Le kell győzni az ellenzék jelöltjeit

Az európai parlamenti választások alkalmával az ellenzék ismét leszerepelt. Az ország szavazó polgársága egyértelműen jelezte, hogy akik a második világháború után többször elárulták a hazát és tönkretették a gazdaságát, továbbra sem érdemelnek bizalmat. A balliberális politikai és gazdasági szisztéma 2019-re nemcsak kátyúba került, hanem mély szakadékba zuhant. Így aztán spekulálni arra, hogy a magyar embereket fél évszázadnál is hosszabb átverés után ismét maguk mögé állíthatják, elérhetetlen álommá vált. A szovjet gyarmatosítás kiszolgálása, majd 1994 után a tizenkét éves kormányzásuk bebizonyította totális alkalmatlanságukat, amelyet tetéztek a rabló­privatizációval, offshore cégekkel és korrupciós ügyletekkel.

A Rákosi-, Kádár- és Gyurcsány-korszak sötét évtizedei megmutatják, hogy mire számíthatnánk a hatalomhoz jutó, múltban gyökerezett posztkommunista, neoliberális ellenzéktől. Hazudozásuk folyamatos. Emlékezzünk, például ígértek ingyenes repülőjegyet a nyugdíjasoknak, alacsony kamatozású devizahiteleket, 4-es metrót, jogállamiságot és demokráciát. Ehhez képest a valóságban mást kaptak az emberek. Repülőjegy helyett lerobbant BKV-t és MÁV-ot, valamint befejezetlen korrupciós ügyletektől bűzlő 4-es metrót, a jogállamiság és a demokrácia sajátos vívmányaként gumilövedéket és lovas attakot. Nem feledkezhetünk meg a ma is még fájó devizaadósságról. A Gyurcsány vezette országrontók 2010 után teli zsebekkel menekültek, hátrahagyva az államcsődöt.

A bukott politikusok új taktikát választottak „ami nem megy, ne erőltessük” alapon, nem foglalkoznak országépítő tervekkel. Miután romba döntötték az egészségügyet és hamis tanokkal teletűzdelt könyvekkel butították a diákságot, kijelölték az új csatamezőket. A többség támogatását élvező kormány elleni orvlövészetet napi teendőnek tekintik. Szó sincs a pártok közötti nemes vetélkedésről. Ezzel szemben amortizált politikusok, egótól duzzadó, semmihez sem értő szerencsevadászok, magamutogató lánykák és fiúkák egymást uszítva támadják a demokratikus törvényhozást. Az ország gyarapodik, a gazdaság már Európának is példát mutat, a magyar GDP első féléves eredménye négyszerese az európai átlagénak. Az emberek érezhetik munkájuk gyümölcsét, nemcsak otthonukban, hanem kint az utcákon is.

Eközben az ellenzékinek mondott pártok vezetői elfelejtik, hogy már a harmadik országgyűlési választáson sem kerülhettek a hatalom közelébe. Az őket támogató, egyre fogyó választók egyéni identitásuktól vezérelve még mindig nyújtották kezüket pártjaik megerősödéséhez. A végletekig kitartó, eszmeiségükhöz ragaszkodó választók úgy gondolták, hogy talán megőrizhetik összetartó erejüket. Ezzel szemben elkezdődött a különböző pártok „összefogása” és bekapcsolták az ideológiai turmixgépet. Az előző országgyűlési választásokon a vesztes pártok vezetőinek egyetlen célja az Orbán-kormány megbuktatása volt. Az eddig különböző színekben tetszelgő pártvezetők turmixa szürkévé vált. A többségi polgárságot ellenségnek tekintik, miközben az illegális bevándorlást támogatják.

Úgy tűnik, nem maradt más, mint a külföldi baráti pártok önzetlennek nem mondható segítségének igénybevétele. Ennek ára van. A benyújtott számlákat csak hazaárulással lehet kiegyenlíteni.

