Patton, a „píszimentes” tábornok

A II. világháború győztes hadvezére Sztálinnak és a Fehér Háznak egyaránt útjában állt.

Hallottak már a Sapir–Whorf-hipotézisről, azaz a nyelvi relativizmusról? Ez egy elmélet, amely szerint az anyanyelvünk nem csupán arra szolgál, hogy a gondolatainkat kimondjuk, hanem arra is hatással van, hogy milyenné válik a gondolkodásunk. Bár ezt az elméletet a tudomány még nem tartja bizonyítottnak, lássuk be, nagy igazságtartalma van. Így aztán el lehet gondolkodni azon, hogy mi a jobb: ha az eredendő, természetes igazságot néven nevezzük, vagy ha finomkodunk, nyelvészkedünk.

A politikai korrektség (PC–„píszi” ) mögé rejtőző hazugságcunamit a 70-es években az amerikai politikai baloldal javasolta. Olyan nyelvhasználatot írtak elő, amely semlegesíti a különböző származással, nemzeti jelleggel, fajjal, vallással, nemi identitással vagy fogyatékosságokkal kapcsolatos megnevezéseket. Úgy gondolták, ezáltal csökken a nyelvi kifejezések által generált sztereotípiákon alapuló megkülönböztetés. Milyen álságos színjáték. Azt akarták, hogy ne nevezzük nevükön a természet alkotta tényeket, mert így megszűnnek a tények okozta problémák. Az elfajult neoliberalizmus nyelvi kényszergépezete beindult, és egyre erősebb. Mára már nem csupán az az elvárás, hogy maszatoljuk el az igazságot, hanem az is, hogy hallgassuk el.

Tény, hogy a píszi a 70-es évek terméke. A történelem azonban azt bizonyítja, hogy az igazság nyers kimondása és a következményekre való figyelemfelhívás soha nem volt kedves azok számára, akik céljaik elérése érdekében minden aljasságra készek voltak. Sokan még azokkal szemben is gátlás nélkül jártak el, akiknek a hátán a hatalom közelébe kerültek. S ha már megvolt a hatalom, terhessé vált az, akinek a szívében valódi érzelem és értelem lobogott.

Elég, ha VII. Károly hallgatásos árulására gondolunk Jeanne d’Arc máglyahalála kapcsán. De van egy időben sokkal közelebbi példa. Valószínű, hogy a II. világháború történetéből sokan ismerik Dwight D. Eisenhower „Ike” vagy „Monty”, azaz Bernard Montgomery nevét. Ike az USA Európában harcoló csapatai­nak főparancsnoka, 1944-től ötcsillagos tábornoka és 34. elnöke. Monty pedig sokszorosan sikertelen brit tábornagy, a világháború után vezérkari főnök, illetve az európai szövetséges erők parancsnokának helyettese volt.

De vajon hányan ismerik George Smith Patton tábornok történetét? Tartok tőle, nem sokan. „A nácik talán az ördögtől sem féltek, de volt egy férfi, akivel soha nem bírtak, és akinek neve hallatán a hideg futkározott a hátukon. Patton tábornok nehéz ember hírében állt, módszereit, katonáival szemben tanúsított magatartását sokan bírálták, de mindezek a bírálatok eltörpültek stratégiai képességei, elszántsága és hazafisága mellett, amelyek sorra segítették hozzá legendás győzelmeihez. Patton volt az, aki kiverte Afrikából a legyőzhetetlennek hitt Rommell hadseregét. A normandiai partra­szállás után pedig megállíthatatlanul tört előre Európában” – derül ki a róla készült, A Tábornok című filmből, amelynek Francis Ford Coppola írta a forgatókönyvét. És mindez igaz.

Mint ahogy az is tény, hogy Patton tábornok nem szerette a píszit. Szókimondása, igaz­ság­érzete, no és szovjetellenessége legendásan ismert volt. Katonai képességei, harcostársaival elért hihetetlen sikerei lehetővé tették volna, hogy úgy Prágát, mint Berlint a szövetséges seregek, pontosabban ő szabadítsa fel, és ne az oroszok. De „megállj” parancsot kapott. Ike másképpen tárgyalt, másképpen gondolkodott. Patton főnökei kiegyeztek a szovjetekkel, és tisztán politikai okok miatt átengedték Prága és Berlin felszabadítását Sztálinnak. Ike-ből elnök lett, Pattonból nem sokkal a győzelmei után halott… Patton már 1945 februárjától hangoztatta, hogy az amerikai­ak rossz szövetségesre tettek szert. Híres mondása az volt, hogy „az oroszokat még azelőtt vissza kellene rugdosni Ázsiába, mielőtt a háború után ráteszik a mocskos kezüket fél Európára”. Washington azonban minden intő jel, minden sztálini árulás ellenére úgy vélte, hogy a háború után meg lehet egyezni az oroszokkal. Így aztán odadobták Sztálinnak Kelet-Közép-Európát.

