ifj. Lomnici Zoltán: Azonos pályán Timmermans és Weber?

Tavaly december 8-án egyedüli jelöltként hivatalosan is Frans Timmermanst, az Európai Bizottság első alelnökét választotta listavezetőjévé lisszaboni kongresszusán az Európai Szocialisták Pártja, vagyis az úgynevezett csúcsjelölti (Spitzenkandidat) rendszerben ő lett az európai baloldal jelöltje az Európai Bizottság elnöki tisztségére.

Fotó: MTI/Mónus Márton

Timmermans ebben a minőségében kampányolt az MSZP budapesti kongresszusán is februárban, s a legkeményebb aktuálpolitikai üzeneteket fogalmazta meg a hivatalban lévő magyar kormány felé a Bizottság mostani felelős tisztégviselője. (E körben fel kell hívnunk a figyelmet arra a körülményre, hogy valószínűleg az Európai Bizottság jelenlegi első alelnöke, belügyekért felelős biztosa nem lehetne hivatali ideje alatt a PES aspiránsa)

Manfred Weber a Néppárt parlamenti frakcióvezetőjeként az EPP tavaly novemberi, Helsinkiben tartott kongresszusán lett csúcsjelölt. Közéleti ars poeticája a bajor politikusnak nehezen definiálható, leginkább az opportunista jelzővel illethető. A tautológikus jogállamiság fogalom számonkérése, a szolidaritás üres frázisának puffogtatása, az emberi jogok politikai hitvallássá transzformálása nem igazán különbözik Timmermans vagy akár Verhofstadt programjától.

Jóllehet az Európai Bizottság vezetését elsősorban a biztosok testülete látja el, a Bizottság elnökének nagyon erős a reprezentatív funkciója – akár az uniós polgárok közössége, akár a tágabb, külső környezet felé. Igaz, legvégül az Európai Tanácsban ülésező állam- és kormányfők állítanak majd jelöltet a Bizottság élére, a május 26-i EP-választás eredményeiből leszűrhető tanulságok figyelembevételével.

Tekintettel a fenti tényekre is, Timmermans személye teljességgel alkalmatlan arra, hogy az utóbbi években (gazdasági tekintetben inkább észak-dél, politikailag pedig nyugat-kelet irányban) megosztott uniót sikerrel egyben tartsa. Timmermansból hiányoznak az államférfiúi képességek, és a korábbi baloldali-szocialista elnökökhöz képest is (Jacques Delors) sokkal kevésbé alkalmas a ma súlyos válságát élő EU politikai összhangjának megteremtésére. Konfrontatív habitusa akár eszkalálhatja is a problémát: erre példa, hogy arra a Magyarországra jött el most kampányolni és szereplésével olajat önteni a tűzre, amely Magyarország jelenleg feszült viszonyban áll – és szuverenitásvitát vív – az unió vezetésével.

A 2014 óta bel- és igazságügyi biztosként tevékenykedő Timmermans egyre inkább élesíteni szeretné saját politikai szerepfelfogását, noha éppen ellenkezőleg, immár valamennyi uniós polgár képviseletében és érdekeikért kellene kiállnia. Hollandia korábbi külügyminiszterét persze erősen kompromittálja Soros Györggyel való személyes kapcsolata is. Az amerikai milliárdos-spekuláns viselt szerepe miatt ma már megkerülhetetlen az európai politikában, Timmermans pedig szoros hivatali együttműködést alakított ki vele – maga sem titkolja, hogy ő Soros elkötelezett partnere, ahogyan tavaly egy brüsszeli lapinterjújában (Brussels Times, 2018. április) is fogalmazott: Soros nagyvonalú demokrata, aki szerinte „őszintén és igazán elkötelezett a szabadság, a demokrácia és a polgárainak egyenlő jogokat biztosító nyílt társadalom mellett”. Ezzel Timmermans nyíltan hadat üzent azoknak a nemzeti konzervatív kormányoknak, amelyek szeretnék megőrizni Európa hagyományos, keresztény gyökerű arculatát és identitását.

Miközben a migráció kérdése mára politikai értelemben kettévágta az integrációs közösséget, Timmermans most nyíltan beleállt a konfliktusba, hogy tovább élezze azt. Az európai szocialisták csúcsjelöltje azt is világossá tette, hogy az általa gyűlöletszítónak tekintett nacionalista politikákat „a végérvényesen a múltban kell hagyni”.

