Rákosi-klónok

Csak azt nem értem, ilyen fenyegetés után mit csinálnak az állítólagos jogvédők, ideértve az Orbán börtönéről sivalkodó Szél Bernadettet, az összes libsi nem kormányzati szervezetet, Věra Jourovát, a holland miniszterelnököt és társaikat?

„Te, Feri” – ébredt a szemlőhegyi, hajdanán egy tisztességes zsidó család tulajdonából zabrált villában korunk Klárája, s miközben ellenőrizte, hogy megvan-e a nyakához már-már hozzánőtt igazgyöngy nyakéke, nyújtózkodva folytatta reggeli elmélkedését. „Te, Feri – ismételte meg a meghitt megszólítást –, jól számolom, hogy minket legtöbbször hazaárulónak szoktak nevezni?”

Feri elgondolkozott kissé, elővette mindkét kezét, hogy számoljon, de a tíz ujja kevésnek bizonyult a kérdésre adandó válasz megoldásához, pedig titokban még a lábujjait is számba vette. Így inkább ráhagyta élete párjára a kétségek közötti gyötrődést.

„Klára, te pont olyan okos vagy, mint amilyen szép” – válaszolta. „Csak nem arra gondolsz, hogy éppen ideje Orbánt is leárulózni?” – kérdezte vissza gyengéden nejét.

Klára felsóhajtott, majd repdeső pilláit urára vetve elrebegte: „Tudtam, hogy remekül tudunk majd együttműködni, ha már miniszterelnök leszek.” És okostelóján máris kikereste a tisztakezű Gréczy, no meg az exkvízmester telefonszámát, hogy találják már ki, mihez lehetne kötni nagy hirtelen Orbán leárulózását. Mert az még hiányzik a reggeli toaletthez…

Valahogy így tudom elképzelni a július 31-i DK-közlemény megszületésének előzményeit, amelyben rendkívüli nagy leleményességre utalva megismételték a Klára on­line videójában már egy hete elhangzottakat, majd lazán hozzátették az áruló jelzőt is.

Merthogy Klára lélekszakadva igyekezett elsőként cáfolni Orbán beszámolóját a költségvetéssel kapcsolatos brüsszeli tárgyalási eredményekről, és rosszallva lihegte bele a kamerába, hogy bizony ott van az a jogállamiság, ami Orbán szerint nincs ott.

Néhány nap múlva azonban az EP ülésén mégis kevésnek bizonyult Klára számára a napokkal előbb olyannyira dédelgetett jogállamiság ereje, és gyorsan csatlakozott az általa korábban dicsért ET-megállapodást megfúrók táborához. Na, ettől sem lett hitelesebb Kláránk, így aztán a DK július végén meg is spékelte Orbán „vesztes” pozícióját egy zsenge áruló jelzővel, hátha az eltereli a figyelmet Klára zavaros gondolatairól.

„Orbán Viktor azzal ment ki a brüsszeli EU-csúcsra, hogy előtte határozatot fogadtatott el a magyar parlamenttel arról, hogy milyen feltételekkel fogadhatja el az uniós mentőcsomagot… Az EU-csúcson a parlamenti határozat feltételeiből egyik sem teljesült, Orbán mégis elfogadta az uniós mentőcsomagot. A magyar miniszterelnök nemcsak vesztesként tért haza Brüsszelből, hanem árulóként is, hiszen szembement azzal, mint amire állítása szerint felhatalmazást kapott a parlamenttől.”

Hiába, a DK igazán kreatív csapat. És ezúttal a tények és a nyugati liberális sajtó rettentő nyögvenyelős, de a letagadhatatlan tényeket kényszerből közlő állításai sem zavarták meg őket, mert a DK mégiscsak a DK, és nekik mindent szabad. Demokratikusan mellébeszélni, csúsztatni, hazudni, ripacskodni, szemeket kilőni, képződményezni, Hitlert dicsérni.

Ha nekik mindent szabad, legyen szabad nekem is megszólítanom a zabrált villa úrnőjét.

Klára, tegezlek, mert 1996 körül a Pénzügyminisztériumban tegeztük egymást. Igaz, te Draskovics Tibor államtitkár titkárságvezetője voltál, én meg csupán a jogi főosztály helyettes vezetője, de azért néha meg kellett fordulnom Drazsé előszobájában, ahol hajlandó voltál leereszkedni – a rendszerváltozás után eléggé érthetetlen gőgös magasságból – az oda betévedőkhöz.

Be kell vallanom, természetesen a házban tudtuk, hogy ki vagy, és a hátad mögött csak „a komcsi Apró lánynak” hívtunk. Így, minden tisztelet nélkül.

Olvasom a szakmai utad a Wikipedián. Nyilván te is tudod, mi szerepel ott, főként, ha te magad írod a szöveget. Jó lenne, ha a néphülyítést legalább ott felszámolnád. Azt látom ugyanis, hogy 1997-től az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Rt. jogtanácsosa voltál, míg pár sorral feljebb az olvasható, hogy a jogi szakvizsgádat 2002-ben tetted le. Ugye, egyetértünk abban, hogy jogtanácsosként kizárólag a szakvizsgázott jogászok dolgozhatnak, anélkül csupán jogi előadó a jogászpalánta, természetesen sokkal kevesebb hatáskörrel (fizetéssel), mint a jogtanácsosok. Nálatok ez az Altusnál hogy volt?

Mikor hazudtál? Akkor az Altusnál vagy most a Wikipedián?

