártok az alapjai, mert a népfelség hordozói a nemzetek polgárai.

Az ultraliberális befolyásolás alatt álló EP és EB irányultsága egyirányú, munkájuk megérkezést jelent a föderációhoz. Ez a veszélyes utópia sajnos egyre erősebb jelenség, amely pénzügyi lehetőségeivel és média erejével rossz útra terelte az uniós intézményrendszert. A nemzetek állampolgárai sorra vesztik el hitüket az európai integráció közjót szolgáló működésében. Repedeznek az unió alapjai. A polgárok biztonságát és bizalmát elvette a Willkommenskultur térhódítása. Merényletek sora igazolja, hogy ellenőrizetlen menekültek sokaságával és a köztük rejtőzködő, gazdasági bevándorlóknak álcázott iszlám honfoglalókkal állunk szemben.

Az unió intézményrendszerében elburjánzott az ultraliberális ideológiához kötött hatalmaskodás, amelynek látható jele a föderá­ciós rendszer felülről építkezése. Egyre több az ellentmondó nemzetekre irányuló fegyelmezés és büntetési szankció. Figyelmeztető példa volt a Brexit, amikor is az unió hajója zátonyra futott, és léket kapott. Nagy-Britannia mentő­csónakba szállt, mert azt biztonságosabbnak érezte. Ha az EP és EB azt hiszi, hogy saját hatalmának döntési jogosítványait önállóan megállapíthatja, akkor az unió demokráciadeficitjéről kell beszélnünk.

A mag-Európát jelentő országok tévesen gondolkodnak, amikor a gyarmatosítás után a kelet-közép-európai nemzetek piacának kiszivattyúzásával úgy vélik, hogy őket homokzsákként kiszórhatják léghajójukból. Ez csak rövid időre hozhat kétséges gazdasági emelkedést és társadalmi megnyugvást, mert a „gáz” elfogy, és hamarosan a földön találhatják magukat.

Az unió egészségügyi válságának megoldása azonnali intézkedéseket követel. Ebben az időben a jogállamisággal kapcsolatos hamis vádak felvetése csak azoknak az érdeke, akik mit sem törődnek a Covid-fertőzés növekedésével és a lakosság halálozásával.

Az unió újjáépítése lépésről lépésre valósítható meg. A közösségi politika felhatalmazás nélkül nem terjeszkedhet túl a nemzetállamok által legitim választásokon realizált polgári akaraton. Erősíteni kell az államok parlamentjeinek ellenőrzési jogát a nemzetek feletti intézmények irányában. A kormányközi egyenlőség új döntési modellt jelenthet, amely jogszerű módon az EP-nek elfogadható konszenzusos megoldásokat kínál, jelentősen csökkentve az áldemokrácia térnyerését.

A hierarchizált Európa modelljét elvetjük, Európa lakosságának szabadsága az egyenrangú államok tézisén alapul.

„Élni és élni hagyni.”

Szerző: Csizmadia László az EuCET társalapítója
Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20201111-a-nemzetek-nem-homokzsakok

Soros próbapert követel

Soros próbapert követel

HA MÁR A SPEKULÁNS HÁLÓZATA IRÁNYÍTJA AZ EURÓPAI UNIÓT, AKKOR TÉNYLEG NAGY BAJ VAN

Állításom végtelenül egyszerű: amennyiben Soros György, a közismert irgalmas szamaritánius és hálózata már átvette vagy nemsokára átveszi az Európai Unió vezető szervei felett az irányítást, akkor valóban kérdésessé válik, hogy van-e helyünk az európai nemzetközi szervezetben.

A Soros-hálózat ugyanis egyértelműen, világosan és közvetlenül az Orbán-kormány és rajta keresztül Magyarország megleckéztetésére tör, amelynek végeredményeként egy „visszautasíthatatlan ajánlattal” fog élni hazánknak: vagy úgy cselekszünk, ahogyan az ő globalista körei elvárják, vagy pedig ellehetetlenítenek bennünket. Egyfelől megpróbálják megvonni a pénzügyi támogatásokat Magyarországtól, másfelől jogi-bírósági eszközökkel meg akarnak fosztani egyenlő jogainktól az unión belül.

Ez pedig nem jelentene mást, mint nemzeti szuverenitásunk elvesztését. Vagyis mindennek az elvesztését. De a nagy kérdés: ott tartunk-e már, hogy Soros György és hálózata irányítja az uniót?

Úgy látom, ennek a küszöbéhez érkeztünk Soros György legutóbbi nyilatkozatával. Ennek előzménye, hogy az Európai Bíróság helyt­adott az Európai Bizottság keresetének, s jogsértőnek, az európai értékekkel szembemenőnek minősítette a 2017-es felsőoktatási törvényt, mely megsemmisítette a Soros nevéhez köthető Közép-európai Egyetem (CEU) indokolatlan, kivételes státusát Magyarországon.

Soros a döntés feletti örömében átlépett egy határt, és kifejtette: „Az Európai Bíróság döntése, miszerint Magyarország megsérti az európai jogot, az Európai Unió alapértékeinek győzelme.” És levonja a következtetést: „Felszólítom az EU-t, hogy indítson próbapert Magyarországgal szemben!” S miután tudjuk, Sorosnak mik a céljai, ez a jogi szankciók mellett egyértelműen azt jelentené, hogy jogállamisági feltételekre hivatkozva először vonnának meg uniós pénzügyi támogatást egy tagországtól. Ez nyilvánvalóan egy ország megszégyenítése és megalázása lenne. Ebbe semmilyen körülmények között nem mehetünk bele.

