Felhívás aláírásra szervezeteknek, alapítványoknak

Tisztelt Alapítványok, Egyesületek Vezetői!

Magyarországon 60-65 ezer bejegyzett civil szervezet működik, amelynek döntő többségének célja az európai őshonos civilizáció megőrzése, illetve gyermekeinknek, unokáinknak történő átadása.

Az elmúlt időben nyilvánvalóvá vált, hogy egyes NGO-kat (nem-kormányzati szervezeteket) külföldről jelentős pénzösszeggel támogatnak.

A törvényhozók világossá szerették volna tenni minden magyar állampolgár számára, hogy melyek ezek a szervezetek, és ha a támogatás meghaladja a 7,2 millió forintot, akkor a felhasználás céljai is láthatóvá váljanak.

A CÖF-CÖKA külföldről nem fogad el támogatást. Ugyanakkor, ha az onnan érkező támogatások nem a legitim kormányzás elleni fellépéseket, hanem Magyarország identitásának, szuverenitásának megőrzését, valamint a szubszidiaritás elvének kiterjesztését szolgálják, azt fontos tényezőnek tekintjük.

Kérjük, nyilatkozzanak arról, hogy a 2017. évi LXXVI. törvényt a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról célszerűnek tartják, vagy nem.
(A törvény elolvasható: https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1700076.TV&timeshift=fffffff4&txtreferer=00000001.TXT )

Nyilatkozni az alábbi linken lehet:
https://goo.gl/forms/KIeR6Q1d1wzYHMmB2

CÖF-CÖKA vezetősége

 

 

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!