Patton határozott szovjetellenes véleményét nem rejtette véka alá. Ezért Sztálin – diplomáciai úton – többször jelezte Washingtonnak, hogy nem tetszik neki a szókimondó tábornok. Washington pedig Sztálint választotta, nem a saját győztes, nagyszerű katonáját. Patton tábornokot felmentették, és gyakorlatilag irodai munkára kényszerítették. Pedig megállíthatatlan, zseniális katona volt, aki nélkül a szövetségesek aligha nyerték volna meg a II. világháborút, és aki nélkül Ike valószínűleg nem lehetett volna elnök. Amennyiben a karakteres, egyenes jellemű, szókimondó és sikeres Patton elmondhatta volna tapasztalatait és javaslatait a Fehér Házban, megváltoztathatta volna a történelem menetét. Kizárt, hogy akár a politikailag naiv Franklin Delano Roosevelt, akár az új elnök, Harry S. Truman ne fogadta volna el a véleményét. De nem engedték oda. Az eredeti terv szerint Patton 1945. december 11-én tért volna vissza az Államokba. Ike azonban három héttel korábban utazott haza, és elmondta Trumannak, hogy minden rendben Európában. De sajnos ott van az a Patton, aki nem igazán osztja a hatalom álláspontját a szovjeteket illetően…

Patton 1945. december 9-én vadászni indult Mannheim mellett. Negyven kilométeres sebességnél hirtelen a Cadillacje elé kanyarodott egy teherautó. Kisebb koccanás volt, a járművek szinte csak karcolásnyira sérültek. Három embernek semmi baja nem lett, egyedül Patton bénult le mind a négy végtagjára, majd december 21-én egyébként makkegészségesen, 60 éves korában meghalt. Boncolás nem történt. A bale­seti jegyzőkönyvből 20 oldalnyi eltűnt. Robert K. Wilcox történész tíz évig kutatta a haláleset körülményeit. Hogy Patton nem a koccanásba halt bele, az biztos. Arról megoszlanak a vélemények, hogy a CIA elődszerve­zete, az OSS, esetleg Sztálin emberei, vagy a két szövetséges titkosszolgálata együtt szervezte meg Patton halálát.

Mindenesetre játsszunk el a gondolattal: hogy alakult volna a világ történelme, ha Patton, a píszi nélküli ember lett volna Ike helyett az amerikai főparancsnok. De az is elég lett volna, ha hallgatnak rá, vagy egyszerűen meghallgatják és nem elhallgattatják. Kelet-Közép-Európa elkerülhette volna a 45 évig tartó szovjet megszállást. Gondoljuk végig, milyen történelemformáló ereje lehet a tiszta, píszimentes és hatalomvágytól nem fertőzött gondolkodásnak! Patton tábornok a luxemburgi amerikai katonai temetőben nyugszik ötezer katonája mellett. Örök hála neki a kimondott gondolataiért, gerinces jelleméért, történelmi előrelátásáért. Ő az, aki néven nevezte a szovjeteket, nem finomkodott, és történelmi igaz­sága lett. Nem písziskedett, mert nem hatalmat akart, hanem valódi győzelmet. Nem magának, hanem Európának.

Ne feledjük: a mai rendkívül feszült társadalmi-politikai helyzetben nekünk is van píszimentes, szókimondó Patton tábornokunk, csak másképp hívják. Néven nevezi a problémát, és győzelmet akar Európának. És vannak csupán a hatalomért tülekedő píszilovagok. Döntsék el, ki mellé állnak!

Magyar Idők: http://magyaridok.hu/velemeny/patton-piszimentes-tabornok-2523229/

 

Jótanács

 A minap az egyik, kormányközeliséggel nem éppen vádolható televízió csatorna egy esti, meglehetősen népszerű műsorában a műsorvezető egy remek jótanáccsal szolgált nézőinek. A jótanács lényege az volt, hogy amennyiben a kedves néző véleményt akar alkotni valamiről, előtte jól járja körül a témát. Mindezeket megelőzően pedig bemutatták Soros György „igazi” arcát, s azt, hogy mi mindent köszönhetnek a magyarok a nevezett úrnak. Többek között szó volt jótékonykodásairól, kizárólag az emberi jogokért küzdő alapítványairól, a világ egyik legnagyszerűbb egyeteméről, a CEU-ról, és ösztöndíjairól, amit sok, ma magas pozícióban lévő politikusunk is igénybe vett. Persze nem maradt el a az elhíresült videóüzenet azon része sem, amelyben Soros mélyen aggódik a magyar emberekért, és Magyarország sorsáért. Komolyan, a szív majd megszakadt. Mélyen elszégyelltem magam, amiért ezt az embert vádoljuk azzal, hogy fel akarja számolni a nemzetállamokat. Hogy feltételezhetjük, hogy ennek a jóságos embernek van olyan terve, hogy célja elérése érdekében migránsok millióit telepítse Európába? Ezt a jóságos bácsit merjük mi bántani?

Pontosabban: elszégyelltem volna magam, ha előtte – jótanács nélkül is – nem jártam volna körül a témát. De körüljártam.

Úgy gondolom, aki hozzám hasonlóan nyitott szemmel nézi a világot, tisztában van azzal, hogy nem Soros az egyetlen, aki mindent elkövet a nyílt társadalom létrehozása érdekében.

David Rockefeller 2002-ben kelt Emlékirata 405-ik oldalán a következő sorok olvashatóak.

„Egyesek azt hiszik, hogy mi (a Rockefeller család) egy olyan titkos szövetséghez tartozunk, amely az USA valódi érdekei ellen tevékenykedik. Családommal együtt internacionalistának minősítenek, aki összeesküszik világszerte másokkal, hogy létrehozhasson egy integráltabb globális politikai és gazdasági világrendszert, egy egységes világot, ha úgy tetszik. Ha pedig ez a vád ellenem, akkor büszkén vállalom, hogy bűnös vagyok.”