De a kérdésemre adott válasz: Soros végtelenül arrogáns, gátlástalan és pökhendi megfogalmazása nem véletlen. Ugyanis ez a megszólalás, hogy ő felszólítja az egész uniót szőröstül-bőröstül, vagyis egyszerűen ráparancsol az unió vezetőire, hogy támadják le jogi eszközökkel Magyarországot, nem lehet megalapozatlan – nem is az. Soros pontosan tudja, hogy mit mondhat és mit nem: ha nem lenne abban a helyzetben, hogy ilyen arrogáns módon utasítsa a brüsszeli bürokratákat, akkor nem is tenné meg, mert nevetségessé válna. De azzá vált? Megszólalt bárki is a brüsszeli bábuk közül, hogy kikérik maguknak ezt a hangot? Hogy hogy képzeli ezt a parancsolgató stílust, hogy ki ő, aki ezt így megengedi magának? Ugye nem? Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, David Sassoli, az Európai Parlament elnöke – bocsánat – kussol. És a nemzetközi média is kussol. És mindenki kussol Brüsszelben és az európai fővárosokban. És a függetlenobjektív média is kussol.

És csend van, nyomorult csend az európai fősodratban.

Mire utal ez?

Arra, hogy Soros vérlázító kijelentése egy hosszú folyamat végeredménye. Ez a folyamat arról szólt az elmúlt években-évtizedekben, hogy a Soros-hálózat fokról fokra, lépésről lépésre, intézményről intézményre körbefonta az uniót, behatolt azokba informális módon, a személyes kapcsolatokon keresztül, s átvette vagy átveszi azok irányítását.

Csak utalásszerűen: a DC Leaks nevű hírportálnak köszönhetően 2017-ben nyilvánosságra került a Soroshoz köthető European Policy Institute egy belső jelentése arról, hogy az akkor 751 EP-képviselőből 226 nevezhető Soros emberének, akik megbízhatóan végrehajtják azt, ami a nyílt társadalom víziójának elfogadásából következik. Bár azóta, 2019-ben választások voltak, ám a helyzet inkább még rosszabbodhatott, hiszen jól láthatjuk, hogy ma már a valaha kereszténydemokrata-konzervatív néppárt soraiban is megjelentek a fősodrathoz kötődő nézetek, sőt vélhetően már többségbe is kerültek, amire világosan utal, hogy a néppárti frakció egyre gyakrabban szavaz együtt a baloldali-balliberális frakciókkal, a zöldekkel, liberálisokkal, szociáldemokratákkal. Következésképpen a Soros-hálózat emberei masszívan jelen vannak az Európai Parlamentben, melynek következményeképpen a parlament ma már nem egy vitatkozó testület, hanem a globalista-liberális fősodor szószólója, az ennek nemet mondó képviselők és frakciók pedig kisebbségbe szorultak.

A Soros-hálózat emberei ott vannak a Soros által 2007-ben alapított, Páneurópában (vagyis az Európai Egyesült Államokban) hívő Külkapcsolatok Európai Tanácsában, mely agytrösztben jelen vannak az unió volt és mai funkcio­náriusai, befolyásos politikusok, nemzetközi szervezetek volt vagy mai vezetői, médiumok vezetői és így tovább. Ez a „hivatalos” unió mellett egy párhuzamosan működő testület, mely egyfajta mélyunióként működik. Különösen aggasztó, hogy ebben a testületben a lista szerint Magyarországot többek között maga Soros György és fia, Alexander képviseli. De a magyar tagok között ott találjuk a nagy hírű Bajnai Gordont is, aki szintén a Soros-hálózat szerves és integráns tagja.

A Soros-hálózat emberei megjelentek a különféle európai bírósági és ügyészségi szervezetekben, így többek között az emberi jogok Strasbourgban székelő bíróságában, a megalakult Európai Ügyészség élére pedig az a Laura Codruța Kövesi került, aki köztudottan Soros György emberének számít. De – és ez a szép – az Európai Bíróság főtanácsnokai között is ott vannak a Soros-hálózat tagjai, így nem csodálkozhatunk azon, ha a Magyarországgal kapcsolatos ítéletek sorra-rendre az Orbán-kormánnyal mennek szembe. A Soros-hálózat agytrösztjei, alapítványai, lobbicsoportjai, álcivil NGO-i állandó nyomást alatt tartják a bizottságot, ismét csak informálisan, az intézményeken belül. Korábbi információk szerint a Soros Györgyhöz köthető, hivatalosan is bejelentett lobbisták évi ötvenkét alkalommal találkoznak a bizottság tagjaival, ami nem kevesebb, mint heti egy találkozó. Ez minőségében tulajdonképpen munkakapcsolat, másként mondva, nem formális, nem látható és nem ellenőrizhető informális kapcsolatrendszer. Más szóval: hálózat.

Érdemes emlékeztetni ebben a körben Gerald Knausra, akinek „munkásságát” lapunk több részben mutatta be. Knaus, aki Soros egyik legfontosabb embere, a European Stability Initiative (Európai Stabilitási Kezdeményezés) vezetője, gyakran találkozik bizottsági biztosokkal. Csodálatos kép, amelyen Josep Borrell külügyi biztos vállát fogja át egy 2019-es találkozójukon: láthatóan szívélyes viszonyt ápol a két úriember.

