gróf Apponyi Albert beszéde

Hanganyag a Kossuth Rádióban:
https://mediaklikk.hu/kossuth-radio/cikk/2020/01/16/radioszinhaz-tortenelmi-beszed-a-kossuth-radioban-igy-hangzott-100-eve-apponyi-grof-trianoni-beszede

Alább olvashatják gróf Apponyi Albert beszédét, melyet a párizsi békekonferencián mondott el.
Akárhányszor olvasom el, mindig megdöbbenek, mindig elszorul a torkom, és mindig felkavar,
hogy micsoda pontossággal, milyen felfoghatatlan józansággal volt képes ez a magyar gróf érvelni,
hogy mennyire pontosan látta a jövőt, s elolvasva a szöveget az is tökéletesen világossá válik, hogy
micsoda aljas gazemberek voltak, akik a trianoni „békét” ráerőltették Magyarországra.
Soha nem lehet felmentés ezeknek a gazembereknek, bűnük örök és elévülhetetlen. S nem csak
azért, amit Magyarországgal tettek, hanem azért is, ami tizenkilenc év múlva bekövetkezett. Igen, a
második világháború legnagyobb háborús bűnösei a trianoni békediktátum kitervelői és beteljesítői.
Meggyőződésem, hogy Apponyi gróf beszédének ott kell lennie minden magyar
történelemkönyvben. Addig is, kérem olvassák el figyelmesen:

Apponyi Albert gróf delegációvezető szóbeli válasza a magyar békedelegációnak átadott békefeltételekre (Párizs, 1920. január 16.)

Igen tisztelt Elnök Úr, Uraim!

Engedjék meg, hogy még egyszer megköszönjem, hogy alkalmat
adtak nekünk álláspontunk kifejtésére. Tulajdonképpen a kérdés megvitatását szerettem volna
elérni, mert nézetem szerint ez az egyedüli eszköz, amely bennünket a megértéshez és az előttünk
fekvő szövevényes kérdések helyes megismeréséhez vezethet. Minthogy azonban a Legfelsőbb
Tanács e tekintetben már kinyilvánította akaratát, meg kell ez előtt hajolnom.
Elfogadom tehát a kész helyzetet, és hogy idejüket túlságosan igénybe ne vegyem, egyenesen a
tárgyra térek.
Tegnap óta a helyzet számunkra megváltozott: hivatalosan tudomásunkra hozták a békefeltételeket.
Érzem a felelősség roppant súlyát, amely reám nehezedik abban a pillanatban, amikor
Magyarország részéről elsőnek kell szólnom ezekről a feltételekről. De tétovázás nélkül nyíltan
kimondom, hogy a békefeltételek, úgy, amint Önök szíveskedtek azokat nekünk átnyújtani, hazám
számára lényeges módosítások nélkül elfogadhatatlanoknak látszanak. Tisztán látom azokat a
veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha
Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének az elfogadása
vagy aláírásának visszautasítása között, úgy tulajdonképpen azt a kérdést kellene feltennie
magának: legyen-e öngyilkos azért, hogy ne haljon meg.
Szerencsére még nem tartunk itt. Önök felszólítottak bennünket, hogy tegyük meg észrevételeinket.
Ezek közül egynéhányat már a békefeltételek átvétele előtt bátorkodtunk eljuttatni Önökhöz.
Biztosak vagyunk abban, hogy Önök a már átnyújtott és a jövőben átnyújtandó megjegyzéseinket a
helyzet súlyossága által megkövetelt komolysággal és lelkiismeretességgel fogják áttanulmányozni.
Reméljük tehát, hogy meg fogjuk győzni Önöket. Reméljük ezt annál is inkább, mert sem ma, sem
későbben nem áll szándékunkban érzelmeinket kiteregetni, vagy kizárólag az általunk
védelmezendőnek ítélt érdekek szempontjait képviselni. Olyan közös álláspontot keresünk, amely a
kölcsönös megértést lehetővé teszi. És, Uraim, ezt az álláspontot már megtaláltuk. Ez a nemzetközi
igazságosságnak, a népek szabadságának nagy eszméje, amelyet a Szövetséges Hatalmak oly
fennen hirdettek, továbbá a béke, a stabilitás és az európai újjáépítés nagy, közös érdekei.
Ezeknek az elveknek és érdekeknek szempontjából vizsgáljuk meg a nekünk felajánlott béke
feltételeit. Mindenekelőtt nem titkolhatjuk el megdöbbenésünket a békefeltételek mérhetetlen
szigorúsága miatt. E megdöbbenés könnyen magyarázható.
A többi háborút viselő nemzettel, Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával kötött béke feltételei
mindenesetre szintén szigorúak. De közülük egyik sem tartalmazott olyan, a nemzet létét érintő
területi változtatásokat, mint azok, amelyeket nekünk akarnak megszabni.
Magyarország számára ez azt jelentené, hogy elveszíti területének kétharmad és népességének
majdnem kétharmad részét, és hogy a megmaradt Magyarországtól megvonják a gazdasági fejlődés
majdnem összes feltételeit. Mert az ország e szerencsétlen középső része, elszakítva perifériáitól,
meg lenne fosztva szén-, érc- és sóbányának legnagyobb részétől, épületfájától, olajától,
földgázforrásaitól, munkaerejének jó részétől, alpesi legelőitől, amelyek marhaállományát
táplálták; ez a szerencsétlen középső rész, mint mondottam, meg lenne fosztva a gazdasági fejlődés
minden forrásától és eszközétől ugyanakkor, amikor azt kívánják tőle, hogy többet termeljen. Ily
nehéz és rendkívüli helyzetet látva, felmerül a kérdés, hogy a fent említett elvek és érdekek mely
szempontja váltotta ki ezt a különleges szigorúságot Magyarországgal szemben?