Szövetségeseik is sorra veszítik el szavazóikat, csak régi sikereikre tudnak emlékezni. A fegyvereket nem teszik le, és ádáz harcot folytatnak a keresztény szabadság hirdetői ellen. A felbujtóstratégiájukhoz sok pénz szükséges, mert a civil világ félrevezetése nehéz és drága feladat.

Magyarországon az ellenzék most az önkormányzati háttérhatalom kiépítésére szövetkezik. Budapesten és vidéken egymással vívott élet-halál harcaikban minden utcasarkon bohózatokkal rémisztgetik a lakosságot. Megfizetett média- és sajtóhátterükkel egyelőre büntetlenül végzik a legitim állam működésének fellazítását. A Stasi és az ÁVO módszereit alkalmazva magándetektívek, felderítődrónok alkalmazásával, valamint megszámlálhatatlan és bizonyíthatatlan hazugságokkal rémhírterjesztőkké váltak. A Tanácsköztársaság stílusát – sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmár, reszkess! – nem vesszük át. Erkölcsi és politikai fölényünkkel azonban visszavághatunk a demokratikus önkormányzati választásokon. A feladat az ellenzékiek által kiállított jelöltek legyőzése.

Az önkormányzati választások a szubszidiaritás érvényesülését biztosítják. Az országgyűlési választásokat kísérve a többségi akarat megerősítését szolgálják. Biztosítják a kormányzat és a települések hatékony, azonos érdekű együttműködését. Trianonra emlékezve, a megcsonkított Magyarországnak a nemzeti együttműködési rendszer adhat jövőt. Nincs szükségünk szélsőséges Lenin-fiúkra és Hitlerjugendre sem. A közel tíz éve együttműködő Budapest és a vidék közösségét a hatalomra éhes sakálok nem falhatják fel.

Szerző: Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnöke

Forrás: https://magyarnemzet.hu/velemeny/le-kell-gyozni-az-ellenzek-jeloltjeit-7214378/

 

Tusványos margójára

A civil világot remélhetőleg lelkes, fokozott cselekvésre készteti Orbán Viktor tusványosi értekezése.

Mélyenszántó gondolatokat hallottunk, amelyek elemzést nyújtottak a mögöttünk hagyott harminc évről. Bizonyosnak vehető, hogy ennyi év alatt sok hasznos tapasztalat halmozódott fel az európai és magyar emberekben. Például az, hogy a csak eszmék által vezérelt hatalomgyakorlási formák meggyengültek, legtöbbjük lejáratódott. Így történhetett, hogy az Európai Unió intézményrendszere az emberek sorskérdéseit dacos, béna kacsaként kezelte.

Magyarországon 2010-től megvalósult a rendszerváltás második fokozata. A Fidesz–KDNP kilenc éve folytatja az unortodox gazdaságpolitikát, amely az előző időszakhoz képest csaknem száznyolcvan fokos fordulatot jelent. Európában először reagált egy kormány a magát mindenhatónak képzelő posztszocialista és neoliberalista gyakorlat hibáira. A magyar miniszterelnöknek köszönhetően nem estünk azoknak a csapdájába, akik 2002 és 2010 között kirabolták az országot. A gazdasági nyomort követően bátor intézkedésekkel ráfagyasztottuk a mosolyt a hatalomba azonnal visszatérni akarók képére. A miniszterelnök megértette, politikai és gazdasági elképzeléseihez tömeges támogatás kell.

A változtatást kívánó békés tömeget 2006-ban az akkori kormányfő, Gyurcsány kivezényelt kommandója és lovas attakja oszlatta fel. Ezzel szemben 2012-ben a kormány mellett kiálló több százezres békemenet szinte elfújta a hazai ellenzék által gerjesztett, Brüsszel felől tornyosuló felhőket. Micsoda különbség! A jó kormányzás mellett, ha kell, ma is megmozdulásra kész az egységgé vált tömeg. Hűséget és bizalmat közvetített a külföld figyelmét is felkeltő, a többséget képviselő polgárok kiállása. A magyar emberek acélossá és elszánttá váltak, nehezen megszerzett szabadságukat soha nem fogják szabadosságra kicserélni. Euró­pa sorsa a mi sorsunk is.

