Javaslat

Mark Twain: Az újító mind ütődött, amíg az újítása be nem vált.

 

Javaslat

Javaslom, hogy a Makovetz templomot a Gellérthegy tetején a Citadella tetejére építsék meg.

Ehhez először a templom alaprajzát kellene elhelyezni a Citadella Google térképén. Én a nyugati oldalra helyezném a bejáratot, a Habsburg erőd mögé kb. 20 m-el. Mivel a templom alapja a Citadella tetejére kerül, ezért a templombejárathoz észak, és dél felől egy-egy díszlépcsőt építenék.

Valahonnan innen indulhatna az északi díszlépcső a templom bejáratához:

Mivel a templom pontos alaprajzát nem ismerem, ezért ezt rá kellene rakni a Citadella alaprajzára. A Szabadság szobor mögé a templom hátulja kerülne, ha lehet, elég meszire.

A google szerint az Apor vilmos tér, ahová a templomot Makovetz tervezte:

És ugyanolyan méretarányban a Citadella:

A véleményem az, hogy ráfér.

A Hauszmann programban most folyik a Citadella felújítása. A Habsburg erődbe kiállítást terveznek, ez természetesen látogatható maradhat.

Elképzelésem szerint a 2021 szeptemberében Budapesten megtartandó Eucharisztikus Világkongresszuson, amire Ferenc pápa is eljön, lehetne támogatókat szerezni a templom megépítéséhez. Sajnos nem nagyon bízom Ferenc pápában, de ha be lehetne neki mutatni a templom látványterveit a hegyen, és esetleg megmutatni a makettet a Vigadóban (régebben ott láttam), akkor van rá remény, hogy anyagilag is tudná az Egyház támogatni.

– A templom mellett meg kell építeni a már tervezett Rácz Fürdő – Citadella siklót!

– Ha a fehér templomot esti kivilágításban látják, akkor lesz igazán meggyőző !

– Nem a jelenlegi városvezetésre kell bízni az építkezést. Templomot 500 évre szoktak építeni.

Ez a templom ezen a helyen egész Európa számára nagy látványosságot, és reményt adna a jövőre vonatkozólag. Olyan látványosság lenne Budapesten, mint az Eiffel torony Párizsban, vagy a Sagrada Familia templom Barcelonában.

Utóirat: Lehet, hogy mégsem ütődött?

J.N.

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!