A javasolt változtatások kritikusai szerint a reform elemei átpolitizálnák az igazságszolgáltatást és veszélyeztetik annak függetlenségét, aláásnák a demokráciát, előmozdítva a korrupciót és károkat okozva a gazdaságnak.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azonban megvédte a reformot, hogy a befektetők irányában is csillapítsa a szerinte alaptalan félelmeket, ami megzavarhatja Izrael gazdasági működését, ahogy a reform egyes részeit törvényekbe foglalják. Netanjahu egy interjúban visszautasította a bírálatokat, azzal érvelve, hogy a hatalmi ágak közötti „egyensúlytalanság” kiigazítására irányuló kezdeményezése csak megerősíti az ország gazdaságát, és hogy fontos az aktivista Legfelsőbb Bíróság hatalmának kiegyensúlyozása.

Netanjahu interjúja a reformdüh helyett egy jól átgondolt alapkoncepciót tükröz; szerinte a demokrácia megfelelő működéséhez egyensúlyra van szükség a három hatalmi (kormányzati) ág, azaz a törvényhozó, a végrehajtó ág és az igazságszolgáltatás között. Úgy látja: Izraelben ez az egyensúly kikerült a megfelelő pontról, ezért arra törekszenek, hogy visszahelyezzék oda. Szerinte az aktivista Bíróságműködésének a gazdaság fizette meg az árát, mert sok az ügy, és állandó pereskedés van, ez pedig olyan hatással bír, mint a túlszabályozás. Meghosszabbítja az üzleti, gazdasági ügyletek menetét, akadályozza, hogy a kormány fontos infrastrukturális projekteket hajtson végre, és csökkenti a gazdaság teljesítményét.

A Legfelsőbb Bíróság, amelynek székhelye Jeruzsálemben található, összesen 15 bíróból áll, akiket a bíró-kiválasztási bizottság jelölése alapján Izrael elnöke nevez ki. A testület az aktuális szabályozás szerint elsősorban azokban az ügyekben határoz elsőfokú bíróságként, amelyek az izraeli állami hatóságok határozatainak jogszerűségéről szólnak: a kormány határozatai, a helyi hatóságok és más, a törvény alapján közfeladatot ellátó szervek és személyek határozatai tekintetében. A Knesszet által hozott törvények jogszerűségét (alkotmányosságát) közvetlenül megtámadó indítványok esetén felülvizsgálati hatáskört gyakorol.

Az igazságügyi reform lényeges részeként, a jövőben lehetne egy felülbírálati záradék, amely lehetővé tenné a Knesszet számára, hogy a Legfelsőbb Bíróság által korábban megsemmisített törvényeket egyszerű többséggel (a 120-ból 61 képviselő támogatásával) „visszaállítsa”, azzal a feltétellel, hogy minden képviselő jelen legyen. Azonban a törvényhozók kezét annyiban mégis megköthetnék, hogy a felülvizsgálatnál lenne egy korlátozás, amely megakadályozná a Knesszetet abban, hogy ugyanazon a knesszeti mandátumon belül újraalkothassa azokat a törvényeket, amelyeket a Legfelsőbb Bíróság mind a 15 bírája egyhangúlag megsemmisített.

A javasolt knesszeti felülvizsgálat tehát olyan elemeket is tartalmaz, amelyek fajsúlyos döntési helyzetekben meghagynák, illetve ezáltal kiemelnék Izrael Legfelsőbb Bíróságának hatalmát és szerepét. Ugyanakkor a reform fontos elemként tartalmazza, hogy megtiltsák a Legfelsőbb Bíróságnak, hogy magukról (az izraeli alkotmány helyét betöltő) ún. Alapvető Törvényekről (héber nyelven: Hukéj Há-jeszod) tanácskozhasson, illetve ezáltal megsemmisíthesse azokat. Továbbá fontos változás, hogy egy törvény megsemmisítéséhez a Legfelsőbb Bíróság meg nem határozott „különleges többségére” lenne szükség, ami a jelenlegi küszöbérték emelését jelentené.

Mindez a kiszámítható joguralmi jelleg erősítését jelentené, hiszen még a Legfelsőbb Bíróság sem rendelkezhet korlátlan hatalommal, mivel Izrael alkotmányos erejű törvényeihez kötött.

A túlzott aktivizmus megszüntetése, illetve akadályozása azt is jelentené, hogy a Legfelsőbb Bíróság akként őrködhetne az alkotmányos rend felett, hogy ugyanakkor biztosított legyen az ország gazdasági és társadalmi működése, és ezzel együtt – természetesen – az alapvető jogok érvényesülése. Ugyanakkor egyes javasolt kitételek révén a hatalom végső korlátjának szerepe is megmaradna, oly módon, hogy a testületnek mindvégig figyelemmel kell lennie a társadalmi berendezkedés változásaira és a mindennapi élet valóságára.Ebbe nem fér bele, hogy kvázi jogalkotó szerepet vállaljon, illetve aktivista módon léphessen fel.