De mindent alul lehet múlni, és te meg is teszed. Hiszen egészen lenyűgöző az a gondolattársítás, ahogy Orbánt szidod az Index önfelszámoló manővere miatt: „Orbán fél az országtól, fél tőletek, és azt hiszi, ha megvonja az országtól a híreket, meg tudja őrizni hatalmát.”

Igaz, mint azóta kiderült, te tárgyalgattál, egyeztetgettél egy újabb uniós bemószerolás lehetőségeiről az Index főszerkesztőjével, de úgy tűnik, előtted nincs akadály. Erkölcsi téren sem. Sőt pont ott nincs igazán.

Pedig lett volna lehetőséged, hogy valóban megtagadd azt a felmenői múltat, amit születésedkor akaratlanul kaptál. De úgy tűnik, a vér nem válik vízzé. Maradtál az, akinek a hátad mögött tituláltak: „komcsi Apró lány”. Méltó párja lettél annak az embernek, aki erkölcsileg már a Föld középpontja körül őgyeleg.

Feri ugyanis megpróbált még téged is felülmúlni, és fene jót üzent a Kossuth-díjas rendezőnek, miután kinevezték a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi elnökének.

„Amilyen az Adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten. Ezek nem finnyásak. Vidnyánszky Attila lett a Színművészeti ura. Kultúrharc a javából. Pusztuljon a nyitott, szabad művészet és kultúra Jöjjenek a pártkatonák! Lehet így is. Most nincs mit tenni. Készülni kell. Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek.”

Nos, éppen csak ordítva feltűnő, hogy az üzenet sima beismerése annak, hogy a Színművészeti valóban liberális kezekben volt évtizedek óta. Mindenesetre nem rendült meg a szívünk attól, hogy 41 év után felmondott egy 76 éves színművészetis tanár, a rendező Zsámbéki Gábor. Nyilván ráfér már egy kis pihenés ebben a korban. Mindössze azon gondolkodom, hogy a momentumos Kádár Barnabás vajon Zsámbékinak megadná a szavazás lehetőségét hajlott kora ellenére?

Mindenesetre nem árt egy kis friss levegőt beengedni a Színművészeti légterébe sem, mert az csak jót tesz a nyitott művészet szabadságának. Az ott sertepertélőknek pedig nem kellene annyira rettegniük a hazaszeretet gondolatától. Bár tény, hogy most már jobb félni, hisz Ferink szerint ezért minden téren földönfutás jár majd.

Mégis, hogy a csodába álljam meg, hogy ne jusson eszembe mindaz, amit a vérprofi komcsik műveltek a földönfutóvá tétel terén? Mert ez az ő eszközük: hontalanná, számkivetetté, száműzötté tenni mindazokat, akik nem az ő parancsuknak megfelelően veszik a levegőt. Ez a Rákosi-lelkületűek eszköze. A szovjet állampolgár Rákosi pedigréje igazán példaértékű lehet szellemi hagyatékát követői részére a gyilkosságért 15 évre történő elítélésével, a 27 rendbeli társtettességről és 17 rendbeli felbujtásról szóló váddal együtt. Nos ő és elvtársai tettek közvetve és közvetlenül földönfutóvá, kitelepítetté mintegy nyolcszázezer értelmiségit, s legalább negyvenezer embert küldtek börtönbe koholt politikai vádak alapján 1953-ban.

A kormánypárt több millió szimpatizánsának bizony kizárólag ez jut eszébe a földönfutóvá tételről. Illetve mostantól majd Gyurcsány Ferenc is.

Csak azt nem értem, ilyen fenyegetés után mit csinálnak az állítólagos jogvédők, ideértve az Orbán börtönéről sivalkodó Szél Bernadettet, az összes libsi nem kormányzati szervezetet, Věra Jourovát, a holland miniszterelnököt és társaikat?

Valószínű készülnek a földönfutóvá tételre a reinkarnálódott Rákosival és a kommunista, véres tradíciókat is őrző, és azokat igazgyöngyként továbbgurító nejével.

Mert végre kimondatott, leíródott az egyesült globalista ellenzék igazsága.

Szerző: Bencze Izabella jogász

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200804-rakosi-klonok

Karácsony kontra békemenet

Virágvasárnap, 2009. április 5. A tavaszi napsütésben emberek tízezrei igyekeztek a Hősök terére. Végül mintegy kétszázötvenezren lettünk

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200713-karacsony-kontra-bekemenet

S ez akkor is igaz, ha a balliberális kormánymédia még egy vágóképet sem mutatott a tüntetésről. Mert tüntetés volt az a javából a most ismét hatalomba igyekvő Gyurcsány és akkori csatlósai ellen. Egy tönkretett ország romjain álltunk, amely Európa és a világ szégyenpadján ült, és lélegeztetőkészülék tartotta életben. A gyűlölt miniszterelnök helyzete nem csupán itthon volt tarthatatlan, de már az Európai Unió korifeusai sem nézték jó szemmel hazugságait és trükkjeit. Aztán jött a böszme huszárvágása, és egy szerintem alkotmányellenes megoldással a klónját, Bajnait ültette a miniszterelnöki székbe.

Sötét, kilátástalan korszak volt, amely ellen a józan ész civil erő formájában mozdult meg. Ott, akkor jött létre a Civil Összefogás Fórum, hogy egy olyan politikai erőt támogasson, amely azonosul a nemzet többségének követeléseivel.

