Eduárdot éltetik

Aki nem globalista, az rasszista. Ezt a tanulságot a felvilágosult, nemzetközi, fősodratú médiának a francia választást kísérő cikkeiből, hírműsoraiból szűrhetjük le. E jeles források alapján az is nyilvánvaló, hogy mindegy ki nyer, csak ne Marine Le Pen kerüljön ki győztesként az április 23-i első fordulón, és a francia nemzeti párt végképp ne nyerhessen a második körben. Bár a legjobb nyilván az volna – szerintük –, ha (idézem): a „csillogó kék szemű” Macron nyerne, a szocialista Francois Hollande volt gazdasági minisztere, aki már bizonyított, nemcsak korábbi állásában, a Rothschild bank munkatársaként, de mint miniszter, a munkavállalói jogok erős csorbításával is elnyerte a globális elit kegyeit.

A fejlett nyugat persze nem bízza a véletlenre a választások kimenetelét, kiváltképp mostanság, amikor a világrend képlékeny állapotában van. Az végképp nem megengedhető, hogy egy akkora ország, mint Franciaország kilépjen a globális elit által diktált rendből. A választásban körmeszakadtáig harcoló francia, amerikai, brit, német, stb. – tehát nyugati – fősodratú média mellett az internet világa is beszállt a választási eredmény körültekintő biztosításába. A Google internetes kereső már régóta az euroszkeptikus, bevándorlás ellenes Marine Le Pen ellen lejt. Ám ma már a Facebook közösségi oldal is ringbe szállt: az alternatív média híradásai szerint a Le Pent támogató tartalmakat egyszerűen törli. Ez persze a fősodor szemében nem „cenzúra”, a szólásszabadságot nem sérti, ugyanis szerintük ilyet csak renegát kelet-európaiak követhetnek el. A fényes Nyugat részéről ez a gyűlöletbeszéd ellenes lelkiismeretes és demokratikus fellépés része…

Mint azt Donald Trump az elit számára kínos megválasztása bizonyítja, ezek a lépések szükségesek ugyan, de nem elégségesek. Be kell hát avatkozni magába a választásba is, ami ebben a körben igazán nem kihívás. Így hát minden Franciaországon kívül élő francia szavazó két szavazati lehetőséget kapott egy súlyos, de a választás tekintetében irrelevánsnak minősített számítógépes malőr miatt.  E minősítést az alternatív média megdöbbentőnek találta. Minthogy az országon kívül élő francia állampolgárok nem Marine Le Pen szavazótáborához tartoznak, ez a plusz félmillió szavazat jó helyre kerül az establishment-párti, azaz fősodratú média szerint.

Összességében úgy látszik, mára elavulttá vált nézet, hogy a demokratikus jogok gyakorlása alapos és kiegyensúlyozott tájékozódást igényel. Márpedig a világ bőséggel szolgáltat napjainkban figyelni valót.

Ha már Donald Trumpot említettük, érdekes, hogy szűk három hónap leforgása alatt az őt mindeddig versengve szapuló fősodratú média is végre elnökké avatta. Ehhez az kellett, hogy kulcsembereitől megváljon, és – az alternatív média értékelése szerint – ő is a jogalap nélkül háborúzó amerikai elnökök sorába lépjen. Szerintük kritikát érdemel nemzetközi jogot sértő katonai támadást indítani. Tette ezt Szíria ellen, egy állítólagos harcigáz támadás után, amelyről egyre többen állítják, hogy semmiképpen sem a szír kormányerőknek róható fel, és más gyanús körülmények is kapcsolódnak hozzá. A szíriai események kivizsgálásának kínos és kapkodó kerülése az alternatív média szerint, pláne több hamisnak bizonyult indítékkal kezdett háború után alapvető problémát vet föl.

Trump elnök pálfordulására nemcsak a fősodratú média reagált érzékenyen. Aki figyeli az amerikai alternatív médiát észrevehette, hogy a szíriai légitámaszpont ellen bizonytalan jogi alapokon indított amerikai rakétatámadás után az addig Trumpot és háborúellenesnek hitt politikáját támogató alternatív újságírók közül sokan kerek perec ellene fordultak. Amennyire a híranyagokhoz írt olvasói észrevételekből kisejlik, tömegesen háborodtak föl és fordultak el az elnöktől maguk Trump szavazói is.

A fősodratú média azonban a kilőtt rakéták borzongató szépségét méltatta, és ez nem vicc!

Ha kicsit távolabb tekintünk, nem csekély média figyelemtől kísérve amerikai hadihajók szelik az óceánt, közelegnek a koreai partokhoz. A nukleáris töltetekkel, és ezeket célba juttatni alkalmas rakétákkal rendelkező Észak-Koreát, vele együtt pedig Kínát éri e fenyegetés. Az USA több évnyi úgymond „stratégiai türelemgyakorlása” után Trump elnök vet véget a halogatásnak. Észak-Korea adja meg magát, vagy a világ vezető atomhatalma leszámol vele.  Hogy ezt Kim Dzsong Un provokációnak tekintheti? Hogy feszült helyzetben kockázatosabbak az óhatatlanul becsúszó hibák? Sajtótájékoztatóján arra figyelmeztetett Észak-Korea ENSZ-nagykövete: ebből pillanatok alatt atomháború lehet. Kiemelendő: nem fenyegetést fogalmazott meg. Az alternatív média szerint, ha a történelem egy kicsit is eligazíthat bennünket, alapvetően nem is Észak-Korea szokása rezsimeket leváltani, csapást mérni más országokra.

Kína számára mindez azért jelent fenyegetést elemzők szerint, mert feltörekvő nagyhatalomként megszégyenülhet amiatt, hogy nem képes rendet tartani saját környezetében: lám az USA kénytelen fellépni a fősodratú média szerint a világ legveszélyesebb országával szemben. Márpedig a megszégyenülés, az arcvesztés Keleten iszonyú csapás, minden áron kivédendő. Hogy Kína felléphetne-e Észak-Korea ellen? Sosem volt tényleges szövetségese, a maga útját járja, noha részesült megvonható kínai segélyből. Kína számára szárazföldi támadással szemben védelmet nyújtó ütközőzónaként betöltött stratégiai jelentőségét már elveszítette a gazdasági hadviselés és a nagy hatótávolságú rakéták korában.  De a Kelet nemcsak a megszégyenülés súlyáról ismeretes. A hosszú távú bizalomépítés is alapköve annak a civilizációnak. Kína – a Mennyei Béke Birodalma – amely növekvő nemzetközi szerepét a harmónia és az Új Selyemút jelentette alternatív gazdasági világrend vonzerejére építi ugyan miféle partnernek bizonyul az érzékeny Keleten, ha korábbi partnerét, de legalábbis szomszédját megtámadja, vagy más, durva módon kényszeríti? Hiába, Kissinger, Trump elnök informális, de nagy fontosságú külpolitikai tanácsadója a Keletet is jól ismeri. Más ilyen kifinomultan ravasz csapdát nem is tudna talán állítani a nagy rivális, a sok ezer éves birodalom elé.