F. Willam Engdahl (W.E.) „A gondolatgyárak” című könyve 76. oldalán így ír: „David Rockefeller Bilderberg csoportjának hatalomüzérei, és Rockelfeller befolyásos nemzetközi köreinek egyéb tagjai új agytrösztöt alapítottak 1973-ban, amelyet Trilaterális Tanácsnak neveztek el. Később ezt nevezték gyakran a „világ árnyékkormányának”, ekkora volt a világpolitikára gyakorolt, titkolt befolyása az elmúlt négy évtizedben.” Leszögezhető, hogy ennek a társaságnak „folyamatos víziója egyfajta bankárszocializmus, amelyben ők irányítanak, a széles társadalom pedig a fizető hitelesek tömegének szerepét veszi fel”. (W.E.) A társasághoz tartozó személyek, és az elveit támogató szervezetek nevei tételesen és részletesen is megtalálhatók az említett könyvben, ha az ember jól körüljárja a témát….És persze nem kell sokáig lapoznunk, hogy szembe találjuk magunkat Soros György, és a Nyitott Társadalom Alapítvány nevével.

Hogy mi a nyitott társadalom lényege, tudjuk. Fricz Tamás elmagyarázta már nekünk az elmélet eredetét ezeken a hasábokon. S hogy hogyan „nemesedett”  Karl Popper liberális filozófus alapelmélete Soros-féle reflexivitás elméletté, azt megérthetjük Soros egyik nyilatkozatából (2003 Fortune Magazin): „…ha követed azokat a szabályokat, amelyeket általában követsz, akkor meghalsz. […] alapvetően ezt a tapasztalatot alkalmaztam mind a globális pénzpiacra, mind pedig politikai nézeteimet tekintve.” Ezt a magatartást követte, amikor pl.2008-ban megtámadta és majdnem bedöntötte a magyar OTP-t. Ezt követte akkor is, amikor a fél bankvilág belebukott, de ő meggazdagodott az amerikai jelzáloghitel-válságon. Támogatta a grúz rózsás forradalmat 2003-ban, és mindent elkövetett George W. Bush elnök megbuktatásáért. 2006-ban az ukrán narancsos forradalom mellé állt, Fehéroroszországban pedig persona non grata lett. A jótékonykodás jelmezébe bújtatott civil szervezetei olyan hálózatot alkotnak, amelyeken keresztül elsősorban a kelet-európai országokban tevékenykedik, s ezeken keresztül akarja nyílttá tenni az itteni társadalmakat. A tevékenységükkel okozott károk megszámlálhatatlanok. Többször megkérdezték tőle, hogy nincsenek-e erkölcsi aggályai emiatt. Azt válaszolta rendre: „be kell vallania, cselekedeteiben benne rejlik annak lehetősége, hogy azokkal másnak kárt okozzon”. „Így történhetett, hogy 1992-ben Soros fedezetlen fontspekulációit követően kénytelenek voltak az adófizetők állni a cehhet.”

Őszintén ajánlom a már említett műsorvezető számára, hogy ők is járják körül a témát, amiről véleményt formálnak, és olvassák el pl. Andreas von Rétyhi George Soros című művét, amelyből az előzőekben idéztem. És innen, a 214-ik oldalról idézem a következőket is:…”miért pont Soros Györgynek és barátainak indult meg a szíve a migránsokon. A migránsok ugyanis emberek, és az emberek sosem érdekelték különösebben Soros Györgyöt…. Különben…nem segített volna Kelet Európában 1989-ben megszervezni a sokk-kapitalizmust, nem spekulált volna a font árfolyama, vagy a thaiföldi fizetőeszköz ellen, ami miatt több millió ember szegényedett el….Így nem nagyon hihetjük, hogy nagyobb érdeke fűződne ahhoz, hogy a menekülés okai ellen küzdjön, mint ahhoz, hogy, magát a migrációt segítse elő.” Majd így folytatja: „A menekültválság már 2015-ben megmutatta, milyen destabilizációs erő rejlik benne. Bár Soros …hálózata nem az egyetlen tényező, de döntő szerepet játszik ebben a gigantikus játékban. …a cél: Európa, különösen Németország meggyengítése és az európai nemzetállamok megszüntetése, hogy meg lehessen valósítani a globalizációt és egyetlen óriási piac jöjjön létre.” Hát ez a Soros-féle nyílt társadalom lényege. S hogy mi a migráció haszna az azt szervezők, támogatók számára? Ezt meg megtudhatjuk Udo Ulfkotte Menekültipar c. könyvéből. Higgyék el: dollármilliárdok. A jótékony filantróp azonban nem csupán aggódik értünk. Ő maga jelentette ki, hogy Magyarország és Lengyelország különösen útjában áll világmegváltó törekvéseinek.

Hát ennyit a Magyarországért aggódó filantrópról, és a balliberális média megalapozott, a témákat jól körüljáró véleményformálásáról. Milyen egyszerű is lenne, ha már teljesen kimosták volna mindannyiunk agyát. Bár az egész világon mindent megtesz ezért a jól megfizetett lakájmédia, pármilliónyinkat azért még nem zavarnak meg a tények.

