Bangóné, a politika és az erkölcs

Demokratikus normák, sőt alapvető emberi értékek szenvedtek csorbát, ami közügy.

Bangóné Borbély Ildikó patkányozása után felmérések készültek, amelyek egyértelműen megmutatták, hogy a közvélemény döntő része elítéli a szocialista politikus kirohanását, s az is kiderült, hogy még a baloldali szavazók többségének is elfogadhatatlan a Bangóné szájából elhangzott kijelentés.

Mindez azért biztató, mert világossá vált, hogy a kormányellenes érzelmű állampolgárok nem vesztették el alapvető, természetes erkölcsi érzéküket, még a baloldali ellenzéki pártok és politikusok utóbbi hónapokban tapasztalt ámokfutása következtében sem.

Éppen ezért levonhatjuk a következtetést: a patkánybeszéd – amelyet Ujhelyi István patkánykormányzás kijelentése tovább tetézett – negatív hatása az MSZP-re nézve erősebb lehet, mint azt Ujhelyiék gondolnák.

Ha a szocialista párt nem vonja ki a politikai életből Bangónét, s nem kér valóban bocsánatot nyilvánosan azoktól, akiket megsértettek – és látható, hogy ezt nem teszik meg –, akkor a május 26-i európai parlamenti választásokon megtapasztalják a számukra lesújtó politikai következményeket. De ez legyen az ő problémájuk.

Fontos viszont, hogy tisztázzuk, mit követett el Bangóné közszereplő a patkánybeszédével, illetve Ujhelyi a patkánykormányzás kijelentéssel. Van egy régi mondás azzal kapcsolatban, ha egy politikus valami erkölcsi szempontból elítélendőt mond vagy cselekszik: „Ez több mint bűn, ez hiba.”

Ez a mondás megítélésem szerint végtelenül cinikus és végtelenül nihilista. Ugyanis azt állítja, hogy jó, jó, a politikus vagy párt olyat tett, ami sokak szerint erkölcstelen, de mi, mindent hájjal megkent realisták tudjuk, hogy nem ez számít, hanem az, hogy mindez ártott a politikus vagy pártja népszerűségének.

Más szóval és még profánabban: szavazatokat vitt el a párttól, és ez bizony hiba, méghozzá politikai hiba. És hogy egyébként bűn-e, amit ez esetben például Bangóné mondott a Fidesz szimpatizánsairól? Ugyan már, kit érdekel ez pragmatikus, racionális, technokrata és realista nézőpontból? Csak az számít, hogy mindez ártott a párt érdekeinek. Hát nem!

Ez az a szemlélet, amellyel akár Bangóné patkánybeszéde, korábban Gyurcsány őszödi beszéde vagy más hasonló beszédek és megnyilvánulások esetén szakítanunk kell. Bangóné beszéde ugyanis közügy. Nem magánügy, nem egy párt érdekkörébe és kizárólag a politikai haszonelvűség tárgykörébe tartozó kérdés.

Közügy, ezáltal pedig döntően morális ügy. Ugyanis a közügyek, illetve a politika morál nélkül sima hadszíntérré válik, ahol – Thomas Hobbesot idézve – mindenki harca zajlik mindenki ellen, ahol háború van, puskaropogás, lövészárkok, jajgatás és vér, ahol hallgatnak a múzsák.

Mindezt azért kell világosan megbeszélnünk, mert értelmiségiek, akár szakértők körében is dívik egyfajta értelmezés, ami kizárólag arra teszi a hangsúlyt a patkánybeszéd kapcsán, hogy ez így, úgy és amúgy ártott a szocialista pártnak a választásokhoz közeledve.

Egyértelműen kell látnunk, hogy Bangóné megszólalása kapcsán nem a (párt)politikai érdekek taglalása a legfontosabb szempont, hanem annak kimondása, hogy itt a demokratikus politikai normák, sőt az alapvető emberi normák megsértése történt, ami felette áll az aktuális erőviszonyok ilyen-olyan alakulásának.

A legalapvetőbb követelmény egymás emberi méltóságának tiszteletben tartása, s aki ezt megsérti, annak távoznia kell a közéletből, mégpedig jó messzire, mert ha mi, a közvélemény, az emberek hagyjuk, hogy Bangóné továbbra is jelen lehessen és beszélhessen bármiről is a választóknak, akkor mi – mint politikai és emberi közösség – önmagunkat sem becsüljük eléggé.

Tehát önmagunk becsületét, méltóságát, sőt nemzeti méltóságunkat kell megvédenünk azzal, hogy ha Bangóné önként nem hajlandó távozni, és a pártja sem távolítja el, akkor nekünk kell minden erőnkkel arra törekednünk, hogy kiszorítsuk az ilyen embereket a nyilvánosságból, mert fertőzik azt.

Éppen ezért tartom helyesnek a Fidesz által elkészített videót, amelyben egyértelműen felhívják a figyelmet Bangó­né ámokfutásának erkölcsileg megalázó jellegére, illetve legalább olyan fontos, hogy civilek is aláírásgyűjtésbe kezdtek Bangóné eltávolításáért.

Ha ugyanis hagyjuk a Bangónékat büntetlenül szerepelni, és félrefordítjuk a fejünket, akkor rossz bizonyítványt állítunk ki magunkról. Azt, hogy ilyen mondásokat is eltűrünk következmények nélkül, azt, hogy már megint és még mindig következmények nélküli ország vagyunk.