Az európai civil világ közjóért történő hadra fogásához igaz célokra és a népeikkel szimbiózisban élő, értük cselekvő nemzeti kormányokra van szükség. A szubszidiaritás talaján az emberek sorskérdéseit csak megkérdezésük után lehet eldönteni. Minden nemzet önmagában is értéktöbbletet hordoz, uniós kohéziójuk az előrehaladás záloga. Ezért az Európai Unióban megújult intézményrendszerre van szükség. A közerkölcs és a közösen legitimált törvények követése a szövetséges államok számára nem lehet más, mint kötelező érvényű.

A klasszikus liberalizmust követő neo-, majd ultraliberalizmus erőszakos elfogadtatásának kísérlete eleve kudarcos. Jó példa erre Soros György mániája, a nyílt társadalom elmélete, amely az Egyesült Államokban is csődöt mondott. Ő és a hasonló pénzemberek gondolkodhatnak szabadon, lehetnek hazárdjátékuk megszállottjai, de közösségeink gyarmatosítására nem hivatottak. Tetteikkel szembetalálják magukat a keresztény szabadság elvéből fakadó évezredes igazsággal. Nevezhetjük ezt illiberalizmusnak is. A közel-keleti és afrikai népek üzletszerű Európába csalogatása, majd az erre alapozott gazdagodás elítélendő módszer, bűnnek is nevezhető. Mindezt tetézik sok tízezer ártatlan ember tengerbe veszejtésével. A bűnösök felelősségre vonása – politikai és büntetőjogi értelemben egyaránt – sokáig nem várathat magára.

Orbán Viktor szerényen nyilatkozott gazdasági eredményeinkről, pedig azok sokak szerint követésre méltók. A magyar nagyvállalkozások kialakítása az ellenzék szerint korrupciós ügyletek sokaságát rejti. Hogy miért hazudnak, az könnyen levezethető. Először is bármelyik magyar vállalat, amelyik nyereséget termel, dönt arról, hogy ezt újabb beruházásra vagy egy részét tulajdonosainak osztalékára fordítja. Mind a nyereséget, mind az osztalékot adó terheli. Ez az adó az állami költségvetést gyarapítja. Azaz a versenyképes magyar cégek itthon tartják a tőkét, és nyereségükből úgy építkezhetnek, hogy magukkal húzzák a beszállítóvá váló kis- és középvállalkozásokat is. Az ellenzéki sajtó a magyar vállalkozások nyereségét és tulajdonosai­nak osztalékát plakátolja ki. Arról egy szó sem esik, hogy a jól működő cégeink közvetve a magyar emberek jólétét erősítik.

A 2010-re felhalmozott csődtömegből a magyar emberek új világot teremtettek. Gyurcsány Ferencnek és csapatának nyolc éve lett volna, hogy bizonyítsa rátermettségét. Ország-világ látta hozzá nem értő, szánalmas tevékenységüket. A keresztény igazság erejével megfogalmazva elég összehasonlítani az őszödi beszédet a Tusványoson elhangzottakkal, és világossá válik előttünk, hogy a demokrácia kevésbé politikai kérdés, sokkal inkább jellem dolga. A mai állapotok szerint e tekintetben a magyarországi ellenzék gyenge lábakon áll.

Szerző: Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnöke

Forrás:
Magyar Hírlap: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190731-tusvanyos-margojara

 

Labirintusban tévelygők

Az ellenzék agóniája a felkészületlenségét igazolja. Ránk szabadítanák az illegális migrációt, szövetkeznek az embercsempészekkel, a Soros-féle NGO-kkal.

Tekintsük a demokrácia alapvető vívmányának az országgyűlési választások ellenőrzött eredményét. Olyan minősítési aktusról beszélünk, amikor az országok polgárai választási akaratukkal kifejezik pártszimpátiájukat. Az eredmények hűen tükrözik az emberek elosztott bizalmát, amit illik tudomásul venni. A vesztesek dolga elemezni a kialakult „ítéletet”, és felkészülni a következő megmérettetésre. A magyarországi ellenzéki pártok merőben más utakat választottak. Eszükben sincs saját házuk táját rendbe tenni, hanem egyfolytában az Orbán-kormány megbuktatását tekintik elsődleges céljuknak. Optimizmusuk enyhén szólva is túlzónak tűnik. Kijelenthetjük, hogy nem akarják tudomásul venni a realitást, a többség akaratát. Rossz nézni szánalmas vergődésüket, mintha hályog lenne a szemükön, miközben még füldugót is használnak.

