Civil seprű jól seper

Magyar Hírlap
http://magyarhirlap.hu/cikk/126405/Civil_sepru_jol_seper

Az elárvuló szocliberális pártok vergődését látva, mondanivalójuk kiürülését észlelve, ideje lenne nekik is szembenézniük a világgal

Csizmadia László – 2018.08.22. 02:07

Ezek a pártok félredobták a klasszikus liberalizmus eszmeiségét. Ma már csak a hatalom megszerzésével vannak elfoglalva. Elferdítik a demokrácia és a jogállamiság fogalmát, semmibe veszik a népfelség elsődlegességét, ultraliberális szemléletmódot öltöttek magukra. Szolgálatába álltak a nyílt társadalom eszmeiségének, ami mögött nagy örömükre fellelték a kifogyhatatlan pénzügyi támogatást.

A civil világ ma már tudja, hogy a pénzt istenítő szemlélet a birodalmi törekvések megvalósítását szolgálja. A történelem számtalanszor bizonyította, hogy az izmusok akár jobbról vagy balról jöttek, mindenkor katasztrófát jelentettek. Az emberekre erőltetett eszmeiség nem nyerő, akkor sem, ha azokat látványos csomagolásban kívánják érvényre juttatni. Nagy hibát követnek el azok, akik a civil társadalmat tudatlan tömegnek tekintik. Nap­jainkban is zajlanak hasonló események, amikor is a mammon csapatai az európai emberek agymosását tűzték ki célul. A felvásárolt NGO-k az embercsempészek közreműködésével az újkori népvándorlás megszervezésével az európai népek kicserélésre spekulálnak.

Túlzott egójú önjelölt pártvezérek a keresztény európai civilizáció megszüntetésére tették fel tétjeiket. A kereszténység egyik alapdogmáját, a szolidaritást, elferdített formában fegyverként használják az európai emberek ellen. Az öreg kontinensre rászabadították az illegális bevándorlókat, akik fájdalmas ízelítőt nyújtottak a terrorizmusból. A rablásból meggazdagodott gyarmatosítók utódjai szolidaritást követelnek Európa lakóitól, közben azt várják, hogy dobják oda saját életterüket. A nyitott társadalomnak van azonban egy másik oldala, amikor galád módon az afrikai és közel-keleti népek között vallásháborúkat szítottak, igyekeztek minél több embert az szülőföldjükről eltávolítani és a családi közösségeiket széttépni. Tudatlan emberek mil­lióit vezérlik Európa felé ahelyett, hogy helybe nyújtanának szolidaritást. Céljuk egyértelmű a Közel-Keleten, Afrikában és Európában is meggyen­gíteni a civil közösségeket, káoszt előidézni, majd átvenni az irányítást. Az Európában kialakított párhuzamos társadalmak ezt az elvárást szolgálják.

Jól kifundált stratégiával állunk szembe.

A nyugat-európai országok reakcióit elemezve láthatjuk, hogy a szocliberális szemléletű politikusaik érdeke egybe vág a Soros-féle irányvonallal. A befogadott migránsok választási szavazatainak megnyerése és az otthon maradt fiataloktól megfosztott lakosság könnyebb kizsákmányolásának folytatása számunkra kettős édeni körülmény. Az illegálisan érkezők pár tíz évig az újkori rabszolgaság olcsó munkaerejét adják, ugyanakkor az őslakosság „túlzó” bérköveteléseit is korlátozzák. Miközben a bevándorlók létszáma egyre nő, az őslakosság kisebbségbe szorul. Jön a fekete leves, az iszlám hatalomátvétele. Unokáinkat foglalkoztatja majd, hogy az Egyesült Államok pénzmániás érdekközösségei az Európában kialakult káoszt milyen „arab tavasz” megoldással fogják kezelni.

A fentiekben vázolt rémálmot elkerülhetjük. Az egyes nemzetek óriás egójú vezetőit saját népüknek kell észhez téríteni. Ilyen alkalmak az országgyűlési választások (lásd olasz, osztrák, német) és az emberek sorskérdéseit eldöntő népszavazások, népi konzultációk.

