Gondolatok a matematika tanításáról, 2015

Kedves Alapítványi Tagok!

Kiss László vagyok, az Óbudai Egyetem docense, a polgári oldal híve és támogatója.
Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy alapvetően nem értek egyet a tanári tüntetéssel, mert azt valóban a baloldal provokációjának tartom, függetlenül attól, hogy tudom, sok jó szándékú ember vesz majd azon részt.
A Miskolci Herman Ottó Gimnázium nevelőtestületének nyílt levele azonban teljes mértékben, minden pici mozzanatában súlyosan megfontolandó!
Nem megsértődni kell azon, hanem elgondolkodni.
Az már más kérdés, hogy az oktatás nem most kezdett tönkremenni, hanem már 1989-ben, és nem most kellene tüntetni, hanem már akkor kellett volna.
Tárgyalni azonban, és jó, elérhető célokat megfogalmazni nagyon is sürgős és szükséges.
Szintén súlyos hiba burkolt béremelésről beszélni, és más rétegekkel a tanárokat összehasonlítani. A problémákra kellene figyelni, az aggódó hangokat meghallani.
Az oktatás súlyos gondjai között kell említeni mindenképpen a feltételekben való lemaradásunkat, és azok folyamatos romlását.
A béremelések a jelenlegi katasztrofális, szinte már megélhetési gondokat megoldják, de nem oldják meg a jövő pusztulását. Tudomásul kell venni, hogy ma már tanárnak csak a szinte „bolondok” mennek ennyi bérért, hiszen egy tehetséges fiatal minden más területen sokkal jobb jövedelemhez juthat.
Ki fogja a jövő nemzedékeit magas szintre emelni?
Nekem 9 unokám van, és nem szeretném, azt, hogy a képességeik csak otthon fejlődjenek. Jó tanárokra van szükség, csábító fizetésekre a pályán.
Így aztán nem tudjuk a tanári fizetéseket olyan magasságokba emelni, ami „káros” lenne. A többi pályán dolgozó meg vésse be a gondolataiba, hogy az ő gyerekeit és unokáit tanítják a tanárok.
Más oktatási módszerek szükségesek. Ha azt a jelenlegi tanári kar nem képes megvalósítani, akkor csak is a tehetséges újakra számíthatunk, de azokat a pályára kell csalni.

Sem a tanárokat, sem a diákokat nem szabad túlterhelni.
Új módszerekkel a csökkentett és hatékonyabb anyagot rövidebb idő alatt meg lehet tanítani, és vissza kell állítani a gyerekek egészséges napirendjét.
Ez legfeljebb napi 5 tanórát tartalmazhat, hogy jusson idő normális étkezésre, pihenésre és regenerálódásra.
Írtam a témát érintően 3 cikket. Kettőt a felsőoktatással kapcsolatban. Ezek elérhetőségét a levelem végén megadom. Írtam egyet a matematika oktatásával kapcsolatban, azt csak csatolni tudom.
A lényeg mindenképpen az lenne, hogy kezdődjön el végre az oktatás modernizálása, amihez megfelelő műhelyekre van szükség.
Olyan csoportokra, akiknek a segítségével internetes felületen valódi, közös tananyagfejlesztés indul meg, a teljes tanári közösséget bevonva abba.

Üdvözlettel, és abban a reményben, hogy mindenki a javítás szándékát olvassa ki a levelemből:
Kiss László

Kiss László_cikk_

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!