Hogy teljes legyen a kép, szintén pár napos hír csupán, hogy az USA a világ legnagyobb erejű, nem-nukleáris bombáját dobta le Afganisztánban. Üzenet lehetett ez Kína és szövetségesei, Irán és Oroszország felé.  És persze Észak-Korea felé.  A hírek szerint a bomba az USA – pontosabban a CIA – által még a 1980-as években, a Szovjetunió ellen harcoló mudzsahedin gerillák (ez az Al-Kaida leánykori neve) számára épített földalatti bunkerrendszert érte. Ezt a földalatti járatrendszert használta később Oszama Bin Laden, jelenleg pedig a hírek szerint az Iszlám Állam Afganisztánban tanyát ütött erői tartózkodtak itt. A bomba erejének, bevethetőségének demonstrálásán kívül volt-e más üzenete a műveletnek? Még nem tudni.

A világ hangulatának elég jó fokmérője, hogy milyen témákra keresnek rá emberek az interneten. Április közepén a „harmadik világháború” és fogalomköre minden eddigi rekordját megdöntötte.  Soha nem volt nagyobb a tétje annak, hogy a világ lakossága tájékozódjon. Ebben a hangulatban, álságos választási és veszélyes katonai beavatkozások közepette igyekszik az internet az alternatív médiát és a globális establishmenttel szembe helyezkedő politikusokat kiiktatni, a fősodratú sajtó pedig elfedi-elferdíti mindezt, a Nyugati értékek és pláne a demokrácia jegyében.

Ahhoz, hogy Franciaország ne essen el végleg, és elestével a bomlási folyamatok ne kapjanak többlet lendületet, ilyen körülmények között csoda kell. De bármi történjék is ott: figyeljük minden mozzanatát. 2018-ban mindezt a saját bőrünkön fogjuk tapasztalni. Számítani pedig magunkra tudunk. Jobb, ha felkészülünk rá.

 

Goodfriend II. a bal szélen…

Súlyos károkat okoz az egyetemekhez és iskolákhoz külföldről érkező, manipulált neoliberális befolyásolás. A kommunisták bevált módszere sejlik fel a természetes közösségekre helyezett nyomásgyakorlást látva. A CEU (Michael Ignatieff) Soros György által kijelölt rektora szembefordulva a valódi demokráciával és a jogállamisággal egyeduralkodó nézetként csak a neoliberális eszmeiséget tűri intézményében. Ne feledjük, hogy egy ízig-vérig ezen eszmével átitatott volt és bukott politikusról beszélünk. Nemzeti érzelmű kormányunk toleráns módon tűri Goodfriend II., Soros által irányított tevékenységét a demokrácia szabályai szerint még akkor is, amikor a felforgató nézetek oktatását érzékeli és látja.

A kormány olyan törvénymódosítást javasolt minden egyetemre vonatkozólag, amely kivételt nem téve az összes intézményre vonatkozik. A jogszabály a kiadott diplomák legalitását erősíti a diákok érdekében. Az oktatásban sem tükröződik a fair verseny, ha ping-pong nyelven fogalmazva a szerva, meg az előny is mindig egy oldalon van.

A budapesti CEU egyetem rektora ott folytatja, ahol az amerikai korrupcióval átitatott demokraták parancsát végrehajtó ideiglenesen megbízott nagykövet André Goodfriend abbahagyta dicstelen felforgató tevékenységét. Soros által agyonpénzelt NGO-k megszervezett közreműködésével, a kormány által meg sem kérdőjelezett tanszabadság ürügyén puccskísérletet szervez a magyar államrendszer megbuktatására. Nálunk még ezt is szabad, ugyanakkor az USA a busásan megfizetett rektort, ha külföldi állampolgárként ügynöknek nyilvánítaná, talán már Amerikából is kiutasítaná.

Kormányunk türelmes, de a civilek nagy többsége a belügyeinkbe beavatkozást, akár utolsó cseppnek is tekintheti a szuverenitásunkra irányuló támadások gyűjtő poharában. A magyar vendégszeretet világhíres, nem véletlen a külföldiek ingatlan vásárlásának növekedése és a hozzánk látogató biztonságot preferáló turisták emelkedő száma.  Soros György embercsempészekkel szervezett közös üzlete az illegális bevándorlók kirablása mellett akár terroristákat is ránk szabadíthat. A Magyarországon bejegyzett 60 ezernél is több civil szervezet ellenállása előrejelzi a hatvannál valamivel több külföldi érdekeltségű NGO-k szándékának vereségét. Nézzük tovább a tényeket, a pénzguru által alapított, zöld hasukkal kitömött egyik álcivil szervezet „közhasznú” jelentésében beszámol arról, hogy eredményesen elvégezte feladatát, mert az egyetemi és iskolai választott legitim diákönkormányzatok mellett megszervezte az árnyékönkormányzatokat. Ugyanitt olvashatjuk, hogy folyton-folyvást tükröt állítanak a kormányzat elé, és ha kell, provokatív fellépésekkel igyekeznek döntéseik megváltoztatását kierőszakolni. E mondatokat olvasva, talán nem minősül túlzásnak, hogy akár puccskísérletről is beszélhetünk.

