A civilség diadala

A 21. század civiljeinek mindent megelőző feladata az élhető világ fenntartása. Kiindulópont, hogy a társadalmaknak szükségük van rendszerre, irányító vezetésre. Az irányító hatalom megszerezhetősége demokratikus viszonyok között politikai csatározások eredménye, ahol betartják a jogállamiság szabályait. Az erőszakkal véghezvitt hatalomszerzés formái, a puccsok és ellenforradalmak a politikai bűnözés kategóriájába tartoznak. A demokratikus társadalmak elfogadták a politika elsődlegességét, legálissá tették a különböző filozófiájú pártok hatalommegszerzéséért folytatott versenyét. A választásokkal kialakuló társadalmi, politikai és jogi szerkezet alapját a polgárok többségének támogató szimpátiája hozza létre.

Itt érdemes megállni.

Tegyük fel a kérdést, hogy van-e a civileknek, a népfelség tulajdonosainak olyan eligazító tudománya, amely kiegyensúlyozhatja a politikai tudományra alapozó pártok előnyét. A válasz: nincs. Ezért a nemzetek polgárainak szükségük van olyan tudományágra, amely választások esetén megbízható alapot nyújt ahhoz, hogy a hatalom birtoklását jó kezekbe adják. E tudomány lehet a civilitika. A politikai tudomány ismerete és torzítása napjainkban a pártpolitizálást szolgálja, sokszor az emberi hiszékenység kihasználására épül. Mondjuk, hogy az állam tisztességes működtetésének alapja a háromhatalmi ág jelenléte, azaz a fékek és ellensúlyok rendszere. E rendszer optimális működtetéséhez előszobát jelenthet a politika és a civilitika párhuzamos jelenléte.

A civilek alapvető érdeke a pártpolitikák céljainak átvilágítása, a pártok versengésének objektív értékelése. Ehhez nyújthat segítséget a pártok történelmi és közelmúltbeli működésének elemzése az általuk realizált, közjót szolgáló vagy azzal ellentétes teljesítmények értékelése. A 21. században elkerülhetetlenül szükséges a civilitika tudományának kialakítása.

A civilek pártokról kialakított véleménye megosztott. Azt is látjuk, hogy a többség szavazata, véleménye van legközelebb a társadalmi igazságosság megvalósulásához. Valljuk, hogy a kisebbségben maradottakat szolidaritással lehet a győztes nagyobb közösségbe integrálni. Nem hiszünk az emberek politikával kapcsolatos semleges magatartásában. Meggyőződésünk, hogy a passzivitás is olyan elkötelezettséget jelent, amely a társadalom aktív többségének akaratához igazodik. Nyíltan valljuk, hogy a keresztény civilizáció értékeit követve kell szolgálnunk a nemzeti szuverenitást, identitást, miközben a szubszidiaritás hívei vagyunk, amelyet szerintünk csak önkorlátozással lehet szűkíteni.

Az EU nem létezhet a 27 tagországban egyaránt megszervezett civil szellemi honvédők nélkül. A szólás- és véleményszabadság minden polgárnak jár, és nem korlátozható. Civil missziónk céljai és irányai egyértelműek, kiállunk az EU intézményeinek reformja mellett, a bürokrácia brüsszeli elefántcsonttornyának lebontására szövetkezünk, célunk, hogy az európai uniós polgárok sorskérdéseit csak közvetlenül, véleményük kikérése után lehessen eldönteni (népszavazás, népi konzultációk). Szorgalmazzuk az uniós polgári kezdeményezésekről szóló törvény megváltoztatását, nem tűrhetjük, hogy az unió lakosságának kezdeményezései elé szinte áttörhetetlen akadályokat állítson. Konstruktív javaslatot juttatunk el az Európai Unióhoz a migránshelyzet kezelésére és kontinensünk közös határvédelmének biztosítására.

Civil missziónk, miközben megalapozza a civilitika tudományát, ismeretterjesztésével és konkrét cselekvéseivel elősegítheti az európai, valamint a magyar nemzet választópolgárainak jó ügyek melletti állásfoglalását és tisztánlátását.

Magyar Idők – Vélemény rovat

Folt hátán folt

A választási ciklusok között a polgárok által a kormányoknak adott bizalmi időszak kölcsönös kötelezettséget teremt.

Ezt az állapotot úgy jellemezhetjük, hogy mindkét oldal elsődleges feladata a hon továbbépítése és az eredmények megőrzése. Voltak, mint láttuk, a bizalommal durván visszaélő kormányzati időszakok (lásd 2002-től 2010-ig), amikor a hatalomgyakorlók saját gyarapodásukat a haza érdekei elé helyezték, a nemzet kincstárának kifosztóivá váltak.

A 2010-es országgyűlési választások alkalmával polgáraink bölcsessége, társadalmunk politika felé irányuló kultúrája higgadt döntésével rendet vágott a magukról megfeledkezők között. Az országrontókat a pártversengés során a futottak még kategóriájába helyeztük. Az azóta eltelt majdnem nyolc év megmutatta, hogy lehet és szükséges a nép bizalmát kamatoztatni, hallgatni konstruktív javaslataira, mert így válnak lépésről lépésre megvalósíthatóvá az egyéni és közösségi célok.