Ez az alkotmányos vita azóta tart, hogy az 1990-es évek elején markánsan hatalomkorlátozó, bírói út révén elkezdték érvényteleníteni a Knesszet törvényeit anélkül, hogy erre egyértelmű alkotmányos felhatalmazás lett volna. A mögöttes probléma az, hogy az igazságszolgáltatás elvileg nem is nyilváníthatna joggal egy törvényt „alkotmányellenesnek”, mivel Izraelnek nincs külön írott, kartális alkotmánya. Ezen érvelés szerint nincsenek alkotmányban rögzített fékek és ellensúlyok, amelyek szabályoznák a jogalkotó és az igazságszolgáltatás közötti kapcsolatot.

Az egyik gyakori magyarázat Izrael alkotmányának hiányára az, hogy az ultraortodoxok eleve tiltakoztak egy ilyen dokumentum megalkotása ellen, miután szerintük a Tórát a modern Izrael alkotmányának kell tekinteni. De van olyan nézet, amely szerint Izrael alapítóatyja, David Ben Gurion volt az, aki elvetette az alkotmány ötletét, azzal érvelve, hogy a fiatal izraeli nemzet a progresszív szocializmus társadalmi modelljét követi, ezáltal nincs szüksége ilyen merev jogi, alkotmányos dokumentumra.

Az Izraeli Demokrácia Intézet által 2023. január 15-én közzétett felmérés szerint a Legfelsőbb Bíróságba vetett közbizalom jelentősen csökkent. A felmérésből kiderült, hogy a baloldali izraeliek 80 százaléka, a centristák 62 százaléka, míg a jobboldaliaknak mindössze 29 százaléka bízik a Bíróságban. Ugyanakkor a legtöbb izraeli (55 százalékuk)támogatja, hogy a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítse a Knesszet által elfogadott törvényeket, ha azok ellentmondanak a demokrácia elveinek.

Ez a társadalmi elvárás sem zárja ki azonban a reform szükségességét, sőt a törvényhozásba és az igazságszolgáltatásba vetett bizalom együttes erősítése, a kettő közötti viszony átgondolt alapos reformja jelentheti csak a valódi kiutat a mostani alkotmányos helyzetből.

https://alaptorvenyblog.hu/az_izraeli_igazsagugyi_reform_lehetseges_pozitivumai.html

Magyarország államformája a királyság volt Szent István király megkoronázásától, 1000-től egészen 1946-ig, vagyis a második világháború alatt, illetve annak nyomán keletkezett állami szuverenitásvesztésig. A Szent Korona „testének” elképzelésében, a közismert Szent Korona-tanban született meg, és alakult ki a király személyétől független magyar államiság fogalma. Ennek legfőbb lényege, hogy a magyar államot a király és a nemzet alkotja. Az állam e két fő személyi összetevője révén képezi a „Szent Korona egész testét”, így a legfőbb államhatalom a Szent Korona egész testét illeti meg.

Létrejövő államiságunk keresztény volta, jellege kapcsán néhai Mádl Ferenc, Magyarország 2000 és 2005 között hivatalban lévő köztársasági elnöke fejtette ki büszkeséggel még egy rendszerváltást követő nemzetközi konferencián: „Több mint szimbolikus, hogy első királyunk, a magyar államiság megalapítója, Szent István a szent koronát a pápától kapta. Ettől kezdve meghatározó volt a magyar kultúra, a magyar társadalom, sőt a magyar politikai élet tekintetében is sokáig az a tény, hogy a magyarság a nyugati kereszténységhez csatlakozott.”

Ha a keresztény államiság létrejöttétől ötszáz évet továbbmegyünk a történelmi időben, akkor azt találjuk, hogy Magyarország nádora, Werbőczy István 1514-ben kiadott Tripartitumában (Hármaskönyvében) már egyértelműen megjelent a hatalommegosztás fontos gondolata, mégpedig az államhatalmat szimbolizáló Szent Korona testének képében. A szerző ugyanis az uralkodó és a nemesi osztály egymás iránt kölcsönösen érvényes jellegű kapcsolatát, azaz egymásra utaltságát fejtette ki, amikor a következőket írta:„Mert a fejedelmet is csak nemesek választják, és a nemeseket is csak a fejedelem teszi azokká, s ékesíti nemesi méltósággal. […] Az ilyen nemeseket […] a szent korona tagjainak tartjuk.” Az utóbbi mondat tükrözi, és önti konkrétan formába azt az organikus államszemléletet, amelyben a Szent Korona teste jelenik meg.