A 2019-es EP-választások eredményükkel kötelezettséget írhatnak elő a bevándorlást ellenző képviselőknek, akik jelentős többségük akaratával megvédhetik Európa határait és megmenthetik keresztény civilizációnkat.

Az unió egyre mélyebb válságba sodródásának elkövetőit, politikai felelősségre vonásuk mellett, pellengérre kell állítani.

Vannak olyan európai vezetők, akik egyszerre két lovat szeretnének megülni. Macron és Merkel irányítása alá vonná saját országai mellett az Európai Uniót is. Úgy gondolják, hogy csak ők tudják a tutit és azt minden uniós országnak követni kell. Ők vakon repülnek, orszá­gaikban egyre nagyobb a káosz, amit sokszor már csak erőszakkal tudnak kezelni. Mint mindig, népük fog határozni sorsukról. Az európai választópolgárok a valódi demokrácia szabályai szerint dönthetnek arról, hogy kik képviseljék 2019 tavaszától érdeküket a kontinensek politikai és gazdasági csatározásaiban.

Meggyőződésem, hogy bölcs döntés fog születni. A népfelség elvét bepiszkoló, megvett, megélhetési politikusok ideje lejárt. Bekövetkezik az uniós intézményrendszer reformja. A választások után az egyenrangú nemzetek elvét tisztelő képviselők kerülnek státusokba, ők megbecsülve az adott bizalmat, népeik sorsát felelősséggel intézik majd, és nem saját politikai pecsenyéjüket sütögetik.

Magyarok figyelem!

Eljött az idő, amikor a kufárokat kirugdalhatjuk jól körülbástyázott brüsszeli Kánaánjukból. Mi, civilek, javasolhatjuk egy olyan parlamenti bizottság felállítását, amely kimutatja, hogy a Niedermüller-, Szanyi-, Ujhelyi- és Jávor-féle brüsszeli szemetelés nemzetünknek milyen politikai, gazdasági, pénzügyi károkozást eredményezett.

Ragadjuk meg a seprű végét!

 

 

Aki szembe megy a forgalommal

Súlyos ismerethiányra vagy olcsó népszerűség megszerzésére utal, amikor az Országházában politikusnak mondott megélhetési képviselőként ismert egyén, arról szónokol, hogy Magyarországon a civil közösségek üldöztetése napi jelenség. Továbbá hasonló ehhez, ha az ellenzéki pártok által küldött brüsszeli jólétben fürdők, hazájukat ócsárolják és mindent elkövetnek a civil barát magyar kormány lejáratására. A hazaárulásból jelesre vizsgázók anyagi és pártérdekeik mentén a magyar emberek ellenségeivé válva, az európai civil közösség sírásóivá lettek. A Soros Györgytől vételezett hazugságokat a pénzmágnások kényszerzubbonyba zárt bértollnokain keresztül, röppentik a világ tájai felé.

Itthon pár nappal ezelőtt a költségvetési vita keretében Gurmai Zita MSZP-s képviselő nem átallotta kijelenteni, hogy a kormány nem hallgatja meg a civileket, holott 2009-ben az Európai Tanács által civileknek szervezett konferencián elfogadták az állami döntéshozásban részvétel ajánlott kódexét. Itt a polgárok szerepét megkerülhetetlennek nyilvánították. Igaz, hogy ma már 2018-at írunk, de az is valóság, hogy a hivatkozott kódex az Európai Parlament részéről feledésbe merült. Ez nem véletlen, mert a bumeráng-effektus veszéllyel járna. A tőlünk nyugatabbra fekvő országok nem bajlódnak a népfelség tiszteletével, kérdőívek szerkesztésével, azaz polgáraik véleményének összegzésével. Az illegális migráció Európa koporsóját ácsolja, de az ebből búsás előnyt élvezők, vaknak és süketnek tettetik magukat.

Megnyugtató azonban, hogy a civilek, ha kell, problémájukat önmaguk is megoldják. Szolgáljon például 2009, amikor a Gyurcsány-kormány és az MSZP szemet hunyt az emberek spontán akaratának tudomásulvételével. Ennek eredménye, hogy 2010-ben a választások alkalmával a hazát eláruló és az országot csődbe vivő cselekedeteikre hathatós választ kaptak. Megállapíthatjuk, hogy az MSZP-s és DK-s őskövületek, már akkor elveszítették jogukat arra, hogy demokráciáról papoljanak. Láthatjuk azonban, hogy a baloldal soraiból egyre többen esnek áldozatul az amnéziának.