Talán ítélethozatal lenne ez Magyarország ellen?
Önök, Uraim, akiket a győzelem a bírói székhez juttatott, Önök kimondották egykori ellenségeiknek,
a Központi Hatalmaknak a bűnösségét és elhatározták, hogy a háború következményeit a
felelősökre hárítják. Ám legyen! De ez esetben a megtorlásnak, úgy vélem, arányban kellene állnia
a bűnösség mértékével, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és már a létét is
veszélyeztető feltételekkel, azt lehetne hinni, hogy az összes nemzetek közül éppen Magyarországot
tekintik a legbűnösebbnek. Uraim! Anélkül, hogy e kérdés részleteibe bocsátkoznék, hiszen ezt
benyújtandó okmányaink fogják megtenni, mindenekelőtt úgy vélem, hogy ezt az ítéletet nem lehet
kimondani oly nemzet fölött, amely abban a pillanatban, amidőn a háború kitört, nem bírt teljes
függetlenséggel és csak részleges befolyást gyakorolhatott az Osztrák–Magyar Monarchia ügyeire,
és amely nemzet ezt, mint a legutóbb nyilvánosságra hozott okmányok bizonyítják, fel is használta
arra, hogy helytelenítse azokat a lépéseket, amelyeknek a háborút elő kellett idézniök.
Nem hiszem továbbá, hogy ítélettel állunk szemben, mert hiszen az ítélet oly eljárást tételez fel,
amelyben a felek egyforma körülmények között hallgattatnak meg, és egyforma lehetőséget kapnak
érveik kifejtésére. Márpedig Magyarországot mindeddig nem hallgatták meg; lehetetlen tehát, hogy
a békefeltételek ítélet jellegével bírjanak.
Vagy talán a nemzetközi igazságosság elvének oly alkalmazásáról van szó, amelynek célja a
poliglott államalakulatok helyett, amelyek közé Magyarország is tartozik, oly új alakulatokat
létrehozni, amelyek igazságosabban oldják meg a területi kérdést a különböző nemzetiségek között,
és amelyek hatásosabban biztosítják azok szabadságát? Ha a tényeket tekintem, úgy kénytelen
vagyok kételkedni abban, hogy ezeknek a megoldásoknak ez lenne az indítéka.
Mindenekelőtt a Magyarországtól elszakítandó 11 000 000 léleknek 35%-a magyar, ami három és
fél milliót jelent akkor is, ha a ránk nézve legkedvezőtlenebb számítást vesszük is alapul. Van köztük
még körülbelül egy és egynegyed millió német, ami a magyarság százalékszámával együtt az
egésznek 45%-át jelenti. Ezekre nézve a nemzetiségi elv ilyen alkalmazási módja nem előnyt, hanem
a szenvedések sorát jelentené. Ha feltesszük tehát – amitől távol állok –, hogy a nemzetiségi elv
alkalmazása a fennmaradó 55%-ra nézve előnyösebb állapotot teremtene, mint a történelmi
Magyarországon, még mindig az elszakítandó népesség majdnem felére nézve ez az elv nem
vonatkozhatik, vagy ha vonatkozik, úgy fordított értelemben.
Márpedig, úgy vélem, ha elvekről van szó, úgy azokat egyenlő módon kell alkalmazni mindazokra,
akiket a szerződés rendelkezései érintenek.
Menjünk azonban tovább és tekintsük a Magyarország romjain megnövekedett államokat.
Megállapíthatjuk, hogy nemzetiségi szempontból ezek is éppen úgy vagy talán még inkább
megosztottak lesznek, mint az egykori Magyarország.
Nem célom Önöket, Uraim, kifárasztani azoknak az adatoknak felsorolásával, amelyeket az e
kérdésben benyújtandó okmányaink különben is tartalmazni fognak.
Addig is azonban, amíg ezeket megismerhetik, kérem Önöket, fogadják el állításaimat, hogy
követhessék következtetéseimet, amelyeket levezetni bátor leszek.
Nem látom be, hogy a nemzetiségi elv, a nemzeti homogenitás elve nyerne ezen feldarabolás által.
Egyetlen következménye volna ennek, amelyet bátor leszek megemlíteni anélkül, hogy bárkivel
szemben is támadó szándékom lenne.