De figyelemre méltó például a berlini, szintén a Soros-hálózat részeként működő Liberties nevű szerveződés, amelyik most éppen a bizottság elnökére helyezett nyomást. Követelik, hogy tegyen azonnali és határozott lépéseket Orbán Viktorral és Magyarországgal szemben. A Liberties kifogásolta, hogy Orbán Věra Jourová menesztésére szólította fel Von der Leyent. Ellenlépésként azt követelik Von der Leyen asszonytól, hogy Magyarországgal szemben azonnali hatállyal indítson olyan jogállamisági mechanizmust, amely az EP forgatókönyvét követné, valamint állítsák le az uniós pénzek kifizetését, és ami még ennél is szebb: azt is követelik, hogy rakják ki a Fideszt az Európai Néppártból. (Donáth Anna momentumos EP-képviselő Jourovával való szoros kapcsolatáról ehelyütt nem kell külön is szólnom.)

De, és még egyszer visszatérve az elejére: ha valóban megtörténik vagy már megtörtént a Soros-hálózat hatalomátvétele, és ha ez már nem az Európai Unió, hanem Soros György és a globális hálózat uniója, akkor tényleg érdemes lenne keresni magunknak valami jobb helyet a világon.

Semmi sem örök és semmi sem változtathatatlan. Ne féljünk!

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

A brüsszeli „baráti tűz” alternatívái

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20201019-a-brusszeli-barati-tuz-alternativai

Az unió intézményrendszere a feje tetején áll. A politika primátusának uralkodása megbontja a szövetség egységét, miközben elvonja a figyelmet Európa hanyatló gazdaságáról

Az Európai Unió látszólag kényes arra, hogy állampolgárainak alapjogai ne sérüljenek. Ugyanakkor könnyedén lép túl azokban az esetekben, ahol a polgárok sorskérdéseiről megkérdezésük nélkül dönt.

Az unió jelenlegi szervezeti felépítése ilyen vagy hasonló intézkedések és jogszabályok alkotásához alibit szolgáltat. Ennek nyomon követhető oka, hogy a képviseleti demokrácia többségi pártérdekek nyomán érvényesülhet az Európai Parlament jogalkotási folyamatában.

A tagországokban eltérőek a parlamenti képviselők pártkötődései, hasonlítva az EP-ben helyet foglalók összetételéhez. Innen kezdve nem beszélhetünk ideológiai egyensúlyról. Objektív alapon igazolható, hogy a tagországokban választott jobb- vagy baloldali képviseleten alapuló kormányzás és törvényalkotás az EP részéről felülírható. Az sem vitás, hogy az EP többségi döntése politikai nyomás hatására sokszor annullálja a tagországok polgárainak szubszidiaritásra, szuverenitásra alapozott, a demokrácia és jogállamiság szabályai között kiérlelt akaratát.

Az EU intézményrendszere szükségtelen pártpolitikai belső vitákra készteti a közösség aktorait. Két tűz közé kerülnek az EP-képviselők. A dilemma az, hogy megtagadják-e küldőik legitim akaratának érvényesítését, vagy szembekerüljenek az uralkodó pártfölénnyel. A hazájukat hűen képviselők nem tagadhatják meg polgárságuk demokráciában született választási akaratát. Ebből az is következik, hogy a megválasztott kormány sem térhet le a számára kijelölt útról.

Az unió intézményrendszerében folyamatosan kialakuló konfliktusok eltérő ideológiai felfogásokra vezethetők vissza. Mindezt tetézi, hogy a tagállamokban kisebbségbe került pártok képviselői az EP-ben keresik az azonos ideológiai alapon álló párttársaik támogatását. Úgy vélik, ha kell, hazájuk ellen fordulva, gyorsabban elégíthetik ki hataloméhségüket.

Az unió intézményrendszere napjainkban a feje tetején áll. A politika primátusának uralkodása folyton-folyvást megbontja a szövetség egységét, miközben elvonja a figyelmet Európa hanyatló gazdaságáról. A pártpolitikai és ideológiai csatározások helye az egyes tagállamokban lenne. Az országgyűlési választások eldöntik népakarat alapján a pártok értékelt sorrendjét. Egyenrangú nemzetek közösségében unió szintjén sem lehet a szubszidiaritás elvét megkérdőjelezni.

Levonhatjuk az objektív következtetést, miszerint az unió alapító atyáinak nyomán vissza kell állítani a gazdaság primátusát addig, amíg nem késő. Már a jelen ciklusban lépésről lépésre elkerülhetetlen az EU intézményi reformja. A gazdaság elsődlegessége nem vitatható, amikor látjuk, hogy ádáz küzdelem folyik a kontinensek között a fölény megszerzéséért. Biztosra vehetjük, hogy a tagállamok gazdasági érdekkonszenzusa gyorsan elérhető, mert e téren a gyors döntések előnye nem vitatható.

Tény, hogy közös politikai állásfoglalásokra is szükség van. Rendezendő azonban az a kérdés, hogy melyek azok a területek, ahol a tagországok érdekei szoros együttállást feltételeznek, ilyen lehet a külügy, hadügy, egészségügy, energiapolitika… A szövetséges intézményrendszer akkor lehet sikeres, ha egyes államai külön-külön is jól teljesítenek. Testvérharcokra nincs szükség, mert a tagországok kötelezettek teljesíteni az általuk elfogadott jogszabályokat. Belépésükkor a jogállamiság előírt feltételeit az EU teljesítettnek nyilvánította. Ezen jogszabályok értelmezése nem lehet ideológiailag elkötelezett pártok feladata, ugyanakkor új jogszabályok létrehozása csak a tagok teljes egyetértésével fogadható el.