Emlékeztetőül ez év április 8-án a demokrácia és a jogállamiság jelenlétében az országgyűlési választásokon résztvevő polgárok harmadszor paskolták el az MSZP és DK hátsó felét. Úgy tűnik, ez is kevésnek bizonyult.

Több mint 60 ezer civil szervezet üldöztetésére utalt a felszólaló képviselő asszony, azonban ezt sem számokkal, sem a civil szervezetek arányos támogatásával képtelen volt igazolni. Az a pár tíz külföldről finanszírozott NGO, akit véd, Magyarországon már átvilágításra került. Az emberek tudják, hogy mögöttük a szegény emberek kiszipolyozói, a banki manipulációk nagymesterei állnak, nem mások ők, mint egy beteg eszme rabszolgái.

A civil szervezetek az államtól jelentős támogatást kaptak. 2010 óta 144 milliárd forintról, a munkájukhoz történő juttatás 240 milliárdra emelkedett. Az amnéziásoknak azt ajánlhatjuk, hogy ezt az adatot próbálják biflázni. A megalakult Civil Információs Centrumok (CIC) és a Nemzetgazdasági Társadalmi Tanácsban résztvevő civil küldöttek hatékonyan segíthetik a kormányzást javaslataikkal. Száz szónak is egy a vége, a tények meghamisításával a magyar és európai embereket ma már nem lehet félrevezetni.

2019-ben az Európai Parlamenti választásokon kiemelkedő aktivitás várható a civil lakosságtól, közreműködésüket nem lehet majd lesöpörni, ezzel egy új konstruktív korszak nyílhat meg.

Képviselő asszony nem tudta megállni, hogy a 2009 óta működő CÖF-CÖKÁ-t álcivil szervezetnek minősítse. A szellemi honvédőkre támaszkodó CÖF akkortájt megszervezte a Békemenetek ősbemutatóját, ahol néhai Makovecz Imre vezényletével ország-világgá kiáltottuk „elég volt” a Gyurcsány-féle nemzetrontókból. A történelem minket igazolt. Most az európai polgárok közösségének is eljött az az időpont, amikor elegük van a sunyi ultraliberalizmusból. Kontinensünk polgárai nemzeteik mezében gyülekeznek Európa megvédésére és sorsukat a jövőben nem bízzák a pénzhatalom szerencselovagjaira.

Elmúlt az az idő is, amikor álcivil Lenin-fiúkák a nemzet vagyonát képező, középületek falait festékfröcsköléssel büntetlenül rongálhatják.

Csizmadia László
CÖF-CÖKA elnök

 

 

 

Család, haza, Európa

A magyar ifjak 1848. március 15-én megkerülhetetlenül feltették a kérdést: „Rabok legyünk vagy szabadok?

A magyarság akkor is egyértelmű választ adott, de a nagyhatalmaknak nem állt érdekükben a magyar függetlenség elismerése, hiá­ba támogattak minket a lengyelek. Az első és második világháború után – a vesztesek csatlósaként – el kellett fogadnunk a nekünk szánt sorsot, a megcsonkított, majd idegen uralom alá került Magyarországot. Azóta a fő háborús vesztes Németország a világ egyik legerősebb nagyhatalmi pozíciójába került, kettészakítottsága megszűnt. Magyarország a szovjet birodalom alávetettje maradt több mint negyven évig.

A magyarok szabadságvágyának felszínre törése, 1956-os forradalmunk kétségbeesett segélykiáltás volt Európa és a világ felé, de a „nagyoknál” ismét süket fülekre találtunk. Lengyel barátaink szolidaritása enyhítette egyedül fájdalmunkat. Szó szerint is testvéri segítséget jelentett a súlyos sebesülteknek küldött vér, amely ma is ott csörgedez a megmentett magyarok ereiben.