Éppen ezért kell hangsúlyozni: Bangóné patkánybeszéde nem több mint bűn, hiba, hanem több mint hiba, bűn! A hiba ugyanis pragmatikus kategória, a bűn pedig erkölcsi kategória. És ebben az esetben az utóbbi a meghatározó.

Bangóné tehát nem pusztán és nem elsősorban politikai hibát követett el a saját pártja szempontjából, hanem bűnt a magyar közélet ellen. Ahhoz persze, hogy ezt elfogadjuk, azt is el kell fogadnunk kiindulópontul, hogy a politika nem száműzheti az erkölcsöt önmagából.

Persze bárki mondhatja erre, hogy nézzünk körül a világban, és máris láthatjuk, erkölcsnek nyoma sincs a politikában. Láthatjuk a nagyhatalmak katonai beavatkozásait, az erőforrásokért zajló háborúkat, a kölcsönös betartásokat, a másik fél folyamatos átverését, láthatjuk a globális elit által tudatosan gerjesztett migrációs folyamatokat, a kereszténység, a hagyományos család és nemi identitás elleni támadásokat, az ellenvélemények kirekesztését, a fősodorral szembeni politikusok és országok ellehetetlenítését és még sorolhatnánk.

Ez mind igaz, de azt is pontosan látjuk, hogy éppen ezért van veszélyben a világ: mert az alapvető erkölcsi normák nem vagy alig játszanak szerepet a politikai döntéseknél.

Holott már Arisztotelész is arról értekezett, hogy mindegyik államforma lehet helyes és jó vagy helytelen és rossz, attól függően, hogy a vezetők a saját magánérdekük érvényesítésére használják a főhatalmat, vagy pedig a köz javára. Szent Ágoston híres mondása: a kormányzatok erkölcs nélkül semmi mások, mint közönséges rablóbandák.

Montesquieu szerint pedig a demokrácia alapelve az erény, de általában is erkölcsi alapelvek határozzák meg a rendszerek minőségét. Moór Gyula neves alkotmányjogász és politológus fejtette ki 1946-ban, hogy a demokrácia a keresztény etikával szoros kapcsolatban áll, ami a humánum legmélyebb kérdéseiig vezet vissza bennünket. Az alap tehát az ember. És a kérdés: milyen emberek vagyunk? S milyen emberekké kellene válnunk?

A demokrácia tehát nem pusztán intézményrendszer, eljárások, normák és jogszabályok gyűjteménye, hanem elsősorban emberi minőség. Olyan, a kereszténységből származó szellemiség és világlátás, amely nemcsak szép szavakban, hanem a döntéseknél, a gyakorlatban akar minden egyénnek s ezáltal a közösségnek jót. Elavult mondatok?

Elavult szemléletmód az erkölcsöt helyezni a középpontba? Nem, sőt Bangónék és Ujhelyik, Sorosok és Timmermannsok korában aktuálisabb, mint valaha. Létünk, világunk fennmaradásának alapfeltétele.

Szerző: Fricz Tamás politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

Forrás: https://magyarnemzet.hu/velemeny/bangone-a-politika-es-az-erkolcs-6896945/

 

Bajnai Gordon újratöltve

Soros György tesztüzemmódba kapcsolta hűséges társát és helyi lerakatát.

Nem kizárt, hogy a tehetséges, karizmatikus politikai vezetők teljes hiányától szenvedő, másod- és harmadosztályú politikusoktól hemzsegő baloldali ellenzék végül mégis visszatántorog Bajnai Gordonhoz, hogy mentse meg őket, ha tudja. Hiszen az ellenzék szétesőben, cél és vezércsillag nélkül botorkál; itt van viszont Bajnai, aki „fénylő csillag”: européer, progresszív, globalista, kozmopolita, sármőr, politikailag abszolút korrekt, van miniszterelnöki tapasztalata. És még az Internacionálét is elénekli, ha kell (2009-ben a szocikkal).

Bajnai esetleges előkaparására utal, hogy a 168 Óra és a 24.hu egyaránt hosszú interjút készített vele, s néhány napra rá egy róla készült könyv jelent meg, amelynek bemutatóján Bajnai is újra bemutatkozott a nyilvánosság előtt.
S hogy valóban készülhet újra egy nagy szerepre az ellenzéki oldalon, pontosabban már készítik erre a szerepre, arról árulkodnak azok a mondatai is, amelyek a Fidesz legyőzhetőségének receptjéről szólnak. Kifejtette ugyanis, hogy a jelenlegi választási rendszer valójában kétpárti szisztéma, tehát egy nagy néppártot nem győzhet le senki más, csak egy másik nagy néppárt. Ő pedig úgy látja, hogy „Erre a feladványra azóta sincs megfejtése a mai ellenzéki politikának, s amíg nem lesz, nem is tud szembeszállni ezzel a rendszerrel”.

