Egyeztetés a devizahitelesek érdekében

A devizahitelesek problémájának megoldása érdekében egyeztettek ma Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) képviselői. A CÖF-CÖKA ismertette a javaslatait, amelyet több száz civil megkeresés alapján állított össze. A küldöttséget Csizmadia László, a CÖF alapító szóvivője vezette és részt vett benne ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász és Varga István közgazdász. A CÖF-CÖKA a találkozó után közleményt adott ki, amelyben azt írták: mindenekelőtt hangsúlyozni kívánják, hogy a társadalom összes tagjának érdekeit próbálták képviselni, ugyanakkor nem szeretnék kisajátítani a civilek és a kormány, valamint a bankok és a bankszövetség közti tárgyalásokban a képviseletet. „Nagyra értékeltük, hogy a nemzetgazdasági miniszter úr a holnapi bankszövetséggel folytatandó tárgyalása előtt fontosnak tartotta civil közösségünk meghallgatását. A felek megállapodtak abban, hogy együttműködésük első lépését tették meg a devizakárosultak ügyében. Egyetértés mutatkozott abban is, hogy a devizahiteleket mielőbb ki kell vezetni a gazdaságból és azokat forintosítani szükséges. Fontos szempont, hogy mindez az ország gazdasági helyzetével és lehetőségeivel összhangban történjen” – írták. A CÖF-CÖKA szakmai stábja felajánlotta folyamatos közreműködését a devizahitellel kapcsolatos előrevivő megoldások keresésében. A jövő héten a stratégiai megállapodás alapján a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban történik az ismertetett tárgykörben egyeztetés.

„Az eddig a CÖF-CÖKA-hoz érkezett javaslatokat, ötleteket, elképzeléseket szakértőink segítségével továbbítottuk és várjuk, hogy a további javaslatokat az info@civilosszefogas.hu email címre az érintettek küldjék meg. Az eddig nem feldolgozott új és konstruktív javaslatokat, amennyiben az érdekeltek kívánják, névszerinti aláírással továbbítjuk. Természetesnek véljük, hogy ha kirajzolódik a társadalom számára konszenzus alapján elfogadható megoldás, és ha azt más civil egyesületek, alapítványok igénylik, még a jogszabály megalkotása előtt konzultációt szervezzünk” – áll a CÖF-CÖKA vezetőségének felhívásában.

Szerző
CÖF

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!