A „szolidaritás” szónak ebben az időben még nagyon is egyértelmű jelentése volt. Azokban a napokban a szolidaritás életeket mentett. Édesapámat például, aki mesterszakács volt, a szomszédban lévő Vas utcai kórház gondnoka kérte meg 1956. október 24-én, hogy menjen át főzni a kórházba, mivel az alkalmazottak nem tudtak bejutni, és az oda szállított sebesülteknek ételt kellett adni. Apám és bátyám golyózáporban rohant át a kórházba. Két hétig ott maradtak, nem is láttuk őket ezalatt az idő alatt.

Testvérem ezután kénytelen volt elhagyni az országot. Osztrák lágerben várakozott egy teljes évig, amíg a „Nyugat” úgy döntött, hogy kérése ellenére Új-Zélandban telepedhet le. Nem volt más választása, mint elfogadni ezt a döntést. A világ másik felén élte le az életét, a hazától mérhetetlenül nagy távolságban. Akkoriban vele együtt sok magyar fiatalt, akik kénytelenek voltak a számukra idegen környezethez alkalmazkodni, veszített a családja. Testvérem közelmúltban bekövetkezett halála nemcsak személyes fájdalom, hanem az ötvenhatos emberöltő végének jele, amely azonban nem jelentheti azt, hogy a hazájukat elhagyni kénytelen magyar forradalmárokra való emlékezés megszakad. (Még akkor sem, ha a pártállam neveltjei közé tartozó Gyurcsány Ferenc 2006. június 15-én kijelentette, hogy ha nem tetszik a kormányzás vagy az adóemelés, el lehet menni Magyarországról.)

A sok áldozat mégsem volt hiábavaló. A szovjet gyarmatosítás és a Kádár-rendszer megtorlásai ellenére 1989–90-ben kivívtuk függetlenségünket. Nem engedhetjük, hogy a ’48-as és ’56-os hősök véráldozata kitörlődjön a most élő fiatalok tudatából, a posztkommunista-neoliberális törekvések ellenére sem. Amint azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a rendszerváltásban a fiatal Orbán Viktor sok kortársával együtt élenjáró szerepet vállalt. Az akkor kezdődő és a mai napig tartó bátor, és sokszor veszélyes kiállás ma, csaknem harminc év elteltével sem elegendő bizonyíték a nagyhatalmak és az ellenséggé vált belső ellenzék vádaskodásaival szemben. Nem csoda, hiszen akik naponta forgatják a köpönyeget, és váltják a zászlót, el sem tudják képzelni, hogy valaki kockázatot vállaljon egy önmagánál fontosabbnak tartott érték védelmében.

A 2002 és 2010 között a szocliberális kormányzat kiforgatta vagyonából az országot. Politikai bűnözők kitolták a határon a nemzeti vagyon jelentős hányadát a külföldi bankok és multik segítségével. Ezt látva a magyar nép felébredt, és a választók stabil többsége által támogatott kormányával az elmúlt nyolc évben gazdasági és politikai tekintélyt szerzett Európa népei előtt és között, visszaállítva ezzel a magyar állam és a polgárai becsületét.

A nyugatiak gyarmatosításból szerzett – azaz rabolt – vagyona több száz éve egyfajta elbizakodottság, sőt felsőbbrendűségi érzet alapja ezekben az országokban. Elhiteti velük, hogy Európa összes polgárának parancsolhatnak, és ez számukra újfajta ösztönzést jelent.

Most „szolidaritást” hirdetnek azon népek iránt, akiket ők sarcoltak és tartottak nyomorban több száz éven át. A nyílt társadalom ideá­jának porondra állításával megindították az arab tavasszal a modern kori népvándorlást, mondván, hogy a fizikai munkától elszokott nyugati emberek számára ez munkaerő-importot jelent, amely tartósítja a jólétet. Amit ma szolidaritásként hirdetnek, az valós tartalmát tekintve rabszolgatartás.

Nem elég az egyszázaléknyi gazdag embernek, hogy ők birtokolják a világ vagyonának hetven százalékát. Még többet akarnak. Az a tervük, hogy a Nyugatra érkezett és ezután érkező illegális bevándorlók „leválogatása” után azokat, akik képtelenek az integrálódásra, tanulni, dolgozni nem akarnak vagy arra alkalmatlanok, különféle jogi trükkökkel a kelet-közép-európai országok nyakába sózzák. Holott ezek az országok nem kérnek import munkaerőt, és törlesztenivalójuk sincs, mert semmi közük nem volt az afrikai és a közel-keleti országok gyarmatosításához. Akik meggazdagodtak a gyarmataikból, most azoktól várnak szolidaritást, akik soha nem részesültek ezekből a javakból.