Az európai parlamenti választások eredménye újabb keserű vizet öntött poharukba. Az önmaguk által felállított ideológiai labirintusból nem tudnak kitalálni. Választóikat cserbenhagyták, amit nem lehet pótolni más pártokkal történő összefogással. Ez az összefogás labilis és téves, hiszen a választók pártszimpátiáit nem követi. A több éve tartó kísérletezés állandóan kicsapja az ellenzéki biztosítékokat, és nagy fokú bizalomvesztéssel párosul.

Ezzel szemben a regnáló Fidesz–KDNP-s kormány a közjóval foglalkozik. Biztonságot és nap mint nap jobb életfeltételeket kínál. A társadalom számára világossá vált a jövőkép. A családok egyre bővülő támogatása, a gyermekvállalás fokozott ösztönzése és a nagyszülők tenni akarásának segítése is a közjó szolgálatában történik. A mindhárom generációra tervezett költségvetés valódi fordulat, amely a teljes foglalkoztatással tényleges munkajövedelmet produkál. Hol van a „kádári vívmány”, a kapun belüli munkanélküliség és a külföldi hitelekkel pótolt bérezési rendszer?

Az ellenzék agóniája, kétségbeesett próbálkozásai a felkészületlenségét igazolja, politikai kultúrájukról ne is essék szó. Ránk szabadítanák az illegális migrációt. Szövetkeznek a Soros-féle NGO-kkal és embercsempész bandákkal. Úgy akarnak újból hatalomra kerülni, hogy az újkori muszlim honfoglalók szavazataiért feladják gyermekeik és unokáik jövőjét. Egy akolba próbálják terelni a választókat, rájuk erőltetve politikájukat. Európában példátlan módon ellenzékből a magyar polgárok ellenségévé váltak. Külső segítséggel szeretnék visszahozni a múltat, a szovjet gyarmatosítás ötven évét.

Brüsszelben azonban kezdenek új szelek fújdogálni. A kontinensen erősödik a civil kurázsi. Az európai polgárok kohéziója egyre növekszik. A halott ideológiák élharcosaira ma már a szoborpark őrzését sem lehet rá bízni.

Néhány szocliberális és zöld mellényt viselő, magát magyarnak nevező EP-képviselő bosszúhadjáratot indított hazája ellen. Bekéredzkedtek a bevándorláspárti frakciókba, ahol érdekből látszólag helyeslik magatartásukat. Erkölcsileg azonban árvaszúnyognak tekintik őket. Az Európai Parlament még nagynak mondott, de szélsebesen gyengülő pártfrakciói valószínűleg észbe kaptak, és már tudják, hogy újra kell hangolni a zongorát. A múlt hamis szólamai­ra már nem jön be a közönség. Az európai emberek irtóznak a pártérdekű spekulánsoktól, akik felettük korlátlan hatalomra törekszenek. A civilek valós kérdésekre valós válaszokat várnak.

A politikailag megroppant két középhatalom, Franciaország és Németország álma a nagyhatalommá válás. Játszmájukat az európai polgárok döntő része elutasítja, nem kívánják nyakukba venni a föderációs rabigát.

Európa jövőjét csak és kizárólag a sikeres nemzetállamok erős kohéziója garantálhatja. Ennek alapja a népfelség tisztelete mellett az államok gazdaságának versenyképessége, amit az egységes külpolitika védőszárnyai alá kell venni. Az elmúlt századok gyarmatosítóinak adósságát most az ártatlan országok szenvedik el. Talán tanulság, hogy ne feszegessük, hanem zárjuk le végleg a gyarmatosítás minden formájának koporsófedelét. Ezen az úton haladva védjük meg Európa külső határait, állítsuk pellengérre az álszolidaritást. Keressük meg, hogy kik a felelősek a félrevezetett, ártatlan, tengerbe veszett emberek haláláért.