Az emberek azt gondolták, ha a 2010-es választásokig türelmet tanúsítanak, elégséges lesz szavazataik lesújtó ítéletével megszabadítani a posztkommunista neoliberális országrontóktól a törvényalkotók házát. Többségünk hitte, hogy nemzetünk tönkretételét okozók nyakukat behúzva, hálát adva a sorsnak, elsomfordálnak a politikai porondról. Hiszen jobban jártak, mintha a kiérdemelt elszámoltatással kellett volna szembenézniük. Megúszták, pedig a közpénzrablás végeláthatatlan trükkjeit mutatták be. Több ezer oldalas bűnügyi lajstrom maradt utánuk, feldolgozatlanul.

Aztán 2010 után azzal szembesültünk, hogy a magyarországi jogállamiság keretei között az igazság malmai lassan őrölnek, és az őrlés hatékonyságának fokozata erősen függ a kezelők szubjektivitásától.

A 2018-as választásokra, újult erővel – a parlagfű szívósságával – megjelent a gyökereit megőrző bukott ellenzék. Van képük 2010-es választási csalásról beszélni a 2006-os Gyurcsány-beszéd után. Arcpír nélkül regnálási idejükből kiváló gazdasági eredményeket hazudnak, szándékosan eltakarva a nyolcvannégy százalékos GDP-arányos államadósságot, amit kiegészítettek rablóprivatizációjukkal és a devizahitelekkel történő panamázással. Az általuk alkotott új vagyontörvény leple alatt megsemmisítették az államháztartás fontos dokumentumait, tették ezt, az ÁSZ megállapítása szerint, a miniszterelnök és a pénzügyminiszter felelős közreműködésével. Napjainkban is sorra dőlnek nyakunkba a korrupció nagy mestereinek művei, a 4-es metró beruházás, a sukorói telekcsere, Simon Gábor és Czeglédy Csaba botrányai. Közpénzből kapott székházaikat felélték (MSZP, SZDSZ). Mindezt pótolta, hogy a magyar emberek erőn felül teljesítettek, helyretették gazdaságunkat, nemzetközi szinten is sokat javult az ország megítélése. Bebizonyosodott, hogy a jó kormányzáshoz erős, összetartó civil közösség tartozik. A békemenetek jelezték, Magyarországon a népfelség eszmeisége jelen van, sőt Európa polgárainak is irányt mutathat.

A kormányzás nem nélkülözheti a konstruktív szellemiségű ellenőrzést, amelyet a társadalom tagjai napi életük tapasztalatai alapján elvi alapokból kiindulva, a civilitika alaptéziseinek (a népfelség eszmeisége) segítségével közvetítenek. Tudomásul véve az előbbieket, a 2018-as magyarországi választások történelmi jelentőséggel bírnak.

Miért is? Mert amit a jogszabályok labirintusában bolyongó igazságszolgáltatás nem volt képes elvégezni, azt a leadott szavazatokkal, a közerkölcs erejével a választópolgárok most megtehetik, végleg befejezve a rendszerváltást.

A vesztüket érző ellenzéki pártoknak semmi sem drága, nemcsak pártjuk eszmeiségét, politikai harcostársaikat, de hazájukat is képesek elárulni. Keblükre ölelték a Soros György által kézben tartott brüsszeli adminisztrációt, ezzel együtt a kettős mércét. Ilyen és hasonló módszerekkel próbálják elkerülni pártjaik szennyesének tisztára mosását (lásd MSZP, DK).

A Jobbik nemzeti radikalizmusával jó ideig félrevezette követőit. Ám kiderült, hogy Vona Gáboréknak fontosabb a legitim kormány megbuktatása. Színpadi művük szüneteiben folyamatosan változtatták jelmezeiket, karakterüket, közben társult oligarchájuk kívánsága szerint a populizmus útjára léptek.

Beválthatatlan ígéretekkel, hamis illúziókat táplálva, reményeket próbálnak ébreszteni egyre fogyó táborukban. A Jobbik Mikulás-zsákja nemcsak kilyukadt, de szét is hasadt. Foltozni nem lehet, célszerűbb lenne új zsákot varrni, azaz folytatni a kísérletezgetést.

Vannak pártocskák, amelyek a civilszférát használják ugródeszkának. Ők azok, akik választási kalandoroknak tekinthetők, és Magyarország vezetésére minden tekintetben alkalmatlanok.

Hosszú évek után, az elmúlt majdnem nyolc év tapasztalatát is figyelembe véve, az országgyűlési választások napján népünk kegyelmi helyzetbe kerül. Érvényesíthetjük a népfelséget, eltávolíthatjuk a gátakat nemzetünk fejlődése elől, a múltban gyökerező megélhetési politikusoktól megszabadulva befejezhetjük a régen óhajtott rendszerváltást. Ehhez most olyan nemzeti egység szükséges, amely elsősorban a hazát és utódaink javát szolgálja.