Vagyis: kell egy szivárványos ellenzéki néppárt – s kell ehhez egy karizmatikus vezető. Ez lehet ő személyesen. Hiszen Bajnai egyszer állítólag bizonyított, 2009-ben megmentette az országot. Eemlékszünk, azzal kezdte a gyurcsányi csődgondnokságot, hogy kijelentette, ez fájni fog. Persze hogy fájt, hiszen nem tett mást, mint érvényesítette a válsághelyzetben a neoliberális mantrákat: megszorítás, adóemelés, bérbefagyasztás, nyugdíjelvonás, szociális elvonások, munkanélküliség stb. – mindezt az adófizetők kárára. Igen, bizonyította: ő valóban szolgai végrehajtója a globalista pénzügyi körök akaratának, ha kell, 2009-ben, ha kell, 2019-ben újratöltve.

Mire számíthatna az ország, ha a 2012-es kudarcos visszatérése után ismét színre lépne mondjuk az önkormányzati választások után, egy új ellenzéki párt vezetőjeként? A választ ő maga adta meg, amikor kijelentette: nagyon tiszteli Soros Györgyöt.

Ebben a mondatban minden benne van.

Hogyne tisztelné Soros Györgyöt, aki kezdettől fogva támogatta őt intézményesen, hálózatosan és pénzügyileg is? Ne feledjük, a Bajnai-féle Haza és Haladás Alapítványt az a Center for American Progress nevű, a Clinton családhoz húzó agytröszt támogatta, amelyet Soros György ötlete alapján hoztak létre s amelyet Soros főszponzorként támogatott.

Emellett Bajnai Gordon tagja a Soros György által alapított, az Európai Uniót behálózó Külkapcsolatok Európai Tanácsának, amely testület – vagy inkább agytröszt – az unió egyfajta deep state-jeként, azaz mélyállamaként működik. Olyan háttérerő, amely megszabja, de legalábbis erősen befolyásolja, hogy milyen döntések szülessenek az unióban.

Ezek után nem meglepő, hogy a Külkapcsolatok Európai Tanácsát (European Council of Foreign Relations, ECFR) Soros György segítségével alapították 2007-ben, aki az „anyaszervezetnek”, a Council of Foreign Relations (Külkapcsolatok Tanácsa, CFR) is tagja, sőt egy ideig igazgatója is volt. A tanács a honlapján megfogalmazott ars poeticája szerint a gróf Coudenhove-Kalergiig visszavezethető páneurópai koncepció hívei, melyet Brüsszellel és a tagállamokkal együttműködve szeretnének érvényre juttatni. Világos szavak, fordítsuk le magyarra: céljuk az Európai Egyesült Államok létrehozása.

Bajnai már megmutatta Soros György iránti feltétlen odaadását: tavaly tavasszal az ECFR ötven tagja, befolyásos európai személyiségek – köztük Bajnai Gordon – nyílt levelet tettek közzé a magyar felsőoktatási törvény ellen és a Soros-féle CEU (Közép-európai Egyetem) védelmében. Ebben gyakorlatilag felszólították (!) az Európai Bizottságot és az unió tagállamait, hogy minden erővel lépjenek fel a törvény ellen.

Továbbá tavaly ősszel Bajnai Gordon mutatta be azt a New Pact for Europe című tervet, amelyet Soros Nyílt Társadalom Alapítványok, a Bertelsmann Alapítvány és még néhány más, nem kevésbé nemzeti szuverenitásellenes képződmény tákolt össze a brüsszeli politikai elit nagy örömére.

Bajnai tiszteli Sorost; arra a kérdésre, hogy mit szól a pénzügyi spekuláns OTP-részvények elleni támadásához a magyar válság kellős közepén, képes volt azt válaszolni, hogy „A világ legtermészetesebb dolga, hogy akik pénzeket kezelnek és befektetnek állampapírba, azt az országot próbálják támadni, shortolni, amelyikről azt gondolják, sebezhető. Az ország dolga, hogy ne legyen sebezhető, akkor támadhatatlan.” Bajnai szerint tehát a világ legtermészetesebb dolga országokat támadni, országokat és milliókat csődbe juttatni. Vajon így gondolják Nagy-Britannia, Malajzia, Thaiföld állampolgárai is, amely országok valu­táit csődbe juttatta?

Különösen elképesztő az a szenvtelenség és érzéketlenség, ahogyan Soros mellé áll a saját országát és lakosságát ért pénzügyi támadás kapcsán. De mi ebben a meglepő? Bajnai Gordon akkor sem mutatott empátiát, amikor az általa tulajdonolt Hajdú-Bét Rt. csődbe ment, aminek következtében libatenyésztők százai mentek tönkre; volt, aki a kilátástalanság ­miatt véget vetett az életének.

Persze Bajnai Soros iránti rajongása semmit sem számít addig, amíg személyes rajongásról van szó. A probléma akkor kezdődik, ha 2012 után esetleg ismét közéleti terepre lép, s komolyan elszánja magát arra, hogy újra megmenti az országot. Bajnai ebből a szempontból nagyon hasonlít Judith Sargentini asszonyra, hiszen mindketten meg akarták és meg akarják menteni Magyarországot az Orbán-kormánytól, s a legkevésbé sem zavarja őket, hogy az ország elsöprő többsége nem tart igényt a segítségükre.