Csak egyszerűen megállapítani kívánom azt a tényt, hogy e következmény a nemzeti hegemóniának
átruházása lenne oly nemzetiségekre, amelyek jelenleg többnyire alacsonyabb kulturális fokon
állanak.
Következtetéseim igazolására egy pár számadatot idézek.
A magyarságnál az írni és olvasni tudók arányszáma megközelíti a 80%-ot; a magyarországi
németeknél a 82%-ot; a románoknál a 33%-ot; a szerbeknél az 59 és egynéhány tizedet, majdnem a
60%-ot.
Ha a felsőbb társadalmi osztályokat tekintjük és számításba vesszük azokat, akik gimnáziumot
végeztek és letették azt a vizsgát, amelyet Franciaországban a baccalauréat-nak neveznek, úgy
megállapíthatjuk, hogy a magyarok arányszáma azok között, akik ily tanulmányokat végeztek és az
érettséginek megfelelő képzettséget értek el, 84%, jóllehet a magyarok az összes népességnek csak
54,5%-át teszik; a románok arányszáma az ily tanulmányokat végzettek között 4%, pedig az egész
népességnek 16%-át alkotják; a szerbeké 1%, jóllehet számuk az egész népesség 2,5%-a.
Ismétlem, hogy ez a megjegyzésem nem bír senkivel szemben bántó éllel. Ennek a helyzetnek
egyedüli oka, hogy ezek a szomszédos népek történelmük szerencsétlen eseményei folytán későbben
léptek be a civilizált nemzetek családjába, mint mi. A tény azonban tagadhatatlan. Nézetem szerint
azonban a nemzeti hegemóniának egy alacsonyabb kulturális fokra való átruházása nem közömbös
az emberiség nagy kulturális érdekei szempontjából. Ebben az irányban már most vannak
bizonyítékaink. Szomszédaink, akik igényt tartanak területünk egy részére, már legalább egy éve
hatalmukba kerítették azokat; a fegyverszüneti szerződés értelmében joguk volt ezeknek a
területeknek katonai megszállására, de ők kisajátították a kormányzás egész gépezetét. Ennek látjuk
már a következményeit. Külön okmányban fogjuk bemutatni, hogy ez alatt az egy év alatt mily nagy
kulturális értékek romboltattak le. Látni fogják, Uraim, ezekben az okmányokban, hogy két
egyetemünk, amelyek a kultúra legmagasabb fokán állanak, a kolozsvári, a magyar kultúra egyik
régi székhelye és az újabb keletű pozsonyi egyetem, tönkretétettek. A tanárok elűzettek, és
szeretném, ha megtudnák Önök, hogy kiket ültettek a helyükbe. Felhívom Önöket, hogy küldjenek ki
tudósokból állandó bizottságokat, hogy a való helyzetet megismerjék, és hogy az összehasonlítást
megtehessék. Lehetetlen, hogy ezek az egyetemek és ezek a fakultások, amelyek történelme a messze
múltba nyúlik, így eltűnjenek, és bárkik által felváltassanak. Az újonnan jöttek nem képesek pótolni
ezeket a nagyszerű kulturális alkotásokat.
Hasonló a helyzet az egész közigazgatási gépezet és az oktatói testület mindegyik foka tekintetében.
A románok által megszállott területeken máris több mint kétszázezer gyermek az utca porában
nevelődik a tanítóhiány folytán, mivel a magyar tanítók kiutasíttattak, és pótolni őket nem bírják.
Uraim! Azt hiszem, hogy az emberiség nagy érdekei szempontjából nem lehet sem közömbösen, sem
megelégedettséggel szemlélni azt a körülményt, hogy a nemzeti hegemónia oly nemzetiségekre száll
át, amelyek ha a legjobb reményekkel kecsegtetnek is a jövőre nézve, de ma még a kultúra alacsony
fokán állanak.
Láttuk már, hogy nem ítélethozatalból eredhet az a szigor, amellyel Magyarországot sújtják.
Láttuk, hogy a nemzetiségi elv sem nyerne ezáltal semmit.
Talán akkor oly szándékkal állunk szemben, amely a népek szabadságának eszméjét követi?

Úgy látszik, hogy ennek a szándéknak kiinduló pontja az a feltevés, amely szerint Magyarország
idegen nyelvű lakosai szívesebben tartoznának oly államhoz, amelyben az államfenntartó elemet
fajrokonaik alkotják, mint Magyarországhoz, ahol a magyar hegemónia érvényesül.
Ez azonban csak feltevés, és ha a feltevések útjára lépünk, úgy bátor vagyok megjegyezni, hogy e
feltevés fordított értelemben alkalmazható arra a 45% magyarra és németre, akik most új
államokhoz csatoltatnak, és kikről ugyanilyen joggal feltehető, hogy szívesebben maradnának a
magyar állam polgárai. Ez az okoskodás nem jelentene mást, minthogy az előnyöket a másik
oldalra helyezzük. De miért induljunk ki sejtésekből, és miért alapozzunk feltevésekre, amikor a
valóság megállapítására rendelkezésünkre áll egy nagyon egyszerű, de egyetlen eszköz, amelynek
alkalmazását hangosan követeljük, hogy e kérdésben tisztán lássunk. És ez az eszköz a népszavazás.
Amidőn ezt követeljük, hivatkozunk a Wilson elnök úr által oly kiválóan szavakba öntött nagy
eszmére, amely szerint semmilyen emberi csoport, az államok lakosságának egyetlen része sem
helyezhető akarata, megkérdezése nélkül, mint valami marhanyáj egy idegen állam fennhatósága
alá. Ennek a nagy eszmének nevében, amely különben axiómája a józan észnek és a közmorálnak,
követeljük a népszavazást hazánk azon részeire vonatkozólag, amelyeket tőlünk most elszakítani
akarnak. Kijelentem, hogy előre alávetjük magunkat a népszavazás eredményének, bármi legyen is
az. Természetesen követeljük, hogy a népszavazás olyan körülmények között tartassék meg, hogy
annak szabadsága biztosítva legyen.
A népszavazás annál is inkább szükséges, mivel a Nemzetgyűlés, amely végső fokban hivatott a
javasolt békefeltételek fölött dönteni, csonka lesz. A megszállt területek lakói nem lesznek itt
képviselve. Márpedig nincsen olyan kormány vagy Nemzetgyűlés, amely jogi vagy erkölcsi
szempontból jogosult volna dönteni azoknak sorsa fölött, akik ott képviselve nincsenek. Különben a
békeszerződés e tekintetben oly kifejezéseket tartalmaz, amelyekben e nehézség sejtelme rejlik.
„Magyarország a maga részéről lemond, amennyiben számot tarthatna…”; ezek körülbelül a
békeszerződés szavai. Valóban nem érezzük magunkat feljogosítva oly határozatok hozatalára,
amelyek akár jogi, akár morális kötelezettségeket rónának a lakosságnak arra a részére is, amely a
Nemzetgyűlésben képviselve nem lesz.
Még egyszer mondom, hogy alapjában véve ez a fő kívánságunk, amelyet a békekonferencia elé
terjesztünk. Ha egykori területünk, a történelmi Magyarország érdekében felhozandó érveink az
Önök szemében nem lesznek eléggé döntőek, úgy azt javasoljuk, hogy kérdezzék meg az érdekelt
népességet. Előre is alávetjük magunkat ítéletüknek.
Ha pedig mi ezt az álláspontot foglaljuk el, és ha ellenfeleink követeléseiket és aspirációikat nem
merik a nép ítélete elé bocsátani, úgy vajon kinek a javára szól a föltevés?
Még egy szempontból vehetjük tekintetbe a népek önrendelkezési jogát. Megkockáztatható volna az
az állítás, hogy talán a nemzeti kisebbségek jogai hatásosabban lennének biztosítva az új államok
területén, mint ahogyan Magyarországon voltak.
Ez alkalommal nem akarok hivatkozni Önök előtt arra a perre, amelyet Magyarország ellen
szándékoztak indítani a nem magyar fajok állítólagos elnyomása miatt. Csak annyit mondhatok
Önöknek, hogy nagyon örülnénk, ha a tőlünk elszakított területeken magyar testvéreink ugyanazon
jogoknak és előnyöknek birtokában lennének, amelyekkel Magyarország nem magyar ajkú polgárai
bírtak.