A patchwork-stílust választó ellenzéki pártok elfelejtik, hogy a haza asztalára nem ígéreteket, hanem kínálatot illik tenni, ami alá nem kerülhet foltos terítő, mert 2018-ban a választóknak jár a tiszta abrosz.

Magyar Hírlap: http://magyarhirlap.hu/cikk/96926/Folt_hatan_folt

Az NGO-hálózatok a nemzetállamok ellenségei

Soros György nem kormányzati szervezetekből (NGO) álló, világot átszövő birodalma a nemzetek feletti illegitim hatalom célját szolgálja. Ezek a szervezetek nem spontán alakulnak, nem a közjót szolgálják, hanem jelentős magántőkével alapított féllegális közösségek. Személyzetük busásan fizetett. Olyan munkavállalók, akiknek többsége messze áll a közjóért tevékenykedő nemes eszmeiség gyakorlásától. Kontraszelektált zsoldosfigurák, felbérelt katonák, akik a közjóra fittyet hányva közhasznúnak azt tekintik, amit saját zsebükbe irányíthatnak.

A pénzügyi panamák nagymestere, aki a korrupciós megoldásoktól sem idegenkedik, új célpontjául Európát választotta. Gazdasági hatalma mellé kedvenc eszmerendszerét, a neoliberalizmust a nyílt társadalom ideológiájával fűszerezve politikai uralmának megszerzésére fordítja. Úgy véli, hogy a cinkelt lapokkal megszerzett vagyona mindezt lehetővé teszi, nem zavarja, hogy közben mélységesen lenézi az európai polgárok szellemi képességeit.

Tudjuk azonban, hogy a majd egy évszázadon át piedesztálra állított liberalizmus mára lepusztult szellemi alakzat, amely életképtelen társadalmi torzóvá vált, megtagadta eredeti cél­jait, és egy szűk elit érdekében káoszba vezette a társadalmakat. Soros György mentségére szolgálhat, hogy nála történelmileg sokkal nagyobb figyelmet kapott eszmevezérek is vesztesek lettek a végtelenségig nem tágítható, foltozgatott izmusok követése során (Hitler, Sztálin stb.).

Soros ezért húzta elő a zsebéből a nyitott társadalom elfuserált, szemfényvesztő eszmeiségét. Eszerint az egyénnek mindent szabad mindaddig, amíg az eltörölt nemzetek közössége feletti, egyközpontú világuralmi érdekekkel nem ütközik. Ehhez szükséges a lebutított polgár, a globalizált politikai, gazdasági és társadalmi rendszer, melyhez társul az újkori rabszolgatartó birodalom. Nem kell arra időt vesztegetni, mondja ő, hogy 500 millió európai ember miként vélekedik a demokráciaexportról vagy éppen az újkori népvándorlásról. Azt sem kell meghallgatni, hogy ragaszkodik-e az ősei által felépített civilizáció értékeihez, választott és vallott hitéhez, családjához.

Azt látjuk, hogy csapatának bővítése céljából számolatlanul szórja az ezüstöt követői elé. Megéltük, hogy az ilyen emberek csak ideig-óráig tudják félrevezetni a többségé­ben mindig józan polgárokból álló társadalmakat. Előbb vagy utóbb kiderül, hogy az ördög öltözött angyalruhába. Mindezt felismerve kell megváltoztatni a brüsszeli rendszert, amely a meg sem választott bürokratáknak lehetőséget ad arra, hogy az európai polgárok akarata ellenére eladják kontinensünket. Klasszikus demokráciákban, a jogállamiság keretei között a nemzetek választópolgárai döntik el, hogy kire bízzák a hatalom gyakorlását.

Alapvető jog, hogy minden nemzet külön-külön dönthessen, választástól választásig sorskérdéseiről. A népeknek van kormányuk, és ezt még Brüsszel sem kérdőjelezheti meg.

Soros testvér ezt nem így gondolja. Apparátusával figyel minden politikai rezdülésre, és érdekei szerint azonnal reagál. Észlelte, hogy a magyar nemzet tekintélyes civil szervezete, a Civil Összefogás Fórum–Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA) az európai uniós országokban is szervezi a nemzetek önállósága mellett kiálló szellemi honvédelmi mozgalmat, és a tagországok polgárainak részvételével rövidesen megalakítja az Európai Unió Civil Együttműködési Tanácsát.

A nemzetekért történő összefogás megzavarta, ezért gyorsan a zsebébe nyúlt, válaszként megalakította a Civil Liberties Union for Europe, röviden a Liberties nevű szervezetet, amelynek vezetőjévé kinevezte azt a jogászt, aki korábban a magyarországi Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elnöke volt. Soros tehát plagizált, a CÖF–CÖKA azonban ennek ellenére „a szegény” embertől nem kért know-how jogdíjat.

A Liberties a TASZ tükörszervezete, berlini székhellyel, biztos távolságra a magyar állam joghatóságaitól. Az új szervezet vezetője azt nyilatkozta, hogy céljuk a nemzetek fölötti, egy kézből irányított Európa kialakítása, és az uniós civil szervezetek akaratának egységesítése. Az interjút közlő hírportál hozzáteszi, hogy a Liberties valószínű célja Orbán Viktor hatalmának megdöntése is.

