Brüsszel Merkel markában – vélemények

Kedves Csizmadia László!
Gratulálok a korrekt és reális írásához. Mutti Merkel valóban le akarja cserélni a népét
egy multikulti konglomerátumra. Ez viszont nem nép,legalábbis nem német nép lesz.
Ebből az aspektusból érthető,hogy elítéli Orbán Viktor népszavazási kezdeményezését.
Csakhogy: ő (A.M.) egész Németország sorsát érintő kérdésekben a nép megkerülésével,
lényegében egyedül döntött. Pl.atomerőművek leállítása, € bevezetése, EU keleti nyitása,
Görögország csődelkerülésének finanszírozása. „Németország szabadabb,biztonságosabb,
élhetőbb lesz”. Szó szerint ezt ígérte. Hát lett is.
Mellesleg: az AfD elnökasszonya,Frauke Petri,egy beszédében megpendítette,hogy az
illegális, ellenőrizetlen határsértők feltartóztatására akár fegyvereket is lehetne használni.
A liberálisok szünet nélkül hörögnek emiatt. Utánanéztem,ma is érvényben van az 1961-es
törvény 11.paragrafusa,amely ezt előírja. A törvényt a CDU-CSU kormány idején alkották
és azóta sem jutott eszébe senkinek,hogy változtasson rajta.
Keveset szólunk róla,hogy most bizony vallásháború van kibontakozóban. Ez vitathatatlan.
De az emberiség történelme során minden,a vallások (istenek) nevében vívott háború
aljas volt,igazságtalan és ostoba. Vajon Merkel asszony milyen Istenben hisz?

Üdvözlettel
R.L. ex-újságíró
______________________________________________

Sajnálom, hogy ilyen hasonlatot kell használok de nekem erről a Hitleri erőszakos nép irtás jut eszembe, csak a modernebb változatával. Hiszen Merkel nem törődik sem a Németekkel sem Európa népével, eszközként gondol ránk, önző politikai előremenetelét minden és mindenki – elé és fölé próbálja helyezni. Neki nem számít, ha zsarolni, fenyegetni, csalni ,hazudni kel mert ilyenkor a nép mögé bújva állítja, ő csak a mi érdekeinket tartja szem előtt. Bár ne tenné! Példát vehetne Orbán Viktor Miniszter elnökünkről és a színlelt hazug álarcot is nyugodtan leveheti mert már rég- óta mögé látunk. Köszönet Orbán Viktor Miniszter elnöknek , hogy ember szeretete és Magyarság tudata még erősebb, ezt hangosan meri képviselni és járható utat mutat Európa összes népének és vezetőinek. Hajrá lehet követni!
S.E.
_______________________________________________

Tisztelt Cím!
Megköszönve sok értékes gondolatot tartalmazó leveleiket, most hűséges magyar és keresztény emberként azért írok, mert Önök biztosan eljutnak szeretve tisztelt Miniszterelnök urunkhoz, vagy más vezető politikusunkhoz, aki szóvá tudja tenni megfelelő helyen a sok abszurd dolgot, amit az EU politikusai mondanak.
Az egyik a kvóta ügy. Hogy képzeli el bárki ezt? Ki, vagy kik döntenének és milyen felhatalmazással, milyen szempontok szerint? Hiszen ahány migráns (vagy megszálló), annyi féle. Férfi, nő, fiatal, idős, tanult, tanulatlan stb. Szerintem a kérdés elfogadható módon megoldhatatlan.
A másik, a menekültek napi számának meghatározása. Ha a valódi menekülteket segíteni akarjuk humanitárius módon, a jelentkező, jogosult
személyeket mind be kell engedni. Egyetlen dolog fontos, hogy az Unió területére csak azok léphessenek be, akiket az uniós hatóságok beengednek. Úgy, mint például az USA területére. Vagyis az Unió határát mindenütt védeni kell az illegális belépőktől.
Tisztelettel:
Sz.A.
_______________________________________________