A nemzeti forradalom és szabadságharc vérbefojtásától, azaz 1849-től egészen az 1867-ben megkötött kiegyezésig – ideiglenes közjogi állapotként – a királyság és vele a magyar államiság is megszűnt, s hazánk Habsburg-koronatartományok formájában élt tovább. Megszakításként kell említeni továbbá az 1918-as Népköztársaság és az 1919-es Tanácsköztársaság időszakát, amelynek forradalmi létrejöttét egy barbár erőszakba torkolló, legvégül már az 1871-es párizsi kommünárdok hatalomátvételére emlékeztető, törvénytelen államcsínyként is értékelhetjük.

Az Árpád-kor közjogi hagyományai nyomán a királyt általánosan a nádor (vagy nádorispán) helyettesítette a 14. századtól, az uralkodó utáni második legnagyobb országos méltóságként, abban az esetben, amikor a király – távolléte miatt – nem gyakorolhatta közvetlenül uralkodói jogait. A király tartós helyettesítésére az országgyűlés kormányzót választott; történelmünk során három jelentősebbnek számító kormányzói időszak volt: Hunyadi János kormányzósága (1446–1452), Kossuth Lajos kormányzóelnöki hónapjai (1849. április-augusztusban), valamint Horthy Miklós kormányzó korszaka (1920-tól 1944-ig). A mai szabályozásban az államfőt, azaz a magyar köztársasági elnököt akadályoztatása esetén az Országgyűlés elnöke helyettesíti (ez a funkcionális helyettesítés).

Az elnöki megbízatást megszünteti a köztársasági elnök halála, valamint az is, ha feladatait meghatározott időn (90 napon) túlmenően nem tudja ellátni. Az Országgyűléshez címzett nyilatkozatával lemondhat tisztségéről, illetve szándékos jogsértés esetén (Alaptörvényt sért, bűncselekményt vagy tisztsége gyakorlásakor törvénysértést követ el) tisztségéből megfosztható.

A 13. századtól kezdve a kormányzás és általában a közhatalomgyakorlás joga királyi felségjog volt a késő középkori és újkori magyar jogfelfogásban, míg a rendek ugyanakkor törekedtek a szerepük megerősítésére. Az államhatalom forrásának és birtokosának ekkor a Szent Koronát tekinthetjük, a király – a rendekkel megosztottan – a Szent Korona jogait gyakorolta. A rendi korban a magyarországgyűlés a királlyal együtt alkotta meg az állami rend fenntartását célzó törvényeket. Kialakult és kikristályosodott a királyi felségjogok rendszere, ezen jogok körében a személyes, fenntartott felségjogokkal és a kormányzási (uralmi funkciójú) felségjogokkal.

A király kormányzati felségjogai tehát ebben a korban (egészen a 19. század közepéig) uralmi és politikai természetű királyi jogosultságok, amelyet a király törvényhozó személyként gyakorolt (kezdeményezte és szentesítette a törvényeket, összehívta és berekesztette az országgyűlést etc.)Rendeletalkotási joga törvényes és érvényes gyakorlásához a polgárosult időszakban már miniszteri ellenjegyzés volt szükséges, és 1867-től a törvénykezdeményezési jogot miniszterek útján gyakorolhatta. A törvényszentesítés joga a jogszabály uralkodó általi aláírását, és a királyi pecséttel történő lepecsételését foglalta magába (1867-től ezt a királyijogot is a kormány útján gyakorolva). A szentesítési jog gyakorlása körében, 1848-tól már a hivatalos lapokban (a Pesti Hírlapban, majd a Közlönyben, aztán az Országos Törvénytárban) tették közzé a törvényi jogszabályokat.

Részben idekapcsolható egy deáki anekdota, amely a „rosszul gombolásról” szól. Eszerint a haza bölcse egyszer azt mondta, hogy az 1848-as törvények olyanok, mint a huszármente, ha egy gombot kihagynak belőle, akkor rosszul gombolódik végig. Ennek feljegyzése Madách Imrének köszönhető, és azt értelmezés szerint a „kihagyott gomb” a Pragmatica Sanctióban érzékeltetett, az 1848-as törvényekben azonban nem szabályozott „közös ügyek” kérdése.

Az 1867. évi XII. törvénycikk szabályozta azt a kapcsolatot, mely „egyrészről a magyar korona országai, másrészről Ő Felségének többi országai és tartományai között jogilag fennáll”, s mely – a törvény címe alapján – az 1723. évi I., II. és III. törvénycikkek által elfogadott Pragmatica Sanctión alapszik. Ennek értelmében Ausztria és Magyarország lemondott az állami szuverenitás egyes fontos területeiről, így a külügyeket és a hadügyet közös minisztériumokkal intézte (egységes diplomáciai szolgálat és hadsereg fenntartásával), és egy közös minisztérium kezelte e területek pénzügyeit is. A közös ügyek vezetésére az uralkodó (császár, illetve magyar király) nevezhetett ki az államfői jogkör gyakorlása révén minisztereket, az osztrák és a magyar parlamentek befolyása nélkül.