Láthatóan egyre szaporodnak az egy kézben lévő, a nemzetek eltiprására létrehozott provokatív szervezetek, amelyek a politikai terrorizmus legnehezebben azonosítható fegyverét, a korrupciós vádakat használják fel a békés társadalom nyugalmának megzavarására. Hazugságokkal próbálják semmissé tenni a magyar emberek és a kormány erőfeszítéseit, eredményeit, mindezzel igyekeznek káoszt teremteni a 2018-as választások előtt.

Európa polgárai, vigyázó szemeteket a nemzetállamok eltiprására szövetkező kalandorokra vessétek!

Magyar Idők: http://magyaridok.hu/velemeny/az-ngo-halozatok-nemzetallamok-ellensegei-2057458/

Tusványos történelmi távlatban

A magyar kormányfő nem pusztán azért kiemelkedő európai politikus, mert pontos, önálló és szuverén külpolitikai stratégiája van a nemzeti érdekek érvényesítésére, hanem azért is, mert – szinte egyedülálló módon – magas színvonalú politikai elemzőként is megállja a helyét. Ezt tette az ez évi, szokásos tusnádfürdői beszédében is, amely messze több volt, mint egy kampánybeszéd – miközben annak is megfelelt. Fontosabbnak tartom azonban, hogy a miniszterelnöknek Európa, Közép-Európa és a világ helyzetével, konfliktusaival kapcsolatos legfontosabb következtetéseit emeljük ki.

Először: Orbán Viktor megfogalmazta azt, hogy a XXI. században milyen fő konfliktusvonal vagy törésvonal mentén oszlik meg a világ. Ennek lényege, hogy az egyik oldalon állnak azok a politikai, gazdasági és pénzügyi elitcsoportok, amelyeknek célja egy globális rend felépítése, amelyben a nemzetállamok alárendelődnének a nemzetközi, globalista és kozmopolita intézmények akaratának. A másik oldalon állnak a nemzeti szuverenitást, a nemzetállamok önállóságát védő politikai erők, akiknek meggyőződése, hogy egy globális rend kialakulása új önkényhez, globális diktatúrához vezetne, s ennek megakadályozására csak az erős nemzetállamok képesek.

A miniszterelnök a globalizmus legfontosabb erői között említi a brüsszeli bürokráciát – egészen konkrétan a Jean-Claude Juncker által vezetett bizottságot –, illetve a Soros György által irányított, világot átszövő civil hálózatot, amelyek egyfelől a migránsok illegális Európába hozatalát, másfelől a nemzeti érdekeket és nemzeti szuverenitást védő kormányok megbuktatását igyekeznek előkészíteni a legkülönfélébb eszközökkel és módszerekkel.
Ugyanakkor a globalizmussal szemben állnak a közép- és kelet-európai országok, különös tekintettel a visegrádi négyekre, s ezen belül természetesen Magyarországra.

Vagyis – s erre helyesen mutat rá Orbán Viktor – a jövő évi magyarországi választásoknak valóban nem pusztán belpolitikai tétje van. Magyarországon immáron hetedik éve a nemzeti erők tartják a kezükben a kormányrudat, s hogy ez így marad-e a 2018-as választások után is, annak immáron európai tétje van. Annál is inkább, mert 2016-ban a brexit és Donald Trump megválasztása azt sugallta, hogy lassacskán felülkerekedhetnek a nemzetállamok léte mellett elkötelezett erők, ám 2017-ben a birodalom, vagyis a globális elit, más kifejezéssel élve a deep state (mélyállam) visszavágott: a holland választásokat a mérsékelt Mark Rutte és pártja nyerte, míg a francia elnökválasztásokon Marine Le Pen nem tudta legyőzni a Rotschild-házban nevelkedett, globalista Emmanuel Macront. És az is szinte biztosra vehető, hogy a szeptember 24-i német parlamenti választások után az atlantista, globalista és migrációpárti Angela Merkel marad hatalmon – s ráadásul az alternatívája, Martin Schulz még nála is globalistább.

Mindebből következik, hogy a két ideológiai-világnézeti tábor harca korántsem dőlt el, ellenkezőleg, a küzdelem, a mérkőzés a kellős közepén tart. Háború ez, XXI. századi háború, amelyet nem feltétlenül fegyverekkel vívnak – bár azokkal is, főleg proxyháborúk formájában, azaz nem a közvetlen szemben álló felek küzdenek meg egymással, hanem helyettesítő szereplőket vonnak be a küzdelembe –, többek között gazdasági-pénzügyi manőverekkel, médiamanipulációkkal, álcivil szervezetek erjesztő tevékenységeivel, titkosszolgálati eszközökkel. S éppen ezért lesz kiemelkedő jelentősége a 2018-as magyar választásoknak is: az európai, sőt a világközvélemény is régen tisztában van azzal, hogy a magyar kormány, s annak kiemelkedő képességű vezetője a nemzeti erők egyik legfontosabb szószólója, következetes képviselője, sőt, bizonyos értelemben irányítója is. Ha Magyarországon újra győznek a nemzeti erők, akkor annak jelentős hatása lesz az Európai Unió jövőjére is.

