Ki irányította a rendszerváltást?

A felemás átmenetet húsz évvel később valóságos cezúrának kellett követnie

Alapkérdés: kik irányították a magyar rendszerváltás folyamatát, kik szorultak háttérbe, kit mostak le a pályáról, illetve mennyire volt tervezett s mennyire spontán a magyar demokratizáció?

A közép- és kelet-európai országok úgy jutnak el a rendszerváltás pillanatához, hogy a globális elit által elterjesztett s a fősodratúvá vált liberális hálózatok által átvett eszméket kapták normaként, elvárásként. A várva várt jóléti, szociális állam helyett privatizációt és a piac uralmát, az általában vett demokrácia helyett liberális demokráciát s a hagyományos, részben megőrzött keresztény kultúra helyett multikulturalizmust. Az őket segítő, támogató nyugati hatalmak, illetve mögöttük a globális pénzügyi hatalom ezt várta el az új, demokratikus vezetőktől, kormányzatoktól, ehhez nyújtott segítséget, s aki ettől az iránytól merészelt eltérni, azt brutális módon gátolták, korlátozták, szankcionálták – már akkor is.

Ez ugyanúgy érvényes volt a bukott Szovjetunió romjain újra létrejött Oroszországban (lásd Borisz Jelcin pokoljárását), mint Lengyelországban, a balti államokban, illetve Magyarországon. Nem a romantika vezette tehát sem a nyugati hatalmakat, sem a globális tőkét, nem akartak ők semmit jóvátenni és nem akartak senkitől utólag elnézést kérni. Ellenkezőleg: azokkal a posztkommunista, volt pártállami politikusokkal és pártokkal értették meg magukat a legjobban, akik a hagyományos kommunista reflexek szerint Moszkva után most az új nagyhatalmaknak és az uniónak hódoltak be, s akik eltökélt hívei voltak akkor is és ma is a (már nem annyira proletár) internacionalizmusnak, ami jól összeegyeztethető volt már akkor és most is a liberális globalizmussal és kozmopolitizmussal. Az eleve globalista liberális ellenzéki erőkkel – mint Magyarországon az SZDSZ-szel – pedig csípőből, zsigeri módon megtalálták a közös hangot, s az volt számukra a legcsodálatosabb forgatókönyv, ha a posztkommunisták és a globalista liberálisok szövetkeztek egymással az állami vagyon kiárusítására és a nemzeti szuverenitás megszüntetésére.
Ha most harminc évet ugrunk, akkor, mint jól látjuk, nem változott semmi. Nyugaton a helyzet változatlan – mondhatnánk Remarque-kal együtt, kissé kesernyésen.

Nyomásgyakorlás glaszékesztyűben

A nemzetközi szereplők közül a legbefolyásosabbak kétségtelenül a globális pénzügyi elit és az euroatlanti nagyhatalmak voltak. Az utóbbiakat elsősorban az vezette, mindenféle erkölcsi vagy érzelmi megfontolás nélkül, hogy olyan politikai erők kerüljenek hatalomra Magyarországon az első szabad választásokon, amelyek az ő, a régióban és Magyarországon meglévő geopolitikai befolyásukat nem kérdőjelezik meg sem a politikában, sem az ideo­lógiában, sem a gazdaságban, sem a kultúrában. Választott politikai vezetők lévén glaszékesztyűben dolgoztak, látszólag nem erőszakoskodtak, csak indirekt módon próbáltak befolyást gyakorolni az ellenzéki pártokra, majd később az Antall-kormányra. Ennek egy kicsit tán naiv megnyilvánulása volt az, amikor Helmut Kohl arra kérte Antallt, hogy hagyja meg a külügyminiszteri pozíció­jában a valahai pufajkás kommunista Horn Gyulát, nyilván nem érzékelvén, hogy ez a kérése az ’56-os forradalmat tisztelő MDF számára valóban elképesztő javaslat volt.
Ennél sokkal erőteljesebb, sőt agresszívabb eszközöket alkalmazott a globális pénzügyi elit a céljai eléréséhez. Köztudott, hogy Magyarországnak (Lengyelországgal együtt) óriá­si külföldi adósságállománya volt, s az ettől való megszabadulás az egyik alapfeltétele volt a gazdasági konszolidációnak Magyarországon (akárcsak Trianon után). Volt is akarat és szándék erre: Alfred Herrhausen, a ­Deutsche Bank elnöke, egyben Kohl gazdasági főtanácsadója kidolgozott egy konszolidációs pénzügyi programot a két ország és a térség számára, különös tekintettel a külföldi adósságállomány kezelésére. Az ő megközelítése nem érdekalapú, hanem erkölcsi volt, abból indult ki, hogy a Nyugat felelősséggel tartozik a kommunizmus alatt negyven évig vergődő országokért. Herrhausen terveit 1989 őszén a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank elé terjesztette, ám a tény az, hogy Herrhausent 1989 decemberében Frankfurtban a kocsijában felrobbantották.

Sorosnak megtetszett az állami vagyon

Ez véget vetett az értékalapú megközelítésnek, a globális pénzügyi elit félresöpörte a Herrhausen-féle elképzeléseket, s abból indult ki, hogy Magyarország adósságállományát nem szabad átütemezni s főleg nem elengedni. Miért? Mert így lehet a legjobban fenntartani Magyarország pénzügyi, ezáltal politikai függőségét, kiszolgáltatottságát s abbéli kényszerhelyzetét, hogy az adósság-visszafizetés, a válságkezelés érdekében privatizálja az állami, nemzeti vagyont, a stratégiailag fontos ágazatokat, megszorításokat vezessen be, emelje az adókat, korlátok nélkül engedje be az országba a multicégeket és pénzintézeteket. Soros György ekkor azzal a javaslattal állt elő, hogy ha az ő és Andrew Sarlós kezébe adja a kormány a stratégiai szempontból meghatározó állami cégeket, akkor cserébe elintézi a globális elitnél az adósságállomány átütemezését vagy elengedését. Ennek a visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatnak Antall József ellenállt, teljesen indokoltan.

Azonban tény, hogy a globális pénzügyi guruk világosan megüzenték az Antall-kormánynak – s személyesen Antall Józsefnek –, hogy az adósság átütemezését még felvetni sem szabad, mert akkor a globális tőke kivonná a pénzeit az országból, ami gyakorlatilag az államcsőddel lenne egyenlő. A globális hálózat azt is elérte, hogy a számukra kedves, mert neoliberális és globalista nézeteket valló, de ellenzékbe kerülő SZDSZ-szel a kormánynak egyfajta sajátos paktumot kellett kötnie.

Tánc gúzsba kötve

Innentől kezdve pedig azt mondhatjuk, hogy az első szabadon választott kormány mozgásterét illetően nem volt teljesen szabad, helyette inkább gúzsba kötve táncolt – pontosabban táncról szó sem volt. Tehát hogyha valamelyik erőcsoport valóban befolyásolta a magyar rendszerváltást, az éppen a globális pénzügyi elit volt, amelynek a szándékaival a nyugati nagyhatalmak nem mentek szembe, mert mindez az ő szándékaikat is tükrözte.

Belpolitikai szempontból három fontos csoportot kell kiemelnünk: a pártállami elitet, az ellenzéki pártokat, illetve a civil társadalmat, amelyik ekkor ébredezett és szervezett tüntetéseket az átmenet folyamán.

