A CÖF-CÖKA 2009-es megalakulása óta hitet tett Magyarország nemzeti függetlensége és polgárainak szabadsága mellett. Közép-Európa szívében hangoztatjuk az Európai Unió fontosságát, az alapítók eszmeiségével egyező hagyományok megőrzésének szükségességét.

A világban zajló történésekre ma már napról napra gyors és jól átgondolt válaszokat kell adni. A válaszok egyik forrása az uniós közösség képviseletében a brüsszeli intézményrendszer, míg a másik, vele párhuzamosan, egyelőre még nem jól körülhatárolt szabályozó rendszer figyelembe vételével a szuverén államok döntési mechanizmusa. Kizárandó azonban, hogy a brüsszeli bürokrácia vezetői az EU alapszabályzatát önálló jogalkotással, a tagországok parlamentjeinek megkerülésével, ma már szinte új gyakorlatként elvégezhessék.

Az újkori népvándorlás, a gazdasági bevándorlók tömeges megjelenése rámutat az EU gyengeségeire, és jelzi az azonnali elkerülhetetlen reagálások hiányát. Világossá vált, hogy vezető személyiségek a megnövekedett feladatok közös érdekű megoldására képtelenek. Tevékenységük a közösség kontrolljára szorul. Néhányuk gátlástalansága elvezethet az európai civilizáció végnapjaihoz.

Házunk táján is ildomos söprögetnünk. Az ellenzéki pártok álbaloldali vándorcirkusza már szót sem érdemel. Az elkerülhetetlen és teljes tisztánlátás végett a jobboldali ellenzéki párt mozgását azonban elemeznünk kell. Folyamatosan vétik el politikai lépéseiket és a szívritmus zavar jeleit produkálják.

Politikai játszmát nyitottak. Élettapasztalat, hogy játék közben lehet legjobban felismerni a partner igazi arcát. Bevallom, ezzel én is így vagyok. Sokáig kezdő pártpolitikusok túlzó radikális eszmeiségével feltöltött, de nemzetérdekű pártnak tartottam a JOBBIK-ot. Úgy tűnik, tévedni emberi dolog. A kötelező kvótát elutasító belpolitikai játszmában és az azt megelőző felkészülési időben a politikai helyzetet rosszul elemezték, meggondolatlanul változtattak irányt. Vezetőjük hirtelen fordulattal a néppártosodást vette célba. Bizonyságul beáldozta a hozzá hű nehéztisztjeit. A nép azonban így sem özönlik a kicserélt zászló alá, viszont a párt alakzatai között kialakult zűrzavar, belül és kívül, bizalmatlanságot keltett. A migráns kérdés radikális megoldására irányuló lépés, miszerint az Alaptörvény kiegészítése a Parlament kétharmados szavazati többségével azonnal megoldható, nem hozta meg a pálfordulás kárenyhítését.

A valódi nemzeti érdekek mentén haladó kormány nem kívánta az emberek jövőjét a jobboldalon megkezdődött barátságos mérkőzés előtt az öltözőben lejátszani.

Miért nem?

Mert tudatában volt annak, hogy a családjaikért és hazájukért aggódó polgárok szilárd támaszt adhatnak a Brüsszelben megvívandó döntő csatához. Értelmes gondolat volt a jogállamiság és a demokrácia keretei között kiírt népszavazás, amelyre az aktív szavazó polgárok 98%-a a külföldiek erőszakolt betelepítése ellen szavazott. A JOBBIK mérsékelt lelkesedése ellenére, de mégis közösen felértünk a migráns-hegy tetejére. Azt gondoltuk, hogy nincs további akadálya Alaptörvényünk kiegészítésének, és világgá kiálthatjuk a magyarok többségi állásfoglalását, jelezve a kötelező betelepítési kvóta elutasítását. A JOBBIK vezetője azonban 19-re új lapot húzott. Azt álmodta, hogy itt az ideje annak, hogy megmutassa, hogy ő nemcsak a jövő embere lehet, hanem a jelené is. A Miniszterelnöktől távozóban, megittasulva a szoba hangulatától, feltételt szabott az általa már jónak tartott Alaptörvény módosítás megszavazásához. Pártja számára elszabadult egója akár végzetessé is válhat. Akarva-akaratlanul átállt ahhoz a baloldalhoz, amely a hatalom megszerzéséért bármilyen árat hajlandó kifizetni. Szerintük a nemzet elárulása nem is nagy ár.

A FIDESZ-KDNP és a többségi civil közösség ellen egy barátságosnak induló, de eldurvult mérkőzésen kiharcolt taccs (bedobás) a saját térfélen nem tud bekerülni a mérkőzés krónikájába. Még ennyit sem ér ugyanis az időhatárhoz kötött betelepítési kötvény azonnali megszüntetésére irányuló zsarolás. Az Alaptörvény zsarolás nélküli megszavazása történelmi jelentőségű, a krónikásoknak való esemény. A nemzeti sorskérdésben nemcsak lehetséges, hanem kötelező a konstruktivitás, ezzel az ellenzéki jobboldal hitet tehet a haza iránti hűségéről.

A kormány már jelezte, hogy az év végéig kivezeti a betelepítési kötvényt, ha ezt nem tenné meg, taccs helyett a JOBBIK tizenegyest rúghatna. Nincs szükség tehát megalkuvásra.

Jelentős mérkőzések előtt hirdetésekben láthatjuk a világ állásfoglalását: „Rasszizmus NO”! Véleményem szerint a nemzetérdekű politizálásban ugyanígy kimondható, hogy „Zsarolás NEM”!

 

Csizmadia László
CÖF-CÖKA elnök