Articles By

Dr. Bencze Izabella

A fesztiválszezon fel nem fedett árnyoldalai

No nem az amerikai fenegyerekek sztárparádéján alapuló filmek főszereplőiről van szó, akik feláldozhatók, hanem ennek a fura, XXI. századi bulizós világnak az áldozatairól. Kikről is? Mindenkiről, aki szerencsétlenségére olyan helyen lakik, amelynek a környékén a turizmus, a vendéglátás vagy éppen a szavazatszerzés sérthetetlen érdekei miatt nyílt téren rendezvényeket tartanak.
Read More

Az ellenzéknek teljesen mindegy, kiket indít ősszel

Van olyan, hogy az ember esze megáll. Mint például most ez enyém, annak hallatán, hogy Kiskunfélegyházán az én és sokunk emlékezetében csak mosdatlan szájú tinilányként megmaradó Nagy Blanka több ellenzéki párt támogatásával képviselőjelöltként indul az októberi választásokon.
Read More

Bagoly mondja verébnek

Ha valami manapság fontos, az az, hogy ne hagyjuk magunkat megvezetni. A történelemhamisítás régi trükk, és az is, hogy ha valamiben sárosak vagyunk, de sokszor vádolunk mást az általunk elkövetett cselekményekkel, elfelejtethetjük a múlt történéseit.
Read More

A HARANG

A harangról bármikor lehet beszélni. Főként nekünk, magyaroknak, hiszen a déli harangszó a mi nándorfehérvári győzelmünket hirdeti szerte a világban.
Read More

A megbélyegzett közösség

Nincs meggyőzés, nincs nemzeti minimum, nincs tisztelet a szokásjoggal, néha még a leírt szabályokkal szemben sem, csak bojkott, verbális erőszak, agitáció és félrevezetés van az Európai Parlamentben.
Read More

Akiknek fáj az Orbán-beszéd

A MAROKNYI TÜNTETŐNEK NEM A KORSZAKOS SZÓNOKLATTAL, HANEM A VALÓSÁGGAL GYŰLT MEG A BAJA
Read More

Trianon 2019

Tudjuk, magyar az, akinek fáj Trianon. Sokunknak fáj.  Nagyon. Mindenkinek fáj, aki vállalja magyarságát. Lehet szomorkodni, sírni, menetet szervezni, az igazságot feltárni, nekrológot írni, harangokat zúgatni. Lehet, és kell is.
Read More

A múltunk, a magyarságunk a jövőben is kötelez bennünket

Annyi mindennek van már napja, hogy lehetetlen követni. Magunk sem tudjuk, hogy aznap mi mindent kellene ünnepelnünk, már ha követjük az emléknapok cunamiját.
Read More

Ami jó Amerikának, nem biztos, hogy megfelel Európának

Biztos vagyok abban, hogy a délszláv népek XX. századi történelméből még egy történészhallgató is nehezen vizsgázna le, annyira sűrű, annyira tragikus mindaz, ami az ott élő nemzetiségek között történt.
Read More

Ellenzéki hazugságok

„A magántulajdont is visszatartják: tíz körömmel kapaszkodik az állam a műtárgyakba” címmel jelent meg egy cikk a Népszavában február 27-én Tölgyesi Gábor tollából.
Read More

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!