Visszapillantó tükör

Meglepő, hogy az ellenzéki politikusoknak nem számottevő mértékben, de a fiatalok között is maradt némi ázsiója.

Országunk kifosztása először az egypártrendszerben 1989-ig valósult meg, másodszor 2002-től 2010-ig. Az MSZP és az SZDSZ profi módon verte át az embereket. Ígértek kamatmentes devizahiteleket, külföldieknek játszották át a nemzeti vagyont, meghamisították az országmérleget, székházaikat eladták, eszmeiségüket feladták. A korrupciós ügyletek sokasága áldatlan tevékenységük díszítőeleme volt.

A kommunista módszerekkel az emberek hiszékenységére alapozott átverő módszerük hatékonynak bizonyult. Érthetetlen, hogy ennyi hazugság politikai és gazdasági bukás után még mindig vannak követőik. Ezek a becsületesen dolgozó adófizető polgárok vakon követik a régmúlt eszméket, és kitartóivá váltak az őket kihasználó megélhetési politikusoknak.
A kérdés, hogy vajon polgáraink ezen része mikor veszi észre, hogy az átverés nagymesterei kezében vannak? A neoliberálisok és posztkommunisták most éppen a brüsszeli júdáspénzekért állnak sorba, veszélyeztetve családjaink, otthonaink békéjét.

Fiataljaink 1956-ban vérükkel öntözték a pesti utcákat, hogy a közintézményekről leverhessék a vörös csillagot. A jelenlegi ellenzék ismét kitűzné a kommunizmus jelképét parlamentünk homlokzatára, és azt beleszőnék nemzeti zászlónkba. Brüsszeli szavazataikkal erősítik az Európába szervezetten özönlő, nemzeteinket meghódító, meghívásukra érkező migráns zsoldos hadsereget.

Az európai parlamenti választásokra összeállt ellenzék fogyasztásra alkalmatlan morzsalék. Igaz, még számíthatnak arra a kevéske idős emberre, akiknek Kádár János, Horn Gyula, Fekete János vastagon megvajazta a kenyerét. Néhányan azok közül is hisznek nekik, akik kényelmes körülmények között a gyárakban kialakult kapun belüli munkanélküliség mellett hosszú idő után, de hozzájuthattak a kartonpapírból hajtogatott Trabanthoz, a tenyérnyi földre épített faházhoz és az ingyennapsütéshez. Ily módon lehet, hogy a nagyszülők, szülők anekdotái a gulyásszocializmusról és a hozzátartozó legvidámabb barakkról még mindig hatnak. Az előbbieknek köszönhetően néhány energiával teli fiatalember észre sem véve saját jólétét, a közjó gyarapodását a regnáló kormány ellen fordult. Füstbombát dob a parlamentet védő rendőrökre, festékszóróból szennyezi a műemlékeket, ajándékoknak szánt szánkókat zúz, miközben felgyújtaná az ország karácsonyfáját.

Felmerül a kérdés, ismerik-e a rég- és közelmúlt történéseit? Mert ha nem, és légüres térben mozognak, az ellenzéki pártok marionettbábuivá válhatnak. Ha visszapillantanának, láthatnák az MSZP-ből kivált országrontó, bukott miniszterelnököt, aki most feleségét a brüsszeli bevándorláspártiak áldozati oltára elé helyezi. Egyúttal fizet a leánykérést elfogadó anyósnak, aki annak idején pozícióját felhasználva banki hitellel segítette a rabló privatizációs időszak gyurcsányi tulajdonszerzését. A rekvirált, Apró-villába beköltöző Gy. F. jó üzletet csinált. Az ötletet valószínűleg a Habsburgoktól vette: „házasodj és uralkodj”!

A sportminiszteri székig jutott hősünk ügyesen megpuccsolta a miniszterelnököt, Medgyessy Pétert, majd székébe ülve folytatta saját hatalmi vágyának kielégítését. Rövidítsük le további dicstelen országlásának ismertetését, hiszen 2009-ben megbukott, mint Rottenbiller.

Ha valaki tehetségtelen, de megszállottan szorgalmas, meglehetősen kártékony. Szétbombázta és legyengítette az MSZP-t. Azonos oldalon ellenpártot alakított.