Fotó: MTI/EPA

Mindeközben Weber is folyamatosan kampányol, legutóbbi, budapesti látogatásának első állomása a Soroshoz köthető CEU nevű magánegyetem volt. A néppárti politikus ráadásul nem érkezett üres kézzel a köztudottan liberális intézménybe, ami nyilván sok konzervatív európai és magyar választóban kérdéseket generálhat. A gesztusok és a megfelelési kényszer közepette ugyanis fennáll a veszély, hogy annyira elhalványulnak a választóvonalak az EPP, az ALDE és a PES – azaz a jobboldal, a liberálisok és a baloldal – között az Európai Parlamentben, amely a demokratikus pluralizmus lényegét alapjaiban érintheti. Valódi „differentia specifica” nélkül pedig Manfred Weber kerülhet könnyen olyan helyzetbe, hogy hintapolitikája folyományaként két szék között a pad alá, az Európai Néppárt pedig a szétesés felé kerül.

Szerző: ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Forrás: http://www.demokrata.hu/hir/belfold/ifj-lomnici-zoltan-azonos-palyan-timmermans-es-weber

 

Mellár perbe viszi Palkovicsot

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) működési modelljének átalakítása körüli szakmai-közéleti vita erős átpolitizálása ahhoz vezetett, hogy ma kifejezetten torz kép jelenik a magyar sajtó különböző szegmentumaiban a diskurzus valódi tartalmáról.

Az MTA körül kialakult szakmai vita átpolitizáltságára és hangvételére jó példa, hogy Mellár Tamás közgazdász – aki aktuálisan a Párbeszéd Magyarországért ellenzéki formációt erősíti – feljelenti Palkovics Lászlót, számonkérve rajta a kutatás és a publikációs aktivitás hiányát.

Mellár saját bevallása szerint költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanújával tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen, mivel szerinte kétséges, hogy Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter korábban jogosan vett volna fel a műfajban átlagosnak mondható fizetést az MTA egyik kutatóintézetétől.

Teszi ezt úgy, hogy valószínűleg ő is tudja, hogy Palkovics több tanulmányt, illetve publikációt tudhat részben vagy egészben magáénak, mint ő, nem beszélve a szabadalmi ügyekről és nemzetközi előadásokról. Csak utóbbiból Palkovics ötven körülit jegyez az elmúlt négy évben. Az eset azért is szemléletes, mert Palkovics és Mel­lár is MTA-tag, de életútjuk jól determinálja az Akadémia körüli vitában elfoglalt pozíciókat.

Palkovics nemzetközi szinten is meghatározó technikai újítások mellett bábáskodott az alapkutatástól a nemzetközi szabályozásig. Szakmájában (gépészmérnök) elismert szakember, akinek fő kutatási területei közé a gépjárművek dinamikája és stabilitása, a szabályozott gépjárműrendszerek, az intelligens jármű- és útrendszerek, illetve az alkalmazott szabályozáselmélet tartoznak.

Iskolateremtő, aki számos fiatal kutatót és doktorjelöltet segített témavezetőként, majd szakmai pályájuk későbbi szakaszaiban is. Palkovics jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a magyar járműiparban mérnökök tízezrei végezhessenek rendkívül magas hozzáadott értékkel bíró tudományos, de ipari értelemben is nemzetközi szinten versenyképes munkát.

Ami magát Mellár Tamást illeti, ő egy inkább hazai, elméleti és Palkovicshoz képest közepesen termékeny pályát tudhat maga mögött. Publikációs és szabadalmi jegyzékének terjedelme fényé­ben aligha megalapozott számonkérni a publikálást és a kutatást Palkovicson, a bűncselekmény elkövetésének felvetése (Mellár feljelentése) pedig teljesen irracionális térbe viszi el az egész vitát. Nem beszélve arról, hogy Mellár a politikai szerepvállalása mellett ugyancsak fenntartotta tudományos állását, jóllehet lényegesen szerényebb tudományos aktivitás mellett.

A költségvetési csalás azt jelenti, hogy Palkovicsot fiktív gazdasági cselekmények elkövetésével vádolják meg. A magyar tudományos élet egyik kiemelkedő alakját azért állítanák pellengérre, mert a vele politikailag ellentétes oldalon lévő személy szerint esetében a költségvetésből származó pénzeszközöket a jogszerűen meghatározott céloktól eltérően használták fel, és ezzel a költségvetést vagyoni hátrány is érhette.

