Közlemény

Bajnai Gordon videoüzenetet intézett a magyar emberek felé, valamint az Együtt 2014, még be nem jegyzett egyesület honlapján megpróbálja félrevezetni az embereket. Tulajdonképpen a 2006-ban elhangzott Gyurcsány hazugságbeszéd folytatását hallhatjuk és láthatjuk.
Bajnainak el kell számolnia!

Bajnai Gordon rágalmaz és Magyarország legnagyobb civil megmozdulását, a Békemenetet támadja. Azért teszi ezt, mert el akarja terelni a figyelmünket arról, hogyan tették tönkre az országot Gyurcsány Ferenccel a 2010-et megelőző években. Nincs válasz azokra a tényekre, amellyel a Békemenet szembesítette. Nem tud elszámolni azzal, hogy miért adósította el nyakig Magyarországot. Nem akar arról beszélni, hogy már a válság előtt nullára csökkent az ország gazdasági növekedése az ő kormányzásuk alatt. Arról sem akar beszélni, hogy miért engedte a bankoknak, hogy becsapják és devizahitelekbe kergessék a magyar embereket.

Mi, a Békemenetet alkotó több száz civil szervezet és több százezer támogatónk nevében felszólítjuk Bajnai Gordont és a gyűlölet kampányának szervezőjét, Szigetvári Viktort, hogy hagyjanak fel Magyarország legnagyobb civil közösségének rágalmazásával és számoljanak el kudarcos kormányzásuk következményeivel. Egyúttal arra is adjon választ, hogy mit várnak tőle azok a külföldi finanszírozói, akik milliókkal támogatják a mostani gyűlölet kampányát.
 

Budapest, 2012. december 6.

CÖF-CÖKA, Békemenet Egyesület vezetői

Szerző
CÖF

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!