Az egoizmus gátlástalan figurája róla megmintázható. A keljfeljancsi stílus az EP-választások előtt a Jobbikhoz vezette. A zsák megtalálta a foltját. A fércmű a szavazók előtt felfeslik, és a zsákban láthatóvá válik a romlott áru. Az arcmutogató politizáláshoz pénz is szükséges, lehetőleg mások pénze. Hősünk megkreálta az Altusz céget, majd bekötötte a brüsszeli pénzáramlatba. A volt miniszterelnök életútja iskolapéldája annak, hogyan lehetett lépre csalni a magyar polgárok egy részét.

A magyar családok gyermekeiknek erkölcsösebb utat kívánnak megvalósítani. Elképzelésünk szerint társadalmunk a közszeretetre kell hogy épüljön. A visszapillantó tükörből jól látható, hogy a gátlástalan hatalomszerzés miként vezet el a közmegvetésig. Fiataljaink most szavazataikkal hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Európa ne jusson birodalmak és önjelölt pártvezérek sorsára, akik a fiatalság életéből lophatnak el értékes évtizedeket.

Mielőtt szavazunk, nézzünk a visszapillantó tükörbe!

Szerző: Csizmadia László CÖF-CÖKA elnök

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190412-visszapillanto-tukor

 

Májusban eldől Európa sorsa

A kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt!
(Márai Sándor)

A közeledő európai parlamenti (EP-) választások meghatározzák a kontinens sorsát nemcsak a következő öt évre, hanem akár évtizedekre is. A kérdés az, hogy az Európai Unió­ban visszatér-e a valódi demokrácia vagy sem. Az előző öt évben az unió intézményrendszerét a lefizetett, csak a saját maguk jólétére összpontosító képviselők határozták meg.

Az uniós pénzforrások ideológiai alapú felhasználása uralta a kommunikációt. A különféle lobbiszervezetek profi módon dolgoznak, így a pénz beszél, a folyamatokat pedig így ők irányítják. Fokozódik Európa megszállása, a politikailag korrekt hazugsággyárak működése mellett illegálisan, szervezetten érkeznek a fiatal muszlimok és családjaik, valamint a köztük megbúvó terroristák.

A szociálliberálisok hívei észlelik, hogy bukásukat csak Euró­pa elárulásával tudják megállítani. A merkeli álszolidaritásra épülő Willkommenskultur tagadhatatlan célja a nemzetállamok és a keresztény civilizáció eltüntetése. Az egoiz­mustól duzzadó Emmanuel Macron a hatalomszerzés bódulatában nem veszi észre, hogy ő csak percpolitikus. Sorsát majd Franciaország fogja rendezni. Hazájára zúdította a párhuzamos társadalomból fakadó rombolást.

Nyikorgó hangokat adnak a volt gyarmati országokban működtetett pénzszivattyúk. A franciák felháborodása nemcsak parázslik, hanem időnként lángra is lobban. Egyelőre elviselik azt a megaláztatást, hogy miközben országuk adóssága növekszik, kiszolgáltatottá váltak a német hatalomgyakorlóknak. Groteszknek tűnik, hogy a második világháború egyik elszenvedője miként dörgölődzik az országát annak idején lerohanó németekhez és a mostani birodalmi elképzelésekhez.

Nem feledkezhetünk meg a brüsszeli elitről sem, amely a pénzmágnások nyomása alatt kritika nélkül követi és szolgálja Angela Merkel és Emmanuel Macron közös terveit. Közülük is kiemelkedik Jean-Claude Juncker, aki puszipajtásává vált Soros Györgynek. Érdekeltségük közös; Európa megosztása, majd birodalmi célokra történő átalakítása.

A bevándorlás és a nyílt társadalom felkent hívei lépésről lépésre haladnak. Első lépésük az volt, hogy semmit nem tettek Nagy-Britannia unióból kilépése ellen. A britek időközben felismerhették a német–francia tandem Európát uraló elképzeléseit is. A szovjet birodalom elnyomása alatt szenvedett kelet-közép-európai népek nem adják fel szuverenitásukat, és nem válnak az egy kézben tartott hatalom kiszolgálóivá.

Európa polgárainak látniuk kell, hogy a szociálliberális pártok a bevándorlókat maguk mögé állítják, mert úgy gondolják, hogy azok szavazataival feléledhetnek győzelmi esélyeik. A migránsok kiemelt szociális támogatása, a névtelen bankkártyák osztogatása csaliként szolgál, mert az újkori rabszolgák sorsát szánják nekik. Az integrálódni képtelen, a kvótarendszer szerint szétosztandók veszélyeztetik a munkamorált, és rövidesen ellenállásra késztetik az őslakosságot. A párhuzamos társadalmak összecsapása a birodalom kezére játssza az „oszd meg és uralkodj” hatalomgyakorlás lehetőségét.