Abból kell kiindulnunk, hogy a pártállami elit már a hetvenes évek végétől kezdve bonyolult kapcsolatokat alakított ki a nyugat-európai nagyhatalmakkal, illetve a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel. Megindult a lopakodó kapcsolattartás, 1982-ben felvettük az IMF-hiteleket, s a nyolcvanas évekre a szocializmusból egyre jobban kiábrándult, jól informált fiatalabb pártvezetők, KISZ-vezetők, technokrata szakemberek fokozatosan felkészültek a rendszer átalakulására. A nyolcvanas évek második felében már tudatosan készítették elő hatalmuk átmentését a demokráciába és a piacgazdaságba. (Lásd társasági törvény, átalakulási törvény.) A spontán privatizáció révén a magánosított vállalatok egy részének az élére kerültek, immáron tulajdonosként.

És itt álljunk meg egy pillanatra!

A magyar pártállami elit talán a közép- és kelet-európai posztkommunista pártok közül is a legelsőként és a leggyorsabban ismerte fel, hogy elkerülhetetlen folyamatok indultak el a régióban és a világban, amelynek nem lehet ellenállni, ellenkezőleg, pragmatikus politikusként az élére kell állni. Ennek az iránynak volt az egyik legügyesebb – vagy inkább legpragmatikusabb – képviselője maga Horn Gyula, aki már 1989 decemberében (!) arról beszélt egy gyűlésen, hogy idővel az országnak be kell lépnie a NATO-ba. (Jelen voltam: ez ott és akkor még ellenzéki füllel is elképesztő javaslatnak tűnt.) Az MSZMP tehát tudta, hogy mit akar, tudta, hogy miként akarja magát megkerülhetetlenné tenni az átmenetben, hogy azután a demokráciában is meghatározó tényező maradjon. Beleszorította az ellenzéki pártokat a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokba, amelyeknek a végén megegyezés született, s ennek a következménye az, hogy még a pártállami parlament fogadta el az átalakulás sarkalatos törvényeit s ekkor kiáltották ki a köztársaságot is.

Forradalom kiegyezés útján

E tudatos és tervezett folyamat fontos, szimbolikus állomása volt 1989. június 16., Nagy Imre és társai újratemetése, amikor is az ellenzéki pártok azokkal együtt emlékeztek az áldozatokra, akiknek az elődjei végezték ki őket. Fájó, de ez a nap nem a valódi rendszerváltás, hanem a pártállami elittel való kiegyezés napja volt, ami számomra egyértelműen negatív szimbólum. Sokkal inkább lehetne szimbólum egy három nappal későbbi esemény, június 19-e, hiszen 1991-ben ezen a napon hagyta el az utolsó szovjet katona Magyarországot, tehát ekkor váltunk újra szuverén, szabad nemzetté.

Itt térnék át az ellenzéki pártokra: amíg a pártállami elit nagyjából elérte azt, amit akart a rendszerváltás során, addig az ellenzéki pártokról ez csak részben mondható el. Ennek egyik, de lényeges oka az, hogy az ellenzék, mely az Ellenzéki Kerekasztalban tömörült – tisztelet a kivételnek –, túlságosan is belebonyolódott a pártállami elittel való alkudozásba, másképpen fogalmazva túlságosan is felfelé figyelt, és nem lefelé, a társadalom felé. Elit tárgyalt elittel, s közben elhanyagolták azt a civil erőt, amely az utcán, a tüntetéseken megmutatkozott, s amely egy határozottabb, kevésbé kompromisszumos ellenzéki fellépés mellé is felsorakozott volna.

Ugyanis, minden ellenkező híreszteléssel ellentétben, a társadalom a rendszerváltás mögé állt, amit 1988-ban és 1989-ben a látványos demonstrációk bizonyítottak, például 1988. március 15-én és 1989. ­március ­15-én. Mint ezeknek az eseményeknek a résztvevője, bátran mondhatom, hogy a társadalom jelentős és aktív része a demokratizáció mögött állt, és valóságos elszámoltatást, történelmi igazságtételt, lusztrációt akart. Ha ezek a tömegek pozitív visszajelzéseket kapnak az ellenzéki pártoktól, akkor további társadalmi, alulról jövő nyomást tudtak volna gyakorolni a pártállami hatalomra, nem engedvén, hogy Horn Gyuláék és társaik rossz kompromisszumokba kényszerítsék bele többek között az MDF-et és a hatalomra kerülő Antall-kormányt.

Ez a társadalmi nyomás látványosan megmutatkozott például korábban Lengyelországban, később Kelet-Németországban (Drezdában, Berlinben, Lipcsében), Csehszlovákiában a Vencel téren, Romániában, illetve a balti államokban. Sajnos azonban az ellenzéki pártok vezetői elhitették magukkal, hogy 1989 tavaszától már csak nekik van dolguk a rendszerváltással, a tömegeknek pedig nem. Ez szerintem történelmi hiba volt, fenntartása egy kevésbé szerencsés hagyományunknak, amelyben a politikai folyamatok során nem osztanak lapot a civil társadalomnak, a népakaratnak.

Holott 1956 megmutatta, hogy a nép csodákra képes, amire 1989-ben is képes lett volna, ha például az ellenzéki pártok a tömegek élére állnak. Nem ez történt, hanem az ellenkezője, ennélfogva pedig a magyar rendszerváltás nem vált társadalmi forradalommá, hanem elitforradalom vagy inkább elitegyezkedés maradt – felemás eredményekkel. Antall József „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” bonmot-ja erősen ellentmondásos kijelentés. Ezen a paradigmán fordított nagyot a 2010 után elkezdődött korszak, amely joggal nevezhető második rendszerváltásnak.

A pártállami elit halálos ölelése

Tehát többek között azért nem történt lusztráció, történelmi igazságtétel és elitcsere 1990 után Magyarországon, mert a meghatározó ellenzéki elitcsoportok – MDF és SZDSZ is – így vagy úgy, de túl közel kerültek a pártállami elithez, s ebből rossz megegyezések és rossz alkuk születhettek a háttérben. Mindebből pedig egyenesen következik, hogy az Antall-kormány mérlege erősen felemás: kiépítette a parlamentáris demokráciát és a jogállamot, létrejött a demokrácia intézményrendszere, viszont nem építette le a posztkommunizmust, s hagyta, hogy a diktatúra emberei velünk maradjanak és tovább rombolják a politikai légkört. Nem csináltak történelmi igazságtételt és lusztrációt, holott – minden ellenkező híresztelés ellenére – módjuk lett volna rá. Ez pedig az Antall-kormány súlyos történelmi felelőssége, aminek máig ható negatív következményei vannak.
Összegezve: a magyar politikai szereplők közül a pártállami, kádári diktatórikus elit sok tekintetben sikeresen megtervezte és irányította az átmenetet az első szabad választásokig, utána pedig, nemzetközi támogatással, meg tudta akadályozni – persze nem csak rajta múlott –, hogy az intézményi váltást személyi váltások is kövessék és megtisztuljon az új rendszer. Az ellenzéki pártok közül a globalista-kozmopolita SZDSZ, melynek az antikommunizmusa eleve hazugság volt, elérte céljait azzal, hogy a nemzetközi liberális erők segítségével az Antall-kormány hatalmát korlátozza, s 1994-ben a posztkommunistákkal kormányra kerüljön.

A nemzeti-konzervatív pártok s az Antall-kormány kevéssé tudta megközelíteni kitűzött céljait, túl sok kompromisszumra kényszerült, és ez korlátozta az eredményességét; a lusztráció elmaradása mellett a spontán privatizáció nemzeti vagyont elrabló folyamatát sem tudták megállítani. Jó szándékuk vitathatatlan, viszont túlzott jóhiszeműségük és részbeni tehetetlenségük is az. Kövér László talán a fentiek miatt mondta azt nemrég egy interjúban, hogy inkább tartja nagy átverésnek a harminc évvel ezelőtt történteket, mintsem forradalomnak.