Erre a kérdésre még lesz alkalmunk visszatérni. Ebben a pillanatban nem vagyok hivatva erről
beszélni, már csak azért sem, mivel nem állonak rendelkezésemre a nélkülözhetetlen okmányok. De
kész vagyok bármikor és bárkivel szemben e kérdést behatóan megvitatni. Állíthatom azonban, hogy
ha az egykori Magyarország nemzetiségi politikája ezerszer rosszabb lett volna, mint ahogy azt
legelkeseredettebb ellenségeink állították, még akkor is jobb annál a helyzetnél, amelyet
szomszédaink és csapataik a megszállt területen teremtettek.
Elő fogunk terjeszteni, Uraim, egy egész sorozat okmányt, különösen azokra a tényekre
vonatkozólag, amelyek Erdélyben történtek. Szigorúan megvizsgáltuk az összes jelentéseket,
amelyek e tekintetben beérkeztek, és jóllehet ezeknek az okmányoknak hitelességét az erdélyi három
keresztény egyház, a katolikus, kálvinista és az unitárius egyház vezetői erősítik, mégsem kívánjuk –
nem kívánhatjuk –, hogy puszta állításunknak hitelt adjanak, mert deklarációkkal szemben
állíthatók más deklarációk. Kérjük azonban Önöket, hogy vizsgálják meg a helyszínén a történteket,
küldjenek ki a végső döntés előtt a helyszínre szakemberekből álló bizottságot, hogy
meggyőződhessenek arról, mi történik az említett területen.
Egyedül mi követeljük, Uraim, hogy a helyzetet borító homály eloszlattassék, egyedül mi törekszünk
oly döntésekre, amelyek a kérdés teljes ismeretéből fakadnak. Kérjük még továbbá azt is, hogy
abban a végső esetben, ha területi változtatásokat fognak reánk kényszeríteni, a nemzeti
kisebbségek jogainak védelme hatásosabban és részletesebben biztosíttassék, mint azt a nekünk
átnyújtott békejavaslat tervbe veszi. A mi meggyőződésünk szerint a tervbe vett biztosítékok
teljességgel elégtelenek. Erősebb biztosítékokat kívánunk, amelyeket a Magyarország területén
megmaradó idegen ajkú lakosokkal szemben mi is teljes mértékben készek vagyunk alkalmazni. E
tekintetben meghatalmazottjaikkal már teljes egyetértésre jutottunk. Azt hisszük azonban, hogy
szomszédainknál erőteljesebb biztosítékok elérése nehézségekbe fog ütközni, mert hiszen
elfogultságuk fajtestvéreikkel szemben jóval nagyobb a mienknél. A jelenlegi tapasztalatok is azt
mutatják számunkra, hogy e kérdésben szívós ellenállásra fogunk találni. A román csapatoknak a
demarkációs vonalra való visszavonása tekintetében, amelyet több ízben kértünk, és amelyet
kormányunk a békedelegáció Párizsba való kiküldésének feltételévé tett, a Szövetséges Hatalmak
oly erélyesen léptek fel a román kormánynál, hogy lehetetlennek látszott, hogy a románok ne
teljesítsék a Szövetséges Hatalmak követelését. És mégis így történt. Azt hiszem megértik tehát,
Uraim, aggodalmainkat testvéreinket illetőleg, ha ők ezen idegen uralom alá kerülnének.
Sorra vettem, Uraim, az elveket, amelyek a békefeltételek megállapításánál számba jöhetnek és
megállapíthatom, hogy nem tudtam a nemzetközi igazságosság, a nemzetiségi és a népek
szabadsága elvének oly alkalmazását megtalálni, amely a nekünk felajánlott béke indítóokait
kellőleg megvilágította volna. Talán a fejtegetéseim bevezetésében már említett érdekek, a béke
nagy érdekei, az állandóság és Európa rekonstrukciója sugallták őket?
Uraim! A magyar probléma az általános problémának nem olyan kicsiny része, mint azt a
statisztika nyers számaiból következtetni lehetne.
Ez a terület, amely Magyarországot alkotja, és amely jogilag ma is Magyarország, századokon át
rendkívül fontos szerepet játszott Európában, különösen Közép-Európában a béke és a biztonság
fenntartása tekintetében. A magyar honfoglalást és a magyaroknak a keresztény hitre való áttérését
megelőző évszázadokban hiányzott itt a nyugalom és a biztonság. Közép-Európa a legkülönbözőbb
barbár népek támadásainak volt kitéve. A biztonság csak attól a pillanattól fogva állt fenn, amikor a
magyar védővonal kialakult. Az állandóság és a béke általános érdekei szempontjából rendkívül
fontos, hogy a zavarok kelet-európai fő fészke ne nyerjen tért és ne terjeszkedjék ki Európa szívéig.