Ez Palkovics László esetében egyszerűen abszurd vád, amely azt mutatja, hogy az egyik legfontosabb magyar közintézmény reformját egyesek azonnal képesek aktuálpolitikai céljaikra felhasználni, és ehhez az sem lehet akadály, hogy közmegbecsülésnek örvendő, értékteremtő emberek becsületébe gázoljanak bele; ezzel a vita alighanem elérte mélypontját.

De azokat sem terheli kisebb felelősség, akik miután a kormány arról döntött, hogy a Kossuth-díjasok analógiájára a Széchenyi-díjasok is kapjanak életjáradékot 65 éves koruk után, arról írnak, hogy az akadémikusok pénzét osztja a kormány.

A vita jól megmutatta, hogy az Akadémiához, illetve az annak környezetéhez kötődő egyes személyek (például az MTA-doktor Mellár) valóban politikai jellegűnek fogják fel saját missziójukat, s bármely olyan ­észszerű javaslatot azonnal támadnak, amely a megcsontosodott hierarchikus rendszeren változtatni kíván. A vita maga igazolja, hogy valóban szükség van a változtatásra.

A Palkovics László személye ellen irányuló méltatlan támadások csak erősítik a belső szakmai diskurzusnak indult MTA-átalakítás körüli vita aktuálpolitikai mellékízét.

A Magyar Tudományos Akadémiának egy olyan megújult szerkezetre van szüksége, amely az utóbbi évek egyes részeredményeit megőrizve tovább növeli az intézményi hatékonyságot, főleg az egyes kiemelt területek sikerképességének erősítésével.

Ez magában foglalja az MTA-intézményrendszer innová­ciós infrastruktúrájának megújítását egy olyan szemlélet alapján, amelynek középpontjában az áll, hogy az egyéni tudományos teljesítmények mindinkább az ország és a versenygazdaság innovációs „produktumává” álljanak össze. A tudományos kormányzat felelőssége ennek finanszírozása.

Szerző: ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Forrás: https://magyarnemzet.hu/velemeny/mellar-perbe-viszi-palkovicsot-5113877/

 

Meg kell állítani a korrupt brüsszeli pénzköltéseket!

A brüsszeli uniós hatalmi elit aktuális politikai megfontolásoktól vezéreltetve vesz célkeresztbe nemzetállami kormányokat, például a korrupció gyanúja miatt megsuhogtatva kardját felettük. Ez már örökzöld cselekményelemként, toposzként van jelen a Brüsszel és nemzetállamok közötti harcokban. Kétségtelen: az Eurobarométer egyik felméréséből kiderül, hogy az unió polgárai szerint is fontos ezt a kérdés, mivel nyolcvan százalékuk úgy véli, ez érinti a nemzeti intézmények működését, míg hetven százalékuk szerint korrupció az Európai Unió intézményeiben is létezik. Utóbbiról sajnos csak keveset tudhatunk, míg az egyes tagállamok korrupciós helyzetében az adott kormány súlya, befolyása lesz a döntő abban, hogy Brüsszelben mennyire és meddig húzogatják az adott tagország bajszát.

Történt ugyanis, hogy 2014-ben – első alkalommal – tagállamokra lebontott antikorrupciós jelentést adott ki az Európai Bizottság (ez még a Barroso-féle időszak volt), majd 2017 elején Frans Timmermans alelnök kínos magyarázkodása nyomán végül mégsem adták ki a szinte már teljesen elkészült, újabb jelentést. Így maradt a kipécézett tagállamokra gyakorolt politikai nyomás gyakorlata, amihez a korrupciós gyanúsítgatás pusztán eszköz, a kommunikációs háború jó részét pedig mára a tagállamfüggetlen, persze ettől még nagyon is elfogult nem kormányzati szervezetekre (NGO-kra) bízták.

A nagyobb súlyú tagállamok politikai nyomására végül mégis visszatartott antikorrupciós jelentés esete persze csak egy a sok közül. De vessünk most egy pillantást az uniós intézmények helyzetére!

Mi az oka annak, hogy az uniós polgárok közel háromnegyede pénzügyi csalásokat, visszaéléseket sejt Brüsszelben?

