Miért olyan ritka a konstruktív ellenzék? – avagy csernátoniak a parlamentben

Miért olyan ritka a konstruktív ellenzék? – avagy csernátoniak a parlamentben

Miért oly ritka? Azért, mert az ellenzékiség (tisztelet az alig létező kivételnek) a demokratikus parlamentarizmus építményén belül egy olyan félresikeredett konstrukció, amely – úgy tűnik – eleve alkalmatlan a demokrácia gyakorlására. Fából vaskarika. És nem csak Magyarországon. Az ellenzékiség, ahogy az legtöbbször megvalósul, sokkal inkább aláássa a demokráciát, mintsem megerősíti azt. Az ellenzéki pártok szinte sohasem az ország javát nézik (nálunk a Fidesz volt tán az egyetlen kivétel), hanem – önös hatalmi érdektől vezérelve – azt tekintik elsődleges és szinte egyetlen célnak, hogy a kormányt mielőbb megbuktassák, és a helyére kerüljenek. Az ellenzék erre van predesztinálva. És nem válogat az eszközökben sem. Többnyire – ahol csak teheti – visszaél a szabadsággal, visszaél a demokráciával. Ez történt december 12-én, az új munkajogi (túlóra) törvényről való szavazáskor is.
Az alábbi, mélységesen idevágó valós történetet Nyáry Krisztián Fölébredett a föld c. könyvéből vettem (212-215 o.) Történelmi példa, történelmi tanulsággal.

Közismert, hogy Magyarországon az 1848-as forradalom milyen nagy diadalmenetben vívta ki a sajtószabadságot, mint ami a demokratikus jogok egyik legfontosabbika. Valóban az. Csakhogy – már akkor is – rögvest megjelentek a porondon azok a kétes erkölcsiségű elemek is, akik visszaéltek vele. A kibicek, akiknek semmi sem drága, a becsület sem, a magyar szabadság sem. Az akkori ellenzéki újságok többsége, de különösen a Március Tizenötödike azzal igyekezett az olvasótáborát gyarapítani, hogy kíméletlenül támadta a hazát védő, és egyébként is nagyon nehéz helyzetben lévő, első független magyar kormányt. A lap még a szabadságharc idején sem fogta vissza magát, vitriolos cikkeivel folyamatosan kipellengérezte a kormány tagjait, megnehezítve egyebek közt a hadvezetést is. A leggátlástalanabb cikkíró egy bűnözőből „jó útra tért” újságíró, Csernátoni Lajos volt, az említett lapnak alapító-főmunkatársa. Olyan nagy ártalmára volt a Kormány munkájának, hogy végül Kossuth arra kényszerült, hogy maga mellé vegye egyik titkárának, azt remélve, hogy ily módon az egyébként jótollú újságírót és lapját a destruktív ellenzékiségből kimozdíthatja, és a haza szolgálatába állíthatja. Tévedett. A csekély erkölcsi érzékkel megáldott Csernátoni Kossuth titkáraként ugyanúgy folytatta aknamunkáját a kormány ellen, mint addig. Kossuth tűrte, ameddig tűrhette, s végül 1849 februárjában egy nagyon udvarias hangú levélben eltanácsolta, pontosabban megkérte, hogy mondjon le. Jellemző a frissen kivívott szabadságjogokkal kapcsolatos plebejus érzékenységre az a tapintat, amellyel Kossuth ezt az erkölcstelen és fölöttébb ártalmas embert ebben a helyzetben kezelni kényszerült. Ezt íja: „Én Csernátoni véleményét – ha felejtve az élet praktikus oldalát, ezt gondolja, hogy ily nyilatkozatokkal használ a hazának (miben mondhatatlanul csalódik) – a sajtószabadságnál fogva respektálom, de hogy saját titoknokom engem kompromittáljon, s ő maga nehezítse borzasztó hivatalom súlyát, erre nem valék s nem vagyok elkészülve. S azért sajnálattal vagyok Önt kérni kénytelen, hogy titoknoki hivatalával hagyjon fel.” Végül Kossuth úgy tudott csak békével megszabadulni tőle, és valamennyire biztosítani, hogy a továbbiakban ne legyen ártalmára a hazájának, hogy elbocsátása után még egy évi titkári fizetést és párizsi diplomáciai megbízatást ígért neki. Csernátoni persze elfogadta az ajánlatot, ki is utazott. Itthon azonban a lapja, a Március Tizenötödike továbbra sem szüntette be az aknamunkát. Emellett a folyamatosan közölt haditudósításaival megkönnyítette az ellenség tájékozódását a csapatmozgásokat illetően. Mindezekért végül is a kormány – megsértve a sajtószabadságot – kénytelen volt betiltani a lapot.

Ugye tanulságos történet? Sajnos ilyen csernátoni figurák, akik önző módon visszaélnek a szabadsággal, és nincsenek tekintettel a haza érdekeire, ma is akadnak szép számmal a parlamentben és azon kívül is. Ha addig feszítik a húrt, amíg az elszakad, annak egyes esetekben – miként Kossuth apánk is tette – a szabadságjogaik átmeneti felfüggesztése lehet a jogos következménye. Hogy milyen jogon? Egyszerű: a szabadságjogokkal visszaélők törvénytelen jogérvényesítésével szemben a Haza érdekének kell elsőbbséget élveznie. Mert a haza védelme minden polgárának kötelessége. Ez nem is lehet kérdéses.

A. R. Gy.

2018-12-13

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!