A kétharmados fölényre 2010 tavaszáig kellett várnunk. A baloldal pedig oda került, ahova milliók szánták őket. A süllyesztőbe. Persze nem adták könnyen magukat, és ha határon belül nem sikerült, hát megpróbálták határon kívülről támadni az új kormányt az EU szélsőliberális, eszközeikben sem válogatós, jórészt olyan elvtársaik segítségével, akik hazájukban már megbuktak.

A CÖF először 2012. január 21-én mutatta meg az erejét. Közel félmillióan vonultunk utcára, hogy megüzenjük az uniónak és a hazaárulást akkor tanuló szoclib magyar képviselőknek, hogy eddig, és ne tovább. Amikor pedig ismét fenyegetve éreztük a többségi akaratot, a keresztény-konzervatív értékeinket, megismételtük a békemenetet. A mai napig összesen hétszer, utoljára 2018. március 15-én. Természetesen az ellenzék cél- és gúnytáblájává váltunk, s vagyunk a mai napig is. De kit érdekel?

Az viszont már érdekesebb, hogy Karácsony Gergely 2009-ben, a CÖF megalakulásának idején már elmenekült a Gyurcsány-féle Miniszterelnöki Hivatal koordinációs államtitkárságáról, ahol politikai tanácsadóként dolgozott 2002 és 2008 között. Így az ország gyurcsányi tönkretételében komoly szerepe lehetett. De úgy gondolta, inkább nem bukik a miniszterelnökkel együtt, és egy másik politikai formációt keresett.

A számítása bejött. Előbb az LMP, majd 2013-tól a Párbeszéd nevű, ma már mikroméretekben is mérhetetlen új párt tagja lett, aztán Zugló polgármestere, és 2018-ban – MSZP-támogatással – még a miniszterelnöki jelölésig is eljutott. Majd jött 2019, és a „mindegy milyen, csak döntsük meg Orbánt” ellenzéki koalíció jelölésére Budapest főpolgármesterének választották háromszázhatvanezer körüli szavazattal, amelybe a városi legenda szerint (és a legendák valóságalapját ne vonjuk kétségbe) sok-sok liberális, a fővárosban élő külföldi is besegített.

Nos, az ilyen életpályára szokás mondani, hogy „ügyes”, de az életpálya hordozójára nem szokás azt mondani, hogy jellemes. Ez meg persze nyilván őt nem érdekli.

Karácsony esetében a verkli forog tovább ugyanolyan stílusban és sebességgel, ahogy mindig is forgott akár a Miniszterelnöki Hivatalban, akár Zuglóban. Fogható, értékelhető eredmények sehol nem voltak, mint ahogy a fővárosban sincsenek. Az elmúlt kilenc hónap tettei a támogató siserehad kifizetésében, a Pesti úti idősotthon járványközponttá válásában, pár kilométer sárga csíkkal a budapesti forgalom tönkretételében, a Lánchíd körüli tehetetlenségben, a Pesti alsó rakpartot érintő rongálásban, a kormányra történő sárdobálásban, kötetnyi főpolgármesteri Facebook-nyavalygásban, no és a Liget-projekt megfúrásában foglalhatók össze. Hiába, kutyából nem lesz szalonna.

És itt ér össze a CÖF, a békemenet és Karácsony világa.

A szoclibeknek mindig kell egy jelszót helyettesítő kapaszkodó, mert az eredeti vezérlőelv, „a világ proletárjai egyesüljetek”, ma már nem hangzik túl jól. De hogy a világ proletárjai mégis egyesüljenek, hogy a nemzetállamok megszűnjenek, és a vágyott világkormány létrejöhessen, hol a migránssimogatást, hol a LMBTQ szivárványszíneit, most éppen a „fekete életek számítanak” szlogent használják biztonságos nyeregként. De ami mindig bejön, az a környezetvédelem.

Mivel a fák, virágok, madarak, vizek mindenkinek kedvesek, hát ez az ülőfelület a legkényelmesebb. Karácsony is a könnyebbik utat választotta kisszámú ligetvédőivel együtt, s mivel a valódi cél az Orbán-kormány megdöntése, hát megpróbálják megfúrni azt, ami a kormánynak és több millió választójának kedves. Európa legnagyobb kulturális beruházását, a Liget-projektet.

Kitalálták a módit is. Önkormányzati rendeletet módosítanak, de emiatt kénytelenek voltak úgynevezett partnerségi egyeztetést lefolytatni.

A Liget-projekt bedöntésének formális indoka az, hogy nem kell több épület, még akkor sem, ha az újak lebontott épületek helyére kerülnének.

Mindent uraljon a zöldfelület, mert a mocsok kormánypártiak kulturális épületeikkel csak rombolnak.

A partnerségi egyeztetés eredményét közzé kell tenni a főváros honlapján. Ezt ugyan megtették, de ember legyen a talpán, aki megtalálja a jól elbújtatott dokumentumokat.

Mindenesetre beszédes az egyik CÖF kérdésre adott válaszuk: „Jelen egyeztetés keretében 1943 beérkezett vélemény közül több mint 1900 tiltakozott a VÉSZ módosítása ellen.” Pontosítok, az én számításom szerint az apróbetűs 220 oldalon 1932 tiltakozás olvasható, vagyis az eredmény 1932:11. A kisszámú támogatói kör – a már ismert érveikkel – nyilván a ligetvédők közé tartozik, köztük például olyan fennkölt szakmai indoklással, „hogy az összes lámpát dugja fel magának a Városliget Zrt.” És ne feledjük, hatvanezren pedig aláírásukkal álltak ki a projekt mellett. Ezeket az adatokat vajon miért nem kürtöli világgá a liberális lakájmédia?