W.E Gondolatgyárak c. könyve hátoldalán a következő üzenetet fogalmazza meg nekünk, magyaroknak: „Önök Magyarországon legalább szerencsések, hogy választott vezetőik rendelkeznek azzal az erkölcsi bátorsággal és ritka őszinteséggel, hogy felálljanak a tömegben, és elkiáltsák magukat, ujjal a brüsszeli „császárra” mutogatva, kijelentve: nézzétek, nézzétek! A császáron nincs is ruha! Németországban és az EU egyéb országaiban jelenleg nem ez a helyzet.”

Úgy egyébként pedig köszönjük a jótanácsot. Kár, hogy nem hiteles.

Gondola: https://gondola.hu/cikkek/108090-Jotanacs.html

Hamis gulyás

A magyarok szeretik a hasukat. Ha ínycsiklandozó ételekkel kínálnak bennünket, rögtön a helyszínen termünk.

Sokan közülünk amatőr módon hódolnak a sütés-főzés művészetének. Néhány ételféleségünk híressé vált a világban, sőt a politikában is, és speciális helyet foglal el az emberek tudatában.

A Kádár-rendszer jellemzésére a nyugati politikusok a „gulyáskommunizmus” szóösszetételt használták. Kétségtelen, volt gulyás, és volt kommunizmus is. A jelzőként használt gulyás szó pozitívumot sejtetett a szovjet elnyomás alatt diktatúrát elszenvedő országunk megítélése szempontjából. Kádárék „konyhatechnológiája” az egytálétel szisztémájára épült, csakúgy, mint az egypártrendszer kommunista, később szocialistának nevezett gyakorlata.

A kommunista pártpolitikához illeszkedő virtuális gulyásban átvitt értelemben megvolt minden összetevő. Volt munka, igaz, ez a gyárkapukon belül már másként nézett ki. A másodállást vállalók élvezhették a nadrágszíjkerteket, a bennfentesek hozzájuthattak Trabanthoz, Moszkvicshoz. A pult alóli kereskedelem virágzott. Az otthon főzött gulyásból legtöbbször a hús sem hiányzott.

A nyugati világtól vasfüggönnyel elzárt magyarok a szomszédos kelet-közép-európai országokhoz képest a virtuális és az echte gulyással jól lakhattak, ennek azonban ára volt, és az ország teljes eladósodásához vezetett. Magyarország nem kerülhette el 1989-re a bolsevizmus, kommunizmus, majd 2010-re az előzőekből átvedlett szociálliberalizmus hatalomgyakorlásának automatizáltan programozott végjátékát, a gazdasági csődöt.

De minden rosszban van valami jó. A 2010-ben nagy többséggel megválasztott nemzeti kormány, a nép akaratával és szorgos munkájával, két választási ciklus alatt ismét élhetővé tette a hazát. Az EU-ban egyenrangú tagként viselkedve, féltve őrizzük a belépési szerződésekkel át nem adott szuverenitásunkat, identitásunkat. Európa hosszú távú céljait tartjuk szem előtt, védve kontinensünk érdekeit.
Az újkori népvándorlás Európára szabadítása és az amerikai pénzügyi körök egyre nyíltabb világbirodalmi elképzelései más megvilágításba helyezték a brüsszeli uniós apparátus viselkedését. Az emberi sorskérdésekbe a tőke beavatkozási lépéseinek sorozatát láthatjuk. A pártpolitikai érdekek a brüsszeli kettős mérce alkalmazásával érvényesülnek. Soros György élő példaként szembesíti a magyarokat az előbbiekben leírt igazsággal.

A karmester vezényletével erőszakos lépésekkel próbálják a nemzetállamok függetlenségét megnyirbálni. Európa határvédelme nem megoldott, az EU-parlamenti képviselők közül sokan kötényből árulják a kontinens népeinek életterét. Elfeledkeznek arról, hogy mandátumukat a választások során a nemzetek polgáraitól kapták. A közvetett képviselet demokráciában eddig jól működő intézményrendszerét a jogi és erkölcsi szabályok felrúgásával megsemmisítik. Az EP-képviselők közel egyharmada, a George Soros-féle képletet alkalmazva, nem kíváncsi a választók akaratára, és megbízás nélküli ügynökként támogatja a pénzmágnás világbirodalmi törekvéseit.

Sajnálatos módon ezt teszi a magyarországi ellenzék is. Visszaélve a választók bizalmával, pártérdekeket képvisel, lobbistává vált és lakáj módjára szolgálja ki az őt támogató pénzügyi tőkét.
A magyar nép már kiismerte a vörös ármányt. Az ellenzék vezetői ugyanazok, akik zárt pártideológiai rendszerüket követve már többször belebuktak országlásukba. Néhány, az általuk létrehozott és táplált szatellit pártocska hátsóján még ott van a tojáshéj, politikai értelemben azokat nem lehet komolyan venni.
A választók 2018-ra megtanulták, hogy mi a megvalósíthatatlan ígéretek és a „valóságnagybácsi” közötti különbség. Éppen ezért nincs szükségük hamis gulyásra. Ebből az ételből sem külföldön, sem belföldön már nem lesz szállóige.

