A kérdező kormány erőssége

Nincs annál nagyobb bölcsesség, mint amikor a kormány megkérdezi, hogy tervei találkoznak-e a választók elképzeléseivel.

A mostani, a családok védelméről szóló nemzeti konzultáción nyolcmillió magyar mondhatja el véleményét, a családját érintő sorskérdésekről. A kereszténydemokráciát zászlójára tűző kormány helyesen vallja, hogy a nemzet legkisebb közösségei teremthetnek biztos alapot az ország jövőjének. Ha a család, mint gazdasági egység stabilan működik, akkor garanciát ad az ország optimális fejlődéséhez. A népi konzultáció során az állam azon szándékát közvetíti, hogy tervezett intézkedéseivel, az azokra adott visszajelzéseket figyelembe véve meggondoltan képviseli a nemzet érdekeit.

A fiatalok pályakezdésének segítése biztosíték lehet a helyben maradásra. A hosszú távon garantált, stabil munkahelyek, a versenyképes bérek a szakemberek megbecsülését eredményezik, ugyanakkor biztosítják a jól megérdemelt pihenést is.

A gyermekvállalás ösztönzése magyarságunk megmaradásának ismérve. Ha mi magunk nem oldjuk meg demográfiai problémáinkat, akkor külső jelentkezők foglalhatják el szülőföldünket. A házasság keresztényi felfogásunk szerint egy férfi és egy nő egyenrangú szövetségét jelenti. Az egyedül kóválygó ember is kikötőbe vágyik. Az állandó szeretet sugárzását jelentik a nagycsaládok. Az unokáktól a szülőkön át a nagyszülőkig tartó együttműködő közösség a nehézségeket könnyebben oldja meg. A nagycsalád lényege a munkamegosztás mellett megvalósuló anyagi közösség.

A nemzeti konzultáción a választópolgárok, férfiak és nők véleményt formálhatnak sorskérdéseikről. A nők egyenjogúsága a demokrácia egyik alaptétele. Az anyaság vállalása pedig a jövő nemzedékébe vetett hit realizálása.

Nemzetünk többségének akaratából 2010 óta választott kormányunk követi a népfelség elvét. Jól teszi, mert ennek köszönheti a szilárd választói támogatást. Az ország lakói jobban élnek, van lehetőség arra, hogy megkülönböztetett figyelmet fordítsunk a szerencsére csökkenő szegényebb rétegek segítésére. Az állam és a családok közösen emelhetik fel az elesetteket.

Európa őslakosságának odaadó és hatékony munkáját tükrözi vissza a jól felépített keresztény civilizáció. A kelet-közép-európai népek már értik, hogy mit jelent az elődeik által rájuk hagyott európai közkincs. Vannak, akik másképpen gondolkodnak, a jövő szempontjából eredményesebbnek tartják más népek kiszipolyozását, az aljas szándékú Willkommenskultur ajnározását, az illegális bevándorlók ingyenes utaztatását.

Nagy birodalmak tűntek el a süllyesztőben, mert elfelejtették, hogy a kölcsön kenyér visszajár. A modern rabszolgatartás intézményének kialakítása csak ideig-óráig tartó dáridózást jelenthet. A zsoldos hadsereggel felérő illegális bevándorlók az uniós neoliberális szemlélet „következményei”. Brüsszel azt hiszi, hogy magatartásával intézményesítheti a jövőbeni föderációs intézményrendszer félkatonai szervezetét. A nyugati világ nem veszi komolyan a kelet-közép-európai népek jelzéseit. Nekünk úgy tetszik, hogy saját kardjukba dőlnek. Pusztába kiáltott üzenetünk, hogy Európa az európaiaké. Osztrákok, olaszok, a V4-ek és Európában egyre több ország világosan kimondja, hogy nem adják fel szuverenitásukat és identitásukat, és ragaszkodnak ahhoz, hogy saját sorskérdéseikről helyben, maguk döntsenek. Így vélekednek második hazájuk, Európa jövőjéről is.

Bizonyítjuk, hogy ha kell, éjjel-nappal megvédjük Európát, ideértve Nyugat-Európát is. Az illegális migrációt segítő brüsszeli apparátus mellett azoknak a kormányoknak is el kell számolniuk e tetteikkel, amelyek saját népükre hozták az új honfoglalókat, és elvették a helyben lakók biztonságát. Az európai közösség további útja jövő májusban eldől, Európa népei szavazni fognak jövőjükről, és reményeink szerint megerősítik azon akaratukat, amely a párhuzamos társadalmak kialakulását végleg elveti.