Mivel a CÖF a partnerségi egyeztetésben való részvételre szóló felhívásában virtuális békemenetet hirdetett az eredeti Liget-projekt mellett, a fenti adat alapján egyértelmű, hogy az agyongúnyolt civil megmozdulás most is sikeresnek bizonyult. Az már más kérdés, Karácsony ért-e belőle? De úgy tűnik, nem.

A CÖF-javaslatok mellett ez a vélemény szerepel: „Elfogadásra nem javasolt. Tudomásul véve a tiltakozást, a Fővárosi Közgyűlés határozatainak megvalósítása mellett kitartunk. A kérdések, megállapítások nem a VÉSZ jelenleg folyamatban lévő módosításának tartalmára vonatkoznak.”

Dehogynem!

Nagy lehet a szakmai hiátus a főváros Városépítési Főosztályán. A CÖF ugyanis egyrészt a VÉSZ módosításának – a főváros által nem cáfolt – alkotmányellenességét firtatta, másrészt az összes tiltakozás lényege, hogy ne módosítsák a VÉSZ-t. Ennél konkrétabb összefüggést keresve sem lehetne találni a tiltakozások és a folyamatban lévő módosítás tartalma között. A tiltakozások elutasításának másik indoka pedig az, hogy a javaslatok ellentétesek a közgyűlés azon döntésével, amely szerint ne legyenek új épületek. Számukra tehát csak az a vélemény fogadható el, amely egyetért a projekt leállításával.

Hogy nem szakad le az ég! Ezek az indokok a liberális demokrácia ékkövei!

Június 22-én meg is született a Párbeszédes Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes aláírásával a javaslat. A francba a sok akadékoskodó állampolgárral, a kutyát sem érdekli, amit mondanak. Karácsony pedig megint kibújik majd a felelősség alól: a végső döntést a vélemények elfogadásáról vagy elutasításáról a Városfejlesztési és Közlekedési Bizottságnak kell meghoznia Pikó András alelnökségével, egyszerű szótöbbséggel.

Borítékolhatjuk, nem lesz eredeti Liget-projekt. Mi, több tízezren pedig jobb, ha felfogjuk, hogy a szoclibek számára a keresztény, heteroszexuális képződmények semmit sem számítanak.

Hol van a tisztesség, a szakmaiság, a köz valódi képviselete? Hol van a fővárosi demokrácia?

Karácsony, van még lejjebb?

Talán nem kellene megvárnia a liberális városvezetésnek egy valódi békemenetet.

Mi szóltunk!

(A szerző jogász)

 

 

 

 

Az elfuserált Pató Pál

Azért ne menjünk el olyan könnyen a Karácsony szervezte június 21-i vasárnapi villámcsődület mellett, ahol igencsak jót buliztak az ellenzékileg összenőtt elvtársak

2020. JÚLIUS 1. SZERDA. 2:26

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200701-az-elfuseralt-pato-pal

Még a nyegle főpolgármester kockás inge is kibújt a nadrágjából nagyívű betonfirkája alkotása alatt, no de jött és segített neki a sportos DK-s Niedermüller, a még rugalmasabb, fetrengésben is jeleskedő Varju László és a többiek.

Állítólag az egész cirkusz csak egy titokban szervezett közös beszélgetésnek indult, ennek ellenére a baloldali koalíció számos politikusa megvillantotta a helyszínen mosolyát, hátha ezúttal borzasztó szimpatikusak lesznek választóik szemében lezserségük miatt. Mert a graffitizés, a művészet eme „magas fokának” gyakorlása, pontosabban a rongálás a mai világban menő dolog, még akkor is, ha a falfirka pszichológiája szerint az nem más, mint az alvilági fiatalok társadalmi életének fontos része.

Így nem véletlen, hogy pont ilyen módon üzentek a minap Brüsszelben egy kerületi városháza falán a lakosság egy részének: halál a fehérekre. Geri persze elegánsabban rongált: a betűket – persze kizárólag a spontaneitás jegyében – méteres keret formájában előre ráerősítették az úttestre, hogy a művész elvtársaknak már csak fújni kelljen.

Szóval a rombolók szerint lezser dolog a falfirka, még akkor is, ha a közvagyonba tartozó Pesti alsó rakpartot rondítják össze. Szerintem, no meg a Büntető Törvénykönyv szerint pedig ha a rongálás nagyobb kárt okoz, akkor bűncselekmény, egyébként vétség. És börtön jár érte. Még a vétségért is.

A graffiti a Btk. szerint festékszóróval, filctollal vagy bármilyen más felületképző anyaggal létrehozott képi, grafikus vagy szöveges felületbevonat, amely nem a vagyontárgy rendeltetésszerű használatához szükséges. Karácsonyék festékszóróval szöveges felületbevonatot hoztak létre „Stop Budapest-adó” felirattal. Valószínű, hogy a bíróság a betűhordozás kényszerét nem feltétlenül tekintené a rakparti út rendeltetésszerű használatának. A Btk. megfogalmazása ugyanis egyértelmű: aki idegen vagyontárgy megrongálásával kárt okoz, rongálást követ el. Szóval Karácsonyék jópofizása közben a rongálás büntető tényállásának minden eleme megvalósult.