S végül az a szereplő, amelyik a partvonalon kívülre került, egyértelműen a civil társadalom és a népakarat. Segítséget nem igazán kapott, gyakorlatilag nézőjévé vált a rendszerváltásnak – de nem feltétlenül a saját hibájából. Meggyőződésem, hogy a 2010 után kezdődő második rendszerváltás sikerének egyik záloga éppen az, hogy az új korszakban végre a népakaratnak is lapot osztanak – és ennek már, hála istennek, látszanak a jelei. Maradjon is így!

Szerző: Fricz Tamás politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

Mit akartok, istenkáromlók?

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200521-mit-akartok-istenkaromlok

A libsik és a komcsik megint összezártak. Bősz Anett és Varju László is kitett magáért. Védték Kun­cze Gábort, amiért megosztott egy olyan képet, amelyen Müller Cecíliát Jézusként ábrázolták, szavait pedig apostoli idézetekként gúnyolták

Bősz azzal védte a Szent Koronát valamikor svájcisapkának tituláló liberális ősapját, hogy a kép nem Jézust akarta kigúnyolni, hanem Müller Cecíliát. Értjük, gúnyolni akart a „szerző”. A DK-s Varju pedig egyszerűen rendszerkritikának minősítette a karikatúrát.

Kedves Bősz elvtársnő és Varju elvtárs! Ezúttal is okosabb lett volna, ha hallgattak volna. Kunczét azért nem említem, mert említésre sem méltó az a valamikori SZDSZ-vezér, akinek pártja anno a Miatyánk egyik sorának kifordításával ösztönözte szavazóikat: „Jöjjön el a mi országunk.” Eljött, de korrupciós botrányokkal teli rövid idő múltán Kunczéstól együtt el is tűnt. Hát ezért nem érdemes az ő nevére még csak emlékezni sem. Önök viszont még labdába akarnak rúgni, ezért önöknek kell a mondanivalómat címezni. Szerintem nagyon nem jó liberálisnak vagy kommunistának lenni, ha az ember úgy áll a világ dolgaihoz, mint önök.

Az első kérdésem az, hogy miért akarják Müller Cecíliát kigúnyolni? Mit vétett ő, de inkább Gyurcsány után szabadon, mit vétett maguknak? Hú de undorító és primitív így magázódni, de ha maguknak ilyen a világuk, hát maradok ennél. A kérdés persze minden olyan liberálisnak, kommunistának, globalistának, ateistának és nihilistának is szól, aki mosolyra húzta a száját a blaszfémia kapcsán.

Mindenkinek szól, aki jót vigyorgott azon a rajzon is, amely a keresztre feszített Jézus mellett ábrázolta a tiszti főorvos asszonyt, vagy éppen tetszett neki az a drMáriás-„festmény”, amely Az utolsó vacsora arcainak magyar és külföldi politikusokat választott, Jézusként Orbán Viktort, egyik apostolának pedig a kormányfő feleségét, Lévai Anikót ábrázolta. Ő vajon kinek vétett? Érthetetlen, ostoba, zsigeri gyűlölet. Persze tudjuk, természetes állapot a kormányoldal és az ellenzék állandó harca. Lehet vitázni, lehet megjegyzéseket tenni, van, ahol verekednek, sőt még lőnek is a parlamentekben. Nincs rendben, de tekintsük rendben lévőnek.

De miért kell gúnyolódni? Miért kell a másikat megalázni, meggyalázni? Bősz szerint őket is gyakran kigúnyolják. Nem, Bősz elvtársnő, magát nem gúnyolták még, csupán kritizálták, bírálták, minősítették. De emberi mivoltában még nem alázták meg úgy, ahogy maga már megalázta a honlapján Kövér Lászlót, Orbán Viktort vagy éppen Schmidt Máriát.

A kritika és a gúny nem azonos kategória. Ennyit talán még maguk is megértenek. Azt viszont vélhetően nem értik, hogy mit okoznak primitívségükkel azoknak, akiknek van hitük, akiknek van Istenük. Úgy tudom, maguknak nincs, hacsak nem tekintjük annak a hatalmat és a pénzt. A hit meggyalázása nagyon fájdalmas, mert a hit tartóbástya. Többet ér, mint a világ összes pénze vagy hatalma. Sajnálhatják, hogy nem ismerik a hit csodálatos erejét. Hát ezzel a tartóbástyával szórakoznak maguk. Mintha a védelmező anyát gúnyolnák ki. Alázták már meg a maguk édesanyját? Hit hiányában legközelebb erre a kérdésre gondoljanak, ha emberek millióit támad kedvük megalázni.

Ennyire elveszítették a lelki nyugalmukat? Újabb eszköz a Szél Bernadett-forma hazudozás, Dobrev és a szoclib uniós képviselők hazaárulása, a gyurcsányi és jakabi gyalázkodás, a Nagy Blanka- és a Hadházy-féle trágárkodás, a Bangóné-, a Kunhalmi- és a Varju-féle fetrengés mellett? Nem elég a patkányozás, a képződményezés? A gyalázkodás után most már gúnyolódni is akarnak? Valóban ennyit tudnak?

Egyébként miért pont azt az apolitikus embert akarják kigúnyolni, aki igazán sokat tett magukért, szüleikért, rokonaikért, gyerekeikért? Csak azért, mert tisztességes, mert szeretetteljes, mert hivatástudó, mert keresztény? Csak azért, mert türelmesen, a maguk médiamunkásainak ostoba kérdéseire válaszolva akár ezerszer is elmagyarázza, hogy hogyan kell a maszkot hordani? Persze gyakran hiába, mert ne szépítsük: akár több millió jobb sorsra érdemes honfitársunk tartott ott a járvány elején, hogy az alapvető higiéniai szabályokat sem ismerte a kézmosás, a tüsszentés vagy a köhögés etikája terén. Merthogy még ezeknek is van etikájuk egy polgári világban.

Csakhogy a maguk negyvenöt plusz nyolc, ha úgy tetszik, kunczés éve olyan erkölcsi, etikai szintre süllyesztette a polgári Magyarország lakóinak nagy részét, amelyből bizony még a végtelenül türelmes és szeretettel teli tiszti főorvos asszony is nehezen tudja kirángatni az oda süllyesztetteket.

Tehát megint megkérdezem: valóban odáig jutottak, hogy már csak ez maradt? A gúnyolódásba kapaszkodnak? Akkor nagy baj lehet odaát. Ezért tisztázzunk néhány alapvetést. A blaszfémia vagy istenkáromlás a régebbi felfogások szerint egyértelműen Isten gyalázását, gúnyolását jelentette, de ma már más a tartalma. Jó, ha felfogják mindazok, akik a gúnyolódás platformján állnak, hogy Istent emberi cselekmény, ha mégoly vulgáris és undorító is, nem sértheti meg. Istent nem kell az embernek megvédenie, mert Isten az emberi gyarlóságok, aljasságok és az emberek által alkotott kusza jog felett áll. Jézus Krisztus még a maguk bűneit is magára vállalta, így őt megsérteni a maguk pondrósága sem képes.

Maguk védik a Jézushoz kötött gúnyolódást, az azonban nem az Istent, még csak nem is a tiszti főorvos asszonyt, nem Orbán Viktort gyalázza, hanem hívő emberek millióinak vallásos érzületét, a vallási tiszteletük tárgyát sérti. Maguk nem tisztelik az embert, és a meggyalázni, kigúnyolni akartak maguk feletti erkölcsi fölénye meglehetősen egyértelmű. Így aztán maguk nem Jézust, nem a gúnyra szánt személyeket járatják le, hanem saját magukat. Miért teszik? Tehetetlenségükben, vallásgyűlöletükben, esetleg azért, hogy szándékosan belerúgjanak embertársaikba?