A visegrádi országokat azonban nemcsak az köti össze, hogy nem voltak a Nyugat bűntársai a gyarmatosításban, hanem az is, hogy ismerik nehezen kivívott függetlenségük értékét. Azt megőrizve akarnak az unióban, mint nemzetállamok ésszerűen működő szövetségében élni. A belépéskor, az alapokmány és az akkor hatályos joganyag ismeretében nem volt kétséges, hogy ezt szuverenitásuk és nemzeti érdekeik megőrzése mellett nyugodtan megtehetik. Az elmúlt évtizedben azonban a pártpolitikai és gazdasági kudarcokat saját országaikban sorra halmozó, de a brüsszeli parlamentben többségben lévő neoliberálisok és posztkommunisták hatalmuk megtartásáért félredobták a jogállamiság szavakban oly fontosnak tartott eszméjét, és olyan munkába kezdtek, melynek célja mások jogai­nak megtiprásán keresztül saját hatalmuk átmentése.

Ennek jegyében kettős mércét alkalmaznak, és az Európai Bizottság, valamint az Európai Parlament hatalmi intézményeinek felhasználásával az unió alapszerződését sértő irányítási formákat kívánnak megvalósítani. „Törvényalkotási” munkájuk során semmibe veszik a szuverén országok parlamentjeinek döntéseit, azokat felülírják.

Ma már nyilvánvaló, hogy az euró­pai polgároknak ezen a helyzeten a 2019-ben esedékes új uniós választások során gyökeresen változtatniuk kell, és a jelenlegi bürokrácia prominenseit el kell távolítani pozícióikból. Európa népességének nagy többsége más vezetést és más jövőt képzel el a kontinens számára, mint a brüsszeli bürokraták. Sok jel utal arra, hogy a szocliberális és posztkommunista rezsimnek már csak rövid ideje van hátra az Európai Bizottságban és az Európai Parlamentben. Elég csak a legfrissebb olasz választások eredményeire, vagy a magyar népszavazás és népi konzultációk döntéseire utalni. Jól látható, hogy Európa népeinek van már kialakult véleményük a kontinens helyzetéről, amit végre érvényre kell juttatni! A népfelség elve fölötte áll egyes politikai csoportosulások túlélési projektjeinek.

Március 15-én újra elindul a Békemenet. A hozzánk csatlakozó lengyel barátainkkal együtt azt üzenjük Európának, hogy az unió tagjaként kiállunk nemzeti függetlenségünk és szuverenitásunk mellett. Amint eddig, ezután is aktív szerepet vállalunk Európa határainak megvédésében. Követeljük, hogy az európai polgárok akarata érvényesüljön az unióban, és a brüsszeli bürokrácia érdemben foglalkozzon a polgári kezdeményezésekkel.

„Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak / Hagyd örökűl ha kihúnysz: A HAZA MINDEN ELŐTT” – írta Kölcsey 1833-ban.

Ma is élnek ezek a szavak, hív a Békemenet! Találkozunk Budapesten 2018. március 15-én 11 óra 30 perckor a Bem téren! Emlékezés, koszorúzás, majd indulás.

Magyar Hírlap: http://magyarhirlap.hu/cikk/112849/Csalad_haza_Europa

Káoszpártok

Csizmadia László: Káoszpártok

Az ellenzéki erőknek nevezett pártoknak sok idejük volt, hogy 2010 előtt bemutassák rátermettségüket, bizonyítsák alkalmasságukat az ország vezetésére

Magyar Hírlap

Csizmadia László – 2018.02.02. 03:50

Önző tehetetlenségük hozama az átvert, elkeseredett polgárság, valamint a csőd szélére juttatott Magyarország. Akkoriban kaotikus állapotok jellemezték társadalmunkat, a politikai és gazdasági élet irányítását. A külföldről érkező, szocliberális indíttatású támogatás sem volt képes megmenteni a darabjaira hullott rendszert. A valutaalap és az Európai Központi Bank tartotta lélegeztetőgépen az országot – busás kamathozamokért. Összegezve: a polgárok öröksége a társadalmi és gazdasági káosz lett.