Azért valószínű Geri is tudta, hogy nem igazán példaértékű a rongálása, ezért azonnal utasítást is adott: az éjszaka leple alatt az illetékes fővárosi cég mintegy két órán keresztül dolgozott azon, hogy Karácsony mocskát eltávolítsa a betonról. Nem tudom, mennyibe kerülhetett az ellenzéki főpolgármester nagyívű megmozdulása, de bármennyibe is, az a mi pénzünkből történt. Én például sajnálok tőle minden rám eső fillért, ezért szerintem Karácsony fizetéséből kellene levonni a takarítás teljes költségét. De ő tudja, hogy nem így lesz, így a vétséget is önelégült mosollyal, lelkiismeret-furdalás nélkül követte el. Valószínű úgy érezte a száz jelen lévő, a szenzációs falfirkaművészetét bőszen fotózó szimpatizánsaira tekintve, hogy innen egyenes út vezet a miniszterelnöki székbe. Pedig nem.

De hogy is van ez?

Erre az otromba, értelmetlen rongálásra – bármennyibe is került a cirkusz – van a fővárosnak pénze? A Lánchídra meg nincs vagy csak nagyon nehezen? És csak akkor, ha nem sikerül a megígért és garantált hatmilliárdon felül lenyúlni a kormányt? Vagy inkább csak lassan derül ki az ellenzéki városvezetés számára, hogy a Fővárosi Önkormányzat a Lánchíd tulajdonosa és nem az állam? Meg nem is a Fidesz?

Pedig Kunhalmi Ágnes milyen jól megfenyegette a kormánypártot: „Nem ajánlom a Fidesznek, hogy megvárják, hogy le kelljen zárni a Lánchidat.” Hiába, Kunhalmi nem csupán helyesírásban gyenge, hanem jogismeretben is. A gyenge ellenzékiek kedvéért: ez olyan, mint egy lakásbérlet. A bérlőnek a kisebb javításokat általában saját magának kell megcsináltatnia, de a lakás teljes körű felújítása a tulajdonos kötelessége. S ha az elmulasztásából bármilyen kár keletkezik, a felelősség is a tulajdonosé. És csupán a kormány jóindulatán múlik, hogy ad-e, és mekkora összeget ad ajándékba a felújításhoz.

A Fővárosi Önkormányzat 2020. évi összevont költségvetésében megtervezett kiadás a Lánchíd és a kapcsolódó műtárgyak felújítására 23,366 milliárd összegben szerepel, ezen belül 17,366 milliárd forint fővárosi saját forrás és hatmilliárd forint állami támogatás. Ebből a 2020. évi bruttó előirányzat 11, 749 milliárd forint, a 2021. évi ütem 6,956 milliárd forint, 2022. évre 4,637 milliárd forint esik. Ebből az adatsorból két következtetés is levonható: az idei évre az önkormányzat által megtervezett fenti összegű kiadás természetesen jóval kevesebb az egész bekerülési értékénél, hiszen több éves projektről van szó. Másrészt a kormány az egész beruházás egynegyedét állja.

Ráadásul a kormány és a Fővárosi Önkormányzat együttműkö­dése érdekében funkcionáló Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa idén feb-ruár­ban elfogadta, hogy a Széchenyi Lánchíd és a budai Váralagút felújítása külön beruházásként valósuljon meg, és a kormány előtt azt a javaslatot vállalta támogatni, hogy a kormány által a Széchenyi Lánchíd, a budai Váralagút, valamint a hozzájuk kapcsolódó közterületek rekonstrukciójával és fejlesztésével összefüggő intézkedésekről szóló, 2018. évi kormányhatározatban előirányzott hatmilliárd forint támogatási keretösszeget Budapest Főváros Önkormányzata csupán a Széchenyi Lánchíd felújítására használja fel. Karácsony mindezzel abszolút tisztában van, hiszen aláírta ezt a határozatot, mint a Tanács társelnöke. Ráadásul azt se felejtsük el, hogy az eredeti (2018–2021) négyéves projekt harmadik évére, vagyis 2020-ra ígérte meg a kormány ezt az összeget, nyilván a felújítás üteméhez igazodva. De nyolc hónap alatt még a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárást sem írta ki a főpolgármester. Vagyis mire is kellene idén a hatmilliárd helyett kért tízmilliárd?

És ha eddig még esetleg gondoltunk volna is arra, hogy valóban nehézséget jelenthet az elegendő pénz megteremtése nemzeti kincsünk megmentésére, a vészcsődületre és a szemét eltakarítására szolgáló pénzkidobás után megszűnt a jogalapja Karácsonynak, hogy pénz­hiányra hivatkozzon. Még akkor is, ha nem egy súlycsoport a két tétel. Mert sok kicsi sokra megy. Például klímavédelmi és zöldterület-fejlesztési feladatokra ebben az évben valahol 469 milliót költenek, a Városháza rekonstrukciójára a 2020-ra előirányzott bruttó összeg kétmilliárd-harmincháromezer-hatszázkilencven forint. Vagyis van pénz.

Úgyhogy nagyon jó lenne, ha az elfuserált Pató Pálként működő főpolgármester befejezné végre a jajgatást, a sunyiságot, a kunyerálást, az elképesztő semmittevést, a panaszkodást, a vég nélküli, politikainak szánt csatározást. Neki nem ez a dolga, hanem az, hogy megoldja a főváros gondjait.

Hja, hogy erre nem gondolt Karácsony, amikor olyannyira tepert a főpolgármesteri székért? Talán még 2019 októbere előtt megnézhette volna a Fővárosi Önkormányzat tulajdonának, vagyonának összetételét, a költségvetését, netán az önkormányzatok működéséről és feladatairól, vagy az államháztartás önkormányzati alrendszeréről szóló törvényt, és esetleg az egyéb kapcsolódó dokumentumokat. Akkor talán még idejében rájött volna, hogy egy város vezetése nem azonos egy miniszter melletti politikai tanácsadó szerepével.

