Arról panaszkodik egy Norvégiában élő magyar, hogy a norvégok nem törődnek a koronavírus okozta karanténszabályokkal. Azt mondják, mivel az olaj miatt ők a világ urai, így mindent megtehetnek. Valószínűleg hasonlóan működött ez kezdetben Olaszországban vagy a franciáknál, Iránban, sőt talán nálunk is. Igaz, nem az olaj meg a gazdagság, hanem a tudatlanság, a butaság vagy éppen a liberális eszmék évtizedek óta tartó ideológiai fertőzése miatt.

A korlátok nélküli emberi szabadság hirdetése, a rend, a fegyelem teljes felszámolása, a másik tiszteletének kiirtása, a „mának élés” mantrázása, az önmegvalósítás abszurd formáinak támogatása, a hit teljes sutba dobása oda vezetett, hogy individuumokként a világ uraivá tettük magunkat. Így aztán kizárólag nekünk jár a bevásárlóközpont teljes liszt- és húskészletének háromnegyede, az összes vécépapír, száraztészta, fertőtlenítő. Minket nem köt a karantén kötelezettsége, mi hazudhatjuk, hogy nem jártunk fertőzött területen. Bármit megtehetünk, ami kényelmessé teszi az életünket addig is, míg mások el nem söprik ezt a koronavalamit. Hogy a másikkal mi lesz? Kit érdekel?

Igen, egyelőre világszerte millió ilyen esettel találkozhatunk. Nézem a televíziók felvételeit: szinte ölni képes a gyűlölet az arcokon, ha valaki az erőszakos árufelhalmozás közben két csomaggal több papír zsebkendőt vagy hárommal több konzervet vesz le a polcról. Kattintós csalók, maszkokkal visszaélők, álhíreket terjesztők, a legnagyobb bajban is gyűlöletet szító közszereplők, médiamunkások, arc nélkül minősítők és kommentelők, hatósági karantént megszegők, az ellátó egészségügyi személyzetet vegzálók: az emberiség alja.

Pedig a Teremtő nem így képzelte. Kezdetben a világ tökéletes és rendezett volt, mert Isten alkotta. Harmonikus, egymással összefüggő viszonyban hozta létre a lételemeket. Minden teljes összhangban működne, ha… Ha az ember nem űzetett volna ki a Paradicsomból. De kiűzetett, mert evett a tiltott gyümölcsből. Nem tartotta be az isteni rendelést, s tökéletességétől és tudásától megrészegülve elkezdte átvenni Isten szerepét. Beavatkozott a nagy alkotásba, mert úgy gondolta, többet tud, mint Isten. És minden elkezdett tönkremenni, mert az ember így működteti a világot. Mivel a homo sapiens csak hiszi isteni képességeit, hát, eluralják a bűnök. A gőg, a kapzsiság, a bujaság, az irigység, a mohóság, a harag és gyakran a lustaság. Ezek mentén aztán semmibe veszi a tízparancsolatot, bálványokat, celebeket imád, hedonista, erkölcstelen életet él, tiszteletlen, lop, csal, hazudik, embert öl. Megtagadja nemét, elpusztítja magzatát.

De valószínű, így volt ez már évezredekkel ezelőtt is. A hatalomvágy, a másik ember, a másik náció kihasználása, kizsákmányolása, kiirtása, gyarmattá tétele, megnyomorítása, a megcsalás, a hedonizmus az emberi lét kötelező elemévé vált. Hiába jött Jézus, hiába halt kereszthalált értünk, bűnösökért, hiába váltott meg minket már kétezer éve, hiába hirdette meg a krisztusi szeretet üzenetét, csak kevesen tanultunk belőle. Az isteni alkotáshoz képest elkorcsosultunk. Szentjeink élete persze csodálatra méltó, de ők kevesen vannak. Mi, bűnösök pedig több milliárdan. És a mi szánk íze szerint működik a világ. Ne kérdezzük hát, hol az Isten? Ő a helyén van. Mi nem vagyunk a helyünkön. Mi tervezünk háborúkat, kegyetlenkedéseket, hódításokat, gyarmatosításokat, népirtásokat. Emberkínzó és létgyalázó izmusokat hoztunk létre: kommunizmust, nácizmust, fasizmust, liberalizmust, globalizmust, genderizmust, és ezzel csak növeltük eredendő bűneink számát.

Százmilliókat irtottak ki háborúink, őrült, pajzsra emelt diktátoraink. Hagytuk, és nem tanultunk belőle. Fizikai és biológiai fegyvereket gyártunk, narkotikummal fertőzünk embermilliárdokat. Embertársainkkal és szerveikkel kereskedünk, csakhogy az alacsony rendű életfelfogásúak földi léte anyagiakban, hatalomban elképzelhetetlen magasságokba emelkedjen.