Azonban a fent leírt eseményekből logikusan kikövetkeztethető, hogy Soros György már próbálgatja hűséges követőjét, s eljöhet az a pillanat, amikor ismét csatába küldi, miként 2012-ben. Soros, ha erre a következtetésre jut, nem véletlenül teszi: valószínűleg pontosan látja, hogy egyetlen épkézláb politikus sem található a szélesen vett ellenzék soraiban, aki komolyan vehető kihívója lehetne Orbán Viktornak.

Vélhetően tisztában van azzal is, hogy a korábbi kegyenc, Gyurcsány Ferenc olyan szinten leszerepelt Magyarországon, s annyira nem eladható, hogy mást kell találnia helyette, még annak ellenére is, hogy a Gyurcsány házaspár – a nagyobb haszon érdekében – szinte nyálcsorgatóan mondja fel nap mint nap a neoliberális-nyílt társadalmas mantrát az Európai Egyesült Államokról meg a bevándorlás szépségeiről.

Csak azzal nincs teljesen tisztában Soros, hogy ha az emberek meghallják Bajnai Gordon nevét, akkor nem a haza megmentője jut az eszükbe, hanem egy hivatalnok, egy bürokrata, aki szenvtelenül nézte a libatenyésztők tönkremenését és személyes tragédiáikat, adta a nevét miniszterként Gyurcsány Ferenc kormányzati ámokfutásához, az ország tönkretételéhez, majd egy brutális megszorítócsomagot kényszerített rá az emberekre. Nem úgy gondolnak rá, mint egy „haladó” européerre, hanem mint aki Gyurcsány Ferenccel párban megszorítóintézkedések sokaságával tette nehézzé az életüket.

Mindettől függetlenül egyet tudnunk kell: ha Bajnai egyszer kormányfő lenne Magyarországon, akkor Soros György mentalitása, életfelfogása kerülne hatalomra az országban. S jönne, nyomulna a Soros-hálózat. Attól pedig a Jóisten óvjon meg bennünket.

Szerző: Fricz Tamás politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

Bal és jobb helyett: globalisták és szuverenisták

Matteo Salvini, az olasz Liga párt vezetője, egyben az olasz kormánykoalíció meghatározó embere április 8-án Milánóban Népek és Nemzetek Európai Szövetsége néven új nemzetközi pártszövetséget hozott létre. A szövetség alapító tagjai a Ligán kívül a német Alternatíva Németországért (AfD), a Finnek Pártja (korábbi nevükön Igazi Finnek), akik éppen a napokban hajszál híján megnyerték a választásokat Finnországban, illetve a Dán Néppárt. Másnap, április 9-én csatlakozott az új pártszövetséghez a kormányon lévő Osztrák Szabadságpárt is, azóta ugyanígy tett Marine Le Pen pártja, a Nemzeti Gyűlés a Nemzetek és Szabadság Európája-frakcióból.

Fontos, hogy a Salvini által kezdeményezett Népek és Nemzetek Európai Szövetségét négy, illetve öt olyan párt alapította, amelyek a jelenleg létező három eurokritikus pártfrakció közül kettőből érkeznek: a Liga, az AfD és a másnap csatlakozó Osztrák Szabadságpárt a Nemzet és Szabadság-frakcióból, a Finnek Pártja és a Dán Néppárt pedig a Európai Konzervatívok és Reformisták frakcióból. Közel áll a csatlakozáshoz a Jaroslaw Ka­czynski által vezetett Jog és Igazságosság pártja a Konzervatívok és Reformerek frakcióból. De Salviniék várják a harmadik eurokritikus pártfrakcióból, a Szabadság és Közvetlen Demokráciából a Svéd Demokratákat, vagy – ha még indulnak az EP-választásokon, akkor – a Nigel Farage által vezetett brit Függetlenségi Pártot is.

Alakul tehát egy nagyon erős pártszövetség Európában; elképzelhető az is, hogy az európai parlamenti választások után a jelenleg három eurokritikus frakció egyesül. Salviniék nagyon várják a Fidesz csatlakozását is, ami azért lenne fontos, mert a magyar kormányzó pártszövetség a néppártból lépne át, s ezzel jelentősen megerősítené az újonnan formálódó eurokritikus irányzatot. Európa új törésvonalának az egyik oldalán azok a néppárt és a szocialisták-szociáldemokraták által összefogott pártok állnak, amelyek elkötelezettek a birodalmi Európai Egyesült Államok létrejötte mellett, hívei a bevándorlásnak, a multikulturalizmusnak, egy új Európának, amelyben különböző vallások és kultúrák élnek egymás mellett – különös tekintettel az iszlám vallásra –, s ahol a keresztény értékrend pusztán egy lesz a sok közül.

Ebben a logikában a törésvonal másik oldalára azok a pártok kerülnek – egyelőre még a néppártot belülről is megosztva –, amelyek a nemzeti identitást és függetlenséget védik, nem a brüsszeli és a globális elit, hanem a választópolgárok oldalán állnak, nem akarnak birodalmi, csúcsföderális uniót és nem kívánnak egy kevert fajú és kultúrájú Európát.