Az a kérdés, hogy mit szólnak mindehhez Európa azon polgárai, akik jó ideig biztonságban és jólétben élhettek. Látszik, hogy sokaknak nem tetszik az olyan politikusok pávatánca (lásd Manfred Weber), akik fittyet hánynak a népfelség elvére. A Kárpát-medencei magyarok, a lengyelek a V4-ek szövetségében a megreformált Európai Unióban hisznek. Szívvel-lélekkel képviselik, hogy Európa és „a haza minden előtt”.

Mi, magyarok lehetünk különböző eszmék támogatói, de ez nem jelenti azt, hogy hazaárulók szekerét toljuk, akik a saját zsebük érdekei szerint értelmezik a történelem során megismert izmusokat. Hazánkban biztonságban kívánunk élni, de a keresztény szolidaritás jegyében felvállaljuk a nem kért, de ránk zúdított felelősséget. Figyelmeztetjük a volt gyarmatosítókat, hogy lelkiismeretük terheit ne rakják át a gyarmati kizsákmányolást soha nem élvező országok vállára. A feladatuk most az, hogy az annak idején általuk leigázott országok polgárait a bajban hazájukban segítsék.

Az európai demográfiai problémákra van megoldás, mégpedig a hatékony európai családpolitika. Szeretett kontinensünk határainak védelme. A nyílt társadalom Európát kiárusító kufárjainak kiközösítése mellett a keresztényi civilizáció továbbvitele. Akadályozzuk meg, hogy a polgárokat semmibe vevő, vesztésre álló ellenzéki pártok képviselői ismét az Európai Parlamentbe kerülhessenek! Ezek az emberek szembeszegültek a magyarság többségi akaratával. Itt az ideje annak, hogy az eddigi támogatóik móresre tanítsák cirkuszpártjaikat.

A hazájukat féltők a párthovatartozást félretéve bojkottálhatják a megélhetési mutatványosokat. A hitelüket vesztett politikusokat félretolva ismét felépíthető lenne egy konstruktív ellenzék. De ez az ellenzék nem épülhet a korrumpált Ujhelyikre, Szanyikra, Niedermüllerekre és a gyurcsányi bagázs országrontóira. A hamis kártyákkal játszó Jobbik a Gyurcsány-párt bendőjében beteljesíti sorsát.

A hatalom nem zsákmányszerzés, hanem szolgálat!

Szerző: Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnöke

Forrás: https://magyarnemzet.hu/velemeny/majusban-eldol-europa-sorsa-6520541/

 

Demagógia felsőfokon

Európa kormányzójának képzeli magát az a Jean-Claude Juncker, aki Luxemburgban a kreatív könyvelés és az adóelkerülés állami szintű nagymestere volt

Csizmadia László – 2019.03.12. 04:02
http://magyarhirlap.hu/cikk/143012/Demagogia_felsofokon

 

Szívbéli barátjával, Soros Györggyel nemcsak az uniós pénzügyek uraivá váltak, hanem kontinensünk társadalmi rendjének szisztematikus feldúlói is. Időskorukra maguknak kívánnak szobrot állítani. Ez meggondolatlan elképzelés csakúgy, mint a bevándorláspártiság párosítása a nyitott társadalom eszméjével. A személyi kultuszra utaló hatalmi építkezésük jutalma csakis a népharag és a „szobor”-döntés lesz. Az európai parlamenti választások előtt a pártok egymásnak feszülnek, sokszor nemtelen eszközökkel próbálják térdre kényszeríteni ellenfeleiket.

E tekintetben élenjárók a szocliberálisok, hiszen a legutolsó ciklusban ugyan uralták a többséget, mégis elhibázott a politikájuk, így sikerült az európai polgárok nagy többségének elégedetlenségét kiváltaniuk.
Az uniós országok többségében kialakult polgári akarat köszönőviszonyban sincs a megbízott, választott képviselők cselekvéseivel. Ugyanez mondható el több, választók bizalmát elnyerő kormányról, akik eltűrték a brüsszeli alávetettséget. Az olasz, osztrák választások igazolták, hogy az elmúlt öt évben nagyot fordult az európai világ. Az EP-választások után látni fogjuk, hogy a népek meghallgatása nélkül nincs demokrácia. Az egyéni és közösségi szabadság egy tőről fakad, mert az emberek csak közösségben tudják megélni szabadságukat. Jó példa erre, hogy az iszlám betörése Európába miként korlátozta az őslakosság szabadságjogait.

