Névjegykártya

Szent István forog a sírjában, hogy ilyen Hadházy-félék ennek a háznak a padsoraiban helyet kaptak.

A Wikipedia meghatározását alapul véve: „A névjegykártya személyes vagy üzleti kapcsolati információs kártyácska, mely a készítő adatait/elérhetőségeit tartalmazza. Lényeges arculati elem, amely hatékonyabbá és kényelmesebbé teszi a személy bemutatkozását is.” Nem tudom, ki hogy van vele, magam mindig igazi kártyácskát használtam. De van, aki azt szereti, hogy az egész világ egyszerre olvashassa, csodálhassa valódi arculatát, ezért nagyobb méretű kártyát használ. De még soha nem láttam akkorát, amekkorát a napokban a Parlamentben mutatott fel Hadházy doktor. Ma már ország-világ tudja, ki is ő, hisz bemutatkozott, ahogy illik. Feltartotta a névjegykártyáját. Decemberben még azt hittük, hogy csak egy elfuserált korlát­zsonglőr, de ő ezt tisztázni akarta. Nem, ő nem az, ő egy nagy… Az már más kérdés, hogy ilyen névjegykártyát használó, ilyen arculatú, ilyen gondolkodású embertársunk hogy kerül az ország egyik legszentebb házába, ahol olyan történelmi nagyságok dolgoztak, szólaltak fel, vezették az országot, mint gróf Tisza István és gróf Bethlen István miniszterelnök, gróf Klebelsberg Kuno miniszter, Illyés Gyula író, Gyarmati Dezső olimpiai bajnok, és még sorolhatnánk azokat a példaértékű embereket, akiket most ez a nem tudom kicsoda megalázott. S mindezt a Szent Koronától alig pár méterre. Szent István forog a sírjában, hogy ilyen Hadházy-félék ennek a háznak a padsoraiban helyet kaptak.

Nem, nem azzal van a baj, hogy Hadházy formálisan harcol a korrupció ellen. Jól teszi. A baj azzal a stílustalansággal, ordenárésággal van, amit megenged magának. Még akkor is, ha állatorvos, és így akár napi kapcsolatban lehet a névjegyeként választott állati testrésszel. Semmit nem gyűlölök jobban, mint amikor valaki más idejét lopja, vagy ha másokat undorkeltő jelenségek elviselésére kényszerít. Ez a kis Hadházy-liezon az általa vágyott állattestrészért kiáltó tábla felmutatásával legalább olyan undorító volt számomra, persze Hadházyval együtt, mint a szeméremsértés, ami mellesleg bűncselekmény. A többi felmutatott táblája pedig súrolta a közösség elleni uszítás határát, de a miniszterelnök rágalmazását minden bizonnyal elkövette. Mondanom sem kell, hogy ez utóbbiak is a Btk. tényállásai között találhatók.

S nem kétséges, hogy a mi közpénzünkön trágárkodik, cirkuszol, balhézik. Tisztelettel kérem a házelnök urat, hogy a lehető legszigorúbb büntetést szabja ki erre az emberre, aki legalább oly mértékben vált méltatlanná közéleti funkciójára, mint annak idején Janiczak Dávid ózdi volt és új polgármester az elhíresült nőgyalázásával, s ha lehet, még lejjebb ásta magát a posványba, mint annak idején Nagy Blanka, a mosdatlan szájú diáklány.

Milyen érdekes, ők mindnyájan valamiért az ellenzék köreibe tartoznak. Véletlen jelenség vagy meghatározó ellenzéki stílusdirektíva? Kedves ellenzékiek, lehet választani: a minapi eset az összetapadt ellenzék valódi arculatát mutatta, vagy csupán Hadházy nagyméretű névjegykártyája volt? Nekem mindegy. Egyik gusztustalanabb, mint a másik. És én szégyellem magam, hogy oly korban élünk, amikor ilyen mentalitású képviselők egyáltalán átléphetik a Parlament küszöbét. Egyébként meg kikérem magamnak, sőt megtiltom, hogy engem képviseljen!

Szerző: Bencze Izabella jogász

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20191024-nevjegykartya

 

Szerző
Dr. Bencze Izabella

“Névjegykártya” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Tisztelt Bencze Izabella!

    Írása nagyon sok, tisztességes magyar ember véleményét tükrözi. Úgy gondolom, aki embernek hitvány, az magyarnak is az. Nem szabd figyelmen kívül hagyni, hogy az Országházban van a Szent Korona is, s ez a viselkedés ezt is meggyalázza. Nem országló koronáról( és nem is egy ” sapkáról” ) van szó, hanem beavató koronáról. S ez egyedül a világon nekünk van. Pap Gábor, művészettörténész ezt meg is magyarázza : a beavató koronának van egy fontos tulajdonsága, hogy a hatása nem kizárólagosan jelképes, hanem közvetlen. A beavatási szertartás során a beavatandó személy teljesen átalakul általa. A beavatandó személyisége lebontódik a születéskori állapotáig, innen épül föl újra, de nem más épül föl helyette, hanem Ő maga, de úgy , hogy minden tulajdonsága az általa elérhető maximumig fejlődik föl. Az őt körülvevő ( közvetlen és tágabb közösség akarata egyesül a szent koronában) a Mindenségből mozgósítható összes jótékony erő benne összpontosul. ” Ennek a sűrűsödésnek eszközlője a korona, előmozdítói pedig a közösség tagjai. „( Pap Gábor: Angyali korona, szent csillag” ) Tehát a Szent Korona az egész nemzet szellemiségét, lelkiségét is képviseli. Az ellenzék ezt a szakrális erőt akarja elvenni tőlünk, mert azt azért tudják azok, akik irányítják őket, hogy ennek milyen roppant ereje van. Itt kell keresni az okot, amiért ilyen módon összefognak ellenünk. Ezért ” szent hely is” az Országház. Ne csak materiális szinten keressük az okokat, bár ott is van. A megvalósítás módjáról Földi László írt a Magyar Nemzet 2019. 10. 24-diki számában. Ennyivel szerettem volna kiegészíteni az Ön írását kedves Bencze Izabella.

    Tisztelettel, szeretettel üdvözlöm:

    Bakonyi Gyuláné( sz: Jaczina Katalin)

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!