Maguk nem tudják, hogy az új blaszfémiafelfogás éppen a liberálisok által oly nagyon támogatott jogegyenlőség kapcsán vezetett oda, hogy nem csupán a kereszténység, hanem minden elismert vallás, hitfelekezet tagja is legalább erkölcsi védelemben részesül a blaszfémiával szemben? És ez nagyon helyes. Igaz, nálunk nincs blaszfémia elleni törvény, de 2012-ben harminckét országban még volt, köztük huszonegy muszlim többségűben. Olyanokban, ahonnan maguk várják, hívják a jogellenes bevándorlókat. Hát majd idővel megtanulják, hogy mennyire lehet Allahot vagy vele összefüggésben bárkit gúnyolni, hogy mennyire lehet muszlimok millióiba a hitük miatt belerúgni. Több muszlim országban ugyanis halálbüntetés jár azért, amit maguk most itt művelnek. Sajnos a valamikor keresztény Európa számos országában – például Dániában, Németországban, Görögországban, Finnországban, Olaszországban, Máltán, Hollandiában, Lengyelországban és Nagy-Britanniában is eltörölték a blaszfémiatörvényeket 2014 és 2018 között, ezért ha nincs valakiben kellő emberi tartás, becsület és tisztesség, minimális emberség, nyugodtan szórakozhat milliók vallási érzésével.

Nálunk is csupán erkölcsi kérdés az ilyen típusú ocsmányság, bíróságaink nem igazán akceptálták az eddigi istenkáromlások elleni fellépést, még gyűlöletbeszédként sem. És úgy tűnik, maguk lubickolnak ebben a posványban. De az élvezeten és a bárgyú röhögésen kívül mit akarnak elérni? Mit akarnak kiprovokálni? Mi a szándékuk ezzel az emberi aljassággal? Hátha összejön valami jó kis balhé? Hátha valaki a megsértettek közül végre elveszti a türelmét és a józan eszét? Ez kapóra jönne maguknak, mert azonnal tele lehetne kürtölni a világot azzal, hogy úgy kezdődött, hogy a keresztény képződmények (vissza)ütöttek? Nem fog menni. Legfeljebb egy negyedik kétharmaddal két év múlva.

Lassan érteni vélem, hogy mi a helyzet a maguk alapvetésével, a liberalizmusuk jelmondatával, akár Voltaire-től származik, akár nem. Úgy mondják, hogy „Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.” Nagyon jól hangzik. Csakhogy félnek megfogalmazni a mondat folytatását, amely valóban az ideológiájuk lényege: „Azért harcolok, hogy mondhasd, mert így folyamatosan egyre nagyobbat és nagyobbat rúghatok beléd.”

Szívem szerint azért megtisztelném magukat egy „önözéssel”. De nem megy. Magukat sajnos nem lehet tisztelni.

Szerző: Bencze Izabella jogász

Nemzetölők

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200521-nemzetolok

Az egyes államokban élő polgárok akaratát nem írhatja felül egy uniós katyvaszparlament. A tagállamok polgárainak döntését az országgyűlési választások eredményei rögzítik

Az egyes államokban élő polgárok akaratát nem írhatja felül egy uniós katyvaszparlament. A tagállamok polgárainak döntését az országgyűlési választások eredményei rögzítik

Az Európai Parlament úgy viselkedik, mint azok a tanárok, akiknek a kedvenc diákjai hazugságaikkal bemószerolják társaikat, ezzel biztosítva előmenetelüket.

A LIBE bizottság zöld és szocliberális tagjai pártérdekeik mellett elfogadhatatlan eszközökkel próbálják a magyarokat Európa szégyenpadjára ültetni.

Bevált módszert követnek, hiszen az Európai Parlament azon képviselői, akik nem értenek egyet Magyarország elítélésével, várhatóan megunják az attrakcióikat, és fásultság miatt az ellenállásuk csökkenni fog. Ők is érzik, hogy a George Soros által működtetett, külön áramkörre kapcsolt LIBE-színjáték leállíthatatlan, mindaddig, amíg a jól fizetett talpnyalók hátterének vizsgálatára nem kerülhet sor. A LIBE így eléri célját, amely nem más, mint az unió valós és szükséges munkával járó problémáiról történő figyelemelterelés. Számunkra világossá vált, hogy az Európai Unióban ők akarják meghatározni a demokrácia és a jogállamiság fogalmát, azaz az általuk készített sámfára kötelezően felhúzni a számukra renitens nemzeti jogrendszereket.

Vizsgáljuk meg a bizottságban többségben lévő zöld és szocliberális képviselők játékelméletét. Az általuk képviselt ideológia mentén az EP-ben is megadatott a többségük. Így aztán ami a támadott államokkal kapcsolatos politikai vagy jogi viták lefolytatását illeti, a velük szembeni negatív hangulatkeltés és hátrányokozás biztosított. Az európai balliberális sajtó és a Soros-féle, félárnyékban meghúzódott szervezetek jó szolgaként szétkürtölik, hogy a megtámadott országokban a demokrácia haldoklik, és náci módszerek kaptak szárnyra.

Európa országainak polgárai nem süketek és vakok. Egyre világosabb számukra a brüsszeli bürokraták nemzetölő törekvése, ami birodalmuk kialakítására szolgál. Valódi demokrácia és jogállamiság helyett következik a politikai és gazdasági függőség. Az önálló államiság megszűnik, az érintett országokban az egyéni szabadságjogokat kicserélik a birodalom által engedélyezett szabadosság gyakorlatára. Íme, így lehet félrevezetett emberek millióit, különösképpen a tapasztalatlan fiatalokat a modern kori rabszolgaság intézményrendszerébe csalogatni. A brüsszeli fináncoligarchia a helytartókra támaszkodna, ez jól látható a feltételeikhez kritika nélkül illeszkedő, Magyarországot képviselő parlamenti képviselők magatartásából.

A jövő elképzelt birodalmát az országok szintjén egy kézből etetett politikai bohócok, apparatcsikok irányítanák. Szó nélkül hajtanák végre a birodalom utasításait. Ne tévedjünk, az európai egyesült államok hirdetői nem az Amerikai Egyesült Államok intézmény- és jogi rendszerét másolnák, mert az új föderális európai birodalom inkább hasonlítana a bolsevik-náci intézményi rendszerre. Erre ma már utalnak a barna inget leváltó zöldingesek és a „vörösből” újból életre kelt úgymond szocliberálisok.

Az európai civil világ tudja, hogy a valódi demokrácia és a tisztes jogállamiság formálását a népfelség elve alapján lehet és kell építeni. Az egyes államokban élő polgárok akaratát nem írhatja felül egy matematikai alapon képzett uniós katyvaszparlament. A tagállamok polgárainak döntését az országgyűlési választások eredményei rögzítik, a kialakított alaptörvénnyel szentesített kormányzást Brüsszelnek nincs joga megváltoztatni. A szubszidiaritás elsőbbsége a nemzetek demokráciájának alapja. Az EU intézményrendszereiből a pártpolitikát száműzni kell. Ma már a vállalkozásokat vezetők sem a párttitkárok jóváhagyásával kerülnek státusba. Tehetséges emberek szakszerűségére van szükség Európa külpolitikájának és gazdaságának irányításához.

A politika mellett egyre izmosabban kialakuló civilitika az emberek sorskérdéseire adja meg a válaszokat. Sorsunkat pedig csak olyanok kezébe adhatjuk, akik bizalmunkat nem fordítják önös pártérdekeik hajszolására.