A magyar érdekek eltékozlása ugyanakkor, nyolc év Gyurcsány-országlás után, az akkori vezető politikusok korrupciós gazdagodásához vezetett. Magánkincstárakat nyitottak, és az idei választások előtt, ezek segítségével kívánják a káosz zavaros vizére terelni a hazát. Az elmúlt nyolc évben gyökeres változás történt, az országirányítás magyar érdekeket követ, a kialakult többségi közösségi szellemben dolgos emberek emelkedő pályára vezényelték a gazdaságot.

Ismét lenne mit ellopni. Ehhez azonban meg kellene szerezni a hatalmat. Az „ellenzék” tudja, hogy ma már a felejtésre nem lehet alapozni, mert a Gyurcsány-éra okozta sebek még ma is fájnak. A rablóprivatizáció, az offshore-ozás, a devizaeladósodás, a 4-es metró korrupciós ügyei, a költségvetés meghamisítása – mind-mind a maffiaállamra utaló jelenségek. Annak ellenére, hogy a bűnös eltakarítók szabálytalan és törvénytelen eszközökkel megszüntették a földalapot, a kincstárat és az ÁPV Zrt.-t, a számvevőszék akkori jelentéseiből a nyomkeresők még sok érdekes dologra bukkanhatnának. Ezek után kérdés, hogyan lehetne új módszerekkel átverni a választópolgárokat. Nos, ők felkészültek. Az országgyűlési választások félrevezetéses, módszeres befolyásolásához megvannak a források. A bennfentes információkból meggazdagodott pénzguru megnyitotta a pénzcsapokat, NGO-s sakáljait vadászatra küldte.

A nyílt társadalmat istenítő ultraliberális, politikussá vedlett figura Magyarországon is megtalálta segédeit. A káoszspecialista két kiváló tanítványa, Gyurcsány és Simicska egy kapura játszik. A mérkőzés tétje a Fidesz–KDNP–kormány megbuktatása. Ha ez sikerülne, hazánkba jöhetnének az illegális bevándorlók, a munkahelyeket elorzók, akik biztos szavazóbázist képeznének az őket beengedőknek. Bőségesen jutna az államkasszába a Soros-féle hitelből, amely a migránsok megsegítésére irányozva a magyar nép bőrének lehúzását jelentené. Ez újabb banki hitelcsapda a nép nyakába, és máris kikövezett út vezet a kialakuló párhuzamos társadalmak összecsapásához.

A hatalom visszaszerzésére bazírozók úgy gondolják, hogy eredményes módszert jelent a politikai káosz kialakítása. A kifundálók az ellenzéki pártok kaotikus összefogására alapozva elvonják a figyelmet a lényegről, hogy vezetőik elhasznált megélhetési politikusok, összefogásuk tiszavirág-életű. Ők nem, de mi tudjuk, hogy a hatalom nem cél, hanem eszköz a közjó érdekében.

Az ellenzékből ellenséggé alakuló csapatok műveleti manőverekbe kezdtek. Uralmuk érdekében kinyitnák az ország kapuit, segítve az illegális bevándorlást, ezzel együtt sajnos a terroristák beáramlását. Az Egyesült Államok-típusú föderális rendszerbe kényszerítenék hazánkat, gyökerestől irtanák ki az őseink szenvedése árán kialakított zsidó–keresztény civilizációt. Tévedésben élnek, amikor azt hiszik, hogy szervilis rabszolgahajcsárként, megbízóik jóvoltából életük végéig szükség lesz rájuk.

Érdemes a káoszelmélet eddig kiforrott megállapításait elemezni.