A magyarországi közjogi hagyományban a király a legfőbb bírói hatalommal is rendelkezett, a nem személyes bíráskodás (törvénykezés) esetére az uralkodó maga állította ki a helyetteseit, és a – kegyelmezés jogával is rendelkező –királyhoz fellebbezni lehetett, a korábbi bírósági, hatósági döntéseket újra lehetett vizsgáltatni.

A kormány kinevezése és elbocsátása a király joga volt. Itt szabály volt, hogy az uralkodónak a miniszterelnököt az országgyűlésben többséggel rendelkező pártból kellett kineveznie, míg az egyes minisztereket mindig a miniszterelnök javaslatára nevezte ki, hozzátéve, hogy a miniszterelnöknek és a kormánytagoknak – a parlament mellett – a király bizalmát is bírniuk kellett.

Napjainkban, a parlamentáris rendszerekben az államfő csupán névlegesen tekinthető olyan vezető közjogi tisztségviselőnek, aki az állami hatalom vezetője, és valójában csak igen minimális végrehajtó hatalommal rendelkezik. A hatalmat ugyanis a valóságban – a hazai alkotmányos evolúcióis ezt mutatja egy egyébként nem mindig békés, és szerves történelmi fejlődés nyomán – általában a kormány, azaz egy kormányzati testület (kabinet) irányításával gyakorolják, amelyet a kormányfő irányít, illetve prezideál, s aki egyben felelősséggel tartozik a törvényhozás felé is.

Az államfői hatalom tekintetében is fontos, hogy a kormány, mint végrehajtó hatalom ezért a törvényhozásnak felelős, illetve a hazai szabályozásban az Országgyűlés által elszámoltatható, és a magyar miniszterelnök – az általa vezetett kormány államfőhöz való viszonylatában – a parlament sorsán osztozik a hatalommegosztási törvényszerűségek révén, a belső politikai változások végeredményeként vagy következményeként. A modern magyar alkotmányos gyakorlat igyekszik biztosítani a törvényhozás autonómiáját a köztársasági elnökkel szemben (is), vagyis a törvényalkotásnak erős, meghatározó szerep jut a politikai-közhatalmi rendszer fenntartása tekintetében.

https://alaptorvenyblog.hu/az_allamfo_jogallasa_magyarorszagon_torteneti_osszehasonlito_szempontbol.html

Lassan 21 éve , 2001. december 14-én a német Bundestag elfogadta a terrorizmusellenes törvényt (TBG). A 2001. szeptember 11-i New York-i és washingtoni terrortámadásokra reagálva az úgynevezett Biztonsági csomag II. célja a meglévő biztonsági törvények hozzáigazítása a nemzetközi terrorizmus jelentette fenyegetésekhez.

A kiterjedt intézkedéscsomag számos módosítást irányoz elő a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatalról, a Katonai Felderítő Szolgálatról, a Szövetségi Hírszerző Szolgálatról, a Szövetségi Határrendőrségről és a Szövetségi Bűnügyi Rendőrségről szóló törvényben. Lényegében szabályozza a biztonsági hatóságok kibővített jogkörét és az adatcsere javítását, a terrorista bűnözők belépésének megakadályozását, a személyazonosság-biztonsági intézkedéseket a vízumfolyamatban, a határellenőrzés javítását, a biztonsági szempontból érzékeny tevékenységek fokozott ellenőrzését, az útlevelek és személyi igazolványok biometrikus jellemzőit. , a szélsőséges külföldiek egyesületeinek korlátozása, a Dragnets, a polgári repülőgépeken csak rendőrök általi lőfegyverhasználat és az energiaellátás biztosítása.

Az EU terrorizmus elleni harca: egy csoport és két személy felkerült az EU szankciós listájára

A Tanács úgy határozott, hogy egy csoporttal és két személlyel, nevezetesen az ISIL/Dáis és az Al-Kaida, valamint a hozzájuk kapcsolódó személyekkel bővíti a korlátozó intézkedések hatálya alá tartozók listáját. Az intézkedések a szíriai székhelyű l-Kaidához kötődő Hurras al-Dint, annak vezetőjét, Faruk al- Szurit és vallási vezetőjét, Sami al-Aridit célozzák.