Megfelelő előkészítés alapján a jogalkotó szerep nem lehet másé, mint az Európai Tanácsé. Az Európai Unió Bírósága (EUB) nem jogalkotó, hanem jogértelmező szerepkörben van. Ítéletei nem befolyásolhatják a jogalkotást. A tagországok jogalkotási folyamatát az EUB kifogásolhatja, de mindezt nem tehetné politikai befolyás alatt. Így például Magyarország és Lengyelország szankcionálása csak világosan leírt, a közösség által, együttesen elfogadott jogi normák mellett válhatna lehetségessé.

Ne feledjük, az EU egyenrangú, szuverén államok közössége. Az egyes államok érdekei nem írhatják felül más tagállamok alapjogrendszerét.

Összegezve, a pontosan kijelölt új intézményi hatáskörök az alábbi változtatások megfontolását igénylik:

– az EP létszámának jelentős csökkentését (az adófizetők pénze, nem a pártok ideológiai háborúinak finanszírozását célozza);

– az EB szakmaiságának megerősítése elengedhetetlen az ET munkájának megkönnyítése érdekében;

– az ET szerepének növelése mint az intézményi hierarchia legfőbb szervének kimondása, további jogszabályi alátámasztást igényel;

– az EUB eltiltása a lopakodó jogszabályalkotástól;

– a tagállamok jogrendszerének hasonlító módon történő egybevetése a kettős mércék kizárásának megszüntetése érdekében.

Az európai civilizáció társadalmi és gazdasági fejlődése a „népfelség” tükrében elvárja, hogy az uniós összefogás jelképe és annak intézményrendszere tartson lépést polgárainak igényével és igényességével.

Jó munkát!

Szerző: Csizmadia László a CÖKA kuratóriumának elnöke
Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20201019-a-brusszeli-barati-tuz-alternativai

A mi Ferihegyünk

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20201019-a-mi-ferihegyunk

Mostanában felröppent a hír, hogy a Budapest Airport Zrt. ismét magyar tulajdonba kerülhet. Úgy gondolom, nem kell ahhoz sok magyarázat, hogy miért lenne előnyös a hazai tulajdonlás

Tizenkilenc év történetét végiglapozva ma már egyértelműen kijelenthető, hogy a Budapest Airport hányattatott sorsában és a legnívótlanabb európai légkikötővé válásában a Gyurcsány-Veres-Kóka-triónak elévülhetetlen bűnei vannak.

De kezdjük az elején.

A Ferihegyi Repülőtér és a magyar légiforgalmi irányítás üzemeltetésére 1973. január 1-jétől a Malévből – költségvetési szervként – kiszakították a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóságot (LRI), amelynek 2001 végéig való fennállása, s közben az anyacéggel, a Malévvel való élet-halál harca is megérne egy visszaemlékezést, de most inkább közelítsünk a mához.

A társadalomban bekövetkezett alapvető gazdasági változások következményeként, no meg az LRI feltűnő hatalomkoncentrációjának felszámolása érekében 2002. január 1-jén az LRI kettévált. Egyik utódcége a légiforgalmi feladatok ellátására és a légiforgalmi szakszemélyzet kiképzésére felhatalmazott HungaroControl lett, a másik pedig a repülőteret üzemeltető, állami tulajdonú Budapest Airport Zrt. (BA).

A közérthetőség érdekében már most tisztázzuk, hogy a repülőtér – többek között – a futópályákkal, hangárokkal, gurulóutakkal, irányítótoronnyal és az utasforgalmat biztosító épületekkel, terminálokkal együtt, azaz a ma már Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnek hívott ingatlanegyüttes kizárólagos állami tulajdonban áll, elidegeníthetetlen. Ezért a Budapest Airport Zrt., bárki is a tulajdonosa, kizárólag úgy működtetheti a repülőteret, ha egy, az állammal megkötött vagyonkezelői szerződéssel rendelkezik. S ez a jog bizony nagy vagyoni értékkel bír. A BA ezt a vagyonkezelői jogot hetvenöt évre szerezte meg, s alapvetően három bevételi forrása van: a terminálhasználati díjak, a gépek úgynevezett leszállási díjai és az ingatlan bérbeadásából származó bevételek.

A BA 2002-től nagy elánnal kezdte meg a működését, és 2004-re úgy felfuttatta a tevékenységét, hogy nagyjából kilencmilliárd forint adózás előtti eredményt ért el. Mindeközben a 2002-ben hatalomra került szoclib parlamenti többség sürgősen megszavazta, hogy a BA-ban meglévő állami tulajdon legkisebb aránya akár 25 százalék plusz egy szavazatnyi is lehet, amely tény már előrevetítette a BA közelgő privatizációját. Rá két évre, 2004-ben már erősen látszódott a komoly államháztartási hiány, egyre nőtt a feszültség a két kormánypárt, az MSZP és az SZDSZ között, majd Gyurcsány simán megpuccsolta Medgyessyt. A privatizáció felgyorsult, hisz mint a levegő, úgy kellettek az értékesítési bevételek.

Így került sorra az igazán prosperáló BA is, annak ellenére, hogy az általa működtetett infrastruktúra stratégiai jelentőségű volt. Orbán Viktor egy televíziós vitában kérte Gyurcsányt, hogy ne adják el a BA-t, de a szoclib triumvirátus az évszázad üzletét látta benne. S bár magyar pályázó is volt a Csányi–Demján-konzorcium személyében, 2005-ben a győztes egy brit cég lett, a BAA International LTD.

