Tisztelt Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány!

Nagyon jó ez a CÖF ötlet is, és az ilyen kezdeményező,  valódi civil aktivitás!

A levélben érdemes lenne megemlíteni, ha már Angela Merkel német kancellár 2015 óta az eddig szerzett rendkívül sok negatív tapasztalat ellenére még mindig nem tette meg, hogy most az Európai Unió a legfelső szinten határozottan jelezze:  az EU az első biztonságos országban előzetesen benyújtott kérelem, és iratok alapján, kizárólag legálisan kíván migránsokat fogadni.

A kérelem elbírálását meg kell várniuk. (Úgy mint az elmúlt évszázadokban.)

Aki ezt megszegi, az kiutasításra kerül.

Ez az álcivil szervezetek, és embercsempészek által félrevezetett, az útjuk során bűnözőknek kiszolgáltatott embereknek, családoknak az elindulására, a bizonytalanság, a saját, és a családjuk életének,  anyagi kifosztásuk kockáztatásának vállalására visszatartó erővel bírhat.

P.L.