A Hurras al-Din az Al-Kaida nevében és égisze alatt működik, és részt vett külső terrorista műveletek megtervezésében. Céljai elérése érdekében a csoport hadműveleti táborokat hozott létre Szíriában, amelyek terrorista kiképzést biztosítanak tagjaik számára. A csoport létrejötte óta több európai külföldi terrorista harcos is csatlakozott.

A szankcionált csoport és a hozzá tartozó személyek a propagandatevékenység révén kulcsszerepet játszottak az Al-Kaida erőszakos dzsihadista ideológiájának előmozdításában és az Al-Kaida támogatását célzó terrorcselekményekre való felbujtásban is. A Hurras al-Din és két vezetője ezért komoly és folyamatos fenyegetést jelent az EU-ra, valamint a regionális és nemzetközi stabilitásra.

Ezekkel az új intézkedésekkel immár összesen tíz személyre vonatkozik beutazási tilalom és a vagyon befagyasztása, három csoportra pedig kizárólag a vagyon befagyasztása. Ezen túlmenően az uniós személyeknek és szervezeteknek tilos lesz pénzeszközöket vagy gazdasági erőforrásokat a listán szereplő személyek és csoportok rendelkezésére bocsátani.

A mai döntés megerősíti az EU megingathatatlan elhatározását az Al-Kaida, az ISIL/Dáis és valamennyi regionális leányvállalata által jelentett tartós terrorfenyegetés leküzdésére. Az EU továbbra is elkötelezett amellett, hogy határozott fellépést tegyen azokkal szemben, akik továbbra is fenyegetik a nemzetközi békét és biztonságot terrortámadások tervezésével, finanszírozásával és elkövetésével, valamint halálos terrorista propagandájuk világszerte való terjesztésével.

2016 szeptemberétől az EU önállóan alkalmazhat szankciókat az ISIL/Dáis és az Al-Kaida, valamint az őket összekötő vagy támogató személyek és szervezetek ellen. Addig szankciókat csak az ENSZ, illetve az EU-tagországok külön-külön eljáró személyekkel és szervezetekkel szemben lehetett alkalmazni.

Mindeközben Bidenék lazítanak: az Egyesült Államok 5 csoportot törölt a terrorizmus „feketelistájáról”

Az Egyesült Államok öt vélhetően megszűnt szélsőséges csoportot törölt a külföldi terrorszervezetek listájáról az ABC korábbi beszámolója szerint. A Szövetségi Nyilvántartásban pénteken közzétett dokumentumokban a külügyminisztérium közölte, hogy eltávolította a csoportokat a kötelező ötéves felülvizsgálatot követően. A szövetségi bevándorlási és állampolgársági törvény, vagyis az INA alapján létrehozott listán az Al-Kaida is felülvizsgálat alá került.

„Az öt FTO-kijelölés felülvizsgálata során megállapítottuk, hogy az INA meghatározása szerint az öt szervezet már nem vesz részt terrorizmusban vagy terrorista tevékenységekben.”– áll a külügyminisztérium közleményében. „Ezért az INA előírásainak megfelelően ezeket az FTO-jelöléseket visszavonják.”

Az eltávolított csoportok közül több a régmúlt során igen nagy fenyegetést jelentett, és több száz, ha nem több ezer embert ölt meg Ázsiában, Európában és a Közel-Keleten. A döntés politikailag kényes a Biden-kormányzat és azon országok számára, ahol az érintett szervezetek működtek, és erős kritikát vonhat maga után az áldozatok és családjaik részéről.

Az érintett szervezetek a következők: az ETA baszk szeparatista csoport, az Aum Shinrikyojapán kultusz, a Kahane Kach radikális zsidó csoport és két iszlám csoport, amelyek Izraelben, a palesztin területeken és Egyiptomban tevékenykedtek.

„Ezek a lépések az Egyesült Államok azon elhatározását kívánják tükrözni, hogy megfeleljenek az FTO-kijelölések felülvizsgálatára és visszavonására vonatkozó jogi követelményeknek, ha a tények ilyen lépésre kényszerítik.” – közölte a külügyminisztérium. „Ezek a visszavonások nem arra törekszenek, hogy figyelmen kívül hagyják vagy felmensékaz egyes csoportok terrorcselekményeit, amelyekben korábban részt vettek, vagy azt a kárt, amelyet a szervezetek okoztak áldozataiknak, hanem inkább elismerik Egyiptom, Izrael, Japán és Spanyolország sikerét a terrorfenyegetettség visszaszorításában.”

A csoportok listáról való törlése azonnali hatállyal egy sor szankció visszavonását vonja maga után, amelyek a kijelöléssel jártak. Ezek közé tartozik a vagyon befagyasztása és az utazási tilalmak, valamint annak tilalma, hogy az amerikaiak bármilyen anyagi támogatást nyújtsanak a csoportoknak vagy azok tagjainak. A múltban az anyagi támogatást tágan határozták meg úgy, hogy magában foglalja a pénzt vagy a természetbeni juttatást, egyes esetekben az orvosi ellátást is.