A koronavírus támadása megmutatta az Európai Unió tehetetlenségét, a járvány megelőzését és a védekezést illetően. A LIBE és az EP az európai polgárokat öldöklő halálos veszéllyel nem foglalkozott, de volt ideje arra, hogy aláássa Magyarország és Lengyelország kormányának működését, segítve ezzel az olyan országok ellenzékét, amelyeket hatalomra kívánnak juttatni. Ha így folytatódik az Európai Unió illetékes szerveinek működése, a polgári kezdeményezések elhalnak, lesznek reményeink szerint összehangolt Békemenetek nemcsak Magyarországon, de Európa több országában is. Az unió országainak népeit intézményi erőszakkal nem lehet gyarmatosítani. Közeleg egy európai békés népfelkelés, amely az európai polgárok pénzéből dőzsölő brüsszeli bürokratákat helyes útra tereli, és az elavult intézményrendszert az emberek sorskérdéseinek megoldásához igazítja.

Szerző: Csizmadia László a CÖKA kuratóriumának elnöke

Hülyeségeket beszél az antikrisztus

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200514-hulyesegeket-beszel-az-antikrisztus
Szerző: Bencze Izabella jogász

Komolyan, nem akartam sorosozni, de meg kell tennem. Meg kell tennem, mert Soros már ott tart, hogy nem csupán felforgató hazugságokat, hanem egyszerűen hülyeségeket beszél

Mit gondolnánk arról az emberről, aki azt állítja, hogy egy gyalogos a zebrán, tízezer méter magasságban összeütközött egy repülővel? Úgy vélnénk, hogy az illető demens, vagy hogy szimplán hülye.

Nos, pont ilyen képtelenséget állított a minap Gyuri bácsi. Adott ugyanis egy, a koronavírus hatásairól elmélkedő interjút a Project Syndicate-en. Ebben a kinyilatkoztatásban nemes egyszerűséggel azt állította a magyar miniszterelnökről, hogy a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzetet kihasználva kinevezte magát diktátorrá. Ekkora baromságot még Gyuri bácsi is ritkán mond, de most sikerült. De ezt hagyjuk is, elcsépelt, ócska propaganda.

Mondott azonban egy másik orbitális baromságot is. A milliárdos szerint ugyanis a magyar parlament jelenleg csak azért ülésezik, hogy automatikusan jóváhagyja Orbán rendeleteit, amelyek szerinte sértik az európai jogokat. Ez még nem volt, de valószínű hamar átveszi majd a magyar ellenzék is, mert végre valami új hülyeséghullám indult el a kritikaáradatban.

Hát ezért nem tehetem meg, hogy jogászként ne hívjam fel a figyelmet arra, hogy Soros tényleg ostobaságokat beszél. Az már megszokott dolog, hogy a civilek nincsenek tisztában a jogalkotási folyamatokkal. De azt jó tudni, hogy egy olyan mondatért, amelyet most Soros kiengedett a száján, simán kirúgás jár a jogi egyetemről.

Hogy minél egyszerűbb legyek, csontvázra vetkőztetem a jogalkotás alfáját és ómegáját. A parlament törvényeket hoz, a kormány meg rendeleteket. Két jogalkotó, két műfaj. Természetszerűleg a kormány rendeleteit a parlament soha nem hagyja jóvá sem automatikusan, sem más módon, mert bár törvényi felhatalmazáson alapul, és nem lehet ellentétes törvénnyel, a kormány jogalkotása szuverén. Vagyis még véletlenül sem találkozhat tízezer méter magasságban egy zebrán sétáló gyalogos egy repülőgéppel, mert képtelenség.

Természetesen a kormány jogalkotása most is szuverén, amikor az Alaptörvény felhatalmazása alapján, kizárólag a veszélyhelyzet idejére és csakis azzal összefüggésben rendeleteket hoz. Arról szól a veszélyhelyzeti kormányzás, hogy gyors, hatékony, akár napról napra, óráról órára változó jogalkotásra legyen lehetőség. Ez a parlament nehézkes adminisztrációjával nem lenne lehetséges, ezért kell tehát a kormányzati jogalkotás. Egyértelmű tehát, hogy teljes jogi képtelenség, hogy a parlament csak azért működik hazánkban, hogy automatikusan jóváhagyja a kormány rendeleteit. Ez az apró alkotmányossági tétel azonban természetesen nem zavarja Gyuri bácsit, meg vélhetően itthoni zsoldosait sem.

Szögezzük le, a parlament egy dolgot tehet Orbán veszélyhelyzeti rendeleteivel: kiiktathatja őket. A kormány ugyanis a ballibsik által „felhatalmazásinak” titulált törvényben átadta a jogot a parlamentnek, hogy megszüntesse a veszélyhelyzetet. Ha ezt megteszi, Orbán rendeleteinek vége is. Nos, ez ám az orbáni diktatúra!

A rettenetes autokráciában felelősséget vállalni egy országért, gazdaságvédelmi és egészségügyi stratégiát dolgozni ki egy életveszélyes helyzetre, hónapokig hajnalonként az operatív törzzsel egyeztetni, emellett belefolyni a normális parlamenti életbe, irányítani a végrehajtó hatalmat a költségvetés módosításával, tervezésével és egyéb „apró” államügyekkel együtt. Kissé mazochista önkényuralom! De menjünk tovább.

Soros szerint az orbáni rendeletek sértik az európai jogokat. Csak úgy. Úgy általában. Mert ő azt mondja. De mégis mivel? Azzal, hogy kijárási korlátozást rendeltek el? Vagy azzal, hogy elengednek vagy időben kitolnak adófizetést, hiteltörlesztést? Vagy esetleg azzal, hogy meghatározott esetekben hetvenszázalékos bértámogatást ad a kormány? Vagy hogy visszaállítják a 13. havi nyugdíjat?

Nincs is annál egyszerűbb, mint ostobaságokat belenyilatkozni a nagyvilágba. Nem is tudom, mi a rosszabb: az emberi ostobaság vagy az aljasság? Attól tartok, hogy spekulánsunk esetén keveredik a két tulajdonság.

Mindenesetre a riportból tisztán látszik a „filantróp” gondolkodásmódja. Tudniillik a jelzett interjúban a magyar kormányfő kritikájáról szóló mondatait szorosan követi az a gondolat, amely szerint „ha a német bíróság ítélete megakadályozza az EU-t, hogy ellenálljon ezeknek a fejleményeknek (mármint Orbán »rendeletalkotásának«), akkor az az EU végét jelenti, mint tudjuk.”

Szegény Gyuri bácsi és szegény jó barátja, Guy Verhofstadt és a többi liberális elvtárs. Nagy gondban vannak. Nem elég, hogy létezik egy Magyarország egy Orbán nevű rebellissel az élén, még az eddig oly szépen láncon tartott német bírói szervezet, az Alkotmánybíróság is lovat ad alá azzal, hogy védve saját nemzeti érdekeit, megkérdőjelezi a fényes tekintetű Európai Unió bíróságának döntését. Meg is jelent azonnal egy világvégét jósló cikk az Indexen A német alkotmánybíróság kiherélné az eurózónát – és szabad kezet adhat Orbánnak címmel. Miért is?

Többek között azért, mert a német alkotmánybíróság a német alkotmányba ütközőnek, tehát nemzeti szempontból alkotmánysértőnek találta az Európai Központi Bank 2015-ben indított államkötvény-vásárlási programját. Jó, nem megszokott ez a hozzáállás a németektől, de úgy látszik, ott is élnek normális gondolkodású emberek. De az igazi félelem attól van, hogy „a dolog legradikálisabb része… túlmutat a gazdaságon: a német bíróság ítéletében gyakorlatilag inkompetensnek nevezte az Európai Unió Bíróságát, és elutasította annak korábbi ítéletét” – írja az ellenzék egyébként teljesen független sajtója.