Az adófizetők forintjaiból csak kormányzati felelősséggel lehet gazdálkodni, mégpedig úgy, hogy lehetőleg minden ember egy kicsit jobban éljen. Társadalom iránti érzékenységgel kell a „tortát” szeletelni. Lézerkéssel kell végezni az elosztást, és nem úgy, ahogy az ellenzéki pártok: húsbárddal, annak érdekében, hogy az általuk elcsábításra kiszemelt társadalmi csoportok szavazataihoz jussanak.
Arról keveset hallani, hogy mi kerül az ellenzék receptje szerint a gulyásba. Egyelőre az látható, hogy csak hamis gulyásról beszélhetünk. Ebben nem lesz olimpia, stadionok, tornatermek, uszodák, Római-parti árvízvédelem, világszínvonalú Városliget és Paks 2-t is száműznék.

Természetesen a tűzhely közelébe sem engednék a 2010 óta jól működő kormányzást, „szabad a gazda” alapon, ismét elkezdődne a mérhetetlen korrupció és az ország gazdaságának kiárusítása.

A magát újabban néppártinak mondó, önmagát felélő ellenzéki párt most már hozzájárulna a hamis gulyás elkészítéséhez is. A valódi gulyás receptjét szintén félrelökik, alapanyagként marhalábszár helyett csizmaszárat ajánlanak. Repeta csak a gárdamellény nélkül érkezőknek járna. A kül- és belföldi oligarcháknak kiszolgáltatott Jobbik halálos ölelést kínál a szocliberális tábornak, amely, ha elfogadja az együttműködést, békeporrá zúzva, ízesítésként a közösen kifőzött hamis gulyásba kerülne. Tudjuk, hogy az ellenzék, amikor hatalmon volt, nem osztogatott, hanem fosztogatott. Ha lehetősége lenne rá, akkor ezt a szokását mindannyiunk kárára, gátlástalanul folytatná, a magyar embereket hozzászoktatná, „eszi, nem eszi, nem kap mást” alapon, a hamis gulyáshoz.

Magyar Hírlap: http://magyarhirlap.hu/cikk/103977/Hamis_gulyas

 

Lép a nép

Öreg kontinensünk brüsszeli irányítása megújításért kiált. A legfőbb veszély, hogy elvesztettük védekezőképességünket. Sajnálatos módon ismét felbukkant a birodalmi téboly és hatalomszerző próbálkozásba kezdett.

A jólétbe szenderült Európa elkésett reakciókkal mozdul, az újkori hódítók előnyt szereztek. A történelem sodrása hullámokba csapott át. A megzavarodott európai nagyhatalmak egymásra is sanda szemmel tekintenek. Ennél is nagyobb probléma, hogy egyes országok vezetői nem figyelnek a saját népük hangjára, igyekeznek pártpolitikai eszközökkel elterelni a figyelmet az emberi sorskérdésekről és azok megoldásáról.

Az európai nagyhatalmak hegemóniára törekvése kézzelfoghatóvá vált, ennek első jelét megmutatta a brexit. A német–francia tandem előtt Nagy-Britannia nem hajtott térdet. Eredmény: az eddigi európai uniós katonai és gazdasági berendezkedés jelentős gyengülése. Macron kétarcúsága tetten érhető: első számú fontos törekvése a francia gazdaság adósságainak Németországgal történő megfizettetése, majd egy ideig cserébe felkínálja a merkeli Németország vezető szerepének elismerését, miközben fenntartja a későbbi előzés lehetőségét.

Az európai nagyhatalmak pókerjátszmája a nevető harmadik amerikai pénzügyi hatalmasok kezére játszik. Képviselőjük, Soros György mániákus módon, kiépített szervezettséggel kívánja ráerőszakolni a nyílt társadalom követőinek eszmeiségét Európára. Megvett képviselői és NGO-s szervezetei beférkőztek az Európai Unió intézményrendszerébe.

Soros egy világuralomra törekvő, egyelőre még láthatatlan pénzhatalmasokat egyesítő társaság előretolt, megbízást teljesítő figurája. Komoly szerepet vállalt az amerikai választási rendszer megzavarásában, a közel-keleti és afrikai arab tavasszal kezdődő népvándorlás elindításában. Rémisztő jelenség, mert megrögzött küldetéstudata van. Minket azonban, civil polgárokat, Európa népeit éberségre intenek a Soros-féle megnyilvánulások a jelent és a jövőt tekintve. Európa lakosságának fontos feladata az ősei által felépített civilizáció védelme és építése, a nemzeti szuverenitás és identitás megőrzése oly módon, hogy az eredmény mindenkor a jövőt, gyermekeink és unokáink életét szolgálja.

Európa őslakosságának kisebbségbe taszítása (a kötelező kvótarendszerrel) a társadalmi konfliktusok kiéleződését jelentené. A mesterségesen szított, vallási tartalommal feltöltött polgárháborúk kiváltanák a Soros-féle oligarchák szándékát, megkönnyítenék Európa meghódítását. Hídfőállást kívánnak képezni, ugródeszkaként használva Európát Ázsia gazdasági elfoglalására. Az illegálisan érkező újkori rabszolgák behívása és olcsó munkaereje alapvetően ezt a célt szolgálja. Az embercsempészek és NGO-k kezére játszott, félrevezetett tömegek milliószámra indultak el a számukra édent jelentő Európa felé. Statisztikai adatok mutatják, hogy Európában a népesség 25 százaléka szegénységben él. Házunk táján is elkelne a nagyobb arányú szolidaritás.

