Levél Anne Will német műsorvezetőnek

Várható volt, hogy a német közszolgálati média, de leginkább az ERSTE, mint a hiénák a koncra várva, készülnek a magyar népszavazást – függetlenül annak eredményétől – miszlikekre szedni. Olyan magyar és leginkább Orbán gyűlölet árad a német híradásokból Merkel sikeres meghívója óta, hogy az ember több ezer kilométerre a helyszíntől, a képernyő előtt ülve a rémülettől megfagy.

Önnek, Anne Will sikerült tegnap este túlteljesíteni minden eddigi megnyilatkozását. A műsor címe:”Magyarország nem akar muszlimokat – Az iszlámgyűlölet szalonképes lesz Európában?
Résztvevők: Györkös Péter berlini magyar nagykövet , Lamya Kaddor szíriai származású német pedagógusnő, Sebastian Kurz osztrák külügyi és integrációs miniszter, Cathrin Kahlweit német újságíró és Cem Özdemir török származású német Zöld Párt képviselő.

A „beszélgetés” címe már megadta az alaphangot a teljesen elfogadhatatlan agresszív, neveletlen és elfogult műsorvezetéshez.
Biztosan van valami pszichés oka, hogy Anne Will ennyire gyűlöl bennünket „populista” magyarokat, mert mi Ön szerint nyilván mind azok vagyunk, akik megválasztottuk a regnáló kormányunkat, vagy akik nemmel szavaztunk.
Nem tudom mi irritálja Önt ennyire a magyarokban, az ország vezetőiben, hogy nem először képes volt minden írott és íratlan újságírói etikát tisztességet felrúgva, prekoncepciózusan gyűlölködve fröcsögni?!
Sajnos a kulturált európai viselkedés sem az Ön erőssége, mert nálunk, errefelé Kelet-Európában nem illik állandóan félbeszakítani valakit, csak úgy általában egy beszélgetőpartnert, nemhogy egy ország nagykövetét, ahogyan azt tette folyamatosan Györkös Péterrel – akinek a nevét képtelen volt egyszer is korrektül kimondani – és akinek a tűrőképességét nagyra becsülöm, hogy nem hagyta ott Önt a műsor közepén.

De nemcsak a magyar nagykövetnek jutott ki a neveletlenségből, az agresszív támadásokból Öntől, Anne Will, hanem az osztrák külügyi és integrációs miniszternek, Sebastian Kurznak is.
Sebastian Kurz mentette meg Önt és a műsorát a teljes szakmai és morális megsemmisüléstől, mert rá érdemes volt odafigyelni.
Kurz logikus, szakszerű, tárgyszerű érveire, okfejtésére Ön csak, mint a feleselő diák az iskolában, érdemi cáfolatot adni nem tudott, csak nyeglén állandóan közbeszólt.

A többi szereplő méltatása nem ennek, az Önnek írott nyílt levélnek a feladata, annyit azért meg kell jegyeznem, hogy újságíró kolléganője méltó társa volt az elvakult gyűlölet által vezérelt véleményalkotásnak, a teljes intoleranciának. Azért pedig sajnáltam a másik két szereplőt, hogy milyen görcsösen bizonygatták a származásuk ellenére, hogy ők azután nagyon jó németek.

Ön azt kéri számon rajtunk, és az Orbán kormányon, amiről személyesen tegnap tanúbizonyságot tett, azaz a teljes elutasítását mindannak, ami nem a német vezérfonalat és abból is leginkább a Merkel ámokfutását védeni próbáló német propagandát támogatja. Ön csak a saját prekoncepcióját ismételve olyan felkészületlenségről és szakmai etikátlanságról tett tanúbizonyságot, amiért egy magyar műsorvezető biztosan repül a közmédiából.

Mindarra a vádjára, ami a magyar politika rasszizmusát, iszlámellenességét, idegenellenességét és vallási türelmetlenséget illeti ékes cáfolatot ad az Alkotmányunk, a nálunk élő számtalan nemzetiség, a két-nyelvű iskolák, a saját anyanyelven -pl. kínai -megjelenő újságok.

A Magyarországon hivatalosan is elismert, itt élő nemzetiségek: bolgárok, cigányok, görögök, horvátok, lengyelek,németek, örmények, románok, ruszinok, szerbek, szlovákok, szlovének, ukránok. A magyar kormány komoly összegekkel támogatja ezeket a közösségeket, hogy megtartsák a saját kultúrájukat, nyelvüket, népszokásaikat.