Tény például, hogy az európai biztosok és más uniós tisztségviselők, fontos intézményi vezetők vagyona értékéről nincsen pontos képünk az átfogó kontroll és a jogintézmény hiányában, amiként jogi normaként előírt lobbiszabályozás sincsen mindmáig Brüsszelben. Pedig egy megkérdezésekre hivatkozó kimutatás szerint az uniós intézmények különböző tenderein pályázatokat benyújtó cégek 32 százaléka nyilatkozta azt, hogy valószínűleg korrupció miatt nem az ő pályázatát hozták ki nyertesként. Ennek alapján jó okkal feltételezhető, hogy a brüsszeli intézményrendszer közbeszerzési ellenőrzési rendszere súlyos hiányosságoktól szenved.

Mondhatnánk persze azt is, hogy e tényen nincsen okunk meglepődni. Amiként nem véletlen talán azt sem, hogy Jean-Claude Juncker elnöklete alatt tapodtat sem kívánt előrelépni az Európai Bizottság e helyzet megváltoztatásáért, sőt mint az antikorrupciós jelentés vélhetően nyugati nyomásra történő visszatartása mutatta, a Berlin–Párizs-tengely bábjaként működő luxemburgi diplomata könnyedén kenyérre kenhető figurája lett a brüsszeli közéletnek. De miért nincs okunk meglepődni a brüsszeli korrupció csupán jól sejthető mivoltán? Emlékezzünk csak, hogy 2014 novemberében mekkora nemzetközi botrány robbant ki amiatt, hogy a LuxLeaks-ügyben mik derültek ki Juncker korábbi miniszterelnöki időszakáról: példának okáért Luxemburg 340 korporációval kötött titkos adómegállapodást 2002 és 2010 között, hogy csupán egyet említsünk. Lehet, hogy csak a bevált luxemburgi praktika lett kicsit megfazonírozva vagy brüsszelesítve?

Egy bizonyos: az Európai Ügyészség nem megfelelő megoldás ahhoz, hogy az uniós polgárok megingott bizalmát, az Európai Unió intézményeibe vetett hitet visszaállítsa. Most ugyanis csak azt látják, hogy önmaga átláthatósága helyett Brüsszel az egyes tagállamokat vegzálná ügyészségi módszerekkel, az újonnan felálló intézmény luxemburgi székhelyéről azonnal kezdeményezve a gyanúsítottak letartóztatását, bizonyos ügytípusokat teljesen kivonva a nemzeti hatóságok hatásköréből, azokat önkényes módon saját jogkörébe vonva. Ez színtiszta autokrácia lenne.

A valódi átláthatóság megteremtésére sokkal inkább alkalmas az, hogy a nemzeti parlamentek által megválasztott, legitim felhatalmazású, független pénzügyi ellenőrökből álló hivatal végezze az intézmények költéseit és pályáztatásait. A pénzügyi ellenőrzés újfajta – ténylegesen kontrollálni képes – rendszere megakadályozhatná például, hogy a bizottság sok tízezer euróval tömhessen ki nyugat-balkáni migrációs szervezeteket, homályos tartalmú programok keretében.
Jelenleg hat olyan válságjel van, amely az Európai Unió teljes vertikumát érinti: föderalista politikai nyomásgyakorlás, például az EU-ügyészség. A jogbiztonság megingása, például a lopakodó jogalkotás. A közvetlen demokratikus eszközök gyengítése, például az EU-s polgári kezdeményezés nehézkessége. A döntési jogkörök és financiális források kiszervezése bevándorláspárti NGO-k részére, például európai jogok és értékek alapján. A titkos politikai záradékok megjelenése, például az aacheni szerződés. Végül: a határok leépítése, például a Frontex határvédelem helyett határmenedzsmentet folytatna.

A fentiek fényében különösen fontos, hogy az uniós pénzköltések átláthatósága biztosított legyen a 2021–27-es költségvetési ciklusban is. Így végre valóra válna a ma még sokak számára illuzórikus vágy, hogy az uniós intézmények tényleg arra költik a pénzünket, ami a mi érdekünket és gyermekeink jövőjét is szolgálja.

Ezért érdemes küzdenünk.

Ahogy mondani szokás, a holnap embere a mai csatában kovácsolódik. Csatára fel!