Ebből kiindulva a néppárti vezetőknek a néppárthoz való tartozásnak már nem feltétlenül az az elsődleges kritériuma, hogy egy párt kereszténydemokrata vagy konzervatív, hanem az, hogy globalista, multikulturalista és bevándorláspárti. Lefordítva: egy párt hiába konzervatív, miként a Jog és Igazságosság pártja, nincs helye a néppártban, illetve a néppárti szövetségben, mert szuverenista. Egy másik párt hiába jobboldali, mint az olasz Liga, ha egyébként bevándorlásellenes. S egy párt hiába kereszténydemokrata és konzervatív, mint a Fidesz és a KDNP, ha egyébként egyszerre szuverenista, bevándorlásellenes és szemben áll a brüsszeli elittel.
A néppárt tehát azért nem marad a jobbközépen és húzódik be középre, mert az új törésvonalnak megfelelő értékrendjéhez immáron jobban illeszkednek a baloldali, liberális és zöldpártok, mint a hagyományos jobboldali pártok.

És ez valóban szakítás a gyökerekkel, hiszen – hogy egy pillanatra felidézzük a múltat – az 1953-ban, az Európai Szén- és Acélközösség közgyűlésének keretei között megalakult kereszténydemokrata csoport olyan jobbközép alakulatként indult, amelynek meghatározó személyiségei közé tartozott Konrad Ade­nauer, Alcide de Gasperi és az a Robert Schuman, akitől a híres mondás ered: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.” Az Euró­pai Néppárt ezeken az alapokon jött létre 1976-ban, deklaráltan a jobbközép politikai szervezetek pártcsaládjaként; a három meghatározó egyéniség között találjuk – Jean Seitlinger és Leo Tinde­mans mellett – azt a Wilfried Martens belga miniszterelnököt is, a pártszövetség későbbi elnökét, aki kiváló viszonyt ápolt a Fidesszel és személyesen Orbán Viktorral is.

Nem kérdés, hogy a fent említett alapító személyek, illetve a néppárt kezdettől fogva elkötelezett híve volt az európai integrációnak, mai szavakkal élve az erős Európának, de fontosnak tartották a nemzetek szuverenitásának megőrzését, a keresztény értékrendet is. Az utóbbi tíz-húsz év, de leginkább az utóbbi évtized, s különösen Angela Merkel látványos színeváltozásának következménye az, hogy fokról fokra előtérbe és meghatározó pozícióba kerültek azok a liberálissá váló néppárti elitek, amelyeknek az európai integráció már Európai Egyesült Államokat jelent, a keresztényi szolidaritás pedig már nem az európai emberekre, hanem az iszlám bevándorlókra szorítkozik.

A néppárt új, középre húzó politikája azt jelenti, hogy a globalista fősodorhoz tartozó kereszténydemokrata, konzervatív, liberális, szociáldemokrata, zöld- stb. pártok egy táborba kerülnek. Velük szemben állnak azok a szuverenista erők, amelyek lehetnek akár kereszténydemokraták és konzervatívok is, mégis Európa „szélsőségesei” közé sorolódnak be a globalisták véleménydiktatúrája alapján.

Mi következik mindebből? Az, hogy valóban vízválasztó lesz a májusi európai parlamenti választás, amelynek eredményeképpen Európa politikai térképe gyökeresen átrajzolódik, megváltoznak az alapvető törésvonalak, a politikai szövetségek, az értékrendi táborok – s mindezek következtében megváltoznak az európai parlamenti pártcsaládok is. A liberális politikai fősodor innentől kezdve „európai középről” és „európai szélsőségekről” kezd majd beszélni, és ezt az új értelmezést igyekszik majd belesulykolni az európai közvéleménybe.

Mindez azonban súlyos félrevezetés, a legnagyobb álhírek egyike. A valóság az, hogy a szélsőségesnek nevezett pártok valójában Európa realistái, míg a magukat középnek nevező politikai csoportok Európai utópistái. Az utópisták és realisták csatájában és politikai térképén kell megtalálnia új helyét a Fidesznek és vele együtt a KDNP-nek is, s aligha kétséges, hogy számukra az egyetlen adekvát és otthonos hely a realisták között van.

Szerző: Fricz Tamás politológus

Forrás: https://magyarnemzet.hu/velemeny/bal-es-jobb-helyett-globalistak-es-szuverenistak-6813992/

 

 

Megint kurucok leszünk

A Schüssel-kormány és a magyar kabinet közös bűne a nemzeti szuverenitás védelme.

Nagyon hasonló fogalomkészlettel, jelzőkkel kritizálta és támadta az Európai Unió a 2000 elején megalakult osztrák Schüssel-kormányt, mint 2019-ben az Európai Néppárt vezetése a Fideszt, illetve az unió bürokráciája az Orbán-kormányt. Akkor is és most is arra hivatkoznak az aggódók, hogy veszélybe került a demokrácia és a jogállamiság, az autokrácia jelei mutatkoznak, illetve felerősödött a rasszizmus, az idegengyűlölet és az antiszemitizmus. A különbség igazából annyi, hogy a Schüssel-kormányt a neonácizmus felbukkanásával is vádolták, míg a Fidesszel és az Orbán-kormánnyal szemben új kritikai elem a migránsok elleni embertelen eljárás, egyáltalán a bevándorlásellenesség és a „szolidaritás” (mivel is?) hiánya.

Mit mutat mindez?

Azt, hogy az unió vezetését, bürokráciáját immáron húsz éve ugyanaz az ultraliberális fősodor irányítja, amelyik alapjában véve föderalista, a birodalmi jellegű Európai Egyesült Államok létrejöttének s tágabban a nemzetek feletti globális társadalomnak az elkötelezett híve.