Magyarországon 2018. április 8-a után világossá vált, hogy az édeni Magyarországot ígérő ellenzéki pártok nemhogy az országot, de magukat sem tudják irányítani. Egyetlen értelmes javaslatuk nincs, kártyavárként omlanak össze, pedig volt pénz, paripa és fegyver – Soros György, Simicska és a szocliberális Európai Bizottság. Hiányzott azonban a hazaszeretet, a tehetség és legfőképpen az alázat. Isten megóvta tőlük Magyarországot.

A népi konzultációk, népszavazások kérdései körültekintők. A feladat most az, hogy minél többen jó válaszokat adjunk rájuk. Ha összefogásunk szélesedő lesz, nem kell hozzá sok év, hogy a világ Magyarországot Kelet-Közép-Európa Svájcának lássa.

Szerző: Csizmadia László

Forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/132963/A_kerdezo_kormany_erossege

 

Európa jövője a kereszténydemokrácia

A Magyar Idők augusztus 25-i számában olvashattuk Rétvári Bence értekezését Köldök nélkül címmel. A cikk nyomán szellemi honvédőink érdemesnek találták, hogy a témához – nemzetünk építése érdekében – észrevételeiket hozzánk is elküldjék.

Az emberek komolyan vették a szerző elemzését, amely a magyar állam jelenlegi helyzetére is kitért, ugyanakkor a kereszténydemokrácia további építését primátusnak tekintette. A brüsszeli elit által kezdeményezett, hazánk elleni támadások most már kikényszerítik népünkből, hogy történeti hagyományaink szerint fejtse ki ellenállását.

Már első ránézésre is szembetűnő, hogy két ellentétes világkép rajzolódik ki szemünk előtt a végcélt tekintve. A keresztény civilizáció előtérbe helyezi a közösségi életet, és elismeri annak elsődlegességet. A magyar alaptörvény sem kerüli meg, hogy az egyén és a közösség szabadságát pontosan definiálja: „Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki.” Ezzel szemben a liberális társadalom mit sem törődik a közösségek összetartó funkciójával, sőt az ultraliberalizmus válfaja egyenesen annak felszámolására törekszik.

Helyzetünk megértéséhez Zétényi Zsolttól idézek: „Az ellenállás és ellentmondás egy alkotmányellenes nemzetközi hatalmi döntéssel szemben ugyanabba az érték- és érdekkörbe tartozik, mint fegyveres szabadságharcaink története. Ezekben a nemzet ugyancsak többszörös nemzetközi erővel szemben vette fel az alkotmányvédő küzdelem fegyverét; alkotmány-helyreállító küzdelmeink nem romboló forradalmak voltak, hanem jogvédő-helyreállító szabadságharcok!

Az alkotmányos és nemzeti lét vagy nemlét volt a kérdés. Ebben a tekintetben történeti alkotmányunk páratlan érvanyagot és morális tanulságot jelent olyan erőkkel, társadalmakkal szemben, amelyek nemzeti történelmükben nem tapasztalták meg a megsemmisülés veszélyhelyzetét. A nagy nyugati társadalmak nem élték át, s így nem is értik a függetlenség és szuverenitás közép-európai válságállapotait megélt országok tapasztalati tényeken nyugvó veszélyeztetettségét, s ebből eredő önvédelmi döntéseik igazságát.

Ezért ezen országok, nevezetesen a Varsó–Prága–Pozsony–Budapest-tengelyen lévők, s továbbá a régebbi történeti irodalomban Duna-völgyi országokként említettek, s különösen a térség nagy történelmi múltú, tapasztalatú és hivatású magyar állama nem bízhatják sorsukat vakon a nyugati világ döntéseire.”

A törékeny nádszállá csupaszított, akaratától megfosztott ember könnyedén ledózerolható a mammon által csapdaként megásott gödrökbe. Mindezzel szemben áll a családok és a nemzetközösség ereje, amit erkölcsileg alátámaszt a keresztény hit és a zsidó keresztény civilizáció történelmi kincsestára. A liberális nézetek hívei elvetik a hagyományőrzést, harcolnak mindenki ellen, és mindazok, akik a kompromisszumok lehetőségeire hívják fel figyelmüket, szemükben ellenséggé válnak.