Egy kivételével az érintett öt csoportot először 1997-ben tekintették külföldi terrorszervezetnek.
A listáról eltávolított csoportok részletesen a következők:

1. Aum Shinrikyo (AUM), a japán „Legfelsőbb Igazság” kultusz, amely 1995-ben a tokiói metró ellen végrehajtott halálos szaringáz-támadást követett el, amelyben 13 ember meghalt, és több száz ember megbetegedett. A csoportot nagyrészt megszűntnek tekintik, mióta 2018-ban kivégezték vezetőit, köztük Shoko Asaharát.
2. Basque Fatherland and Liberty vagy ETA, amely több mint 800 ember halálát okozó és több ezret megsebesítő szeparatista hadjáratot folytatott Észak-Spanyolországban és másutt, egészen addig, amíg 2010-ben tűzszünetet hirdettek, majd a letartóztatásokat követően feloszlottak.
3. Kahane Chai vagy Kach. A radikális ortodox zsidó csoportot Meir Kahaneultranacionalista izraeli rabbi alapította 1971-ben, majd vezette az 1990-es merényletéig. A csoport tagjai arabokat, palesztinokat és izraeli kormánytisztviselőket gyilkoltak, támadtak vagy más módon fenyegettek, zaklattak. A szervezet 2005 óta szunnyad.
4. A Mujahidin Shura Council in the Environs of Jerusalem, több dzsihadistaszervezetből álló ernyőcsoport gázai székhellyel, amely 2012-es alapítása óta számos Izrael elleni rakéta- és egyéb támadásért vállalta a felelősséget.
5. A Gama’a al-Islamiyya egy egyiptomi szunnita iszlamista mozgalom, amely az 1990-es években Egyiptom kormányának megdöntéséért küzdött. Több száz halálos támadást hajtott végre a rendőrség és a biztonsági erők, valamint a turisták ellen.

Összességében kijelenthető, hogy az EU-ban a terrorfenyegetettség jelen van, csupán a formái változtak és a hatóság szóhasználata vagy éppen terrorszervezetek felmentése okozhat zavart a probléma megítélésében és dekódolásában. Annelies Pauwels, a téma szakértője arra mutat rá egyik tanulmányában, hogy egyes terroristák fegyverrel, késsel, bombával és gyújtogatással elkövetett gyilkosságainak megelőzését kell a jövőben nyomatékosan megelőzni.

Szerinte a magányos elkövetők általi terrorizmus egy feltörekvő jelenség, amely kihívást jelent a nyugati bűnüldöző szervek számára. Az elmúlt húsz évben Nyugat-Európában a magányos elkövetők leggyakrabban lőfegyvereket, késeket, robbanó- és gyújtószerkezeteket használtak.

https://alaptorvenyblog.hu/idoszeru_a_terrorizmus_elleni_vedekezes_ujragondolasa_az_europai_unioban.html

Magyarország Alaptörvényének (továbbiakban: Alaptörvény) J) cikk (1) bekezdés b) pontja, illetve (2) bekezdése értelmében, augusztus 20. hazánk nemzeti-, és hivatalos állami ünnepe. Az Alaptörvény „kvázi preambulumának”, a Nemzeti Hitvallásnak már az elnevezése is rámutat az magyar államiság alappilléreire: nemzet és hit. Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette – tartja a Nemzeti Hitvallás –, ahogy az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre is. A XI. századi Európában a kereszténység által erősen meghatározott nyugati típusú államberendezkedés a megmaradás elengedhetetlen eleme volt, ahogy a modern világ szuverén nemzetállamokkal szemben támasztott kihívásaira is csak a keresztény, európai gyökereinkhez és hagyományainkhoz való ragaszkodás adhat megfelelő választ.Állami ünnepünkön tisztelettel adózunk az első Árpád-házi szentünk mellett a nándorfehérvári hősöknek (1456), Eger vára védőinek (1552), az 1848-49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak, az aradi vértanúk emlékének, valamint az életüket a kommunista elnyomás elleni küzdelemért adó ’56-os pesti srácoknak. Augusztus 20-án, tehát, hazánk legrégebbi nemzeti ünnepén, az államalapítás, valamint az államalapító I. (Szent) István király ünnepén a szabadságunk és a szuverenitásunk fontosságát is hangsúlyozzuk, amik az elmúlt, válságok sújtott években még jobban felértékelődtek.