Nevetséges az Európai Bizottság véleménye, miszerint Juncker és Soros munkálkodásával sikerült 92 százalékra csökkenteni a bevándorlást. A csökkenés oka az olasz, magyar és osztrák kormányok karakán kiállása a határok védelme mellett. Továbbá az EP-választások közeledtével növekszik a brüsszeli bürokraták félelme, tudják, hogy kisebbségbe kerülnek, és az erkölcsi és politikai felelősségrevonást sem kerülhetik el. Ezért rafinált módon szeretnék politikájuk pálfordulását elhitetni. Úgy gondolkodnak, hogy a választások után azonban megindíthatják a bevándorlás gőzhengerét. A nép nem tökfilkó, különösen nem a V4-es országok polgárai. Eszük ágában sincs elfogadni az ötvenéves szovjet gyarmatosítás után a kialakulófélben lévő brüsszeli abszolutizmust. Számunkra elutasítandó az egy kézben összpontosított, föderalista jellegű hatalomgyakorlás.

Kinek higgyünk?

Nem hihetünk az ingujjba rejtett kártyákkal játszó brüsszeli elitnek, viszont higgyünk saját szemünknek.
A magyar kormány Szent György-harcához hasonló küzdelme Európa jobb jövőjét célozza. A kontinens sokszínűsége, a nemzetek építőereje a görög–zsidó–keresztény civilizáció széles sztrádát biztosít a fejlődés útján. „Járt utat járatlanért el ne hagyj!”

Az Európai Bizottság hazugságainak tükre a kormányunk plakátkampánya. Brüsszelnek nem az a dolga, hogy észt osztogasson. Európai polgárok látják a migránsokat szédítő kufárok üzletelését, a Földközi-tengerre kivezényelt NGO-kkal és az álcivil szervezetek vámszedő tevékenységét. Látjuk az embercsempészbandák korrupciós összefonódását a háttérben rejtőzködő politikai hatalomra törekvő „pénzmágusokkal”.

Hol az átverések határa? Mikor jön el a számonkérés?

Az importált terrorizmus áldozatainak hozzátartozói előtt bűnös tételekről kell majd számot adni. Nincs magyarázat a több mint harmincezer migráns tengerbe vesztésére.

Ha Juncker, Timmermans, Soros kampányolhatnak felhatalmazás nélkül erőpozícióból, mi magyarok is a világ elé tárhatjuk, hogy az igazság nem brüsszeli termék.

A magyar kormány népszavazáson, népi konzultációkon, valamint országgyűlési választáson kapott legitim felhatalmazást politikájához. Kérdezzük: a választópolgárok felhatalmazása nélküli Európai Bizottság kinek a jogán tapossa a demokráciát, a szabad véleménynyilvánítást és a szubszidiaritás szentségét? Elég volt az idiotizmusból, reméljük, hogy még lidérces álmainkban sem fogunk rájuk emlékezni.

Csizmadia László
CÖF-CÖKA elnöke

 

 

 

 

 

 

Friss levegő

A baloldalinak nevezett európai pártok az EP-választások közeledtével pánikrohamukban kapkodó cselekvésekkel próbálják igazolni téves politikájukat.

Úgy tűnik, későn tértek észhez, vezetőik hosszú idő óta elveszítették a bölcsek kövét. Ők azok, akik az illegális bevándorlást erőltetve, a gazdaság fellendítéséről és az integrálódni képtelen emberek szavazatairól álmodoznak. Mohóságuk árát a szuverenitásukat és identitásukat féltő államokkal kívánják megfizettetni, amelynek formája a befogadási kvóták elfogadtatása. Tekintve, hogy az unió egyelőre huszonnyolc tagország szövetsége, fegyveres beavatkozással nem lehet kényszeríteni az ellenálló országokat.

A világ 2014 óta gyökeresen megváltozott. Erre több ok-okozati összefüggést találhatunk, például az európai polgárok vezetőik hibás döntéseinek köszönhetően elvesztették biztonságérzetüket. Idegen népek kiszolgáltatottjainak érzik magukat, amit tetéz, hogy választott képviselőik önző módon csak saját pecsenyéjüket sütögetik. A brüsszeli politikai cirkusz fellazítja az országok közötti békés egyensúlyt. A Brexit megmutatta a demokrácia egyik lehetséges formuláját, az EU erőfitogtatása és az Európai Bizottság tárgyalási diplomáciája nem szolgálja a kontinens érdekeit. Következmény: jelentős gazdasági és katonai erővel rendelkező partnerünket veszítjük el.