Nézzük meg a hamis érme másik oldalát, a magyarországi ellenzék által indított támadások könnyedén leleplezhető céljait. Az LMP társelnöke Hadházy Ákos a Népszava napilapban beszámol újabb hőstettéről. Fia iskolájában egy ténylegesen megtartott rendezvényről, a rendező egyesület és az iskola elfelejtett jelenléti ívet készíteni. A költségek elszámolásához ez elengedhetetlen. Az esemény megtörténtét a róla készült fotók is igazolják. A jelenléti ív aláírását a tanulókkal utólag pótoltatták. Hadházy azonnal lecsapott kémnek kiképzett fiával, lefényképeztette a jelenléti ívet, majd az esetről megfélemlítve az iskolaigazgatót és az Egyesület vezetőjét, ÁVO-s módszerrel kihallgatta őket. A kitudja milyen pénzekből pénzelt egyre kevésbé olvasott napilap az esetet, mint főbenjáró bűnt közölte. A tanulság azonban mindenki számára világos, ahhoz hogy az alma ne essen messze a fájától, a besúgás módszerét, minél fiatalabb korban kell elkezdeni. A Fideszből távozott renegát, mindenki számára elítélendő szorgoskodásáról saját szavai szerint tájékozódhatunk.

Sok mindenre igaz, hogy fejétől bűzlik a hal. Goodfriend II. rektorként első lépésként megfélemlítette diákjait azzal, hogy egyetemük bezárásra kerül. Hirdette, hogy a kormány új készülő törvényével megfosztja a diákokat a tanulás lehetőségétől, így vet véget a tanszabadságnak. A rektor úr látványosan, hogy mindenki értesüljön róla elutazott az USA-ba és ott a média nagy nyilvánossága előtt hazugságai összegzésével sajtótájékoztatót tartott. A Soros pénzen vett ma már a világ minden részén megtalálható lakájmédia, szétkürtölte a „Jóbarát” segélykiáltását. Útjáról visszatérve diákjait biztatta, hogy vonuljanak az utcákra, terekre, mert maguk mögött érezhetik az egész világ szimpátiáját. Következmény, hogy a kivonulók közé meghívott ellenzéki pártok vezetői és hívei a nyugati televíziók előtt sajnáltathatták magukat oly módon, hogy a különböző helyen tartott haknik lényege „az Orbán takarodj” skandálásban merült ki. A lelepleződést mi sem bizonyítja jobban, hogy amikor a félrevezetett fiatalok hivatalosan befejezték tüntetésüket pár százan a helyszínen maradtak mulatozva, festékes és sörös dobozokat dobálva, illuminált táncos happening közepette. A megvezetett alig nagykorú fiatalok, így lettek egy-egy órára média sztárok miközben felbujtóik dörzsölték kezüket. A minden hájjal megkent „nagy öreg” politikusok kihasználva a kezdők túlbuzgóságát, saját hatalmi ambícióikat próbálták célba juttatni. Láthatóan kevés az olyan polgár, akár jobbról, akár balról, aki önmagát és gyermekeit, olyan bukott politikusokra bízná, mint Gyurcsány, Molnár, Botka, Kuncze, Juhász, Szigetvári, a MoMo és a Kétfarkú kutya Párt vezetőiről nem is beszélve.

A magyaroknak elege volt a gulyás kommunizmusból, és annak a bográcsos változatát sem fogják elfogadni, még abban az esetben sem, ha azt a Jobbik mecénása feketevágásból származó többlethússal próbálja velünk megetetni.

A magyar helyzet csepp a tengerben a neoliberális összeesküvés világméretű célja a politika, a gazdaság, majd az össztársadalmi jelenségek globalizálása. Az esemény úgy zajlik, hogy a polgárok részvényeit gondozó egyes bankok és az őket felügyelő baráti kormányaik szimbiózisban a tőzsdecápákkal a nekik ellenfélnek számító nemzeteket és vezetőiket, az ellenzéknek adományozott dollármilliókkal igyekeznek legyőzni. Jó példa volt erre az USA elnök választása, ahol Clintonné csapatát Soros, Rockefeller és pl. norvég pénzekkel erősítették. A recept egyszerű támogasd a hatalomra éheseket, segítsd eltávolítani vagy meggyengíteni a legitim kormányt, vagy ha a hatalom neked szolgál, kövess el mindent megtartása érdekében. Kifizetődik, mert olyan bennfentes kormányzati információkhoz juthatsz, amelyekkel a tőzsdén mások rovására vagyonokat kasszálhatsz. Íme, az álcázott korrupció leghatásosabb módszere, amely a polgárok kirablásával „a zseniális brókerek” a gazdasági trükkjeit véletlennek álcázza. A jelenség lényege ismert, a bankok összedőlését „a gondoskodó” állam megakadályozza. A kisrészvényesek elvesztik spórolt vagyonkájukat, majd az állami költségvetés az adófizetők forintjaiból konszolidálja a pénzrablókkal összejátszó bankokat. Ezután minden kezdődhet elölről, hiszen a nép könnyen felejt.

Az olyan nemzeti kormányok, akik komolyan veszik népük képviseletét, a pénzpestis terjesztőinek megálljt parancsolnak. Úgy tűnik, hogy ma már ez is kevés. Sok esetben a kitömött pénzeszsákokkal bírók megpróbálnak tovább lépni és az ország vagy a világ kormányzás igényével állnak elő. Saját kézben kívánják tartani a polgárok sorsának irányítását. Ez a központosított világuralom eltüntetné a természetes emberi közösségeket cserébe, nyakukba akasztaná a modern kori rabszolgasorsot. Láttunk már hasonló nagyravágyást, akkor ezt nácizmusnak, bolsevizmusnak, kommunizmusnak hívták. Napjainkban, ha nevén nevezzük az új gyereket, helyén való a liberálfasizmus meghatározás. Európa, sőt az USA is egyre gyakrabban nemet mond a mindenkor bukásra ítélt és fogyaszthatatlan limitált izmusokra. Hiába próbál Soros György a nyitott társadalom kínálatával diktátori pozíciót elfoglalni és parazita módjára bekebelezni a nemzetek önállóságát, kudarca elkerülhetetlen lesz. A világot gyarmatosítani akarók régebben is maguk mögött érezhették a nagyhatalmi státuszt. A diktátorok lakájai idegen szívvel és lélekkel elárulták hazájukat. Anyanyelvüket ugyan megtartották, de azt honfitársaik ellen fordították. A diktátorokat soha nem a jogállamiság és a demokrácia szabályai szerint választották, hanem manipulált választásokkal, politikai vagy katonai puccsal emelkedhettek pozíciójukba. Életükben már több méteres szobrot állíttattak maguknak, sokszor úgy, hogy szövetséges nagyhatalmak is támogatták őrült elképzeléseiket, lásd Hitler, Sztálin, Szaddám, stb. A magyar kormány élén Orbán Viktorral viszont úgy küzd népéért, hogyha kell szövetségeseivel is vitába száll. Ezért sem véletlen, hogyha a megvezetett emberek azt kiabálják, hogy „Orbán takarodj” a polgáraink többsége felemeli mutatóujját. Ez a közösség a közjót képviseli, egységet mutat a politikai és gazdasági állhatatosságot követő rendszert támogatja. Az ígérvények manipulációjának ösvényére nem cseréli el a kipróbált járható utat. Ha a „Goodfriendek” nem tudnak a saját házuk táján söpörni, most éppen Donald Trump miatt sem jobb, ha ezt Magyarországon sem teszik.

