Neoliberális cél: egy globális, kozmopolita csúcskultúra létrehozása

Bernard-Henry Lévy, neves neoliberális francia filozófus nem bírt az indulataival és a csalódottságával: a Brexit után egészen őszintén, nyersen fogalmazott (Népszabadság, június 30.). Kijelentette, hogy a népszavazási eredmény a populizmus, a demagógia, a jobbszél, az idegengyűlölet győzelme.  Meg a legavíttabb szuverenizmusé, a legostobább nacionalizmusé. A tömeg győzelme, a hajótörők, a balos bunkók, a részeg szkinhedek, az írástudatlan hőbörgők, a bikanyakú neonacionalisták győzelme.

Jómagam erre csak azt tudom mondani: köszönjük, professzor Lévy, a mélyről jövő, végre őszinte, indulatos, de a kozmopolita neoliberális lélek jelenlegi állapotának pontos lenyomatát megmutató mondatokat. Köszönjük, hogy képes volt leírni: „a Brexit örök időkre a tudatlanság győzelmének példája lesz a tudás fölött. A pitiánerségé a nagyság felett.”

Ó, hát igen!

Lévy szavai világosság teszik: ez a kozmopolita elit képtelen elviselni, hogy az övéktől eltérő, másfajta vélemény, nézet, gondolat vagy világszemlélet érvényesüljön, s nyerjen meg például egy népszavazást. Képtelen elfogadni, hogy a britek EU-tagságának kérdésében lehet másként is gondolkodni, mint ahogyan ő gondolja. Erről éppen azok a brutális minősítő jelzők tanúskodnak, amelyeket Lévy a cikkében habzó gyűlölettel leír.

Lévy képtelen felfogni, hogy nem csak a britek bennmaradása, hanem a kilépésük melletti szavazás is legitim döntés a választópolgárok részéről. Nem képes arra, hogy a Brexitet is felelős, megfontolt, tiszteletre méltó döntésnek tartsa, s ebből fakadóan tiszteletben tartsa a döntést.

Lévy gondolkodásában, úgy tűnik, nincs helye a történelemnek, a kultúrának, a hagyományoknak és a nemzettudatnak. Nem értette és nem érti meg, hogy az az Egyesült Királyság, amely világot uraló nagyhatalom volt évszázadokig, nem tudja és nem akarja elfogadni, hogy a kontinentális Európát vezető bürokrácia szabja meg azt, hogy nekik mit kell és hogyan tennie. A brit kilépés – megítélésem szerint – elsősorban és döntően lélektani kérdés volt; a britek többsége számára az Európai Unió és Nagy-Britannia két önálló, független entitás, egyik sem erőltetheti rá a másikra az akaratát. Úgy érezték, hogy az EU átlépett egy határt, s jelenlegi működése veszélyezteti a brit függetlenséget és szuverenitást.

Bernard-Henri Lévy neoliberális csőlátásában azonban ezeknek a szempontoknak nincs helye, számára egyetlen út létezik az emberiség számára: egyfajta kozmopolita csúcskultúra létrehozása, amelyben eltűnik a nemzettudat, a nemzeti szuverenitás, eltűnnek a nemzeti hagyományok, intézmények, szokások és erkölcsi normatívák. Ezt mondja és vallja az „elit”, ezt vallják a művelt, képzett, magasan kvalifikált emberek, azok, akik „számítanak”, ezt mondják a felvilágosultak, a tájékozottak, a világra nyitottak, a minőségi emberek.

S akik nem így gondolják, akik szembemennek a kiváló globális elit szándékaival, akik képesek a kilépésre szavazni? Kik azok?

Nos, ők a bunkók, a műveletlenek, a részeg hőzöngők, az írástudatlanok, a bikanyakúak, a trumpi „bőgők”, a pitánerek, az állatok.

Íme, itt a végső képlet: a tudás áll szemben a tudatlansággal, a felvilágosodás az elmaradottsággal, a fény a sötétséggel szemben.

Márpedig ebből logikusan következik, hogy a neoliberális elit – Lévy érvelése alapján – nem pusztán egyfajta igazság, hanem AZ IGAZSÁG birtokában van. Ha pedig így van, akkor az igazság útjába nem állhat holmi népszavazás sem. Sőt: amennyiben a tudatlan és ostoba, pitiáner és állatias nép dönti el a demokratikus választásokat, akkor a demokrácia, mint olyan, kényelmetlen, hátráltató tényező. Tehát a demokrácia zavaró elem a kozmopolita, globalista csúcskultúra létrehozatalának nagy, országokat és kontinenseket átfogó folyamatában…

Márpedig, ha komolyan vesszük Lévy szavait – és miért ne tennénk -, önellentmondás a (neo)liberális demokrácia fogalma, ugyanis a neoliberalizmus kiválasztott elittudata nem tűri el, hogy a demokráciát populisták, demagógok, szélsőségesek stb. uralják, vagyis, a demokrácia jelenlegi formájában és végső soron összeférhetetlen a neoliberalizmussal. Sokkal pontosabb, ha neoliberális elitokráciáról, neoliberális arisztokráciáról vagy neoliberális autokratizmusról beszélünk.

A Brexit, úgy látszik, lélektanilag valóban vízválasztó: megmutatkozik a neoliberális elit valódi természete. És a népuralommal, népszavazással, választásokkal szembeni ellenérzések megjelenése csak az egyik nyugtalanító jelenség. Emellett Lévy írásában megmutatkozik a néppel, az állampolgárokkal, a mindennapi emberekkel szembeni végtelen lenézés, lesajnálás, semmibe vétel. Ez alapján, aki nem tartozik a neoliberális, kozmopolita, globalista módjára gondolkodó elithez, vagy legalábbis nem követi és vallja annak alapvető világlátását, az tudatlan, bunkó, állat. Mi ez – kérdezem én -, mint a legtisztább és legsúlyosabb rasszizmus, a legtisztább és legsúlyosabb előítélet egy társadalmi csoporttal szemben, akit nevezzünk az állampolgárok sokaságának?

Az a nagyon nagy baj a neoliberális világelittel, hogy az ő előítéletük az egyik legrosszabb fajtából való: a velük nem egyetértő „plebszet”, SZDSZ-es megfogalmazásban: a „mucsaiakat” egyszerűen semmibe veszi, levegőnek nézi. Vagyis, emberi méltóságában aláz meg. Az embernek márpedig a méltósága a legfontosabb a világon. Ebbe taposnak bele a kozmopolita elit tagjai, köztük a világszerte imádott Bernard-Henri Lévy.

Sajnos nagyon sokan vannak, akik az ismert Stokholm-szindróma miatt ebből semmit nem vesznek észre, s imádják a kozmopolita elitokráciát.

Ideje lesz felébredni.