Február 24-én kitört az orosz-ukrán háború, amely napról napra egyre súlyosabb emberáldozatokat követel, az Oroszországot sújtó, elhibázott brüsszeli szankciós politika és a háborús infláció pedig pénzügyi nehézségeket, valamint energiaválságot idéztek elő Európában. A fegyveres konfliktus során – a háború természetéből adódóan – az államiság maga is veszélyben van. Georg Jellinek az Általános államtan (Allgemeine Staatslehre, 1900) című művében az államiság meglétének három esszenciális elemét sorolta fel: terület, lakosság, államhatalom (hasonló elemekkel operálva határozza meg az állam fogalmát az 1933-as Montevideói egyezmény). Ezen elemek az offenzívát elszenvedő ország esetében mind sérülnek. A háborúval szintén relációban lévő energiaválság, valamint a globalizmus és Brüsszel egyre erősödő föderalista törekvései a szabadságot és a szuverenitást gyengítik. Az államalapításunkról történő méltó megemlékezés idén hatványozott jelentőséggel bír: augusztus 20-án éppen a támadás alatt álló, említett értékek fontosságára hívjuk fel a figyelmet, és ünnepeljük azt, hogy Magyarországon még annak teljes mivoltában jelen van azállamiság, illetve az egyéni és nemzeti szuverenitás. Ahhoz, hogy megőrizzük Magyarországot magyar országnak, a közelgő kihívásokat pedig jelentősebb nehézségek nélkül tudjuk átvészelni, ragaszkodnunk kell a magyarságunkhoz, a kereszténységen alapuló (hagyományos értelemben vett) európai értékekhez és kultúrához, valamint az államalapító uralkodónk által ránk hagyományozott tradíciókhoz.

Az államalapítás dátumát I. (Szent) László (1077-1095) tette erre a napra, mert 1083-ban ekkor avatták szentté I. István királyunkat. I. (Nagy) Lajos uralkodásától (1342-1382)augusztus 20. egyházi ünnepként élt tovább. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után 1860-ig nem lehetett megtartani a nemzeti ünnepet. A II. Világháborút követően a kommunista rendszer próbálta meg eltörölni augusztus 20. nemzeti és vallási tartalmát, lecserélve azt „az új kenyér ünnepére”, majd az 1949. évi XX. törvényt (A Magyar Köztársaság Alkotmánya) azzal a szándékkal léptették augusztus 20-án hatályba, hogy így ezt a dátumot 1949-1989 között az alkotmány napjaként ünnepelhesse a nép. Jól látható, hogy 900 év alatt kizárólag külföldi erők, illetve külföldről ránk erőltetett kormányok törölték el, illetve próbálták megváltoztatni hivatalos állami ünnepünket és annak tartalmát. Ezt a destruktív „hagyományt” vinné tovább a magyarországi ellenzék, amikor augusztus 20-ra „kenyérünnepként” utalnak, illetve igyekeznek a tűzijátékot és az ünnepi programokat negatív vagy jelentéktelen színben feltüntetni. A baloldalhoz köthető Szabad a Hang weboldálonpetíciót indítottak a tűzijáték ellen. A háborús infláció miatt – vélhetően, hangulatkeltési célzattal – a magyar kormányt hibáztatják, miközben annak tagjai a fegyveres konfliktus kirobbanásától kezdődően a békekötést szorgalmazták, illetve Magyarország volt az első az Európai Unió (EU) tagországai közül, amelyik felszólalt az értelmetlen, valójában az EU-tagokat büntető szankciók ellen. A petícióban sérelmezik, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség nem kívánjanyilvánosságra hozni a teljes ünnepi programok költségét, holott az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 2011. évi CXII. törvény (Info tv.) 27. § (5) bekezdése világosan fogalmaz, miszerint a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörébe tartozó döntés meghozatalára irányuló eljárás során készített vagy rögzített, a döntés megalapozását szolgáló adat a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános. Karácsony Gergely főpolgármester 2022. július 21-én tett közzé egy bejegyzést a Facebook oldalán, melyben azt írta, hogy „Nehéz hónapok várnak ránk, az embereknek támogatás kell, nem tűzijáték az adóforintjaikból. Még van hátra egy hónap, nem késő lefújni az ünnepséget és végre az emberekkel foglalkozni.” Az emberek számos támogatást kapnak a kormánytól, a végrehajtó hatalom a nehéz gazdasági helyzet ellenére is fenntartja a családtámogatások rendszerét, rezsivédelmi alapot hozott létre, az pedig, hogy nem lenne késő „lefújni” a tűzijátékot, nem igaz, hiszen a lemondás költségei magasabbak lennének, mint a tűzijátékkal kapcsolatos jelenlegi kiadások, nem beszélve a tűzijáték szimbolikus jelentéséről, ami miatt azt évente milliók követik figyelemmel élőben és a televízióban. Komjáthi Imre, MSZP-s képviselőszerint „az egész ország boldogabb lehetne, ha a giga tűzijátékon megspórolt sokszázmillió forintot a válság kezelésére, a bajbajutott családok, emberek megsegítésére fordítanánk.” A családok jelentősen jobban élnek, mint a szocialista kormányok alatt, GDP-arányosan Magyarország fordítja a legtöbbet családtámogatásra (6,2%) az EU-ban, ami nominálisan mintegy 3.500 milliárd forintot jelent éves szinten. Jól tükrözi a tizenkét évvel ezelőtti és a jelenlegi viszonyok közti különbséget, hogy ma magasabb a minimálbér, mint az MSZP-kormányok idején az átlagbér. A baloldali politikus az egész ország nevében beszél, pedig a pártja támogatottsága a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint 1 százalék körül mozog, ami kevesebb, mint százezer szavazót jelent, míg a tűzijátékra minden évben milliók kíváncsiak. A ellenzéknél ugyanaz a tendencia mutatkozikmeg, amit az oltások és a migráció terén már tapasztaltunk. A magyar emberek érdeke az volt (és máig az), hogy a keleti vakcinákkal is oltsanak, illetve, hogy az illegális bevándorlók ne jöhessenek be az országba, az baloldali politikusok mégis az ellenkezőjét propagálták. A lakosság zömét érdekli a tűzijáték és az augusztus 20-i programok, a jelenlegi nemzetközi helyzetben pedig kiemelten fontosak a nemzeti ünnepeink, amelyek a közös múltunkra emlékeztetnek és az összefogás jelentőségére hívják fel a figyelmet. A baloldal azonban – nem először – mind a haza érdekét, mind a többség akaratát figyelmen kívül hagyja, és az aktuális, vélt politikai előnyöket tartja csak szem előtt. Lévén, hogy Magyarországon többségi demokrácia van, ez politikailag – ahogy a választási eredmények is tükrözik – korántsem kifizetődő. A baloldal ezen törekvései – amellett, hogy morálisan megkérdőjelezendőek – szembe mennek a Nemzeti Hitvallás előírásaival, ezzel együtt pedig az Alaptörvénnyel is, ami kimondja: „Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét. Kinyilvánítjuk, hogy a velünk élő nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők.”