Miután a török megszállás a Balkán-félszigeten megakasztotta a történelmi fejlődést, az egyensúly
ott még mindig nem állt helyre. Adja az Ég, hogy ez mielőbb bekövetkezzen. De ma rendkívül fontos,
hogy e zavarok, amelyek Európa békéjét oly sokszor háborították meg, és amelyek bennünket már
több ízben a háború küszöbére sodortak, onnan ne terjedhessenek tovább.
A történelmi Magyarország töltötte be ezt a feladatot, az egyensúly és a stabilitás állapotának
fenntartását, biztosítva így Európa békéjét a keletről fenyegető közvetlen veszedelmekkel szemben.
Ezt a hivatását tíz századon át töltötte be és erre egyedül organikus egysége képesítette. Idézem a
nagy francia geográfusnak, Reclus Elisée-nek szavait, amelyek szerint ez az ország oly tökéletes
földrajzi egység, amely Európában egyedül áll. Folyóik és völgyeik rendszere, amelyek a határokról
kiindulva a középpont felé törekszenek, oly egységet alkotnak, amely csak egységes hatalom által
kormányozható. Részeinek gazdasági összefüggése szintén a legteljesebb, miután a közép hatalmas
mezőgazdasági üzemet alkot, a szélek pedig tartalmazzák mindazt, amire a mezőgazdaság fejlődése
szempontjából szükség van.
A történelmi Magyarország tehát Európában egyedülálló természetes földrajzi és gazdasági
egységgel rendelkezik. Területén sehol sem húzhatók természetes határok, és egyetlen részét sem
lehet elszakítani anélkül, hogy a többiek ezt meg ne szenvedjék. Ez az oka annak, hogy a történelem
tíz századon át megőrizte ezt az egységet. Önök visszautasíthatják a történelem szavait, mint elvet,
egy jogi konstrukció megépítésénél, de a történelem tanúságát, amelyet az ezer éven át
hangoztatott, figyelembe kell venniük. Nem a véletlen, hanem a dolgok lényege nyilvánul meg
ebben. Magyarország az organikus egység minden feltételével rendelkezik, egyet kivéve, és ez a faji
egység. De mint az imént mondottam, azok az államok, amelyeket a békeszerződés értelmében
Magyarország romjain építenének fel, szintén nem rendelkeznének a faji egységgel – az egység
egyetlen olyan elvével, amely Magyarországnak nincs meg –, s hozzáteszem, hogy az egység
egyetlen alapelvével sem fognak bírni. Az alakítandó új államok átvágnák a földrajz természetes
határait, megakadályoznák a hasznos belső vándorlást, amely a munkást a kedvezőbb
munkaalkalmak felé irányítja; megszakítanák a tradíció fonalait, amelyek a századokon át együtt
élőket közös mentalitásban egyesítették, akik ugyanazon eseményeket, ugyanazt a dicsőséget,
fejlődést és ugyanazokat a szenvedéseket élték át. Nem jogosult-e tehát a félelmünk, hogy itt az
állandóságnak kipróbált oszlopa helyett a nyugtalanságnak újabb fészkei fognak keletkezni? Nem
szabad magunkat illúziókban ringatnunk. Ezeket az új alakulatokat az irredentizmus aknázná alá,
sokkal veszedelmesebb formában, mint azt egyesek Magyarországon fölfedezni vélték. Ez a
mozgalom, ha létezett is Magyarországon a műveltebb osztály egy részénél, a nép nagy tömegeit
sohasem hatotta át. Az új alakulatokat azonban oly nemzetek irredentizmusa aknázná alá, amelyek
nemcsak idegen hatalom uralmát éreznék, de az övékénél alacsonyabb kultúrájú nemzet
hegemóniáját is. És itt organikus lehetetlenséget kell megállapítanunk. Mindenesetre
feltételezhetjük, hogy még egy magasabb kulturális fokon álló nemzetiségi kisebbség is képes a
hegemónia gyakorlására egy alacsonyabb fokon álló többséggel szemben, de hogy egy alacsonyabb
kulturális fejlettséggel bíró kisebbség, vagy egy igen csekély többség hegemóniával bírhasson,
elérhesse egy magasabb kulturális fokot elért nemzetiség önkéntes alárendelődését és morális
asszimilációját, ez, Uraim, organikus lehetetlenség.

