Csizmadia László – Echo TV interjú
A CÖF-CÖKA támogatja pontos törvényi tényállás megfogalmazása után a civil szervezetek vezetőinek vagyon nyilatkozatára vonatkozó előírását.
Soltész: Soros arra számított, hogy tovább garázdálkodhat Magyarországon
Keddi sajtótájékoztatóján nyilatkozott Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke arról, hogy a Magyarország politikájának befolyásolására létrejött, Soros György által pénzelt álcivil szervezetek átláthatóságát biztosítani kell a jövőben, s minderre most a nemzetközi viszonyok megváltozása is lehetőséget biztosít.
Közlemény
Vakvágányon az adófizetők pénzéből (közpénzekből) élő szocliberális pártok külföldről érkező pénzekkel manipuláló álcivil szervezeteket vontató gőzmozdonya. A kazán túlterhelése kisiklással is fenyegethet. Ajánlott a lassítás és a tények számbavétele.
Ryszard Kapuściński: A magyarok támogatják a lengyel kormányt
Dr Csizmadia László, a CÖF-CÖKA magyar civil szervezet elnöke, szlovákiai, szerbiai, erdélyi és kárpátaljai civil szervezetek tagjai aláírásokat gyűjtenek a lengyel kormányt támogató levél alatt.
Köztársasági elnökválasztás
A CÖF-CÖKA úgy gondolja, hogy Dr. Áder János munkáját a közjó szem előtt tartásával végezte, megbízatásának teljesítésével elégedettek lehetünk.
Válasz az LMP facebook petárdáira
Szél Bernadett facebook oldalán a CÖF-öt és szóvivőjét megengedhetetlen jelzőkkel illeti: „szánalmasak, elvetemültek”. Ez arra kényszerít bennünket, hogy a megengedhetetlen stílusú, politikai kultúrát nélkülöző megszólalásra, bár nehezünkre esik, hasonló módon reagáljunk.
Köszönet
Mint Magyarországon élő, lengyel-magyar barátságot és nemzeti hagyományokon alapuló együttműködést ápoló lengyel, igaz köszönetet mondok Nektek az ultraliberális erők által támadott, Lengyelország szuverenitását védő, valamint hagyományos keresztény Európa megmaradásáért – Magyarországgal együtt – küzdő, jelenlegi lengyel Parlamentnek és Kormánynak tiltakozó nyilatkozatban nyújtott erkölcsi támogatásért.
Több mint ötmilliárd forint jut jövőre a civil szervezetekre
Csütörtöktől pályázhatnak működési támogatásra a civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2,6 milliárd forint keretösszegű kiírása alapján – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, Budapesten.
Válasz Vona Gábor december 9-i facebook bejegyzésére, figyelembe véve az általa megosztott médiumok közléseit
A JOBBIK-os pártelnök napról napra lelepleződő kijelentései, híveit is félrevezető írásai egy bukása felé rohanó politikus meggondolatlanságát tükrözik. Kétségbeesett próbálkozások táborának visszacsalogatására.
Szellemi Honvédő Mozgalom díjainak átadása
A 2016-os Szellemi Honvédő díjat átvehette:
Dr. Völgyesi Miklós nyugalmazott bíró
ifj. Tóth György rádiós szerkesztő
FÓKUSZ Egyesület, elnöke Zsiga Kristóf
Meghívó – Szellemi Honvédő Találkozó
Részvételi szándékát mielőbb jelezze itt!
https://goo.gl/forms/oMzWTDlRQVqi8MVj2
Megemlékezés Krakkóban
November 10-én több mint 300 szellemi honvédőnk indult Krakkóba, hogy részt vegyen Lengyelország függetlenségének ünnepi megemlékezésén.
A közös ünnepségsorozat megnyitásaként a Katyńi Keresztnél Csizmadia László emlékező beszédet mondott.
Közlemény
Az elmúlt évek történései, az európai kihívásokra adott közösségi, intézményi válaszok világosan jelzik az Európai Unió válságát. Egyértelmű kudarc, hogy Nagy-Britannia népe a 2016. júniusi népszavazáson – a választójogosultak csaknem háromnegyedének részvétele mellett – az Európai Unióból való kilépés mellett döntött.
Kutatás
Kérdés:
„Kérem, mondja meg, ismeri-e az alábbi civil szervezeteket, hallott-e már róluk, ismeri-e tevékenységüket?”
Atyhai katolikus templom adomány
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a szeptember 18-án leégett székelyföldi, atyhai katolikus templom újjáépítéséért a CÖF honlapján, szeptember 21-én indított adománygyűjtő akciónk eredményeként október 28-án, pénteken, az Atyhai Plébániahivatal erre a célra létrehozott bankszámlaszámára átutaltunk 3.507.000, azaz hárommillióötszázhétezer forintot.
Október 23. Ünneplés lengyel barátainkkal
Ma olyan molinó mögött fogunk bevonulni a Kossuth térre, aminek a felirata „A két jó barát – Együtt őrzi Európát!”
Csendben emlékezve demonstráljuk, hogy a lengyel és magyar emberek közös sorsa testvéri szövetséggé forrasztotta népeinket.
Emlékezzünk együtt október 23-án!
A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Gazeta Polska klubjainak közös ünnepi megemlékezése a Bem szobornál az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából
IDŐPONTVÁLTOZÁS! Október 24-i Civil Akadémia
Tájékoztatásul közöljük, hogy az előzetesen október 24-re tervezett Civil Akadémia előadás a Szent Margit Gimnáziumban későbbi alkalommal kerül megrendezésre.
Válasz az Európai Parlamenttől
Tárgy: Petíció a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság távozásáért
Nyílt levélre válasz
Szél Bernadett szerint azonnali feladatunk békemenettel demonstrálni a CETA, a TTIP szerződések és Felcsút ellen.
Érthető, mert az LMP kis csapata a menet élén jól mutatna, és némileg feledtetni tudná magára hagyatottságát.
Gazeta Polska lengyel nyelvű felhívásai
Megtiszteltetés számunkra, hogy október 23-án több száz lengyel civil aktivista érkezik.
Civil Akadémia
A nagysikerű Civil Akadémia és a Szellemi Honvédő Szimpózium sorozat eddigi, tömegeket megmozgató rendezvénye nyomán 2016. szeptember 29-én a Szent Margit Gimnáziumban ismét Civil Akadémia címmel előadássorozatot indított a Civil Összefogás Fórum.
Az SZNT felhívása a nagyvilág magyar, keresztény gyülekezeteihez
2003. október 26-án alakult meg Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében a Székely Nemzeti Tanács.