Kedves Csizmadia László Úr !
Minden mondatával egyetértek…Sajnos Merkel igen jól megválogatta a vazallusait,akik gondolkodás nélkül minden ötletét megszavaznak, sőt azonosulnak vele …Hitler gőgös önkényéből nem tanulnak, sőt ! maguk is tönkreteszik országukat, népüket… Örülök,hogy mi ilyen „rebellis” nép vagyunk,és fellázadunk az önkény ellen. Nyugaton nincs demokrácia! Ez már zsarnokság…Áldemokrácia…Isten segítségét kérem, hogy meg tudjunk maradni a helyes Úton !
Üdvözlöm
S.J-né Cs.G.
______________________________________________

Valóban érdemes…….és teljes összhangban van azzal amit Nógrádi György elôadásán hallottunk, pedig „csak” egy magánember véleménye.

Régen volt egy iráni csapattársam, aki itt tanult és sportolt. Sikerült vele évek után végre találkoznom. Mielőtt bárki vádolna: Ali egy intelligens, művelt, két diplomás ember, aki soha egy rossz szót nem mondott ránk magyarokra, sőt, nagyon hálás nekünk, amiért itt tanulhatott. Neki az itt eltöltött 5 év alatt sosem volt olyan tapasztalata, hogy a magyarok rasszisták és kirekesztőek lennének. Megkérdeztem tőle mint szakértőt, hogy ezek az állítólagos szírek miért nem a környező békés országokba (Bahrein, Katar, Kuwait) mennek, ahol még munkaerőre is szükség lenne. Vagy miért nem mennek Iránba, ahol szintén kellenek dolgozó emberek. Ezek az országok elvileg azonos vallásúak és azonos kultúrájúak, mint a szírek. Tehát logikus lenne, hogy ne 3000 kilométert vándoroljanak. Hosszan beszélt, de a válasza lényege: a szíreknek nincs jó hírük az arab világban. Egyrészt elég sok szír lett különböző terrorszervezetek tagja, másrészt nemigen szeretnek dolgozni. A gazdag arab országokban rengeteg vendégmunkás van, de ezeknek kevesebb, mint 2%-a szír. Egyszerűen képtelenek arra, hogy egy másik arab, muszlim országba beilleszkedjenek és betartsák az ottani (sokszor tényleg elég szigorú) törvényeket. Mint mondta; Iránban a perzsáknak van egy velük született felsőbbrendűségi érzése, de a dolgozó emberekre szükség van és nyitottak. Katar ugyanilyen. Az arab világ minden pontjáról mennek oda emberek dolgozni, a szírek pedig nem, vagy csak alig (az említett 2%). Ali szerint komoly bajban lesznek a befogadó országok. És Ő mint diplomata jelölt nem lát kiutat a kérdésből, csak akkor, ha az Isist felszámolják és megtalálják a felelősöket. Mert enélkül csak tovább özönlik majd Európába a horda. Szóval ilyen egy perzsa szakértő véleménye. Nem vidám, de figyelemre méltó… Nagyon fontos válasz kimaradt, hogy az említett arab országok határán azonnal lőnek, oda nem lehet betolakodni, beözönleni.! Ott a határon őrség áll és lövési parancs van kiadva.! SZÍRIAI MUSZLIMOK MÉG MEG SEM KÍSÉRELTÉK ODA ÖZÖNLENI VAGY BETÖRNI, MINT EURÓPÁBA TETTÉK! OTT NEM OSZTANÁNAK AJÁNDÉKOT, AHOGYAN AZT AZ OSTOBA MERKEL TETTE, ÉS PAZAROLTA A NÉMET ADÓFIZETŐK PÉNZÉT!
H.L. Toronto Canada
____________________________________________

Tisztelt Elnök Úr!
Szerencsések vagyunk , sok millió emberrel együtt, hogy Önt vallhatjuk vezetőnknek! Nagyszerű és igaz tartalmú leveléhez őszinte tisztelettel gratulálunk !
Jó erőt és egészséget kívánunk a további munkájához . Szeretettel és hűséggel üdvözöljük:
N. A. és neje Szolnokról
___________________________________________

Tisztelt Uram, Ön nyitott ajtót rombolt le mivel teljesen egyetértek Véleményével, csupán az hiányzik a Cselekvés. Mindenki zajong a bevandorlok miatt de gyakorlatilag senkise áll ellen ami tortènik. Ideje, hogy kezdjunk realis mozgalommal, masképpen tulkéso lesz. Önnek meg van a lehetosége szervezni az ellenallast, ha kell, a forradalmat is. Mint volt menekult, hallgatnom kellene, de ami sok az sok, tessèk kezdeni szilard alapon osszefogni a nem elégedetteket.