Nos, éppen ezért hangsúlyozza Orbán, hogy nekik nem is annyira a belső, legyengült, megosztott és koncepciótlan ellenzékkel van dolguk a választási kampányban, hanem Soros György hálózatával és a brüsszeli globalista elittel, hiszen utóbbiak mindent bevetnek annak érdekében, hogy Magyarországon a globalista-nemzeti törésvonal mentén a globális erők kerekedjenek felül. Itt jegyezném meg, hogy a magyar miniszterelnök a globális erők kapcsán döntően Soros Györgyről és hálózatáról, brüsszeli befolyásáról beszél, s ez helyes is, viszont tényként kell kezelnünk, hogy Soros ezer szállal ágyazódik be a globális pénzügyi háttérhatalomba, az ő jóváhagyó támogatásuk nélkül nem tehetné meg azt, amit megtesz.

Másodszor, Orbán Viktor a fentiekből helyesen vonja le azt a következtetést, hogy a globalizmus és a nemzeti erők közötti törésvonal felerősödésével és uralkodóvá válásával párhuzamosan a hagyományos, XX. századi ideológiai törésvonalak is felbomlanak. Ennek illusztrálására mondta el azt, hogy a kereszténydemokrata irányzatok megszűntek kereszténynek lenni, a liberális értelmiség és média elvárásait teljesítik, illetve a baloldali pártok is elvesztették baloldali arculatukat, a szociáldemokraták már nem szociáldemokraták, hanem a globális tőke kiszolgálói – tehát kifordultak magukból.

Miért van ez? – tehetjük fel a kérdést Orbán Viktor szövegéhez kapcsolódóan. Azért, mert az ultraliberális nézeteket valló globalisták óriási befolyást szereztek a politika, a gazdaság, a pénzügyek, a tudomány, az oktatás és nem utolsó sorban a média szféráiban, s mintegy felülírták a klasszikus ideológiai megosztottságokat, rákényszerítve a jobboldali politikai és kulturális csoportokat is arra, hogy az ő világszemléletük szerint ítéljék meg a dolgokat.

Olyan helyzetet teremtettek, amelyben a jobboldali, konzervatív és kereszténydemokrata-keresztényszocialista pártok és értelmiségiek saját egzisztenciális érdekévé vált, hogy elfogadják a politikailag korrekt, ultraliberális, kozmopolita és globalista látásmódot, elfogadják azt, hogy migránsinvázió ügyében az álságos és üres szolidaritás jelszavát tegyék magukévá a természetes önvédelem, vagyis az önmagunkkal való szolidaritás alapszempontjával szemben. Akárhogyan is, de szociológiai ténnyé vált, hogy Nyugat-Európában létrejött egy fősodratú, tehát globalista és liberális politikai közép, amelyhez liberálisok, baloldaliak és konzervatívok, kereszténydemokraták tartoznak, míg a másik oldalon vannak a populisták, autokraták, nacionalisták és idegengyűlölők, vagyis a fősodraton kívüli erők, akik a nemzeti szuverenitás és a klasszikus európai identitás védői és őrzői.

Egyszóval, átalakult az európai politikai paletta, átalakult a politikai verseny tartalma, s ebben kell a politikai pártoknak és csoportoknak megtalálniuk az új helyüket, s ami még fontosabb: az új szövetségeseiket.

Harmadszor, a miniszterelnök hangsúlyosan beszélt a közép- és kelet-európai összefogásról, amely ellensúlya lehet Nyugat-Európa globalista törekvéseinek, amelynek révén létrejönne egy kevert fajú Európa (Eurá­bia), s Európa elveszítené identitását. E mögött ismét egy elemzői felfedezés is meghúzódik, az mégpedig, hogy a világ folyamatai­nak megértésében a geopolitikai megközelítésnek egyre nagyobb jelentősége van. A világ többpólusú lett, egyes régiók és térségek a dominanciára vagy uralomra törő pólusok – Egyesült Államok, Kína, Oroszország, India, Közel-Kelet, Európa – erővonalai közé szorulnak be, s rákényszerülnek arra, hogy érdekeiket és értékeiket egyeztessék.

Így van ezzel Magyarország és a többi közép-európai állam is, ezért is fontos a visegrádi, s kibővítve a közép- és kelet-európai együttműködés. Amíg a világ a hidegháború idején ideológiai alapon mereven szét volt választva két óriá­si birodalomra, addig a geopolitika háttérbe szorult, az ideológia volt a meghatározó. Ám amikor a világ erjedésben, átalakulásban van, s az egyes pólusok, nagyhatalmak, térségek viaskodnak egy új világszerkezet kialakításáért, akkor a geopolitika az ideológia helyére kerül, fontosságában gyakran megelőzi azt. Innen nézve, a visegrádi és közép-európai együttműködés sajátos geopolitikai kényszer is – túl az értékbeli egyezéseken.