Szerző: ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Forrás: https://magyarnemzet.hu/velemeny/meg-kell-allitani-a-korrupt-brusszeli-penzkolteseket-4235486/

 

A Korán jogán? – A saría jogrend az Egyesült Államokban

A saría az iszlám jog és törvénykezés megnevezése. Az arab kifejezés szó szerint „vízhez vezető ösvényt” jelent (az iszlám teológia értelmezésében utat a vízhez, ahol az emberek ihatnak és táplálékot lelhetnek).

Hasznos, ha az iszlám saríára kevésbé úgy gondolunk, mint mondjuk az európai és észak-amerikai államok büntetőjogára; utóbbiak ugyanis a jogszerűen helyes viselkedési normák betartatását célozzák, s az ezen alapvető szabályokat megszegőket, vagyis a bűnelkövetőket szankcionálják. Az amerikai büntetőjog alapvető célja, hogy elrettentsen a bűnök elkövetésétől, míg a saría inkább egyfajta szellemi útmutató, iránytű ahhoz, hogy az iszlám hívei saját istenüknek (Allahnak) tetsző életet éljenek. A saría egy komplex szellemi rendszer, amely jellegéből következően a hívők egész életét átfogja és befolyásolja.

A nyugati világban a muszlim bevándorlók milliós tömegeinek megjelenésével ez az alternatív morális elvrendszer, szubsztanciális jog és vallási kultúra is megjelenik, s a hívők számának és arányának dinamikus és folyamatos növekedése révén egyre mélyebb gyökeret ver a nyugati társadalmakban is. Bár az iszlám kapcsán elsősorban Nyugat-Európáról szoktunk beszélni – a 2015–16-ban tetőző migrációs válság is elsősorban Európát érintette –, azonban a saría-jelenség, az alternatív jogrendszer problémája például az Egyesült Államokban is jelen van. Ez akkor is igaz, ha Amerikában az iszlám híveinek aránya jóval elmarad a kontinentális jóléti államokétól (az amerikai adat jóval alatta van a 2 százaléknak, míg Nyugat-Európában az arány jellemzően 5-10 százalék közötti, Svédországban és Franciaországban – a Pew Research Center korábbi becslései alapján – megközelítőleg 10 százalékos).

Hogy mennyire jelen van ez a probléma az Egyesült Államokban, azt jól jelzi, hogy 2010–2018 között összesen 43 szövetségi államban nyújtottak be anti-saría törvényjavaslatot. Csak 2017-ben 14 államban nyújtottak be ilyen törvénytervezetet, s Texas és Arkansas államokban már el is fogadták és hatályba léptették ezeket a törvényi rendelkezéseket.

Miközben a társadalomban megjelent a probléma, a saría jog különböző aspektusai jóformán ismeretlenek maradtak az amerikai közvélemény előtt. Itt az iszlám jog azon elemeiről is szó van, amelyek a muszlimoknak a többségi társadalommal való interakcióit szabályozzák – adott esetben nem megakadályozva őket abban, hogy akár tevékenyen részt vegyenek a társadalom működtetésében. Vannak radikálisabb és kevésbé radikális értelmezések – az iszlám hívőn magán is múlik, hogy mennyire radikálisan alkalmazza saját életére a saríát –, s a bizonyos fokú együttműködés akár a későbbi behódoltatás céljait is elősegítheti.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Raihal Fajri)

Nem ilyen jellegű, hanem kifejezetten a modern amerikai társadalom többségi értékrendjével szembemenő esetek váltották ki a szövetségi államok törvényhozóinál, hogy végül mégiscsak lépjenek valamit, és törvényi védelmet tegyenek lehetővé a saría párhuzamosan megjelent jogrendszerével szemben. Az iszlám életformát és vallásjogot egyszerre jelentő saría-fogalom azt az elvont értelmezést is magába foglalja, hogy Allah az egész világ harmonikus működését megszabó (természeti) törvényeket teremtett; e vallásos jogi tradíció bírói értelmezése hibát is eredményezett az egyik New Yersey-i szövetségi bírónál, ami ráirányította a figyelmet az „lopakodó” iszlám törvénykezés jelentette kihívásra.