Drága Jézusom, hogy ronthattuk el ennyire? Hisz teremtő Atyád felruházott minket minden széppel és jóval, tudással, lélekben, testben egyaránt. Lelkünkben tán még pislákol a lelkiismeret, de a bűn már régen megterem bűntudat nélkül is. A földi hívságok erősebbek a lelki tisztaságánál. Hova tűnt a lelkünk? Az a kis denevér meg a tobzoska valószínű tudta, hogy itt az idő. Itt az idő figyelmeztetni az emberiséget, hogy így nem megy tovább.

Vagy megtanuljuk az önfegyelmet, a másik ember és a természet tiszteletét, a rendet, a fegyelmet, a feltétel nélküli bizalmat, az összefogást, vagy belepusztulunk. Most vagy együtt vagy sehogy. Ha legyőzzük a vírust – márpedig legyőzzük –, azt kizárólag a betartott rendnek, a fegyelemnek köszönhetjük majd. Lesz időnk ezen elgondolkodni, hiszen a teljes elcsendesedés, a befelé fordulás időszaka következik, ha akarjuk, ha nem. Nemsokára még a harangok is elhallgatnak. Teljes lesz a csend. Vesztegzár alá kerültünk, saját emberi gyarlóságaink karanténjába. Nemzeti vesztegzárakba!

Adjunk hálát a Jóistennek, hogy van még nemzetünk, és nem egy arc nélküli, globális uniós kormánynak vagyunk most kiszolgáltatva! A koronavírus nagy pofont adott a globalizmusnak. Bár látszólag elszeparálta, mégis megerősítette a nemzeteket. Filozófiára is tanít ez a vírus. Szétszakítja a családokat, a gyerekekkel fertőzi meg a nagyszülőket, kijárási és érintkezési tilalmat kényszerít ki, eltilt a legbensőbb emberi érzések kifejezésétől, az öleléstől, miközben szoros együttműködésre, együttérzésre, érintés nélküli szeretetre kényszerít mindazokkal, akiktől elszakít. Megérinthetetlenné teszi a szeretetet.

Megfertőzzük egymást, és mégis kizárólag egymásra vagyunk utalva. De politizál is ez a vírus. Az időseket fenyegeti: a múltat végképp el akarja törölni. Ha lenne a vírusoknak izmusa, biztosan szoclibglobizmus lenne a neve. Elszigetel, felszámol, de közben jót is tesz. Addig őrjöng ugyanis, míg fel nem fogjuk, hogy nem megy úgy tovább, ahogy eddig csináltuk. Addig fenyeget, míg meg nem tanuljuk a normális, elemi társadalmi viselkedés rendjét és egymás tiszteletén és megbecsülésén kívül – micsoda szörnyűség – a köhögés, tüsszentés, kézmosás alapvető szabályait.

Míg fel nem fogjuk, hogy milyen zűrös, káoszos életet éltünk eddig, a vírus nem ereszt. Azt hiszem, a hívőknek könnyebb lesz a rend betartása, mert ők eleve így élik az életüket. Azok számára nem lesz olyan nehéz, akik nem hagyták el Istent. Akik a teljes szabadságot választották. A teljes szabadságot, mert nem váltak függővé a földi lét hívságos csábításaitól, a vagyontól, a buja élettől, a kábítószerektől, a szenvedélyektől, az önmegvalósítás torz ígéreteitől, a hatalom mámorától. Azoknak nem lesz olyan nehéz, akik mindennapjaikban is küzdenek a tisztességért, a megbecsülésért, az eredendő, valódi értékek megtartásáért, a lelki gazdagságért. Nekik a rend természetes, a karantén megtisztulási lehetőség.

De sajnálom a liberalizmus istentagadó világában hívőket, mert még most is megközelíthetetlen, megszólíthatatlan bálványnak képzelik magukat. Pedig fel kell adniuk a „mindent megtehetek” hamis világát, a rend tagadását, a káosz imádatát. Bizony, most nincs más lehetőségük: nekik is alá kell vetniük magukat a gyűlölt kormány döntéseinek, elrendelt szabályainak, a rendnek. Furcsa lesz nekik, de ezzel megmenekülhetnek. S hátha ráéreznek a rend finom ízére. Most nincs jobb- és baloldal, most csak ember van, sőt, hazánk határain belül most csak magyar ember van.

Vegyük elő a józan eszünket, hagyjunk fel emberi gyarlóságainkkal, szálljunk le a magas lóról, és adjunk hálát a Jóistennek, hogy van egy felelős kormányunk, amely a lehetetlent is megkísérli lehetővé tenni! Fogadjuk el, hogy ebben a helyzetben a nemzet és lakásunk szegregációja az egyetlen megoldás a járvány leküzdésére. Mindemellett köszönjük meg egyre több hétköznapi hősünk, jóakaratú társunk emberségét, áldozatvállalását, és váljunk hozzájuk hasonlóvá. Próbáljuk meg, milyen isteni teremtménynek lenni! Talán még nem késő. És adjon reményt mindnyájunknak, hívőknek és ateistáknak, fiataloknak és időseknek a közelgő feltámadás. Ne féljünk Istentől!

(A szerző  jogász)