Jean-Claude Juncker úr
az Európai Bizottság elnöke részére

NYÍLT LEVÉL

Tisztelt Elnök Úr!

Az európai polgárok meghatározó többsége kétségbeeséssel figyeli az Unió felelős szervezeteinek migráns ügyben tanúsított tehetetlenségét. Az emberek szerint a vak is látja a népvándorlással kapcsolatos megoldáshoz szükséges intézkedéseket.

– Az Unió tagországainak közreműködésével garantálni kell a görögországi határzár kiépítését.

– A nagyhatalmak felelős cselekvésével élhető körülményeket kell teremteni a népvándorlás kiinduló pontjain, ezzel biztosítva a gazdasági bevándorlók visszatérésének lehetőségét.

– Az EU erre a célra létrehozott pénzügyi alapjából átmenetileg, megfelelő módon finanszírozni kell a Törökországban lévő menekülttáborok fenntartását.

– Az uniós belügyminiszterek által szeptember 22-én elfogadott, a menekültek kötelező befogadásáról szóló kvótarendszert semmisnek kell tekinteni.

Az alapvető emberi jogok megsértését eredményezheti, ha a kvótában meghatározott 160 000 főt átláthatatlan, ismeretlen módszerekkel, szubjektív módon választanák ki, semmibe véve a többi menekült esetlegesen jogos érdekeit. Nem lehet mérvadó az iskolai végzettség vagy alkalmazható szakmai tudás. A kettős mérce mérgezi a jogállamiság követelményrendszerét.

Az elmúlt héten Martin Schulz elnök úrnak írt petíciónkban rámutattunk a kötelező kvótarendszer nemzetközi jogot és uniós jogszabályokat sértő problematikájára (https://civilosszefogas.hu/peticio-martin-schulz-urnak/).

Uniós vezetőinket azért választottuk, hogy garantálják az európai emberek biztonságát és gyermekeink, unokáink élhető jövőjét. Egy héttel ezelőtt az Unió 28 országa miniszterelnökeinek címzett levelünkben arra kértük a vezetőket, hogy a migráns ügyben kérjék ki népszavazással vagy más nemzeti konzultációval országuk állampolgárainak véleményét (https://civilosszefogas.hu/level-az-europai-unio-tagallamai-miniszterelnokeinek/). Az összesített vélemények utat mutathatnak az ország vezetők által követendő intézkedésekhez.

Tisztelt Elnök Úr!

Önt most súlyos felelősség terheli, a vasárnap meghozandó döntések hatékonyságával előbb-utóbb el kell számolni.

A CÖF-CÖKA, a magyarországi civilek jelentős szervezete készen áll arra, hogy – a tanácskozás esetleges nem várt eredménytelensége láttán – nemzetközi autós békemenetet szervez Brüsszelig.

Egyelőre azonban bízunk közös Európánk miniszterelnökeinek bölcsességében és a vasárnapi tanácskozáshoz végre eredményes munkát kívánunk.

CÖF-CÖKA Vezetősége