Nem elég ugyanis a Liget-projekt miatt fához láncolással fenyegetőzni, vagy – megint egy graffiti – sárga festékkel tönkretenni Budapest legfőbb útjainak közlekedését. És az sem elég, ha a székely zászló helyett szivárványszínű lobogót lógat ki az épületből. Apropó, a Fővárosi Önkormányzat összevont ez évi költségvetési terve zászlóbeszer­zésre hatmillió-háromszázötvenezer forintot irányoz elő. Vajon milyen zászlókról van szó?

Karácsony nyolc hónapi regnálása ennyi eredményt hozott Budapestnek, de ez a képesség édeskevés egy főváros vezetéséhez. A Budai Liberális Klub honlapján találtam a következőket: „Amikor egy politikus ellenzékben van, kitűnően ért ahhoz, mit hogyan lehet megoldani. Amikor hatalmon van, kitűnően ért ahhoz, mit miért nem lehet megoldani. Magyarán, amikor tehetetlen, bebizonyítja nekünk, hogy a dolog milyen egyszerű, amikor mindenható, akkor pedig azt, hogy lehetetlen.”

No, hát ilyen Karácsony. Liberális és semmit nem tud megoldani.

(A szerző jogász)

 

 

 

 

 

 

Korózs és a kuruzsló

Nem tudom, hogy valóban rasszista indíttatású volt- e a George Floyddal szemben durva túlkapással intézkedő rendőr fellépése, de tragikus és meg nem engedhető voltához nem fér kétség

Bethlen István, hazánk volt, és a legkegyetlenebb időkben is sikeres miniszterelnöke egy 1922-es parlamenti beszédében azt mondta, hogy „A demokrácia csakis a gazdag, jól felépített és magas kultúrájú országokhoz illő politikai forma. Azokban az országokban, ahol ezek a feltételek hiányoznak, a demokrácia durva politikai konfliktussá degradálódik, mert a teljes szólásszabadság és gyülekezési szabadság nagyhatalmú eszközök, amelyekkel félre lehet vezetni a tömegeket.” Vagyis nem kevesebbet állít Bethlen, minthogy az alapvető emberi jogokat felerősítő, továbbmegyek, az érzelmekre ható demagógiával félrevezetett tömegek bizony képesek olyan politikai konfliktusok gerjesztésére, amelyek elérhetik a demokráciák felszámolását is, ha azok valamilyen oknál fogva nem állnak szilárd lábakon.  Micsoda példákat láthatunk erre manapság. 103 év után ismét eldördült az Auróra cirkáló ágyúja, és jelt adott a fennálló államrend felszámolásának megkísérlésére. Csak míg annak idején a Téli Palota lerombolásával indult a kommuniz­mus pokla, ezúttal az amerikai Seattle rendőrségének bevételével.

Nem tudom, hogy valóban rasszista indíttatású volt- e a George Floyddal szemben durva túlkapással intézkedő rendőr fellépése, de tragikus és meg nem engedhető voltához nem fér kétség. Mindenesetre a történet rasszizmus – ellenes érzelmek felkorbácsolásával váltotta ki a rombolási ösztönöket a vélhetően nem túl magas kultúrával rendelkező tömegekből, vagyis az eredendő szabadságeszme kellő félrevezetés, demagógia mellett demokráciát romboló politikai konfliktussá fajult másodpercek alatt. Értelmetlen szobordöntéseket, antifa őrjöngéseket, rablásokat, üzlet-kifosztásokat, haláleseteket, autonóm, rendőrmentes, kommunista övezet létrehozását eredményezte, ahol minden ingyen van, és egyenlőnek hiszik magukat. De hogy így is maradjon, fegyveres őrök kellenek az autonóm terület határaira.

Igen, mi már jól ismerjük a jelenséget, a liberál-kommunizmus megérkezett hozzájuk. A kísértet pedig bejárja Nyugat- Európát is.

S bár az adott országok viszonylagos gazdagsága biztosított, de a látszat-jogvédő elvek túlhangsúlyozásával, a globalisták által irányított média sulykolt hazugságaival legyengített államszervezet és a most divatból (vagy éppen szervezettségből) ledegradált rendőrség erőtlensége miatt a demokrácia haldoklik az érintett országokban. Az anarchia ugyanis nem egyenlő a demokráciá­val. Viszont a rendőrség felszámolása egyenlő az adott államszervezet, államrend fenntarthatatlanságának kezdetével.

Mint 1917 – ben Oroszországban, vagy 1919-ben nálunk, kisebbségi terror dúlja fel azokat az országokat, amelyekben a hatalmukba kapaszkodó politikusok félnek az állam belső, és ne adj Isten külső rendjének védelmére rendelt ún. erőszakszervezetek felléptetésétől, és inkább féltérdre borulnak még azok is, akik jól tudják, hogy a Floyd ügyet egy igazságos bírói ítélettel lehet, és kell lezárni.

Igen, amikor az emberi jogokból a fedett vagy nyilvános hatalom birtokosai demagógiát kreálnak azért, hogy politikai céljukat elérjék, akkor van vége annak, amit demokráciának hívnak.  Főképp akkor, amikor a még nagyobb politikai konfliktus keltése érdekében rendőröket megdobálni való téglákat osztanak, mint Amerikában tették.