 

Erkölcstanból elégtelen!

Meggyőződésünk, hogy Magyarország polgárainak joga van mindahhoz, amit a törvény biztosít számukra. A törvények azonban nemcsak jogokat, hanem kötelezettségeket is előírhatnak. Az előírások alól nem lehetnek kivételek a civil szervezetek sem, gazdálkodásuk átláthatóságát garantálniuk kell.

A külföldi szervezetektől az úgynevezett NGO-knak juttatott adományok elfogadása csak úgy, mint a Magyarországról érkezett támogatások, kizárólag írásban megkötött szerződések formájában válhatnak érvényessé.

A CÖF-CÖKA 2009-es alapítása óta a törvényességet megtartva, ideértve gazdálkodásának nyilvánosságra hozatalát is, az előírásokat maradéktalanul teljesíti.

A külföldről érkező támogatások eleve megkérdőjelezik az önkéntesen végzett civil munka jelenlétét az NGO-kban, hiszen ezen szervezetek vezetőit a kapott adományokból fizetik. Nemzetbiztonsági szempontból nem engedhető meg, hogy a külföldről küldött támogatások feladója és címzettje anonim maradjon. Az elfogadott támogatás célja nem maradhat titokban, mint ahogy a felhasználás módja és eredménye sem.

Túlságosan enyhének tartjuk az ötpárti egyeztetésen megvitatott és az ellenzék által elutasított civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvénytervezetet. Erősebb garanciákra lenne szükség, hogy a gyakorlatban jelentkező politikai szemléletű és indíttatású NGO-k cselekvéseit ellenőrizni lehessen. Javasoljuk, hogy a legitim kormány folyamatos támadását, megpuccsolását ne lehessen idegen pénzekből finanszírozni. Példaként jelezzük, hogy nem engedhető meg az iskolai diák önkormányzatok mellett árnyék önkormányzatok létrehozása és finanszírozása. Tiltani kell az álsegély szervezetek és embercsempészek szövetkezését a zöldhatáron áttörő illegális migránsok felé irányuló segítségnyújtást. Fentiek példák arra, hogy hogyan lehet lázításra, felforgatásra, ellenzéki célokra specializált szervezeteket létrehozni, illetőleg életben tartani, miközben Magyarország szuverenitása sérülhet. Idetartozónak tekintjük a párt ideológiák szerinti csoportosulások, médiák hazugságok útján történő befolyásolását, esetlegesen a pénzen vett brüsszeli lobbisták közreműködésével.

A CÖF-CÖKA felszólítja az ellenzéki pártokat, hogy baráti sajtójuk útján ne terjesszenek nettó hazugságokat. Ezt történt, amikor az ötpárti egyeztetésen és azt követően elterelvén magukról a figyelmet azt állították, hogy Alapítványunk 2014-ben 1,1 milliárd forintot költött plakátokra. Nyilvános adataink szerint bevételünk és összes kiadásunk 260 millió forint volt. Az ellenzéki pártoknak érdeke, hogy az őket kiszolgáló megélhetési álcivileket védjék, még úgy is, hogy a tisztességesen dolgozó civil szervezeteket megpróbálják besározni.

Az erkölcstan ismeretének hiányosságát látva, néhány külföldi támogatóval összebútorozott NGO és a CÖF-CÖKA közötti különbségek megértéséhez adalékokat szolgáltatunk:

  • 2009-es alapításunk óta külföldről egy vasat sem kérünk és nem is fogadunk el
  • alapításunkhoz külföldi szervezet vagy magánszemély nem járult hozzá
  • külföldi mecénásoktól megbízásokat nem fogadunk el
  • pénzügyi elszámolásainkat napra készen tartjuk, az arra illetékes hatóságok ellenőrzésének megkönnyítésére
  • adományozóink kizárólag magyar állampolgárok és Magyarországon bejegyzett szervezetek, vállalkozások, cégek
  • felügyelőbizottságunk és kuratóriumunk munkáját önkéntesen anyagi juttatás nélkül végzi
  • a velünk kapcsolatban álló polgárok így a 18.000 szellemi honvédő útján és az ezernél is sokkal több civil szervezet partnerségével folytatjuk közösségünk egységének védelmezését
  • a társadalmi eseményekről hozzánk eljuttatott véleményekről országjárással és egyéb ismeretterjesztéssel mondjuk el véleményünket
  • a civil misszió eszközeivel élve képviseljük partnereink érdekeit például az 1%-os támogatásként adható személyi jövedelemadó fontosságának hirdetési akciójával
  • stratégiai szerződések keretében táplálkozás-élettanilag fontos ételreceptúrák átadásával közreműködünk, a gyermekétkeztetés egészségesebbé tételében
  • családi- és kisvállalkozások alapításához nyújtunk szakmai támogatást
  • az uniós polgárok mozgósításával dolgozunk az Európa Uniós Civil Együttműködési Tanács megalapításán
  • Civil Akadémiát működtetünk
  • őrizzük a magyar-lengyel barátságot, 400 lengyel civil klubbal együttműködve
  • azzal is megkülönböztetjük magunkat a politikai pártoktól, hogy civilségünk állhatatos szemben az álcivil kezdeményezésekkel (Együtt, PM, Kétfarkú, MoMo, stb.), mert párttá nem válunk

Szárazon tartva a puskaport, ha külföldről támadás éri szuverenitásunkat, identitásunkat, a békemenet szervezőjeként aktivizáljuk szimpatizásainkat. A magyar emberek sorskérdéseinek megoldását a zsidó-keresztény civilizáció értékeinek szem előtt tartásával képzeljük el.

Végezetül jó szándékúan jelezzük, hogy meggondolatlan és felelőtlen, olyan pártnak banki hitelből plakátolni, amely a költségvetésből évente valamiből több mint 400 millió forintot kap működéséhez. 2018-ban valószínűleg még ennyit sem, hiszen támogatóinak száma egyre csökken. Ilyen csapdába esett és vesztette el székházát az MSZP és maradt adósa az SZDSZ a magyar polgárok milliónak.