Előszeretettel vádolnak meg bennünket azzal a szándékkal, hogy a kérdések nekünk nem tetsző
elintézését erőszakkal fogjuk megváltoztatni. Távol állunk, Uraim, az ilyen esztelen tervektől. Mi
reményeinket az igazságnak és azoknak az elveknek morális erejére alapítjuk, amelyekre
támaszkodunk, és amit nem tudunk elérni ma, annak megvalósulását a Népek Szövetségének békés
akciójától várjuk, amelynek egyik feladata lesz orvosolni azokat a nemzetközi helyzeteket, amelyek a
béke fennmaradását veszélyeztethetnék.
Ezt kijelentem, nehogy szavaimban gyerekes és fölösleges fenyegetést lássanak. De kijelentem azt is,
Uraim, hogy olyan mesterséges rendelkezésekkel, mint amilyeneket a békeszerződés tartalmaz,
Európának ebben az általános béke szempontjából oly fontos és sokat szenvedett részében nem
lehetséges békés politikai helyzetet teremteni. Közép-Európát a keletről jövő veszedelmekkel
szemben egyedül a történelmi magyar terület stabilitása tudja megőrizni.
Európának szüksége van gazdasági rekonstrukcióra. A gazdasági fejlődést azonban az új
alakulatok bizonyára meg fogják gátolni. Ez a körülmény a megmaradt Magyarországon
szükségképpen be fog következni. De hasonló lesz a helyzet az elszakított részeken is. Ugyanez fog
történni az elszakított területeken is, annál az egyszerű ténynél fogva, hogy alacsonyabb minőségű
igazgatás alá, egy alacsonyabb kulturális fokon álló rezsim alá kerülnek, s el lesznek választva
ennek az organikus egységnek többi részeitől, amelyekkel együtt pedig újból virágzásnak
indulhatnának, de nélkülük a stagnálásra, vagy valószínűleg a visszaesésre vannak kárhoztatva.
Európának szüksége van szociális békére. Önök jobban ismerik azokat a veszélyeket, amelyek ezt a
békét fenyegetik. Önök jobban tudják, mint én, hogy a háború következményei megzavarták és
egyensúlyából vetették ki a gazdasági élet szellemét és feltételeit. A múlt szomorú tapasztalatiból
tudjuk, hogy a felforgató elemek sikerei mind annak a következményei, ami aláásta a társadalom
morális erejét, tehát mindannak, ami meggyöngítette a nemzeti érzést, de mindenekelőtt a
munkanélküliség okozta szenvedéseknek. Ha Európának ebben a részében, amely nagyon közel van
a bolsevizmus még mindig égő tűzfészkéhez, Önök megnehezítik a munka feltételeit, megnehezítik a
termelőmunka újból való megkezdését, ezáltal súlyosbítják a társadalmi békét fenyegető veszélyeket.
A járványok, különösen a morális járványok ellen minden torlasz hatástalan.
Mindezekkel a teóriákkal szemben Önök felhozhatják mint döntő tényezőt a győzelmet és a győzők
jogait. Elismerjük ezeket, Uraim. Elég reálisan gondolkozunk politikai kérdésekben, hogy ezzel a
tényezővel kellőképpen számoljunk. Ismerjük tartozásunkat a győzelemmel szemben. Készek
vagyunk vereségünk váltságdíját megfizetni. De ez lenne az újjáépítésnek egyedüli elve? Az erőszak
volna az egyedüli alapja az építésnek? Az anyagi erő lenne az egyedüli fenntartó eleme annak a
konstrukciónak, amely összeomlóban van, mielőtt az építés befejeződött volna? Európa jövője igen
szomorú lesz ebben az esetben. Nem hisszük, Uraim, hogy a győztes hatalmaknak ez volna a
mentalitása; ezeket az elveket nem találjuk meg azokban a nyilatkozatokban, amelyekben Önök
megállapították azokat az eszméket, amelyeknek győzelméért harcoltak, és amelyekben megjelölték
a háború céljait.
Ismétlem, nem hisszük, hogy ez volna a győzelmes nagy nemzetek mentalitása. Ne vegyék rossz
néven, hogy a most győzelmes Franciaországon, Anglián és Olaszországon túl – hogy csak európai
nemzeteket említsek – meglássam a körvonalait annak a másik Franciaországnak, amely mindig a
nemes törekvések előőrse és a nagy eszmék szócsöve volt, annak a másik Angliának, a politikai
szabadságok szülőanyjának, és annak az Olaszországnak, amely a reneszánsznak, a művészeteknek
és a szellemi fejlődésnek a bölcsője volt. És ha duzzogás nélkül ismerem el a győző jogát, úgy azzal
a másik Franciaországgal, Angliával és Olaszországgal szemben egész másképp érzek; hálával
hajlok meg előttük és szívesen fogadom el őket mestereinkül és nevelőinkül.