Félreértések elkerülése végett magam is elítélem a rabszolgatartást, a rasszizmus minden formáját, a rendőri túlkapásokat, de attól még nem támad kedvem egy pár száz évvel ezelőtt élt felfedező, nevesítetten Kolumbusz Kristóf szobrának ledöntésére, vagy egy luxusüzlet kifosztására. Ezekhez a történésekhez mértéktelen demagógia és hisztérikus, félrevezetett tömeg kell. Valószínű ilyesmire utalt Bethlen, amikor magas kultúrájú országok privilégiumának tartotta a demokráciát.
Hogy mi is pontosan a demagógia? Nézzük a közkedvelt Wiki szótárt. „Népámítás. Nagyhangú, megalapozatlan ígérgetés, és az érzelmek, szenvedélyek felelőtlen felszítása a tájékozatlan néptömegek megnyerésére.”

Lehet közvetlen, közvetett, szóban, írásban, ráutaló magatartással megvalósuló, megjelenhet videón, állító módban, vagy kérdésként, durván, finoman, de leginkább felháborodást okozva. Vagy az ember eredendő tisztességére alapozva, vagy humanitására, igazságérzetére, netán irigységére, vélt vagy valós sérelmeire hatva.

Mint ahogy azt nálunk a Korózs, a kuruzslónő, és a Szabó Tímea hármasa művelte. Oly szürreális mondatok hangoztak el előadásaikban, hogy az még hazugságoknak is elképesztően ostoba. Persze a halált, a félig bevarrt hasat, a betegek ellátatlanságát, a miniszterelnök meg a szakminiszter hihetetlen gonoszságának és szakmaiatlanságának szimbólumaként szánták belejajgatni a világba.

A dologban már nem is az a fontos, hogy mit mondott a kuruzslás miatt elítélt nő, meg hogy valójában mi is a végzettsége, vagy hogy ellenőrizték-e mondanivalója hitelességét. Nem az a fontos, hogy ki keresett meg kit, hanem az, hogy az egyesült ellenzék egyik tagpártja, az MSZP ilyen olcsó és ócska demagógiát alkalmaz. No meg a Párbeszéd is, Szabó Tímea parlamenti rikácsolásán keresztül. Jelen esetben még a hazugságuk sem zavaró, hisz tőlük megszoktuk már.

De a stílus, a mondanivaló mindent elmond róluk. Meg kell ismételnem a Wiki szótár fogalommeghatározását: a demagógia az érzelmek, szenvedélyek felelőtlen felszítása a tájékozatlan néptömegek megnyerésére. Nekik ez a céljuk, ez a mondanivalójuk. Korózs és a kuruzsló. Micsoda alliteráció! De ha nem lírában gondolkodunk, akkor egyszerűen az a helyzet, hogy megtalálta a zsák a foltját. Az MSZP legfőbb szociálpolitikusa és egy jogerősen elítélt bűnöző, aki a politikus számára „nagyszerű asszony”. Így lassan már azt is érteni vélem, miért is küzd az ellenzék azért, hogy az iskolákban csökkentsék az óraszámokat. Ha képzetlen marad a tömeg, gyorsabban beérik a demagógia. Ráadásul úgy tűnik, még arra sincs szükség, hogy legalább a félrevezető demagógia-árus legyen magas kultúrájú személy. Elég, ha megfelelően ostoba, és az ellenfél iránti gyűlölet már befészkelte magát a szívébe.

Miért kell ennyire primitívnek nézni a választókat?

A családfakutatás manapság nagy divat, és így van ez jól. Érdekes érzés, amikor az ember egy virtuális időutazásból megtudja, kik voltak az ősei, milyen genetikát örökölt. A származás kötelez, vallják sokan, és tény, hogy az nem csupán tartást, büszkeséget, esetleg szégyent okoz, de elvárásokat, néha felelőtlen előítéleteket is maga után vonz. Vélhetően inkább titkolni való, ha az ember azt tudja meg, hogy felmenői között voltak megveszekedett nácik vagy gyűlölt őskommunisták, esetleg bűnözők, gyilkosok. S valószínű jobban kihúzza magát, ha a vérvonala alapján családfája visszavezethető főúri származásig, világhírű tudósig, művészig, nemzeti hősig, neves politikusig.

Az epigenetika már bebizonyította, hogy nem csupán a gének alapján kódolt fizikai adottságokat, például a magasságot, haj-vagy szemszínt, testalkatot, tehetséget örökölünk, hanem mindannak a tudásnak, az élet történései feldolgozásának hatásait is, amit felmenőink megszereztek, megtapasztaltak. Az új tudományág szerint lehetséges a családcentrikusság, a szeretet, vagy a hazaárulásra való hajlam öröklése is, és az egyéni érzelmek, szokások, sőt, az elfogyasztott ételek egészségre gyakorolt hatása is bejut, bejuthat az örökítő kromoszómákba. Természetesen az egyén mikro-,-és makroklímája, amelyben felnő és szocializálódik, nagyban módosíthat a jellemen.

De hogy mi köze van az epigenetikának Korózshoz?

Az, hogy a Wikipédia szerint Korózs édesanyja révén Mészáros Lázár, az első felelős magyar kormány hadügyminiszterének leszármazottja. Az 1796-1858 között élt politikus nagytudású hazafi, és nemzeti érzelmű miniszter volt. Nyilván Korózs is büszke családi ősére. Mészáros nagy műveltségének, szakmai munkájának, hazaszeretetének, nemzetszolgálatának köszönhette méltán elismert hírnevét.