2010-ben egy marokkói nő – egy előre elrendezett házasság megkötése után két hónappal – távoltartási végzést szeretett volna arra való hivatkozással, hogy a férje erőszakoskodik vele. A férj állítólag azt mondta neki: nem hitte, hogy rosszul cselekszik, mivel házasok voltak már, és „ez a vallásunk szerint való”. Az előre elrendezett házasság (angolul arranged marriage) elvileg különbözik a kényszerházasságtól (forced marriage), miután utóbbi legalább egyik fél akarata ellenére köttetik. A valóságos gyakorlat persze sokszor nehezítheti az esetek pontos elhatárolását, így a körülmények ismerete is szükséges, a családon belüli erőszak különböző formáiról nem is beszélve. Tény, hogy az érintett szövetségi bíró nem hozta meg a kért végzést, hivatkozva a bűncselekmény szándékának hiányára (vallásos meggyőződés).

A New Jersey-i fellebbviteli bíróság azonban röviddel ezután ezzel ellentétes döntést hozott, kimondva, hogy a vallásos meggyőződés figyelembe vétele nem akceptálható az amerikai jog autorizációja nélkül. Vagyis: az Egyesült Államok alkotmánya megakadályozza, hogy bármely idegen jogot elsődlegesként alkalmazzanak az Egyesült Államokban. Ezt az elvi tételt mondják ki azok a törvények, illetve törvényjavaslatok is, amelyeket tucatszám mutattak be különböző államok törvényhozásaiban – a marokkói nő házassági esetét különösen pikánssá tevő rossz bírói döntések megakadályozása érdekében.

Az e jelenség, a saría terjeszkedése – és amerikai jogrendszerbe történő belopódzása – elleni küzdelem azonban aktivizálta a közéleti ellentábort, így a többnyire csak a nemkeresztény vallásgyakorlás védelme és szabadsága iránt érzékeny balliberális véleményformálókat, sőt a jogalkalmazókat is. A vita közben újabb szintet lépett: 2018 novemberében ugyanis Bernard Friedman michigani szövetségi bíró (a Michigani Keleti Kerületi Bíróság főbírója) azzal borzolta a kedélyeket, hogy döntésében alkotmányellenesnek mondta ki a nők nemi szervének rituális megcsonkítását tiltó törvényt – ezt a jogszabályt még 1996-ban fogadta el az Egyesült Államok Kongresszusa, Friedman érvelése szerint autoritása túllépésével. Szerinte az ehhez hasonló gyakorlatok szabályozása nem szövetségi, hanem állami hatáskörbe tartozik, ezért az ilyen csonkításos esetekben a szövetségi ügyészek nem emelhetnek vádat, nem hivatkozhatnak a törvényi tilalomra.

A michigani bíróság ezért ejtette a vádakat egy olyan ügyben, amelyben két orvost és négy szülőt vádoltak azzal, hogy 2017-ben lányok rituális megcsonkításában vettek részt. Az érintett muszlim bevándorlócsaládok egy Nyugat-Indiából származó – az iszlám síita ágának részét képező – szektához, a Dawoodi Bohrához tartoztak.

A példa jól mutatja, hogy milyen új kihívásokat hordoz a migráció az amerikai jogrendszer számára: a skála igen széles, az alkoholfogyasztás iszlám szabályaitól kezdve egészen a tolvajok akár kézlevágásos szankciót magába foglaló megbüntetéséig. A női körülmetélés gyakorlatát is egyértelműen a bevándorlás importálta azokba a nyugati országokba, ahol a keresztény alapú értékrend régóta „emberjogi” (és már nem csak nemkormányzati szintekről irányított) össztűz alatt áll. Itt a migránsközösségek a szunna szóval is utalnak a megcsonkítás különböző formáira. Egy másik példa: a brit közegészségügyi szolgálat adatai szerint 2009–2014 között csak Londonban több mint négyezer nő került megcsonkított nemi szervvel kórházba. Az érintettek döntő többsége muszlim bevándorló.

A kép illusztráció (MTI/EPA/Etienne Laurent)

A michigani döntésre visszatérve: Bernard Friedman volt egyébként az a szövetségi bíró, aki 2014 márciusában az amerikai alkotmánnyal ellentétesnek minősítette a Michigan államban az azonos nemű párok házasságára vonatkozó tilalmat. Friedman ilyen döntései – akár a saría előtt teret hagyva, akár más elvi-erkölcsi megfontolások alapján – mind-mind a hagyományos keresztény elvekre építő társadalmi morált ássák alá, annak fokozatos fellazításával. Jellemző az is, hogy a botrányos bírói döntést most nem kísérte felháborodási hullám a nagy befolyású jogvédő szervezetek részéről, s a nemzetközi balliberális sajtó is cinkosan tálalta ezt az ügyet, noha például az Amnesty International 2012 novemberében még lelkesen üdvözölte az ENSZ Közgyűlés emberi jogi bizottságában „a női nemi szerv megcsonkítása elleni küzdelemben” elfogadott állásfoglalást. Azonban a bevándorlás- és iszlámkritikus amerikai elnök országában, e pillanatnyi érdekmérlegelések szülte hallgatás sem más, mint világosan kifejezett vélemény.