Szóval kibújt a szög a zsákból. Az egyesült európai unió már nem is annyira virtuális hajója kapott egy kis léket, és a süllyedést mindenáron meg kell akadályozni. Nem véletlen tehát, hogy Soros agyában a német alkotmánybírósági sztori azonnal összekapcsolódik Orbánnal, pontosabban az egyesült globális hatalommal szembeni nemzeti érdekek védelmével. Ezért rögtön hadrendbe szólította legfőbb hadvezéreit, például Verhofstadtot.

Věra Jourová pedig már valószínű május 9-én megkapta a selyemzsinórt, mert 10-én reggel a Frankfurter Allgemeine Zeitungban visszakozott korábbi, a magyar felhatalmazási törvényt jogszerűnek minősítő kijelentésétől. Aztán 11-én jött maga Soros, és kinyilatkoztatott. De úgy tűnik, Jourová miatt kénytelen volt más támadási felületet választani, így jobb híján nemes egyszerűséggel elkezdett hülyeségeket beszélni. Mert ha ő mondja, az úgy is van.

Hát nem tudom, ki hogy van vele, de ez a sorosi megközelítés engem sokkal jobban emlékeztet egy hírhedt náci vezér szónoklataira, semmint az Orbán-kormány rendeletei. És akkor még finom voltam. Mindenesetre finomabb, mint Bel­gium korábbi miniszterelnöke, Guy barátunk, aki ugyancsak május 11-én hadrendbe is állt, és azt állította, hogy Hitler 1933-as felhatalmazási törvénye óta nem látott ilyen fellépést Európa.

Így már érthető, miért ragasztotta már korábban az ellenzék ezt a jelzőt a magyar veszélyhelyzeti törvényre. Azért, hogy majd egyszer valaki kimondhassa expressis verbis Hitler és Orbán azonosságát. Az 1933-as törvény ugyanis felhatalmazta Hitler birodalmi kormányát arra, hogy törvényeket alkosson, ideértve a költségvetés elfogadásáról és az államháztartási hitelek felvételéről szóló rendelkezéseket is.

Hű, de szépen felépítették a szoclibek ezt a „köteles beszédet” a koronavírus elleni nemzeti védekezés égisze alatt. Csakhogy a két törvénynek annyi köze van egymáshoz, mint a gyalogosnak a repülőgéphez tízezer méter magasan. Semmi. De jól hangzik.

Lehet, hogy a ballibsik Hitler óta nem láttak ilyet, de ez magánügyük. Szerintem viszont Goebbels óta nem volt olyan propaganda-hadjárat, mint amilyet ők folytatnak Orbán ellen. Mindegy, milyen áron, hisz a cél szentesíti az eszközt. A szintén hadba állított Sophie in ‚t Veld holland liberális EP-képviselő viszont végre őszinte volt. Az EP LIBE bizottságában azt sikerült mondania, hogy még ha a magyar intézkedések jogszerűek is, akkor is el kell ítélni hazánkat. Szerinte ugyanis elég volt a jogi alapú megközelítésekből, és rendszerszinten kell megítélni Magyarországot.

Igen, jól értjük, el kell ítélni Magyarországot. Bármi áron. Az antikrisztus megtestesülni látszik.

 

Bravó, Varga Judit! Így kell megvédeni az országot!

Bravó, Varga Judit, Novák Katalin, Orbán Viktor (elnézést, miniszterelnök úr, de hölgyeké az elsőbbség!), Szijjártó Péter, Gulyás Gergely, Menczer Tamás, Kovács Zoltán, Nacsa Lőrinc! Így és ilyen módon kell megvédeni az országot a tudatos és összehangolt liberális-globalista támadásokkal szemben, ahogyan Önök ezt az utóbbi hetekben-hónapokban tették és teszik.

Jómagam két héttel ezelőtt Szijjártó–Varga-modellről beszéltem, amely – szakítva egy korábbi, talán kicsit óvatos politikával – a nemzetközi ellenfeleinkkel szemben markáns, kemény, harcias pózt vett fel, melynek három fontos összetevője van. Az első az egyenrangú pozíció felvétele, melyből kiindulva nem engedjük, hogy bárki magas lóról, lekezelve, gúnyolódva beszéljen velünk. A második – igazságunk biztos tudatában – a védekezés helyett a visszatámadás, az ellenfél céljainak a nemzetközi közvélemény előtti leleplezése, megnevezése és az erős, maró kritika. A harmadik pedig a stílus, mely nem fölényes és nem indulatos, de magabiztos, ha kell, ironikus, ha kell, gúnyos és fölényes.

Nos, úgy látszik, a koronavírus-járvány, e vis maior időszak ha nem is old meg mindent, de éles fényben átláthatóvá és világossá teszi a dolgokat: nevén neveztetnek eddig ködösített és „megideologizált” összefüggések, szándékok és akaratok. Az elmúlt hetekben kormányzati politikusaink egyre markánsabban, egyre inkább a fent leírt modell mentén lépnek fel a minket alantas és konspiratív módon támadókkal szemben.

Erre néhány példa.

Varga Judit kijelentette, hogy továbbra is elvárjuk a bocsánatkérést azoktól, akik velünk szemben a veszélyhelyzeti törvény kapcsán méltatlanul és hazug módon léptek fel. Varga példátlan, koordinált támadásnak nevezte a velünk szembeni fellépést, és utalt arra is: az Európai Bizottság megígérte, hogy hamarosan minden tagállam rendkívüli intézkedéseit megvizsgálja és állást foglal erről, de valahogyan még mindig nem került erre sor. Elvárjuk, hogy ez megtörténjen! Varga államtitkár asszony mint az új modell egyik meghatározó karaktere „tartja a formáját”.

És egy egészen friss fellépés a miniszter asszony részéről: Vera Jourova bizottsági biztos a Frankfurte Allgemeine Zeitungnak adott szombati interjúban gyakorlatilag visszavonta azt a tézisét, hogy a magyar veszélyhelyzeti törvénnyel nincs semmi gond. Varga Judit vasárnap már reagált is: úgy látszik, a hálózat olyan nyomást helyezett a biztos asszonyra, hogy megtagadta nézeteit. (Galilei, Giordano Bruno pontosan értené, mi zajlik ma a fényes és szabad Nyugaton.) Egy újabb határozott válasz a miniszter asszonytól.

Már majdnem azt mondtam őrá, amit egykor Kéthly Annára – és Schlachta Margitra is – mondtak, hogy egy férfi van a magyar parlamentben, az is nő, de nem mondhatom, mert máris Novák Katalin nyilatkozatát említeném (persze ez csak tréfa, hiszen a kormány férfitagjai sem lazsálnak). Novák Katalin a Die Weltnek adott egy roppant frappáns interjút, melyben leszögezte, hogy Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke – aki Orbán Viktort vírusnak nevezte és nácizmussal is vádolta – egy durcás kisgyerek, aki dackorszakban van, s ezt a korszakot ő jól ismeri a három gyermeke miatt. Az államtitkár asszony nem ment a szomszédba egy nem kevés iróniáért: „Ilyenkor hagytuk, hogy a gyerekek hadd tombolják ki magukat.” Elegáns, fölényes.

És hát a férfiak, mindjárt az elején Orbán Viktor. A miniszterelnök úr kemény hangú levelet írt a néppárt tagpártjai 53 elnökének angol nyelven és négy elnöknek magyar nyelven, melyben kijelenti, hogy valós alap nélküli, koordinált támadás indult ellenünk, amely a korábbiakhoz képest „a legaljasabb és a legcinikusabb”. Utalt arra, hogy az Európai Parlament április 17-i, Magyarországot elítélő határozatával a képviselők „nevetség tárgyává tették magukat és intézményüket is”. Kőkemény, szigorú, de igazságos a miniszterelnök úr.

Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter, aki talán legkorábban fogott neki – Orbán Viktor után természetesen – a határozott és magabízó nemzetközi fellépésnek, ma reggel folytatta ebbéli tevékenységét, miután kiderült, hogy a minket nagyon szerető észak-európai államok külügyminiszterei közös levélben, nagyon aggódva csatlakoztak a magyar koronavírus-törvény miatt erősen aggódó Európa Tanács főtitkárának „nagyon” aggódásához. A nagyon-nagyon aggódó siratókórus nagyköveteit ma behívatta a magyar Külügyminisztériumba egy kis fejtágításra… De Szijjártó leírt véleménye is frappáns: „A magyar egy több mint ezeréves nemzet, mely nem kér a szánalmasan gyámkodó képmutatásból.” Igen, igen, ez az! – kiálthatunk úgy, ahogyan Knézy Jenő kiáltott fel, amikor Hosszú Katinka elsőként ért be a célba a legutóbbi olimpián.

De itt van Gulyás Gergely miniszter és Menczer Tamás államtitkár, ugyanabban a témában, két variációban. Gulyás a kormányzati sajtótájékoztatón reagált arra, hogy a Freedom House nevű – liberális körökben szinte szakrális intézményként tisztelt – civil szervezet szerint Magyarország immáron nem demokrácia, hanem hibrid rendszer a diktatúra és a demokrácia között. Finom gúnnyal azt válaszolta, hogy a nevezett szervezet „kezd átcsúszni a civil szervezetek közül a pártpolitikai aktorok közé”, s mivel Soros György támogatja, nem része a magyar politikának. Zseniális: kijelölte az NGO helyét, pozícióját és céljait, s innentől jelentéktelenné tette a Freedom House-t, állításait pedig üres politikai akciónak minősítette.

Menczer Tamás sem habozott különösebben: az ATV-ben ugyanerre a kérdésre azt mondta, hogy ez egy unalmas politikai támadás hazánkkal szemben, amit már megszokhattunk, s a Freedom House nem más, mint Soros György üzenőfüzete. Frappáns és igaz. (Itt kell megjegyeznem, hogy ennek a hosszú évek óta felméréseket és kutatásokat végző NGO-nak óriási respektje van a döntően liberális véleményuralom alatt álló társadalomtudományban; immáron e téren is ideje van a dolgok tisztába tevésének, az alapok nélküli nimbuszok ledöntésének.)

Kovács Zoltán államtitkár következik: a ZDF német közszolgálati (micsoda?) csatorna Heute Show című, állítólag vicces műsorában Orbán Viktort Hannibal Lecterként ábrázolták. Kovács az FB-oldalán visszavágott: „Ezek a megnyilvánulások rendkívül szánalmasak, és mutatják, hogy milyen is a haladó- független-objektív-minőségi sajtó egyes nyugati országokban.” És hozzáteszi: „Egy dolgot javasolnék a ZDF szerkesztőségének: ha legközelebb szörnyeket kívánnak bemutatni, nézzenek szét saját országukban, akad(t) jó pár…” A velünk szemben méltatlan műsorra így kell reagálni: lekezelően és cinikusan.

Végül, de nem utolsósorban Nacsa Lőrincet, a KDNP frakciószóvivőjét említem annak kapcsán, hogy a parlament nem fogadta el az isztambuli egyezményt. Nacsa világosan fogalmazott: az egyezményt nem írjuk alá, mert ideológiailag terhelt pontok találhatók benne, amelyek ellentétesek a magyar Alaptörvénnyel (és így szuverenitásunkat korlátoznák, teszem én hozzá). Az egyezmény a romboló genderszemlélet bevezetését erőlteti. Igen: nincs engedmény a halál filozófiájának, vagyis az ENSZ által is „felkarolt” mai liberalizmusnak.

Nos, ez az egységes, kompromisszumoktól mentes fellépés rendkívül meggyőző. Kormányzati hölgyeinknek és urainknak mostanság, a válság ideje alatt talán még inkább helyén van az eszük és a szívük is (mindkettő fontos!). Én – mint magyar honpolgár – kérem is őket arra, hogy továbbra is így folytassák, ne hagyják abba, ne ernyedjenek el, ne engedjenek semmilyen, akár még a saját sorainkon belülről érkező kriptoliberális hangoknak sem! Jó úton járnak, ezt kell folytatni. Mert különben – és most fognak nagyon megijedni tőlem – megírom, ha eltérnek ettől az iránytól. Ugye, most kellően megijedtek?

Végül annyit ehhez: az egyébként radikális hegyi beszédében Jézus felszólít mindenkit: „Legyen a ti beszédetek igen, igen, nem, nem” (Mt, 5,37), és ehhez még hozzáteszi: „Ami ezeknél több, a gonosztól van.”

Mi, magyarok nem akarjuk azt, ami a gonosztól van.

Azt mondjuk, NEM a liberálisok és globalisták támadásaira, és azt mondjuk, IGEN a szuverenitásunkra és a saját utunkra.

Bravó, Varga Judit! Így kell megvédeni az országot!

 

 

 

 

 

 

A gonosz ötven árnyalata

Vagy még több. Vegyük számba azokat a gonosz, rágalmazó mondatokat, amelyek az utóbbi hetekben a bármilyen pártállásba belapult, szoclib politikusokból és követőikből kiszakadtak

2020. MÁJUS 11. HÉTFŐ.

Számukra a gonoszsághoz már annyi is elég, hogy a magyar országos tiszti főorvos nem szivárványszínű kendőt hord a nyakában, hanem láncot kereszttel. Ez annyira gyűlöletes számukra, hogy már egy nívótlan Bach Szilvia-paródián vagy egy otromba, de végtelenül szánalmas karikatúrán is szórakozni tudnak.

Egy másik árnyalatért gondoljunk a Pesti úti idősek otthonába rettegve eltántorgó Gy. Németh Erzsébetre, aki napokkal később önelégült vigyorral ült az immár vírusmentesnek tűnő parlamenti bizottsági ülésen, miközben Menczer Tamás kiborult az ellenzék nemtelen, az országos tiszti főorvos ellen indított támadása miatt. Érdemes azt a végtelen gonoszságot sugárzó vigyort jól megjegyezni.

Egy újabb árnyalat pedig attól jött létre, hogy a jobboldali magyar a magyart nem tagadta meg. Ez a szoclibeknek felháborító magatartás úgy torzított el egy ellenzéki női arcot, hogy attól joggal undorodott meg a férfiember. Bár egy hasonlóképpen gyűlölködő külhoni politikusban határtalan lelkesedést váltott ki. Igen, Szabó Tímeára és a román államelnökre, Klaus Iohannisra gondolok, aki nem csupán védelmébe vette a munch-i Sikoly-arcú Szabót, hanem tovább is ragozta saját magyargyűlöletét. Természetesen belerúgott minden magyarba.

Egy következő árnyalatért érdemes tanulmányozni a Jobbik ballib elnökének, Jakab Péternek a szemét, miközben Mészáros Lőrincről vagy Orbánról beszél. Munkácsy-modell lehetett volna a Jézust megfeszítő pribékek szemének megfestéséhez. Hiába no, a szem a lélek tükre. Nézzék meg például a megsértődött Donald Tusk szemét. Ömlik belőle a gyűlölet. Nem csoda, hogy amennyiben bele akar rúgni Orbánba, nem is képes más hasonlatot találni, csakis náci vonatkozásút. Lucifer után szabadon: senki sem adhat mást, csak mi lényege. A német közszolgálati tévében Orbánból pedig Hannibal Lecter, pszichopata gyilkos lett a Věra Jourová európai bizottsági alelnök által is jogszerűnek minősített koronavírus elleni védekezésről szóló törvény miatt. Összefolyt az ötven árnyalat.