Helmut Kohl kancellár szavaival élve a rászorulóknak úgy kell segítséget nyújtanunk, hogy hazájukban segíthessenek önmagukon. Nézetét egyre több józan politikus teszi magáévá. A magyar kormány igyekszik közvetlen segítséget nyújtani a helyben rászorulóknak. Ezt a legutóbbi alkalommal az ENSZ-nek a kereszténység üldözésével foglalkozó tanácskozása is elismerte, sőt jó példának, követendőnek tekintette. Európa népei nehezményezik, hogy a brüsszeli vezetők nem kívánják meghallgatni a hangjukat. Nyilvánvalóvá vált, hogy a polgárok többsége bevándorlásellenes, ennek eredményeit visszatükrözik az utóbbi időben megtartott parlamenti választások.

Várhatóan egyre több országban lép a nép.

Üzenjük Soros Györgynek és a Clinton-féle alapítványhoz hasonló szervezeteknek: Európa drága kincs, jövője gyermekeinké és unokáinké. Kontinensünkön nem lesz arab tavasz. Európa nem adja fel hídfőállását, de kötelezettségének érzi a barátság és az együttműködés megőrzését az amerikai és ázsiai­ kontinenssel. Soros György csapatainak visszavonulót kell parancsolnunk. Értésükre kell adnunk, hogy a híd túl messze van. A spekulánst és a mögötte állókat a szellemi honvédelem elsődlegesnek tekintett eszközével, a nemzeti konzultáció mentén kinyilvánított elsöprő többségi társadalmi akarattal megállásra fogjuk kényszeríteni.

A magyarok tudják, hogy a történelem során nagy árakat fizettek a függetlenségükért. A pártpreferenciák eltörpülnek azon kijelentés mögött, ami örök érvényű: „A haza minden előtt.”

Magyar Idők: http://magyaridok.hu/velemeny/lep-a-nep-2449978/

 

 

Gyökeres fordulat Csehországban

Az osztrák választásokkal foglalkozó legutóbbi cikkemet azzal fejeztem be, hogy a globalizmus és a nemzeti szuverenitás küzdelme folytatódik, ezúttal éppen Csehországban.

Ez így is történt: a cseh választásokat az Andrej Babis dúsgazdag üzletember által alapított és vezetett, bevándorlásellenes ANO (magyarul: igen, de a rövidítés jelentése: Elégedetlen Polgárok Akciója) nyerte meg, méghozzá az újkori cseh demokráciában soha nem látott arányban, 29,64 százalékkal. Nem kevésbé lényeges, hogy a negyedik helyet pedig az a japán–cseh származású Tomio Okamura nevű üzletember által vezetett Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) nevű párt szerezte meg 10,64 százalékkal, amelynek legfőbb, szinte kizárólagos jellemzője a radikális migrációellenesség.

Ezzel szemben meglepően nagy arányú vereséget szenvedtek a kormányt eddig vezető s Bohuslav Sobotka személyében a kormányfőt adó szociáldemokraták (7,27 százalék), akik a bevándorlás kérdésében az ANO-hoz képest sokkal óvatosabb, visszafogottabb állásponton voltak, ami időnként a visegrádi négyeken belül is megmutatkozott. Hasonlóan gyengén szerepeltek az eddig a kormánykoalícióban részt vevő, szintén mérsékeltebb hangvételű kereszténydemokraták is (5,8 százalék).

A cseh polgárok döntésében is megmutatkozik az, ami az osztrák választások egyik nagy tanulsága: bár a cseh gazdaság közép-európai viszonylatban az egyik legsikeresebb, mégis az emberek nagy részének meghatározó kérdés az, hogy kultúrájukat, szokásaikat, életfeltételeiket megőrizhessék a továbbiakban is, ezért azokra a pártokra adták a voksuk többségét, amelyek hangot adtak ebbéli aggályaiknak, félelmeiknek és kívánalmaiknak. Az ANO közel harmincszázalékos eredménye ráadásul cseh viszonylatban csúcsnak számít, ekkora fölénnyel még egyetlenegy párt sem nyerte meg a parlamenti választásokat az elmúlt 24 évben.

Mindez azért is különösen meglepő, mert Csehország valójában alig érintett a bevándorlás kérdésében. Hogyan lehet mégis, hogy egy ilyen, szerencsésen kívül maradt országban ekkora jelentőségre tett szert ez a téma, sőt döntő mértékben meghatározta a választások kimenetelét? Az ok semmi másban nem keresendő, mint abban, hogy a cseh állampolgárok sem pusztán egyéni egzisztenciális helyzetük alapján mérlegelnek és választanak, hanem számításba veszik közvetlen és tágabb környezetük – lakóhelyük, hazájuk – sorsának alakulását is, hiszen ott kívánnak jól és komfortosan élni.

Ragaszkodnak megszokott életvitelükhöz, kultúrájukhoz, közösségeikhez, s érzékenyen reagálnak arra, ha valami – itt és most a migránsáradat és az iszlamizáció – veszélyezteti azt. Ne feledjük: Németországban és Ausztriában magas életszínvonalon élnek az emberek, s mégis, félig már elfordultak a Willkommenskultur anyjától, Angela Merkeltől, és a migránsellenes Alternatíva Németországnak (AfD) nevű pártot bejuttatták a parlamentbe. Míg Ausztriában teljes fordulatot hajtottak végre azzal, hogy a politikailag korrekt beszéddel szakító, az Osztrák Néppártot alapjaiban megújítani akaró Sebastian Kurz mellé tették le voksaikat.