Szerző: ifj. Lomnici Zoltán

Forrás: http://alaptorvenyblog.hu/blog/a_koran_jogan_a_saria_jogrend_az_egyesult_allamokban

Sólyom László lehetett a Várban?


Fotó: Somfai Sándor/Demokrata

A legújabb ellenzéki akciókról kérdeztük ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogászt.

– Keveset kellet várni a 2019-es esztendőben, hogy újra egységfrontba tömörüljön az ellenzék.

– Kétségtelen tény, hogy az elmúlt hetek egy kontrollt vesztett parlamentben belüli és azon kívüli ellenzék és egy velük egy húron pendülő, külföldi aktivistákat is a soraik között tudó erőszakos kisebbség akcióiról is szóltak, bár meggyőződésem, hogy a politikai Richter-skálán messze nem eredményezett olyan rengést az eseménysor, mint amilyet a szervezők és a megbízóik – például Soros – szerettek volna.

– A munka törvénykönyve módosításának eltörlése mellett a rendőröknek is kevesebb túlórát követelnek a tüntetők. Ön szerint indokoltak a demonstrálók felvetései?

– Azzal ma már a józan többség tisztában van, hogy az új munkajogi szabályozás EU-konform, régiós szinten is teljes mértékben vállalható és versenyképes. Az pedig több mint arcátlanság, hogy a rendőröket túlóráztató, őket provokáló és velük erőszakoskodó ellenzéki erők próbálnak az empatikus szerepében tetszelegni. Megjegyzem, hogy az erőszak nem verifikál semmilyen amúgy jogszerű követelést. A többi ellenzéki kívánalom pedig még ennél is komolytalanabb, például az Európai Ügyészség jelenlegi formájában durván támadja a nemzeti szuverenitást, ezért vállalhatatlan.

– Van itt más is, például a Miniszterelnökség Várba költözése. Mire alapozhatja a Párbeszéd azt az álláspontját, hogy a kormányhivatalok Várba költöztetése nem más, „mint monarchista restauráció”?

– Megítélésem szerint ez egy újabb blöff, hiszen nemcsak az érintett párt és az ellenzék, de külföldről finanszírozott álcivil szervezetek is kritizálják a lépést, miközben Sólyom László Várba költözése nem zavarta a köztársaságért aggódókat. Teljesen egyértelmű, hogy a kormányfő és hivatala Országgyűlés épületében történő elhelyezése sértette a hatalmi ágak elválasztásának elvét, ezen változtatni kellett.

– Azt is kifogásolják az érintett jogvédők, hogy nem lehet korlátlanul tüntetni a Várban. Jogosak ön szerint az ilyen jellegű kritikák?

– A liberális demokrata Barack Obama korábbi amerikai elnök által jegyzett, a Védett Szövetségi Épületekről és Területfejlesztésekről szóló törvény nevet viselő jogszabály az USA-ban rögzíti, hogy a fontos kormányzati épületektől bizonyos távolságra lehet demonstrációt tartani. Az ezzel konvergáló hazai szabályozás tehát semmiképpen nem antidemokratikus. Bár meggyőződésem, hogy a „külföldi fejtágításon” részt vevő ellenzéki politikusok is pontosan tisztában lehetnek ezzel.

Intő jel a külföldön kiképzett tüntetők megjelenése

2018. december 14. 13:50

A magyar demokrácia és szuverenitás elleni támadásokban külföldiek is részt vesznek, ami alapján feltételezhető, hogy a mostani tüntetéseken történtek szorosan összefüggnek a Soros-féle kunbábonyi aktivistaképzésekkel – mondta el ifj. Lomnici Zoltán. A Századvég jogi szakértője szerint a radikalizálódó ellenzék politikusainak a provokációk elkövetése közben emlékezniük kellene arra, hogy mindenképpen van személyes felelősségük.