Az uniós országok harmonikus működését a jogszabályok közösen elfogadott értelmezésével szükséges elősegíteni. Így a kettős mérce kizárható.

Szerző: Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnöke

Forrás:
Magyar Hírlap: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190724-labirintusban-tevelygok

 

Föderáció vagy kohézió?

Az európai parlamenti választás a szó szoros értelmében lezajlott. Ezután az érintett országok polgárainak jó lenne, ha a képviselők ambíciói helyes irányba fordulnának.

Az irány a választópolgárok képviselete és bizalmuk megőrzése. A parlamenti pártfrakciók hatalmi harcai fölé kell hogy kerekedjen az unió egységének primátusa. A civil világ rájött, hogy a különböző eszmék szétporladtak, azokat csak egyes politikusok hordozzák, fölöslegesen ólmot cipelve hátizsákjaikban. Az államok parlamenti választásain fehéren-feketén kiderül a választópolgárok pártszimpátiája. Számtalan példa mutatja, hogy az emberek nem ragaszkodnak pártok által képviselt, legtöbb esetben már romba dőlt ideológiákhoz. Voksaikat az előző ciklus elemzett gyakorlata alapján azoknak adják, akiktől életkörülményeik javulását várhatják.

A nemzeti választások időpontja nem igazodik az európai parlamenti választáshoz. Így lehetséges, hogy az ellenzékben lévő pártok győzelmet szerezve jelentősen megerősödhetnek, miközben hazájukban leszerepelt, bukott pártok által jelölt uniós parlamenti képviselők évekig visszaélhetnek pozí­cióikkal. Sokszor láthatjuk, a rögzített státusukat arra használják fel, hogy saját népük többségi akaratát semmibe vegyék. Pártjuk utasítására igaztalan, koholt vádakkal próbálják rávenni az unióban regnáló párttársai­kat az országukban működő legitim hatalom megdöntésére.

A pártpolitikák értékelése a szuverén államok joga, aminek objektivitását a szubszidiaritás elvének szigorú betartása garantálja. Az unióhoz csatlakozó államok meghatározó időpontban dönthettek a közösség törvényeinek elfogadásáról. Ez azzal járt, hogy a közösségi jogokat átvezették saját törvényeik közé. Innen kezdve kellene beszélnünk egyenrangú államokról.

Az uniót alapító atyák érezték, hogy legfőbb feladatuk az erős gazdasági együttműködés megteremtése és az ebből fakadó előnyök közös realizálása (lásd: Európai Szén- és Acélközösség).

Az uniós jogok védelmét az Európai Unió Bírósága gyakorolja. Reményeink szerint ott a kettős mérce fel sem merülhet. Más a helyzet, amikor az Európai Bizottság és az Európai Parlament pártpolitikai erőfölényben hoz sokszor szakmailag és jogilag sem alátámasztott, konszenzus nélküli törvényeket a saját érdekeinek érvényesítésére. Az elmúlt ciklusban kedvenc téma lett az intézkedésekkel nem egyetértő tagállamok jogállamiságának támadása és vélt korrupciós ügyek előhozatala. Ez esetekben világossá vált, hogy pártérdekű leszámolásra készültek jelentések, és a tagországok kormányának megbuktatása volt a cél.

Amikor a volt szocialista országok és a V4-ek kerültek célpontba, véletlenről nem beszélhetünk. A nemzeti érzelmű lakosság és kormányaik regulázásáról győződhetünk meg.

A kelet és közép-európai népek tiszteletet és megértést várnak. Nálunk demokráciáról 1990 óta beszélhetünk. Ezzel szemben Nyugat-Európában a kialakult klasszikus társadalompolitika közel ötvenéves előnyt élvez. Azt se felejtsük el, hogy ők nem szenvedték el a kommunista elnyomást és a szovjet gyarmatosítást. Éles látásukat segíthetné a volt NDK társadalmi rendszerének ma is érezhető, nehezen múló hatása.

