Európa válságban van, s választania kell, merre induljon tovább. Az egyik alternatíva a világot és az Egyesült Államokat is irányító globális gazdasági és pénzügyi háttérhatalmak érdekeit szolgálja; ezt az alternatívát az atlantista Angela Merkel német kancellár a magáévá tette és a mai napig megdöbbentő szívóssággal képviseli.
Ennek lényege az az elgondolás, hogy a nemzetállamok kora lejárt, a világ válságait csak globális, koncentrált irányítással, világkormányzással lehet kezelni, s ennek részeként létre kell hozni az Európai Egyesült Államokat, egy új Európát, amely ázsiai és afrikai népekkel etnikailag keveredik, s ez által identitásában, vallásában, kultúrájában legyengül és irányíthatóvá válik. Éppen ebből kiindulva az a ki nem mondott cél, hogy az Ázsiából és Afrikából Európa felé irányuló bevándorlás ne álljon le, folytatódjon, s legfeljebb látszat-intézkedések történjenek a migrációs áradat lassítására, szabályozottá tételére, de semmiképpen sem a megállítására és a határok lezárására.
Mindennek ékes bizonyítéka a valójában Angela Merkel által vezetett Európai Unió látványos bénultsága és tehetetlensége a migráns-áradat kezelésében, amely azonban csak a látszat: mögötte valójában az a nagyon is tudatos szándék húzódik meg, hogy, amíg csak lehet, Európa migránsokkal való elárasztása tovább folytatódjék. A leglátványosabb és legszánalmasabb pótcselekvés ezek közül is az Angela Merkel által erőltetett, Törökországgal való alkudozás. Ennek láttuk fényes tanújelét a legutolsó két Európai Tanács-i csúcstalálkozókon. Az, aki Törökország és Erdogan kezébe teszi Európa sorsát, Törökország jóakaratától teszi függővé a migráns-áradat leállítását, felelőtlenül és cinikusan jár el, hiszen Törökországnak nem az az érdeke, hogy megvédje Európát a migránsoktól, hanem az, hogy Törökország az Európai Unió tagjává váljon. (Van egy régi magyar mondás még azokból az időkből, amikor Magyarország egy része török uralom alatt szenvedett. Ez így szól: törököt fogtam, de a török nem ereszt.)
Aki meg akarja védeni Európát a népvándorlástól és az ezzel járó iszlamizációtól, az magától értetődő módon nem Törökországgal akar elsősorban kiegyezni, hanem Görögországgal. Aki meg akarja védeni az Európai Uniót és Európát, az nem Törökországgal, egy EU-n kívüli, iszlám országgal tárgyal elsősorban, hanem Görögországgal, s velük együtt igyekszik megvédeni a schengeni határokat. Angela Merkel Törökországra tesz – s ezzel mindent elmond a saját, illetve a mögötte álló globális érdekcsoportok valódi szándékáról.
Angela Merkel immáron megdöbbentő és makacs ragaszkodása atlantista és globalista pozíciójához, illetve a Willkommenskultur-hoz arra kényszerít bennünket, hogy nyíltan beszéljünk a hátteréről, motivációiról. Először is köztudott, hogy férje, Joachim Sauer évekig a Pentagonnak dolgozott, ami nyílván bizonyos elköteleződésekkel járt. Másodszor, Angela Merkel a neokonzervatív körök, ezen belül is elsősorban a Bush-család támogatását élvezte kancellársága előtt, Jeffri Gedmin személyében tanácsadót is küldtek hozzá Berlinbe. Harmadszor, 2003-ban – Chirac és Schröder ellenében – teljes mellszélességgel kiállt az Egyesült Államok iraki beavatkozása mellett. Negyedszer, tavaly májusban kiderült, hogy a német és az amerikai titkosszolgálatok együttműködésben hallgatták le a francia elnöki palota beszélgetéseit. Ennyi talán elég annak megértéséhez, hogy Merkel mit és főleg kit képvisel valójában. Csak az a kérdés ez után, miért ő határozza meg az Európai Unió lépéseit?