Az elmélet részeként, új vonásként megjelent a politika. A magyarországi ellenzéki pártok ma már nem mutatnak determinisztikus törvényszerűségeket. Viselkedésük követhetetlen, rendet nem ismerő, a káoszt bizonyító. Az ellenzéki pártok egyenként instabilak, nincs mondanivalójuk, ezért törekednek a globalitásra. Az átkosból jól ismerjük a bizottságosdit, ahol a felelősök megkeresése ellehetetlenült. A különböző identitást vesztett ellenzéki pártok a választások után kezdő helyzetükhöz igazodnak, és matematikai összefogásuk eredménye előbb-utóbb különbségeik kiéleződéséhez vezet. Elfogadható politikai, gazdasági és társadalmi irányokat nem tudnak kijelölni, mihamarabb visszatérnének 2010 előtti stílusukhoz.

A közvélemény-kutatások eredményei és az általános társadalmi közérzet szerint a magyar választópolgárok nagy többsége idegenkedik a káosztól. A szocliberális kormányzásból nem kérnek, az „itt a piros, hol a piros” játékkal nem félrevezethetők.

Himnuszunk figyelmeztet őseink harcaira és védelmi kötelezettségeinkre. Magyarországot a történelem során sokféle gyarmatosító szállta meg. Akkor és most is voltak olyan polgáraink, akik elárultak bennünket. Hitünket, vallásunkat, függetlenségünket nem adjuk, és nem cseréljük el. Vissza nem térő lehetőséget kaphatunk 2018. április 8-án a demokrácia és a jogállamiság adományaként. Az országgyűlési választások lehetőséget adnak a hazaárulók távoltartására. Ellenségeink hiába zsírozzák le a parlamenti helyeket, ha mi nem szavazunk rájuk. Racionálisan kell cselekednünk. A következő négy évben folytatni kell a kormány és a nép alkotó szimbiózisát. Teljesítményeinket hatékonyabbá és értékesebbé tehetjük, és közben talán megteremtődik egy új, konstruktív, fair ellenzék, amely olyan politikai versenypályát nyit, ahol családjainkért, a hazáért és közös Európánkért munkálkodhatunk.

 

Hamis gulyás

A magyarok szeretik a hasukat. Ha ínycsiklandozó ételekkel kínálnak bennünket, rögtön a helyszínen termünk.

Sokan közülünk amatőr módon hódolnak a sütés-főzés művészetének. Néhány ételféleségünk híressé vált a világban, sőt a politikában is, és speciális helyet foglal el az emberek tudatában.

A Kádár-rendszer jellemzésére a nyugati politikusok a „gulyáskommunizmus” szóösszetételt használták. Kétségtelen, volt gulyás, és volt kommunizmus is. A jelzőként használt gulyás szó pozitívumot sejtetett a szovjet elnyomás alatt diktatúrát elszenvedő országunk megítélése szempontjából. Kádárék „konyhatechnológiája” az egytálétel szisztémájára épült, csakúgy, mint az egypártrendszer kommunista, később szocialistának nevezett gyakorlata.

A kommunista pártpolitikához illeszkedő virtuális gulyásban átvitt értelemben megvolt minden összetevő. Volt munka, igaz, ez a gyárkapukon belül már másként nézett ki. A másodállást vállalók élvezhették a nadrágszíjkerteket, a bennfentesek hozzájuthattak Trabanthoz, Moszkvicshoz. A pult alóli kereskedelem virágzott. Az otthon főzött gulyásból legtöbbször a hús sem hiányzott.

A nyugati világtól vasfüggönnyel elzárt magyarok a szomszédos kelet-közép-európai országokhoz képest a virtuális és az echte gulyással jól lakhattak, ennek azonban ára volt, és az ország teljes eladósodásához vezetett. Magyarország nem kerülhette el 1989-re a bolsevizmus, kommunizmus, majd 2010-re az előzőekből átvedlett szociálliberalizmus hatalomgyakorlásának automatizáltan programozott végjátékát, a gazdasági csődöt.

De minden rosszban van valami jó. A 2010-ben nagy többséggel megválasztott nemzeti kormány, a nép akaratával és szorgos munkájával, két választási ciklus alatt ismét élhetővé tette a hazát. Az EU-ban egyenrangú tagként viselkedve, féltve őrizzük a belépési szerződésekkel át nem adott szuverenitásunkat, identitásunkat. Európa hosszú távú céljait tartjuk szem előtt, védve kontinensünk érdekeit.
Az újkori népvándorlás Európára szabadítása és az amerikai pénzügyi körök egyre nyíltabb világbirodalmi elképzelései más megvilágításba helyezték a brüsszeli uniós apparátus viselkedését. Az emberi sorskérdésekbe a tőke beavatkozási lépéseinek sorozatát láthatjuk. A pártpolitikai érdekek a brüsszeli kettős mérce alkalmazásával érvényesülnek. Soros György élő példaként szembesíti a magyarokat az előbbiekben leírt igazsággal.

