Az uniós igazságügyi miniszterek informális ülésén Brüsszelben érintették a prostitúcióhoz kapcsolódó egyéb bűncselekmények engedélyezett tevékenységgé tételét.

 

Kiindulópontkènt hangsúlyozandó, hogy az európai büntetőjog kategóriája egyre elfogadottabbá válik az EUMSZ vonatkozó rendelkezései alapján (79. cikk, 82–89. cikk, 325. cikk). Ez azonban egy korlátozott büntetőhatalmat jelent, az Európai Bizottság egyik 2011-es közleménye alapján ugyanakkor a nemzeti büntetőjog „bármely adott társadalom alapvető értékeit, szokásait és választásait tükrözi” és így a nemzeti identitással szoros kapcsolatban áll.

 

A prostitúcióval, annak elősegítésével, valamint az arra való kényszerítéssel kapcsolatban számos bűncselekményt ismer a magyar Btk., amely rendszeres haszonszerzés céljából végzett szexuális cselekményként definiálja a prostitúciót. Ilyen tényállás a prostitúció elősegítése, a Kerítés, a Kitartottság, vagy például a Gyermekprostitúció kihasználása, amely kapcsán külön nevesítve van, aki olyan bordélyházat tart fenn, vezet, vagy olyan bordélyház működéséhez szolgáltat anyagi eszközöket, amelyben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy folytat prostitúciót, és cselekménye két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 

A bűncselekmények alapvető jellemzője (valamint a büntetendő cselekménnyé nyilvánítás immanens kritériuma), hogy veszélyesek a társadalomra. Társadalomra veszélyes cselekmény az a tevékenység vagy mulasztás, amely mások személyét vagy jogait, illetve Magyarország Alaptörvény szerinti társadalmi, gazdasági, állami rendjét sérti vagy veszélyezteti. Ha valamely cselekményt egy demokratikus jogállamban a jogalkotó – a gyakorlat és a nemzetközi sztenderdek alapján – egyszer már, alapos indokolás mellett, társadalomra veszélyesnek és ezáltal jogellenesnek minősített, az a jövőben sem veszíti el „társadalomra veszélyes” jellegét. Kiindulópontként fontos különbséget tenni a dekriminalizáció és a legalizáció között. A dekriminalizáció bizonyos cselekmények büntetőjogi szankcióinak eltörlését jelenti, bár bírságok továbbra is alkalmazhatók (szemben a legalizációval, ami teljes mentességet jelent minden szankció alól). A dekriminalizáció révén a jogalkotó úgy dönt, hogy egy tevékenységet végső soron kivonnak a bűncselekménynek nyilvánított tevékenységek köréből, illetve már enyhébb büntetésre számíthat az elkövető. Egyes megközelítések szerint a szervezett bűnözést jobban meg lehetne állítani, ha a prostitúció elősegítése, szervezése legális tevékenység lenne. Valójában ez nem állítaná meg a szervezett bűnözést, sőt kizárólag a statisztikák javítására szolgálna, hiszen, ha egy cselekmény nem minősül bűncselekménynek, onnantól a bűnügyi statisztikák között sem szerepel – de ettől még a tevékenység nem szűnik meg, és, ami a legfontosabb, a sértettek száma sem fog csökkeni, ráadásul a bűncselekmény passzív alanyai nem fognak a büntetőjog védelméből részesülni – az a védőháló is megszűnne, amit eddig a büntetés elrettentő hatása képzett. (Érdemes megjegyezni, hogy a legkomolyabb visszatartó erővel a büntetés elkerülhetetlensége, nem pedig a büntetés szigora bír, tehát a bűnüldöző szervek effektivitása rendkívül fontos.)

 

A szexmunka dekriminalizálása ellentmondásos kérdés, különösen azzal kapcsolatban, hogy csak a prostituált személyeket vagy a szexiparban tevékenykedő „vállalkozókat” dekriminalizálják-e.