Ugyanis az uniós liberális fősodornak valójában két dolog számít igazán: a nemzetek feletti föderalizmus iránti elkötelezettség és a multikulturális, a hagyományos többségi kultúrát megszüntető, kevert fajú Európa létrejötte (és ez utóbbi kapcsán fontos a bevándorlás támogatása). Minden más kritika egy párttal, egy kormánnyal, egy országgal szemben csak járulékos elem, amelyekre mint uniós alapértékekre lehet hivatkozni, mint a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok védelme, a korrupció elleni harc, a hatalmi ágak elosztása, az igazságszolgáltatás függetlensége, a rasszizmus, a szélsőjobboldaliság vagy a neonácizmus elleni fellépés. Ez utóbbiak gumifogalmak, de jól hangzanak, ha egy országot kritizálni kell.

A támadás igazi oka tehát 2000-ben és 2019-ben ugyanaz. Miután a Wolfgang Schüssel vezette Osztrák Néppárt úgy döntött, hogy koalícióra lép és kormányt alakít a Jörg Haider vezette Osztrák Szabadságpárttal, az uniós bürokrácia azonnal bepánikolt, hiszen Haider már évek óta hangoztatta az osztrák nemzeti hagyományok és az osztrák nemzeti szuverenitás elsődlegességét, amelyet kormányra lépve is képviselni akart a pártjával együtt. Ezzel fennállt a veszélye annak, hogy az eladdig kezesbáránynak tekinthető Ausztria új utakra lép, amelyek szembemehetnek a liberális elképzelésekkel.

Természetesen kapóra jött az uniós vezetésnek az is, hogy a fenegyereknek számító, egyébként karizmatikus és nagyon népszerű Haider tett néhány olyan – valóban nem túl szerencsés – nyilatkozatot, amelyben a hitleri kormányzás egyes elemeiről (például munkahelyteremtés) pozitív véleményt formált. Ezzel kapcsolatban rögtön a náciveszélyre is hivatkozhattak, amikor az osztrák kormánnyal, illetve Ausztriával szembeni szankciókat vezettek be 2000 első felében.

Holott azért a náci múlttal kapcsolatban, ha éppen az érdeke úgy diktálja, az unió nagyon is elnéző tudott lenni. Gondoljunk csak Kurt Waldheimre, aki 1972 és 1982 között az ENSZ főtitkára volt, majd 1986 és 1992 között a köztársasági elnöki pozíciót töltötte be Ausztriában. Róla elég hamar kiderült náci múltja – részt vett a náci diákszövetségben, majd az SS-ben is szolgált –, ám mivel politikai tevékenysége során soha nem ment szembe a liberálisok és globalisták elképzeléseivel, soha nem kritizálta az uniós föderalista és birodalmi elképzeléseket, a múltja felett könnyedén szemet hunyt az európai és a globális elit. Ennyit jelent a náci múlt, ha éppen illeszkedik az európai fősodorhoz. Jörg Haiderrel éppen az volt a baja a brüsszeli bürokráciának 2000-ben, hogy nem lépett rá a waldheimi útra, erősen kitartott szuverenista és mélyen patrióta értékrendje mellett. Ezért ő lett a „rossz náci” Brüsszel számára.

Ebből következően az unió már a kormány megalakulása előtt (!) szankciókat hozott Ausztria ellen, diplomáciai bojkott alá vették az országot, megszüntették a bilaterális kapcsolatokat, nagyköveteiket nem fogadták hivatalosan, és ami a legdöbbenetesebb: osztrák turisztikai és kulturális eseményeket bojkottáltak, valamint iskolai csereprogramokat fagyasztottak be. Az Ausztria elleni neoliberális-globalista fellépés szinte hisztérikussá vált Európában; a magyar balliberális oldal természetesen már akkor is eminens tanulóként zárkózott fel a bojkotthoz, élén az MSZP-vel és az SZDSZ-szel. Gyorsan hozzá kell tenni: Orbán Viktor és kormánya következetesen kiállt a Schüssel-kormány mellett, és nem volt hajlandó beállni az európai aggódók – sőt hisztériázók – manipulált kórusába.

Más kérdés, hogy Schüssel hogyan kezelte a konfliktust. Először kijelentette, hogy „Ausztria nem lábtörlő, hanem stabil demokrácia”, de Jörg Haidert mégsem vette be a kormányába, az Osztrák Szabadságpárt vezetője sem alkancellár, sem miniszter nem lehetett, sőt, Haider 2000 februárjában váratlanul lemondott pártelnöki pozíciójáról is.

Másfelől Schüssel hozott néhány intézkedést is a kedélyek lecsillapítására – főként a náci bűnök kárpótlása és a zsidó vagyon visszaszolgáltatása ügyében –, s általában is mérsékelt külpolitikát vitt ebben az időszakban. 2000 nyarán azután létrejött a háromtagú „bölcsek tanácsa” a demokrácia állapotának vizsgálatára, s a bölcsek beköltöztek a bécsi Hotel Imperialba, itt folytattak tárgyalásokat, s ezek alapján eldöntötték, hogy Ausztria valójában immáron újra „rendben van”. 2000 szeptemberében fel is oldották a szankciókat a Haidert háttérbe toló s ezáltal a liberális fősodornak ismét szalonképessé tett Schüssel-kormánnyal szemben.