Magyarországon senki sem kérdőjelezi meg, hogy a nehezen kivívott szabadságunk féltve őrzött kincsünk. Európa közepén a hovatartozásunk sem elvitatható. Európa a tágabb hazánk. Érte dolgozni, ha kell, megvédeni bármikor készen állunk. A gyarmati évek alatt tapasztalttá váltunk, és féltett sorsunk miatt érzékenyebbek vagyunk.

Reményeink szerint az EU-ban most új időszámítás kezdődik. A társadalmi és gazdasági érdekek hátrébb szorítják a pártpolitizálás önös rendszerét. Minden egyes szuverén állam feladatává válik Európa biztos és szebb jövőjének építése. Ha az Európai Bizottság szakmaisága megerősödik, nem lesz szükség idegenkezűségre, saját javukat szolgáló „pénzeszsákok” önző tanácsaira.

Bízzunk az új vezetésben, javítsuk ki együtt a fellelhető működési rendszerhibákat. Az EP és az EB reagáljon érzékenyen a polgárok kezdeményezéseire. Segítse a civilek javaslatainak bürokráciamentes célba juttatását.

Az európai polgárok többségükben az egységes Európa hívei, az összefogás és az erőszakos centralizáció azonban különböző fogalmak. Erős uniót több módon lehet elérni, példaként a hegy csúcsára is több oldalról vezet fel az út. Korántsem bizonyított, hogy a föderációs irányítási forma a leghatékonyabb megoldás. Részrehajlás nélküli irányítással a közös érdekek egyformán kielégíthetők.

A tagállamok békés, korrekt versengése egyenként is az erősödésükhöz vezet. Az erős uniós országok pedig összeadódva erős uniót jelentenek. Az uniós intézményrendszer nem veheti át az európai országok közvetlen irányítását. Nincs az a szuperállam, amely képes lenne az egyre bővülő közösség tagországainak sajátos feladatait ellátni.

Nem föderációra van szükség, hanem bivaly­erős kohézióra. A kontinensek versenyében így törhetünk az élre. Eszközünk legyen a gazdaságra és a gazdaságpolitikára koncentrálás. A politikai globalizmusra mondjunk nemet, ugyanakkor a globalizáció gazdasági nyertesei állítsák meg a gazdasági bevándorlást, fölöslegesen ne terheljék Európát párhuzamos társadalmak létrehozásával. Legyen a feladatuk szolidaritással és jó üzleti érzékkel a Közel-Kelet és Afrika népeinek helyben tartása. Beruházásokkal teremtsenek munkahelyeket, emeljék az ottani életszínvonalat, közben hallgassanak a magyar közmondásra, miszerint jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint.

Szerző: Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnöke

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190712-foderacio-vagy-kohezio

 

Mekk mesterek

Magyar Hírlap
https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190704-mekk-mesterek

Az ország fővárosa polgárainak büszkesége.
A magyarok sem éreznek másképpen.

A vidéki ember azt mondja, felmegyek Budapestre. Fel és nem le! Természetes megnyilvánulás ez, hiszen a polgárok verejtéke és alkotóereje építi magasabbra és szebbé fővárosunkat. Talán akkor sem túlzunk, ha a Kárpát-medence magyarjainak évezredes munkájáról sem feledkezünk meg.

A vidék és a főváros együvé tartozását jól mutatták az 1956-os események. Megtestesült ez abban is, hogy az éhező fővárosba sorra érkeztek az ingyenes élelmiszer-szállítmányok. A forradalom véráldozatát együtt szenvedte el az ország teljes lakossága.

Tényként kezeljük, hogy a főváros közigazgatásilag önálló terület, de minden állampolgár közös tulajdona, a nemzet kincse. Az adófizetőknek köszönhetően az állami támogatások kiemelt része segíti Budapest állandó fejlesztését. Ami itt történik, nemcsak hazánkra van kihatással, hanem a világra is. Gondoljunk az idelátogató turisták millióira, és legyünk büszkék őrzött kulturális értékeinkre.