A magyar állam 25 százalék plusz egy szavazat erejéig tulajdonos maradt, amely mérték súlya azonban a gazdasági életben nem tekinthető jelentősnek.

A vételár 464,5 milliárd forint volt, amely kapcsán elmondható, hogy Ferihegy akkor a világ legdrágább repterének számított. Kóka János repdesett az örömtől, hosszú távú stratégiáról beszélt, a brit cég pedig igazgyöngyutánzatokat pottyantott eléjük. Tíz év alatt harmincezer munkahelyet ígért, 2020-ra húszmillió utast, sok-sok milliárdnyi fejlesztést.

Aztán az államháztartás hiánya lenyelte a nagy vételárat, a privatizációt véghez vivő ÁPV Rt. vezetői három-hárommillió forint jutalmat zsebeltek be, a brit cég pedig két év múlva, 2007-ben eladta a BA-t…

Az új főtulajdonos a Hochtief Airport lett, de részvényessé vált egy szingapúri, egy frankfurti és egy montréali cég is. Aztán 2011-ben már a Hochtief is szabadulni akart az egyre inkább veszteségessé tett BA-tól.

Az Orbán-kabinet ekkor kész lett volna visszavásárolni a céget, de nem tehette, mert az eladó addigra már hat másik reptér – köztük az athéni meg a tiranai – közös üzemeltetésének értékesítése mellett döntött. Ezért a magyar állam kénytelen volt élni egy, még Gyurcsányék által kikötött opciós vételre szóló felajánlási joggal és azzal a ténnyel, hogy a szoclib kormány új döntése értelmében már nem volt többé stratégiai jelentősége a BA-ban fennálló állami tulajdonnak, még egy százalékban sem. Így eladta az államnál visszamaradt és a cég működését alapjaiban nem befolyásoló részvényhányadát, amelynek akkori eladási értéke 36,6 milliárd volt, míg a 2005-ös privatizáció idején 150 milliárd körül. Ez a számadat is jól mutatja, hogy a külföldi befektetők kezében hogyan értéktelenedett el a BA.

Nem mellesleg pedig az időközben szintén privatizált, majd állami tulajdonba ismét visszavett Malév 2012-ben csődbe ment, és az Európai Unió lényegében megtiltotta a cég állami megmentését, miközben a fapados Wizz Air előretört. De ez egy másik történet.

Visszatérve a BA-hoz, a Hochtief végül 2013-ban megvált tőle. Mai tulajdonosai alapjában véve pénzügyi befektetők: egy szingapúri állami befektetési alap, egy kanadai nyugdíjalap és egy kanadai cég. Nem kétséges, hogy az új tulajdonosok a megvásárlás óta kizárólag profitmaximalizálásra törekedtek, így azt az elmúlt években bőven megtapasztaltuk, hogy mivé vált nemzetközi repülőterünk.

Szégyenfolt lett Közép-Európa szívében. Karámok közé terelt turisták milliói, mocskos illemhelyek, színvonaltalan, minősíthetetlen biztonsági ellenőrzések, felháborító árfolyamot kínáló reptéri pénzváltó, hiénataxisok. Mindeközben 2019-ben – köszönhetően a jobboldali kormány Budapest- és országfejlesztésben tett erőfeszítéseinek és az illegálisbevándorló-mentesség okozta biztonságnak – már 16 millió turista kereste fel legnagyobb repterünket. A cég tavalyi bevétele 300 millió euró, míg értéke hárommilliárd euró lett.

S közben micsoda szégyen: a kormánynak kellett közbeavatkoznia annak érdekében, hogy a külföldi tulajdonosok elkezdjenek emberi körülményeket kialakítani a lerabolt, legsötétebb balkáni állapotokat mutató Ferihegyen.

„Ahhoz, hogy Közép-Európa vezető turisztikai térsége legyünk 2030-ra, bőven van még feladatunk. Kiemelten fontos például, hogy egy Magyarországhoz méltó országképet mutató repülőtér fogadja Budapesten a turistákat. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér viszont nem ilyen, mert csak a profitszerzés szempontjai szerint üzemeltetik, amelynek mi, magyarok ki vagyunk szolgáltatva” – jelentette ki tavaly a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. Több szakember is megerősítette, „jogos az az elvárás, hogy a közérdek mentén végbemenő fejlesztésekkel méltó színvonalat érjen el az ország fő vendégfogadó kapuja. Ennek feltételeit az első Gyurcsány-kormány idején született privatizációs szerződés ugyanis egyáltalán nem biztosítja”.

Mostanában felröppent a hír, hogy a BA ismét magyar tulajdonba kerülhet. Úgy gondolom, nem kell ahhoz sok magyarázat, hogy miért lenne előnyös a hazai tulajdonlás. No nem a befektetők gazdasági érdekeire gondolok, hanem arra az elvitathatatlan tényre, amelyet az Orbán-kormány is preferál: egy egészséges, nemzeti érdekeket fontosnak tartó állam és polgárai számára elengedhetetlen, hogy a stratégiai jelentőségű területek, energiaszolgáltatók és a nemzeti jelentőségű, főként a kizárólagos állami tulajdonban lévő infrastruktúrát működtető cégek állami, illetve magyar kézben legyenek.

Természetesen az is fontos, hogy a megtermelt nyereség az országon belül maradjon, de néha talán ennél is fontosabb, hogy az országimázs, a világnak szóló üzenet hazánkról már a világ magyar kapuját jelentő légiforgalmi bázison biztató, európai színvonalú legyen. Magaskultúráról árulkodjon, amelyet még ellenségeink sem tudnak cáfolni. De ehhez magyar kézre és magyar szívre van szükség. Az egész országnak jó lenne, ha ez történne.