A népszerűség (néppártosodás) egyik fokmérője a polgároktól juttatott anyagi támogatás mértéke. Ha ez hiányzik merész az a bank, amely egy identitását kereső pártnak folyószámlahitelt nyújt. Természetesen a lóverseny szabályai szerint, egy oligarcha kockáztathat, a helyében azonban érdemes lenne meggondolni, hogy milyen hűséget várhat el attól a Jobbiktól, amely a saját párt családjának alapító és hű harcosait dobta a politika szemétdombjára.

Csizmadia László
CÖF-CÖKA elnök

Ha békét akarsz…

Ahhoz, hogy valami jelentős horderejű változás történjen a világban – konfliktus a felszínre törjön, vagy megoldásra leljen, szövetségek szülessenek vagy alakuljanak át – rendszerint több erős érdeknek kell egybe esnie. Az EU születésekor három érdek találkozott. A világháború egyetlen tényleges győzteseként az USA, tartva a Szovjetunió további ideológiai és földrajzi előre törésétől úgy vélte, hogy nemzetbiztonsági szükséglete egy erős, a szovjet veszéllyel szembeszállni képes Európa, amelyet elegendő kívülről, esetleg légicsapásokkal támogatnia egy szovjet támadás esetén.  Érthető az USA álláspontja, hogy esetleges háborúit saját területén kívül akarta megnyerni. Ezt szolgálta a nagyvonalú Marshall terv, az anyagi segítség mellett az európai államok összefogását szorgalmazó és a szovjetellenesség mint uralkodó vélemény, illetve politikai irányzat fenntartását szolgáló kezdeményezés. Nyugat-európai vállalatok érdeke volt működésük összehangolása, azaz „kartelljük” legalizálása. Így jött létre a gazdasági közösség alapja, az Európai Szén- és Acélközösség, a Benelux államok, Franciaország, Olaszország és Németország részvételével. Harmadrészt az ipari forradalom vívmánya, a fegyverek tömeggyártása eredményeként az ipari léptékű mészárlást hozó világháborúk nyomán jelen volt a közakarat, hogy ez az iszonyat soha többé ne ismétlődhessék meg.  Az EU alapítóeszméi ezek jegyében születtek: prosperitás, béke, és egyre szorosabb unió.

Római deklaráció után, nemzeti konzultáció előtt érdemes áttekintenünk, hogyan alakultak a 60 éves EU eszméi, és milyenek ma geopolitikai kilátásai.

A prosperitás nemcsak a világháború utáni iszonyatos ínséghez képest látványos Európában, de mai világviszonylatban is jól élünk. Erre veszélyt az EU maga jelenthet.  Már nemcsak alternatív, de a fősodorhoz tartozó elemzők is hangoztatják, hogy gazdasági szempontból a közös valuta lehetetlen helyzetbe hozta az uniót. Ami a válságból való sikeres magyar kilábalás titka, hogy a költségvetés és a jegybanki monetáris politika egyidejűleg az ország érdekét szolgálta, az euro zónában ez ma kivitelezhetetlennek látszik. A tagországok gazdasági ereje és adottságai jelentősen eltérnek, így mindenki számára előnyös közös politika nehezen képzelhető el, de legalábbis a ma tapasztalhatónál komolyabb elköteleződést és hosszú távú gondolkodást igényelne, a legjobb helyzetű tagországok részéről is.

Súlyosbítja a helyzetet az euro zóna pénzügyminisztereinek elnöki posztját ellátó Jeroen Dijsselbloem néhány nappal ez előtti nyilatkozata, miszerint a görögöknek több szolidaritást kellene mutatniuk az EU iránt, és kevesebbet kellene elherdálni a kapott pénzből nőkre és italra.

Ez a kijelentés önmagában is hordozza a választ arra, hogy vajon mi lett az egyre szorosabb unió gondolatából. Még inkább mutatja a frissen elfogadott római deklaráció, amely már nyíltan beszél a többek szerint a gyakorlatban eddig is megvalósuló kétsebességes Európáról.  A magyar származású neves geopolitikai szakértő, a híres-hírhedt amerikai Stratfort is megalapító George Friedman Európáról szóló „Gyulladáspontok” c könyvében úgy értékeli, hogy a korlátlanként megfogalmazott egyre szorosabb unió gondolata és a nemzetállamok szembenállásai miatt vált átláthatatlanná az EU szervezete és működési módja. Amit nem sikerült elérni nyíltan, az megvalósul az átláthatatlanság és bonyolítás által.

Friedman ugyanezen könyvében az EU harmadik alapító eszméje, a béke kapcsán így fogalmaz: „az amerikaiak értették, hogy béke nem lehet cél”. Másutt felveti, hogy valaki vagy agresszor, vagy áldozat, harmadik opció sokak szerint nincs.  Létezik viszont egy jó ezerötszáz éves latin mondás: ha békét akarsz, készülj a háborúra… Hogy állunk hát a béke kérdésével?

Ma – leszámítva a klímaváltozás egyre égetőbb, helyi válaszokat is megkövetelő kérdését – európai szempontból a migráció, az orosz-amerikai konfliktus, a kínai Új Selyemút és az erre adott amerikai válasz, valamint az energiabiztonság jelentik a legfőbb biztonsági kihívásokat.

Egyes alternatív média források azt állítják, hogy Erdogan török elnök fenyegetése szerint 3 millió migránst  bocsátana útra Európa felé  azt követően, hogy nácizmussal vádolta meg Németországot. Eközben a német Die Linke párt frakcióvezetője, Sahra Wagenknecht azt mondta a Bundestagban, hogy lassan nem járhat nyugati ember biztonságban sehol, mert a török államfő, „ez a terrorista keresztapa” geopolitikai céljaira használja fel a már bevándoroltakat.  Szintén alternatív média hírek szerint Svédországban fegyverkezik a lakosság, a dánok jelentős része pedig rettegve figyeli, mi zajlik szomszédságában: ők nem a médiából tájékozódnak, hanem látják a változásokat. Nem rég az EU külügyi vezetője, Federica Mogherini azt nyilatkozta, hogy be kell fogadni a migránsokat, és jobban kell kezelni a bevándorlást. Sőt, felmerült, hogy meg kell egyezni Törökország után Líbiával is, hogy anyagi hozzájárulásért cserébe ne engedjék útra kelni a migránsok tömegét. Csak hát amióta 2011-ben az USA szövetségeseiként EU tagállamok – Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Dánia – katonai közreműködésükkel segítettek megdönteni Kadhafi elnököt, azóta Líbia bukott állam, három kormánnyal, amelyek egyike sem tud semmit sem érvényesíteni. Hiába ismeri el az egyiket az EU, ha Líbia egyiket sem tekinti a kormányának. De ha már Líbiát említjük, ne feledkezzünk meg sem Irakról, sem a még mindig zajló szíriai háborúról, amelyben az USA és európai szövetségesei is bombáznak: hidakat, polgári létesítményeket, a szír kormányerőket, mikor mit.