Végül negyedszer: Orbán Viktor arra hívja fel a figyelmünket, hogy nagy és brutális átrendeződések előtt állunk, amelyektől nem kell megijednünk, s el kell hinnünk azokat. El kell hinnünk – bár ma még döbbenetes erővel hathat sokak számára –, hogy az örök mintának tartott Nyugat széteshet, s elveszítheti orientáló jellegét. Felbomlott a Római Birodalom, s felbomlott a nagy szovjet birodalom is. Civilizációk uralkodtak évszázadokig, majd tűntek el a történelem süllyesztőjében. De a klasszikus Nyugat valóban érték volt, amihez ragaszkodni kell, amit fenn kell tartani akkor is, ha a Nyugat maga erre már nem képes.

Az emberi természet nehezen alkalmazkodik a nagy változásokhoz, ezért is igyekszik elhessegetni magától ezeknek a lehetőségét is. Még akár egy nemzeti beállítottságú embernek is döbbenetesnek hatnak Orbán Viktor szavai arról, hogy ma már azt érezhetjük, hogy nem Nyugat-Európa, hanem mi, Közép-Európa vagyunk a hagyományos Európa jövője. Kopernikusz, Galilei, Oswald Spengler, George Orwell szavai is elképesztőek, megbotránkoztatóak voltak a maguk idejében.

De nekik lett igazuk.

Magyar Idők: /http://magyaridok.hu/velemeny/tusvanyos-tortenelmi-tavlatban-1996720/

Nyílt levél Vona Gábornak

Kedves Fiatalember!

Azért szólítom így, mert egyáltalán nem érdekel, hogy Önnek van –e pártja, és az hány százalékon áll. Az sem érdekel, hogy Ön pártvezér, vagy miniszterelnök-jelölt-e, vagy sem. Egy dolog érdekel. Az, hogy Ön olyan stílusban beszél sok-sok ezer, Ön által ismeretlen emberről, amiért a XX. század vérzivataros éveiben még egy jó nagy pofon járt. Nem azért, mert akkor nem volt véleményszabadság, hanem azért, mert még az átkosban is tanították, hogy az idősebbeket tisztelni illik. Lehet, hogy az Ön értékítéletében a kormányzópárttal szimpatizáló nyugdíjasok megalázása és kifigurázása nemes dolog, radikális és nyílt vélemény-nyilvánítás. De higgye el, nem az. Sajnos, koromnál fogva megtehetem, hogy nyomatékosan felhívjam a figyelmét arra, hogy Ön a karrierje lehetőségét, jelenét közvetlenül pont a „viktoriánus nyugdíjasoknak” köszönheti. Ők azok ugyanis, akik biztosan nem voltak sem a kommunizmus, sem a neoliberalizmus támogatói, ezért mindenképpen egy új világot akartak, és azért küzdöttek. Gondolom, ennek a kijelentésnek az igazságát Önnek nem kell bizonyítanom. Bizony, pont a „szandis” papák és mamák voltak azok, akik végigküzdötték az életüket a szocializmus undorító mocskában, szegénységben, elnyomásban, kiszolgáltatottságban azért, hogy a fiaik, lányaik és unokáik jobb és szabadabb életet élhessenek. Köztük Ön is.  És higgye el, nem azért nélkülöztek és kínlódtak egy életen át, hogy holmi, a fenekükön még a tojáshéjjal közlekedő, provokáló pillanatemberkék, tüntetők, szervezők, aláírásgyűjtők, sípolók még az utolsó éveiket is tönkre tegyék. Pont Ön ne értené, hogy “a hétköznapokon kedves bácsikákból és nénikékből áradó indulatnak, vagy a „szájukból folyó szennyvíznek” mi lehet az oka? Éppen az, hogy a XX. század minden traumáját valóban ők élték át és túl. Bizony, az nem volt könnyű. Mert számukra a bénító és idegőrlő traumák sora nem csak történelem, hanem fogható, érezhető tragikus valóság. S ez nagy különbség. Ráadásul ezeket a traumákat nem volt lehetőségük kibeszélni, elpanaszolni, kiönteni. Titkolózniuk kellett, nehogy a szomszéd feljelentse őket. Hazudozni kellett még önmaguknak is, ha életben akartak maradni. Akkoriban nem volt lehetőségük divattal foglalkozni, és lehet, hogy ma örülnek annak, hogy van egy szandijuk, és húzható bevásárlókocsijuk. (Meg csomó betegségük és fizikai fájdalmuk is van, valamint sok-sok évük, ami miatt nem tudják már a dolgos két, remegő kezükben cipelni a bevásárlószatyrot. Adja Isten, hogy Ön hosszú életű legyen, és megélje azt a kort, amikor már remeg a kéz, és egy húzható bevásárlókosár ad majd örömet Önnek is.) S mivel a „viktoriánus nyugdíjasoknak” elegük volt a szennyből, hazudozásból, mocsokból, uszításból egy életen át, szeretnék, ha békén hagynák őket abban a közegben, amelyben megtalálták a nyugalmukat. Hogy miért pont ott? Mert tiszteletet és figyelmet kapnak. Ők így érzik. Joguk van hozzá. És senkinek semmi köze ahhoz, hogy hol és kivel érzik biztonságban magukat. Kérem, hagyja békén az Ön által viktoriánusoknak nevezett nyugdíjasokat! Hagyják őket végre felszabadultan ünnepelni a nemzeti ünnepeken! Hagyják végre, hogy annak tapsoljanak szabadon, akinek ők akarnak. Mert ha nem hagyják, ha provokálják őket, bizony, náluk is feltörhetnek az indulatok. Mert nekik tényleg elegük volt az erőszakos elhallgattatásból, a provokációból, az kötelező ideákból és eszmékből. Nekik már igazán felemésztette az élet az idegrendszerüket. Ott, Tusványoson sem történt volna semmilyen incidens, ha nincs provokáció. És a nemzeti ünnepeken sem kiabálnának akár trágárul, ha nem zavarnák őket a lehető legprimitívebb módon sípokkal, beüvöltésekkel, gusztustalan transzparensekkel. Persze, én is elítélem, ha fizikailag bántalmaznak bárkit is. De ettől még sok százezer, akár fideszes nyugdíjas szavazó a traumái, és remegő keze ellenére is nyugodt, kiegyensúlyozott honfitársunk. Még akkor is, ha időnként csúnyán néznek olyanokra, akiket nem szeretnek. Tudom, Ön azzal kezdi blogbejegyzését, hogy akinek nem inge, ne vegye magára. Csakhogy ez igencsak tisztességtelen megoldás. Mert Ön általánosságban támad, és a mocsok-golyók előli elugrást a megcélzott tömegben tartózkodó, remegő kezű nyugdíjasokra bízza. És a kollektív felelősséggel való próbálkozás igencsak sikamlós játék.