A karmester vezényletével erőszakos lépésekkel próbálják a nemzetállamok függetlenségét megnyirbálni. Európa határvédelme nem megoldott, az EU-parlamenti képviselők közül sokan kötényből árulják a kontinens népeinek életterét. Elfeledkeznek arról, hogy mandátumukat a választások során a nemzetek polgáraitól kapták. A közvetett képviselet demokráciában eddig jól működő intézményrendszerét a jogi és erkölcsi szabályok felrúgásával megsemmisítik. Az EP-képviselők közel egyharmada, a George Soros-féle képletet alkalmazva, nem kíváncsi a választók akaratára, és megbízás nélküli ügynökként támogatja a pénzmágnás világbirodalmi törekvéseit.

Sajnálatos módon ezt teszi a magyarországi ellenzék is. Visszaélve a választók bizalmával, pártérdekeket képvisel, lobbistává vált és lakáj módjára szolgálja ki az őt támogató pénzügyi tőkét.
A magyar nép már kiismerte a vörös ármányt. Az ellenzék vezetői ugyanazok, akik zárt pártideológiai rendszerüket követve már többször belebuktak országlásukba. Néhány, az általuk létrehozott és táplált szatellit pártocska hátsóján még ott van a tojáshéj, politikai értelemben azokat nem lehet komolyan venni.
A választók 2018-ra megtanulták, hogy mi a megvalósíthatatlan ígéretek és a „valóságnagybácsi” közötti különbség. Éppen ezért nincs szükségük hamis gulyásra. Ebből az ételből sem külföldön, sem belföldön már nem lesz szállóige.

Az adófizetők forintjaiból csak kormányzati felelősséggel lehet gazdálkodni, mégpedig úgy, hogy lehetőleg minden ember egy kicsit jobban éljen. Társadalom iránti érzékenységgel kell a „tortát” szeletelni. Lézerkéssel kell végezni az elosztást, és nem úgy, ahogy az ellenzéki pártok: húsbárddal, annak érdekében, hogy az általuk elcsábításra kiszemelt társadalmi csoportok szavazataihoz jussanak.
Arról keveset hallani, hogy mi kerül az ellenzék receptje szerint a gulyásba. Egyelőre az látható, hogy csak hamis gulyásról beszélhetünk. Ebben nem lesz olimpia, stadionok, tornatermek, uszodák, Római-parti árvízvédelem, világszínvonalú Városliget és Paks 2-t is száműznék.

Természetesen a tűzhely közelébe sem engednék a 2010 óta jól működő kormányzást, „szabad a gazda” alapon, ismét elkezdődne a mérhetetlen korrupció és az ország gazdaságának kiárusítása.

A magát újabban néppártinak mondó, önmagát felélő ellenzéki párt most már hozzájárulna a hamis gulyás elkészítéséhez is. A valódi gulyás receptjét szintén félrelökik, alapanyagként marhalábszár helyett csizmaszárat ajánlanak. Repeta csak a gárdamellény nélkül érkezőknek járna. A kül- és belföldi oligarcháknak kiszolgáltatott Jobbik halálos ölelést kínál a szocliberális tábornak, amely, ha elfogadja az együttműködést, békeporrá zúzva, ízesítésként a közösen kifőzött hamis gulyásba kerülne. Tudjuk, hogy az ellenzék, amikor hatalmon volt, nem osztogatott, hanem fosztogatott. Ha lehetősége lenne rá, akkor ezt a szokását mindannyiunk kárára, gátlástalanul folytatná, a magyar embereket hozzászoktatná, „eszi, nem eszi, nem kap mást” alapon, a hamis gulyáshoz.

Magyar Hírlap: http://magyarhirlap.hu/cikk/103977/Hamis_gulyas