Az unió elveszett szuverenitása

A Külkapcsolatok Európai Tanácsa és a Külkapcsolatok Tanácsa az egész kontinenst behálózza.

Kik irányítják valójában az Európai Uniót? Talán Jean-Claude Juncker? Vagy Frans Timmermans? Esetleg az Európai Tanács? Vagy az ­Európai Parlament? Vajon a formális, látható uniós fórumokon dőlnek el az igazi kérdések euróról, gazdasági lépésekről, migrációról, költségvetésről, támogatásokról, kötelességszegési eljárásokról, a 7-es cikkely megindításáról? Vagy talán a háttérben, zárt ajtók mögött?
Megelőlegezett válaszom a következő: az Európai Unióval kapcsolatos lényeges, meghatározó ügyek informális csatornákon dőlnek el.

Az Európai Uniót a globális – elsősorban pénzügyi – elit irányítja néha direkt, gyakrabban indirekt eszközökkel. Ettől még számos részletkérdés van, amelyben a bizottság bürokráciája vagy a tanács hoz döntéseket, de ezek általában nem a meghatározó kérdések.
Ahhoz azonban, hogy észrevegyük és felfogjuk a globális elit hálózati jelenlétét az unió körül és az unióban, ki kell lépnünk a hagyományos információs keretekből, s nem pusztán a sorok között kell olvasnunk, mint a régi pártállami időkben, hanem alternatív hírforrások után is kell néznünk, s ott keresni a hiányzó információkat.

A nyugati sajtó és média ugyanis politikailag korrekt nyelven beszél, s tevékenységének éppen az egyik legfontosabb célja, hogy a valóságos mozgatórugókat, informális döntési pozíciókat és hálózatokat eltitkolja előlünk, avagy ha mégis felszínre kerülnek, elkenje, bagatellizálja és nevetségessé tegye előttünk.

Nem véletlen az sem, hogy alig esik szó egy, az unió mellett – vagy fölött – működő szervezetről, amelyiknek azonban az unió döntéseire gyakorolt informális, de annál nagyobb és jelentősebb hatása még logikai úton is könnyen levezethető.

Az European Council on Foreign Rela­tionsról, a Külkapcsolatok Európai Tanácsáról (ECFR) van szó. Ezt a szervezetet Soros György segítségével alapították 2007-ben, aki az anyaszervezetnek, a Council on Foreign Relations (Külkapcsolatok Tanácsa, CFR) is tagja, sőt egy ideig igazgatója is volt. A tanács a honlapján megfogalmazott ars poeticája szerint a – gróf Richard Coudenhove-Kalergiig visszavezethető – páneurópai koncepció hívei, amelyet Brüsszellel és a tagállamokkal együttműködve szeretnének érvényre juttatni. Világos szavak, fordítsuk le magyarra: céljuk az Európai Egyesült Államok létrehozása.

Ha egy leányvállalatról beszélünk, akkor aligha lehet kérdéses, hogy annak működését alapvetően az anyavállalat irányítja. Éppen ezért, ha meg akarjuk érteni, hogy kiket és mit képvisel az ECFR, akkor tudnunk kell, hogy miféle intézmény a CFR, azaz a Külkapcsolatok Tanácsa. A CFR, amelynek központi székháza New Yorkban van, nem más, mint az egyik, ha nem a legnagyobb erővel, forrásokkal és hálózattal rendelkező globális irányító intézmény. Aki rámegy a szervezet honlapjára és áttekinti, hogy kik és milyen cégek, intézmények a tagjai – mintegy ötezer tagot számlál –, rögtön látja, hogy itt a világ legnagyobb és legerősebb politikai, gazdasági, pénzügyi és médiaérdekeltségei vannak jelen.

A Külkapcsolatok Tanácsát 1921-ben alapították (társintézménye a londoni Királyi Külügyi Intézet), az első időszakban a Rothschild Bankház irányította, később azonban a Rockefeller család vette át a tanács ellenőrzését. Ha csak a természetes személyeket vesszük, elég annyit mondani, hogy a második világháború utáni szinte mindegyik amerikai elnök, a legtöbb amerikai külügyminiszter és védelmi miniszter is a tagja volt – demokraták és republikánusok egyaránt.

Jelenleg vezetői politikusok, kormányzati emberek, a média, az oktatás, a tudomány kiemelkedő személyiségei, a civil szféra irányítói stb. tagjai a testületnek. De káprázatos azoknak a multicégeknek is a listája, akik részt vesznek a CFR tevékenységében. Csak a példa kedvéért, az alapító cégek közé tartozik többek között a Chevron, az ExxonMobil, a Goldman Sachs bankház, a Google, a J. P. Morgan, a Moody’s, a Morgan Stanley, a Nasdaq, a Pepsi és a Viasat. De sorolhatnám tovább: Generali, BP, Credit Suisse, a mostanában bajban lévő Deutsche Bank, a Paypal, a migránsbizniszbe jócskán beleálló MasterCard, a Shell, a Toyota, a Boeing, a Fitch Ratings, az IBM, a Walmart, a Total, a Mitsubishi, és hát természetesen a Soros Fund Management LLC.

Soroljam még tovább, Lendvai Ildikó?