Egyébként pont Ön ítéli el, hogy egy provokátor hatására a jelen lévő nyugdíjasokon „eluralkodott a lincshangulat”? Talán emlékszik. 2009. április 14-én, azon a napon, amikor Bajnai átvette a kormányrudat, tüntetés volt a Parlament előtt. A rendezvény vége felé Ön gárdás kísérőivel együtt erőszakkal felnyomult a rendezvény színpadára, mondhatnám, lincshangulatban.  Fricz Tamás állta útját, és próbálta Önt meggyőzni arról, hogy az erőszakos fellépésnek nincs értelme. Nincs értelme, mert körülvették a tömeget a drónná változtatott rendőrök, és a tüntetők között sok a nő, a nyugdíjas és a kisgyermek.  Az Ön szemeiben akkor szikrázó gyűlöletre, indulatra sokan emlékeznek, akik akkor az arcába néztek.  Ön mégis felszólalt. Nem sokkal később sajnos a rendőrség és a tüntetők egy része összecsapott, több sebesülés is történt. Nekem úgy tűnik, akkor Önben is tombolt a gyűlölet.  Ugyan miért? Miért nem tudott uralkodni magán fiatal ember létére? Kit gyűlölt? Valószínű mindenkit, aki zavarta köreit, gondolatait, szándékait. Ön ne ismerné tehát az indulatok elszabadulásának mechanizmusát? Ön gyalázza azokat az embereket, akikben évtizedek óta, valós indokkal felhalmozódott az elkeseredés? Higgye el, az ő indulataikat már nem személyes ambíciók, vagy önös célok gerjesztik, hanem a nyugalom és a békés öregkor iránti vágy. Ezért javaslom, ne zavarják, és ne provokálják a „viktoriánus” nyugdíjasokat, sem Ön, sem mások! És ne is sértegessék őket! Szeretnék az életüket, illetve ami még maradt belőle, nyugalomban, gyűlöletkeltő provokációk, sípolások, hisztériák, erőszakos és indulatos karrier-kampányok nélkül leélni. Nem kérem, hogy kövesse meg a megsértetteket, mert a mocskolódó blogbejegyzések íróira nem jellemző a bocsánatkérés.  De arra megkérem, hogy mielőtt ítéletet mond bárki felett, gondoljon előbb a saját hitelességének fontosságára, vagy hiteltelenségének következményeire.

Bencze Izabella

 

Kalózhajók felségjel nélkül

A nagy francia forradalomra nagy hatással volt Jean-Jacques Rousseau, aki többek között fontosnak találta egy úgynevezett társadalmi szerződés megkötésének lehetőségét.

Magyarországon a 2010-es politikai helyzet már-már forradalomihletésű volt. A CÖF-CÖKA visszanyúlt a társadalmi szerződés eszközéhez. A 2010-es kormánybukás kétséget kizáróan igazolta, hogy a saját, önző érdekeit követő, népét kizsigerelő kormányzás eszmeileg beteges hajlamát művelve zátonyra futott.

Magyarországon, de Európában is hallhatóvá vált a sok évtizeden át ajnározott, szocliberális típusú társadalmi felépítmények recsegése, ropogása. A kitartó, szemellenzős követők a neoliberalizmus infúzióját hívták segítségül, amely ugyan lassítja az eszme pusztulását, de a végkifejlet megakadályozására alkalmatlan. Az Európai Unióban jelenleg játszódó jogi, politikai, gazdasági események a bekövetkező rekviemre utalnak.