De nézzük az euro-atlanti kört. Az USA egy politikusa a minap a változatosság kedvéért nem maffiózónak és gyilkosnak titulálta Putyin elnököt, hanem letarantulázta. „Mérges pókként les a hálójából”, mondta.  Alternatív média források szerint a Deep State – az amerikai titkosszolgálatra, médiára, óriásvállalatokra és más szereplőkre épülő kör – az általa máig bizonyítatlanul állított orosz választási beavatkozásra hivatkozva sző tervet Trump elnök és teljes kormánya megbuktatására. A régóta tartó, de az elmúlt szűk félévben vészesen erősödő Oroszország elleni háborús retorika használata kiterjed Európára is.  Sőt, ellenzéki oldalról Magyarországon is tapasztalhatjuk a hisztéria fokozódását, volt hírszerzői nyilatkozattól a Paks 2 elleni fellépésen át számos formában.

Oroszország igyekszik tartani magát második világháborús fogadalmához: soha többé nem vív háborút a saját területén.  És rendületlenül hisz a régi szállóigében: Oroszország nem kezdeményez, csak befejez háborút.  Hogy mindez a határain fokozódó katonai nyomás és ellenséges retorika közepette mit jelenthet, érdemes komolyan végiggondolnunk.

Trump elnök megnyilvánulásai – talán az ellene folyó médiakampány hatására – az oroszokkal való megbékélés hirdetése helyett ma már szintén egyre orosz ellenesebbek.  Eközben a NATO-val kapcsolatos, nagyobb európai hozzájárulást követelő nyilatkozatai azt az értelmezést is felvethetik, hogy a NATO feltételesen lép fel Európa érdekében.

Ha már az érdekeknél tartunk: az alternatív médiában megjelenő elemzéseket összegezve azt látjuk, hogy az EU-ban nincs egyetértés geopolitikai célokról. Szemmel láthatóan nincs megegyezés arról, hogy mi szolgálhatja a békét, sem arról, hogy ki volna ma ellenség, és ki a barát, és mit tekintünk veszélynek. Vagy más dönti majd el, hogy mi legyen Európa érdeke? De Gaulle tábornok még az EU születésekor igyekezett ezt kivédeni, de nem járt sikerrel.

A közelgő francia, német, olasz választások talán elősegítik az EU megújulását. Ezt sejteti Angela Merkel német kancellárasszony módosulni látszó álláspontja.

Ebben a fejetlenségben a mai Magyarország, a Visegrádi Négyek támogatásával reménykeltő oázis. Kiegyensúlyozott külpolitikánk, a megerősített fizikai és jogi határzár, a cselekedeteinkkel egybe hangzó hivatalos megnyilvánulásaink, például amelyek a külföldi beavatkozások, rezsimváltó törekvések felfüggesztését szorgalmazzák, akárcsak a gazdaságpolitikai döntéshozás nemzeti kézben tartására irányuló törekvés: mind felbecsülhetetlen, megóvandó érték. Ezek nélkül talán már okafogyott volna a békéről értekezni.  Ha komolyan vesszük a nemzeti konzultációt, eddigi építményünk megerősödhet és segíthet abban, hogy a magyar példa nyomán 60 éves korához méltón éretté váljon európai közösségünk.

Egy őrségi faluban az Árpád-kori templom előtt világháborús emlékmű, mellette, öreg gesztenyefák árnyékában kopjafa áll. Rajta többnyelvű felirat: „Legyen béke a Földön. Legyen béke Magyarországon.” Ámen.

 

Hol a határ?

Társadalmunk tagjaiként az erkölcsi és jogi szabályok ismeretében illik tudnunk, hogy hol a határ.

Európában az erősebb jogán kijelölt földrajzi határok sérthetetlensége a szomszédos országokkal megőrizendő békesség feltétele. A nemzethatárok bár nem a mi akaratunkból, de átívelnek a rajzolt országhatárokon. A V4-ek erős és valódi szövetséges rendszere ma már alkalmas a történelem számára írandó lelki sebeinket jóindulattal gyógyítani. A gyógyszert sem kell feltalálni, régóta létezik, úgy hívják, hogy területi autonómia.

Európa népeinek értéktára a keresztényi civilizáció eddig jól megfért a modernkori demokráciával és jogállamisággal. Ez a hármas szabályozó rendszer kisebb-nagyobb megtorpanásokkal, de tisztelhetővé, erőssé és gazdaggá alakította földrészünket. Olyannyira, hogy kívánatos csemegévé lettünk egyes politikai és gazdasági érdekcsoportoknak, így bekebelezésünk sokak fejében megfordul. Próbálkozások történnek fizikai erőszakkal, lásd újkori népvándorlás vagy politikai és gazdasági indíttatásból az ideológiai szörnyszülött „nyílt társadalom” ránk szabadításával.

A migránsáradat megszűrése, megszüntetése az EU és szövetségese, a NATO feladata. Az európai határok áttörése illegális módon, ne szépítsük, akár ok is lehet a háborúra. Mint látjuk, mindez erőszakos vallási térhódítással is együtt jár, agressziónak is tekinthető. A megállítás módszere a vízumkényszer és a tengeri határok sérthetetlenségének visszaállítása.

A NATO szövetségesünk, Törökország nem küldheti ránk az illegálisan érkező migránsáradatot, ez a cselekmény egyenlő lenne az úgynevezett „baráti tűzzel”. Ezért az ilyen szándék visszautasítandó és bocsánatkéréssel is nehezen kompenzálható.

Afrika és a Közel-Kelet volt gyarmatosító országai meggazdagodtak az uralmuk alá helyezett népek elnyomásából. Napjainkban a nekik küldött nyugati demokrácia exportja, mint gyógyító balzsam súlyos mellékhatásokat okoz, a kitalálók felelősséggel tartoznak.