Tehát: a világ legnagyobb bankjai, brókerházai, befektetőcégei, multinacionális nagyvállalatai, biztosítótársaságai, médiabirodalmai egyaránt jelen vannak ebben a különös, gigászi befolyással bíró nem is intézményben, hanem – mert ez a pontos – globális hatalmi hálózatban.

A CFR-hez korábban és ma is kötődő személyek számtalanszor kifejezték elköteleződésüket egy új világrend kialakítása, a globális szabadkereskedelem, a nemzetállamok háttérbe szorítása, a multikulturalizmus és a migráció hasznossága s ami témánk szempontjából a legfontosabb, az Európai Unió szuperföderális állammá való átalakítása, azaz a világkormányzás európai bázisának megteremtése mellett.

Aligha lehet kétségünk, hogy a Soros György és fia által felügyelt Külkapcsolatok Európai Tanácsa mint fiókintézmény az anyaintézményhez hasonló célokat követ. Az ECFR-nak 330 tagja van, s itt is, akárcsak a CFR-ben, vezető európai politikusok, kormánytagok, médiaguruk, a tudományos és oktatási élet befolyásos személyiségei találhatók meg köztük.

De ami a legfontosabb: számos, az Európai Unió testületeinek – a bizottságnak és a parlamentnek – volt és mai befolyásos vezetői tagjai az ECFR-nak, ismét csak a példa ked­véért: Pierre Moscovici jelenlegi biztos, Joschka Fischer volt külügyminiszter és nem mellékesen igazi ’68-as „hős”, Romano Prodi volt bizottsági elnök, a számunkra jól ismert, Gyurcsány-hívő Joaquín Almunia volt pénzügyi biztos, Alexander Graf Lambsdorff neoliberális politikus, Sigmar Gabriel volt szociál­demokrata külügyminiszter, Hannes Swoboda volt szocialista parlamenti képviselő és a végére egy kedvencünk: Ulrike Lunacek asszony, az EP korábbi alelnöke, Judith Sargentini egyik „elődje”, az Orbán-kormány elkötelezett híve… Egyszóval csupa-csupa liberális és a globalizmusnak elkötelezett személy.

A magyar tagok közül érdemes megemlíteni Bajnai Gordon volt miniszterelnököt, Ficsor Ádámot, a Gyurcsány-kormány volt miniszterét,vagy Meszerics Tamás LMP-s képviselőt, aki arról ismerszik meg, hogy tartalmilag teljesen elfogadhatónak ítélte a Sargentini-jelentést. De ami a legszebb: Soros Györgyöt és fiát, Alexander Sorost a tagok nemzetek szerinti felsorolásában a magyar tagok között tartják számon.

A magyar érdekképviselet tehát már biztosított. Utóbbiban azért mégsem lehetünk olyan biztosak, hiszen tavaly tavasszal az ECFR ötven tagja, befolyásos európai személyiségek – köztük Bajnai Gordon – nyílt levelet tettek közzé a magyar felsőoktatási törvény ellen és a Soros-féle CEU (Közép-európai Egyetem) védelmében. Ebben gyakorlatilag felszólították (!) az Európai Bizottságot és az unió tagállamait, hogy minden erővel lépjenek fel a törvény ellen.

Még egy érdekesség: az ECFR-nak jelenleg 34 szakértője van, és e csapat csaknem egyharmada vagy arab származású, vagy beszél valamilyen arab nyelven. Teljesen érthetőnek tűnik mindez, hiszen mégiscsak egy európai intézményről van szó: nem árt a nyitottság Afrika és Ázsia irányában. De talán az is számít, hogy megfelelő szakértőkkel készítsék elő a szép, iszlám migránsokkal „megmentett” európai jövőt.

A Soros György és fia által felügyelt Külkapcsolatok Európai Tanácsa kézzelfogható, egyértelmű, igen erős és befolyásos hálózattal van jelen az Európai Unió, különösen a bizottság és a parlament életében. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a ECFR behálózza az uniót, s nem együttműködésről, hanem nyomásgyakorlásról, sőt megítélésem szerint irányításról van szó. Itt kell említeni a DC Leaks nyilvánosságra került titkos dokumentumát, amelyből kiderül, hogy a parlament 751 képviselője közül 226-ot tartanak nyilván Soros és szervezetei megbízható szövetségesének.

Ha ebből a szempontból nézzük Soros György rendszeres találkozóit az unió vezetőivel, amelyekről soha nem tudhatunk meg semmi érdemlegeset (éljen a demokrácia, a sajtószabadság és a transzparencia!), vagy ha azt vesszük, hogy az új spanyol miniszterelnöknek, Pedro Sáncheznek az első dolga volt Sorossal négyszemközt találkozni, s ha ehhez hozzávesszük, hogy az ECFR nyilvánvalóan Soros ellenőrzése alatt áll, akkor sajátos következtetésekre levonására van jó okunk. Ez pedig az, hogy van egy szervezet, amelyik gyakorlatilag az unió deep state-jeként, mélyállamaként van jelen. Egyfajta háttérerőként, amely nagymértékben megszabja, hogy milyen döntések szülessenek az unióban. Amíg teheti, amíg minderre nem hívjuk fel a közvélemény figyelmét.

Szerző: Fricz Tamás politológus

Forrás: https://magyaridok.hu/velemeny/az-unio-elveszett-szuverenitasa-3871529/