Szegény epigenetikusok! Korózs esete vajon megdönti a tudományukat, vagy „a kivétel erősíti a szabályt” elve érvényesül? Mindenesetre egy tény. Arra soha nincs lehetőség, hogy megtudjuk, őseink büszkék-e ránk tetteinkért? Mészárost sem fogjuk tudni megkérdezni, büszke -e leszármazója, Korózs politikai viselkedésére, demagógiából fakadó mesterkedéseire.

De attól tartok, a volt hadügyminiszter most forog a sírjában.

(A szerző jogász)

 

 

 

 

 

„Itt vagyunk, nem kesergünk”

Bencze Izabella: Az az álmunk, hogy augusztus 20-án, a Nemzeti Összetartozás Emlékhely avatásán már az eredeti, győzedelmes magyar Himnusz hangozzon el

Petrovics Gabriella
2020. JÚNIUS 13. SZOMBAT. 1:31

https://www.magyarhirlap.hu/kultura/20200613-itt-vagyunk-nem-kesergunk

Jövő héten jelenik meg Ben­cze Izabella jogász Időkapszulák című, gyűjteményes-visszaemlékező kötete. Lapunk publicistájával a Himnuszról, civil kurázsiról és egy 1956-os, véres magyar zászlóról is beszélgettünk.

„Itt vagyunk, nem kesergünk”

– Mi adta az Időkapszulák megírásának ötletét?

– Messziről kell kezdenem. Jogászként a szocializmusban nagyvállalatoknál dolgoztam, a rendszerváltozás után minisztériumokban voltam középvezető, majd a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezérigazgató-helyettese lettem. Köztisztviselőként természetesen nem politizálhattam, de miután a szocialista kormányzat felmondott, 2007-ben „kényszernyugdíjba” mentem, és kiléptem a közéletbe. A privatizáció visszaélései elleni, a nemzeti vagyon védelmében tett fellépéseim tettek ismertté. Ebben a témában számos előadást tartottam, újságcikkeim jelentek meg, televízió- és rádiófelvételek készültek. Azóta sokan kérdezték, miért nem foglalom össze az elmúlt évtized mondanivalóit egy kötetben. Átgondoltam a kérdést, és felelősségemnek éreztem, hogy vállaljam a szavaimat azokért az állításokért, amelyek annak idején, a civil kurázsi ébredésekor erőteljesen mozgósítottak, s amely gondolatok mellett több tízezren is kiálltak. Az Időkapszulák tulajdonképpen az életutam összefoglalása, tizenhárom év publicisztikájának is gyűjteménye: eklektikus emlékirat.

– Mikor lehet majd bemutatni?

– A járványügyi helyzettől függően várhatóan ősszel tartjuk meg a könyvbemutatót a Civil Összefogás Fórum szervezésében, amelynek az egyetlen női alapítója vagyok.

– Szembetűnő a kötet hátsó fülborítóján látható véres magyar zászló. Hogyan került oda?

– Ez egy szomorú történet. 1956 novemberében hétéves voltam. Budapest egyik külvárosában laktunk egy kertes házban, a szomszéd pincéjében próbáltuk átvészelni a szovjetek bombázását. Édesapám egyszer kimerészkedett a pincéből, mert az akkor még tartható malacok éhesen visongtak. Ahogy felment, sorozatlövést hallottunk. Anyukám utána rohant, de apukám a disznóólból kiabált, hogy „menj vissza, repülőről lőnek az oroszok”. Anyukám azonban a szemben lévő ház előtti villanyoszlopnak döntve meglátott egy kalasnyikovot és egy nemzeti színű „valamit”. Felkiáltott: „Ez egy magyar zászló, arra nem lőttök!” Kirohant érte, és behozta a zászlót, amin friss vér volt. Kézről kézre járt a véres zászló, több felnőttnek könny szökött a szemébe. Majd apukám is sértetlenül tért vissza a pincébe. Ezt a jelenetet aztán el is felejtettem. Amikor ötvenkilenc évvel később ki kellett ürítenem az elárvult családi házat, az egyik fiók aljáról előkerült a véres zászló. Akkor jutott eszembe az imént elmesélt jelenetsor. Olyan volt, mint egy színes film. Ott és akkor tudatosult bennem, hogy ez az a zászló, amelynek az üzenete az egész életemet meghatározta. Ezért került a fényképe a belső borítóra.

– És mit üzent a zászló?

– A nemzeti érzelmű beállítottságomat ennek a zászlónak köszönhetem, és persze mindannak, amit a szüleimtől kaptam. Mindig igyekeztem és a mai napig igyekszem mindent megtenni hazánk felemelkedéséért.

– Nappalija falán ott függ Erkel Ferenc Himnusz-kéziratának másolata, és a Bakancslista című fejezetben foglalkozik is a költeménnyel. Miért?

– Erkel Ferenc szépunokájával, Somogyváry Ákos karnaggyal azt szeretnénk elérni, hogy térjünk vissza az eredeti magyar Himnuszhoz. Erkel Ferenc szerzeménye ugyanis felemelő, büszke zene, azonban, amit ismerünk és éneklünk, az egy gyászos, lemondó ima, Dohnányi Ernő 1938-as átdolgozása, amelyből kivette az összes magyaros elemet: a verbunkost és a nándorfehérvári diadalra utaló harangszót is. Az az álmunk, hogy augusztus 20-án, a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyének avatásán már az eredeti, győzedelmes magyar Himnusz hangozzon el a Kossuth téren. Üzenet lenne ez mindenkinek, hogy itt vagyunk, nem kesergünk, hiszen 2010 óta egy újabb reformkorát éli az ország.