S csak megismételni tudom, ma már egyértelműen kijelenthető, hogy a Budapest Airport hányattatott sorsában és a legnívótlanabb európai légkikötővé válásában s közvetett módon a közkedvelt magyar légitársaság, a Malév megszűnésében a privatizáció nagy bajnokainak, az ország kiárusítóinak, a Gyurcsány–Veres–Kóka balliberális triónak elévülhetetlen bűnei vannak. Ezt soha ne feledjük!

Szerző: Bencze Izabella jogász
Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20201019-a-mi-ferihegyunk

Amikor a rejtett hálózatra néha rálátunk: a Jourová–Donáth-tengely

Amikor a rejtett hálózatra néha rálátunk: a Jourová–Donáth-tengely

Sajnos az esetek döntő részében a világtörténelem, a világpolitika valós mozgatórugói rejtve maradnak előttünk.
Ennek az az egyszerű oka, hogy nemcsak a formális, látható intézmények, illetve azok megválasztott vezetői hozzák meg a döntéseket lényeges kérdésekben, hanem nagyon gyakran rejtőzködő hálózatok, személyközi kapcsolatokra épülő körök, melyeknek nem érdeke, hogy nevük és informális kapcsolataik felszínre kerüljenek. Ellenkezőleg.

Már nem emlékszem, ki is mondta, de így hangzik: a történelem államtitok.

Ám, ahogyan József Attila írta az Eszméletben, „a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol”, s néha-néha belátunk a kulisszák mögé.

És olyankor az intézmény mögött megmutatkozik a hálózat.

Egy ilyen áldásos pillanat Donáth Anna nem nyilvánosságnak szánt, nyugodtan mondhatjuk, „őszödi” beszédének megismerése, mely a Hír TV birtokába jutott valamilyen módon.

Ebből először is kiderül az a nem mellékes tény, hogy Donáth Anna megrögzött hazudozó, hiszen korábban azt mondta, pártja nem egyeztetett Jourová biztossal – „miért is egyeztetett volna?”. Roppant cinikus, hidegfejű szöveg, jól jellemzi a hölgyet. Igazi Gyurcsány-követő: hazudik, amikor kell. (És neki általában kell.)

És két napra rá az is kiderült – szintén egy „elkapott” Donáth-beszédből –, hogy a tavaszi koronavírus-járvány időszakában tudatosan hamis híreket terjesztettek a magyar vészhelyzettörvényről, amit a balliberális politikusok és médiájuk szolgai módon átvett és harsogott.

Donáth – normális esetben persze – innentől kezdve egy bukott politikus. Varga Judit karakán felszólítása arra, hogy távozzon a közéletből, tiszta és pontos következtetés megfogalmazása. Már nem először mondom: bravó, Varga Judit, ez az a keménység, amire a következő hónapokban szükség lesz!

És persze Věra Jourová is hazudott: egy cseh lapban tagadta, hogy a magyar ellenzékkel egyeztetett volna a jelentés kapcsán.

Ha azt mondom ezek után, hogy a „nagyon kellemes ember” (Donáth szavai) Jourová több sebből vérzik immár, akkor nem mondtam sokat. Azt, hogy távozzon hivatalából, kár is lenne említenem, hiszen ugyan ki küldené el őt? Jobb, ha én mondom, szállóigémet kissé megváltoztatva: ez egy következmények nélküli Európai Unió.

De nem is a két hölgy folyamatos hazudozása a fontos – megszoktuk már a balliberálisoktól ezt –, hanem a felszínre került tény: a Soros Györgyhöz köthető globalista-liberális hálózat készítette elő a bizottság éves jogállamiság-jelentésének Magyarországról szóló, „objektívfüggetlen” részét, amelyben a magyar baloldali képviselők nyakig benne voltak.

A hálózat a háttérben tökéletesen működött: Jourová és Donáth három naponta (!) egyeztettek, ami döbbenetes sűrűség, kimondottan szoros, szinte határozottan baráti együttműködésre utal. Megemlítendő, hogy már a korábbi Sargentini-jelentésnél is felbukkan Donáth: Gerald Knaus, Soros embere „készítette fel” Sargentinit, s ez ügyben egyeztett Donáthtal, illetve többek között az Orbán Viktort kifejezetten imádó román liberális Dacian Cioloșsal, akivel „elvtársi” kapcsolatot ápol a Momentum (lásd Fekete-Győrt, aki Cioloș pártjának jelöltjét javasolta elnöknek Kelemen Hunorral szemben.)

És, köszönhetően a kiszivárgott videónak, megtudhattuk, hogy az „új” Sargentini nem más, mint Gwendoline Delbos francia zöld EP-képviselő. Javaslom, figyeljük Gwendoline-t, ezek után érdemes lesz!

Nagyon nehéz a rejtett hálózatok nyomára bukkanni, s főleg bizonyítékokat találni működésükre.

Arra, hogy valójában ezek a hálózatok irányítják az uniót, és nem a Von der Leyenhez hasonlító bábok, küldött emberek.

Éppen az a globalista elit hálózatainak legfontosabb fegyvere, hogy amíg nincs bizonyíték, nevetséges összeesküvés-elméleteknek nevezik azt, amikor hálózatokról beszélünk. Hús-vér hálózatokról.