Engedjék meg, Uraim, hogy azt tanácsoljam: ne veszélyeztessék örökségüknek ezt a legjobb részét,
ezt a nagy erkölcsi befolyást, amelyre Önöknek joguk van, az erőszak fegyverének alkalmazásával,
amely ma az Önök kezében van, de amelyet holnap más ragadhat meg; őrizzék meg sértetlenül
örökségüknek ezt a legszebb részét.
Bízva ezeknek az eszméknek erejében, a bennünket környező minden nehézség, minden félreértés és
minden akadály dacára, amelyeket utunkon felhalmozni igyekeznek, bizalommal lépünk arra az
útra, amely végre megnyílt előttünk, hogy részt vehessünk a béke munkájában; és tesszük ezt a
legteljesebb jóhiszeműséggel. Bízunk az Önök által meghirdetett eszmék őszinteségében.
Méltánytalanság volna Önökkel szemben másképpen gondolkoznunk; bízunk az erkölcsi tényezők
erejében, amelyekkel ügyünket azonosítjuk, és azt kívánom Önöknek, Uraim, hogy fegyvereik
dicsőségét szárnyalja túl annak a békének a dicsősége, amelyet Önök a világnak adnak.
Csak egy pár szót kívánok még, Uraim, némely részletkérdést illetőleg ejteni.
Beláthatják, hogy nem térhettem ki a nekünk felajánlott béke részletes tárgyalására. Egyedül a
területi kérdéssel foglalkoztam, mert ez a kérdés magában foglalja a többieket. Fel szeretném
azonban hívni figyelmüket még egynéhány pontra, amelyeknek megoldása nézetem szerint rendkívül
sürgős.
Mindenekelőtt itt van egy humanitárius kérdés, a hadifoglyok kérdése.
A békeszerződés rendelkezései szerint a hadifoglyok hazaszállítása csak a béke ratifikációja után
történhet meg. Kérem Önöket, Uraim, tekintsenek el egy olyan formális rendelkezéstől, amely miatt
annyi ártatlan családnak kell szenvednie.
A szerencsétlen szibériai hadifoglyok ügyében külön beadvánnyal fordultunk a Legfelsőbb
Tanácshoz. Ennek a kérdésnek megoldásánál hivatkozom az Önök jóságára és emberiességére; oly
érzések ezek, amelyeknek, még háborús időben is, fölötte kell állaniuk a politikának. Még egy
megjegyzést kívánok tenni a pénzügyi klauzulákra vonatkozólag.
Nézetem szerint a békeszerződés nem veszi eléggé figyelembe Magyarország különleges helyzetét.
Magyarországnak két forradalmat, a bolsevizmus négy hónapos dühöngését és több hónapos román
megszállást kellett átélnie. Ily körülmények között lehetetlen, hogy a szerződés által tervbe vett
pénzügyi és gazdasági határozatokat végre tudjuk hajtani. Ha a győztes hatalmak polgárai által
részünkre folyósított hitelek a béke aláírásának pillanatában – mint ezt a javaslat kimondja –
behajthatók lesznek, ez a fizetésképtelenséget, a csődöt jelenti, amelynek visszahatását kétségkívül a
győztes hatalmak éreznék. Valóban sok hitelezőnk van az Önök országaiban. A hitelek
visszafizethetők lesznek, ha erre nekünk haladékot adnak, de nem lesznek visszafizethetők, ha
azonnal követelik azokat tőlünk.
Azt követelik továbbá tőlünk – és ez is igazolja, hogy mennyire hasznosabb lett volna bennünket
már korábban meghallgatni –, hogy Ausztriának vasércet szállítsunk. Mivel magunk is abban a
helyzetben vagyunk, hogy ércet kell importálnunk, ezt a rendelkezést nem tudjuk teljesíteni.
Hasonló a helyzet az épületfa tekintetében.

Ezekre a részletekre nézve kérem az Önök jóakaratú megfontolását, amelyet már az Önök képviselői
részünkre kilátásba helyeztek.
Mielőtt szavaimat befejezném, hálásan köszönöm, Uraim, hogy alkalmat adtak nekem
álláspontomnak élőszóval való kifejtésére, és hogy beszédemet oly jóakaratú és állandó figyelemmel
kísérték.
Néhány szót szólnék még olaszul is, hogy kimutassam mélységes tiszteletünket az olasz nemzet iránt.
A magyar vér és az olasz vér nem ömlött mindig szemben álló táborokban: sokszor ömlött olyan
harcmezőkön is, ahol a két nemzet közösen küzdött régi jogtalanságok ellen, a szabadságért.
Én ezeknek az emlékeknek védelme alá helyezem magamat avégett, hogy Olaszország olyan
támogatásban részesítse jogos észrevételeinket – ha azok jogosaknak találtatnak –, aminőt az
igazságosság elvei és Európa érdekei kívánatossá tesznek.

Apponyi Albert

Meghívó

A legbefolyásosabb politikusnők egyike című Civil Akadémiára
Vendég:              Varga Judit         Igazságügy miniszter
A program helyszíne: Szent Imre Gimnázium 1114 Budapest, Villányi út 27.
Időpontja: 2020. január 13. 18:00.
Kapunyitás 17:30!

Az esemény nem sajtónyilvános.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Jelentkezni az alábbi oldalon lehetséges:
https://forms.gle/yAZoUF3BsWPrHoWA8

A rendezvényre várjuk előzetesen kérdéseiket január 10-ig a [email protected] email címre.

 

 

 

 

 

NYÍLT LEVÉL

Donald Tusk Úrnak, az Európai Néppárt elnökének
Incumbent President of the European People’s Party
Rue du Commerce 10
1000 Brussels

Tisztelt Elnök Úr!

Miután az Európai Néppárt úgy állapodott meg a magyarországi nagyobbik kormánypárttal, hogy korábbi osztrák mintára három képviselőjét küldi hazánkba a vitás kérdések elsimítására, abban bízhattunk, hogy a Néppártban elindult egy folyamat és az egykor szebb napokat megélt politikai közösség barátságosabb hangot kíván megütni.

A fentiek reményében Dr. Csizmadia László, a 10 éve alapított Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) elnöke, Dr. Fricz Tamás és Dr. ifj. Lomnici Zoltán szóvivők – több száz magyarországi és határon túli civil szervezet képviseletében – nemrégiben megkeresték levélben Joseph Dault, az EPP akkori elnökét abból a határozott célból, hogy a Néppárt Magyarországra érkező három tagjával találkozhassanak Budapesten. A leköszönő elnöknek sajnálatos módon nem volt lehetősége megkeresésünkre érdemben reagálni.

