Mottó: „Akinek nem igaz a lelke, az elbukik, de az igaz élni fog hűségéért”  (Biblia – Hab 2.4)

Kedves CÖF,

Az alábbi érveket mindenki tanulja meg kívülről, aki Brüsszel ellen csatázik, mert ettől Brüsszel, vagy más európai politikus barátaik remélhetőleg se köpni se nyelni nem fognak tudni!

1.) – Ezen első érvet mindazon brüsszeli politikusok ellen lehet használni, akiknek érdekükben állt, hogy Magyarországon ne legyen érvényes a népszavazás, de például a luxemburgi miniszterelnök ellen is, aki valami olyasmit mondott, hogy a magyar szavazók sokkal józanabbul gondolkoznak, mint a magyar kormány, mert otthonmaradásukkal érvénytelenné tették a népszavazást. Íme a válasz a luxemburgi miniszterelnöknek, (vagy más brüsszeli politikusoknak):

„Mivel ön ennyire örül, annak, hogy Magyarországon nem lett jogilag érvényes a népszavazás, látjuk azt, hogy önnek áll érdekében, hogy a magyar népszavazás jogilag ne legyen érvényes, ebből következik, hogy a budapesti választás helyszínén és idején ön szervezte meg a bombariadókat, hogy a magyar népszavazást meggátolja abban, hogy elérje a jogi érvényességét, amit ezen incidensek nélkül valószínűleg el is ért volna!” (Önök pedig, ha úgy gondolják, még hozzátehetik azt is, hogy: „Ezért a magyarországi demokratikus népszavazás súlyos megsértésével és eredményének befolyásolásával vádoljuk önt!”)

És azt pedig még feltétlen hozzá kell tenni, hogy: „azt, pedig még a luxemburgi miniszterelnök sem tudhatja, hogy az otthon maradók miért nem mentek el szavazni, ugyanis ők nem nyilvánították ki akaratukat, vagyis nincs miből megtudni azt, hogy ők, ellene vannak-e a magyar kormány álláspontjának, vagy éppen valójában támogatják azt, és esetleg, csak azért nem mentek el szavazni, mert nem volt kire hagyni a kis unokáikat, vagy mert éppen egész napos ügyeletben voltak egy munkahelyen, stb.!”

Egyébként mi köze a luxemburgi miniszterelnöknek a magyar szavazáshoz!?!

2.) – Ezen alábbi érvet pedig feltétlen mondják meg Brüsszelben és más európai politikusoknak is.

„A brüsszeliek, (vagy bárki más, (európából, akár luxemburgból is)), akkor kritizálják a magyar szavazást, (vagy annak érvényességét), (ezáltal a magyar kormány és a magyar nép akaratát), ha ők egy érvényes európai népszavazás keretén belül, nagyobb arányú támogatást tudnak felmutatni saját álláspontjukat illetően, mint „a magyar kormányt” ezen népszavazáson támogató 98%-os arány!!” „Addig tekintsék a magyar népszavazást érvényesnek!” „A 98%-os arányt pedig a magyar kormány majdnem 50%-os részvételi aránynál ért el! Amibe, ha beleszámoljuk a gyanúsan sok érvénytelen szavazatot is, akkor elmondhatjuk, hogy valójában nem is csak majdnem 50%-os volt a részvétel a szavazáson, hanem meg is haladta az 50%-ot!”

Egyébként az említett „érvénytelen” szavazatokkal kapcsolatban, javasolnám azoknak, szakértők általi megvizsgálását, mert szerintem egyes pártok már idejekorán azért kampányoltak azzal, hogy szavazóik menjenek el és adjanak le érvénytelen szavazatot, hogy szavazás után ne legyen feltűnő a sok érvénytelen szavazat, ugyanis ők tudták már szavazás előtt, hogy ők nem nyerhetnek igenekkel, és csak úgy érhetik el céljukat, ha a szavazást érvénytelenné teszik! Azt, pedig hogy érhetik el? Ha mások érvényes szavazatát érvénytelenné teszik. Gondolom, hogy minden szavazat számláló bizottságban az ellenzéknek is voltak embereik, akik számolás közben kollégáik figyelmetlenségét kihasználva, húztak még egy-egy x-et az érvényes nem szavazatok egy részére, ezáltal érvénytelenné téve azt. Írásszakértővel meg kellene vizsgáltatni, hogy, ahol, például 2 x szerepel a szavazólapon, az egy és ugyanazon személytől, vagy egy és ugyanazon tollból származnak-e? Ugyanis a normál szavazók nemigen tudnak érvénytelenül szavazni, főleg ott helyben, ahol ahhoz, hogy érvényes szavazatot adjanak le, csak egy szimpla, (egyszerű), x-et kellett behúzzanak a megfelelő helyre, ezeknek a gazembereknek pedig akik érvénytelen szavazat leadásával kampányoltak, azoknak pedig nincs akkora támogatottságuk, hogy ők annyi érvénytelen szavazatot adjanak le, vagy adtak volna le! Szőval szerintem az illetékesek és megfelelő szakértők járjanak utána a sok érvénytelen szavazatnak, mert szerintem csalás történt! Lehet, hogy nem feltétlen az általam leírt módon cselekedtek, esetleg más trükkökkel érték el céljukat, az említett ellenzékiek, de szerintem mindenképpen gyanús és feltűnő a nagy számú érvénytelen szavazat, ráadásul, amivel, ha azok érvényesek lennének, valószínűleg meg lenne az 50% érvényes szavazat, a szavazás érvényességéhez!

Szóval szerintem nézzenek utána a sok érvénytelen szavazat eredetének, ha kell nyomozó hatóságok bevonásával is! Egyébkén nézzenek utána, a Kossuth téri tüntetés érvényességének is és a „bombariadók” kiötlőinek is!

Ami az alkotmány módosítást illeti:

A magyar népnek legyen joga minden olyan ügyben népszavazást tartani, ami érinti őt, még az európai unióból való kilépésről is, ha úgy adódik.

Biztosítsák az Alaptörvényben Magyarország szuverenitását, (100%-osan)!!

Módosítsák a népszavazásról szóló törvényt, úgy, hogy egyáltalán ne legyen érvényességi határ, (sem 50%, sem más), vagyis mindegy legyen, hogy hányan mennek el szavazni, a szavazás érvényes legyen, akik elmentek szavazni azok döntenek, akik pedig nem mennek el szavazni, azok, -azt jelenti, hogy- rábízták a dolgot, (a döntést), azokra, akik elmentek szavazni és kész!

Az pedig erkölcstelen dolog, hogy azok az országok, akik beengedik a migránsokat, azok megakarván szabadulni a migránsoktól, azt kérik, hogy más országok vegyék át őket, de őnekik eszükbe sem jut, hogy, azért van náluk sok migráns, mert ők beengedik őket és nem pedig azért, mert más országok nem veszik át az ott lévőket!

Mindenhez kérjék A JÓISTEN segítségét!
Imádkozzanak, Imádkozzanak, Imádkozzanak!

Sok SZERETETTEL, L.T., Nagyváradról