Egyszóval egocentrikusak, miközben kisebbségi helyzetüket áldozati bárányként tüntetik fel. A pénzt istenítik, a hit világát és a vallást szerintük ostoba embereknek találták ki. Valójában képmutatók, hiteltelenek, mert ahogy a hivatkozott cikk szerzője írja, „aki hétfőn a Wall Street farkasa, kedden nem lehet önzetlen humanista”.

A látszatszolidaritás mai termékei az NGO-hajók és az embercsempész-pénzbeszedők közös vállalkozásai. A tengeri farkasok több tízezer vízbe fulladt ember elvett pénzén osztozkodnak, álhumanitárius cselekedeteik népszerűsítésére bérelik fel a Júdás-pénzeken kitartott újságírókat.

A kereszténydemokrácia a becsületes munka társadalma. Képes megkülönböztetni a jótól a rosszat. Valóban kritikus és számonkérő. A felelősség kérdését erkölcsi szempontnak tekinti. Objektíven méri a teljesítményeket, reális képet ad a közjót szolgáló cselekedetekről. A szerző leszögezi, hogy a munkát mellőző spekuláció, a pénzből több pénz gyártása messze esik az igazi értékteremtéstől, a munkával szerezhető boldogulástól.

A nyílt társadalom újkori honfoglalást üdvözítő módszerei, a politikai korrupció mindennapossága, az illegális migráció pártolása az újkori rabszolgatartás birodalmi elképzeléseit szolgálja. A brüsszeli elit folyamatosan alakítja ki az általa elképzelt föderációs birodalmat.

A cikk szerzője szerint a nyílt társadalom a mobilitás híve. Az egyén nem rendelkezik gyökérrel, sőt a liberálisok köldök nélküli politikusok. Ezt húzza alá álláspontjuk, amely szerint a család, az anya, az apa, a gyerek elavult fogalmak. Tagadják a biológiai nemeket, vallják, hogy az abortusz és az eutanázia az emberek szabad döntésén alapul.

Összegezve a kereszténydemokrata politikus gondolatokat ébresztő mondatait, arra a felismerésre jutunk, hogy az Európában többségben lévő, zsidó-keresztény civilizáción nevelkedett polgárok biztos támaszt lelhetnek az erkölcsben és a hitben. A kereszténydemokrácia magját nem kell elvetnünk, azt megtette Szent István királyunk. Kelet-Közép-Európában ma is látványosan mutatkozik az igény a kereszténydemokrácia közjót formáló erősítésére, amely egyben fegyver a liberalizmusból politikai laborokban kreált neoliberalizmus és liberálfasizmus mutáns változatai ellen.

Szerző: Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnöke

Forrás: https://magyaridok.hu/velemeny/europa-jovoje-a-keresztenydemokracia-3593621/

 

Figyelni kell Európa polgáraira

Csizmadia László – 2018.10.11. 02:56

Ők azok, akik pártjaik gyengülését maguk is visszafordíthatatlannak látják. Elvesztett tekintélyüket és tovatűnő erejüket a tizenkettedik menetben az Alapszerződés 7. paragrafusának KO-jával szeretnék visszanyerni. Sorra kényszerítik a kelet-közép-európai népeket a szorítóba. Izomerősítőket, ajzószereket használnak, így maguk előtt tolják az illegális bevándorlókat, és habzsolják a Soros-féle szűk pénzmágnásréteg által felkínáltakat.

Az alkonyt az est, majd az éj követi, a népek ezt a természeti törvényt jól ismerik. A végelgyengült pártmatuzsálemekre és elévült eszmeiségükre Európa népei már kimondták az ítéletet, amely ha tetszik, ha nem, visszafordíthatatlan.

Kelet-Közép-Európa őrzi egyenes gerincét, nem dob hátast a pénz előtt, a meghamisított jogszabályok szankcióit igaza tudatában képes megtámadni.

A politika mellett erősödik a civilitika, az emberek a sorskérdéseiket maguk akarják befolyásolni. Üzenik az Európai Unióból távozó megélhetési szolgáknak, hogy gondolkodjanak el a következőkön: az egyenrangú nemzetek Euró­páját felkérés és szavazás nélkül önkényesen vezetheti-e Macron és Merkel? Egyes nyugat-európai, baloldali kormányok a pártjaik támogatásával-segítségével behívott illegális migránsokkal kisebbségbe szoríthatják-e az őslakókat csak azért, hogy hatalomban maradhassanak? Európa sorsát meghatározó brüsszeli döntések megszülethetnek-e a tagállamok parlamentjei vagy népszavazás nélkül, valamint hatalmi arroganciával lyukak üthetők-e a szubszidiaritás és a demokrácia falán?