A V4-ek, a balti és balkáni államok a szovjet kifosztás áldozatai lettek. Az 1989-es 90-es utáni évek e térségnek meghozták politikai értelemben a szabadságot. Azonban a Marshall- segély helyett, a nyugat-európai országok túlzott gazdasági érdekeltségét érezhettük.

Most már elkerülhetetlen, hogy Európa civil lakossága feltegye a fő kérdést, amire nem PC stílusban várja a választ.

A kérdés így szól az EU a pénzhatalmasok világuralmi törekvéseit kívánja-e szolgálni vagy kontraszelektált, túlfizetett, álliberális nézeteket valló bürokratáinak kiebrudalásával megteremti az Európai Unió megálmodóinak ma is életrevaló ajánlását a szuverén nemzetek szövetségét?

A schengeni és dublini szerződések minden uniós tagállamra kötelező érvényűek. Kivételek nem erősíthetik a szabályt. Az engedmények (Görögország és Törökország) az unió értékeinek széthordásához vezettek.

Európa polgárainak halaszthatatlan érdeke a tagországok erős védelmi hadseregének felállítása. Ugyanilyen fontos a szövetség a NATO legerősebb tagjával, az USA-val. A török hadsereg zsoldosként történő foglalkoztatása, a kiszervezett védelmi funkció Európa végét jelentheti.

Gazdasági szempontokat figyelembe véve érdekünk mind a négy égtáj irányába az együttműködés úgy „hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon”. Az Európai Unió magállamainak dönteniük kell arról, hogy a V4-el, a balti és balkáni államokkal együtt vagy nélkülük. Tiszta vizet a pohárba, a kétsebességes Unió nem megoldás.

Előbbi gondolatok elvezetnek a hazai politika és gazdasági viszonyok reális értékeléséhez. Nem keverhetjük össze a határ, a határtalan és a végtelen fogalmát. A keresztény hit lényege Isten ígérete a földi élet utáni végtelen létezés. Annak ellenére, hogy érezhetünk határtalan boldogságot vagy bánatot tudjuk, hogy a földi élet és az emberi elme nem határtalan.

Európa minden országában fontos tényező, hogy kik és milyen pártok gyakorolják a kormányzást. A józan értékítélettel rendelkező választók felelősség tudatában döntsenek sorsukról.  Ezért érdekes számunkra a hatalomra törő politikusok alsó és felső észbeli határának ismerete. Esettanulmányként említsük meg Juhász Pétert, az Együtt megválasztott elnökét. Nála a szürkeállomány vészes csökkenését a szájában vett síp füttyhangja jelzi. Kezelhetjük ezt az önkontroll biztonsági műszereként. Sajnos nem erről van szó, mert a sípjelzése leginkább a nemzeti ünnepeinken hallható, jelezve hogy használója „füttyöt hány” a méltósággal emlékező polgárok sokaságára. Tegyük fel a kérdést: hol a határ?

A 21. század meghozta az európai polgárok ébredését. Szellemi lázadás kezdődött, az emberek fontosabbnak tartják emberi sorskérdéseiket, mint a pártpolitikai érdekek érvényesülését. A népfelség elvének prioritását nem kötheti gúzsba, semmilyen gátlástalan politikai érdekeket szolgáló izmus. A hatalomra törő álliberális pártok ígérgetéssel nem anulálhatják a jelenlegi kormányzás uniós politikai és hazai gazdasági sikereit.  Ők most mini bizniszpártokat alapítva, szétguruló flipper golyóként pofozgatva, sokadalmat sugározva a polgárok átverésének játékába kezdtek. 2018-ban a választások után ismét látni fogjuk, hogy a baloldalról verejtékezve létrehozott törpepártok elillanva a közpénzekkel, köddé válnak.

Szabadság, ma

Geopolitika és társadalom 169 éve és most

Támadások össztüzében áll az metastabilist-ellenes francia elnök-jelölt, Marine Le Pen. Megvonták Európa parlamenti mentelmi jogát, amiért a nyomaték kedvéért az Iszlám Állam videóit megosztotta, a fősodratú sajtó zöme támadja az Oroszország elleni háborús eszkalációt elvető nyilatkozatai miatt, a Google és más internetes cégek úgy alakítják a keresési rendszereiket és közösségi oldalaikat, hogy az megfosztja az esélyegyenlőségtől. „Legfőbb kötelességem megakadályozni Le Pen elnökké választását”, nyilatkozta a minap Francois Hollande, francia elnök. A párhuzamos társadalmak és a tömeges bevándorlás, a brüsszeli diktátumok és az euró hátrányai ellen programot hirdető Marine Le Pen 60 perces televíziós interjújában kifejtette: nincs jobb- és baloldal. Vannak, akik a vadglobalizációt támogatják, és vannak, akik azt ellenzik. Veszélyt pedig a hidegháború fenntartása jelent. Amikor felvetették neki, hogy a felmérések szerint úgysincs esélye megnyerni az elnökválasztást, Le Pen ennyit mondott: „Ezt mondták a Brexitről is és Trumpról is.”

Egy elnökjelölti interjúba ennyi fér bele, mi azonban megtehetjük, hogy az alternatív média híreit is figyelembe véve felmérjük, milyen, a világ rendjét meghatározni kívánó erők feszülnek egymásnak a világban. Így Magyarország – és bármely más ország – helyzetére, akár belpolitikai küzdelmeire is új magyarázatokat találhatunk.

Az alternatív médiában is sokat hivatkozott két nagy geopolitikus, Halford J. MacKinder és Zbigniew Brzezinski megállapításai igazíthatnak el bennünket. 1904-ben MacKinder a transzszibériai vasút felépültével átértékelte az addigi, a tengeri hatalmak elsőbbségét hirdető vélekedést. Szerinte a vasút átértelmezte Eurázsiát, egy hatalmas holt terület helyett élő gazdasági és stratégiai térség vált belőle. A másik nagy geopolitikus Brzezinski, az 1997-ben megjelent „A nagy sakktábla” c. könyvében azt írta, a Szovjetunió összeomlását követően előretört amerikai világuralom egyetlen akadályozója a potenciálisan megvalósuló orosz-kínai-iráni összefogás lehet. Az alternatív média hírei szerint mára ez az összefogás megvalósult, épül a transzszibériai vasút jelentőségét több nagyságrenddel meghaladó, Kínától Európáig az egész eurázsiai térséget beszövő Új Selyemút. Ha kiteljesedik ez a kereskedelmi rendszer, akkor, mint Brzezinski is kifejtette, az Egyesült Államok egyedüli világuralma megszűnik.