Persze aligha e három ember döntötte el a kormány sorsát, hanem azok az elitek, amelyek úgy látták: a Schüssel-kormány mégis kezelhető, hajlik a kompromisszumra, s megteszi a szükséges lépéseket.

2019-ben a Fidesszel és az Orbán-kormánnyal nehezebb dolga lesz a föderalista és globalista fősodor tagjainak. Ugyanis Orbán és a Fidesz semmiféle „Haidert” nem tud és nem akar kidobni a fedélzetről, ellenkezőleg! A kormányfő és pártelnök világosan kijelentette, hogy nem engedünk alapvető értékrendünkből: a nemzeti szuverenitásunkból, a nemzetekre épülő erős Európából, a migrációellenességből, a patriotizmusunkból és a keresztény kultúrából. Vagyis éppen azt nem fogadjuk el, ami az uniós bürokráciának és sajnos ma már a néppárt meghatározó részének is a legfontosabb: a föderalizmust és a multikulturalizmust.

Sajnos Manfred Weber, a néppárt csúcsjelöltje is egyértelműen beállt a liberális fősodorba, amikor a napokban kijelentette a német közszolgálati tévében, hogy ha a Fidesz szavazataival nyerné meg a választásokat, akkor nem kérne a bizottsági elnöki pozícióból. Ez vérlázító sértés; innentől nekünk nincs Schüssel-féle kompromisszumos utunk a néppártban. Szóval már megint mi leszünk a kurucok a birodalommal szemben. Nem baj, ez az, ami jól áll nekünk, s ez megy nekünk igazán. Vállaljuk hát bátran!

Szerző: Fricz Tamás politológus

Forrás: https://magyarnemzet.hu/velemeny/megint-kurucok-leszunk-6462461/

 

Ma is vannak hasznos idióták

Amit eddig mondtunk és írtunk a rejtett, de valós globalista célokról, azok mind igazak.

Jól tudjuk: ha valaki ma arról mer beszélni és írni, hogy létezik egy globális pénzügyi elit, egy háttérhatalom, amelyik brutálisan erős befolyást gyakorol a világban zajló gazdasági, pénzügyi, társadalmi, tudományos és kulturális folyamatokra, akkor az úgynevezett fősodratú liberális közvéleménytől azonnal megkapja az összeesküvéselmélet-hívő bélyegét.

Egyben igyekeznek besározni, komolytalanná és nevetségessé tenni a megszólalót, és a legválogatottabb eszközökkel elzárni a megszólalás lehetőségétől is. Keményebben fogalmazva: szellemi értelemben megpróbálják kiiktatni.

Ha valaki arról beszél és ír, hogy a 2015-től tömeges méretekben meginduló migráció Európa felé nem lehet a véletlen műve, mert nagyon nehéz elképzelni azt, hogy ennyi ember – több százezren, sőt milliónyian – ilyen szervezetten, sőt szinte katonás rendben egyszerre elkezdjen vonulni az öreg kontinens felé, tehát a folyamat vélhetően tudatos és irányított – újra előkerül a liberális gúnyolódás.

De ugyanez történik akkor is, ha Európa kevert fajúvá és vallásúvá tételének tervéről van szó, s még inkább akkor nagy a liberális felháborodás, ha megfogalmazódik a nyilvánosság előtt, hogy a globális elit – vagy globális háttérhatalom – hosszú távon egy kozmopolita, a nemzeteket megszüntető világtársadalmat akar létrehozni.

S e világtársadalom irányítását globális intézményekre bízná, amelyek között fontos szerepet játszana az Európai Egyesült Államok mint csúcsföderális, birodalmi jellegű államszövetség, valamint az ENSZ, a G7, a G20, a Kereskedelmi Világszervezet és más, nemzetek feletti szervezetek, mint a Bilderberg-csoport, a Tripartit-bizottság, a Külkapcsolatok Tanácsa, a londoni Királyi Külügyi Intézet stb. A folyamat végén pedig létrejönne az egyesült világkormányzás is.

Ezek a megállapítások, elemzések mind-mind óriási riadalmat okoznak a liberális és baloldali körökben, s szervezett, összehangolt támadás indul meg az ezeket képviselő személyek, politikusok, közéleti szereplők, tudósok, újságírók, pártok és kormányok ellen – méghozzá kíméletlen, kegyetlen módszerekkel.

Természetesen a liberális véleményszabadság alapvető emberi jogának nagyobb dicsőségére. E politikailag korrekt beszédmód által végtelenül eltorzult közéleti és médiaviszonyok közepette a globalizmus kritikusainak, a szuverenitás védelmezőinek jól jönnek s szinte mentsvárat jelentenek azok a közéleti személyek, akik a globalisták oldalán állva kendőzetlen őszinteséggel beszélnek a nyilvánosság előtt a vízióikról, a világ előtt álló „fényes jövőről”.

Ők a szuverenisták hasznos idiótái, a mi hasznos idiótáink.