Természetesen a fősodratú baloldali és balliberális politikusok és médiumok azzal magyarázzák a választók bevándorlásellenes hangulatát és voksait, hogy jelen vannak és megjelentek olyan populista, rasszista és szélsőjobboldali pártok és politikusok, amelyek és akik az embereket a migránsok ellen uszítják, félelmet és idegenellenes indulatokat, gyűlöletet keltenek, s ez látszik meg a választási eredményeken. A legfőbb céltábla ilyenkor éppen az Orbán-kormány, amelyik nem átall népszavazást tartani, írásban megkérdezni az embereket, illetve Soros György migránspolitikájával szemben fellépni annak érdekében, hogy a bevándorlás ellen hangolja a választókat.

Vagyis a balliberális körök állítása az, hogy ha nem lennének jelen egyes országokban olyan „populista”, „rasszista” s persze autokrata kormányok és pártok, amelyek migráció- és iszlamizációellenesek, akkor a békés állampolgárok szeretettel és örömmel fogadnák az Afrikából, Ázsiából, a Közel-Keletről jötteket. Nos, ennek a tézisnek a fekete-fehér cáfolatát nyújtja az a napjainkban nyilvánosságra került közvélemény-kutatás, amelyet a Vasárnapi Hírek megrendelésére a kormányhoz semmiképpen sem közel álló Publicus Intézet végzett el.

Eredményeik szerint Magyarországon a megkérdezett emberek 76 százaléka szerint fontos probléma az ország számára a menekültkérdés. Ha azonban most azt gondolnák a baloldaliak és liberálisok, hogy ez az összesített adat bizonyára a Fidesz–KDNP-vel szimpatizálók
miatt jött össze, akkor ki kell ábrándítanom őket, ugyanis a jobbikos szavazók 81 százaléka, illetve a bizonytalanok 75 százaléka is ezen a véleményen van.

De ha ez nem lenne elég: a szocialistákkal szimpatizálók többsége, 51 százaléka is hasonlóan vélekedik. Nagyon fontos adat még, hogy amíg az emberek 61 százaléka úgy érzi, nem érinti személyesen a menekültkérdés, addig 81 százalék biztos abban, hogy hazánkat érinti a probléma.

Mindez világosan mutatja, hogy a bevándorlásellenes hangulat nem vezethető le az Orbán-kormány aljas, gyűlöletkeltő, ármánykodó tevékenységéből, hiszen a jobbikos és a szocialista szimpatizánsok aligha fogadnák el a kormány tematizációját, ha az irreális és valóságidegen lenne. Ellenkezőleg: a kormány ráérzett arra, hogy mi foglalkoztatja a jobb- és baloldali vagy politikailag semleges beállítottságú embereket, tehát reális problémákkal foglalkozik, és igyekszik azokra megoldást találni országon belül és az unió keretei között is.

S ehhez még tegyük hozzá, hogy például Németországban nemcsak a baloldali pártok, de még a régi szép időkben jobbközép beállítottságú CDU is migránsbarát propagandát folytatott, nem beszélve a német újságokról és a közszolgálatinak nevezett médiáról, s mégis megváltozott a német emberek sokaságának véleménye a bevándorlás kérdésében.

Mindettől függetlenül Andrej Babist korántsem tartom egy minden hibától mentes politikusnak, különösen nem szeretem a politikai múltját (pártállami káder volt és együttműködött a titkosszolgálatokkal is), és meggazdagodásának módját (a vadprivatizációs folyamatban nem éppen a legtisztább úton megkaparintott egy állami agrárvállalatot, s ennek tulajdonosaként vált milliárdossá, Csehország második leggazdagabb emberévé).

Tény azonban, hogy a cseh állampolgárok mindezt részben zárójelbe tették, részben megbocsátottak Babisnak, vélhetően éppen azért, mert a mai Babis már megengedheti magának – akárcsak az Egyesült Államokban Donald Trump –, hogy immáron ne a személyes, hanem országa és hazája érdekeit, valamint az átlagemberek véleményét, félelmeit és kívánságait tegye az első helyre, és ennek mentén politizáljon. Szimpatikus a cseheknek, hogy az ő nyelvükön beszél, s valós problémákra igyekszik nem szélsőséges, hanem reális válaszokat adni.

Végezetül, ha politológiai szempontból számba vesszük azt, ami a német, az osztrák és a cseh választásokon történt, akkor azt hangsúlyoznám, hogy valóban új korszak kezdődött el az európai, s különös súllyal a közép- és kelet-európai politikában. A 21. század elején megjelent és uralkodóvá vált a globalizációpárti és a nemzeti szuverenitást védő politikai és társadalmi erők közötti törésvonal, s ez a törésvonal mintegy felülírja a 20. századra leginkább jellemző bal–jobb megosztottságot.