Vincze Viktor Attila: Egyértelműen a radikalizmus útjára lépett az ellenzék az elmúlt napokban. A szerdai parlamenti történések és az utcai erőszakban is részt vevő politikusok mennyiben feszegetik vagy lépik már át a jogállamiság határait? 

Ifj. Lomnici Zoltán: A parlamentben lezajlott gyalázat a kényszerítés bűncselekményének gyanúját is fölveti, míg az utcán randalírozók – ha természetesen nem is minden tüntető – egyértelműen átlépték a törvényesség határait, s összességében számos jogi kérdés fölmerül: a gyülekezési törvény megsértésétől a tulajdon elleni deliktumokon át a köznyugalom elleni bűncselekményekig, pl. a garázdaságig. Mindamellett ami az elmúlt napokban történt a magyar Országgyűlésben és például a Kossuth téren, az több okból is intő jel a magyar demokrácia és a nemzeti szuverenitás szempontjából. Egyrészt valószínű, hogy gondosan – részben külföldön – felkészített és kiképzett emberek is részt vettek abban a kiterjedt akcióban, melynek célja a kormányerők, illetve az alkotmányos rendszert védő intézmények provokálása. Lehet, hogy megvolt a kunbábonyi képzések első igazi eredménye.

Fotó: MTI Fotóbank

Vincze Viktor Attila: A politikai pártoknak van-e jogi felelőssége azzal kapcsolatban, ha a követőik az ő felszólításaik alapján jogsértéseket követnek el? Meddig, milyen határig folytatható az a gyakorlat, hogy politikai pártok képviselői erőszakos hatalomváltásról beszélnek?

Ifj. Lomnici Zoltán:  Ha az ellenzék pártjai nem is szólítottak fel erőszakra, illetve nem alkotmányos eszközök alkalmazására a demonstrációkon, a parlamenti viselkedésük mindenképpen bátorítást adott az utcán elszabadult indulatok tekintetében. Ez természetesen nem zárja ki egyes politikusaik személyes jogi felelősségét a zavargásokban. A szerdai parlamenti munkát akadályozni akaró ellenzék legelsőként saját tettéért tartozik politikai, esetlegesen jogi felelősséggel.

Vincze Viktor Attila: Milyen jogi következményei vannak vagy lehetnek annak, hogy a Momentum és az MSZP politikusai is konkrétan részt vettek az erőszakos, rendőrök elleni akciókban?

Ifj. Lomnici Zoltán:  A mentelmi jog azt jelenti, hogy a képviselő a képviselői tevékenysége miatt nem vonható felelősségre – sem megbízatása alatt, sem annak megszűnése után. A feltételes eljárási mentesség biztosítása következtében azonban a képviselő egyéb magatartása miatt történő büntetőjogi vagy szabálysértési felelősségre vonásnak elvileg nincs akadálya, de ehhez mindenképpen az Országgyűlés hozzájárulása szükséges. A mentelmi jog lényege nem az, hogy minden alól mentesítse az ellenzék felelőtlen politikusait, amivel nekik is tisztában kell lenniük.

Vincze Viktor Attila: A szemmel láthatóan tudatosan és egységesen, szervezetten radikalizálódó ellenzéki fellépéssel szemben milyen jogi és törvényességi eszközei vannak a magyar törvényhozásnak vagy például a rendőrségnek? Milyen elemekkel kiegészülve állíthatja meg például a házszabály a parlament munkájának ellehetetlenítését?

Ifj. Lomnici Zoltán: A rendőrség – amely sokkal professzionálisabban kezeli a spontán utcai eseményeket, mint tette 2006-ban – feladata az ország és Budapest belső rendjének védelme, és meg kell indítani az összes szabályszegővel szembeni eljárást. Ez az alapelv, míg az Országgyűlésnek szankcionálnia kell a szerdán történteket, az esetleges képviselői jogi felelősségek megvizsgálásával. A parlament munkájának ellehetetlenítése kapcsán a fokozatos fellépés és szankcionálás elve érvényesült, így rendzavarás esetén lehetőség van az üléshatározott idejű felfüggesztésére vagy berekesztésére is, de ide tartozik tiszteletdíj-csökkentés eszköze is.

https://888.hu/article-ifj-lomnici-zoltan-into-jel-a-kulfoldon-kikepzett-tuntetok-megjelenese#comment-4241106820