Budapest az országot érintő kormányzati intézkedések központja. Az országházban történtek megvilágítják a jövő útját. A kormány és a fővárosi önkormányzat testközelben, szimbiózisban hozhatja meg döntéseit. A nemzeti együttműködés szíve Budapest.

Az ellenzéki pártok az önkormányzati választások előtt nyíltan megfogalmazva ezt a szívet próbálják kitépni a magyarok együttműködési rendszeréből. Nem először történik, de a jövőben sem fog sikerülni. Elviselhetetlen számukra, hogy Tarlós István főpolgármester, vérbeli szakemberként, egyedülálló tapasztalattal maradandót alkotott, és reményeink szerint megbecsült munkáját folytatni fogja. Demszky és Hagyó korrupciógyanús ügyletei, majd bukása után végre fellélegezhetett a város. Szemünk láttára egymás után indulnak és fejeződnek be a beruházások. A Várnegyed, a Liget-projekt, a sportolók szentélyei, a stadionok, a 4-es metró felépítése, a 3-as vonal felújítása, a Margit híd újjávarázslása a szinte felsorolhatatlanul sok eredmény közé tartozik.

Új lakóépületek tömege jelzi, hogy a kormány és a Fővárosi önkormányzat jó irányban halad. Ennek kiemelt eleme, hogy a kerületek önállóságát a választópolgárok igénye szerint, közös egyeztetések után teljesítik.

2002 és 2010 között az éjjel-nappal hazudozó Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kormány és a Demszky–Hagyó duó saját gazdagodását tekintette elsőrendűnek, bitorolta az országgal együtt Budapestet. Tönkretettek, lepusztítottak szinte mindent. A tébolyult hatalommámor sötétségében a lakosság életszínvonalát mélybe taszították, az országot és az önkormányzatokat eladósították.

A trükkök százairól jól ismert hazugsággyárosok külföldi támogatással ismét színpadra léptek. A most ismét ellenzékvezető szerepében felbukkant bukott miniszterelnök és pártvezér új erőre kapott. Téves hozománynak tekinti, hogy az emberek már nem emlékeznek a bizalmukkal visszaélő, velük szembeforduló „Mekk mesterre”. Hatalmi mániája szétverte az ország gazdaságát, megtaposta saját pártját, az MSZP-t. Hamis kártyát osztogat az identitását évek óta nem találó ellenzéknek.

Az Apró–Dobrev–Gyurcsány családi klán nem nyugszik. Ennek egyik látható eleme, hogy a Szófiában született feleségét Gyurcsány delegálta az Európai Parlamentbe, ahol havi három–négymillió forintot kap majd. Mit várhatunk ettől? Azt, hogy a magyar adófizetők pénzén hátba fogja támadni államunkat.

A DK előhúzta a médiatáncos, minden politikai árnyalatnak megvehető Kálmán Olgát, és elindította az ellenzék főpolgármester-választásán. Az „egyetemes tudással” rendelkező hölgy, mint láttuk, leégett, de nem a naptól.

Végre tegyük fel a kérdést, mit keres még mindig a DK-s Gyurcsány a magyar politikai palettán? Miként lehet napjainkban is tényezője életünknek? A magyarok ebbéli véleményüket az önkormányzati választásokon remélhetőleg kifejezik. A válasz, hogy elég volt a bukott politikusok ámokfutásából. Tüntessük el a közélet parazitáit, ezzel megszüntetve a polgárok közötti árokásásra kiképzett bérszolgák tevékenységét. A vidék és Budapest polgárai mind hazaszerető magyarok, és ma már tudják, hogy járt utat nem érdemes járatlanra cserélni. Az akolba fogott „Mekk mesterek csapata” főpolgármester címre jelölte azt a Karácsony Gergelyt, aki polgármesterként egy rakás szerencsétlenséget zúdított Zuglóra.

A múltat nem feledve, szocliberális párti ármánykodással Budapest az ország testéből nem szakítható ki. Miért? Mert mindannyiunké!

Csizmadia László
CÖF-CÖKA elnök