Az embercsempészek és a velük üzleti viszonyba került NGO-k felelősségre vonása időszerűbb-e, mint a kelet-európai szövetségesek „atombombázása”? A tengerbe fulladt húszezer migráns haláláért vajon miért nem felelős a brüsszeli mindenható?

Van még ok (a lakosság félelembe kergetése, a terrorizmus napi jelensége) arra, hogy a választóikra fittyet hányó képviselők, valamint a meg nem választott Európai Bizottság vezetőségének kiebrudalása mielőbb megtörténjék.

Hazánk táján is lesz rendeznivalónk. Az Európai Parlamentben megbízóik véleményét szemétre dobva, sőt meg sem hallgatva, magukat magyarnak mondó renegátok hajladoztak pénzért a Sargentini-jelentés elfogadása mellett. Nevüket megvetéssel fújják és fújolják a zsidó–keresztény civilizáció, a szuverenitás és a szubszidiaritás többségben lévő hívei. Az árulók örök magányra ítéltettek, amit demonstrálni fognak az uniós választásokon a magyarok szavazatai. Beszűkült gondolkodásuk szerint csak az egyén számít, és a karrier a cél. A polgárok és az államunk által választott kereszténydemokrácia a közösségekre és a családokra támaszkodik.

Az elkövetkező hónapokban kerítés mögé kell szorítani az illegális honfoglalókat, virtuális kerítést kell vonni a nyílt társadalom eszmeisége és támogatói elé. Az unióról történő szavazás Európa megújulását eredményezheti. Ki kell dobnunk a homokzsákokat ahhoz, hogy a többi kontinens fölé emelkedhessünk példamutatásunkkal.

A népfelség eszmeiségének teret adó kormányzás, az európai többség támogatását élvező keresztény civilizáció mindenhatósága erőt ad a globalizmus és az újkori rabszolgatartók fondorlatos elképzeléseivel szembeni harcunkhoz.

Civil seprű jól seper

Magyar Hírlap
http://magyarhirlap.hu/cikk/126405/Civil_sepru_jol_seper

Az elárvuló szocliberális pártok vergődését látva, mondanivalójuk kiürülését észlelve, ideje lenne nekik is szembenézniük a világgal

Csizmadia László – 2018.08.22. 02:07

Ezek a pártok félredobták a klasszikus liberalizmus eszmeiségét. Ma már csak a hatalom megszerzésével vannak elfoglalva. Elferdítik a demokrácia és a jogállamiság fogalmát, semmibe veszik a népfelség elsődlegességét, ultraliberális szemléletmódot öltöttek magukra. Szolgálatába álltak a nyílt társadalom eszmeiségének, ami mögött nagy örömükre fellelték a kifogyhatatlan pénzügyi támogatást.

A civil világ ma már tudja, hogy a pénzt istenítő szemlélet a birodalmi törekvések megvalósítását szolgálja. A történelem számtalanszor bizonyította, hogy az izmusok akár jobbról vagy balról jöttek, mindenkor katasztrófát jelentettek. Az emberekre erőltetett eszmeiség nem nyerő, akkor sem, ha azokat látványos csomagolásban kívánják érvényre juttatni. Nagy hibát követnek el azok, akik a civil társadalmat tudatlan tömegnek tekintik. Nap­jainkban is zajlanak hasonló események, amikor is a mammon csapatai az európai emberek agymosását tűzték ki célul. A felvásárolt NGO-k az embercsempészek közreműködésével az újkori népvándorlás megszervezésével az európai népek kicserélésre spekulálnak.

Túlzott egójú önjelölt pártvezérek a keresztény európai civilizáció megszüntetésére tették fel tétjeiket. A kereszténység egyik alapdogmáját, a szolidaritást, elferdített formában fegyverként használják az európai emberek ellen. Az öreg kontinensre rászabadították az illegális bevándorlókat, akik fájdalmas ízelítőt nyújtottak a terrorizmusból. A rablásból meggazdagodott gyarmatosítók utódjai szolidaritást követelnek Európa lakóitól, közben azt várják, hogy dobják oda saját életterüket. A nyitott társadalomnak van azonban egy másik oldala, amikor galád módon az afrikai és közel-keleti népek között vallásháborúkat szítottak, igyekeztek minél több embert az szülőföldjükről eltávolítani és a családi közösségeiket széttépni. Tudatlan emberek mil­lióit vezérlik Európa felé ahelyett, hogy helybe nyújtanának szolidaritást. Céljuk egyértelmű a Közel-Keleten, Afrikában és Európában is meggyen­gíteni a civil közösségeket, káoszt előidézni, majd átvenni az irányítást. Az Európában kialakított párhuzamos társadalmak ezt az elvárást szolgálják.