Az államalapítás időpontjának, vagy az adott nemzet számára kulcsfontosságú történelmi eseménynek a nemzeti ünneppé nyilvánítás nem egyedülálló hagyomány, a nyugati társadalmak zömében találkozhatunk hasonlóval, egy adott ország függetlenségének, fennállása egy-egy kiemelkedő mérföldkövének grandiózus megünneplésével – végtére is ezek az események a nemzeti kultúra jelentős építőkövei. Németországban október 3-án, a Német Egység Napján, az ország 1990-es német újraegyesítését ünneplik. A német nép egységének emléket állító ünnep országszerte munkaszüneti nap, minden évben hivatalos ünnepségeket tartanak, amelyeket az a szövetségi állam bonyolít le. Olaszországban június 2-án ünneplik az olasz köztársaság napját, amely az olasz nép egyik kiemelkedő nemzeti szimbóluma. Rómában nagyszabású ünnepséggel, az ismeretlen katona szobrának megkoszorúzásával és katonai felvonulással emlékeznek meg az 1946-os általános választójog alapján tartott intézményi népszavazásról. Spanyolország október 12-én ünnepli Hispánia Napját, az országos munkaszüneti napon katonai felvonulással és a spanyol légierő akrobatikus bemutatójával tisztelegnek San Salvador felfedezése, vagyis a spanyol hódítások kezdete előtt. Franciaországban július 14-én, a Bastille napján, nagyszabású rendezvénysorozattal emlékeznek a francia forradalom ikonikus eseményére, a Bastille elfoglalására. Július 13-án este fáklyás menettel nyitják az ünneplést, amelyet másnap katonai felvonulás, sortűz, légiparádé, tűzijáték és koncertek sorozata követ. Horvátországban az Államiság napján, május 30-án ünneplik az első modern többpárti alkotmányt. A nemzeti ünnepen – amely egyben munkaszüneti nap is — kulturálisprogramsorozattal emlékeznek a horvátok. Az Amerikai Egyesült Államokban (USA) július 4. a nemzet örökségét képezi – országszerte szerveznek családi programokat, katonai bemutatókat, koncerteket és látványos tűzijáték show-kat. Az amerikai politikusok az összetartozást és egységet hangsúlyozó beszédeket tartanak, a művészek pedig az amerikai nemzeti érzés keretébe foglalják előadásaikat. Évtizedes hagyomány július 4-én a tűzijáték, melynek tematikáját az USA függetlenedése adja.

https://alaptorvenyblog.hu/az_allamalapitas_melto_megunneplese_alaptorvenybol_fakado_kotelessegunk.html