A német és francia kormány tandemre ülve reménykedik abban, hogy duettjük megoldja Európa társadalmi, gazdasági és politikai krízisét. Tévednek.

Hiszen minél erőteljesebben tekernek, annál jobban eltávolodnak a valódi demokráciától, s így a nemzetben gondolkodó polgároktól. Azok a kormányok, melyek nem hallgatják meg népük akaratát, hatalomvesztéssel számolhatnak. A választott polgárok által adományozott bizalom ideiglenes, jó esetben is csak meghatározott ideig szól. Demokráciában mindig a többség dönt. A mai kor franciáit és németjeit láthatóan nem lehet olcsó politikai fogásokkal megetetni. Ácsolt trónra ülni, Brüsszelt vezetni hiú ábránd, és sérti az EU tagországainak egyenrangúságát.

Mégis úgy gondolják egyesek, a pénz beszél, a kutya ugat. Ám az országok s benne az emberek sorsát nem lehet aprópénzes bukszákba gyömöszölni. Tudják ezt a nyílt társadalom és az újkori honfoglalást támogató politikusok is. A háttérben színdarabot rendező pénzemberek úgy gondolják, elég az EU országainak vezetésére helytartókat megvenni, majd azt modern rabszolgatartással párosítva Egyesült Államokhoz hasonló föderációt kialakítva, egy kézben tartott kontinenskormányzással gyarmatokat létrehozni. Döntsön a nép!

Vannak sokan az Európai Parlamentben, akik pénzemberekhez dörzsölődve jólétüket szolgálva készek koncként odadobni Európát a farkasétvágyúaknak. De vannak több száz millióan, akik tisztelik és szeretik nemzetüket, becsülik őseik történelmi alkotásait és a zsidó–keresztény civilizáció további fejlődésében érdekeltek. Ők a népfelség hordozói, és rövidesen ismét szavaznak, amivel május végén megszabadíthatják féltve őrzött otthonaikat, családjaikat az ordas pénzmániákusoktól és az őket hűtlenül cserben hagyó, selejtezésre érett, megélhetési uniós képviselőktől.

Ha visszatekintünk, láthatjuk, életünkből mennyit vett el a kommunizmusnak, majd szocializmusnak becézett időszak. A posztkommunizmus és a szocliberalizmus most ölelkezik a rablókapitalizmussal, és visszavezetne bennünket az imperializmus korába. Áporodott a levegő a brüsszeli apparátus irodáiban. A szellőztetés elkerülhetetlen, különben egész Európa fulladásra ítéltetik. Itt az idő a dolgos adófizető civilek cselekvéseire. A huszadik század viszontagságait átélt és mindezt ismerő európai polgárok Európa békés életének és határainak megvédésére inspiráltak.

Jól érzékelhető ez, hiszen Olaszországtól Lengyelországig már szivárog befelé a friss levegő.

Szerző: Csizmadia László

Forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/141379/Friss_levego

 

Ki fizeti a révészt?

Az európai történelem soha nem futott egy szálon. A történések azonban manapság egyre szélesebb körben összeérnek.

A jelenséget mutatja a politikai erővonalak metszéspontban történő találkozása. Meglepetés, hogy a neoliberalizmus felfogása még uralhatja az Európai Parlament és az Európai Bizottság cselekvéseit, miközben a tagországok népei már nem eszmékben gondolkodnak, hanem mindennapi életük tényeit veszik számba. Bizonyossá vált, hogy a történelem sodrása másképpen érintette a Kelet és Nyugat társadalmát, hiszen másként reagáltak a politikai és a gazdasági eseményekre. A nyugati országok a második világháború után tényleges szabadságot, függetlenül gyakorolható identitást kaptak, ezzel szemben a keletiek szovjet gyarmatosítást, politikai elnyomást és gazdasági kizsákmányolást. Míg a nyugati országok tovább élvezhették évszázados gyarmatosítási módszereik előnyeit, folytathatták a Közel-Kelet és Afrika gazdasági-pénzügyi kiszipolyozását.

A kelet-közép-európai és a Balkán országai durva politikai elnyomás mellett csaknem ötven évig hadisarcok béklyójában tengették életüket. Ezekhez az országokhoz a szabadság vonata ötvenéves késéssel érkezett. Erre a vonatra nem lehetett ingyen felszállni, a helyjegyek árát busásan megfizettették velünk. A kapitalizmus éhsége felkészületlenül érte a szabadságukat önerőből kivívó népeket. Baráti gesztusok helyett a nyugat-európai politika vállveregetése mellett nyakunkba vehettük a rablóprivatizációt is.