Jól kifundált stratégiával állunk szembe.

A nyugat-európai országok reakcióit elemezve láthatjuk, hogy a szocliberális szemléletű politikusaik érdeke egybe vág a Soros-féle irányvonallal. A befogadott migránsok választási szavazatainak megnyerése és az otthon maradt fiataloktól megfosztott lakosság könnyebb kizsákmányolásának folytatása számunkra kettős édeni körülmény. Az illegálisan érkezők pár tíz évig az újkori rabszolgaság olcsó munkaerejét adják, ugyanakkor az őslakosság „túlzó” bérköveteléseit is korlátozzák. Miközben a bevándorlók létszáma egyre nő, az őslakosság kisebbségbe szorul. Jön a fekete leves, az iszlám hatalomátvétele. Unokáinkat foglalkoztatja majd, hogy az Egyesült Államok pénzmániás érdekközösségei az Európában kialakult káoszt milyen „arab tavasz” megoldással fogják kezelni.

A fentiekben vázolt rémálmot elkerülhetjük. Az egyes nemzetek óriás egójú vezetőit saját népüknek kell észhez téríteni. Ilyen alkalmak az országgyűlési választások (lásd olasz, osztrák, német) és az emberek sorskérdéseit eldöntő népszavazások, népi konzultációk.

A 2019-es EP-választások eredményükkel kötelezettséget írhatnak elő a bevándorlást ellenző képviselőknek, akik jelentős többségük akaratával megvédhetik Európa határait és megmenthetik keresztény civilizációnkat.

Az unió egyre mélyebb válságba sodródásának elkövetőit, politikai felelősségre vonásuk mellett, pellengérre kell állítani.

Vannak olyan európai vezetők, akik egyszerre két lovat szeretnének megülni. Macron és Merkel irányítása alá vonná saját országai mellett az Európai Uniót is. Úgy gondolják, hogy csak ők tudják a tutit és azt minden uniós országnak követni kell. Ők vakon repülnek, orszá­gaikban egyre nagyobb a káosz, amit sokszor már csak erőszakkal tudnak kezelni. Mint mindig, népük fog határozni sorsukról. Az európai választópolgárok a valódi demokrácia szabályai szerint dönthetnek arról, hogy kik képviseljék 2019 tavaszától érdeküket a kontinensek politikai és gazdasági csatározásaiban.

Meggyőződésem, hogy bölcs döntés fog születni. A népfelség elvét bepiszkoló, megvett, megélhetési politikusok ideje lejárt. Bekövetkezik az uniós intézményrendszer reformja. A választások után az egyenrangú nemzetek elvét tisztelő képviselők kerülnek státusokba, ők megbecsülve az adott bizalmat, népeik sorsát felelősséggel intézik majd, és nem saját politikai pecsenyéjüket sütögetik.

Magyarok figyelem!

Eljött az idő, amikor a kufárokat kirugdalhatjuk jól körülbástyázott brüsszeli Kánaánjukból. Mi, civilek, javasolhatjuk egy olyan parlamenti bizottság felállítását, amely kimutatja, hogy a Niedermüller-, Szanyi-, Ujhelyi- és Jávor-féle brüsszeli szemetelés nemzetünknek milyen politikai, gazdasági, pénzügyi károkozást eredményezett.

Ragadjuk meg a seprű végét!

 

 

Aki szembe megy a forgalommal

Súlyos ismerethiányra vagy olcsó népszerűség megszerzésére utal, amikor az Országházában politikusnak mondott megélhetési képviselőként ismert egyén, arról szónokol, hogy Magyarországon a civil közösségek üldöztetése napi jelenség. Továbbá hasonló ehhez, ha az ellenzéki pártok által küldött brüsszeli jólétben fürdők, hazájukat ócsárolják és mindent elkövetnek a civil barát magyar kormány lejáratására. A hazaárulásból jelesre vizsgázók anyagi és pártérdekeik mentén a magyar emberek ellenségeivé válva, az európai civil közösség sírásóivá lettek. A Soros Györgytől vételezett hazugságokat a pénzmágnások kényszerzubbonyba zárt bértollnokain keresztül, röppentik a világ tájai felé.

