Akkor már tisztább lenne, ha visszaállítanánk a kádári államszocializmust, és azt mondanánk, bocs’, a demokrácia nevű kísérlet nem sikerült Magyarországon – egyedül nekünk a régióban –, ezért becsületesebb, ha ismét a régivel próbálkozunk. Persze megőrizve a mostaniból a manipulált és velejéig korrupt kapitalizmust, hogy a szocialista eee’társak minden szempontból jól járjanak. Hisz csak róluk szól ez az ország, nem?
A posztkommunista, államszocialista hálózat a politikai szférában, az államban és a kormányban teljes restaurációt hajtott végre. A minap éppen e lapban jelent meg, hogy a most alakult „szakértői” (ez még viccnek is rossz) Bajnai-kormány miniszterei és államtitkárai szinte kivétel nélkül vezetői pozíciót töltöttek be az MSZMP-ben vagy a KISZ-ben. A kádári diktatúra elitje tehát, húsz évvel a – nevezzük így – „változások” után dübörögve, győzedelmesen foglalta el a demokrácia legfontosabb politikai pozícióit. De hisz ez „érthető” is, elvégre állítólag szegény Horn Gyula mondta: a demokrácia van annyira komoly dolog, hogy annak irányítását se lehet másra bízni, mint rájuk, a különös anyagból gyúrt kommunistákra.
Igaz is, ők mindenhez „jobban értenek”, ezt bizonyították az elmúlt hatvan évben: ők csináltak az ötvenes években totális diktatúrát Magyarországon Rákosi vezetésével, aztán hogy e kísérletük kudarcba fulladt 1956 októberében – hát tessék, utána mégis feljogosítva érezték magukat, hogy a kommunizmus „fékezett habzású” változatát, az autoriter vagy másképp puha, Kádár-féle szocializmust működtessék 1989-ig. Ám miután ez a kísérlet is csúfos kudarcot vallott, s legújabb „divatként” Nyugatról megérkezett a demokrácia és a kapitalizmus, egy röpke négyéves, zsenge antalli kormányzás után máris átvették e legújabb rendszer vezetését is. Tegyük rögtön hozzá, az első megszorítások után ennek az új rendszernek a jóléti, szociális piacgazdasági változatát igyekeztek bevezetni. Ezzel próbálkozott Medgyessy Péter is (aki szintén volt III/II-es szt-tiszt), ám a teljességgel meggondolatlan osztogatás után e gazdasági modell ugyancsak megbukott.
A szocialista kísérletező kedv azonban nem lanyhult: a bukott jóléti modell után már a levegőben volt a neoliberalizmus „kísértete”, ezt kínálta receptként az IMF, a Világbank, a Világkereskedelmi Szervezet meg a többi nemzetközi organizáció. Hőseink, az elnyűhetetlen szocialisták, élükön ekkor már Gyurcsány Ferenccel, biztosak voltak benne: a neoliberalizmus is csak az ő irányításukkal „szökkenhet szárba”, ők az igazi garanciái annak, hogy a „csak a piac és a verseny számít, az állam legyen gyenge” típusú modell sosem látott sikereket érjen el Magyarországon. Apró kis probléma, hogy 2007–2008-ra, még jócskán a pénzügyi világválság kirobbanása előtt, totális csődbe juttatták a neoliberális csodaszert is. Ismét elképesztő eladósodásba sodorták az országot, a gazdasági növekedés leállt, az állam szinte minden vagyonát elvesztette, legyengült, tehetetlenné vált. Erre érkezett meg a világválság, hazánkat katasztrofális helyzetbe hozva. Lényegében államcsőd alakult ki, s azóta az országot az IMF, a Világbank és az Európai Unió menti meg az összeomlástól. A különös anyagból gyúrt szocialisták ötödször is „megrázták” magukat, s mondták: a válságkezelést, a csődgondnokságot megint csak nekik kell elvégezniük, hisz ehhez is ők értenek a legjobban. Jöjjön tehát a szakértői kormány, amely annyira szakértői, hogy szinte minden tagja a különös anyagból gyúrt pártállami mindentudókból áll. Háromszoros vivát!
Lássuk be, a szocialistáké az ország, a hatalom és a dicsőség. Övék a politikai hatalom, az államigazgatás minden szférájában volt kádereket, a régi, leszerepelt nómenklatúra tagjait látjuk felbukkanni. De övék a gazdasági hatalom is, a mai rablókapitalizmus minden előnyös pozíciójában őket „üdvözölhetjük”, az összes állami megrendelés, közbeszerzési eljárás győztese ugyanebből a körből kerül ki. És a kulturális szférában, a média nagy részében is a régi neveket olvashatjuk, s ha még a titkosszolgálati vezérkart is áttekintjük, akkor valóban azt mondhatjuk: a kör bezárult, kész a leltár. Minden vezetői pozícióban ők ülnek. Mint régen.
Egyébként ez az az ország, ahol Péter Gábor, az ÁVH egykori rettegett főnöke úgy halt meg 1993-ban, három évvel a „rendszerváltás” után, hogy egyetlen erkölcsi elmarasztaló szó sem hangzott el tevékenységével kapcsolatban. S ez az az ország, ahol bármit is kiabál a tömeg, mégis Barabás neve hallatszik. Mármint Barabás Jánosé, aki az MSZMP KB agit-propfőnöke volt, ám ma is igényt tart – nagy pénzekért – tanácsaira a Miniszterelnöki Hivatal, élén Molnár Csabával. S ez az az ország, ahol – hogy egy régi politikus mondását parafrazeáljam – a szocialisták eljutottak Marxtól Kivágónéig.
Ez nem kiváló. Ez Kivágó. De hiszem: nemsokára mi, akik valóságos rendszerváltást akarunk, végre kivágjuk a rezet.