 

A dekriminalizáció ellenzői azzal érvelnek, hogy az emberkereskedelem növekedni fog, mert igen előnyös a „kerítők” és az emberkereskedők számára azáltal, hogy „vállalkozókká” változtatja őket. Érdekes a sokszor egyenesen politikai szervezetként megnyilvánuló NGO-k részéről tanúsított radikális jogvédelem jelensége: korábban, többek között, az Amnesty International, a Human Rights Watch és más szervezetek is felszólították az államokat arra, hogy dekriminalizálják a prostitúciót a HIV/AIDS járvány kezelésére irányuló globális erőfeszítésként.

 

Vannak olyan szakmai vélemények, miszerint a legalizáció oda vezethet, hogy az állam prostitúcióra ösztönzi a nőket. Nevada államban a helyi kormányzat a prostitúciót sokáig win-win helyzetnek tekintette, például, a szociális segélyezéshez képest, és addig próbálták az ügyet tagállami szinten elősegíteni, hogy végül hatalmas ellenkampányokkal igyekeztek a folyamatot megállítani.

 

A dekriminalizációt gyakran a társadalom erkölcsi nézeteinek megváltozása okozza, azonban ezt a kérdést, folyamatot nem döntheti el senki kívülről, akár nemzetközi vagy szupranacionális döntéshozó központokból forszírozott „társadalommérnökség” által.

 

A migrációs válság kezelése az elmúlt években jól mutatja, hogy a tömeges bevándorlás legalizálására (az irreguláris migráció jogilag is elfogadottá tételére) tett közösségi kísérlet inkább negatívan hathat a migrációs nyomás erősödése (és egyébként az ezzel járó büntetőjogi aspektusok) szempontjából: határvédelem, határrendészeti eljárások nemzetközi támadása stb. A bátorító és liberalizálni, dekriminalizálni akaró brüsszeli politika súlyos csődje is, hogy az ösztönzött migrációs folyamatok révén bizonyos bűncselekmények száma már évek óta egyre növekszik Nyugat-Európában: a csoportos nemi erőszakok, a drogkereskedelemmel kapcsolatos deliktumok, ATM-ek elleni fizikai támadások, rongálások stb.

 

A prostitúció szempontjából is lényeges problémapont a növekvő emberkereskedelem a migrációs útvonalak mentén, és Nyugat-Európa egyes államaiban már egyre durvább méreteket ölt a migránsprostitúció. A dekriminalizáció egyik igen ellentmondásos gyakorlati példája, hogy az érintett Franciaországban a prostitúció egyébként tolerált cselekménynek minősül. 2022-ben az emberkereskedelem regisztrált áldozatainak száma 10.093 volt az EU-ban, ami 41,1%-os növekedést jelent az előző évhez képest, és ez a 2008–2022 közötti időszakban a legmagasabb regisztrált érték: Brüsszel politikája totális kudarcot vallott.

 

Ami az emberkereskedelmet illeti, Európában minden negyedik áldozat kiskorú, és sok esetben éppen a csempészek által hozott migráns kiskorúak válnak érintetté (akár szexuális emberkereskedelemben). Erre is érdemes lenne felhívni a migrációval szemben kritikus, szigorú európai fellépés (és a problémák helyi, forrásországokban szükséges megoldása) mellett érvelő tagországokat bíráló, valamint az emberkereskedelem ellen is szigorúan fellépni kívánó tagországokat támadó brüsszeli döntéshozókat. Az EU ugyanakkor elkezdett gondolkodni az uniós büntetőjogi politika koncepciójáról: az Európai Bizottság egyik 2011-es közleménye tartalmaz néhány pontot egy esetleges koncepció kapcsán, hozzátéve ugyanakkor, hogy a nemzeti büntetőjog „bármely adott társadalom alapvető értékeit, szokásait és választásait tükrözi”. Az ehhez való brüsszeli hozzáállás azonban a mai napig erősen ellentmondásos és következetlen, akár a dekriminalizáció kérdéseiről, akár más büntetőjogi aspektusokról van szó.