Ebbe a körbe tartozik már egy ideje Soros György, s a napokban felzárkózott hozzá Gyurcsány Ferenc is, aki az Új Köztársaságért Alapítvány és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének európai parlamenti képviselőcsoportja által Budapesten rendezett konferencián Alt-right: a mai szélsőjobb veszedelme címmel tartott a témába vágó, nagy ívű, őszinte előadást – amelyben igyekezett kibontani az igazság minden részletét…

Soros Györgyre visszatérve: a spekuláns természetesen nem egy magányos figura, egy világmegváltó individuum, hanem a globális pénzügyi elit egyik meghatározó, ám nem legfőbb irányító alakja. Sorost, aki tagja a Külkapcsolatok Tanácsának, alapítója a Külkapcsolatok Európai Tanácsának, részt vesz a Bilderberg-csoport munkájában, a globális elit „öklének” nevezném.

Ő ugyanis, szemben a globális elit valóban központi jelentőségű tagjaival, nem rejtőzködik, nem marad a háttérben, hanem nagyon tudatosan kilép a nemzetközi nyilvánosság elé, és meglepő nyíltsággal fogalmazza meg célkitűzéseit – pontosabban a globális elit célkitűzéseit, amelyeknek ő fontos végrehajtója.

Soros láthatóan egy messianisztikus tudatú, exhibicionista ember, aki ráadásul botcsinálta filozófus és társadalomelemző is, s mint ilyen, úton-útfélen leírja és elmondja azt, hogy mit gondol a világ jövőjéről, Európáról, a migrációról, a nemzetekről stb. Amíg a háttérhatalom azt szereti, hogy háborítatlanul irányíthatja a globális folyamatokat, addig Soros György éppen abban leli az örömét, ha láthatják-hallhatják az emberek, hogy mit akar megvalósítani.

Ennek köszönhetjük, hogy Soros világossá tette nyílttársadalom-elméletét, amelynek egyik legfontosabb sarokköve éppen a nemzetállamok lebontása, a globális társadalom megvalósítása. De volt szíves már 2015-ben, a migránsáradat megindulásának évében pontokba szedve nyilvánosságra hozni elképzeléseit arról, hogy Európának és az uniónak hogyan kell tömegesen befogadnia a migránsokat, illetve hogy ennek kapcsán is milyen közös intézményeket kell létrehozni, amelyek elősegítik az Európai Egyesült Államok megvalósulását.

Az unióban, az Európai Bizottságban és a Parlamentben való állandó, szinte provokatív megjelenéseivel pedig nem is rejti véka alá, hogy ki az úr a háznál; szinte azt sugallja az európai közvéleménynek, hogy ez már a szép, új világ, amelyben az Európai Unió valós döntéseit a globális pénztőke, a globális elit hozza meg – és ezt el kell fogadniuk az európai polgároknak!

Nem is beszélve arról, hogy Soros globális hálózatának léte ma már jól feltárt, igazolt dolog, a Külkapcsolatok Európai Tanácsától kezdve az átfogó NGO-szervezetein és lobbicsoportjain túl azokig a listákig, melyeken a Soros által mozgatható uniós képviselők nevei szerepelnek (köztük sajnos néppártiak is). Soros és hálózata tehát maga az összeesküvés-gyakorlat. A liberálisok pedig kínjukban azt hangoztatják, hogy nincs Soros-terv; nincs, csak leírva és végrehajtva az Európai Bizottság és az ENSZ által.

És most végre itt van Soros után a mi hasznos idiótánk, Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára. Ők ketten elhatározták, hogy őszinték lesznek, és végre kibontják az igazság minden részletét. Most végre sikerült. Dobrev Klára kezdte: nemrég arról beszélt, hogy a cél az Európai Egyesült Államok, és azóta ezt hajtogatja.

Az említett baloldali nemzetközi konferencián pedig Gyurcsány is felzárkózott hozzá, persze nagyívűen, átfogó elméleti felhangokkal. Kifejtette: a kulturális multikulti és a gazdasági liberális globális piac után fel kell építeni a politikai globalizáció intézményeit is. És ennek a folyamatnak az egyik állomása lesz az Európai Egyesült Államok létrejötte, majd „lesz itt globális kormányzás is, és a világ újra egyesül, ahogy valaki ezt énekelte”.

Ejnye, Gyurcsány úr! Micsoda összeesküvés-elmélet ez! De egy echte balliberális mondta. Tehát igaz. És most már végre értjük: a világ kommunista proletárjai ugyan eddig csak-csak nem egyesültek, de ha a liberális pénztőke is meglesz hozzá, akkor jöhet a nemzetek feletti globális kormányzás. Jó buli lesz, Ferenc, és sok-sok pénz.

A nemzetek meg mehetnek a fészkes fenébe. Lárifári! De komolyra fordítva a szót: Soros és Gyurcsány megteszik azt a szívességet nekünk, szuverenistáknak, hogy tudjuk, amit eddig mondtunk és írtunk a rejtett, de valós globalista célokról, azok mind igazak.

Kis túlzással, ők legalább fair ellenfelek, világossá teszik a frontvonalakat, nem úgy, mint szánalmas, kétszínű balliberális társaik a nemzetközi térben, Brüsszelben és Magyarországon.

Szerző: Fricz Tamás polítológus

Forrás: https://magyarnemzet.hu/velemeny/ma-is-vannak-hasznos-idiotak-6338252/