Udvozlettel
Dr I. P.
Ferrara, Italia
__________________________________________

Igen Tisztelt CÖF !

Egy módon napokon belül meg lehetne állítani a bevándorlást. Az összes európai ország bejelentené, hogy a további migránsoknak semmiféle anyagi juttatást nem folyósít!
Ezt kellene a magyar kormánynak is javasolni. Majd egy újabb európai terror cselekmény igazolná /ami nemsokára nyílván bekövetkezik/ ezt a hozzáállást.
Üdvözlettel
Zs.Gy.

___________________________________________

Dear Sir,

Orkodjon a neveles,tanitas iranyvonalara. Ha szocialistaknak, Marxistaknak nevelik a jelen nemzedeket akkor a jovo a szocialistake lessz a rettenetes rombalassal ami most Amerikaban van. A neveles a szulok kezeben kell hogy legyen. A jo szulok kezeben. Ha az allam kezeben van akkor elobb-utobb az allam a tanitast fel fogja hasznalni agymosasra. Amerika pelda erre.

A.K.,
30 years in education mint tanito.
___________________________________________

Kitűnő elemzés, csak a kérdésekre autentikus válasz soha nem lesz. Mint tudjuk minden más, mint amit Merkel és az EU, meg akik mögöttük súgnak, antidemokratikus. Mert az a demokrácia, amit a liberálisok épp aznapra reggel kitalálnak.

Üdvözlettel:

dr. L.G.
okl. fizikus
___________________________________________

Tisztelettel Üdvözlöm Csizmadia úr! Minden egyes szavával egyetértek és támogatom! Köszönöm !
dr. E.L.
___________________________________________

Most olvasom a Koppány a fény harcosa (Cey-Bert Róbert Gyula9 c. könyvet, illetve a vége felé tartok és félelmetes hogyan ismétlődik a történelem. A Német-Római császárság birodalmi törekvései miatt el kell buknia a tehetséges hadvezér-államférfinak, Koppánynak. Hozzájárul ehhez Géza fejedelem meggyengült egészsége, és felesége Sarolt erőszakos mindenen, mindenkin átgázoló hatalmi érdeke. Félelmetes hogyan állítják egymással szemben a nagybácsit az unoka öccsel fondorlatos módon megkreált stratégiával és lépésről lépésre kidolgozott taktikával.
Az Unióban véleményem szerint lényegében ugyan ez történik Merkel asszony ámokfutásával. Mindenkin átgázolva, az emberek véleményét, országok szuverenitását, teherbiróképességét figyelmen kívül hagyva kétoldalú tárgyalásokat folytatva tárgyal. Miért? Nehéz megérteni. Valóban eladta volna saját országát, Európát USA érdekeit kiszolgálva? Európai tagországok figyeljetek oda, mert sokak véleménye szerint vagy most lehet megállítani Európa megszállását, eltüntetését, – vagy már később, soha.
G.E.
__________________________________________

Ha Merkelnek nem kellenek az eus nenzeti kormányfői akaratok, hanem ő akar hangadó írányító lenni, tudni kell, hogy neki kik adnak tanácsot, kikre hallgat, kik befolyásolják.
Az unios Alapító Okírat megfogalmazása idején nem volt migrációs kérdés, tegát ha az unio életképes akar lenni, akkor bővíteni ” kell az Alapítói okíratot.
Alapító Okiratban nen szereplő tényezőkről uniós döntés em születhet demokratikus népszavazás nélkül, illetve az ezzel kapcsolatos döntések csak azt aláírókra vonatkoznk.
J.J-né
__________________________________________

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!