Ne feledjük: a fővárosi korrupciós rendszer az országos kampány témája is!

Úgy veszem észre, hogy a közvélemény a kampány villámlásai és mennydörgései közepette már nem eléggé figyel a fővárosban az ingatlanpanamák körül kialakult botrányra, holott észre kell vennünk: ez feketén-fehéren mutatja, milyen volt és milyen lenne egy balliberális kormányzás!

Igaz, a vizsgálóbizottság befejezte a munkáját, a baloldali többség miatt természetesen eredménytelenül, de ez nem jelenti azt, hogy „a vizsgálat lezárult, felejtse el”, ami Karácsony Gergely, de még inkább az őt is bábuként mozgató Bajnai–Gyurcsány-tengely embereinek irányítása alatt zajlik a fővárosban.

Annál is inkább, hiszen megalapozott gyanú alapján most zajlanak a rendőrségi vizsgálatok és kihallgatások, s ami ezekből eddig kiderült, az éppenséggel egyértelműen alátámasztja azt, hogy a fővárosi vezetés, illetve a hat baloldali párt szervezett korrupciós mechanizmust működtethet az ingatlanok eladása kapcsán. Már nem egy érintett tanú mondta el azt, hogy a főváros „jutalékos” rendszerben kínálja fel a főváros birtokában lévő ingatlanokat – tehát nem a magántulajdonukat, hanem önkormányzati tulajdont –, ami jelentheti a közvagyon elherdálását, közpénzek magánkézbe, pártok kasszáiba kerülhetését.

Országos választási kampány van, nem önkormányzati, ám ilyenkor minden téma országossá válik, így az is, amit az országosan ellenzékben lévő balliberális pártok művelnek az ország legnagyobb és legfontosabb önkormányzatában, a fővárosában. Az ugyanis, ami Budapesten zajlik, modellértékű annak megítélésében, hogy mit várhatnak és mire számíthatnak a választók akkor, ha a baloldalt juttatnák kormányrúdhoz a parlamenti választásokon.

Azt is látnunk kell, hogy a fővárosi korrupciós rendszerben nem holmi „feltörekvő”, pénzéhes újdondászok akarhatják a zsebüket minél jobban és minél gyorsabban, lehetőleg öt év alatt megtömni – s utánuk jöhet a vízözön! –, hanem professzionális, nem kispályás politikusok szervezhetik és intézhetik a pénzek lenyúlását.

Itt kell utalni arra, hogy a főváros vezetésében Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc emberei, kormányaik volt tagjai vannak jelen és játszanak meghatározó szerepet. Bajnaihoz köthető nevek: Walter Katalin, Mártha Imre, Tordai Csaba, Számadó Tamás, Szentirmai Judit, Kiss Ambrus, Belyó Pál, Perjés Gábor. Külön kiemelném még Korányi Dávidot is, aki a Bajnai-kormány államtitkára volt, de talán még érdekesebb, hogy a Külkapcsolatok Európai Tanácsa (European Council of Foreign Relations, ECFR) nevű, a Soros György által 2007-ben alapított, szuperföderalista szervezetben együtt képviselik „hazánk érdekeit” Bajnaival. Ha jobban belegondolunk – és Gyurcsány pozíciót szerzett embereit is ide számítjuk, Draskovics Tibortól Gál J. Zoltánon át egészen Havas Szófiáig és tovább –, akkor azt láthatjuk, hogy a főváros háza táján egy leendő balliberális kormányzat személyi bázisát, vezető káderállományát gyűjtik egybe, ha tetszik, egyfajta árnyékkormányt.

Vagyis, a fővárosban az előző ballib kormányok emberei aktivizálódtak, és persze nem tettek mást és másképp, mint 2010 előtt, amikor is a Tax Justice Network nevű svájci agytröszt felmérései szerint hazánkból illegálisan mintegy 242 milliárd dollár hagyta el az országot és került offshore cégekbe és még ki tudja hová, brutális károkat okozva ezzel a magyar embereknek.

Persze, mindig az itt és a most a fontos, különösen egy választási kampány időszakában, de a fenti tények itt és most fontosak! A fővárosi események – és ezért kell ezeket újra és újra hangoztatni! – feketén-fehéren mutatják, hogy a Gyurcsány- és Bajnai-kormány emberei semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek, most éppen a fővárost teszik tönkre, és ellenállhatatlan vágyat éreznek arra, hogy nemsokára újra ugyanezt tehessék az országgal is.

Nos, ezért nem szabad vigyázó szemeink figyelmét elvonni a fővárosban történtek felől. Sőt! Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a fővárosi vezetés, Karácsonnyal az élen, minden szempontból méltatlanná vált a főváros vezetésére. Hiszen ahogyan Szent Ágoston mondta a kormányokra – de ez érvényes a helyi vezetésekre is –: a kormányok erkölcs nélkül semmi mások, mint közönséges rablóbandák.

Akarjuk-e, hogy a főváros mintájára közönséges rablóbandák irányítsák az országot?

És még valami, ceterum censeo: bár a parlamenti választás és a népszavazás ügyei elsődlegesek, ettől függetlenül követelni kell – már csak a saját erkölcsi mércénk szerint is, a demokratikus normák iránti elkötelezettségünk jegyében – Karácsony és a fővárosi baloldali többség lemondását, s új választások kiírását a fővárosban!

https://magyarnemzet.hu/fricz-tamas-blogja-all/2022/02/ne-feledjuk-a-fovarosi-korrupcios-rendszer-az-orszagos-kampany-temaja-is

 

Szerző
Fricz Tamás

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!