Most viszont végre itt van a bizonyíték: három naponkénti telefonok, sűrű egyeztetések: elképesztő fegyelmezettség és feszes összetartás jellemzi e hálózat működését. Ezért bámulatosan hatékonyak, mint valaha a kommunisták.

Igen-igen: a történelem államtitok, s benne ott rejlenek a hálózatok.

De néha hibáznak, s a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol.

S ha belelátunk a résekbe, onnan nincs visszaút: egyetlen szavukat sem fogjuk innentől elhinni. Ostobák és vakok lennénk, ha ezt tennénk.

Tehát: köszönjük, Donáth Anna, az új őszödi beszédet!

Itt álltok előttünk meztelen. Még korántsem védtelenül, de már átláthatóbban.

Nézzetek a falra: már nem vagyunk ott! Lejöttünk a falvédőről. Innentől kezdve nehezebb dolgotok lesz!

 

Amikor a rejtett hálózatra néha rálátunk: a Jourová–Donáth-tengely

 

 

 

 

 

 

 

Melegpropaganda

Végül is, mi is a melegek gondja? A magyar társadalom jelentős része toleráns velük szemben. Szabadon választhatják meg partnereiket, élettársi kapcsolatot létesíthetnek, pride-olhatnak, szivárványszínekbe öltözhetnek, comingoutolhatnak…

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20201012-melegpropaganda

 

Régen, húszas éveimben történt, hogy egy nőnapi külföldi útra az utolsó másodpercben történt változtatási kényszer miatt barátnőm helyett egy kellemes modorú, diplomás, ám általam nem igazán ismert hölggyel kerültem négy éjszakára egy szállodai szobába, egy franciaágyra. Szobánk elfoglalása után finoman, de azonnal tudomásomra hozta, hogy leszbikus, és tetszem neki. Fehér, keresztény, hetero, rémisztő képződményként (bár akkor még nem tudtam, hogy majd így hívnak)
az engem ért sokk felfogását követően nem volt egyszerű megoldanom, hogy egy pillanatot se maradjak szobatársammal egyedül a szobában, de sikerült.

Nem volt erőszakos a hölgy, de az elutasítás okozta fájdalmát, ami a sírástól az alkoholban való feloldódáson át a szerelmi vallomásig mindent magába foglalt, nehéz volt elviselni anélkül, hogy emberi méltóságában meg ne sértsem. Visszafogtam magam, mert toleráns voltam és vagyok ma is a homoszexuálisokkal. Tudomásul veszem, hogy köztünk élnek, de ennél többet nem tudok értük tenni.

Az persze tény, hogy azóta nem masszíroztatom magam, mert hátha női masszőrt kapok, és hát soha nem lehet tudni… Azóta női öltözőben is kizárólag kabinban voltam hajlandó levetkőzni, mert ki tudja… Homofób lettem? Lehet. De kizárólag a velem történtek miatt. Idegenkedem tőlük, főként nem értem a büszkeségüket, de nem különböztetem meg őket hátrányosan.

És elvárom, hogy ezt az ellenérzést pont ők, akik olyannyira liberálisok, elfogadják és megértsék. Mert nekem, nekünk, heteroszexuálisoknak is vannak emberi jogaink, van emberi méltóságunk, amit még az oly büszke homoszexuálisoknak vagy bármi más, betűkkel jelzett csoportoknak sincs joguk elvenni tőlünk. Elsősorban azért nem, mert az abszolút többséget és a teremtett világ nemi egyensúlyát, az emberi faj fennmaradásának lehetőségét mi képviseljük, bármennyire is szeretné az alakulófélben lévő globális világ, a nyílt társadalom a mi sokaságunkat, ha úgy tetszik, Isten teremtményeit másodrendűnek, eltiprandónak tekinteni.

Akkortájt megismertem egy nemzetközileg elismert külföldi filmszínészt is, aki nyíltan vállalta homoszexualitását. De ő sem volt erőszakos, nem akart senkit „megtéríteni”.

Elfogadtuk és kedveltük őt a társaságban, mert tisztelettudó, közvetlen, érzelemdús és kedves ember volt. Csendben hordozta a saját keresztjét, és fájdalommal tűrte magyar kiszemeltje elutasítását.

Nem ítéltem és ma sem ítélem el őket, mert tudtam és tudom, hogy vannak a természetnek furcsa játékai. A szobatársam hölgy kifejezetten férfias arcú, kemény vonású, darabos mozgású ember volt, míg a filmszínész lányosan gyönyörű, finom arcvonású, légies mozgású férfinak született. Valóban nem voltak harmóniában külső megjelenésükkel. Továbbá az is közös volt bennük, hogy egyikük sem volt erőszakos, nem volt harsány, nem vonaglott apácaruhában vagy Jézusnak maszkírozva kamionok tetején a meleg büszkeségtől eszét vesztve. Nem botránkoztattak meg senkit a viselkedésükkel, nem erőltették senkire a homoszexualitást, nem akartak senkit sem érzékenyíteni. Tisztelet nekik emberi tartásuk miatt.
Ugyanakkor meglehetősen sok információt kaptam tőlük arra vonatkozóan, hogy sokan csupán divatból, unalomból, kíváncsiságból, polgárpukkasztásból, az értelmetlenül korán elkezdett szexuális élettől való megcsömörléstől, reklámok vagy propaganda hatására vagy néha sajnos az ellenkező nem fájó hűtlensége miatt lettek melegek. És ezek a kategóriák már nem a természet fura játékáról szólnak, hanem a társadalom elkorcsosulásáról. Arról, hogy Istent megtagadva az emberiség elkényelmesedett, identitását vesztő része nem tud magával mit kezdeni.