Nem azt állítom, hogy a bal–jobb konfliktus már eltűnt, hiszen az jól látszik, hogy a globalizáció oldalán elsősorban baloldali és liberális politikai pártokat és mozgalmakat találunk, míg a nemzetállamok védelmében elsősorban jobboldali, konzervatív-kereszténydemokrata pártok jelennek meg. De a V4-eken belül nemcsak a konzervatív és jobboldali Orbán- és Szydlo-kormány folytat bevándorlás- és kvótaellenes politikát, hanem a szociáldemokrata és baloldali Fico-kormány is, s mostani bukásáig – ha némileg visszafogottabban is – a szintén szociáldemokrata Sobotka-kormány is a V4-ekkel együtt menetelt.

A „régi” jobb- és balközép pártok tehát vagy háttérbe szorulnak (Franciaországban, Németországban, Olaszországban), vagy képesek megújulni, s az új törésvonal mentén politizálni (Kurz néppártja Ausztriában). Ám még fontosabb, hogy olyan új pártok jelennek meg az európai, de különösen a közép- és kelet-európai politikai palettán, amelyek már nem illeszthetők be a régi keretekbe, mert az új kihívások mentén jöttek létre (ANO, AfD, Öt Csillag Mozgalom stb.). Ezek nem „populista”, hanem realista pártok.

S mintha megfordulna Európa: vigyázó szemünket magunkra, Közép- és Kelet-Európára kell vetni. Itt fordul a történelem.

A civilség diadala

A 21. század civiljeinek mindent megelőző feladata az élhető világ fenntartása. Kiindulópont, hogy a társadalmaknak szükségük van rendszerre, irányító vezetésre. Az irányító hatalom megszerezhetősége demokratikus viszonyok között politikai csatározások eredménye, ahol betartják a jogállamiság szabályait. Az erőszakkal véghezvitt hatalomszerzés formái, a puccsok és ellenforradalmak a politikai bűnözés kategóriájába tartoznak. A demokratikus társadalmak elfogadták a politika elsődlegességét, legálissá tették a különböző filozófiájú pártok hatalommegszerzéséért folytatott versenyét. A választásokkal kialakuló társadalmi, politikai és jogi szerkezet alapját a polgárok többségének támogató szimpátiája hozza létre.

Itt érdemes megállni.

Tegyük fel a kérdést, hogy van-e a civileknek, a népfelség tulajdonosainak olyan eligazító tudománya, amely kiegyensúlyozhatja a politikai tudományra alapozó pártok előnyét. A válasz: nincs. Ezért a nemzetek polgárainak szükségük van olyan tudományágra, amely választások esetén megbízható alapot nyújt ahhoz, hogy a hatalom birtoklását jó kezekbe adják. E tudomány lehet a civilitika. A politikai tudomány ismerete és torzítása napjainkban a pártpolitizálást szolgálja, sokszor az emberi hiszékenység kihasználására épül. Mondjuk, hogy az állam tisztességes működtetésének alapja a háromhatalmi ág jelenléte, azaz a fékek és ellensúlyok rendszere. E rendszer optimális működtetéséhez előszobát jelenthet a politika és a civilitika párhuzamos jelenléte.

A civilek alapvető érdeke a pártpolitikák céljainak átvilágítása, a pártok versengésének objektív értékelése. Ehhez nyújthat segítséget a pártok történelmi és közelmúltbeli működésének elemzése az általuk realizált, közjót szolgáló vagy azzal ellentétes teljesítmények értékelése. A 21. században elkerülhetetlenül szükséges a civilitika tudományának kialakítása.

A civilek pártokról kialakított véleménye megosztott. Azt is látjuk, hogy a többség szavazata, véleménye van legközelebb a társadalmi igazságosság megvalósulásához. Valljuk, hogy a kisebbségben maradottakat szolidaritással lehet a győztes nagyobb közösségbe integrálni. Nem hiszünk az emberek politikával kapcsolatos semleges magatartásában. Meggyőződésünk, hogy a passzivitás is olyan elkötelezettséget jelent, amely a társadalom aktív többségének akaratához igazodik. Nyíltan valljuk, hogy a keresztény civilizáció értékeit követve kell szolgálnunk a nemzeti szuverenitást, identitást, miközben a szubszidiaritás hívei vagyunk, amelyet szerintünk csak önkorlátozással lehet szűkíteni.

Az EU nem létezhet a 27 tagországban egyaránt megszervezett civil szellemi honvédők nélkül. A szólás- és véleményszabadság minden polgárnak jár, és nem korlátozható. Civil missziónk céljai és irányai egyértelműek, kiállunk az EU intézményeinek reformja mellett, a bürokrácia brüsszeli elefántcsonttornyának lebontására szövetkezünk, célunk, hogy az európai uniós polgárok sorskérdéseit csak közvetlenül, véleményük kikérése után lehessen eldönteni (népszavazás, népi konzultációk). Szorgalmazzuk az uniós polgári kezdeményezésekről szóló törvény megváltoztatását, nem tűrhetjük, hogy az unió lakosságának kezdeményezései elé szinte áttörhetetlen akadályokat állítson. Konstruktív javaslatot juttatunk el az Európai Unióhoz a migránshelyzet kezelésére és kontinensünk közös határvédelmének biztosítására.

Civil missziónk, miközben megalapozza a civilitika tudományát, ismeretterjesztésével és konkrét cselekvéseivel elősegítheti az európai, valamint a magyar nemzet választópolgárainak jó ügyek melletti állásfoglalását és tisztánlátását.

Magyar Idők – Vélemény rovat