Ezzel szemben a másik alternatíva az, amelyet Orbán Viktor magyar kormányfő és főként a visegrádi négyek, valamint a délkelet-európai országok képviselnek. Ennek lényege, hogy meg kell védeni az európai nemzetállamok szuverenitását, s ezen keresztül Európa kulturális és vallási identitását. Utóbbi koncepció nem hisz a világkormányzásban, nem hisz az etnikumok, vallások és kultúrák keveredésében, mert tudja, hogy az végül egy globális diktatúra kialakulásához vezetne. Éppen ezért nem fogadja el a belügyminiszterek tanácsának tavalyi döntését a kötelező betelepítési kvótáról, s különösen nem fogadja el, hogy a migránsok számára egy, minden EU-s tagállamot érintő, szabályozott betelepítési folyamat vegye kezdetét. Követeli viszont a Nyugat-Balkán lezárását, a schengeni határok megvédését és a migrációs áradat leállítását.
Nem hisz a Nyugat-Európában a hetvenes évektől meggyökeresedett multikulturalizmus eszméjében, nem hisz a baloldali, neoliberális politikailag korrekt beszédmódban, a „másság” iránti imádat kultuszában, a keresztény gyökerek háttérbe söprésében, s nem hiszi el azt, hogy a migránsok betelepítése Európa számára egy nagy lehetőséget jelent a megújulásra, akár gazdaságilag, akár demográfiailag, akár kultúrálisan. Ellenkezőleg: meggyőződése ennek az irányzatnak, hogy az elsősorban iszlám vallású migránsok beözönlése Európába annak a Pán-Európa tervnek a megvalósulása lenne, amelyet a legplasztikusabban a huszadik század húszas éveiben dolgozott ki Coudenhove Kalergi osztrák politikus, s amelynek lényege Európa kevert fajúvá és vallásúvá tétele, s ezeken az alapokon a föderális, a nemzetállamokat háttérbe szorító Európai Egyesült Államok létrehozatala. (Zárójelben jegyzem meg: nem véletlen, hogy ma is létezik a Kalergi-díj, amelyet kétévente Aachenben ítélnek oda, s talán az sem véletlen, hogy a díjat megkapta már Van Rompoy, az Európai Tanács legutóbbi elnöke, illetve maga Angela Merkel kancellár is.)
Mindebből kifolyólag, a visegrádi négyek által képviselt alternatíva a bevándorló- és migránsáradat azonnal leállítását, a schengeni határok megerősítését követeli. Nem Törökországgal, hanem Görögországgal kíván megegyezni, s velük együtt közösen megvédeni a schengeni határokat. Elveti az a fajta atlantizmust, amely az Egyesült Államok gazdasági és politikai érdekeinek kívánja alávetni az Európai Uniót, elveti a Soros Györgyök, a Bilderberg Csoport és számos más internacionális szervezet globális uralmi törekvéseit, helyette az Egyesült Államokkal és Oroszországgal egyaránt kiegyensúlyozott és rendezett viszonyokra törekszik. Felismeri az eurázsiai gazdasági és politikai kapcsolatok jelentőségét, tudatában van a geopolitikai realitásoknak és az ebből fakadó követelményeknek. Erős, markáns, magabízó Európai Uniót kíván, amelyik egyenlő, független és szuverén partnere az Egyesült Államoknak, Oroszországnak és Kínának; olyan Európai Uniót kíván, amelyik büszke a múltjára, kultúrájára, kereszténységére, erkölcsére és teljesítményére, amellyel gazdagította a világot.
A Merkel-i út Európa elárulása, s Európa végét jelenti. A közép-európai országok útja pedig Európa megmentésével egyenlő. Sorsfordító idők jönnek Európában és a világban.