Nem lát értelmes célt maga előtt, s így belevész a pusztító földi örömökbe, az alkoholba, a drogokba, a szexuális aberrációkba és de­vianciákba. S hogy leplezze önnön pusztítását, másokat is pusztítani akar.
S ez borzasztóan kapóra jön azon erők számára, amelyeknek elsődleges célja az emberi nem manipulációja saját gazdasági és politikai céljaik elérése érdekében. Alapvető emberi jogokat kreálnak a genderideológiából, meg akarják szüntetni a „született nem” kategó­riáját is, a kapcsolódó orvosi lobbi tagjai pedig rezzenéstelenül teszik tönkre a nemváltásra vágyók ezreit már gyermekkorban, a szépségipar és a modellügynökségek sokasága az emberi léttől teljesen idegen devian­ciákat reklámozza, és jól megfizetett civil szervezetek dollármilliókból próbálnak minél több agymosott emberi lényt az LMBTQ
csápjaival befogni.

Most már az egészen kicsi gyerekeket is.

Hogy minél előbb eljöjjön az a „szép új világ”, amit ugyanazok akarnak elérni, akik támogatják az őrült, illegális bevándorlást, a kereszténység, a nemzet és a család teljes felszámolását, az identitást adó kapaszkodó
gyökerek, mint a múlt teljes eltörlését.

Szerintem ez a célja annak az egyesületnek is, amely kiadta és támogatja a Meseország mindenkié című siralmas írásművet.

Ez az egyesület pedig nem más, mint a Labrisz Leszbikus Egyesület, amely saját beszámolói szerint is komoly Soros-féle támogatásokban részesül. A Nyílt Társadalom Alapítvány már 2016-ban „Korai gyermekkor és oktatás” kategóriában tizenötezer dollárral támogatta az egyesületet, amellyel a szervezet vidéki tájékoztatási tevékenységét kívánta segíteni…
Az egyesület honlapja szerint: Magyarország első leszbikus szervezeteként olyan társadalom létrejöttén dolgoznak, ahol a nőknek lehetőségük van szabadon megválasztani partnerüket, életformájukat, és félelem nélkül megélni és felvállalni identitásukat életük minden területén.

Az egyesület azért jött létre, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a nők szexuális kisebbségeinek hátrányos megkülönböztetésére, képviselje érdekeiket, és oldja a velük kapcsolatos előítéleteket. E célok megvalósításáért közösségi és kulturális eseményeket szerveznek, ismeretterjesztő és irodalmi kiadványokat jelentetnek meg, illetve oktatási programot működtetnek.

Nos, a Labrisz minden bizonnyal ezen célok érdekében lett a kiadója a Meseország mindenkié című irománynak, aminek egyik versikéjében nem éppen leszbikus, hanem homoszexuális hercegek házasodnak. Bár, ki tudja már ebben a nagy genderforgatagban.

És egyébként is, kicsire már nem adunk.

Ami viszont igazán visszataszító ebben a kiadványban, hogy a mélyszegénységben élők, a roma származásúak vagy éppen bántalmazó családból származó gyerekek valós társadalmi problémái közé vegyítik a homosze­xuális Hamupipőkét vagy éppen az egymással ölelkező hercegeket, ezzel mélyen megalázva a kiszolgáltatott embercsoportok tagjait.

Igen, a hátrányos társadalmi helyzetben lévő kisebbségekhez tartozók sorsát valóban meg kell ismertetni a gyerekekkel már óvodás korban, hogy toleránsok, elfogadó felnőttek legyenek. Egyetértek. De miért kell az alsó tagozatos csemetéket szexuális kisebbségek vélt problémáival zaklatni?

Végül is, mi is a melegek gondja? A magyar társadalom jelentős része toleráns velük szemben. Szabadon választhatják meg partnereiket, élettársi kapcsolatot létesíthetnek, pride-olhatnak, szivárványszínekbe öltözhetnek, comingoutolhatnak, jól fizetett celebek lehetnek, sőt a ballib médiában a magamutogató meleglét kifejezetten előny.

Vannak persze, akik nem fogadják el őket, mert nekik más az identitásuk. És ezt a jogot senki nem veheti el tőlük, még a nyílt társadalom sem. Arra sincs legitim és legális joga senkinek, hogy az öt–kilenc éves gyermekek gondolatait arra terelje, hogy legyenek ők is melegek, mert az a mese szerint „nagy boldogság”.

Más ugyanis egy jelenséget bemutatni, megmagyarázni, és más azt propagálni, reklámozni.

A gyermekek védelméről szóló törvény egyértelműen rendelkezik: „A gyermeknek joga van ahhoz, hogy a fejlődésére ártalmas környezeti és társadalmi hatások… ellen védelemben részesüljön, és joga van az em­beri méltósága tiszteletben tartásához.” S bizony ez a melegpropaganda – aljas módon a kisebbségek iránti érzékenyítéshez kapcsolva – nem más, mint kiskorú gyermekeink szellemi fejlődésére ártalmas hatású veszélyeztetés, vagyis olyan, más személy által tanúsított magatartás következtében kialakult állapot, amely a gyermek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését gátolja vagy akadályozza.

Jó lenne, ha a melegpropagandára kipécézett iskolák tanárai messzemenően figyelembe vennék gyermekvédelmi törvényünk rendelkezéseit, még mielőtt komolyabb gondjaik adódnának.

Melegek, valóban el a kezekkel gyerme­keinktől!

(A szerző jogász)