Itthon pár nappal ezelőtt a költségvetési vita keretében Gurmai Zita MSZP-s képviselő nem átallotta kijelenteni, hogy a kormány nem hallgatja meg a civileket, holott 2009-ben az Európai Tanács által civileknek szervezett konferencián elfogadták az állami döntéshozásban részvétel ajánlott kódexét. Itt a polgárok szerepét megkerülhetetlennek nyilvánították. Igaz, hogy ma már 2018-at írunk, de az is valóság, hogy a hivatkozott kódex az Európai Parlament részéről feledésbe merült. Ez nem véletlen, mert a bumeráng-effektus veszéllyel járna. A tőlünk nyugatabbra fekvő országok nem bajlódnak a népfelség tiszteletével, kérdőívek szerkesztésével, azaz polgáraik véleményének összegzésével. Az illegális migráció Európa koporsóját ácsolja, de az ebből búsás előnyt élvezők, vaknak és süketnek tettetik magukat.

Megnyugtató azonban, hogy a civilek, ha kell, problémájukat önmaguk is megoldják. Szolgáljon például 2009, amikor a Gyurcsány-kormány és az MSZP szemet hunyt az emberek spontán akaratának tudomásulvételével. Ennek eredménye, hogy 2010-ben a választások alkalmával a hazát eláruló és az országot csődbe vivő cselekedeteikre hathatós választ kaptak. Megállapíthatjuk, hogy az MSZP-s és DK-s őskövületek, már akkor elveszítették jogukat arra, hogy demokráciáról papoljanak. Láthatjuk azonban, hogy a baloldal soraiból egyre többen esnek áldozatul az amnéziának.

Emlékeztetőül ez év április 8-án a demokrácia és a jogállamiság jelenlétében az országgyűlési választásokon résztvevő polgárok harmadszor paskolták el az MSZP és DK hátsó felét. Úgy tűnik, ez is kevésnek bizonyult.

Több mint 60 ezer civil szervezet üldöztetésére utalt a felszólaló képviselő asszony, azonban ezt sem számokkal, sem a civil szervezetek arányos támogatásával képtelen volt igazolni. Az a pár tíz külföldről finanszírozott NGO, akit véd, Magyarországon már átvilágításra került. Az emberek tudják, hogy mögöttük a szegény emberek kiszipolyozói, a banki manipulációk nagymesterei állnak, nem mások ők, mint egy beteg eszme rabszolgái.

A civil szervezetek az államtól jelentős támogatást kaptak. 2010 óta 144 milliárd forintról, a munkájukhoz történő juttatás 240 milliárdra emelkedett. Az amnéziásoknak azt ajánlhatjuk, hogy ezt az adatot próbálják biflázni. A megalakult Civil Információs Centrumok (CIC) és a Nemzetgazdasági Társadalmi Tanácsban résztvevő civil küldöttek hatékonyan segíthetik a kormányzást javaslataikkal. Száz szónak is egy a vége, a tények meghamisításával a magyar és európai embereket ma már nem lehet félrevezetni.

2019-ben az Európai Parlamenti választásokon kiemelkedő aktivitás várható a civil lakosságtól, közreműködésüket nem lehet majd lesöpörni, ezzel egy új konstruktív korszak nyílhat meg.

Képviselő asszony nem tudta megállni, hogy a 2009 óta működő CÖF-CÖKÁ-t álcivil szervezetnek minősítse. A szellemi honvédőkre támaszkodó CÖF akkortájt megszervezte a Békemenetek ősbemutatóját, ahol néhai Makovecz Imre vezényletével ország-világgá kiáltottuk „elég volt” a Gyurcsány-féle nemzetrontókból. A történelem minket igazolt. Most az európai polgárok közösségének is eljött az az időpont, amikor elegük van a sunyi ultraliberalizmusból. Kontinensünk polgárai nemzeteik mezében gyülekeznek Európa megvédésére és sorsukat a jövőben nem bízzák a pénzhatalom szerencselovagjaira.

Elmúlt az az idő is, amikor álcivil Lenin-fiúkák a nemzet vagyonát képező, középületek falait festékfröcsköléssel büntetlenül rongálhatják.

Csizmadia László
CÖF-CÖKA elnök

 

 

 

Család, haza, Európa

A magyar ifjak 1848. március 15-én megkerülhetetlenül feltették a kérdést: „Rabok legyünk vagy szabadok?