A nemzetek szuverenitása melletti erős uniós szövetségnek már nem szolgálhatnak alapul a pusztán ideológiai nézeteket követő, a népek megosztására kialakított pártrendszerek.

Soros György „nyílt társadalomnak” nevezett dobozos kiszerelésű „gyógyszere” méregkapszulákat takar, nem más, mint Európa népeinek végzetét sürgető eutanázia rátukmálása az ötszázmillió polgárt számláló, javában életképes, zsidó–keresztény civilizáció gyökereiből táplálkozó közösségre. Mi, európaiak, szedtünk már úgynevezett csodagyógyszereket. Bizalmunkkal sokszor visszaéltek, így születhettek társadalmi és emberi torzók. A nyílt társadalom kapszulájába sűrített illegális migráció hatása túlmegy a gyógyszerérzékenység okozásán, elementáris erejű, az európai őshonos társadalmi berendezkedés immunitásának lebontásával az összeomláshoz vezet.

A CÖF-CÖKA 2010-ben, majd 2014-ben is átnyújtotta a megválasztott kormánynak a széles körben összegyűjtött, polgárok által megfogalmazott, a jövő társadalmának építését szolgáló javaslatait. Büszkék vagyunk arra, hogy az emberek támogató munkája nyomán ezek közül sok megvalósult. Látjuk azonban, hogy az eltelt évek során – elsősorban külső tényezők hatására – a nemzeteket érintő, befolyásoló tényezők felerősödtek, felgyorsultak. Felkészülten, autentikus válaszokat kell adni mindennap az új politikai és gazdasági kihívásokra. Egyre nehezebb előre látni a döntések sikerét vagy éppen kudarcát. A sok hatalomért versenyző párt ígérvényei a valóság világában szertefoszlanak, és megmaradnak az átvert választók, akik verhetik fejüket a falba, mert elfelejtették, hogy „jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok”.

A mai időkben, amikor egy nagy többséggel megválasztott kormányzás folyamatosan bizonyítja rátermettségét, hozza az eredményeket, nehézzé és feleslegessé válik a hatalom megszerzéséért szervezkedő ellenzék akarata. Kiváltképpen azért, mert még mindig olyan politikusokkal próbálkozik, akikről a választók tudják, hogy az ország irányítása mellett az elvárt erkölcsiségből is csúfosan megbuktak.

Magyarországon ma már 4,4 millió polgár dolgozik és adózik, s munkája elmúlt nyolc évben kikapart gesztenyéjére hiába fáj a foguk a nemzeti vagyon tapasztalt eltapsolóinak. A politikai hazugságok nagymesterei garantált demokráciában lubickolnak és ígérgetnek. A magyar gazdaság volt zsebesei édent, korrupciómentességet és minden társadalmi rétegnek nyugati szintű megélhetést vizionálnak. Szerintük rövidesen az orvos fog hálapénzt fizetni a betegnek, olyan oktatási rendszert valósítanak meg, ahol a diák tartja majd az órákat a tanároknak, ezzel biztosítva oktatói fejlődését. A munkabérek pedig, a Jobbik javaslatára, egyezni fognak például a német vagy norvég jövedelmekkel. Ők a bolsevizmus talajából újból burjánzó agitátorok utódainak társaságához szegődtek. A rablóprivatizáció bajnokai, az offshore cégek adócsalói a választások idejére előveszik a népüktől elsíbolt milliárdokat, így akarnak 2018-ban ki- és befordított bundázással választást nyerni. A magyarok tartják, hogy a gyakorlat teszi és értékeli a mestert. Ezért sem maradhat ki az számvetésből a viszonylag újnak mondható Jobbik sem. Ez a párt kétségbeesett pálfordulásokkal, eszmei zűrzavartsággal a regnáló néppárt helyére igyekszik. Úgy tűnik, hogy székházában minden tükör összetört.

A magyar társadalom az elmúlt nyolc év során igyekezett megszabadulni a 2002 és 2010 közötti téves pártpolitikai irányítás és kormányzás hulladékaitól. Az ellenzékiek kalózhajóba szálltak, s a kidobott és lejárt személyi és eszmei selejtet igyekeznek összegyűjteni, felhasználni, „second hand” módon eladni. Nagyhangú rikoltozással kezdtek üzleti handabandázásba, ahogy az a vadkacsáknál szokás.

Mai életünk korszelleme azt sugallja, hogy a polgárok, egyéni szabadságjogukat megélve, önakaratuk szerint közvetlenül munkálkodjanak nemzetükért. Igyekezzünk elkerülni a sokszor torz pártpolitikai érdekek szerint felkínált svédasztalt. Minden magyar állampolgár, szívére és lelkiismeretére hagyatkozva, kösse meg a maga mindennapos szerződését a hazájával.

A kalózkodás kora lejárt!

Csizmadia László
CÖF-CÖKA elnök

Magyar Hírlap:
http://magyarhirlap.hu/cikk/93894/Kalozhajok_felsegjel_nelkul