Természetesen a világ összes nációja megtalálható Magyarországon, talán, ha egyszer veszi a fáradságot és eljön Budapestre, elmegy a romkocsmák negyedébe, jószerivel alig fog magyar szót hallani.

Miért is vagyunk mi magyarok, ha csak minden 9.-ik választásra jogosult ember a kényszerbetelepítés ellen? Mert elegünk van már a kényszerekből, amikor egy idegen hatalom mondja meg nekünk, hogy hogyan éljünk!

Ezt már egyszer megtette az oszmán birodalom és akaratunk ellenére 150 évig voltak a nemkívánatos vendégeink! Hosszan ültek a nyakunkon a Habsburg Birodalom helytartói, az anyanyelvünk 1836.! óta hivatalos államnyelv Magyarországon! A németek által kétszer kirobbantott és elveszített világháborúban az Önök szövetségeseiként ittuk a keserű levét a háborúknak és a II. Világháború után amikor Önök Marshall segéllyel elkezdték a „gazdasági csoda” megvalósítását, nálunk a szovjetbarát hatalom olyan gazdasági, lelki és fizikai irtást végzett, hogy a mai napig nem hevertük ki. Mikor mondott csak annyit az aktuális német vezetés, hogy sajnáljuk?

Ha valaki, akkor mi magyarok bizonyítjuk évszázadok óta a toleranciát a betelepül roma népességgel szemben, akik ma az ország legnépesebb hivatalos kisebbsége, akik szintén nem egységesek és nagyon nagy figyelmet és türelmet igényel a sokszor a többségi társadalommal szembeforduló életvitelük, magatartásuk.
Nyilván van arról is ismerete, hogy a legnagyobb számú zsidó közösség Európában Magyarországon él, és Európa legnagyobb zsinagógája is Budapesten található? Akkor mitől vagyunk mi rasszisták, mert nem akarjuk a kényszer-betelepítést?

A szovjet hadsereg kivonulása után, évszázadok óta először saját magunk dönthettük el, hogyan akarunk és kikkel élni. Ugyanezt az érzést ismerik az Ön által szinte szitokszóként használt Visegrádi4 országokban élő emberek!
Szeretnénk végre levegőt venni és nem az szerint, hogy egy külső hatalom azt mikor és hogyan hagyja jóvá!

Milyen egységes Európáról beszél Ön? Hol van itt egység, amikor a saját honfitársaikat, a keletnémeteket is, mind kényelmetlen, szegény rokont kezelik?

Melyik Németországot célozza meg a migráns, mint új hazát, ahová ő integrálódhat, hisz tartományonként más mentalitást tapasztal, a dialektusokról már nem is beszélve?
Hol van itt az EU tagországok egysége, érdekszövetsége, egységes elbírálás a tagok között? Lassan több a lobbista Brüsszelben, mint hivatalosan delegált képviselő? Naponta változik a talp alá való nóta, attól függően, hogy éppen ki gondolja a nagyhatalmak közül, hogy most ő a dirigens. Nota bene ezt a szerepet játssza a Merkel vezette Németország egy jó ideje!

Tudja e Ön, hogy Magyarországon az a szokás, ha vendéget vár az ember, aki természetesen illendőképpen meghívást kapott, hogy először kicsinosítja az otthonát, beszerzi a lehetséges összes földi jót, előveszi az óvva őrzött porcelánt, a hozományba kapott evőeszközt, poharakat, feldíszíti a házat, az asztalt és ünneplőbe öltözve várja a vendéget. Ez fokozottan érvényes az országra, mi szeretjük a vendéget, de csak akkor, ha mi hívhatjuk meg és ha abban is biztosan lehetünk, hogy nem fogja összetörni a családi porcelánt!

Még egy kéretlen tanács Önnek Anne Will!

Lehet, hogy ez Önöknél, ugye a fejlett Németországban nem probléma, de engem nagyon zavar, hogy Ön a vendéglátás alapszabályit sem tartja be, sem öltözködésben, sem viselkedésben! Szóval érdemes lenne egy kicsit körülnézni a kelet-európai médiavilágban, hogyan öltöznek a női moderátorok, hogyan viselkednek „munka” közben, hogyan nem ülnek le egy kopott farmerben, szétvetett lábakkal nagykövetekkel, miniszterekkel, vagy bárki földi halandóval. Ön bennünket támad az iszlámellenességünkért, mit gondol mit szólna az Ön nyilvános megjelenéseihez egy muszlim asszony, vagy férfi? Tisztelné Önt, példaképnek tekintené?
Egyébként nomen est Omen!

Cs. L.

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!