A felocsúdás ideje hosszú volt, viszont elég arra, hogy a kelet-közép-európai donoroktól a Nyugat ismét jótékony vérátömlesztést kapjon, és az erő birtokában hierarchikus szemléletük gyakorlattá alakulhasson. Az „erősebb kutya” elmélet számukra természetes magatartást jelent. A fősodorhoz tartozó brüsszeli elit sajátos demokráciát épített. Ez szolgálja politikai és gazdasági céljai eredményes megvalósítását. Egyszerűen fogalmazva, megmondják, hogy ki és mit engedhet meg magának. Kényszeregyenruhába öltöztetik a mag-Európán kívüli népeket. A föderatív szemléletű, egy érdekrendszerű kontinenskormányzás bevezetése már nem is titkolt szándékuk. Aki csatlakozni vagy kiválni szeretne az EU-ból, az arrogáns, „eszi, nem eszi, nem kap mást”, feltételrendszerrel szembesül.

A közösségi szemléletet felváltotta a háttérből irányító pénztőkés elit erőszakos akarata. Az EU intézményrendszerét mozgató személyek nagy részét kilóra megvásárolták, ügyelve önálló gondolkodásuk alkalmatlanságára és erkölcsük hajlékonyságára.

A tagországokból küldött képviselők nagy része fényévnyi távolságra van választóitól, visszaél a bizalommal, nem érvényesíti a rájuk szavazó emberek akaratát. Saját pecsenyéjét sütögeti Brüsszelben.

Elfogadhatatlan eszmeiség béklyójában vergődik a brüsszeli elit, amely a nyílt társadalom exportőre, Soros György garnitúrájának kiszolgálóivá vált. Brüsszelben ma már minden a pénzről szól. Nem törődnek az arab tavasz következményeivel, az újkori népvándorlással, az NGO-k és az embercsempészek álságos működésével, az európai emberek biztonságérzetének pusztulásával, a terrorizmus napi jelenségeivel.

A párhuzamos társadalmak kialakítása, a zsidó–keresztény civilizáció üldözése és eltiprása nem más, mint egy náci–fasiszta–bolsevik mix. Az embertelenség megvalósulását látjuk egy ördögi vízió keretében, amely az emberiség számára akár végzetes lehet.

Európa 21. századi történelmének másik vektora pengeélességgel metszi a pénzmágnások és az áldemokrata autoriter vezetők globalizmust követő erővonalát. A kérdés csak az, hogy a metszés utáni eredmény aránya miként alakul. A neoliberalizmus világméretű hanyatlása, az európai polgárok ébredése elkerülhetetlenné teszi az erővonalak egymásnak feszülését.

Az európai parlamenti választások lehetőséget adnak az eddig palackba zárt civil érdekek eláni erővel történő felszínre jutásához. Az áldemokrata, a népfelséget semmibe vevő nyugati kormányok szembesülni fognak a felelősségre vonás következményeivel.

Felszínre tör a nemzetek Európáért aggódása, a zsidó–keresztény kultúra féltése. A szavazatok eredménye szembesíti az embereket másodrendű lényeknek tekintő brüsszeli elitet a valósággal. A valóságból fakadó jövő sötét fellegeket is hozhat.

Az ellenőrzés nélkül beáramlott fiatal muszlimok még alvó sejtjei képviselik a fegyveres lázadások lehetőségeit. Az őshonos európai ifjúság munkahelyeinek elfoglalását jelenti olcsó munkaerejük. Az alacsony bérek viszont fokozzák elégedetlenségüket, hiszen több feleség eltartásához a juttatások elégtelennek bizonyulnak. Szavazataikat csak addig adják a bevándorlást szorgalmazó pártokra, míg megalakítják saját muszlim hitvallásra épülő pártszervezeteiket.

Előbb-utóbb saját javukra lebontják a párhuzamos társadalmakat, lázadásokkal szerzik meg a befogadó országok feletti uralmat. Ekkor már késő lesz felülbírálni azt a magabiztosságot, amely a pénz uralmától és a katonai fellépés lehetőségétől várja a helyzet megoldását.

A politikai tévedések árát Európa népei fizetik meg.

Szerző: Csizmadia László
Forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/138017/Ki_fizeti_a_reveszt