A magyarság akkor is egyértelmű választ adott, de a nagyhatalmaknak nem állt érdekükben a magyar függetlenség elismerése, hiá­ba támogattak minket a lengyelek. Az első és második világháború után – a vesztesek csatlósaként – el kellett fogadnunk a nekünk szánt sorsot, a megcsonkított, majd idegen uralom alá került Magyarországot. Azóta a fő háborús vesztes Németország a világ egyik legerősebb nagyhatalmi pozíciójába került, kettészakítottsága megszűnt. Magyarország a szovjet birodalom alávetettje maradt több mint negyven évig.

A magyarok szabadságvágyának felszínre törése, 1956-os forradalmunk kétségbeesett segélykiáltás volt Európa és a világ felé, de a „nagyoknál” ismét süket fülekre találtunk. Lengyel barátaink szolidaritása enyhítette egyedül fájdalmunkat. Szó szerint is testvéri segítséget jelentett a súlyos sebesülteknek küldött vér, amely ma is ott csörgedez a megmentett magyarok ereiben.

A „szolidaritás” szónak ebben az időben még nagyon is egyértelmű jelentése volt. Azokban a napokban a szolidaritás életeket mentett. Édesapámat például, aki mesterszakács volt, a szomszédban lévő Vas utcai kórház gondnoka kérte meg 1956. október 24-én, hogy menjen át főzni a kórházba, mivel az alkalmazottak nem tudtak bejutni, és az oda szállított sebesülteknek ételt kellett adni. Apám és bátyám golyózáporban rohant át a kórházba. Két hétig ott maradtak, nem is láttuk őket ezalatt az idő alatt.

Testvérem ezután kénytelen volt elhagyni az országot. Osztrák lágerben várakozott egy teljes évig, amíg a „Nyugat” úgy döntött, hogy kérése ellenére Új-Zélandban telepedhet le. Nem volt más választása, mint elfogadni ezt a döntést. A világ másik felén élte le az életét, a hazától mérhetetlenül nagy távolságban. Akkoriban vele együtt sok magyar fiatalt, akik kénytelenek voltak a számukra idegen környezethez alkalmazkodni, veszített a családja. Testvérem közelmúltban bekövetkezett halála nemcsak személyes fájdalom, hanem az ötvenhatos emberöltő végének jele, amely azonban nem jelentheti azt, hogy a hazájukat elhagyni kénytelen magyar forradalmárokra való emlékezés megszakad. (Még akkor sem, ha a pártállam neveltjei közé tartozó Gyurcsány Ferenc 2006. június 15-én kijelentette, hogy ha nem tetszik a kormányzás vagy az adóemelés, el lehet menni Magyarországról.)

A sok áldozat mégsem volt hiábavaló. A szovjet gyarmatosítás és a Kádár-rendszer megtorlásai ellenére 1989–90-ben kivívtuk függetlenségünket. Nem engedhetjük, hogy a ’48-as és ’56-os hősök véráldozata kitörlődjön a most élő fiatalok tudatából, a posztkommunista-neoliberális törekvések ellenére sem. Amint azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a rendszerváltásban a fiatal Orbán Viktor sok kortársával együtt élenjáró szerepet vállalt. Az akkor kezdődő és a mai napig tartó bátor, és sokszor veszélyes kiállás ma, csaknem harminc év elteltével sem elegendő bizonyíték a nagyhatalmak és az ellenséggé vált belső ellenzék vádaskodásaival szemben. Nem csoda, hiszen akik naponta forgatják a köpönyeget, és váltják a zászlót, el sem tudják képzelni, hogy valaki kockázatot vállaljon egy önmagánál fontosabbnak tartott érték védelmében.

A 2002 és 2010 között a szocliberális kormányzat kiforgatta vagyonából az országot. Politikai bűnözők kitolták a határon a nemzeti vagyon jelentős hányadát a külföldi bankok és multik segítségével. Ezt látva a magyar nép felébredt, és a választók stabil többsége által támogatott kormányával az elmúlt nyolc évben gazdasági és politikai tekintélyt szerzett Európa népei előtt és között, visszaállítva ezzel a magyar állam és a polgárai becsületét.

A nyugatiak gyarmatosításból szerzett – azaz rabolt – vagyona több száz éve egyfajta elbizakodottság, sőt felsőbbrendűségi érzet alapja ezekben az országokban. Elhiteti velük, hogy Európa összes polgárának parancsolhatnak, és ez számukra újfajta ösztönzést jelent.