Az egyeztetés kezdeményezésének célja változatlanul az Tisztelt Elnök Úr, hogy a jogállamiság és a civil társadalom fontos magyarországi fejleményeinek kérdéseiben a CÖF-CÖKA képviselhesse, kifejthesse az önszerveződő, a közjó érdekében tevékenykedő magyar nemzeti érzelmű civilek álláspontját Herman Van Rompuy, Wolfgang Schüssel és Hans-Gert Pöttering Urak előtt, illetve részt vehessünk a továbbiakban minden hasonló jellegű – a Néppárt által kezdeményezett – egyeztetésen, ahol hazánkat és annak civil társadalmát is érintő kérdések kerülnek terítékre.

Ami korábban az EPP vezető politikusainak a magyar embereket is sértő, a 2010 után, az Uniós Alapszerződésekben is garantált nemzeti szuverenitás irányába tett lépéseket illeti, reméljük, hogy a jövőben inkább a konstruktív együttműködés és a kölcsönös tisztelet fogja jellemezni a konzervatív-keresztény pártokat is tömörítő Néppárt hozzáállását a magyar emberekhez és Magyarországhoz. A hagyományos lengyel-magyar barátság, illetve számos lengyel civil szervezettel való szoros kapcsolatunk is abban erősített minket, hogy bizalommal forduljunk az EPP megválasztott lengyel elnökéhez.

Engedje meg egyúttal, hogy sikerekben gazdag új esztendőt kívánjunk Önnek és az Európai Néppárt sokszínű közösségének és őszintén bízunk abban, hogy Elnök Úr megértéssel és támogatólag lép fel nemzeti civil közösségünk megkeresését illetően.

Budapest, 2020. január 3.

Tisztelettel:

A CÖF-CÖKA vezetősége

 A magyar kultúráért és oktatásért központi pályázati kiírás 2020.

Tisztelt leendő Pályázók!

Mint Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár bejelentette, megjelentek a következő pályázati felhívások:

 A magyar kultúráért és oktatásért központi pályázati kiírás 2020.

A pályázati kiírás célja a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, a Magyarországgal fennálló sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, valamint a magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által.

Megvalósítási időszak: 2020. január 1. – 2020. december 31.

A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2019. december 20.

Benyújtási határidő: 2020. január 31. 14.00 óra (közép-európai idő szerint).

 

Pályázati kiírás a Romániában élő magyar közösség támogatására 2020.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) által — a BGA Pro Transilvania Kft. (S. R. L.) közreműködésével — pályázat alapján nyújtható támogatás az oktatás és a kultúra támogatása által a Romániában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, a Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítását, valamint a magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítését célozza.

Megvalósítási időszak: 2020. január 1. – 2020. december 31.

A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2019. december 20.

Benyújtási határidő: 2020. január 30. 14 óra 00 perc (közép-európai idő szerint).

 

Pályázati kiírás a Szlovákiában élő magyar közösség támogatására 2020.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) által — a BGA Felvidék Kft. (s.r.o.) közreműködésével — pályázat alapján nyújtható támogatás az oktatás és a kultúra támogatása által a Szlovákiában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, a Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítását, valamint a magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítését célozza.

Megvalósítási időszak: 2020. január 1. – 2020. december 31.

A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2019. december 20.

Benyújtási határidő: 2020. január 29. 14 óra 00 perc (közép-európai idő szerint).

 

Pályázati kiírás az Ukrajnában élő magyar közösség támogatására 2020.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) által — a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közreműködésével — pályázat alapján nyújtható támogatás az oktatás és a kultúra támogatása által az Ukrajnában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, a Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítását, valamint a magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítését célozza.

Megvalósítási időszak: 2020. január 1. – 2020. december 31.

A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2019. december 20.

Benyújtási határidő: 2020. január 28. 14 óra 00 perc (közép-európai idő szerint).

 

Pályázati kiírás a Szerbiában élő magyar közösség támogatására 2020.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) által — a Szekeres László Alapítvány közreműködésével — pályázat alapján nyújtható támogatás az oktatás és a kultúra támogatása által a Szerbiában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, a Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítását, valamint a magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítését célozza.

Megvalósítási időszak: 2020. január 1. – 2020. december 31.

A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2019. december 20.

Benyújtási határidő: 2020. január 27. 14.00 óra (közép-európai idő szerint).

 

Dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíj 2020.

A Dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíj program a külhoni magyar gazdasági jogászképzést kívánja fejleszteni. A jelen pályázati kiírás célja, hogy olyan jól képzett, a nemzet iránt elkötelezett, a magyar és a többségi állam szerinti szaknyelvet egyaránt ismerő, mindkét országban tapasztalatokat szerzett jogászokkal rendelkezzenek a közösségek, akik segítenek e cél elérésében, továbbá lehetőséget adjon a magyar nemzetiségű jogászok közötti szakmai együttműködésre.

A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2019. december 20.

A pályázat benyújtásának határideje: 2020. január 31., déli 12.00 óra közép-európai idő szerint.

Itt találja a felhívásokat:

https://bgazrt.hu/kulhoni-tamogatasok-2020/

 

Sikeresen zajlanak a Határtalanul Program  nagyszabású középiskolai vetélkedőjének regionális középdöntői. A vigaszágon még be lehet jutni a nagydöntőbe! A részleteket itt találják:

https://hatartalanul.net/vigaszag-megnyitasa/

 

Tisztelettel,

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.