A küzdelem a geopolitikai gondolkodók és az alternatív média által nyújtott összkép alapján az egypólusú vagy többpólusú világrend stabilizálásáért folytatott harcot mutatja. Ennek része a neoliberális gazdaság- és társadalompolitika, amely a média és a politika fősodra szerint az egyedüli üdvözítő rendezőelv. Ez a szembenállás teszi értelmezhetővé az Új Selyemút tengeri ága számára kulcsfontosságú, de amerikai katonai jelenléttel körbebástyázott Dél-Kínai tengeren fokozódó fegyveres szembenállást, akárcsak az orosz határ közelében növekvő NATO és amerikai fegyveres jelenlétet és hadgyakorlatok sorát. Alternatív források szerint ugyanez részleges magyarázattal szolgál a már hatodik évébe lépő szíriai konfliktusra, amely részben lehetséges gázvezeték útvonalakról szól, és ezáltal hivatott az orosz érdekszféra és Európa közötti kölcsönös gazdasági kapcsolat kialakulását, megerősödését aláásni. Az alternatív média szerint a szomszédos Ukrajna demokratikusan megválasztott, oroszbarát kormányának 2014-es megpuccsolása (emlékezzünk Victoria Nuland nyilvános kijelentésére, miszerint ez 5 milliárd dollárba került) és a mára már az ország szétesésével fenyegető, elhúzódó konfliktusa ugyanebbe a képbe illeszkedik. Nem lehetetlen, hogy a migrációs hullám jelentette válság is ennek a folyamatnak a része: ha Európa végletesen legyengül, az eurázsiai gazdasági rendszer értelmét jelentős részben elveszíti, nem képez tényleges erőt. Egyúttal ennek a paradigmának tartozéka a liberális világ kettős mércéje és a politikailag korrekt közbeszéde, amely a tényleges szembenállás palástolását szolgálja. A fősodratú sajtóban megjelenő nyilatkozatok alapján eközben elfogadott és általános gyakorlatnak látszik például az, hogy amerikai politikusok az orosz elnököt, gyilkosnak, maffiózónak és az új Hitlernek titulálják felszólalásaikban, ellenlábasaikat pedig Putyin ügynökének mondják.

Míg a világpolitika irányítói szemében puszta sakktábla a világ, az egyszerű ember számára az életben maradás feltételei vesznek el. Az alternatív média az elemi életösztön megnyilvánulásait látja a Brexitben, Trump elnök megválasztásában (ha beváltja a hozzá fűzött választói reményeket, ha nem), akárcsak a migrációval szemben kerítéssel, határzárral védekező magyar lépésekben és a magyar gazdasági szabadságot a lehetőségekhez mérten fenntartó döntésekben. Napjaink nagy geopolitikai konfrontációja tükrében válnak értelmezhetővé az egypólusú világ megvalósulásáért bármit beáldozó nagypolitikával szembeni életösztön megnyilvánulásait kísérő ádáz támadások. A démonizálás, a hálózatok által gerjesztett demonstrációk, de még az olimpia ellenes aláírásgyűjtés is. A célkeresztben a helyi közösségek, országok társadalmi egyetértése, békéje áll.

A geopolitikai folyamatok túlélhetőségét nehezíti világszerte az elit és a lakosság közötti mélyülő és szélesedő szakadék, nem pusztán anyagi, hanem erkölcsi értelemben is. Egy hír szerint egy évi 20 ezer font tandíjat felszámoló brit egyetemen az intézmény vezetője úgy döntött, a diákokat empátia-fejlesztésben kell részesíteni, mert annyira nem értik és érzékelik a náluk kevésbé szerencsés helyzetben lévők világát. Dicséretes törekvés egy tragikus jelenség kezelésére.

Joggal kérdezhetjük: vannak-e tartalékai a magyar társadalomnak, amelyek segíthetik talpon maradását ebben a feszültségekkel teli világban? Nemzeti ünnepünk közeledtével tegyünk egy történelmi kitekintést, hogy láthatóvá váljon, mekkora változáson ment át társadalmunk, és mit jelent ez a jövőre nézve. Hogy teljes képet kapjunk, a szabadságharc előzményeit is tekintsük át.

1815-ben, egy távoli, de nagy erejű vulkánkitörés miatt Európában elmaradt a nyár. 10 fokot zuhant az éves átlaghőmérséklet, a vulkáni hamu miatt barna hó hullott, soha nem látott árvizek és jégverések pusztítottak, tífuszjárvány tört ki. Akkora volt az éhínség Európában, hogy míg Svájcban a lakosság füvet evett, Angliában több helyen „vért vagy kenyeret” csatakiáltással törtek rá éhezők a jobb módúakra. Magyarországon a tehetősek megnyitották raktáraikat, és etették az éhezőket. Nem lehetetlen, hogy ez a társadalmi összefogás is hozzájárult a reformkor alakulásához, és ez a társadalmi tőke segítette a szabadságharcot, majd az azt követő passzív ellenállást. A passzív ellenállás titka, hogy nincsenek hangadói, hanem a teljes egyetértésen alapul.

Ez is mutatja, hogy a társadalmi kohézió hiánya nem nemzeti sajátosságunk. A huszadik század sebei, valamint a kommunikáció és a hálózatok globalizációjának kontójára írhatjuk ezt a súlyos veszteségünket.

A szabadságharc sorsát a geopolitika, a vesztfáliai béke világa pecsételte meg. Ennek értelmében a nagyhatalmak közös fellépéssel vertek le minden, az addigi állapotot veszélyeztető kezdeményezést, erre a sorsra jutottunk mi is.

A mai geopolitikai helyzet más. Aki nem tudja értelmezni saját érdekét és nem küzd, megsemmisül, de a küzdelem maga is óriási körültekintést igényel. Megmaradásunk alapfeltételei a viszonylagos gazdasági szabadságunk megőrzése, a kiegyensúlyozottan sokoldalú külpolitika, a környező országokkal való szövetségépítés, a minket is körülvevő nagy folyamatok értése. De ami legalább ennyire fontos: az élni akarók tudatos összetartása, hajdani társadalmi kohéziónk maradványainak méltóságteljes őrzése, ápolása.