Most „szolidaritást” hirdetnek azon népek iránt, akiket ők sarcoltak és tartottak nyomorban több száz éven át. A nyílt társadalom ideá­jának porondra állításával megindították az arab tavasszal a modern kori népvándorlást, mondván, hogy a fizikai munkától elszokott nyugati emberek számára ez munkaerő-importot jelent, amely tartósítja a jólétet. Amit ma szolidaritásként hirdetnek, az valós tartalmát tekintve rabszolgatartás.

Nem elég az egyszázaléknyi gazdag embernek, hogy ők birtokolják a világ vagyonának hetven százalékát. Még többet akarnak. Az a tervük, hogy a Nyugatra érkezett és ezután érkező illegális bevándorlók „leválogatása” után azokat, akik képtelenek az integrálódásra, tanulni, dolgozni nem akarnak vagy arra alkalmatlanok, különféle jogi trükkökkel a kelet-közép-európai országok nyakába sózzák. Holott ezek az országok nem kérnek import munkaerőt, és törlesztenivalójuk sincs, mert semmi közük nem volt az afrikai és a közel-keleti országok gyarmatosításához. Akik meggazdagodtak a gyarmataikból, most azoktól várnak szolidaritást, akik soha nem részesültek ezekből a javakból.

A visegrádi országokat azonban nemcsak az köti össze, hogy nem voltak a Nyugat bűntársai a gyarmatosításban, hanem az is, hogy ismerik nehezen kivívott függetlenségük értékét. Azt megőrizve akarnak az unióban, mint nemzetállamok ésszerűen működő szövetségében élni. A belépéskor, az alapokmány és az akkor hatályos joganyag ismeretében nem volt kétséges, hogy ezt szuverenitásuk és nemzeti érdekeik megőrzése mellett nyugodtan megtehetik. Az elmúlt évtizedben azonban a pártpolitikai és gazdasági kudarcokat saját országaikban sorra halmozó, de a brüsszeli parlamentben többségben lévő neoliberálisok és posztkommunisták hatalmuk megtartásáért félredobták a jogállamiság szavakban oly fontosnak tartott eszméjét, és olyan munkába kezdtek, melynek célja mások jogai­nak megtiprásán keresztül saját hatalmuk átmentése.

Ennek jegyében kettős mércét alkalmaznak, és az Európai Bizottság, valamint az Európai Parlament hatalmi intézményeinek felhasználásával az unió alapszerződését sértő irányítási formákat kívánnak megvalósítani. „Törvényalkotási” munkájuk során semmibe veszik a szuverén országok parlamentjeinek döntéseit, azokat felülírják.

Ma már nyilvánvaló, hogy az euró­pai polgároknak ezen a helyzeten a 2019-ben esedékes új uniós választások során gyökeresen változtatniuk kell, és a jelenlegi bürokrácia prominenseit el kell távolítani pozícióikból. Európa népességének nagy többsége más vezetést és más jövőt képzel el a kontinens számára, mint a brüsszeli bürokraták. Sok jel utal arra, hogy a szocliberális és posztkommunista rezsimnek már csak rövid ideje van hátra az Európai Bizottságban és az Európai Parlamentben. Elég csak a legfrissebb olasz választások eredményeire, vagy a magyar népszavazás és népi konzultációk döntéseire utalni. Jól látható, hogy Európa népeinek van már kialakult véleményük a kontinens helyzetéről, amit végre érvényre kell juttatni! A népfelség elve fölötte áll egyes politikai csoportosulások túlélési projektjeinek.

Március 15-én újra elindul a Békemenet. A hozzánk csatlakozó lengyel barátainkkal együtt azt üzenjük Európának, hogy az unió tagjaként kiállunk nemzeti függetlenségünk és szuverenitásunk mellett. Amint eddig, ezután is aktív szerepet vállalunk Európa határainak megvédésében. Követeljük, hogy az európai polgárok akarata érvényesüljön az unióban, és a brüsszeli bürokrácia érdemben foglalkozzon a polgári kezdeményezésekkel.

„Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak / Hagyd örökűl ha kihúnysz: A HAZA MINDEN ELŐTT” – írta Kölcsey 1833-ban.

Ma is élnek ezek a szavak, hív a Békemenet! Találkozunk Budapesten 2018. március 15-én 11 óra 30 perckor a Bem téren! Emlékezés, koszorúzás, majd indulás.

Magyar Hírlap: http://magyarhirlap.hu/cikk/112849/Csalad_haza_Europa