Madách Luciferje azonban okos tanácsot is ad: „Tragédiának nézed? Nézd legott Komédiának, s múlattatni fog.” Igaz. Nem komédia-e, amit Szél Bernadett „független” és Steinmetz Ádám jobbikos képviselő művelt, amikor ugyanazt a 2007-es Orbán-beszédet mondta el a Parlamentben? Nem röhejes, hogy a szombathelyi momentumos vezér népviseleti ünnepről beszél a népképviselet ünnepe helyett? Nem komédia-e, hogy az az ájtatosan eszelős tekintetű Gyurcsány áll ki a nők védelmében, aki pár éve még az öregecskedő feleségek lecseréléséről beszélt, vagy éppen megnyugtatta híveit, hogy ne aggódjanak, Gurmai Zita nem szépségversenyen indul.

Igen, ezek komédiák, de egyben a kisstílű gonoszság árnyalatai is.

Igaz, szánalmat is érezhetnénk irántuk, hisz gonoszaink lassan úgy viselkednek, mint az a sarokba szorított élőlény, amely az életéért küzd. Nem használhattam a patkány szót, mert az már foglalt. Dudálnak, mocskolódnak, trágárkodnak, provokálnak, vádaskodnak, hazudoznak, és persze mindezzel a jobboldalt vádolják. Mit nekik – a időközben egyre ingatagabbá váló – Věra Jourová szakmai érvelése a magyar koronavírus elleni védekezésről szóló törvény jogszerűségét illetően, ha globalista elvtársaik mégis hajlandók Brüsszelben már a sokadik politikai karaktergyilkosságot is elkövetni. Hiszen kezd sikeresnek tűnni Juorová megpuhítása. Csak végre megszabaduljanak Orbántól. Mert a szoclib oldal nagyon kívánja a hatalmat, de kizárólag a saját feltételei szerint.

Erről eszembe is jut a DK jelmondata: „Közös lista, közös győzelem, közös Magyarország.” Közös. Ugyan kivel, hogyan? Mint a kétszázhatvanezer szavazóval elért olimpiabuktatás tízmillió magyarral szemben? Vagy a Liget-projekt leállítása pár százezer budapesti szavazó miatt? Az abszolút kisebbség közössége? Vagy a Karácsony-féle, egyszemélyes közösségre gondoljunk? Azt mondta a főpolgármester, azért lesz sebességkorlátozás Budapesten, mert az édesapja közlekedési balesetben halt meg. Őszinte részvétem mellett mindenesetre hadd szögezzem le, ez a típusú közösség már csupán egyetlen ember érzelmeit képviseli. Rendben. De ha a döntéseket ennek a közös koalíciónak egyik, hatalomra került képviselője érzelmi alapon hozza, akkor fogadják el, hogy ugyanilyen érzelmi alapon magyarok milliói szeretnék, ha a szoclib magyar ellenzék teljes sebességkorlátozás alá kerülne. Mert sokak apukája, anyukája, férje, felesége az ő jogelődjeik, sőt egyesek felmenői által elkövetett bűncselekmények miatt halt vagy nyomorodott meg.

Persze Karácsony kapcsán nem árt szót ejteni főpolgármesterünk most már állandósult mentális állapotáról sem, a sértődöttségről. A sértődés elsősorban azoknál lép fel, akik vélt vagy valós tehetségükkel, tudásukkal nem tudják megszerezni azt, amire vágynak. Például a tekintélyt vagy a hitelességet. Esetleg a még nagyobb hatalmat. Így aztán romba dől a fontosságuk, vélt értékességük, hírnevük, vagy éppen nevetségessé válnak. Tehetetlenségükben pedig jön az ész nélküli vagdalkozás, a hazudozás, a gyűlölet, a gonoszság.

Jean-François Thomas atya a következőket írta a gonoszokról a Katolikus.ma honlapon 2020. április 27-én megjelent cikkében: „A gonosz átlép minden határon, minden akadályon, áttör minden biztonságosnak és legyőzhetetlennek hitt védelmet.” Gonoszságát „a legkülönfélébb, gyakran jól kimunkált, agyafúrt formában képes (…) megtenni: megszólalással, rágalmazással, árulással. (…) A leggonoszabb gonosz az a gonosz, aki álszent módon megsértődik, ha gonoszsággal vádolják. Égnek emeli a kezét és a tekintetét, ha vádolni kezdik.” Nem ismerős? Az atya még hivatkozik a Szenvedélyes bácsikák című olasz film egyik szereplőjének mondatára is, amely szerint „Az örömlányok, azok mindent mernek, éppen ez az, amiről felismerhetők.” Majd az atya így folytatja: „Ez a magvas meghatározás kiválóan alkalmazható a gonoszokra. Csalhatatlanul jellemzi őket vakmerőségük a gyalázkodás és az övön aluli ütések terén.”

Igen, ilyen a szoclib oldal legtöbb képviselője határon innen és túl. Örömlányok és örömfiúk vagy a kettő hetvennégy változata, a gonoszság ötven árnyalatával színezve. De hogy a módszerük, az övön aluli ütések használata egyértelmű legyen, idézzük fel Antall József azon beszédének egy részét, amelyet miniszterelnökké választásának előestéjén, 1990. május 1-jén mondott el az MDF-frakció tagjai előtt: „Az elmúlt héten a hét vezető ország vezető bankárjai jelentek meg. (…) Tájékoztatást kaptunk arról, hogy az elmúlt hónapokban a Kelet–Közép-Európával szembeni bizalmatlanság keretében több száz millió dollár betétet vontak ki a magyar bankokból, így a Nemzeti Bank nehéz helyzetbe került. (…) Nekünk olyan magatartást és politikai helyzetet kell teremtenünk, ami azt mutatja, hogy Magyarország kormányzóképes lesz.(…) Az előbb elmondott kritikus helyzetben folytattuk a tárgyalást a legnagyobb ellenzéki politikai szervezettel, a Szabad Demokraták Szövetségével, (…) hogy eredményt érjünk el a kormányozhatóság érdekében.”

Nos, íme, a zsarolás, a pénzügyi hatalommal való visszaélés, egy ország lemeztelenítésének ordas példája. Anno, 1990 őszén, még a taxisblokád előtt Antall-lal felvettek egy beszédet, amit azonban a rádió akkori, az SZDSZ által támogatott elnöke, Hankiss Elemér nem engedett (!) leadni.

Pedig már benne volt az áprilisi bankárlátogatás eredménye. „Míg az előző kormány az előző esztendőben ötvennégymilliárd forint deficitet csinálhatott, addig a mi kormányunk tízmilliárd deficitet csinálhat csak, mert a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodás ezt írja elő… Ez viszont azt jelenti, ha a megállapodást nem kötjük meg és nem tartjuk be, akkor Magyarország finanszírozása lehetetlenné válik, nem vagyunk továbbiakban hitelképesek.” Azaz bukhat a demokratikus kormány egy kreált államcsőd miatt. Ezért aztán az 1988-ban még a komcsik által felvett kölcsön mellett már 1990. május 14-én újabb 159 millió SDR-értékű hitelt kellett felvennünk. Ezért mondta el Antall az övéinek, hogy mit jelent a „kormányozhatóság”.

Így működik azóta is a globalista erők, benne a szoclibek aljassága, spekulációs technikája. Kezeljük hát ennek megfelelően őket.

(A szerző jogász)

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200511-a-gonosz-otven-arnyalata